Micsoda ütés!

Hát, hogy milyen is vagyok? Most mondanám, hogy olvassátok el az interjúkat velem és akkor megtudjátok, de hát abból nem jön le az igazi valóm. Hiszen egy sportoló élete nem csak abból áll, hogy felül a seprűre és a legjobbat hozza, hanem a népszerűséget is megfelelően kell kezelnie, így hát sok esetben nem azt kell mutatnia aki valóban, hanem egy teljesen más személyt, hogy eladható maradjon és feljebb tudjon jutni a ranglétrán. Teljesen szimpatikus személynek tűnök, aki mindenből viccet csinál és a társaival is úgy viselkedik, ahogy azt illik. Az igazság? Majdnem mondhatjuk azt, hogy ezeknek az ellentéte. Védem a magánéletemet, nem szokásom elkotyogni semmit az újságíróknak arról, hogy éppen hogyan áll  a szerelmi életem, vagy a családi kapcsolataim. Ha egy ilyen kérdést tesznek fel nekem, akkor megpróbálom megkerülni vagy viccesen, komolytalanul válaszolok rá. Éppen eleget csuklok, mi lenne ha még címlapon lenne az életem? A családom szóban kiátkozná belőlem a vacsorámat.

Mindenbe beleszólok amibe csak lehet, kritizálom a csapatot és beleszólok abba, hogy miként hajtsunk végre egy-egy manővert, támadást vagy esetleg védekezést, hiszen én vagyok a csapatkapitány. Mindig törekedtem arra, hogy a maximális teljesítmény mellett, a minőség se legyen elhanyagolható így hát mindig próbálom egy picit megspékelni a dolgokat, hogy látványosabb legyen. Így hát sokszor még akkor is figurázok amikor éppen semmi szükség rá. Ez is rossz szokás, de még nem történt komolyabb bajom hiszen mindig tudom azt, hogy van-e rá esély vagy nincs.

Huhh, nagy nap ez a mai. Igen igen, végre elhatároztam magam és elég bátorságot gyűjtöttem ahhoz, hogy megkérjem Moira kezét. Nagyon sokat gondolkodtam ezen a lépésen, hogy most belefér-e az életünkbe egy esküvő. Mindketten teljes gőzzel a karrierünkre koncentrálunk és hát nem tudom, hogy fogja ezt fogadni tőlem. De eleget hallgattam már a kedves édesapjától azt, hogy komolytalanok a szándékaim így hát ezen is felbuzdulva elhatároztam magam, hogy megteszem. Csak hát van itt egy kis bökkenő. Hogy egyáltalán nincs ötletem hogyan is kivitelezzem. Ha felteszem a kérdést, hogy mi illik igazán hozzánk akkor azt mondanám, hogy elrejtem a kanapé támlája mögé és ha megtalálja akkor megkérdezem, hogy hé te sportolók gyöngye hozzám jössz? De hát azért csak egy jeles esemény és hát nem kellene elrontani a szokásos csipkelődésünkkel. De ha meg úgy csinálom, mint a filmekben, hogy rózsaszirmokkal rakom teli a lakást akkor meg szembeköpöm saját magunkat. Ahj, nehéz. Nagyon nehéz. S már nincs sok időm gondolkozni ezen hiszen nem sokára hazaér és mindenféleképpen ma akarom ezt a lépést megtenni. De hát van itt egy még egy apróka bökkenő. Uhh, még ezt is kicsinyítő jelzővel illettem? Én hülye, hát ez óriási baj. Nincs is mivel megkérnem a kezét. Mert hát természetesen nem volt annyi eszem, hogy már felkészüljek és kiválasszam. Mindig mindent az utolsó pillanatra kell hagynom. Kapkodva húzom fel a cipőmet s kapom fel magamra a kabátomat már szaladnék is ki, de hát olyan öntelt szekrénnyel rendelkezünk, hogy nem tudott volna arrébb menni legalább vagy 1 métert, hogy ne essek el benne. Morogva feltápászkodok és már célirányosan húzok is le a városba, hogy megvegyem azt az ékszert amit felfogok húzni az én szerencsecsomagom ujjára. Kabátomat összébb húzom magamon és felkapom a kapucnimat, hogy a hideg széltől legalább ez védje a fülemet. Még az hiányozna, ha megfáznék és végigbaciznék mindenkit. Hmm, persze nem is rossz ötlet. Ha én lerobbanok akkor Moira is. Így mind a két csapat veszt egy-egy kulcsjátékost és mi nézhetjük a lelátóról a mérkőzést. Háhá, szuper terv. Nagyon szuper.
Végre valahára sikerült elérnem az ékszerüzletet és bunkón, köszönés nélkül már a gyűrűket is kezdem el nézegetni. Nem direkt, csak már teljesen beleéltem magam a dologba és nem akarom, hogy minden más elvonja a figyelmem. Kis karika, nagy gyémánt. Hmm, nem tetszik. A mellette lévő, nézzük csak...hm.... nem, ez sem.
- Segíthetek? Felpillantok és egy visszafogott mosollyal és fejvakarással próbálom szavak nélkül leírni azt, hogy óriási bajban vagyok és mindjárt felkötöm magam.
- Mikor szeretné megkérni a kezét? Jön az újabb fájdalmas kérdés és erre csak egy halk buta nevetés a válasz.
- Mindent értek, szóval ma és még nincs meg a gyűrű sem. Hát gratulálok. Sóhajtok egy nagyot, majd megrázom a fejem és összeszedem magam.
- Visszafogott gyűrűt szeretnék, de mégis különlegeset. Mert hát a mi kapcsolatunkat sem mondanám átlagosnak. Sok-sok akadály árán, de mégis sikerült az, hogy együtt maradjunk mert hát a család eléggé hagyománykedvelő, de így is mellettem maradt. Szóval megszeretném ajándékozni is egyben, de hát sikeresen ezt is elfelejtettem már hamarabb megtenni. Fakadok ki teljesen, már-már hisztérikusan. Ha valaki ezt látná azt sem hinné el, hogy ez én vagyok. Még magam sem. Sóhajtok vagy kettőt, hogy megnyugodjak egy picit aztán behunyom a szemem és rámutatok az egyikre. Hiszen varázsló vagyok állítólag, nem? Hiszek a csodákban, remélem ez tetszeni fog. Ezt nem hiszem el. Tényleg bejön. Nagy vigyorral veszem is elő a pénztárcámat és fizetem ki.
- Köszönöm a segítségét. Meg van, meg van. Már csak egy dolgot kell kitalálni, hogyan is kérjem meg a kezét? Az a nagy vigyorom már le is hervadt és gondolkodóba esek. Romantikus legyek vagy adjam magam? Ez a nagy kérdés. Most Moira helyébe képzelem magam. Vajon én minek örülnék jobban? Hát ez egyértelmű, és meg is van a döntésem. Futólépésben indulok haza, hogy előkészítsem a terepet az eseménynek. A cipőmet magamon hagyva kapom fel a telefont és rendelek egy pizzát, majd lehuppanok a kanapéra és csak várok, hogy hazaérjen. Kulcscsörgés, ajtónyikorgás, cipők sarkainak kopogása a parkettán, itt az idő.
- Leiskoláztak ma is? Kérdezem nevetve, majd már szaladok is oda mielőtt válaszolhatna és nyomok egy csókot az ajkaira, majd megfogom a kezét és a szemébe nézek.
- Moira... Kezdem a mondandómat, majd féltérdre ereszkedek és folyamatosan tartom a szemkontaktust. Arcom teljesen komoly, de aztán elnevetem magam és bekötöm a cipőfűzőmet. A nő haragja elől csak a csengő mentett meg, már futok is, hogy kinyissam az ajtót a futárnak. Na most jön az én nagy pillanatom. Amikor nem látja, akkor kinyitom a dobozt és a pizza közepére teszem a gyűrűt. Odasétálok hozzá, majd a kezébe nyomom.
- Elmegyek letusolok. A fürdőajtóig sétálok, majd megnyitom a vizet, mintha tényleg arra készülnék de közben csak onnan kukucskálok kifelé, hogy mikor jön el a megfelelő pillanat. Éééééééés most nyitja ki, már szaladok is oda és megint féltérdre helyezkedek.
- Moira Gloria McGonagall, leszel a feleségem?

Összeszorítom a szemeimet, követem a gurkót. Csak várok, csak várok. Gyere még közelebb, gyere még. MOST! Hirtelen robbanok ki, hogy egy testlökéssel arrébb taszítsam az ellenfelem és azzal a lendülettel már ütöm is el a lasztit egyenesen az egyik ellenséges hajtó seprűje elejére, ami ennek a hatására el is törik és egyenesen a földre zúg. Még szerencse, hogy nem volt magasan.
- Gyerünk már sasok! Azért nem kell lazsálni, mert nincs itt a csapatkapitány! Apropó, hol lehet? És Travis? Így az edzés nem olyan, mint szokott lenni. Nem tudunk versengeni, hogy ki hány hajtót lök le a seprűjéről. Valamiről nem tudok és ezek ketten szoktak eljárni bulizni? Engem, hogy mernek kihagyni ebből? Mondjuk Moira lehet, hogy olyat vágna a fejemre, hogy megbolondulnék de akkor is! Ez rosszul esik.
Rápillantok az órára és az eredményjelzőre. Toronymagasan mi vezetünk a másodcsapat ellen, ilyenkor kell trükközni egy picit és elkápráztatni az embereket. A gurkó haragosan indul meg felém és én csak várok, várok és várok. Az utolsó pillanatban engedem le magam a seprűről így az egyik kezemmel tartom csak azt és aztán a lendület segítségével vissza is huppanok rá s már ütöm is tovább egyenesen az őrző felé a labdát, akit egyenesen telibe is kap így teljesen szabad az út.
Sípszó. Vége. Kicsit nyújtok aztán már indulok is meg az öltöző felé, ahol a csapatkapitányunk vár nem éppen rózsás hangulatban. Mi lehet a baj? Talán rossz sorsolást kaptunk ki? Vagy egy váratlan sérülést szerzett?
- Macmillant elkaptuk, hogy dopping szereket használt. Így fel kellett bontanunk a szerződését és utat kellett mutatnunk neki. Hogy micsoda? Nagy hévvel pattanok fel a padról.
- Ez biztos valami tévedés! Ő soha nem használt dopping szereket! Soha nem csalna! Kezdek el kiabálni de látom, hogy semmi értelme. Nem tudom sehogy sem meggyőzni őket. Ez hazugság. Biztos, hogy nem igaz. Nem lehet az.

Díjnyertes mosoly, belőtt haj, résnyire összehúzott kék íriszek. El is készült a tökéletes kép a gabonapelyhes dobozokra. Büszke vagyok arra, ahogy kinézek. Mert valljuk be eléggé ott vagyok a szeren. A folyamatos erőnléti edzések miatt kirobbanó formában vagyok és persze a tökéletes étrend is segített. Tudjátok ti azt, hogy mennyire jót tesz az izmoknak az extra húsimádó pizza? Egyszer próbáljátok ki. Öltözékem változatos, mikor hova és milyen alkalomra megyek. Ha edzés akkor egy laza melegítőszett, ha otthon vagyok akkor meztelenül rövid nadrág, ha csak a boltba ugrok ki akkor farmer. Ruháim színskálája eléggé magas. Megtalálható benne a fekete meg a fehér és barna. Kész. Azért elég kreatív vagyok, nem?