Sebastian Krise

Ilyen volt
Az árvaházi évek alatt nyitott volt az új dolgokra. Szeretett kipróbálni mindent, szeretett volna barátokat szerezni, ismerkedni, jóban lenni mindenkivel. Kereste mások társaságát, semmiből nem akart kimaradni, de a többiek mégis elutasítóak voltak vele. Egyedül Sebby volt az, akivel megtalálta a közös hangot és boldogan osztotta meg vele az esetleges dugi édességét.

Nyitottságából fakadóan mindenkivel aranyos volt. Igazi ártatlan kis teremtés, aki úgy tudott nézni a leendő örökbefogadókra, mint egy kisangyal. Ettől függetlenül sajnálatos módon senki nem akarta örökbe fogadni, mindig hoppon maradt. A többiek persze kihasználták ezt a tulajdonságát és mindig bántották miatta. Sebby védte meg mindenkitől.

Őszinte volt mindenkivel. Ahogyan kezdte felismerni, hogy hangokat hall (ekkor még nem volt pontosan tisztában a képességeivel), mindenkihez odament és reagált azokra a dolgokra, amiket a fejükből olvasott ki. Valaki örült annak, hogy megosztotta ezt a titkot, mások pedig kegyetlenül elbántak vele miatta. Nem értette, hogy miért kap ütéseket az őszintesége miatt. Sebby volt számára az a személy, aki nem nézte emiatt bolondnak és óva intette, hogy később is megossza a hangok suttogását másokkal. Így is tett, ami később vált számára hasznossá.

Bármiről volt szó, mindig szeretett bizonyos lépéseket megtervezni, de ugyanakkor a spontanitás varázsától sem zárkózott el. Képes volt felmérni a helyzetet egy-egy játékban és elszakadni az előre megtervezett lépésétől, ha egy random dolog vitte inkább előrébb. Sebby figyelmeztetését követően a titkok megosztásában is alkalmazta ezt a dolgot. Volt, akinek eltervezte azt, hogyan mondja meg, hogy mit is hallott, de akadt olyan személy is, akit nem kedvelt és spontán, már csak kicseszésből is beolvasott neki. Olyankor alaposan elverték érte.

Volt alkalom, mikor bátran nekiment a másiknak, de többször akadt olyan alkalom, mikor menekülőre fogta. Sosem járt sikerrel egyik alkalommal sem, mert az árvaház nem volt olyan nagy ahhoz, hogy el tudjon bújni. Mindig megtalálták és megverték, csak Sebby védte meg, ameddig mellette volt. Amikor barátját el akarták szakítani tőle, minden bátorságát összeszedte és szorította a kezét, hogy ne tehessék meg ezt vele. Mégis, mikor kicsúszott a kéz a kezéből, gyávának tartotta magát, amiért nem tudott erősebben szorítani… egyedül maradt, ami miatt még gyávább lett. Már senkinek nem mert beszólni. Zárkózottabb és titkolózóbb lett mindenkivel szemben.

Ilyen lett
Hiába fogadták örökbe és vált azzá, aki lett az évek során. Megtanulta azt, hogy nem bízhat meg mindenkiben, akit elsőre megpillant. Zárkózottabb lett, már nem oszt meg annyi dolgot magáról, mint eddig. A bizalmát ki kell érdemelni, de ha megkapja valaki, vele szemben nyitottabb lesz. Kevés embert enged magához közel, hiszen a legfontosabb személy elszakadt tőle fiatalabb korában és nem akarja még egyszer átélni ugyanazt a szörnyűséget. Túlságosan is ragaszkodott Sebbyhez, akire egyébként haragszik és idő kérdése, hogy mikor borít rá mindent.

Sebby kikerülése az árvaházból, elhozta számára a terror éveket. Senki nem volt ott, aki megvédte volna bármitől vagy bárkitől. A nevelők sem fogták mindig a pártját, mondván, hogy tanulja meg megvédeni magát. Egyedül maradt és ez, illetve tanára kiképzése tett róla, hogy minden gyerekkori aranyosság kihaljon belőle. Rezzenéstelen arccal kínoz vagy öl meg bárkit, aki az útjába kerül és fenyegetést jelent számára. Azért egy Bubble Tea-val le lehet venni a lábáról, de nem fog ugrabugrálni miatta, maximum csak mosolyogni.

Minél jobban bántották az évek alatt a képessége miatt, annál jobban zárkózottabb lett. Ez persze akkor sem változott meg, mikor iskolás lett. Ott már eleve nem osztott meg semmit senkivel sem, csak akkor, ha már teljesen biztos volt az illető titoktartásában. Hovatartozása, nézetei és munkája miatt pedig teljes titoktartásra esküdött fel. Nem szeretné, hogy kiderüljön minden róla. Emiatt is fejlesztette tökéletessé az okklumenciáját.

Az egyetlen dolog, amiben nem igazán változott az évek során, az ez a tulajdonsága. Természetesen voltak kilengések egyik-másik irányba, de mindig próbálta kiegyensúlyozottan tartani a dolgait. Minden tervében megvolt a kellő spontanitás, ami jól jött számára, ha valaki beleköpött a levesébe. Szóval elmondható róla, hogy megfelelő stratéga, hiszen tartja magát a terveihez, de nem fél elszakadni azoktól, ha a helyzet megkívánja.

Rengeteg idő, tanulás és kiképzés kellett ahhoz, hogy visszanyerje az elveszett bátorságát és még többet is annál. (Nevelő)szülei és tanítója útmutatásainak hála a félelem és a gyávaság köszönőviszonyban sincs vele. Bármilyen küldetést és „takarítást” szemrebbenés nélkül hajt végre, amiknek a kimenetele legtöbbször a célszemély halálához vezet. És mint tudjuk: valaki megöléséhez elég bátorság kell, történjen az bármilyen eszközzel.

Sosem ismertem az igazi szüleimet. Árvaházban nevelkedtem 10 éves koromig, amikor is végre átélhettem az örökbefogadással járó boldogságot. Számomra az mindennél jobb volt, mert Sebby elvesztése után senkim nem maradt ott. Kivéve Emma nénit, de az más történet.
10 éves voltam, amikor megtudtam az igazságot. Az árvaház vezetője kapott egy baglyot, amit a helyettesével osztott meg. Én pedig kihallgattam őket, mert meghallottam a nevem, amikor elsétáltam az iroda előtt. Kiderült, hogy körözött bűnözők voltak és születésem után nem sokkal adtak be az árvaházba, mondván azt, hogy ott nekem biztonságosabb lesz. Természetes volt, hogy gyerekkel a nyakukon nem tudtak úgy menekülni, de nem értettem, hogy miért nem egy rokonukhoz tettek le és miért az árvaházba? Két auror ölte meg őket, mert vértisztaságot hirdettek az igazi szüleim és sárvérűeket gyilkoltak meg. Hogy ki küldte a baglyot és azt, hogy még mi állt a levélben, azt sajnos nem tudtam meg, mert ennyi információ bőven összezavart és elrohantam a szobámba. Az igazi szüleim eszméi segítettek ahhoz, aki lettem és okozták utálatom egy részét az aurorok ellen.

A nő abban az árvaházban volt gyógyító, ahol én is nevelkedtem. Sebby kikerülése után több időt töltöttem a társaságában, mint bármikor máskor. E érthető volt, hiszen a köcsög gang állandóan szekált, megviccelt és összevert. Öten voltak egy ellen és nekem semmi esélyem sem volt. Emma bár segített mindig, nehezen kapta meg a bizalmam. Amikor kikerültem az árvaházból, akkor sem szakítottam meg vele a kapcsolatot. Mehettem hozzá bármikor, ha sérülésem volt. Ellátott annak ellenére is, hogy már nem dolgozik az árvaház személyzetéhez és bőven benne van már a korban. Olyan számomra, mint egy nagyi, aki kötelességének érzi megvédeni a kisunokáját. Sajnos muszáj volt elvennem néhány emlékét. Tőle tudtam meg mindent a köcsög gangről és akaratlanul is segített a bosszúmban. Ő is közrejátszott abban, hogy ilyen személy vált belőlem.

Emlékszem, mikor megjelentek az árvaházban. Minden gyermek boldogan szalad a jelölt szülők elé, hogy őt vigyék el onnan, mert szerető családra vágyik. Én is így tettem régebben. Mihamarabb ki akartam szabadulni a pokolból és ezért hajlandó is voltam könyörögni. Sosem jártam ezzel sikerrel és egyre inkább beletörődtem a sorsomban. Ezen oknál fogva az Ő jövetelüknél már régen felagytam ezzel a badarsággal. Bezárkóztam a szobámba és csak néztem ki az ablakon. Onnan vettem észre érkezésüket is, de csak sóhajtva nyomtam homlokom a hideg üveghez. Mindvégig arra gondoltam, hogy bárcsak engem választanának, mert belül természetesen vágytam arra, hogy elvigyenek onnan. Abban a pillanatban, hogy erre gondoltam, Aaron mellett álló férfi (Isak) súgott valamit a fülébe, majd az ablakom felé mutatott. A nevelőapám felnézett, én megijedtem és leestem az ablakpárkányról. Mehettem egy kötésre Emma nénihez, mert beütöttem a karom az ágy szélébe. Mikor kijöttem onnan, már hívattak az igazgatóhoz. Az irodában az a három alak volt, akit érkezni láttam: a két férfi személyében Aaron és Isak, illetve egy nő, Celestine. Rengeteg mindent mondtak, de én csak annyit fogtam fel az egészből, hogy elvisznek. Jobban mondva, leragadtam annál a szónál. Azt a boldogságot, azt az örömöt ami felszabadult bennem, soha nem felejtettem el. Fejvesztve rohantam összepakolni azt a kevés személyes holmit, amim volt. Végre megkezdhettem az új életem.

Még fiatalabb voltam, nem avattak be semmibe sem. Csak neveltek, tanítottak, szeretetet adtak. Mindent megkaptam, amit az árvaházban nem kaphattam meg. Cserébe minden elvárásuknak megfeleltem és amikor már látták rajtam, hogy kellően felkészültem, beavattak mindenbe. 16 évesen már képes voltam felfogni a dolgokat és megfelelően lezárni az elmém, de addig nyitott könyv voltam a szülők előtt. Igaz, ez Isaknak volt köszönhető, aki mindent elmondott nekik. Így tudtam meg azt, hogy miért engem választottak akkor és nem mást. Ugyanakkor elvárták, hogy vigyem tovább a nevet és az eszméiket, ami számomra nem is volt kérdés. Miattuk lettem újra reményekkel teli.

Sokáig nem értettem semmit az örökbefogadásom pillanatában. Isak volt az a személy, aki a nevelőapám fülébe súgott valamit, ami miatt én kerültem ki az árvaházból és nem más. Már régebben is tudtam, hogy olyan hangokat hallok, amiket nem kellett volna. Ezek a hangok miatt kerültem sokszor bajba fiatalabb koromban és csak Sebby értett meg igazán. Ahogy elkezdtem a tanulást a Krise család tagjaként, Isak került mellém tanítóként. Az első pillanattól fogva nem kegyelmezett. Minden alkalommal a kimerültségig hajtott, de figyelt arra is, hogy soha ne sérüljek meg. Elárulta, hogy különleges képességem volt, amit ki kellett aknázni. Ott tudtam meg, hogy legilimentornak és okklumentornak születtem, csak képzetlen voltam. Ezt mind abból szűrte le, hogy bepillantást nyert a fejembe, amikor az árvaháznál voltak. Isak segítségével megtanultam mesterévé válni ezeknek a képességeknek, de nem csak ezeknek. Bokszolni tanított, edzett velem és megtanított kést forgatni is olyan esetekre, mikor nem volt kéznél a pálcám. Átkok és varázslatok repertoárját nyitottam meg előttem, olyanokét, amiket az iskolában nem tanítottak. Isak volt az a személy, aki eldöntötte rátermettségem és kijelentette, hogy készenállok az első küldetésemre. Neki köszönhettem mindazt a tudást, aminek a birtokába kerültem; aki miatt a MiM megbecsült belső tagja lehettem; akit bátra hívnak, ha takarítani kellett.

Az árvaházi köcsög gang oszlopos tagjai. Nagyon sok közös dolog volt bennetek: rengeteget bántottatok, amiknek a száma megsokszorozódott Sebby távozása után. Az is igaz, hogy akkor fogadtak titeket örökbe, miután én elkerültem onnan. De a legfontosabb, ami közös bennetek: mindannyian halottak vagytok és én öltelek meg titeket. Tudtam, hogy hol talállak meg titeket és beteljesítettem a bosszúmat, mely évek óta nyomasztott. Emlékszem Bent volt a legkönnyebb megölni. Olyan könnyedén nézett szembe a zöld villanással, ami elhagyta a pálcám, hogy azt öröm volt nézni. Pedig régebben nagy szája volt és mindig könnyedén legyűrt. Lehet, hogy csak a köcsög gang erőfölénye miatt? Ezt már soha nem tudhattam meg, de nem is igen érdekelt már.
Olivia halála volt talán a legértelmetlenebb. Ő csak a csapathoz tartozott, követte a srácokat, de soha nem volt bátorsága leállítani őket. Emiatt gyűlöltem őt is, de ami legjobban meglepett, hogy Callum párja volt. Liv éppen akkor lépett be a lakásukba, mikor készültem a párja életének elvételére. Az összekaszabolt testű férfi még lélegzett a földön fekve és tudtam jól, hogyha ott is hagyom, akkor sem éli túl a vérveszteség miatt. Liv kérlelt, könyörgött, hogy ne bántsam tovább: nem hatott meg. Ugyanúgy könyörögtem neki én is, hogy állítsa meg a srácokat, mikor lehetősége lett volna rá, de nem tette meg. Callum a veszekedés közben elvérzett… lehet nem kellett volna ráküldeni a kaszabolóátkot. A bosszúm még nem teljesedett be ezzel. Soha nem szabad szemtanút hagyni egyik esetnél sem és Liv duplán kapta az utálatot tőlem. Egyáltalán nem ellenkezett, mikor ráküldtem a gyilkos átkot és végül dehoppanáltam az otthonukból. Egy cseppet sem hatott meg az elvesztésük. David és Ken esete más volt. Velük nem végeztem olyan gyorsan. Ellenállás ide vagy oda, kiélveztem minden pillanatát a haláluknak. David szeretett boxszolni, ahogyan én is. Rá nézve viszont kár volt, hogy a boxzsák ő volt. Persze magában a zsákban volt elrejtve megkötözve. Rutin edzést tartottam, mikor ütögettem a zsákot. Minden alkalommal oda kapta az ütést, ahova én is kaptam régebben. Egy jó fél órás edzés után egyszerűen lehajítottam a tetőről, mert meguntam a játékszerem. Ken emlékeim szerint szeretett dartsozni. Mondjuk nem hiszem, hogy túlságosan is élvezte, mikor a harmadik kést állítottam bele a mellkasába. Vagy a fejébe? Már nem emlékeztem pontosan, mert „kilenc nyilas kiszállót” dobtam. Ezek a személyek miatt lettem könyörtelen, érzelemmentes és bosszúálló.

Egy megbízatásom alatt találkoztam vele a Zsebpiszok Közben. Talán a kisugárzása vagy egy gondolatfoszlánya miatt eredtem utána, már nem emlékszem pontosan. Csak egy pillanatra tévesztettem szem elől és máris sikerült meglepnie. Egymásra szegezett pálcáink mégsem sültek el. Beszédbe elegyedtünk és lett is hozadéka a dolognak. Sok mindent megosztottam veled az életemből, mert úgy hozta a sors, hogy megbízhattam benned. Érdekeink egyek voltak és összekovácsoltak minket. Idővel úgy éreztem, hogy kezdtem beléd szeretni, mely érzés számomra újként hatott. Ameddig te nem jöttél a képbe, mindig csak kalandoztam. Olykor az áldozataimmal is, de könnyebb volt így bizalomba férkőzni. Mindenesetre te vagy a lány, aki miatt újra elkezdtem bízni emberekben és aki kiváltott belőlem olyan érzést, amit eddig nem igazán éreztem senki iránt.

Gyűlöllek, de ugyanakkor mégsem. Gyerekkorom legjobb barátja voltál, ameddig el nem szakadtál tőlem. Emlékszem kicsiként sokszor beszélgettük át az éjszakákat, amik miatt ki is kaptunk, de nem érdekelt minket. Mosolyogtam, boldog voltam melletted. Megvédtél, fogtad a kezem, hagytad, hogy a mellkasodra hajtsam a fejem. Rettenetesen sírtam, amikor már nem voltál a közelemben.
A sors úgy hozta az évek alatt, hogy mégiscsak találkozhattunk. Persze egyikünk sem ismerte fel a másikat, de Legilimentorként könnyedén beleláttam a fejedbe, az emlékekbe, mindenbe. Te viszont soha nem vetted a lapot, hogy amúgy én ki vagyok. Pedig tettem rá utalásokat is, próbáltalak rávezetni, de nem hozott eredményt. Akkor döntöttem el, hogy cserediákként lelépek a suliból. Az az egy év, amit Amerikában töltöttem, sokkal közelebb hozott a MiM-hez. Ehhez persze a nevelőszüleim segítsége is kellett. Ez indított el az utamon, amik miatt később sikeresen eltakarítottam a zaklatóimat. Ezt persze te nem tudod, mert mikor visszamentem a Roxfortba, neked továbbra sem esett le, hogy ki is voltam valójában. Pedig egy karnyújtásnyira voltál tőlem a szobában… Azóta jó pár év eltelt, én nem kerestelek, de te sem… Te vagy az oka, hogy érzelemmentessé kezdtem válni.

Ha másról nem is, a tetoválásairól meg lehet ismerni. A sötét haja nem túl kihívó egy tömegben, emiatt jól el is tud vegyülni. Az árvaházi évek alatt puhány, gyenge és lassú volt, ami miatt sokszor elkapták és meg is verték. Nem egy gyerekkori sérülés van a testén, ami nem gyógyult be rendesen. Idővel ez megváltozott. Nevelőszülei és tanára segítségével kellően kikupálódott. Se nem lassú, se nem puhány, se nem gyenge. Sokat edzett, hogy megfeleljen az elvárásoknak és ez meg is látszódik a testén.
Ruhatárát tekintve a sötéttett színeket részesíti előnyben és a lazább darabokat. Likvidátorként muszáj beolvadnia a tömegbe és semmi nem akadályozhatja meg a mozgásban, ezért esik mindig az ilyen ruhákra a választása. Természetesen a márkásabb darabok lapulnak a szekrényben, elvégre bármit megvehet magának. Eleinte szülei segítségével, de most már maga keresi meg rá a betevőt.