Elmondhatatlanul jó érzés végre a saját bőrömben járni az utcákat. Utáltam a százfűlé főzetet, de a munka az munka volt. Anélkül nem tudtam volna tökéletesen elvégezni a beépülést és a likvidálást. Az elmúlt hetekben pedig nem volt semmi olyan feladatom, amit el kellett volna végezzek a MiM-nek, ezért koncentrálhattam a boltom nyitására. Igen, viccesen hangozhat egy külső szemlélőnek, hogy teázót nyitottam. Jobban mondva még nem nyitottam meg, mert még kellett egy-két alkalmazott, de úgy gondolom ez is hamarosan meg fog oldódni. No meg egyébként is: ki gondolná azt, hogy egy teázó hátsó szobájában titkos és sötét dolgokat szövögetnek néhányan, nem? Ugye, hogy senki! – Balra tedd le. A másik balra, te idióta! –Még kellő kedvességgel kiabáltam rá az egyik tagra, aki arra hivatott a társával, hogy a még hiányzó berendezéseket meghozzák. Világosan és érthetően elmagyaráztam, hogy hova kell letenni az asztalt, de nem. Neki más elképzelése volt és szerencsétlen idióta majdnem a pultra lebegtette. Egyáltalán nem érdekelt a kifogása, hogy megingott a keze. Az ilyen akkor ne vállalkozzon erre az egyszerű munkára sem. Szerencséje, hogy csak azért nem öltem még meg, mert állásinterjúra jön egy kölyök a suliból. Aki pont kapóra is jött, mert koreai és a Bubu teázomba tökéletesen illik majd. Jobban mondva ajánlom neki, hogy értsen hozzá, különben kénytelen leszek kifestetni vele a falat… miután összevérezte azt, mert éppen neki ment. Természetesen puszta véletlen. Habár, nem jelentkezett volna, ha nem konyítana az egészhez, nem? Fura módon váltott ki belőlem érdeklődést maga iránt, holott eddig csak egyszer láttam a képét. Nem, mintha egyébként túl sokat szeretnék majd itt lenni az üzletben. Maximum fizetés osztáskor és néha egy teára, de ennyi. Úgyis mindig fontos és halaszthatatlan dolgaim vannak. Példának okáért ott van Sebby bosszantása meg szekálása, hogy még mindig egy életképtelen. Pedig régen rájöhetett volna már, hogy valójában ki is vagyok. Igaz, nem a legélesebb kés a fiókban, szóval nem hibáztathattam azért, hogy nem lett megélezve… Kellene az ő kedvéért valami elmeélesítő teát tartani. Nem is olyan rossz ötlet. Mondjuk az sem lenne rossz, ha megérkezne a kölyök végre.
Nagyon hirtelen volt azon döntésem, hogy buborék teázóba kezdjek dolgozni. Talán ezzel pont azt akartam elérni, hogy kevesebb időt kelljen otthon töltenem, Amerikában és itt lehessek a csodás Egyesült Királyságban. Itt nyáron sem áll meg az élet, s majd később, a sport akadémián is lesz okom vissza-visszajönni, itt tölteni az estéimet, Mézi mellett.
Mikor felvázoltam neki az ötletet, akkor persze a sportsuli kimaradt, csak azt említettem meg neki, hogy még többet leszek vele a nyáron, s mindig tud jönni hozzám teát inni. Már kitaláltam, hogy mikor először jön, egy rózsaszín sakura bubut fog kapni! Rakok bele ehető csillámot, kristály tápiókát, a tetejére egy nagy adag tejszínhabot fújok, s még ki is díszítem neki rózsaszín gumicukorral és pillecukorral. Bizonyára nagyon édes lesz. Pont annyira, mint az én Blaise-em! A szívem csücske, a pasim, az én csillámpónim, aki a világot is megérdemli!
Csak kár, hogy mindig olyan féltékeny alkat, s így nehezen hiszi el, hogy én tényleg szeretem, még akkor is, ha véletlen nem őt nézem egész órán, hanem a tanárra koncentrálok, vagy ha éppen beszélgetek valaki mással. Teszem azt a csapattagokkal. Vagy a háztársakkal. Vagy akit a legjobban utál, Kenny. Amit nem értek, mert rendes tag.
S ha már itt tartunk, akkor remélem az új főnök is az lesz. Nem vagyok éppenséggel gyakorlott a tea elkészítésében. Persze, láttam már párszor, de a mennyiségekről lövésem sincs, s igazándiból nem dolgoztam még azokkal a gépekkel. Néztem róla viszont videót, így gyanítom, hogy könnyen meglesz ez. Egyébként is helyes vagyok, döglenek értem a nők és férfiak, és még ázsiai is volnék! Kell ennél több? Nem hiszem. Motivált is vagyok, biztos lehet benne, hogy lelkesedéssel fogom csinálni a munkám – kivéve a mosogatást.
Mosollyal az arcomon lépek be az épületbe, ahol mennek javában a munkálatok, de én nem zavartatom magam. – Hi! Izé… Ki a tulaj? – döntöm oldalra a fejem, mint egy kíváncsi kölyökkutya. Asszem nem késtem, igyekeztem pontos lenni. Nem kötelező ez az állás nekem, nincs szükségem a pénzre, de örömet akarok szerezni a kis puszedlimnek és ürügynek is jó, hogy mindig itt tudjak maradni az országban.
can’t be defeated. can’t be deleted. can’t be repeated.
Teljes mértékben nem tudom megérteni azokat az embereket, akik egyszerűen képtelenek felismerni valakit. Igaz, hogy nekem a képességem miatt sokkal könnyebb rájönnöm arra, ha valakivel találkoztam már, de ez Sebbynek akkor sem mentség. Mikor még egy iskolába jártunk. sőt. Kartávolságra aludtam tőle, akkor sem esett le neki. Pedig akkor még nem is változtam meg annyira, de ezen már kár volt bosszankodnom. Már tudtam jól, hogy mikor mit csinál. Hála egyrészt Nikinek, másrészt annak, hogy én legalább vettem a fáradtságot és nyomoztam utána. Ami viszont tuti biztos, hogy amint megmondom neki, hogy valójában ki is vagyok, levezetem rajta a dühömet. Aztán vagy túl fogja élni vagy temetést fogunk rendezni. A csúnya gondolataimból azonban kizökkentett az a srác, akit vártam az interjúra. – Hi. Én lennék az –léptem oda hozzá és nyújtottam felé a jobbomat. Most kivételesen megpróbáltam a legkedvesebb arcomat mutatni. Egyáltalán nem lett volna hasznos számomra, ha elijesztem az interjú előtt, így csak lassan kifújtam a levegőt, mikor meghallottam a háttérben az üveg összetörését. – Menjünk inkább csendesebb helyre. –Finoman szorítottam rá a vállára és invitáltam az irodába. Közben egy szúrós pillantást vetettem arra a munkásra, aki hibáját belátva máris nekilátott az összetört dolgok megjavítására. Szerencséje volt, hogy magától rájött erre és nem kellett különösebben felhívnom rá a figyelmét. Közben beértünk az irodámba, mely a pult melletti ajtón át volt elérhető. Itt is voltak még dobozok, amik többnyire az irathalmazokhoz szükséges eszközöket rejtette magában. Mint például papír, tinta és penna. A berendezés is egyszerű volt, tőlem szokatlan módon világosabb színekben. Volt ben egy dolgozó asztal, mely mögött a székem hevert, előtte meg kettő. Volt egy kényelmes kanapé is, mely majd sok mindenre fog szolgálni, de legfőképpen arra, hogy kipiphenjen a fáradalmaim. Most is inkább oda ültettem le a kölyköt, ezzel próbálva tudtára adni, hogy egyébként közvetlen főnök vagyok vagy ilyesmi… – Nos Jae, örülök, hogy eljöttél. Most mondanám, hogy mesélj magadról, meg bla-bla-bla, de nyitott könyv vagy, ha azt nézzük. Inkább győzz meg arról, hogy miért vegyelek fel. Ha jó a beszélőkéd, talán magasabb pozíciót is ajánlok. –Nem titkolt szándékom, hogy kell egy helyettes, de eddig életképteleneket hallgattam meg arra a pozícióra. Talán Jae kellemes csalódás lesz.
