Családi banzáj

Scorpius & Levin

Nem voltak a kedvenceim a családi karácsonyi összejövetelek. Ez egy amolyan éves kötelező kör, amit hamar le kell tudni. Anyám mindig elmondja, hogy legyek illedelmes és diplomatikus, üdvözöljek mindenkit, beszélgessek néhány szót a rokonaink gyermekeivel és utána felőle beülhetek egy sarokba is, nem számít. Hát most sem akartam mást tenni, már a készülődésbe is beletört a fogam. Nehezen keltem ki az ágyból, az idő sürgetett, de én mégis inkább az asztalomhoz ültem és levelet kezdem írni. Olyan jó lenne, ha itt lennél velem Albus... minden olyan könnyebb lenne, az idő is hamarabb eltelne. Te megmondanád, hogy miért vegyem le a csokornyakkendőt, te biztosan benne lennél valami apró csínytevésben.
De nem lehetett itt. Nem hívhattam el magamhoz őt, mert a szüleink megtiltották. A barátságunkat is minden alkalommal firtatják, próbálnak minket elválasztani, de szerencsére mi vagyunk annyira összetartóak, hogy tudjuk, ez soha nem fog bekövetkezni. Soha.
Miután elküldtem a levelet, felöltöztem, kicsit kamaszosan, de tudtam, anyám úgyis megjelenik majd az ajtóban és megigazítja a ruhámat, ami egyébként nekem így tökre tetszik. Nem is történt másként, puha kezei megkötötték a csokornyakkendőt, belesimítottak a hajamba, én pedig arcát csókoltam érte, mert amúgy nagyon szeretem és tudja is, hogy nem velük van a bajom, hanem ezzel a felhajtással. Készülődj. Mondta, és kiment az ajtón, én felsóhajtottam, még egyszer tükörbe néztem. Majd valamit kitalálok... valamit muszáj lesz.
Pontosan időben érkeztem a nagyterembe, ami az elithez méltón, elegánsan volt idén is feldíszítve. A karácsonyfa a terem közepén mindig elámított, egyébként szerettem ezt az időszakot, megvolt a maga varázsa, mint itt, mint a Roxfortban. Már kezdtek megérkezni a vendégek, szerencsére ebből kimaradhattam, a szüleim fogadták őket a bejáratnál, én pedig majd csak később üdvözlök mindenkit, a magam módján. Nagyjából azóta van ez így, amióta a Roxfortba járok, előtte mindig az ajtóban álltam én is órákig, de akkor még más volt a véleményem a dologról, és amúgy is be voltam ide zárva, kellett egy kis felfrissülés... most pedig legszívesebben elbújnék újra a Malfoy könyvtárba, de az túl feltűnő lenne.
Az italos pulthoz léptem, körülnéztem. Két puncsos tál volt az asztalon, feljelölve, hogy melyikben van alkohol és melyikben nincs. Amikor senki nem figyelt, a poharamba alkoholosat öntöttem, ennyit még csak lehet, ez csupán egy kísérlet, ezt még biztos nem érzik meg rajtam. Óvatosan emeltem ajkamhoz az édes italt, aprót kortyoltam bele, miközben az embereket pásztáztam, hogy kivel kezdjek, kihez menjek oda. Nem messze tőlem az italos pult másik oldalán Levin Dolohov állt. Lassan közelebb sétáltam, amikor pedig odaértem hozzá, a kezemet nyújtottam felé. Nagyjából eltelhetett már egy év mióta nem találkoztunk, azóta megnyúltam és az arcom is kicsit idősödött, egyre inkább apám fiatalkori önmagára kezdek hasonlítani.
- Szia Levin, hogy s mint? Már elég rég... - Mindig bajban vagyok a magázás - tegezés dologgal, de elvégre rokonok vagyunk, kiskorom óta ismerem őt, miért is ne tehetném ezt meg? Maximum leszól érte, de akkor pedig végre tisztában leszek a helyzettel. Haloványan elmosolyodom. - Itt van Caroline és Alexander is? - Kezdeményeztem egy sablonos témával. Egyébként is, mit tudnék mondani? A családom 90%-át alig ismerem, de talán most, hogy már idősebb vagyok, majd ők is másként állnak már hozzám.

Scorpius & Levin

Körülpásztáztam a tömegben. Mind rokonok, közeli és távoli. Sokukat csak névről ismerem, egy szónál talán többet nem is váltottam velük, nem miattam jönnek ide, nem a gyermekek miatt. Mindig úgy gondoltam, van ezeknek a családi banzájoknak egy hátsó szándéka, valami furfangosság benne, de ez lehet, hogy csak az én teóriám, az én túlgondolásom. Nagyapámból biztosan kinézném, már szemei sem állnak jól amikor felém pillant, pedig tudom, ő csak azt szeretné, ami a családunknak jó... vagyis ami régen jó volt... de nekem így is tökéletes. Épp elég baj, hogy apám minden alkalommal megpróbál eltiltani Albus barátságától, pedig nekem ez a dolog az éltető erőt jelenti, a kettőnk kapcsolata ha nem lenne, én már rég elvesztem volna az éterben. De a büszkeség, a büszkeségünk az mindennél fontosabb. Már neki. Én őszintén, ahogy telnek az évek, nem érzem magunkat többnek sokszor, mint közönséges varázslóknak, akik semmiképp sem lógnak ki a tömegből, pedig nagyon jól tudom, hogy mindig ez a sors fog rám várni.
Kortyolok egyet a puncsomból mielőtt Levin felé veszem az irányt. Le kell tudnom a kötelező köröket, de azért vannak páran, akikkel szívesen is beszélgetem. Mondjuk nem mintha olyan túl sok közös lenne bennem és Levinben, de mindig is érdekesnek tartottam a munkáját, és most talán már elég idős is vagyok hozzá, hogy kicsit akár erről is jobban faggassam.
- Hát igen, meg mindenki azt mondja, kiköpött apám vagyok. - Mosolyodom el kicsit talán jobban is a kelleténél, de ez egy ilyen eseményen mégis kinek tűnne fel? - Oh. Értem. Majd később megkeresem őket. - Nem igazán tudom mit mondhatnék még erre, amúgy is csak udvariasságból kérdeztem meg, hogy itt vannak e a gyerkőcök, de talán két szónál többet tudok majd velük is beszélgetni, aztán hátha sikerül kicsit lefoglalnom magam és jobban, hamarabb eltelik ez az este.
- Ugye, még mindig a Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán dolgozol vezetőként? Elmeséled milyen? - Jó, a politika valójában kicsit sem érdekel, de az utóbbi időben elgondolkodtam azon, hogy vajon mi lehetnék, ha majd felnövök. Aggaszt kicsit, mert az évfolyamomból már nagyon sokan tudják, milyen irányba menjenek, én meg még tanácstalanul állok és az RBF vizsgákig szükségem lenne némi támaszra, amivel aztán biztos, hogy jó irányt fogok választani. Persze, ezt az aggályomat megtartom magamnak, nem kell, hogy mondjuk a szüleim is velem pánikoljanak.