Ma valahogy boldog, madarat lehetne vele fogatni, pedig nem ez jellemzi az utóbbi heteket. Talán az első tavaszias napoknak köszönhető ez, hisz ha süt a nap és kezd életre kelni a természet, az mindenkire jó hatással van. Tanítás után meglátogatta a gyerekeket, csak a szokásos ötperces beszélgetésen estek túl, mert van, amiből nem enged. Ha már egyszer van olyan szerencséjük, hogy nap mint nap láthatják egymást, ki is használja ezt. Most, hogy kezd lemenni a nap, már visszatér a szobájába, még épp időben ahhoz, hogy Neville érkezése előtt tudjon főzni egy kancsó teát. Ez is olyasmi, mint a gyerekekkel töltött idő, ragaszkodnak hozzá. Főleg azóta, hogy Hannah beállított hozzá másfél hónapja a hírrel. Azóta felborult minden, pedig még titkolják, főleg Frankie előtt, akitől nem tudják még, mire számítsanak. Megtorpan a tükör előtt, leveszi a pulóverét és kerekedő pocakján állapodik meg tekintete. Még pár hétig tudják titkolni, tovább biztosan nem. Az, hogy a családjuk bővülni fog, meglepetés volt, a válás után mindenre számítottak, de erre aztán nem. Hannah mosolyog, mégis egy kis élet növekszik a hasában, aki épp úgy a szeme fénye lesz, akárcsak két idősebb testvére. A teáskanna sípolva jelzi, felforrt a víz. Felvesz egy könnyű blúzt, leforrázza a teafüvet és az asztalhoz viszi. A régi tálalószekrényről elveszi a fémdobozt, teasüteményt is készít a tányérokra, majd az órára pillant. Egy perccel múlt nyolc. - Késtél - fordul lassan, mosolyogva a férfi felé, aki épp csak most érkezett. - Milyen napod volt? - érdeklődik kedvesen. Közelebb lép hozzá, tenyerét a férfi arcára simítja és arcára, de inkább szája szegletébe nyom csókot.
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
Vendég
Csüt. Jún. 16, 2022 9:12 pm
We have something in common
Tavasz az egyik legforgalmasabb és legelfoglaltabb időszak az évben, növények szempontjából. Minden, mintha megbolondulna, mindenféle értelemben. Már korán reggel az üvegházba mentem, nem csak előkészíteni az órákhoz szükséges holmikat, hanem nekiállni ültetni, rendezni, szétszedni azokat a növényeket, amelyeket nem bíznék egyik órára sem. Egyedi növények, kényesek, és nagyon figyelni kell rájuk. Órák után is ezzel foglalatoskodtam, s nagyon jó szokásomhoz híven, beszélgettem velük. Már akikkel lehet, mert vannak, akik csak sipákolni tudnak, meg marni, és csípni, ha olyan hangulatuk van. Az utóbbiról tettem, miután valóban csípős hangulatban volt, s kedve támadt megkóstolni a kezem. Szerencsére, hogy olyan kesztyű volt rajtam, amit direkt erre vettem fel, ám kapott egy jókora adagot a nyugifelhőből, így öt perc után már folytattam is, amibe belekezdtem. A gyerekeket nem zavarom, éljék az életüket, ha akarnak a nyakamon lógni, akkor majd úgyis rácsimpaszkodnak, tudom, és el is várom, s ezt ők is tudják. Hiába váltunk el, a gyerekkérdés mindig is közös marad, hiszen kettőnk gyümölcsei, és most érkezik egy harmadik bébi bogyó, aminek örülök, ám az életünk így teljesen fel fog fordulni. Sok mindent át kellett gondolnom, s vannak helyzetek, amikor számomra a döntés elég nehézkes, s nem a magam kényelme miatt, éppen ellenkezőleg! - Szia! - én viszont ajkaira adok egy puszit, figyelmen kívül hagyva azt, amiért a válásunk is megtörtént: számon kér, amit kifejezetten gyűlölök, és teszem oly módon, hogy nem foglalkozom vele. - Szuperséges! Mmmm, még mindig isteni a csókod. És neked milyen volt a napod? - majd lejjebb hajolok, a pocakjához. - Neked is szép napod volt, pocaklakó? - suttogom, majd a dolgozószobába megyek, hogy letegyem a táskámat. Már bent felfrissítettem magam, mert elég szakadtan kerültem a nap végére, kisebb birkózások árán. S hoztam ám isteni süteményt is, kicsenem a táskából, s a konyhába megyek. - Egy kis finomság - tudom, hogy bármikor vehet, szeretek figyelmes lenni, s tudom, hogy ez a kedvence.
Egyszerre lett jobb és rosszabb minden, mióta külön vannak. Vagy voltak. Hisz ezt most már nem lehet mondani, bár még nem döntötték el, hogy újra egy párt akarnak alkotni, eléggé úgy viselkednek. Frankie-t megviselte a válás, ez volt a legnehezebb az egészben. Ők meg... Talán szükségük volt erre a pihenésre ahhoz, hogy visszataláljanak egymáshoz. Megforgatja a szemét, mikor a férfi bókol és közben megsimogatja a vállát. Szereti azt hallani, hogy jó napja volt. Szereti látni rajta, hogy jó a kedve. - Nagyon jó napunk volt. Szerintem ő is élvezte, kint voltunk Goldie-val a tónál - meséli mosollyal az arcán. Neville után néz, a férfi olyan természetes jelenség itt, hogy inkább már az a furcsa, amikor Hannah megint egyedül marad. A konyhába megy, ahol az asztalon már várja őket a tea és a sütemény, de persze Ő megint sokkal jobbal készült. Hannah szemei felcsillannak és nem a sütire, hanem a férfira veti magát. Átöleli a nyakát és lábujjhegyre állva a vállára teszi állát. - Ezért szeretlek - sóhajtja halkan. Ez a szó egy igencsak elveszett kifejezéssé vált kettejük között, abban sem biztos, hogy a válás óta használták-e. Előtte jó ideje biztosan nem, vagy ha mégis, nem ilyen jelentéssel. - Köszönöm. Vacsoráztál már vagy azt tervezed, hogy ez lesz az? - halkan kuncog, miközben elengedi és leül az asztalhoz. A keze automatikusan a hasára csúszik. - Alig várom, hogy megmozduljon. Az a kedvenc részem - úgy mondja, mintha a férje...volt férje ezzel nem lenne tökéletesen tisztában. Cukrot tesz a teájába, amiben már forog is a kanál. Amíg az forró, a sütit húzza maga elé és falatozni kezd. - Szóval...a lányunkat leköti a fiúzás. A fiunk volt ma nálad segédkezni? Gyanúsan jó kedve volt a napokban, mintha nem is a miénk lenne.
Ma valahogy boldog, madarat lehetne vele fogatni, pedig nem ez jellemzi az utóbbi heteket. Talán az első tavaszias napoknak köszönhető ez, hisz ha süt a nap és kezd életre kelni a természet, az mindenkire jó hatással van. Tanítás után meglátogatta a gyerekeket, csak a szokásos ötperces beszélgetésen estek túl, mert van, amiből nem enged. Ha már egyszer van olyan szerencséjük, hogy nap mint nap láthatják egymást, ki is használja ezt.
Tavasz az egyik legforgalmasabb és legelfoglaltabb időszak az évben, növények szempontjából. Minden, mintha megbolondulna, mindenféle értelemben. Már korán reggel az üvegházba mentem, nem csak előkészíteni az órákhoz szükséges holmikat, hanem nekiállni ültetni, rendezni, szétszedni azokat a növényeket, amelyeket nem bíznék egyik órára sem. Egyedi növények, kényesek, és nagyon figyelni kell rájuk. 
