Az előttem fekvő mappa egyáltalán nem volt megnyugtató, de azért az egekig sem vitte a vérnyomásom. Igazságszerint már megszoktam az efféle dolgok látványát, azonban zavart, hogy nem nagyon tudtam hová tenni a dolgot. Szinte minden mozgósítható auror a Kyle Briggs ügyön dolgozott, de abban nekem nem kellett segítenem, hiszen nem bűbáj okozta a halálát, legalábbis egyelőre ez az álláspont. Amikor alig egy órával ezelőtt az irodájába hivatott Mr. Potter, az aurorparancsnok, azt hittem, hogy meg akar szidni valamiért, mert kifejezetten mogorvának tűnt. Utólag belegondolva ez nem csoda, valószínűleg nem sok szünete van, és nem alszik jól, ráadásul a roxforti diák gyilkosságán kívül most itt egy másik elég komoly ügy. Plusz hiába is vettem végig számtalanszor az általam írt jelentéseket, egyikben se voltam bizonytalan, hogy akár egyetlen tolvonásnyit véthettem is volna. Mindig nagyon precízen végeztem a dolgom, erre odafigyeltem, mert kifejezetten szerettem bűbájokkal dolgozni, és azok hatásait visszavezetni, ezért elég jó voltam benne. Végül azonban egy különösen hátborzongató gyilkosság vizsgálatát kérte csupán tőlem, és hogy minél előbb tegyem le az elemzéseimet Lloyd asztalára. Visszafogtam magam, hogy ne húzzam el a szám a név hallatán, mert bizony nem ő volt a legélesebb kés az aurorok között, de gondolom a Briggs ügy elsőbbséget élvez. Elvettem a felém nyújtott anyagokat, de mielőtt távozhattam volna, még annyit azért közölt, hogy hívott egy növény-szakértőt is, akinek segítenem kell majd ebben-abban. Bólintottam, majd meg se álltam a Varázshasználati Főosztályig, itt mindig volt szabad asztalom, ellentétben az auror parancsnoksággal. Nem rajongtam érte, hogy babysitterkednem kell majd, az azonban nagyon is érdekelt, miért van rá szükség. Erre persze az első oldal után megkaptam a választ, ahol egy képen a holttest szerepelt, aminek felnyitott hasát tele ültették mindenféle növénnyel, mint valamiféle emberi kaspó. Egy-két növényt tudtak azonosítani, de sok egzotikus darab volt közöttük, így ezekhez szakértőre volt szükség, hátha ez segít elkapni a tettest. A képekből annyit meg tudtam állapítani, a Szindikátusnak ezúttal nem volt köze a gyilkosságokhoz, voltak bár rituáléik egyes bérenceknek, azért ennyire elvadult egyik se volt. Ráadásul a három áldozat közül az első egy prostituált, így rá bizonyosan senki se pazarolt volna meghívót. Nem találtam a közös nevezőt, annyira különböztek az áldozatok: egy prostituált, sárvérű, be se jelentették az eltűnését, aztán egy ötvenes boltos, aranyvérű egy kisebb családból, végül egy félvér nővér a Szent Mungoból. Különbözőek csupán akkor lehettek volna, ha egyik-másik legendás állat, vagy éppen mugli. Persze nem az én dolgom volt kideríteni, mi köti össze őket, egyszerűen csak nem szerettem a megoldatlan rejtélyeket, és ez nagyon is az volt. Gondolataimból az szakított ki, hogy érzékeltem, valaki megállt az asztalom mellett, így felpillantottam. A harmincas férfi teljesen ismeretlen volt számomra, így arra a következtetésre jutottam, minden bizonnyal a gyógynövényszakértő lehet, és ide irányította valaki, ezért felálltam, és esetlenül kezet nyújtottam felé. - Meissa Lestrange-Black, bűbáj szakértő! - Mutatkoztam be egy kedvesnek szánt mosoly kíséretében. - Potter parancsnok szeretné, ha minél előbb végeznénk, így én leszek a segítségére, hogy mit hol talál, mert ő most elég elfoglalt egy másik üggyel… csak szóljon, hogy mire van szüksége, vagy mivel kezdjük! - Fogalmam sem volt, miként állna neki a dolognak, nekem a helyszínre kell majd mennem, de egyedül még se hagyhattam egyből. Zavartan a fülem mögé söpörtem egy kósza tincset, a hajam ma is megpróbáltam feltűzni, aminek hála a szélrózsa minden irányába kunkorodott belőle néhány szál. Hatalmas szemüvegem szinte az egész arcomat elfedte, tarka keretéről nehéz volt levennie a legtöbb embernek a tekintetét, ahogy apró virágmintás, élénk zöld blúzomról is. Mindig színes ruhákat hordtam a Minisztériumban, ennél ártatlanabb kinézetem csupán golymókként lehetne.
Vannak napok, amikor tudjuk, hogy nem a szokásos szeánsz következik. Amikor a megszokott reggeleket a reggelizés után nem a tanóra követi, hanem az eltávozás a Minisztériumba. Tettem egy ígéretet Harrynek, amikor otthagytam az aurorparancsnokságot a professzori állásért. Ha bármiben szüksége lesz a segítségemre akármelyik ügyében, legyen az aurori vagy növényismereti, vagy bármi más, akkor szól és megyek. Az évek alatt a barátságunk nem kopott meg, mindezt pedig nem példázza más jobban, mint hogy második fia keresztapjának engem kért fel. Akkor boldogan mondtam igent neki, ahogy most is az invitálására. Noha nem értem, hogy pont a Minisztériumban nincs megfelelő szakértelmű méregspecialista, de az is meglehet, hogy csupán túl specifikus az ügy. Egyszerre hízelgő és ijesztő az ügy, mert csak pár információt kaptam róla előlegben. Arról fogalmam sem volt, hogy pontosan mi tárul elénk, ahogy arról sem, kivel kell összedolgoznom. Egy kis tanácsadásba ugyan nem hal bele senki sem, így indultam hát el a megbeszélésre. Néha úgy érzem, hogy jó kiszakadni a mókuskerékből, új kihívásokkal foglalkozni, noha amióta a gyilkosság történt, azóta a tanítással is komoly feladat megbirkózni. A diákok lelki békéjét fogalmam sincs, hogy mi billentené helyre. Kissé aggaszt. Lassú léptekkel sétálok végig a minisztérium folyosóin - a már jól ismert osztályokon keresztül - amíg fel nem érek. Mindenki ismer, mindenki köszön, noha van aki meglepődik a jöttömre. Már nem ide tartozok, noha egykoron itt tettem jelentéseket. De jó érzéssel tölt el, hogy megismernek. Majd végül az irodához lépek, udvariasan bekopogok és csak azután nyitok be. Nem sokan tartózkodnak itt, de nekem speciel egy nőt kell keresnem. Nem tart sokáig beazonosítani az emberemet, mivel elég feltűnő színű ruhában lapozgatja azt az aktát. Ha nem akarnék sem tudnám levenni róla a szemem. Végül csak túllendülök a jelenségen és oda sétálok hozzá. Megvárom, hogy észrevegyen, csak utána rázok vele magabiztosan kezet. A neve hallatán talán egy picit jobban is megszorítom a kezét. Még mindig nehéz túllendülnöm egyes családneveken, pedig igazán leszokhatnék róla. - Neville Longbottom. - mutatkozok be én is - A Roxfort gyógynövénytan professzora, herbológus és botanikus. - azt már nem teszem hozzá, hogy exauror. Nem kérkedni szoktam a címeimmel, de valamit mégis mondanom kellett, miért engem kértek fel rá. - Nos talán rátérhetnénk a lényegre is. Tudná ismertetni az ügyet velem?
Hogy miért szoktam általában felkészülni arra, kikkel dolgozom együtt, vagy milyen személyekkel találkozhatom? Pontosan azért, amiért egy pillanatra nagyon is meglepett az előttem álló, és éppen a kezemet szorongató férfi. Hogy lehet múltja két ismeretlennek egymással, akik sose találkoztak ezelőtt? Nos, a szüleim tettek róla, hogy tulajdonképpen Anglia bármely szegletén olyasvalakivel futhassak össze, akinek van miért neheztelnie a családomra. Amikor először találkoztam az auror parancsnokkal, minden bizonnyal neki is voltak fenntartásai, talán most sem múltak el teljesen. Semmi egyértelmű, teljesen átlagos fogadtatásban részesültem, de az ember egy idő után akaratlanul is észreveszi az apró jeleket. A rajtam felejtett tekintetek, a furcsa félmondatok, azonban azt értékeltem, hogy sose kérdőjelezte meg a munkám. Mármint az első jelentésem után látszott rajta, hogy másra számított, és talán őt lepte meg a legjobban, hogy elégedett lehet az eredményeimmel, ezt pedig elismerte. Azt hiszem az volt a pillanat, amikor kicsit túl lépett azon, amihez a személyemet kötötte, bár ez nem jelentett feltétlen bizalmat egyikünk részéről sem. Éreztem a kéz fogásán, ahogy megfeszült, egyébként sem volt határozatlan, abban a pillanatban viszont sokkal erőteljesebb lett, mikor meghallotta a nevem. De úgy látszott, ez nem tartott tovább annál a néhány másodpercnél, és sose tudtam, ilyen esetben mi lenne a legjobb megoldás. Csak egyszerűen ne vegyünk róla tudomást, vagy bocsánatkéréssel tartozom a szüleim tetteiért? Megváltoztat-e bármit néhány szó, aminek nagy részét egyébként is képtelen vagyok átérezni. Nem hinném. És minden bizonnyal ő sem. - Természetesen! - Söpörtem ki a hajam a szememből, majd feljebb toltam orrnyergemen a szemüvegem, mintha szükségem lenne rá, hogy jobban lássak. - Talán az lenne a legjobb, ha ide leülne, nem túl szép látvány. - Mutattam az asztal másik oldalán árválkodó székre. Bizonyosan nem véletlenül hívta őt a parancsnok, és ha jól emlékszem aurorként is tevékenykedett, így nem számít civilnek, de azért jobb a biztonság. Aztán kivettem az akta képeit, és a feljegyzéseket, amiken felvezették az eddigi vizsgálatokat. A kórboncnok csapat kitett magáért, az egész Minisztériumban érezhető volt a nyomás a Briggs fiú ügye miatt, de így se végeztek félmunkát. Átnyújtottam a feljegyzéseket, az orvosi szöveg egy része biztosan mondd számára valamit, az értékek elemzését úgyis úgy írták, hogy medimágus diploma nélkül is érthető legyen. - Eddig három áldozatot találtak, akiket látszólag nem kötött össze semmi életükben. Különböző családi háttér, más munkakör, nem, életkor, kinézet, családi állapot. - Tettem le az adatokat összesítő lapokat a holttesteket ábrázoló képek alá. - Ha nem lenne ez a különös névjegy, miszerint teleülteti őket különböző növényekkel, fel se merült volna, hogy ugyanaz a tettes mind a három esetnél. - Bár mindenbizonnyal aggasztó lenne, ha hirtelenjében ennyi gyilkos garázdálkodna Londonban. - A növények egy részét azonosították, mint a vörös pókliliom, ami minden áldozatnál közvetlenül a szív mellett volt… elültetve? Ez helyes kifejezés egy emberi testnél? - Valószínűleg fejben nem stimmelt valami az elkövetőnél, mert ilyesmit ép elmével nem tenne senki, még ha meg is akarna ölni valakit, akkor sem. - Viszont sok olyan virágot emeltek ki a testekből, ami ismeretlen a laikusok számára, ezért van szükségük az ön szakértelmére. Élőben szeretné látni a növényeket, vagy képről azonosítja inkább? Szerettem diákkoromban a növénytant, de igazság szerint csak megtanultam, amit kellett, jobban nem kötött le, hogy mélyebbre ássam magam, vagy ilyesmi. Mint szakértő, neki kell tudnia, hogy mennyire lehet kivenni képről a jellemzőiket, vagy éppen csupán a növény vizsgálatával megállapítható a fajtája. - Ó, további érdekesség, hogy a virágokat nem csak belehelyezték, még éltek, és virágoztak a növények, amikor a holttestekre rátaláltak! - Nem tűntem izgatottnak, inkább mintha tényleg majdnem megfeledkeztem volna erről az információról, és kapkodva hozzátettem. - Lehetséges egyáltalán ez biológiailag, bűbáj és minden nélkül? - Pillantottam fel rá a papírok közül.
A háború, ami egykor fojtogatott minket, a félelem ami bennünk élt és a gyűlölet a tehetetlenség iránt óriási volt. A második varázslóháború, ami már nem a szüleimet, hanem engem érintett sok mindenre megtanított. Akkor nőttem fel igazán, amikor a körülöttünk lévőkhöz akarva és akaratlanul is emberi élet tapadt, amikor akadtak napok, hogy egy szemhunyásnyit sem aludtunk és amikor a párbajokat az unalomig gyakoroltuk. Mert tudtuk, hogy ez mennyire életbevágó lesz majd élesben. Aztán a nap kisütött, a nyomás megszűnt körülöttünk és hirtelen üldözőkből lettek üldözöttek. Akkor határoztam el, hogy auror leszek és akkor tanultam meg azt is, hogy a múltat el kell engedni, különben ugyanolyan meghasonlott, múltban ragadt ember leszek, mint a halálfalók nagy többsége volt akkor. Szerencsére sokakat elfogtak, akadtak olyanok, akik feladták magukat vagy békés életet választottak. Persze a Wizengamot nem mindig gyakorolta kegyes jogkörét. Mindegy is, az már elmúlt, az enyészetté vált mindazokkal együtt, akik akkor így vagy úgy de megszenvedték a változásokat. Ma egy jobb kort élünk - bár kinek mennyivel jobb -, ahol nincs rettegés, ellenben élesen megbotránkoztatják a varázslótársadalmat a kiugróan véres cselekedetek. Ezek a népek nem szoktak hozzá az ilyen látványhoz, hírekhez, engem inkább csak egy korábbi elborult elmére emlékeztetnek. - Ne szabadkozzon, kisasszony. Láttam már cifrákat az életben. - lágy mosollyal nyugtázom, hogy nyugodtan pakolja ki elém azokat a képeket. Nem fogok menten gyomorforgató ingerrel elfordulni. Ha mást nem, az anyja és a hozzá hasonlók tettek arról, hogy az ilyen kemény dolgokat bírjam. De ez természetesen más lapra tartozik. Most a nyomozásra kell koncentrálnunk. Csendben hallgatom az ügy felvázolását. Nem semmi lehetett mindezt kivitelezni, az egyén bizonyára elég kattant volt. De vajon ezt mind egyedül csinálták? - Valóban nem sok az összefüggés. Ha még enyém lenne az ügy, lehet én magam is hasonlóan tanácstalanul állnék fölötte. - nem kertelek, hogy lövésem sem lenne róla, de igazából nem szégyen, hisz kijöttem a gyakorlatból. Az elmúlt tíz évben már csak a Roxfort területén tevékenykedtem. - A szívtől lateralisan helyezkedik el. De igen, ez is megfelel. - biccentek. Mikor a növénytani képzőben jártam, bizony én magam is meg kellett ismerkedjem a latin helyzetbehatároló kifejezésekkel. Semmi bonyolult nincs bennük igazából, csak meg kellett tanulni. - Csoda, hogy nem robbant fel, amikor vették ki őket. Azt a növényt - bökök a nagy gömb formájúra- azért ültethette bele, hogy bármilyen megmozdításra kárt tegyen a nyomokban. A furfangos gólyaorr amint kicsit nagyobb ütés éri, felreped és savas bűzös nedvet áraszt magából. A növény egyszerűen így védi meg a magjait az elfogyasztástól, a nedveket pedig gyakorta gyűjtik ellenanyagokhoz. A testek épségben maradtak? - teszem fel a kérdést kissé gondterhelt arccal. Talán jobban jártak volna, ha meg sem mozdítanak semmit. - Megválaszoltam akkor azt, miért éltek még a növények? Ez a másik itt - bökök az arany színűre a képen - képes úgy felvenni a tápanyagot, hogy a rothadó körülményeket meggátolja vagy lelassítja. Ha bent hagyták volna, akkor valószínűleg a testek még mindig hasonló állapotban lennének, mint a gyilkosság idején. Valaki nagyon szeretné, hogy nyomra bukkanjanak. Nem mondanám, hogy bűbáj lenne, ezek tényleg megférnek egymás mellett amolyan szimbiózisban. - bólogatok. Kezd érdekelni a téma, ugyanis az sem kizárt, hogy akár további növények is lehetnek a testben. - Persze, szeretném megnézni is őket, ha lehet. Mi a helyzet a holttestekkel?
Értelmetlennek láttam vitatkozni, minden bizonnyal ismerte magát annyira, hogy el tudja dönteni, az ilyen látvány milyen hatással lehet rá. Amerikában sokkal több gyilkossági üggyel találkoztam, nem egyszer fordult elő, hogy a tettes nem is varázsló volt, vagy a varázs-társadalom része. Ott annak tulajdonítják, hogy sokkal nagyobb a népesség, és olyan vegyes, ha kisebb közegre vetítenék le, átlagos érték lenne az emberölések száma. Egyébként kedvesnek tűnt, azt hiszem az a fajta, aki a nehézségeket egyszerűen maga mögött hagyja, nem teszi a lénye részévé. Úgy mosolygott, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga, mintha a szüleink nem ellentétes oldalakon harcoltak volna… bár számít ez igazából? Talán egyáltalán nem, ez volna a megfelelő reakció, egyszerűen nem tudomást venni róla, de ilyesmit olyan ritkán tapasztaltam, mint a nyári havazást. Nem válaszoltam, csak bólintottam, és kipakoltam a képeket. A családok biztosítottak olyat, ami még életükben készült róluk, ezek mellett feküdtek a helyszíni, majd a boncoláskor és utána készültek. Már néhányszor átnéztem őket, számomra azonban nem voltak olyan érdekesek élettani szempontból, bár meg kell hagyni, nagyon tiszta munkát végeztek. A vágások egyenletesek, nem volt a kezében bizonytalanság, pontosan tudta, hogy hol akar vágni. Medimágusi végzettség, vagy gyakorlat? Nem úgy tűntek, mint amit egy műtéti vágásnál használnak, inkább csak praktikus, de az biztos, hogy nem először vágott bele valakibe. - Szerencsére nem túl felkapott az ügy az iskolában történtek miatt. - Válaszoltam. - Mármint nem az szerencse, hogy meghalt valaki, csak hogy nem foglalkozik a média ezzel az üggyel, így nem bukkannak fel másolók, és ilyesmi! - Szabadkoztam gyorsan, mintha zavarba jöttem volna, bár ez a kissé gyors beszéd csak a szerep része volt, ártatlanabbé tette valamiért a figurát, ha bohókás az ember. Figyeltem, miket mutogat, és mond. Igazság szerint egyszerűbb az ügy részleteinek tudatában kutatni a további nyomok után, ha lehet így nevezni. Bár az én dolgom közel sem az volt, hogy megtaláljam az elkövetőt, vagy ne adj Merlin, üldözőbe vegyem, hanem az, hogy kis nüanszokkal közelebb vigyem őket a megoldáshoz. Indíték, szándék, elkövetési mód, a legtöbb ilyen megjelent a helyszínen, s mint egy tükör, olyan tiszta képet festett a tettesről. Másoknál talán kicsit könnyebben képzeltem magam egy-egy gyilkos helyébe, hogy mit miért tehetett, de ezek mindig csupán feltevések. Mivel az én esetemben profiról beszélhetünk, itt pedig inkább valamiféle belső késztetésről, a két mód nagyon eltérő lehet. Engem nem zavartak össze az érzéseim, nem szenvedély hajtott, egyszerűen megtettem, amit kellett, ez a fickó pedig, nos… ő azt teszi, amit a fura elmebetegsége sugall számára. - Nagyon ügyeltek a növények épségére, hogyha bármelyiknek is jelentősége lenne, akkor lehessen vizsgálni őket, gondolom ezért is kérték fel. - Bár az aurorok munkáját legtöbbször úgy tudtam volna leírni, mintha egy randalór szabadulna el a porcelánboltban, de most különösen körültekintőek voltak. - Igen, a holttesteket azóta is megfelelő körülmények között tartják, hogy a további vizsgálatokra alkalmasak legyenek. A boncolások eredményei a hatodik oldalon vannak, a toxikológiára még várni kell az utolsó áldozatnál, de a többinél nem találtak arra utaló jelet, hogy drogot, vagy bájitalt fogyasztottak volna. - Lapoztam az egyik aktában az említett oldalra. A jelentések szerint még volt keringés az áldozatokban, miután a növényeket elültették, de hogy meddig, és pontosan milyen módon, az érthetetlen volt a számukra is. A testeket viszonylag gyorsan megtalálták, amelyiket legkésőbb fedezték fel, az is csak három napja volt a helyszínen. Furcsamód egyikhez se mertek közel menni a vadállatok, teljesen érintetlenek voltak, persze a virágokat leszámítva. - És úgy is életben maradhatnak napokig, hogy nincs föld a gyökerük körül? - Kérdeztem kíváncsian, tényleg kezdett érdekelni az ügy. - Egyik testben sem találták föld maradványait, egyáltalán, még a növények gyökerén se volt, mintha megtisztítva tették volna be őket. Néhány szervet odébb toltak, a feleslegesnek ítélteket, mint például a gyomor, kivették, így ültették be a növényeket, amik aztán a szöveteken nőttek tovább. A képeken nem volt kivehető, hogy a testekben nincs táptalaj, csak ami egy emberben egyébként is megtalálható. Elég elborult ötlet, amolyan keltetőként használni egy testet, értelmetlennek tűnik. - Rendben, akkor menjünk a patológiára, egyelőre a növényeket is ott tartják, mert a bizonyíték raktárban nem lehetne gondozni őket. - Álltam fel a székről, rábízva, hogy hozni akarja e az aktát, vagy inkább ott hagyja, végtére is a patológián az ott készült jelentésből van másolat. A folyosókon igyekeztem mellette haladni, a köszönőknek biccentettem, már egészen sok mindenkit ismertem. Nem siettünk sehová, de arra sem volt alkalom, hogy megálljunk beszélgetni, elvégre az ügy folyamatban volt. Az ajtóban már egészen rutinosan húztam fel a gumikesztyűt, bár nem terveztem különösebben semmihez sem hozzáérni, jobb az elővigyázatosság. - A növények itt vannak, a holttestek a felső három reteszben a jobb oldalon. - Mutattam az említett tárolókra. - Kitöltöm a kivételi bizonylatokat, addig nyugodtan kezdjen neki a… nos, annak ami a vizsgálataihoz kell. - A papírmunka is fontos része a nyomozásnak, ha nem csinálnám meg, azzal legalább három előírást szegnék meg egyből.
Elég dörzsölt vén rókának éreztem már magam ahhoz, hogy bármilyen csúfságost is tárjanak a szemem elé, az nem fogja megfeküdni a gyomrom. Amit átéltem kamaszkoromban közvetlenül a háború előtt, majd az összecsapások közepette a frontvonalban, azt senkinek nem kívánom, még az ellenségeimnek sem. Ami pedig az auror időszakomban következett, csak a ráadás volt. Megannyi szétszabdalt család, hátra hagyott nyomorékok, gyilkosságok tömkelege és a folyamatos munka, hogy a muglik mindannyian elfeledjék mindazt, amit láttak. Nem kevés fáradtságos munkával járt az. De nem szeretnék most visszakalandozni az időben pusztán amiatt, mert most egy üggyel kapcsolatban kicsit több volt kollégával futok össze, mint máskor. Harryékkel a barátság megmaradt és mit sem kopott azóta sem, néhányan igen csak ferdén méregetnek, pusztán mert a tanári pályát választottam a szent hivatásuk helyett. De inkább tanítok gyógynövénytant, mint elszegődjek talpnyalónak valaki mellé. Tudom milyen szokás járja a Minisztériumban, itt már szinte mindenki mindenkinek is a farkasa lett. Én pedig nem fogom arcul köpni magamat azért, hogy kicsit is jobb pozícióba kerüljek. Aki most megbecsül és tisztel, az okkal teszi, aki nem, meg nem érdekel. Én nem mondanám, hogy szerencsére és azt sem, hogy nem foglalkoznak az üggyel. Gyakorlatilag azóta minden egyes tanári megbeszélésen szóba kerül és ha mást nem, az összes diák erről csámcsog. Kell még ennél több neki vagy ez sem elég sok neki? Persze nem okolom, nincs ott, nem ismeri az ottani helyzetet. - Ebben téved, a diákok nyugtalanok. A lányom azóta rosszul alszik, nem érzik magukat az iskola falain belül biztonságban és kötve hiszem, hogy a jelenlétünk elég lenne a megnyugtatásukra. De természetesen az jó, hogy a sajtó nem fújta úgy fel. - én azt nem értem csupán, hogy miért nem fektetnek még nagyobb hangsúlyt az ügyre. Nem azért, mert az áldozat a miniszter unokaöccse, hanem mert egy iskolában történt, aminek a hírén csorba esik és megannyi tanuló került ezáltal veszélybe, a szülők pedig könnyen gondolhatják úgy, hogy inkább kiveszik a gyerekeiket onnét. Megértem egyfelől őket is, áldatlan állapot lépett fel. Egy gyors bocsánatkérő pillantással szabadkozom az előbbi kifakadásomért, mert hamar észreveszem magam, hogy nem igazán ide illő témával húztam az időt. Most nekünk egy másik üggyel kell foglalkoznunk és ami azt illeti, elég specifikus, hogy maximális odafigyelést igényeljen. - Komolyabb jelentőségük nincs, hacsak nem vesszük figyelembe, hogy némelyik igen speciális helyről beszerezhető csupán. Ezeket a furfangos gólyaorrokat a Távol-Keleten találni csupán, az országban pedig kizárólag a Mágusnyavalyák Kancelláriai Társaságának laboratóriumaiban fellelhetők, mivel komoly engedélyekhez kötött a tartása és gondozása. Sajnos nekem sincs, pedig néha jól jönne. Megnézték már, hogy esetleg onnét nem hiányzik-e? - teszem fel a kérdés, mintha már úgy érkeztem volna ide, hogy tudják, milyen növényekről fogunk tárgyalni. Azért néhány növény engedélyhez kötött tartása igazán szívfájdalmam tud lenni. Pedig csodásak. És persze veszélyesek, én pedig törvénytisztelő ember vagyok. - A föld hiánya magyarázná a lopást. De nem kizárt, hogy közvetlenül az elhelyezés előtt megtisztította őket a tulajdonosuk mondjuk egy kancsó vízben tartotta őket, mielőtt a holttestre helyezte volna. - őszintén nem értem az indítékait annak, aki ilyet tesz. Még ha bosszúból tenné, de nem. És ez nem az első. - Az sem kizárt, hogy valami varázslattal szabadult meg a földdaraboktól. - vállat vonok, majd ismét a nőre pillantok. - Úgy hallottam maga a szakértő, esetleg ezt le tudná tesztelni a növényeken? - újabb kérdés, amire sejthető már milyen választ fog adni. Amint felállunk, én hozom magammal az aktát. Nem tanulmányoztam még eleget, úgyhogy mögötte elindulva tüzetesen újra és újra átfutom annak tartalmát. Vagy csak kerülni akarom a szemkontaktust... A patológiára érve ismét ismerős környezet fogad, de legalább pökhendi arcokból már nincs. Én is a kesztyűhöz nyúlok, hogy felhúzzam azt, a mappát pedig összecsukva a pultra teszem a kesztyűs doboz mellé. Hát lássuk a valót. Fogok egy csipeszt és míg a kisasszony a dokumentációval bíbelődik, addig én az eszközzel babrálva tüzetesebben megvizsgálom a növényeket, hátha látok rajtuk bármi furcsaságot. - Nem látok rajtuk semmi eltérőt. Nem lehet, hogy a növényekkel egyfajta élet-halál szimbolikát szeretne a tudtunkra adni? Bár az értelmét és a célját még mindig nem tudom.
A fülem mögé simítottam egy kósza tincset, egyáltalán nem ilyesmire gondoltam, mint amin éppen kiakadni készült. Úgy tűnt, még mindig könnyen elragadják az érzelmek, bár ez nem csoda, perpillanat inkább tanár, mintsem auror, így az olyan dolgok, mint egy diák halála, természetesen kissé ijesztőbb számára. Vagy nem is ez a jó szó, feszültség, és az információk hiánya. Pontosan tudtam, milyen “jól halad” a nyomozás, hogy a Mágiaügyi miniszter sürgesse bármennyire, attól még igazán kevés lényegi információra jöttek rá, és az auror parancsnokság nagy részének ezzel kellett foglalkoznia. Kívülről ez bizonyosan nem látszott, mert kevés dolgot közöltek, azonban a nyomozások már csak ilyenek, a nyilvánosságnak elég akkor megtudnia mindent, ha végre elkapták a tettest. Nekünk viszont egy másikkal van dolgunk. - Úgy értettem, hogy ezzel az esettel nem foglalkoznak, és nem másolják. - Feleltem kissé zavart arccal. - Természetesen sajnálom a diákokat, nekik biztosan sokkal nehezebb, mint egy felnőttnek, mégiscsak olyasvalakiről van szó, aki egy közülük. Mondjuk azt nem hittem, hogy ne válna hasznukra, az ilyesmi mindig kicsit helyre teszi bennük azt, hogy milyen világban élnek. A kastély védelmében könnyű megfeledkezni róla, hogy a világ sokkal mocskosabb hely, mint ahol néha ki- pletykálják, vagy csúfolják az embert. Bár néha odabent nagyobb veszély leselkedik rájuk, mint egy egyszerű varázslóra, amibe azért furcsa belegondolni, minek visznek baljóslatú, néha átkozott tárgyakat egy diákokkal teli tanítási intézménybe. - Szerintem még nem, mivel a beazonosításukkal is megakadtak, hiszen egy részük speciálisabb, mint amit egy egyszerű laboráns felismerne. - Csóváltam meg a fejem a kérdésére. - De a részletes jelentésben van hely, hogy javaslatokat tegyen arra, hogyan kellene folytatni a kutatást. Persze ez nem jelentette, hogy az aurorok úgy is fognak tenni, elég önfejű bagázs volt, de minek hívnak szakértőt, ha utána nem hallgatnak rá? Azt már megszoktam, hogy néha kuruzslónak tartanak, mert számukra csak az létezik, hogy megszagolják a varázspálcát, aztán az ösztöneik megmondják, hogy azzal öltek-e, vagy sem. Jó, ez kicsit cinikus, és sztereotipikus volt, azonban majdhogynem így nézett ki. - Ha a laborból hiányoznának engedélyköteles növények, azt jelenteniük kellett volna, nem? Mármint, ha az én munkaeszközöm tűnne el, azt azonnal jeleznem kellene a felettesemnek, főleg, ha veszélyes. - Volt néhány dolog, ami jobb, ha nem került volna illetéktelen kezekbe, de azért messze sem olyan veszedelmesek, mint valami trópusi mérges gaz. A felvetésével egyet kellett értenem, én magam is így gondoltam, amikor elolvastam az aktát. A legegyszerűbb, ha tisztító, vagy szétválasztó mágiát használ az ember, ez utóbbi talán bonyolultabb, és több szakértelmet kíván, viszont részecske szinten képes elkülöníteni egymástól anyagokat, ami miatt sokkal hatékonyabb. - Igen, valóban ezzel foglalkozom. - Bólintottam, erre mindig büszke voltam, szerettem a bűbájokat és varázslatokat. - Megvizsgáltam a növényeket, úgy tűnt, hogy használtak mágiát a közvetlen közelükben, azonban annak nem volt nyoma, hogy ez rájuk is hatással lett volna. Hogy is magyarázzam? - Gondolkoztam el, miközben a folyosón haladtunk keresztül. - Az élőlények sokkal fogékonyabbak a mágiára, így akaratlanul is nyomot hagy bennük, ha nem is közvetlenül rájuk hat, mintha magukba szippantanák egy részét. Viszont így nem igazán lehet meghatározni, hogy az milyen varázslat volt, mert nem rájuk gyakorolt hatást. - Bonyolult szakma volt ez, bármilyen egyszerűnek tűnt kívülről, ezért is kellett a helyszínre mennem, mindig a legfrissebre. Lendületesen töltöttem a papírokat, megnyugtató volt, szerettem csinálni. A rendszeresség megnyugtató, és segít rendszerezni a gondolatokat. Felpillantok a felvetésére, majd felé nyújtom a tollat és a papírt, hogy írja alá, mint a helyiségben tartózkodó szakértő. - Tulajdonképpen lehetséges, de akkor miért ennyire különbözőek az áldozatok, és egyformák a növények? Ha a szimbolika hajtja, nem kellene az áldozatoknak hasonlítaniuk? - Legalább egy közös dolog lehetne mindegyikben, már az megkönnyítené a dolgunkat. - Nincs minden gyilkosságnak értelme, megesik, hogy a gyilkost csak az ölés utáni vágy hajtja, ezt pedig egyszerű halandók, mint mi, egyáltalán nem érthetjük. Talán jobb is így. - Nem hazudtam, az ölés iránti vágy számomra ismeretlen és érthetetlen dolog volt. Ölni nem könnyű, akkor sem, ha sokszor megtette már valaki.
