Maenya Martell

Amennyiben szavakkal lehetne jellemezni amit annyiszor hallottam, ha minden alkalommal kapnék egy galleont valószínűleg belefulladnék a vagyonba talán ezek lennének: Lojális, céltudatos, kétlábon járó tudástár - igen még ezt is bóknak veszem - , harcias, ámbár eme utolsó pontot lehet nem feltétlen szánják bóknak minden esetben. Véletlen se gondolj arra kedves idetévedő, hogy bármi áron vitapartnered óhajtok lenni, inkább ez abban merül ki, hogy a kis fejembe vett tervek mellett kitartok. Az már teljesen más tészta miként védem meg magamat a piszkáló megjegyzések hada elől amikor olyan adódik. Mindig úgy gondoltam, ha szükségét érzi valaki bátran fordulhat hozzám, nem hajtom el amennyiben ész érvek keretein belül tartható kérése. Megfordulna a fejedben, hogy hopponáljalak mondjuk az Északisarkra buliból nem fogom éppen határtalan örömmel fogadni elhiheted. Mindemellett szeretem a családomat, barátaimat és mondhatni szépnek találom a szerelem gondolatát még, ha engem ez soha nem környékezett meg igazán. Végülis nem tagadhatjuk meg semmi létezését így a bennünk rejlő kislányt sem ki arra vágyik, hogy az ő neki szánt szőke herceg csakis rá figyeljen senki másra. Legyen az a szőke herceg éppen könnyebb vagy nehezebb eset, vagy úgy gondolod nincs igazam?

Hosszú listát vezethetnék fel ide, talán több is a rossz tulajdonságom mint a jó. Olykor - inkább az esetek nagy százalékában - szókimondó vagyok és nem áll távol tőlem egy cinikusabb megjegyzés sem. Mielőtt szívedhez kapnál, milyen lehet ez a lány... megnyugtatlak semmi baj velem és besavanyodott banya sem vagyok. Egyszerűen megvan a saját magam humora amit sokan mások nem díjaznak kitörő örömmel. Lássuk csak mivel folytathatnánk a sort ami a legidegesítőbb bennem úgy mindenkinek? Túlságosan szeretek precíz munkát kiadni a kezeim közül. Minden esetben úgy vagyok ezzel, ha már csinálok is valamit az legyen tökéletes, épp elég szomorú a világ mennyire tele van tökéletlenséggel. Ne aggódj nem vagyok buggyant, csak furcsán normális. Bármennyire legyen idegesítő egy-egy tulajdonságom vagy épp szerethető ezek nélkül nem lehetnék az aki. Így szép az élet, ha vannak olyan emberek akik elfogadják a tökéletes és a tökéletlen oldaladat is.

Életem eddigi alakulását nem nevezhetném nagy kalandnak. Martell család csodás és egyben fura berkeit színesítem a magam pompázatos mivoltával. Mint mindenütt itt is megvannak a kötelező tradíciók és a becsípődések, ebből az sem hiányzik, hogy eddig egy családtagom sem mert sárvérűvel kezdeni. Hah! Mintha minimum különleges géneket hordoznának magukban ami veszélyes lehet a nevetséges aranyvérre. Számomra mindig is vicces volt ez, de én nem különböztettem meg mugli születésűt az aranyvérűtől, a külső lehet csicsás, ha belül rohadásnak indult minden akkor nincs mit menteni az emberen.
Szerény személyem eddig az iskola évei alatt mindig vigyázott a jó hírnévre, de hát mint mindenkinél azért nálam is becsúszik egy-egy büntető munka óhatatlanul. Tudom-tudom azt mondtam tökéletes munka, ki mondta, hogy én hibátlan lennék? Ám fellélegzést jelenthet ama tudat miszerint tudok csapatban dolgozni, hát nem csodás? Bizonyítékom is van rá, mégpedig a hozzám közel állok! Tinédzser éveim virágkorán tartok, talán már taposom is a végét mégis sosem lobbant fel az a mindent elsöprő szerelem amiről mindenki annyit áradozik. Természetesen nem éltem apáca életet voltam már randevún, kapcsolataim is voltak, annyira nem sok mégis tudom milyen is a párkapcsolat. Mégsem bizsergetett meg bennem semmit, mintha teljesen immunis lennék a rózsaszín fluffy hangulatra. Ez elég szomorú a számomra, így hát felhagytam a nagy lovagom keresésével. Még inkább beletemetkeztem a tanulásba, barátaimmal való időtöltésbe illetve saját magam megismerésébe. Mindig azt hinnénk, hogy ismerjük magunkat, de a legnagyobb titok nem egy másik ember adja, hanem saját magad. Lehetséges családom makacs elhatározása némiképp romboló hatással volt személyiségemre a maguk merev hozzáállásával. Itt természetesen nem a szüleimről beszélek, ők az üde színfoltok a nagy feketeségben ami a családunkat jellemzi azon belül is a nagyszülöimet. Míg más gyermek örömmel válta a találkozást én mindig vonakodva mentem, makacskodva, hogy én biza nem megyek sehova. Nővérem kérlelő tekintete volt az ami meggyőzött az ellenkezőjéről, valamint édesanyám kedves szavai. Nem várt ott más csak az illem tanítása miként is kell hozzáállni másokhoz, mintha a Martell vér különb lenne másétól. Nevetséges, ha megvágom magamat az én vérem is vörös mint bárki másért. Szomorúan kell arra gondolnom talán pont ezért nem tudom megnyitni igazán a szívemet, félek valaki más olyat lát meg bennem amitől hátat is fordíthat.
Makacsul viszont változtatni akarok, feszegetni a határaimat, megtalálva önmagamat és a mellém illő embereket. Az ember mindig változik, ahogy a barátai is, vannak akik kilépnek az életedből ám ekkor megnyílik egy új ajtó. Én pedig befogok lépni rajta mert a nagyszüleimmel ellentétben én tényleg a jövő felé óhajtok haladni.

Aki rám pillant talán nem láthat semmi különlegeset, található arcomon pár szeplő, zöldesbarna szempár és egy szőkésbarna hajkorona fogadja. Magam 168 cm magas termetével nem mondanám topmodell alapanyagnak egy porcikámat sem. Olykor talán tekintetemben különös fény bujkál, egy-egy apró mosoly ajkaimon. Amikor nem az iskolai egyenruhát nyúzom szeretek nőiesen öltözködni, talán olykor merészebben mint kellene mégis imádom. Mondhatni még mindig keresem a saját stílusomat.