Az élet megtanított egy s másra, ez tökéletesen kivehető koravén gondolkodásmódomból is. Ennek ellenére nem vagyok egy unalmas személy, szeretem a kalandokat, a csínytevéseket, bizonyos dolgokban pedig igen tehetségesnek minősülök. Ha feladatot bíznak rám azt lelkiismeretesen elvégzem a legjobb tudásomhoz mérten, de magamtól nem feltétlenül vállalnék plusz dolgokat. Nem ítélkezem, szeretem a kihívásokat főleg ha emberekről van szó. Barátkozós típus vagyok, mindenkivel szinte szóba elegyedem, főleg amióta cserediákként átkerültem a Roxfortba.
Ami zavar bennem másokat
Sokszor arrogáns, dicsekvő és mások kárán viccelődő is tudok lenni, ha a helyzet úgy adja. Az utóbbi időben több alkalommal az "amit kapsz azt add vissza" gondolkodásmód jellemez. A kalandvágyásom miatt szabályszegésben is otthon vagyok, ennek eredménye pedig a legutóbbi kiruccanásomkor örök lenyomatot hagyott az életemen egy vérfarkas harapás jegyében. Azóta kicsit elmerültem magamban, nem érzem már, hogy a céljaim megvalósíthatóak lennének és még inkább a 'teszek a világra' felfogás került a szemem elé. Ami zavar az egészben, hogy nyugodt, laza mivoltomat felváltotta egy dühös, sokszor ingerült személyiség, aminek kezelésében még biztosan jó időnek el kell telnie, hogy irányíthatóvá váljon.
Életem története
Annyi mindent mesélhetnék, annyi minden történt az életemben, de igazán talán egyik sem kiemelkedő és említésre méltó. A családomról már épp eleget beszéltem, bizonytalanul állok származásom előtt, de annyira nem aggódom, ha jobban belegondolok, hiszen ígyis-úgyis Picquery vér folyik az ereimben. Most ez a dolog foglalkoztat a legkevésbé. Nem véletlenül menekültem el egy másik országba, messze, a tengerentúlra... szükségem volt egy kis nyugalomra. Nos, a nyugalom nagyjából egy, másfél hónapig tartott. Macsó, kalandozós, mindenbe belekotnyeleskedő létem miatt nem is vártam igazán másra. Csodálom, hogy nem küldtek még vissza egyáltalán.
Telihold van. Az iskola falai egyre nyomasztóbbak, főleg, hogy a kinti kellemes levegő a nyitott ablakon át igazán vonzó. Az ágyamban fekszek, a plafont bámulom, miközben egy papírgalacsint lebegtetek össze vissza a fejem felett. Még vajmi kevés embert ismerek itt, ezért is szoktam annyit járni a birtokot, a környéket, az iskolát, hiszen oly könnyen barátkozom, mindenkivel szóba elegyedem, még ha látom is rajtuk, hogy a hátuk közepére sem kívánnak. Ez van, ilyen a természetem. Gondolataimba merülve teljesen megfeledkezem a galacsinról, ami egy pillanat alatt az arcomra esik, és ez az a pillanat számomra, amikor tudom, hogy fel kell pattanjak, felvegyem a bőrkabátom, és nekivágjak a világnak. A lemenő nap apró sugarai még félhomályban bevilágítanak az ablakon, de már a másik oldalra nézve inkább a sötétség kezd el honolni. A pálcám fényére nincs szükség, amúgy is jól alkalmazkodom a sötétben. Ügyelek arra, hogy most ne fussak össze olyannal, aki esetleg nyakon tudna csípni és egy jó kis büntetőmunkát kiszabni, nem bírnám a bezártságot, szükségem van arra, hogy a friss levegő átjárja a testem, hogy a lenge szél belekapjon a hajamba. Perceken belül sikerül kijutnom a birtokra, az erdő felé sétálok. Mikor kicsit távolabb kerülök az iskola falaitól, egyik zsebemből előveszek egy doboz cigarettát, majd egy szálra rá is gyújtok. Ezt a mugli találmányt igencsak szeretem, bár ha megkérdeznék, hogy miért... nem biztos, hogy tudnék rá válaszolni. Egészségtelen és az íze is furcsa, de úgy érzem minden alkalommal amikor kilépek, hogy szükségem van rá. Az erdő szélén egy fatörzsön üldögélek egy ideje, tekintetem a csillagokat és az eget pásztázza. A telihold fénye bevilágítja a környéket, a természet szinte újra életre kel a tökéletes időtől. Egy-egy veszélytelen állat is feltűnik a közelemben, érdekes, hogy a varázslények közül mennyire más a felhozatal itt Nagy-Britanniában mint Amerikában. Kis idő elteltével aggasztó hangokat hallok kiszűrődni az erdőből. Pálcámat kezembe veszem, majd felállok és óvatosan bekukucskálok az ösvény mentén, de persze vajmi keveset látok, azt is csak rövid távon. Abszolút nem vagyok félős, bátorságom sokszor inkább már botorság, mint például ebben az esetben is. Egészen addig, amíg a vérfarkas egyértelmű alakja nem tűnt fel az árnyak között, nem ijedtem meg igazán. Futni kezdtem. A lépteim hangos zaja nem tántorította el a veszett állatot attól, hogy kövessen. Talán még sosem futottam ennyire gyorsan, mégsem mertem a hátam mögé nézni, mert bíztam benne, hogy vagyok olyan leleményes, hogy el tudom kerülni őt. Biztosan nem jön az iskola közelébe, csak ezzel biztattam magam, de kár volt. A következő pillanatban csak egy ütést éreztem a fejem környékén, a harapás ami pedig az oldalamnál fogva felkapott egy pillanatra a levegőbe, őrülten fájni kezdett. Összeestem, de még mielőtt elájultam volna, láttam őt visszaváltozni emberré, láttam az arcát, és bele is égett az agyamba, egy életre ezek után. Másnap a gyengélkedőn ébredtem, bekötözve, bágyadtan a gyógyszerektől. Az igazgató állt előttem, aggódó arckifejezése pedig tudtam, hogy semmi jóra nem vezethet. - Sajnálom Mr. Picquery, de Önt megharapta egy vérfarkas. - Szavai után tudatosult bennem csak, hogy ez mivel jár, hogy ez a dolog megpecsételte az egész életemet...
Ha tükörbe nézek
183 cm magasságommal már bőven a hozzám hasonló korúak fölé magasodom. Gyermeki, kisfiús arcom kék szemem csak még inkább kiemeli, barna hajam pedig szinte mindig kócosan lóg szemembe, ez már inkább macsósan hat, mintsem gyermekien. Amióta megharapott egy vérfarkas, ékes hosszúkás heg tűnik ki az oldalamon, de szerencsére ezt csak vajmi kevesen látják meg rajtam, hisz utálom is, utálom az egész helyzetet. Már tükörbe nem tudok nézni, még nem történt meg az első átváltozásom, de a szemem alja egyre feketébb, testem egyre megviseltebb, nem érzem, hogy úgy ura lennék minden pillanatban a helyzetnek. Általában laza holmikban járok.
Családom
Édesapám
Lucas Picquery, 44 év, Savannah - Georgia - Amerika. Az Amerikai Nemzeti Kviddics csapat fogója, aki már kiskoromtól kezdve többet volt úton mint otthon. Mindig is a szenvedélyének élt, annak ellenére, hogy a családunk neves mivoltja megkívánta tőle is, hogy valami szakmába vágót válasszon. A nagyanyám neves medimágus volt, az ő nagyanyja pedig miniszter asszony. Mindketten inkább voltam példaképeim mint az apám, és engem amit csinált teljességgel elrettentett, de nem attól, hogy feladjam a családunk nevességét. Persze neki sikerült elérnie, hogy minket inkább már lenézzenek, sanyarú sorsúnak tartsanak, és a családunk másik felét a nagybátyámékat emeljék ki, mint igazi Picquery-k.
Édesanyám
Elizabeth Picquery (née. Carneirus), 40 év, Savannah - Georgira - Amerika. Neves auror család egyetlen leánygyermeke, aki az apám családjával már évtizedek óta szoros politikai kapcsolatban állnak. A közöttük lévő kapcsolat igazán komplikált, anyám nem is titkolja, hogy csak a gyermekei miatt maradt még vele, de egyébként meg én tudom leginkább, hogy ez egy nagyon bonyolult dolog, hiszen egyszer rányitottam a szobát, amikor a nagybátyámmal enyelgett. Mivel igen keveset beszélünk, nem ismerem a szándékait, sőt, azt sem, hogy mióta tarthat ez az egész, de többek között ő volt az oka annak, hogy a cserediák programot bevállaljam és elköltözzek, jó messzire.
Testvéreim
Diana Picquery, 15 év, Ilvermorny. Örök amerikai, nagy álmokkal, kissé rasszista elképzelésekkel. Mindig imádtam, mert olyan vágyakkal és képzelőerővel volt megáldva, hogy azt öröm volt hallgatni, és hát be kell vallani, hogy csakis egymásra tudtunk számítani a sok reménytelen év alatt.
Achilles Picquery, 11 év, Ilvermorny. A legkisebb közülünk, a legmegtörtebb, de ennek ellenére a kis kedvenc, hiszen már a hatodik születésnapja után játékseprűn repült. Sosem álltam vele olyan szoros kapcsolatban és talán Diana sem, bár ő ennek ellenére védelmező anyamacskaként áll mögötte is, még ha ez nem is látszik.
Nagybácsi
Gondulphus Picquery, 43 év, Savannah - Georgia - Amerika. Mindig a családunk közeli tagjaként ismertük, de csak néhány éve tudtam meg, hogy miért volt annyit nálunk mindig is. Anyámmal közelebbi kapcsolatot ápol mint arra számítottunk, annak ellenére, hogy neki is saját családja és gyermekei vannak. Nem tudom, mióta tart ez az egész, de benne van a pakliban, hogy mi egyikünk sem apám vér szerinti gyermekei legyünk. Gondulphus nagyon közel áll a miniszteri székhez, fellengzős, nagyképű varázsló aki mindent a magáénak akar; de amióta megtudtam ezeket a dolgokat róla, én inkább elkerülöm őt, pedig azelőtt igen jó kapcsolatot ápoltunk egymással.
Apróságok
Amortentia
Fenyő, levendula, tenger illata
Mumus
Telihold
Edevis tükre
Kiépített nemzetközi kapcsolatok, minisztériumi munka, esetleg egy jó feleség
Hobbim
Kalandozás
Elveim
Lesz ami lesz gondolkodásmód
Amit sosem tennék meg
Sosem kísérleteznék embereken vagy állatokon.
Ami zavar
például, hogy anyám a nagybátyámmal kavar? vagy hogy vérfarkas lettem? vagy a jelenlegi vérfarkashelyzet? hm, lenne még mit...
Ami a legfontosabb az életemben
Megmutatni másoknak, hogy én is igazi Picquery vagyok.
Ami a legkevésbé fontos számomra
hogy hogyan nő a fű?
Amire büszke vagyok
Arra, hogy a felmenőim közül számos neves varázsló és boszorkány került már ki, a húgomra, hogy kitartó és elszánt, és még biztos vannak dolgok, de más nem jut eszembe.
Ha valamit megváltoz- tathatnék
Nem lennék vérfarkas. De azért még a kalandozásokat, a tilosban járást megtartanám.
Így képzelem a jövömet
Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztályán, haladva egy karrierista jövő felé ami a ranglétra tetejére vezet. Persze mindezt úgy, hogy a vérfarkasokat ismét elfogadják és nem kell titkolnom, szégyenkeznem.
Egyéb
Az egyik tilosban járós kalandom alkalmával megharapott egy vérfarkas. A férfi pont az átváltozása utolsó perceiben tette ezt velem, és mielőtt a sokktól elájultam, még láttam az arcát. A célom most megtalálni őt és... hát valami.
Sok ember azt gondolja 16 évesen, hogy ő a világ ura, és semmi baja nem eshet, hiszen fiatal, élete teljében van. Remekül bemutattad viszont, hogy egy kis éjszakai kirándulás miként változtathatja meg aztán az egész életet. Hiszen nem véletlen Tiltott Rengeteg az erdő neve! A családoddal való kapcsolatod elég bonyolult, és bármennyire nem édesapád volt a példaképed, azt hiszem jócskán örököltél szabad szelleműségéből. Már, ha tényleg ő az apád, ugye... Biztos vagyok benne, hogy a Roxfortban töltött idő alatt ez is ülepedni fog benned, és tudni fogod miként állj édesanyád viszonyához. Remélem a játéktéren több minden is kiderül rólad, a testvéreidről, egy nagyon érdekes, és izgalmas felütéssel indítottad útjára a karaktert. Csak remélni merem, hogy lesz melletted valaki az első teliholdad alkalmával. Ennek érdekében siess a foglalókkal, aztán irány játszani! :3
