Nem törődtem különösebben sokat a családom múltjával, amíg nem emlékeztettek rá. Ha az ember túl sokat mereng a felmenői bűnein, akkor idővel felesleges bűntudat ébred benne olyan tettek miatt, amik nem is az ő lelkét terhelték. Semmi közöm nem volt a halálfalókhoz, nem gyűlöltem a muglikat és életemben még egyszer sem támadt kedvem sárvérűeket gyilkolni, pusztán unaloműzés céljából - bár nem is volt időm unatkozni. A probléma csupán az volt, hogy Maurice Briggs és kedves támogatói szerették volna a közvéleményt meggyőzni ennek az ellenkezőjéről. A nagybátyám Azkabanban rohadt emberiség ellen elkövetett bűncselekményekért - értsd: tucatjával ölte a varázstalanokat és olyan kegyetlenséggel végezte ki a Prewett ikreket, hogy a helyszínelő aurorok is sokkos állapotban fordultak ki a tetthelyről -, apámra sosem sikerült rábizonyítaniuk semmit, de Antonin tettei elégnek bizonyultak ahhoz, hogy engem is megbélyegezzenek egy életre. Alapvetően nem sértette a lelki békémet és az önbecsülésemet, megtanultam együtt élni ezzel és abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy meggyőzhettem másokat a rágalmak hazugságtartalmáról. De most, hogy nem a politikai tevékenységemért, hanem Kyle Briggs halála miatt kerültem a reflektorfénybe... nos, nem ártott eltűnődnöm azon, hogy apám mit felejtett a kúria pincéjében halálfalókorából. Nem hiányzott, hogy egy házkutatás során valamilyen illegális, fekete mágiával átitatott tárgyat találjanak a pincében vagy a padláson. Az átoktörő szakmához annyi közöm volt, hogy olvastam róla néhány érdekes cikket a Prófétában és mikor évente egyszer (jobb esetben) találkoztam az öcsémmel, mesélt ezt-azt a munkájáról. Nem vonzott annyira a téma, hogy ennél jobban beleássam magam, Borisszal pedig annyira ritkán találkoztunk, hogy még az ő átoktörői tevékenységéről is csak minimális ismerettel rendelkeztem. Tehát egyedül nem tudtam megoldani ezt a kellemetlen problémát, amit minél előbb ki kellett volna küszöbölnöm, mielőtt felsőbb utasításra valamelyik aurornak eszébe jutna körbenézni a kúriában, hátha terhelő bizonyítékot találnak ellenünk. Nyilvánvalóan az ügy még mindig ezen a ponton toporgott: meghurcolni engem és a lányomat politikai okokból. Nem öltem meg Kyle Briggst, a lányom sem, de a valóság vajmi keveset számított, ha a Reggeli Próféta naponta cikkezett a nyomozásról. Természetesen eszem ágában sem volt a Gringotts átoktörői közül felbérelni valakit, biztosra vettem, hogy illetéktelen fülekbe jutna a megbízás híre. Szerencsére ismertem valakit, aki tökéletesen megfelelt erre a feladatra: Aiden De la Croix. Többször láttam a Mágiaügyi Minisztériumban, volt alkalmam néhányszor szót váltani vele és tudtam, hogy az Abszol úton igazgatta az átoktörői magánvállalkozását. Némi utánajárással kiderítettem, hogy számíthatok tőle a szakmai hozzáértésre és a diszkrécióra is, ennél többre pedig igazán nem is volt szükségem. Meglátogattam az irodájában, megegyeztünk egy időpontban másnapra és ha nyugodt nem is lettem, de némi elégedettséget éreztem, hogy legalább egy apró szeletét kézben tarthattam ennek a káosznak. A dolgozószobámban fogalmaztam át sokadszorra egy nyilatkozatot, amit az egyik nagyobb újságnak készültem elküldetni a sajtósommal, amikor közölte velem a házimanónk, hogy Mr. De la Croix megérkezett. Felálltam az íróasztaltól, mire mindkét kutyám felpattant a szék lába mellől. A nyomomban szorosan ügető dobermannal és orosz agárral mentem le a földszinti szalonba. Határozottan kezet ráztam De la Croix-val. - Mire lesz szüksége a munkához? - A házimanó felé fordultam, aki utasításra várva ácsorgott a közelünkben. - Polsey, készíts egy kávét az úrnak és nekem, amíg mi megbeszéljük a részleteket.
Learn from the past, but don’t live in the past...
Hogy mi nem hiányzik az üzletnek? Egy gyilkossági botrány. Határozottan. Ilyenkor persze mindenki óvatosabb lesz, de a Minisztérium aurorjait annyira lefoglalja, hogy eszükbe se jut szegény kis átoktörő, akit néha napján foglalkoztatnak. Nem, mintha ezen múlna teljes mértékben a megélhetésem, sőt, tulajdonképpen elhanyagolható volt a Gringotts-i megbízásokhoz képest, de mégiscsak kiesés. Ráadásul az utóbbinál is jelentősen visszafogták magukat, mintha csak valami nagyobb eseményt sejtenének a háttérben, és próbálnának a háttérbe húzódni. Meg tudtam őket érteni, senkinek sem hiányzik a baj! Még több meg főként nem. Amikor Levin Dolohov felkeresett, el se tudtam először képzelni, hogy magánügyben teszi, egy pillanatra felcsillant a remény, hogy megint elfoglalhatom magam valami hivatalos megbízással. Sokan elképzelni se tudják, mennyi érdekes és főként halálos csecsebecsén ül a Minisztérium, mint aki jól végezte dolgát. Azonban ezúttal a férfi az otthonába invitált, én pedig kapva kaptam az alkalmon. Kevés ember háza, mit háza, kastélya, érdekelt, de a Dolohov kúria impozáns falai már első perctől azt sugallták, lesz itt dolgom rendesen. Az ilyen ősi helyek számtalan érdekes kis nyalánkságot rejtenek, néha a ház úra tudta nélkül. Minden bizonnyal azért lettem átoktörő, mert ezek a dolgok érdekeltek, per pillanat azért csináltam, mert különben unalmasan tengethetném napjaimat, Poppyt sétáltatva. Őt mondjuk el se mertem hozni, úgy hallottam, hogy több kutya is él a birtokon, féltem, hogy még kárt tesz bennük. Az indulás nem volt zökkenőmentes, Poppy jelenetet rendezett, amiért csupán hetvenkétszer mondtam el, milyen szép ma, és kettő perccel tovább tartott feltöltenem a tálját. Bosszúból elásta a cipőmet az egyik cserepes virág tövébe, majd a nyakkendőmmel lépett meg. Felvehettem volna egy másikat, de mégis mihez kezdett volna itthon a nyakkendőmmel? Néhány perces küzdelem után végül megbeszéltük, hogy ki a főnök. Természetesen ő. De nekem szükségem volt a ruháimra, így kegyesen visszaszolgáltatta, majd utamra bocsátott. Nem lepett meg, hogy egy házimanó fogadott, az utóbbi időben egyre többel találkoztam, bár hogy korábban mennyit ismertem, az rejtély. Lehet többet, mint most, csak nem rémlik ennyire erősen. Hamarabb bukkant fel a házigazda, mint gondoltam, hogy majd várakoznom kell, határozottan viszonoztam a kézfogást, majd a mellettem pihenő táskámra pillantottam. - Amíg nem látom, hogy pontosan miről lenne szó, azt feltételezem, hogy minden szükséges nálam van, azonban a tárgyak vizsgálata után tudok részletesebben nyilatkozni. - Válaszoltam, majd a táska bőr fülébe kapaszkodtam. - A legjobb az lenne, ha csinálnék egy előzetes felmérést, aztán könnyebb lesz átlátnom, mit is kell majd csinálnom. Lehet, hogy hosszabb folyamat lesz, előfordul, hogy napokat vesz igénybe egy-egy ilyen munka. - Az átkok igazán kényesek voltak, és nem csupán ártó szándékuk miatt. Minden bizonnyal egyikünk sem örült volna, ha elszabadul valami, ami a levegőbe repíti a birtok egyik szárnyát, vagy netalán minket. Erre persze az átoktörők is elég kényesek, azonban mint jól tudjuk, előfordulnak balesetek. Én talán mindenkinél jobban tudtam. - Egy olyan hely lenne a legjobb, amit jól le lehet zárni bűbájjal, lehetőleg ablaktalan, az üveg sokkal kényesebb, még ha védőburkot is húz az ember. - Azt hihetné bárki, hogy ha egy varázslatot bent akarunk tartani, és ahhoz pajzsot állítunk, vagy semlegesítő mágiát, akkor az megvédi az ablakokat. Nos, sajnos a legtöbb esetben ez nem éppen így történik.
