Azt hiszem, hogy jó gyerek voltam, legalábbis amennyire vissza bírok emlékezni. Akkoriban még értékeltem minden egyes rám szánt percet, minden apró erőfeszítést, amit a szüleim tettek értem. Mégis visszagondolva, valahogy az egész megkeseredik, hiszen apám ingadozó hangulata és lelkesedése az én, illetve a testvérem irányába megfeketíti az egészet. Törekedtem arra, hogy jó legyek... miatta, érte, hiszen anya feltétel nélkül szeretett. Apát viszont képtelen voltam megfejteni... kicsi voltam, bár ez nem magyarázat, hiszen később, érettebb fejjel ugyanolyan megmagyarázhatatlan az egész a számomra. Igyekeztem a jó napokra koncentrálni, amibe kapaszkodva átvészelhettem azt az időszakot, amikor jóformán nem is láttam apát. Csak türelmesnek kell lennem... mondogattam magamban. Csak időt kell neki adnom és apa megint szeretni fog.... de meddig? Aztán elmúlt az ártatlan gyerekkor és megérkezett a kamaszkor.. ami ajtóstul rontott a házba. Fiatalság, rendbontás, szabály szegések, elvetemülten átbulizott éjszakák, hangos nevetések, ártalmatlan csínyek, lopott csókok, kamasz hév, szenvedély és vágy a világ meghódítására, megváltására. Tele voltam élettel és manapság már nem is értem honnan jött az a végeláthatatlan energia. Sosem unatkoztam, ki nem állhattam a csendet, így tettem róla, hogy soha egyetlen nyugodt percem se legyen.... és ezt imádtam. Ez éltetett... bassza meg imádtam élni. Nem voltam szent, sem pedig feddhetetlen, tettem dolgokat, amiket bánok. Bántottam meg embereket, hiszen a nyelvemen és az indulataimon olykor hiányzott a fék. Impulzív és heves voltam, sokszor meggondolatlan is, sőt bosszúálló. Amikor úgy éreztem, hogy valami megpróbált belém taposni vagy bárkibe aki hozzám közel állt, akkor nem haboztam megkövetelni ennek az árát. Ez pedig nem csak az iskolára korlátozódott. Apa hullámzását már nem bírtam tolerálni és ezen az sem segített, hogy sosem vette fel igazán a harcot velem szemben. Hagyta, hogy a földbe döngöljem ocsmány szavakkal és jelzőkkel. Komolyan gondoltam-e? A nagyját igen... egy részével pedig csak provokálni akartam... ennek mi vetett véget? Roxmorts.
Akivé váltam
Láttam ahogyan a fény kihunyt a szemében és úgy éreztem, hogy a legjobb barátommal együtt én magam is meghaltam. Elvesztettem valamit, ami azzá tett, aki voltam. Eltévedtem. Mindent megkérdőjeleztem. Sokan azt mondják, hogy a halállal szembesülni katartikus élmény a számukra, mert onnantól kezdve minden napért hálát adnak, minden percet értékelnek. És én? Én nem érzek mást csak végeláthatatlan haragot. Korábban nem érdekelt a politika sem pedig a szélsőséges nézetek a varázslói származással kapcsolatban. Most pedig a MiM elvekkel szimpatizálok... hogy miért? A pártatlanság.. a semlegesség... az elfogadás gyengeség. Mondta a nagyapám és én hittem neki. Az erő és a hatalom az, ami kontrollt ad az élet felett és én erre szinte éhezve vágyom. Elhidegültem mindentől, ami korábban voltam. A nevetések eltűntek és minden valahogy ridegebbé vált. A drogok és az alkohol eluralkodtak rajtam.... néhol azért, hogy érezzek valamit... néhol pedig azért, hogy ne érezzek semmit. Az a minimális visszatartó erő, ami korábban létezett teljesen megszűnt... mintha soha nem is létezett volna. Hogy miért nem vagyok még teljesen radikális? Hollyn miatt. Ő az egyetlen a lista kontra oldalán. Ezért nem köteleződtem még el a MiM mellett. Akármennyire viharos is a kapcsolatunk... szeretem őt. Így pedig két irányba szakadok.
Életem története
Nevetés tölti be az erdő egyébként nyugodt csendjét. A tűz csendes ropogása elveszik ahogyan a gyermeki kacaj újra és újra felcsendül a tisztáz szélén lobogó tábortűz mellől. Sátrazunk. Apa, Tabby és én. Minden percét élveztünk annak, amikor apában túlcsordult az energia. Mugli szemfényvesztés szintű bűbájokkal tette még érdekesebbé a lehetetlen történeteket, amikkel éjszakába nyúlóan szórakoztatott bennünket. Amikor a hangunk már rekedtes volt a szüntelen nevetéstől és a hasunk fájt az enyhén égett mályvacukortól, amivel tele ettük magunkat akkor a füvön hanyatt fekve kémleltük a csillagokat. Valószínűleg sosem tudom meg, hogy tényleg ismerte-e a csillagképeket vagy csak rámutatott egy kupac fénylő pontra az égen és kitalált nekik egy nevet. Számított akkoriban? Kicsit sem. Elég volt az elhalmozott bennünket a szeretetével...
-Apa, apa, apa, apa...-szinte egybeolvadtak a szavak amikor 8 évesen szaladtam a folyosón a szobája felé. Két nap telt el a tábortűz óta. A jókedv hazakísért bennünket és még tegnap is minden rendben volt.-Apa, apa, apa, apa...-hangzik el újra miközben futás közben már nyújtom előre a kezemet, hogy ki tudjam nyitni lendületből az ajtót. Meg akartam neki mutatni az megbűvölt katonát, amit anyától kaptam. Lenyomom a kilincset épp csak egy picit lassítva a lépteimen, de a legnagyobb meglepetésemre nem nyílik ki az ajtó. A kemény fa felületnek csapódok majd onnan visszatántorodva fenékre esek. -Apa?-szinte csak suttogom, de már tudom, hogy nem fogok választ kapni. Sosem kapok, amikor zárva a szobája. Már gyűlnek a könnyek a szemeimben, de csak buggyannak ki, hogy lecsorduljanak az arcomon, amikor megpillantom magam mellett a kis katonámat ketté törve. Ráeshettem, szóval az én vétkem, hogy elesett a csatamezőn. -Theo?-anya aggodalmas hangja érkezik valahonnan a folyosó másik végéből, hiszen zokogásom visszhangzik a kúria falai között.-Jajj Theo. Semmi baj. Megjavítjuk. Nincs baj.-nyugtatgat miközben engem és a törött játékot is felkanalaz a földről. Néhány perccel később már csak szipogok és a ruhám ujjával törölgetem az orromat. A kis katonám már ismét egy darabban, harcra készen áll az asztalon, de a lelkem még mindig nyugtalan. Megint kizárt. Megint elzárkózott tőlem.. tőlünk. Mindenkitől. -Anya?... apa nem szeret, ugye?
Az ujjaim stabilan ütik le a megfelelő billentyűket a zongorán holott a látásom már kissé homályos az alkoholtól. A többieket vezetve éneklem Elvistől a Hound Dog-ot miközben a szám szegletében egyensúlyozok egy félig szívott cigarettát. Talán csak az ital győz meg, de ilyenkor szerintem sokkal jobban játszom, mint józanul. A tekintetem megakad Hollyn falnak támaszkodó alakján és a szemeim szemérmetlenül végig futnak rajta. Most épp nem vagyunk együtt... vagyis de... mi mindig együtt vagyunk csak néha távolról tesszük. Mellé ütök a zongorán, de rohadtul nem tűnik fel senkinek, én pedig túlságosan részeg vagyok ahhoz, hogy érdekeljen, meg egyébként is azzal vagyok elfoglalva, hogy a tekintetemmel vetkőztessem a Shelby lányt. A cigi kiesik a számból és lyukat éget a gatyámon. -Faszom.-pattanok fel és seprem le magamról. Már nem ülök vissza, főleg hogy felpillantva azt látom, hogy Hollyn éppen elfordul, hogy jól kiröhögjön. Habozás nélkül sétálok oda hozzá és ölelem át hátulról. -Láttam... lebuktál... megnevettettelek.... az pedig azt jelenti, hogy szent a béke.-ez így logikus nem igaz? Dehogynem.
A nagyapám ágya melletti karosszékben pihenek. -Nem vagy olyan, mint az apád.... ö gyenge... neked van erőd... van hited.. benne sosem volt meg az ami benned... a potenciál, hogy változást hozz... a világ nem a régi... és ez nincs rendjén....miért kellene osztozni?... amikor az aranyvérűeket illeti a hatalom... nem azokat a mocskokat....-szinte csak suttogni bírja a szavakat, de tisztán hallom őket és a kandallóban lobogó lángokhoz hasonlókat szítanak bennem az öreg szavai. -mocskos sárvérűek.... mocskos muglik.... mocskos félvérek...-Sipor, akit Malfoyéktól kaptunk visszhangként zsörtölődik miközben szinte észrevétlenül porolja le polcokat. Ahogy kiejti a félvér szót a száján, hirtelen ráemelem a tekintetem. Szemeim elsötétülten, élesen merednek rá figyelmeztető jelleggel. Erre válaszként lesüti a szemét, de valamit még mond... vagy csak morgolódik. A fasz se tudja nála. Ha nem kellene, hogy gondoskodjon az öregről apa szerintem már rég felszabadította volna, hogy ne kelljen soha többé látnia a vén méregzsákot. -Olyanok ezek, mint a daganatok... ott növekednek az emberben... elveszik az erejüket... tartsd tisztán a családot... óvd a vér tisztaságát....-suttogja tovább a nagyapám. -Óvd a vér tisztaságát...-visszhangozza Sipor.
Ha tükörbe nézek
185 cm magam vagyok (ez egy hazugság, Theodore Nott Jr. 179 cm). A szüleim genetikájának köszönhetően gyakorlatilag képtelen vagyok az elhízásra. Az éjszakába nyúló edzések, a hajnali futások, mind az álmatlanság velejárói, de kifejezetten jótékony hatással vannak a külső esztétikámra. Ha már az elmémnek nem lehetek teljesen az ura, akkor legalább a testemről ne kelljen ezt elmondanom. Barna hajam régen sokszor kócos volt, amiért akkoriban is éltek haltak a lányok. Mostanra azonban ügyelek arra, hogy a rakoncátlan tincsek gondosan irányba legyenek fésülve mielőtt kilépek a világba. A szemeim barnák, de ha jó szögben éri őket a napfény és enyhén hunyorítasz, akkor van egy árnyalatnyi zöldes beütésük. A ruhatáram nagy része szürke, fekete vagy sötétkék darabokból áll. Manapság jobban kedvelem az elegánsabb darabokat, ingben érzem talán a legjobban magamat. Az esetek többségében, csak edzés előtt, közben és után láthatsz lazább darabokban.
Családom
Édesapám
Theodore Benjamin Nott ; önző vagy és csak magaddal törődsz, fogalmad sincs az egyensúlyról és a stabilitásról. Egyik nap kicsattansz, a válladra veszed a világot, mosollyal az arcodon szórakoztatod az embereket, majd eltűnsz... mintha soha nem is léteztél volna vagy inkább a világ nem létezne a számodra. Sokszor szándékosan rúgok beléd reakciót remélve... negatívat.. pozitívat... érdekli a tökömet csak tennél valamit végre. Kiismerhetetlen vagy és ez bosszant, sőt valósággal az idegeimre megy. Ez sosem volt másként. Amióta az eszemet tudom változékonyabb voltál, mint az időjárás. Volt, hogy kézen ragadtál minket és a világ legjobb kalandjait kaptuk tőled Tabby-vel, de mit ért ez, ha aztán egyik napról a másikra elengedted a kezünket és újra elérhetetlenné változtál? Egy ideig értékeltem... azokat a pillanatokat, amikor fellángolt benned valami és a lelked minden szenvedélyét ránk öntötted... aztán ez zavarni kezdett, mert magamban kerestem a hibát. Én tettem valamit, ami miatt elment a kedved az egésztől? Miattam zárkóztál el? Vagy csak egyszerűen letudtad a kötelességed aztán kussoljunk Karácsonyig? Nem értettelek.. és egy idő után már nem is akartalak megfejteni. Szemrebbenés nélkül hagytad, hogy átgyalogoljak rajtad, meg sem próbáltál megakadályozni ebben vagy éppen helyre igazítani... így belekényelmesedtem. Anya legalább próbálkozott... de te Apa.... te egyszerűen becsuktad a szemed és engedted, hogy mindez megtörténjen.
Édesanyám
Rhiannon Nott (née Rappaport) ; Te vagy a bástya, a védvonal, a lengő fehér zászló a szélben a csatatér kellős közepén. Belépsz közénk és próbálsz tüzet oltani, amikor a kúria falai zengenek a egymásnak feszülő véleményektől. Jobban hasonlítok rád, mint apára és ezért hálás vagyok, mert reményt ad, hogy egy napon nem úgy végzem majd, mint ő. Próbálsz terelgetni.. hol szelíden, hol pedig csökönyösen a sarkadra állva, pedig talán te magad is tudod, hogy nincs hatásod rám... ami volt, azt a kamaszkor teljesen kiölte és azóta talán csak akkor találsz némi megnyugvást, hogy rendelkezel némi ráhatással fölöttem, amikor éppen egyezik a véleményünk és pont arra indulok, amerre te is szeretted volna. Hogy jó anya vagy-e? Tudja a bánat.. nekem csak te voltál, így nincs viszonyítási alapom, de azt tudom, hogy sosem választottál kedvencet. Egyenrangúak voltunk a szemedben, nem kellett versengenünk és nem érezte egyikünk sem azt, hogy erőlködnünk kell plusz figyelemért. Talán képtelen voltál mindig jól kifejezni a szeretetedet, vagy éppen nem ugyanúgy kommunikáltuk le, hogy a másik is érezze a törődést, de tudom, hogy számíthatok rád... nem élnék soha ezzel a lehetőséggel, de a tudat némileg megnyugtat.
Testvéreim
Tabby ; én drága egyetlen ikrem. Irigyellek, amiért a mosolyod olyan töretlenül pihen az arcodon, amiért mindenkit megpróbálsz megfejteni és minden előítélet nélkül igyekszel megadni az esélyt arra, hogy az emberek bizonyítsanak. Nyitottságod lenyűgöző.. nem nekem, de másoknak biztosan.. engem inkább aggodalomra késztet, hiszen félek, hogy ha egyszer ez visszaüt, akkor nem kis sebeket fog ejteni a lelkeden. Roxmorts előtt borzasztóan közel álltunk egymáshoz, még mielőtt megingott volna a világba vetett hitem és bele nem akadtam egy végtelen körforgásba, ami a józan eszem épségét fenyegette. Eltávolodtunk, pontosabban ellöktelek magamtól és falakat húztam fel, hogy távol tartsalak.. ez nem ellened szól, hanem pont hogy érted teszem. Nem akarlak magammal rántani, nem akarom, hogy elveszítsd a jóindulatod, ami a lényed elemi része. Talán már nem szökünk ki éjjel a kúriából, hogy sátrazzunk és a csillagokat kémleljük vagy éppen a gatyádból is kiijesszelek kitalált rémtörténetekkel... de tudd, hogy szeretlek. Még mindig és ez így is marad. Abban pedig sose kételkedj, hogy az egyik szemem folyamatosan rajtad tartom, mert ha egyszer megütöd a bokád és ráeszmélsz, hogy az emberek nem olyanok, mint amilyennek hiszed.. akkor ott leszek... árnyékként, mögötted, hogy elkapjalak és persze azért, hogy egy rohadt nagyot behúzzak annak, aki ezt tette veled.
Párkapcsolat
@Hollyn Shelby ; drágám, édesem, te kis... 2 éve már annak, hogy egymás menedékévé váltunk vagy éppen fejfájásává. Hol veled, hol nélküled.. egyszer fent, máskor lent... ellöklek, hogy aztán szorító mellkassal várjam vajon ismét visszatérsz-e és te megteszed. Megérkezel akár egy hurrikán, megszaggatsz, leterítesz és farkasszemet nézel velem, miközben könyörtelenül szembesítesz a csupasz valósággal. Elvesztem a káoszomban, elsodort az élet és te mégis rendületlenül igyekszel a valóság talaján tartani. Kicsi vagy.. legalábbis hozzám képes, mégis elhallgatok, amikor a szemeid erre utasítanak. Az egyetlen vagy ezen a zord világon, aki képes még hatással lenni rám.. és hiába duzzogok, veszekszem, harcolok vagy feszegetem az állkapcsomat miközben kiosztasz.. elfogadom amikor te mutatod az irányt... hé, baby... kapd be... szeretlek, de kapd be.
Apróságok
Amortentia
Fenyő, menta, eső, óceán.
Mumus
Ami a legjobban megrémít az annak a lehetősége, hogy éppen olyan gyenge férfi leszek, mint az apám.
Edevis tükre
Attól függ milyen lábbal kelek fel. Néha szeretném megváltani a világot és alkotni valami maradandót... néha pedig egyszerűen azt érzem, hogy minden ott bassza meg magát ahol van és nem akarok foglalkozni semmivel. Így pedig a vágyaim is rohamléptekben változnak. Most mire vágyok? Egy cigire.
Hobbim
Valaha éltem haltam a sportért. A kviddics iránti szeretetem és szenvedélyem azonban idővel kikopni látszott. Roxmorts után nehéz volt pályára lépnem, már nem is tudtam úgy játszani mint régen.
Régen rengeteget zongoráztam. Komoly darabokat tanultam eredetileg majd ebből az lett, hogy a bulikon cigivel a számban vertem a billentyűket mai népszerű dalokat játszva mások szórakoztatására.
alkohol, kokain, drogok... Hogy mi?
Elveim
Az elveim szilánkosra törtek. Régen nem mozgatott a származás kérdése, most azonban a gondolataim egy komolyabb mozgatórugójává vált. Nem tudok elköteleződni egyik oldal mellett sem igazán, hiszen hiába látok rációt a MiM eszméi között nem tudok megfeledkezni arról sem, hogy egy félvér lány uralja a szívem minden egyes szegletét. Nem tudom... azt hiszem ezzel kapcsolatban egy kicsit... talán... esetleg... elvesztem.
Amit sosem tennék meg
Hát erről inkább nem nyilatkoznék. Valaha ez egy igen széles lista lett volna, mára már csúful leszűkült és egyre inkább úgy vélem, hogy minden csak motiváció kérdése. Nem ölnél? Tényleg? Még akkor sem ha a saját vagy éppen egy szeretted élete forogna kockán? Mint mondják mindennek ára van... és ha valaki a megfelelő árat kínálja, akkor hirtelen minden gátlás a porba hullik.
Ami zavar
× Gyengeség. × Értetlenség. × Ha valaki beleszól a dolgomba. × A hangos csámcsogás. × Ha valaki nem képes befogni a száját egy másodpercre sem. × Ha valaki havernak hív, miközben nem is ismer.
Ami a legfontosabb az életemben
Hollyn (mellei)
Ami a legkevésbé fontos számomra
Mások véleménye. Pont telibe leszarom. A saját utamat járom. Vezessen bárhova.
Amire büszke vagyok
Hogy még mindig talpon vagyok.
Ha valamit megváltoztathatnék
Azt a rohadt napot Roxmortsban, amikor a legjobb barátom a karjaim között halt meg.
Így képzelem a jövõmet
Őszintén? Fogalmam sincs. Mázli, hogy ha úgy döntök, hogy nagy kegyesen csak a hátamon fekszem életem végéig a családi vagyon még úgy is kiapaszthatatlan.
Egyéb
× Nagyapja hatására egyre közelebb sodródik a MiM nézetek felé. × Nem egy született seggfej, inkább csak a körülmények áldozata.
Minden karakter egyedi és megismételhetetlen – egyszerre színesíti és tágítja a megismert univerzumunkat, amelynek nem csupán része, hanem irányíthatója is lehet. Nyomot hagy, lehetőségeket teremt, kapcsolódási pontjai egyediek, ugyanakkor az oldalt átitató plotok fősodrát is eltérítheti, módosíthatja. Örülünk, hogy megérkeztél közénk, reméljük, számodra éppen annyira lesz izgalmas építkezni, mint számunkra olvasni a folyamatot. Mielőtt azonban a játéktérre engednénk, kérjük, ne hagyd ki a bürokratikus lépéseket, és foglalózz, ahol Theo esetében szükséges!
