Doris Belby

Doris is volt olyan lány, akit a családja büszkén rakott a kirakatba, és mesélték az erősségeit, céljait, tudását. Úgy nagyjából a nyolcadik születésnapjáig. Azután a kikamaszkor magával rántotta, megkérdőjelezte a család elveit és dinamikáját. Hangos, cserfes és önálló gyerek volt, de a szülei bíztak benne, hogy ahogy a két bátyja, úgy ő is a helyes utat választja. Doris volt az a lány, akit nem kellett félteni, amikor bekerült a Roxfortba. Gondolkodás nélkül rúgta bokán a fiúkat, kiállt nem csak saját magáért, de a barátaiért és később a kishúgáért is. Theodora számára a legféltettebb kincs volt.
Lázadásai ellenére Doris minden családi eseményen jelen volt, még ha hisztizett is előtte, hogy de miért kell, így egészen váratlanul érte a szüleit, amikor a lány egy bőröndnyi holmijával távozott. Mindössze egy-egy búcsúlevelet hagyott a szüleinek és a testvéreinek.
Akkor és ott, azon a napon, amikor igazán belekóstolt az életbe, rájött; erre van szüksége. Élni akar, szabadon, az aranyvér miatt elvárt kötelezettségektől mentesen. Szerelmesen, boldogan, táncolni a virágos réten. Sírva, remegve vacogni a szakadó esőben. Bizakodva gyógyítani egy lakókocsi lyukas matracán. Önmagát adni a színpadon. Énekelni teli torokból.
Szabadon élni.
Rain (a "nővére") véleménye:
Épp annyira hedonista, amennyire még megteheti, hogy annak még kára ne legyen. Egyszer azt mondta nekem, az élete nem ér semmit, ha nem tudja megosztani a világgal. Azt hiszem, igaza volt. Elég csak ránézni, hogy az ember feltöltődjön. Egy pozitív, fényesen világító napocska, aki képes beragyogni ismeretlenek életét. Nem akarta az kiszámítható, rá szabott jövőt. Nem. Neki az ingoványos, új lehetőségeket adó, mindig izgalmas talaj kell. Ahol az lehet, aki csak lenni akar.
Néha elveszíti a fejét, és le kell szedni az asztalról, ahol táncol, de másnak sosem ártana. Látható egyébként, mikor van mélyponton, az érzéseivel nehezen küzd meg, és ilyenkor két kézzel kell kirántanunk a gödörből. Tudod, olyan ezeken a mélypontokon, mint amilyen Jason elvesztése után volt. Összetört, elhagyott, semmivé lett. Aztán felszívja magát, kiáll a színpadra, és mintha felkelne a Nap.

Mintha gyomorszájon rúgták volna. Meg kell kapaszkodnia az asztalban, hogy remegő térdei ne adják fel a harcot. Fogait összeszorítva pillant fel a tükörképére, majd a háta mögött nevető férfira. Épp csak megremeg a keze, már repül is a még félig tele levő sörösüveg Jason felé. Odakintről eddig nevetést, gitárpengetést és beszélgetést lehetett hallani. Ebben a pillanatban minden elnémul, a gitár húrjain elcsúszik a pengető.
A nő szemeiben könnyek, a férfi arcán döbbenet. A feje mellett elrepülő, a falon csattanó üvegre pillant, Doris pillantása az arcán. Miatta adott fel mindent, ő pedig nemes egyszerűséggel azt mondta; ennyi volt. Megunta. Menjen, amerre akar.


A színpad melletti lámpák egy pillanatra kigyúlnak, villódzó fényükkel feltüzelik a közönséget, majd sötétség borul a térre néhány másodperc erejéig. A feszültség szinte tapintható, és ezt a feszültséget töri meg Doris halkan szóló hangja. Ahogy egyre erősödik, úgy jelenik meg a tenyerében egy színes fénygömb, melyben mintha az univerzum veszett volna el. Halvány világítást kap, ő kerül fókuszba, ahogy dalával vezeti a közönséget. Ezernyi apró fény jelenik meg a színpad előtt. Mintha szentjánosbogarak tértek volna magukhoz, de ha jobban megfigyeljük, láthatjuk, hogy ezek mind pálcák, a közönség pedig vele együtt énekli a sorokat és együtt közvetítik mindazt az erőt, amit ebben a lányban rejlik.
Tenyerével az ég felé tolja a fénygömböt, mely több száz, ha nem ezer darabra osztódik, és a közönség fölé szállnak. Ahogy közel érnek az ujjakhoz, mint gyenge kis buborékok, kipukkadnak egytől egyig. Amikor pedig a dallal együtt az utolsó is semmivé lesz, a fények kihunynak, de néhány pillanaton belül a banda újra tombolni kezd...


..., Atlas a maga mindent elsöprő energiájával két másodperc alatt pörgeti fel a tömeget. Doris széles vigyorral szalad a színpad széléhez, hogy néhány korttyal hidratálja torkát és hangszálait. Meg sem áll a mozgásban, alig fél perccel később pedig már füstölgő cigarettát tartva ujjai között szalad vissza mikrofonjához, és barátjával együtt belakják a színpadot. Felhőtlen jókedvvel, és némi elszállással táncol, rövid nyáriruhája pedig próbálja tartani vele a lépést.
Beleszív a cigarettájába, majd felugrik Matt pódiumára is. Furcsa táncot jár neki, az arcába hajolva énekel, és végül csókot nyom rá, akárcsak Atlasszal szokta csinálni. A színpadon nem létezik személyes tér, itt csak a pillanatnak él, és a közönséggel együtt mi, akiknek szerencséjük van, és a backstage-ből figyelhetjük a koncertet, mi is átérezzük ezt a mérhetetlen szabadságot...


A koncert végéhez közeledve még mindig senkinek nem fogyott el az energiája, maximum a söre. Márpedig azt a banda tagjai úgy fogyasztják, mint más a vizet. Doris úgy flörtöl a társaival, ahogy a közönség bármely tagjával. Kiszalad a színpad szélére, lepacsizik a rajongókkal és a refrénnél feléjük tartja a mikrofont. Ha nem lennének a színpadon, talán nélkülük is működne az egész. Ez pedig az egész bensőjét ragyogásra készteti, és mosolyog. Mosolyog, s libabőrözik. Ez mind értük, a dalaikért, azért, amit szívükből és lelkükből adnak. Látszik az arcán, hogy még mindig nem fogta fel, hogy teljesült az álma és ezen a nagy színpadon állhat.
Élénk színekből formált, alaktalan, folyton változó lebegő fénycsillagokat jelentet meg maguk körül, és ezek velük együtt táncolnak. A dal végével pedig Atlas mond köszönetet, és konferálja fel az utolsó, koncertzáró dalt...


..., melynél Rissy odasétál legjobb barátjához és átkarolják egymást. Nem kell ismerni őket hozzá, hogy az ember lássa, nem csak a zenében, de az életben is megvan köztük az összhang.
Ugyan a közönség még bőven tombolna, az idő lejár, és a banda hatalmas ováció közepette hajol meg előttük. Doris nevet, aztán végig integet az embereknek, amíg lesétálnak a színpadról. Az adrenalin, és a szeretet, amit a közönség adott, még mindig ott tombol a mellkasában.


Önfeledten táncol a férfi kezét fogva. Együtt éneklik a sorokat, beleélik magukat és nevetnek. Egyik kézből a másikba kerül a cigaretta, egy másik kéz a vállára nehezedik, söröspohár kerül a kezébe. Minden barátjuk köréjük gyűlik, Doris szabad karjával Helát öleli, Miles hátulról a két lányt együttesen ölelve ugrálni kezd. A lemenő Nap narancssárga égboltja adja meg a fesztivál utolsó napjának hangulatát.
Mindenki tudja, hogy a nyári bulik ezzel az estével lezárulnak, mégis boldogok. Tudják, hogy új napok jönnek, új lehetőségekkel. Talán északra mennek, talán délre. A jövő zenéje, a jelené pedig... I know the sound of your heart...


A tó háborítatlan víztükrén a Hold fénylik. Hol azt, hol a csillagokat kémleli és gondolkodik. Alig egy órával ezelőtt még Atlas lakókocsijában volt, az új főzetet próbálták ki. Nem adja fel a reményt. Telnek a napok, a hetek, de legjobb barátja állapota csak romlik. Eljátssza, hogy minden rendben. Eljátssza, hogy boldog, vidám, bizakodó, hogy tartsa a hitet benne. Benne, aki feladott mindent azért, mert ő rábeszélte. Mert elhitte neki, hogy a saját valóságukból kiszakadva minden jobb lesz.
A fájdalom csak nő, kiben így, kiben úgy. Doris lassan feladja, ostorozza magát, mert nem volt elég kitartó és nem fejezte be az akadémiát. Akkor most megmenthetné Őt...
Előkerül egy kis tasak a nő fájdalmának csillapítására, gondolatai lecsendesítésére. Eldől a leterített pokrócán, kémleli az eget és hallgatja, ahogy a "családja" a lakókocsikban lefekvéshez készülődik.


Alkoholmámorban úszó, önsajnáltató férfiak kidőlve néhány asztalnál. Füst és pára. Kiömlött italoktól ragadó padló, itt-ott reccsenő műanyagpohár a talpak alatt. Egy-két fény még villan, talán kettejük kedvéért. Ők már nem érzik a fájdalmat a lábukban, ketten maradtak. Egymásba kapaszkodnak, dülöngélnek a zenére. A nő lehunyt szemmel kapaszkodik kócos hajú barátjába. Nyugtatja az illata, de valahogy el is bódítja. Vagy talán csak a szereket érzi, amiktől magasan száll egész este?
Lassan elemeli a fejét és Atlasra néz. Halvány mosoly játszik szája szegletében, akár a fény játéka is lehetne, ha ugyanez a gesztus nem csillanna meg fekete szemeiben. Ideje menni - súgja a belső hang, ahogy a dal is az utolsó akkordokhoz közelít.

Amikor megjelenik valahol, minden szem rászegeződik. Szelíd mosolyát, őrjítő tekintetét és ovális arcát hosszú, általában fekete haj keretezi. Középmagas, formás testalkata van, nem foglalkozik túlzottan az alakjával, számára a testmozgás az, amikor a koncerteket végig ugrálja. Néhanapján eljár futni, hogy jó kondiban legyen, de ha már van egy kis szabadideje, inkább a zenére, gyógynövények tanulmányozására fordítja.
A sminkjére és frizurájára kényes, szívesen visel természetes kiegészítőket, mint például virágkoszorút, vagy tollakat. Általában mezítláb mászkál és fellépéseken is hamar megszabadul a cipőtől, még akkor is, ha csinosabban öltözött fel.