Ziggy Yanovich

"All we have to decide is what to do with the time that is given us."

Nem: Férfi

Kor: 15 év

Vér: félvér

Születési hely: Moszkva

Iskola/ház: Roxfort/Hugrabug

Munka: Diák

Családi állapot: Egyedülálló

Patrónus: Törpenyúl lenni patrónus, ha előbújni végre pálcából

Pálca: 8 hüvelyk, ébenfa, vélahaj maggal

Amit szeretnek bennem

Háztársak mondani, vicces amikor én törni angol. Mondjuk ezt tényleg tartani viccesnek, hiszen néha nem jutni eszembe szó angol, mondani helyette orosz, amivel lehetne ördögöt űzni, ahogy mondta egyszer valaki. Én jó barát, meghallgatok mindenkit, adni tanácsot minden helyzetben. Úgy gondolni, én kedves és megértő, főleg azokkal, akiket ért valamilyen sérelem múltban. Valaki azt mondja, van jó humorérzék, és lenni néha szánalmas poénok, amiken jókat lehet nevetni. Utánozni tanárok nagyon jól, hangot el tudni változtatni, jegyzetelni sokat, és ezt odaad… odaadom másnak? Talán így mondom jól, nem tudni angol nagyon jól bocsi.

Ami zavar bennem másokat

Nem szeretem hogy nem beszélni angol. Küzdeni azzal, hogy megérteni tanárok, megérteni diáktársak, megérteni lányok. Nem szeretem lányok. Mármint lenni lányokba szerelmes állandó, de félni tőlük néhanapján. Félénk… vagyok? Így jól mondani. Da! Nehezen engedni el dolgok, könnyen ragaszkodik, és terelni el figyelmem könnyen. Nem tudni sokáig egy dologra figyelni, firkálgatni állandóan, túrni hajat minden másodpercben. Szóval lenni nem tökéletes. De ki lenni az? Nem tudom. Káromkodni talán túlzottan sokat, és lenni szürke kisegér néhanapján. Máskor pedig pörögni állandóan, mondok ostobaságok, teszek ostobaságok. Túlságosan nem bírni vajsör és mézbor, egytől berúg nagyon-nagyon csúnyán.

Életem története

Hideg, hosszú este volt, ahogyan baktattam a folyosón a klubhelyiség felé. Táskám egy vállamon lógott hanyagul, a fejem pedig előre bukva vizslatta a korridorok minduntalan ismétlődő mintázatát. Hideg téli este volt akkor is, amikor a bátyám úgy döntött, hogy elhagyja otthonunkat. Emlékszem minden egyes szavára. „Semmirekellő vagy Ziggy, és örök életedre az is maradsz. Apánk sem véletlenül hagyott el minket. Tudod, ennek mind Te, és anya vagy az oka!” Ciccegek. Az emlékek, ahogyan bekúsznak tudatomba újabb, és újabb sebet tépnek fel. Azt mondták nekem erre az a jó megoldás, ha nem nézek vissza, és tovább megyek. Feljebb emelem fejem, de a csípős hideg könnyeket csalogat a szemembe. Vagyis nem is igazán tudom, hogy a hidegtől van, vagy éppen attól, hogy megint eszembe jutott a családom széthullásának ideje. Csak pislogsz kettőt, és a boldogságból beleesel egy olyan verembe, amiből nehezen lehet kimászni. És van, amikor nem is akar a verembeeső, és önként köt magára súlyokat, hogy azok tartsák lent a víz alatt. Én elég súlyt kötöttem már a lábamra, mégis kapaszkodom, hogy valahogy kimásszak a veremből.
Nem sokat haladtam a célom felé. Belülről úgy éreztem szaladok a klubhelyiség felé, kívülről pedig alig tettem meg tíz métert a vontatott tempóm miatt. Pedig én belül mindig rohanok. El ebből a világból, el a magányból, ebből a kilátástalanságból. Kívül pedig még a teknősök is megelőznek. Jobbra-balra majd megint balra, és aztán… Aztán pedig egyenesen. Bárcsak ennyire egyszerű lenne élni az életet, mint eljutni a Roxfortban A-ból B-be. Pedig én próbálkoztam vele, de nem ment. Amikor Angliába költöztem apámmal, azt mondta, hogy mindig nézzem az élet napos oldalát. De itt mindig esik, a fenébe is. A fenébe is.

Hideg, hosszú és hűvös este volt. Én pedig már kevésbé éreztem magam rosszul, mikor megláttam a klubhelyiség bejáratát. Felgyorsítottam lépteimet, éreztem, hogy végre biztonságba érhetek, bedőlhetek az ágyamba, olvashatok, tökmindegy hogy micsodát, mugli irodalmat, valamelyik tankönyvet, képregényt, vagy csak a firkákat az ágy tetején. Fejemet újra lejjebb biccentettem, már nem is számoltam az ugyanolyan köveket, csak arra vártam, hogy minél előbb bent legyek. Aztán amikor feleszméltem, már csak egy sikoltást hallottam, egy szőkéből hirtelen mérgeszöldre átváltó hajkoronát, és ahogy a baleset másik szenvedő fele, úgy én is a földre kerültem. Hirtelenjében semmit nem tudtam mondani a felém tett megjegyzésekre. Szólásra nyitottam a számat, de nem tudtam megfogalmazni angolul a mondatokat, így oroszul sikerült annyit kinyögnöm:
- Proshcheniye – kértem bocsánatot. Indultam a szőkeség felé, hogy segítsek neki, de mire felkeltem, ő már rég összeszedte a cuccait, és tovább indult. Ott maradtam a földön ülve, és csak annyit tudtam mondani magam elé:
- Ezt megint jól összehozni Ziggy. – hátamat a falnak vetettem, majd tizenöt perc merengés után, szemeim előtt a szőke fürtöket vizionálva jutottam el az ágyamig, ahol valóban: a plafont bámultam, és mint jó sok este óta, könnyeztem, mert nem élveztem semennyire a mostani életem.

Ha tükörbe nézek

Én lenni talán túlzottan is csúnya. Ezt mondom magam állandóan. Fekete haj, göndör, haj nem szeret fésű. Én vagyok magas koromhoz képest, ezért néha lenni kicsit esetlen is túlzottan. Öltözködni hol túl színes, hol túl fekete ruhákba, mikor milyen kedvem van. Nem lenni izmos, de nem lenni girhes sem, éppen olyan vagyok, amilyennek lenni szeret.

Családom

Vasili Yanovich. 40, hajóskapitány

Én nem látni apám már nagyon-nagyon régóta. Rendben, három év nem számít rég, de ebben a mértékben, ahogy elhagyott engem és anyát. Lenni már nagyon rég, érezni magam nagyon rosszul miatta. Nem találkoztam vele évek óta, nem tudom merre jár ő, levelet nem küldeni, tagad meg varázslóvilág. Elég rosszul lenni emiatt.

Savannah Moore, 38, Minisztériumi dolgozó, nemzetközi máguskapcsolatok főosztálya

Anyummal viszony nagyon jó. Kiskoromtól kezdve foglalkozott velem sokat, bár a bátyám és húgom is sok törődést kapni tőle, mégis amíg ki nem derült, hogy húgom lenni boszorkány, én voltam az ő fénye. Szemének. Mióta apám elhagy minket, azóta mi elhidegül egymás, ez nekem esett nagyon rosszul, ezt nagyon nehezen dolgoz fel. Nem is nagyon beszél vele, inkább csak keresni húgom társasága, rajta keresztül érdeklődik irántam.

Aleksandar Yanovich, 20. én nem tudni mit csinál ő, látni őt nagyon-nagyon rég, nem váltunk el jó viszony, gyűlölni őt minden egyes porcikámmal, Aleksandar verni meg engem nagyon sokszor, mikor megtudni hogy én varázsló. Nem is érdekelni hol lehet ő, megfojtani egy kanál víz.

Vex Nadezhda Yanovicha 14, Roxfort/Mardekár.
Vele volt kapcsolatom nagyon jó, egészen idén nyár, amikor valami megtört benne, és már nem beszélünk. Nem tudni, hogy mi, nem mondani semmit, csak annyit, hogy lenni baj nem velem, hanem valaki mással. Én őt nagyon szeretni, egyetlen támaszom a Roxfortban, és most nem tudni mi lehet vele, ezért érzem magam rosszul.

Lenni egy szőke lány, aki nekem bejönni kicsit, de ő nem vesz tudomást rólam. Ezt lehet nevezni semminek, inkább mint bárminek is.

Apróságok

Cigarettafüst, puskapor, égett gumi, benzin, kakaó, kávé

Bátyám

Kezemben az elvégzett iskolám papírjai, mellettem egy szőke lány, aki sűrűn váltja a hajszíneket, tökéletes angoltudásról szóló papír, és a Ballycastle Bats kviddics csapatában való részvétel.

Szeretni sokat olvasni, és új bűbájokat elsajátítani, nagyon szeretni kviddicsezni.

Mindig van még egy pohárral több!

Nem inni meg még egy pohárral többet vajsörből, mert behányni.

Ha engem kigúnyolni, ha megalázni, ha kinevetni bizonyos dolgokért, és ha a családomról kérdezni.

Bizonyítani, hogy egy orosz hülye is lehet elismert ember.

Erre csak egy válasz létezni: a számmisztika és a jóslástan.

Bekerülni házam kviddics csapatába.