If you want to control someone, all you have to do is to make them feel afraid...
Szorosabbra húztam magamon a kabátot, az este egészen hűvös volt. Türelmesen várakoztam, végtére is nem kellett sietnem sehová, a kis vendégünk biztosan megvár minket. Azt viszont reméltem, hogy semmi különösebb trükkre nem készül a férfi, semmi kedvem nem lett volna megint bebizonyítani valakinek, hogy több vagyok egy gyenge nőnél. Bár Brandonnak nem is kellett, jól tudta, nem esztétikus kíséretként jöttem érte, jobban ismerte a rendszert, mint amennyire szerette volna. Nagy kár. Ahogy felsejlett alakja, elmosolyodtam, általában nem késett, legalábbis ezt mondták róla. Azért kellett átvennem, mert az eddigi kontaktjai új feladatot kaptak, én pedig kéznél voltam. Az szinte bizonyos, hogy ezt nem kötötték az orrára, csak a posztomat ismerheti biztosan, és hogy most hová kellett jönnie. Arról már nem szólt a fáma, hogy csupán egy évvel járt felettem, mikor még diákok voltunk. Anglia nevetségesen aprónak tetszik, ha a varázsló társadalomról van szó. - Jó estét! - Üdvözöltem kifejezetten kedvesen, nem vagyunk mi barbárok. - Sajnálom a kései találkozót, azonban nem kívántam az óráit se megzavarni, és nekem is dolgom akadt. Mivel azonban mindketten itt lennénk, akár indulhatunk is! - Nyújtottam felé kezem. Szándékaim teljesen ártatlanok voltak, én tudtam egyedül, hová kell hopponálnunk. Ez persze nem véletlen, bármennyire együtt működik is most, ez nem éppen azért van, amiért mondjuk én dolgozom a szervezetnek. Erről is megvolt a véleményem, ám azt, mint szinte mindig, megtartottam magamnak. Jobb a békesség, amúgyis átmeneti állapot. Miután elfogadta a kezem, pillanatokon belül meg is érkeztünk egy kisebb hajó fedélzetére. A szél hangosan süvít, és a hideg levegő kissé sós a tenger miatt, épp ezért egyenesen a lépcső felé indulok, amin le lehet jutni a hajó belsejébe. A fa lépcső fokai nyikorognak, lent pedig a félhomályban egy megkötözött férfi ült egy széken, engedelmesen himbálózva. Intettem a pálcámmal, mire a helyisége egyetlen lámpája kigyulladt, bár ez se segített sokat a fényviszonyokon. A berendezés gyér volt, a széken és a férfin kívül csupán egy asztalka, rajta néhány szerszám, és még egy szék, meg egy fém vödör. Egy megviseltebb ajtó mögött volt még egy kabin, és fürdőszoba, de arra perpill semmi szükség nem volt. - Csukja be maga mögött az ajtót, Brandon! Ő itt Clerence, és beszélgetni szeretne velünk… - Levettem a kabátom, alatta testhez álló bőrnadrágot, és egy mélyzöld pulóvert viseltem, illet az alkalomhoz, ugyanis a férfi arcán egyértelműen látszott, nem akarja ezt a beszélgetést.
Ma még felkelni sem volt kifejezetten sok kedvem annak tudatában, hogy mit kell ma tennem. Illetve annak tudatlanságában, elvégre nem tudom, hogy mit kell majd tennem, hova kell mennem, mit kell végignéznem, de az biztos, hogy legkevésbé sincs hozzá kedvem. Ezt csak annyiból feltételezem természetesen, hogy a szindikátus mímeli ezt a csodát, és én is az ő hatás- és határvadász akciójuk miatt vagyok kénytelen segédkezni. Nem szeretném, ha Jackie emlékezi tovább romlanának, mert már így is kellőképpen kilátástalan a kapcsolatunk helyzete, és érzem, hogy ez már sosem lesz a régi, én mégis küzdök. Legalább emlékszik némi boldogságra is, nem csak... Nos, igazából nem is tudom, hogy mit hisz rólam, de úgy tekint rám, mint egy pedofil gyermekszerv-kereskedőre, aki mielőtt felboncolja élve a gyerekeket, előtte rendesen végigmegy rajtuk. Belegondolni is gusztustalan, és én igazából nem is tettem semmit. Vagyis de, rosszkor voltam rossz helyen, emiatt pedig nem tudtam megvédeni az egyetlen embert, akit szeretek. Felveszem az egyik melegebb pulóveremet a zord időjárási viszonyok miatt, rá pedig a dzsekimet, ami mágia miatt is rásegít a melegedésre, így nem kell aggódnom amiatt, hogy megfázok, vagy hogy meghűlök. Minden rendben lesz, csak érjek vissza épen és egészségesen a kastély falai közé, hogy aztán legalább egy napra békén hagyjon mindenki. Csak egy szabad szombatot kérek, az nem olyan sok... - Estét! Nem baj, lényegtelen, csak menjünk. - megfogom a kezét, és görcsbe rándult gyomorral várom, hogy végre megérkezzünk az isten tudja, hogy hova, elvégre a társas hoppanálás... mindegy, lényegében nem tudok semmit, és ez a céljuk, nem? Jah, nem feltétlen. Teljesen tönkre is akarnak tenni emellett. Csak úgy mondom, egész jó úton haladnak. Ahogy földet ér a lábam, és a minket körülölelő, vághatóan sűrű légtömeg ritkulni kezd, megcsapja orromat a sós víz és az erőteljesen magas sókoncentrációjú levegő. Rég jártam a tengernél, ez most akárhogy nézzük, biztosan jót fog tenni a tüdőmnek, bár nem ezért vagyok itt gondolom. Nem véletlen tehát, hogy csak futólag nézek körbe a hajón és a korlátokon túli tájon, majd követem a mellém rendelt nőt. Nem tudom a nevét, nem is érdekel, eszembe sem jutna megkérdezni. Minél kevesebb infó, annál nagyobb biztonság. - Látom rajta a beszélgetés iránti lelkesedést. - végignézek a kabinon, aztán pedig vélhetően a gazdáján is. Ó, szegény Clerence, nem fogod egykönnyen megúszni, ebben biztos vagyok, és bármennyire segítenék rajtad, az nekem nem lenne előnyömre. Sajnálom, Clrence... - Miről fogunk beszélgetni? - igen, azt mutatom, hogy érdeklődök, de csak szabadulnék. Igen, úgy viselkedek, mint akinek van ehhez gyomra, pedig csak a hányást szeretném megelőzni. Igen, olyan ez, mintha élvezném a játszadozást Clerence-szel, pedig én nem vele játszok, hanem a nővel. A tét a szerelmem ép elméje.
If you want to control someone, all you have to do is to make them feel afraid...
Úgy tűnt, mint aki minél előbb túl akar esni a dolgon, holott fogalma sem volt még róla, mi is vár rá. Kissé sajnáltam, bár az ő helyzeténél van sokkal rosszabb, mondjuk ez nézőpont kérdése. Nyilvánvalóan számára nem vigasz ebben a helyzetben, hogy a legtöbben nem élik túl, ha közvetlenül a szervezettel kerülnek kapcsolatba, vagy talán egy kis része meg is könnyebbülne tőle, ha már vége lenne. Nem olyasvalakinek tűnt, aki élvezi majd az előtte álló feladatokat, mondjuk a magam részéről én se különösebben örömből csináltam, számomra ez csak egy újabb munka volt. A hűvös szél csak még éberebbé tett, szerettem ezt az időt, a tavasz kellemes hűvös estéit, kár hogy ilyesmivel kell most töltenem. Ha egyedül lennék, az hiszem nagyjából húsz perc alatt végeznék is, azonban a férfi társaságában bizonyosan tovább fog tartani. Nincs hová sietnem, de nem szívesen vesztegettem az időmet, vagy tötyörögtem ilyesmivel, csupán ezúttal rám maradt a babysitter meló. - Ugye? Szerintem kifejezetten boldog a társaságunktól! - Mosolyodtam el, de a megkötözött alak még mindig rettegő szemekkel pislogott ránk. - Ugyan már Clerence, ne legyél udvariatlan Brandonnal, ez lesz neki az első ilyen nagy, lelkizős beszélgetése! - Léptem közelebb, és kivettem a szájából a rongydarabot, ami megakadályozta eddig a beszédben. - Adok egy kis vizet, várj csak. Az asztalon volt egy félig megivott ásványvíz, lecsavartam róla a kupakot, és segítettem inni neki, minden bizonnyal senki sem járt itt egy ideje. Először úgy tűnt, egészen hitetlenkedve fogadja a dolgot, aztán engedelmesen kortyolni kezdett. Értetlensége nem lepett meg, valóban nem lesz épp baráti a beszélgetésünk, azonban kiszáradt torokkal nagyon nehéz lenne csiripelnie nekünk, márpedig kénytelen lesz ezt tenni. - Hogy miről? Nos, Clerencenek lettek auror barátai, én pedig nagyon szeretek új embereket megismerni, szóval most mesél nekünk róluk. - Feleltem, miközben nem vettem le tekintetem az emlegetett férfiról. - Én… nekem nem… - Kezdett volna bele, de egy hatalmas csattanás kíséretében arcon vágtam a palackkal, csak a rend kedvéért. - Akkor az elején tisztázzuk a dolgokat: nem szeretem, ha a szemembe hazudnak, ellenben kiválóan értek hozzá, miként okozzak fájdalmat. - Csendes léptekkel visszatettem a kiürült palackot az asztalra, majd elvettem róla egy vaskosabb csavarkulcsot. - Nem volt kérdés, hogy auror barátaid lettek, ez egy tény. Mesélj róluk kicsit. - Hangom nyugodt volt, és egészen kedvesnek mondható. Fejemmel intettem Brandonnak, hogy lépjen közelebb, majd felé nyújtottam a csavarkulcsot. Fontos dolgot fognak ma mind a ketten megtanulni, ki így, ki úgy. Türelmes voltam, nem kellett kapkodnunk, de kérdés sem volt, hogy kénytelen lesz elvenni a szerszámot, ha csak nem szeretne egy másik széken Clerence mellett helyet foglalni, és nagyon úgy tűnt, hogy jobb szeret állni. - Clerencenek tíz kicsi ujja van, tehát ennyiszer hibázhat. - Néztem a férfi szemébe, csak a biztonság kedvéért, hogy tudja, nem viccelek. - Rossz válasz esetén eggyel kevesebb épp ujja lesz, ha túl sokszor hibázik, akkor pedig kiesik. - Bár, hogy őszinte legyek, valószínűleg mind a hárman tudtuk, hogy már a játék elején kiesett.
