Take risks. Ask big questions ✦ Billy & Cassidy

– Billy, mondd csak, te boldog vagy, hogy megnősülsz? – kérdezem abban a pillanatban, hogy a bátyám belép a szobája ajtaján. Azt kell mondjam: elég furcsán fest így, bár nem tehet róla. Az egész világ furcsán fest fejjel lefelé – a fent lent van, a lent pedig fent.

Egy könyvben, amit a könyvtárszobában találtam és tuti biztosan mindenki azt mondta volna: "még fiatal vagyok hozzá", azt olvastam, hogy ha az ember valami trükkel becsapja az agyát és fordítva látja a világot, akkor az egy idő után át- vagy éppen visszafordul – nézőpont kérdése – normálisba. Éppen ezt próbálom tesztelni, mert hiába vártam rá, Billy elég későn jött meg, azt hittem nem sokkal ezelőtt már itt lesz. Persze, nem tudta, hogy itt várok rá, de ez nem jelenti azt, hogy feltétlen el kell késnie az előre meg nem beszélt, random találkozóról.

– Gondolkoztam – folytatom rendületlenül, talán őt kicsit meglepik a dolgok, hiszen nem mindig várok rá fejjel lefelé lógva az ágyáról, ami amúgy tök kényelmes; kényelmesebb, mint az enyém –, mert tökre nem tűnsz annak, ahogy a menyasszonyod se, amúgy. Anyu sem volt az – tények; gyerek vagyok, nem pedig vak és süket, aminek a felnőttek szerettek hinni mindenkit, aki mondjuk húsz alatt volt – és szerintem Mave-nek is akadnak gondjai azzal, hogy megint kapott egy férj jelöltet. Bár… amilyen ügyletekben benne vannak ott – jó nem sok mindent tudtam róla, de az az egész csoportosulás ott a vértestvérekkel, meg mindennel nem nézett ki olyasminek, ami garantálná a hosszú jövőt –, lehet már megint az előtt lesz özvegy, hogy Mrs. Karkaroffnak mondhatná magát; mondjuk… Svent elnézve szerintem ez a jobbik eset. Szegény Kira… – próbálkozom meg egy mély, lemondó sóhajjal, ami elég nehéz így, ellentétesen a világgal.

Vagyis nem, sóhajtani igazából könnyű, ami nehéz, hogy minden kezd kicsit zavaros lenni. Ennek elvileg nem így kellene működni; illetve, hát… fogalmam sincs a pontos működési elvről – arról semmit sem írtak, szóval lehet minden okés. Jobban belegondolva annak kell lennie, hiszen a világot csak így lehet megfordítani. Esetleg kézen állva, de sokkal, sokkal fárasztóbb és a karizmaim se tartanának sokáig. Szeretem az egyszerű megoldásokat.

– Amit ebből ki akarok hozni, az egyértelműen és minden kétséget kizáróan az, hogy ezeket elnézve, nem nagyon akarok férjhez menni – húzom fel (vagy inkább a pozícióm miatt le) az orrom. – Szerinted pár, mondjuk négy-öt év múlva Apuci nekem is meg fogja mondani, hogy kinek kell elvegyen? – Igen, ez az, amire igazán kíváncsi vagyok. Kíváncsibb, mint arra, hogy mikor fordul vissza a világ.

Persze, megkérdezhetném Apucit is, de a végén még ötleteket adnék neki, ami szükségtelen volna, ahogy kérem szépen, az én bármilyen jövőbéli házasságom is. Ezért vagyok itt, Billyvel, ezen a meg nem beszélt találkozón; ő jó választás  arra, hogy megválaszolja ezt a kérdést. Ismeri Apucit, jobban és régebb óta, mint én, viszont őszinte is – vagy legalábbis, ha hazudik, az nem úgy teszi, hogy teljesen, még egy tizenegy (lassan tizenkettő!) évesnek is egyértelmű legyen. Már az is valami!