holdezüst, vérarany

G: Gondolkodó. Általában én vagyok az a családban, aki előbb gondolkodik, és csak azután beszél/tesz. Szeretek mindig előre tervezni, szeretek mindent előre átgondolni, és a magányos éjszakákon, amikor a férjem későig dolgozik, szeretek kiülni a kertbe, és csak merengeni.
R: Rajongó. Igen, talán ez írja le a legjobban a családomhoz való hozzáállásomat. Rajongok értük. A férjemért, és a fiamért is. Utóbbiért meghalni is képes lennék. Rajongásig szeretem őket.
E: Erős: Erősnek mondanám magam, mert olyan dolgokat éltem túl, amikről álmodni sem mertem volna. Elvesztettem az apámat. Azt az embert, aki a legközelebb állt hozzám, és mégis, emelt fővel, könnyek nélkül álltam végig a temetését, hogy mások tudják, az ő halálával a családunk még nem halt ki.
E: Emberséges. Kell ezt magyarázni?
N: Normakerülő. Nos, igazából én nem tudom, hogy ez pozitív-e, vagy inkább negatív. A férjem családjának mindenképp negatívum, mert nem úgy nevelem a fiamat, ahogy ők azt elvárnák. Hiszen mégiscsak halálfaló család vagyunk, nem igaz? Én ott voltam Draco mellett, mikor szenvedett, ott voltam, mikor próbálta legyűrni magában mindazt amit a szülei beleneveltek, és nem fogom hagyni, hogy a fiam végigjárja ugyanezt az utat.
G: Gondoskodó. Ezt a feljebb említett rajongáshoz tudnám kapcsolni.
R: Reménykedő. A betegségem jut erről az eszembe. De túl fogom élni. Túl kell, hogy éljem.
A: Anyáskodó. A nővéremtől mindig megkaptam, hogy túl védelmező, túlságosan anyáskodó vagyok. Ő úgy gondolja ez azért van, mert viszonylag fiatalon lettem anya. Szerintem ez normális.
S: Segítőkész. Ha bárki - akivel kapcsolatban nincsenek fenntartásaim - megkér valamire, akkor én abban szívesen segítek neki.
S: Szeretni való. Nem tudom, hogy kell-e magyaráznom.

M; Magányos. Igazából, nem is tudom pontosan, hogy ez tulajdonság-e, vagy hogy ha az is, akkor rossz-e. Mostanában, amióta a legtöbb időmet otthon, vagy a Mungóban töltöm nagyon-nagyon magányosnak érzem magam. Azt hiszem, Draco már kezdi feladni velem kapcsolatban, belefáradt abba, hogy mindig miattam kell ide-oda rohangálnia. A magány pedig egy idő után felemészti az embert.
A; Agresszív. Talán, és csak néha. Ha felidegesítenek, hajlamos vagyok csapkodni.
L Lármás. Az előbbihez kötném. Kiabálni is hajlamos vagyok.
F Féltékeny. Azt hiszem ez a lehető legrosszabb tulajdonságom. De nem tehetek róla, hogy rettentően féltem a férjemet... mindenkitől.
O Okoskodó. Hajlamos vagyok mindenkit kijavítani. MINDENBEN.
Y "Youngest". Az állandó megfelelési vágy, ami szinte már kényszer, az, hogy mindenben felérjek a nővéremhez... és még sorolhatnám.

- Greengrass; Astoria! - hallom a nevem visszhangozni a nagyteremben. Felnézek az elvarázsolt mennyezetre, amin hatalmas, vaskos gyertyák lebegnek, égve, lángolva, meleg fénnyel. Tétova léptekre futja csak, túlságosan zavarban vagyok, ahogy mind bámulnak rám, kíváncsian, várakozva. Izgulva azon, hogy vajon melyikük háza fog gazdagodni a személyemmel. Érzem a tarkómon a nővérem tekintetét, aki a kígyós asztalnál ücsörög, fiúkkal körbevéve, zöld-ezüst talárban. A vállamon hatalmas szikla pihen - és pont a tekintete miatt -, a lábam reszket, a szívem a torkomban dobog a félelemtől, hogy családomra szégyent hozva nem a Mardekárba kerülök.
McGonagall tanárnő szemében látom a megnyugvást. Abba kapaszkodva lépdelek fel a székhez, szinte levegőt sem véve, és hagyom, hogy a többiek végignézzék a belső szenvedésemet. A Süveg úgy huppan a fejemre, mintha oda teremtették volna, s csak néhány másodpercet vacillál, míg végül meghozza a végső döntést.
- Mardekár! - a nagy kő legördül a vállamról, a szemembe könny szökik, a nővérem pedig tapsol, és nevet, és állva ujjong nekem, ahogy az egész asztal is. Még az a tejfölszőke hajú fiú is rám mosolyog egy pillanatra, akiről a testvérem olyan sokat mesélt.

***

- Astoria Greengrass! - hallom Perselus Piton ismerős hangját, és a lépteit, ahogy közelít felém. A folyosó sötétbe burkolózik, a hideg kőfalnak tapasztom a hátamat, a mellettem lévő festmény lakója halkan szuszog a fülembe. Hiába bujkálok, tudom jól, hogy már észrevett - állj csak meg, Kisasszony! - elválok a faltól, mint túl poros matrica a bármitől, amire ráragasztották. Hatalmas sóhaj szakad fel a tüdőmből, azt sem hallom, hogy Piton professzor mikor oltja fel a lámpáját. Már csak azt a mindig szomorú arcát látom, és a horgas orrát, ami vele jár.
- Mit csinálsz a folyosókon éjnek évadján? - kérdezi, de a hangjában nincs harag. Tudom, hogy én vagyok az egyik kedvence.
- Én… én…
- Te?
- Én csak pisilni voltam… - aha persze. Mert a klubhelyiségben nincs wc. Piton professzor egészen közel hajol hozzám, és mintha a szeme mosolyogna, ha a szája nem is engedelmeskedik neki.
- Meg ne lássalak még egyszer a folyosókon lófrálni… ilyen… időben. Megértetted ? - kérdezi, én pedig bőszen bólogatok - és levonok, öt pontot, a Mardekártól, amiatt a késői kirándulás miatt! Most pedig gyere, visszakisérlek a klubhelyiségbe.
Egymás mellett lépkedve haladunk, egyenesen vissza a zöld lakosztályba, és én tudom, hogy Draco ott fog ülni a kanapén, lábát pihentetve a tűz mellett, arra várva, hogy megtudja, ki akarta meglesni a mai éjszakáját. Mert tudom, hogy tudja, hogy ott voltam. Ott voltam a lányvécében, és akaratlanul is hallottam, ahogy valakivel Potter megbundázásról beszél. Vacogtam, fáztam és féltem, hogy amint belépek nekem szegezi a pálcáját. De amikor belépünk, még a tekintetét sem szegezi nekem, csak ül ott, tincsei az arcába lógnak, és bámulja a tüzet. Mintha valamit keresne a lángokban.
- Jó Estét, Mr. Malfoy! - mondja Piton, miközben óvatosan betaszít a klubhelyiségbe.
- Jó estét, Piton professzor úr! - érces a hangja, szinte rekedtes. Piton még egyszer utoljára rám pillant, majd kifordul, és mögötte becsukódik az ajtó. Már éppen indulnék, hogy elbújjak a takaróm alá, amikor meghallom Őt.
- Piton nagyon kedvelhet téged, ha nem fenyegetett meg, hogy ír a szüleidnek - még mindig a tűzbe bámul.
- Honnan tudod, hogy nem tette? - kérdezem, de nem kapok választ. Néma percek szaladnak tova, én pedig megunva a minden bámulását felsietek a hálótermembe.


- Astoria Greengrass! Azonnal gyere ide! - hallom anyám hangját, gyengéden simogat, mégis éle van, és ereje. Ott állunk mind, a Roxfort ostrománál. A Nagyúr testet öltött, s fekete köpenybe burkolózott. Én a diáktársaimmal, a romok előtt ácsorogva figyeltem az eseményeket. Harry Potter meghalt. Hermione Granger válla enyhén rázkódik. Sír. Draco Malfoy tőlem egy kicsit jobbra, lesütött szemmel vár. Aztán elindul. Az apja szólt neki, ő pedig nem tud ellentmondani a szülői szigornak. Szánakozva nézek a férfi után, akiért annyi éven át vágyódtam, és aki annyi éven át nem vett engem emberszámba. Anyám hangja ismét átszakítja a levegőt, majd a kígyónyelvű csitítja álnokul. “Az Ő döntése, Jane!”, mondja “ha ő meghal, akkor is marad egy gyermeked. Egy sokkal jobb.”És anyám arcán látom, hogy nem tehet mást, csak hagyhatja, hogy meghaljak.


- Astoria Greengrass - Draco hangja simogatja a fülemet. Egymás mellett ülünk a tóparton, nézzük ahogy a hatalmas tintahal, ami a Fekete tóban lakik ki-ki dugdossa csápjait a vízből. Eljött hozzám. Ő maga. A saját döntéséből. Egész nyáron leveleztünk. Egyszer-kétszer találkoztunk is. Anyáék szorosabbra fonták a barátságukat Malfoyékkal, miután Voldemort elbukott. Szerintem csak be akarták biztosítani magukat, és minket minden eshetőségre. Én visszatértem Roxfortba, és elkezdtem a hatodik osztályt, mintha mi sem történt volna a tavalyi évben.
Ránézek. A napfény enyhén aranyra festi a haját. A szeme szürke, és mintha végre először, tele lenne élettel. Mosolyog. Szerintem mindezek előtt még nem is láttam igazán, őszintén mosolyogni.
- Igen, Draco Malfoy? - nevetek rá. Még mindig nem tudom elhinni, hogy csak azért eljött Roxmortsba, hogy velem töltsön egy hétvégét.
- Mit gondolsz, le tudnál élni velem egy életet? - a mosoly az arcomra ragad, érzem, hogy a pupillám kitágul, majd nevetni kezdek, mert nem tudom komolyan venni. Sem őt, sem a szavait.
- Én? - kacagok - és mi lesz Pansyvel? - kérdezem. A neve kiejtésétől is hevesebben kezd dobogni a szívem. Hiszen mindig rá volt tapadva Dracora, és mindenki úgy hitte, hogy egy csodálatosan borongós napon majd feleségül veszi, és pokoli kis gyerekeket potyogtatnak majd.
- Ne is említsd előttem azt a libát! - már ő is vigyorog - Szóval?
- Mit szóval? - nevetek fel ismét, és enyhén rácsapok a combjára.
- Leszel a feleségem? - beharapott alsó ajakkal sandítok rá. Válaszolni sem merek neki. Hatodéves vagyok, fiatal, és fogalmam sincs az életről. Mi lesz majd ezután?
- Leszek.



- Astoria! Astoria Malfoy, te vagy a legcsodálatosabb dolog, ami velem történt! - morog Draco a másik szobából, ahol a fia, Scorpius éppen felsír. Fél füllel hallom, ahogy a gyermekünkhöz beszél, és próbálja csitítani. Draco jó apa. Talán nem a legjobb, de tudom, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy legjobb tudása szerint nevelje fel a fiát.
- Astoria! - most már kiabál, én meg próbálok nem hangosan kuncogni - mi baja lehet ennek a gyereknek?! És különben is… hogy jön ki ennyi hang egy ilyen kis valamiből?! - hangja egyre kétségbeesettebb. Kimászok az ágyból, magamra terítem a szatén köntösöm, és oda csoszogok hozzájuk, félig vakon.
- Jaj, Draco! - mondom neki, mikor realizálom, hogy a férjem egész mellkasa le van hányva - add már ide Scorpot, és zuhanyozz le, vagy tudom is én - nevetek. Csókot nyomok a homlokára, majd a fiamhoz fordulok, gügyögök neki, és a karjaim között másodpercek alatt megnyugszik. Draco még visszafordul az ajtóból.
- Szerintem megbűvölted, hogy csak téged szeressen! - majd válaszomat meg sem várva elsétál.


- Nos, tudunk valamit Asto állapotáról? - hallom a férjemet, miközben alvást tettetek a Szent Mungóban - mondjon valamit doki, könyörgöm! Valami jót.
- A feleségét megátkozták és…
- Ezt eddig is tudtam! - a férjem úgy csattan fel, ahogy még sosem hallottam. A hangjában egyszerre hallom a félelmet, a fájdalmat és az űrt - azt mondja meg, hogy mire számíthatunk!
- Mr. Malfoy kérem nyugodjon meg…
- Gabriel, évek óta ismerjük egymást. Alattam jártál a Roxfortban! Merlin szerelmére, egy évfolyamon voltál Astoriával. Hagyjuk a formaságokat, és mentsd meg a feleségemet!
- Ha elég erős a teste, akkor túléli. Draco nézd, a vérátok nem egyszerű dolog. Talán azt sem fogjuk soha megtudni, hogy milyen eredetű, vagy honnan való. Tanulmányoztuk Astoria családfáját, és azt vettük észre, hogy csak a nők szenvednek tőle. - nagy levegőt veszek, de továbbra is színlelem az alvást - mivel a nővére teljesen egészségesnek tűnik, van esély, hogy Astoria is felgyógyuljon… esetleg tudok keverni neki egy gyógynövényekből készülő bájitalt, ami enyhíti a fájdalmat és a tüneteket…
- Akkor meg csináld! És vissza ne gyere, amíg nem találsz megoldást! - léptek sietnek el, valaki leül mellém, és a férjem a hátamra simítja a tenyerét.
- Meg foglak menteni, ha addig élek is!

Középmagas vagyok, nádszál vékony - tényleg el kéne kezdenem folyamatosan enni - és természetes szőke. Az öltözködésem a múltamat és az őseimet tükrözi, szeretek mindig úgy öltözni, hogy arról azért visszatükröződjön a vérem, szóval nem valószínű, hogy fogsz látni sportmackóban, és kinyúlt toppban. Nagyon ritkán sminkelek, szeretem, hogy az arcom sápadt, és hideg. A hajamat általában leengedve hordom, csak sportoláshoz kötöm fel.