Astrid Walhstörm

Astrid igen megosztó személyiség az emberek között, hiszen bár eleinte barátságos és látszólag könnyen nyit az emberek felé, de valójában óvatosan körbetáncolja őket, puhatolózik egészen addig, amíg ki nem derül számára, hogy mennyire bízhat a másik félben. Számtalanszor csalódott már az életben, mert megannyi állítólagos barátja – sőt egyik újdonsült családtagja −, hagyta már hátra.
Egy igazi független, segítőkész csajszi, aki nem vár sokat másoktól, csupán annyit kér, hogy sem őt, sem a számára fontos embereket ne bántsák. Mondhatni, korához képest egészen felelősségteljes és fegyelmezett, hiszen számtalan olyan harcművészetet tanult, amelyeknek a fegyelem volt az alapja. S bár néha elragadja őt a hév, az esetek többségében képes megőrizni a hidegvérét. Meglehetősen cél-orientált és kitartó, addig gyakorol, addig fejleszti magát, amíg már nem tud hova fejlődni. A félelmeit is leginkább leküzdeni való akadályként éli meg, bár néha ezektől nehéz elvonatkoztatni, amikor éjszaka is visszaköszönnek az álmaiban.
Megbízható és hűséges barát, akit mindig lehet zargatni problémákkal, s olyan személy, aki biztosan nem fogja kifecsegni a titkaidat. Minden esetben hallgat, s ha kell, tartja a hátát a barátainak, hiszen számára a bizalom az egyik legfontosabb alappillére egy kapcsolatnak. Ragaszkodása már-már soknak tűnhet a számtalan érintés, ölelés miatt, azonban, ha hatalmas távolság választja el a szeretteitől, akkor sem feledkezik el arról, hogy levelet írjon nekik. Néha ez a tulajdonsága fojtogatóvá válhat, pedig nem akar ő rosszat, csupán szeretné kifejezni, hogy mennyire szeret valakit.
Határozottan gondoskodó alkat, nem csak az otthoni növényeket veszi gondozásba, hanem a nála kisebb, vagy gyengébb diákokat, gyerekeket, mert valakinek őket is meg kell védenie. Roppant érzékeny az iskolai zaklatásokkal kapcsolatban, s úgy véli, hogy nem jogosan bántották őt sem emiatt.
Pontosan tisztában van a saját képességeivel és határaival, a komfortzónáján belül magabiztos, azonkívül viszont rettenetesen elveszett. Épp ezért szerénynek is nehezhető, elvégre nem kérkedik, nem vág fel a tulajdon erejével, hanem csendben a háttérben marad.  
Kíváncsiság és a hatalmas szája – no meg igazságérzete – megannyi alkalommal keverte már őt bajba, mégis igyekszik tanulni a hibáiból. Előnyei közé tartozik még a durmstrangbéli nemzettségére vonatkozó leleményesség és ravaszság, amely hatalmas adag ambícióval párosult.
Azonban az éremnek van egy másik oldala, amelyet ugyan igyekszik visszafogni, de sose tud teljesen megfékezni. Példának okáért borzasztóan makacs és köti az ebet a karóhoz, ha az elveiről lenne szó. Nem annyira rugalmas, mint amennyire szeretne lenni, s néha olyan szinten elhatárolódik másoktól, hogy kiismerhetetlenné válik számukra. Nehéz kiengesztelni, ha egyszer valaki belegázolt a lelki világába, akkor sokáig tart, mire lecsillapodik. Az odáig vezető úton a másik félnek roppant türelmesnek és kitartónak kell lennie, mert Astrid gyakran bünteti ezeket a személyeket a sértett emberek bosszúálló természetével. A kritikus és szarkasztikus megjegyzésektől sem kíméli a környezetét, ha olyanok veszik körbe, akiket egyértelműen nem kedvel. Gyakran keveredik olyan helyzetbe, hogy hazudnia kell, s bár nem szeret így tenni, mégis néha a szükség nagy úr tud lenni.
Arról nem is beszélve, hogy a féltékenysége néha az eget verdesi, mert sokszor úgy érzi, hogy az apukája elvesztésével számtalan dologról marad le, és a baráti köre sem olyan tökéletes, mint amilyennek másoké tűnik. Egy szó, mint száz: Astrid végtelenül magányos alkat, még akkor is, ha mindezt nem mutatja ki.

A forró víz mindig jól esett egy-egy kviddicsedzés után. Ilyenkor nem csak a mindennap mocskait mostam le magamról, hanem volt egy kis időm kiüríteni az elmémet. Épp ezért a lehető legtovább húztam a mosakodást, szinte alig vártam már, hogy az utolsó csapattag is elhagyja az öltözőt, és kedvem szerint időzhessek a zuhanyrózsa alatt.
Az utóbbi hónapok egyre keservesebbé váltak. Az aranyvérű diákokba bandákba szerveződve piszkálták a náluk kisebbeket, vagy éppen a magányos célpontokat, ráadásul a mostohatestvérem is olyan engedelmesen követte a csordát, mintha csak egy birka lett volna. Kalju tulajdonképpen az is volt, ha az érdekei úgy kívánták. Mindig tudta miként kell helyezkednie, vagy kinek a pártját kell fognia. Pedig anyuék házassága után volt egy rövid időszak, amikor tökre megtaláltuk a közös hangot, egy kviddics-csapatban is voltunk – amelynek ő volt a kapitánya −, s hiába próbáltam óva inteni őt attól, hogy kerülje a bajos társaságokat, nem hallgatott rám. Ő a legmenőbbekkel akart egy asztalnál ülni, csak éppen nem látta azt, hogy ezért milyen árat kellett fizetnie.
Bosszúsan tűrtem hátra a víztől nedves hajtincseimet, miközben a víz simogatta a bőrömet. Lehunytam a szemeimet, s átadtam magam a csendes békének. Az Intézetben mindig zajlott az élet, ritka pillanatok egyike volt a mostani, amikor nem tolakodott senki a magánszférámba. Amióta néhány barátom elhagyta az iskolát, talán még magányosabbnak éreztem magam, mint valaha.
Még másfél év, Astrid. Mondogattam magamban, de a tanév vége közeledtével egyre nehezebb volt felkelni reggelente, és szembe nézni azokkal a személyekkel, akik megkeserítették a napjaimat. Szerettem volna olyan erős és mosolygós lenni, mint anya, de én képtelen voltam tartani a számat, és némán eltűrni mindazt, amit tettek velünk.
Edzés előtt is kipécéztek maguknak egy harmadévest, akinek az volt a bűne, hogy be merte vallani mások előtt, hogy volt egy kvibli testvére. Meguntam. Szinte csukott szemmel is láttam magam előtt a jelenetet, ahogy félretoltam mindenkit az útból, hogy a védelmére keljek. Emlékeztem azokra a gyűlölettől izzó szempárokra is, amelyek rám szegeződtek.
Kinyitottam a szemeimet, és fásultam nyúltam a csap felé, hogy elzárjam a záporozó vízcseppek forrását. A törölközőmért nyúltam, körbetekertem magam, majd kiléptem a mosdók elé. A tükörképemet fürkészve szánalmasan, már-már borzasztóan festettem. Épp olyan meggyötörtnek éreztem magamat, mint amilyennek látszódtam.
Elindultam a ruháim irányába, vizes talppal csattogtam végig a végig folyosón. Kísérteties félhomály uralkodott az egész helyiségben, de ebben az időben nem csodálkoztam rajta. Északon ritkán sütött a nap, s már eléggé késő járt.
Némán töröltem a bőrömet szárazra, hogy aztán az egyenruhámba bújva a hajamat tegyem rendbe egy egyszerű varázslat kíséretében. Nem számítottam arra, hogy nem voltam egyedül.
− Nem mondták még neked, hogy éjszaka nem túl szerencsés egyedül mászkálni, kislány? – bukkant fel az egyik szekrény mögül Pyotr. Utána pedig szép sorban bukkantak fel a haverjai, majd legvégül a mostohatestvérem.
A kezemben tartott pálcát olyannyira szorítottam, hogy talán az ujjaim is belefehéredtek. Nem mertem felelni neki, mert pontosan tudtam, hogy miért bukkantak fel.
− Nézd már, elvitte a cica a nyelvét – röhögött fel az egyik srác. Segélykérően pillantottam Kalju irányába, de csak elfordította a fejét, és nekitámaszkodott az ajtónak, ezzel elállva az utamat.
− Akkor gondoskodunk róla, hogy a kis sárvérű megtanuljon sikítani – mosolyodott el Pyotr, s mielőtt megmoccanhattam volna, a pálcám már kirepült a kezemből, és a hátam mögött hangosan csattant a nedves köveken.
Ököllel próbáltam hát felvenni a harcot velük szemben, de eredménytelen volt. A létszámfölénynek köszönhetően már ott vergődtem a kezeik között, miközben Pyotr felhúzta a jobb oldalamon a felsőt, és vigyorogva nyomta hozzám a varázspálcáját. Éreztem a pálca hegyének égetését, ahogy a betűket formálta, s fékevesztett kapálódzáson kívül nem voltam képes másra, csupán könnyekkel küzdve sikítottam.
Nem volt senki, aki meghallgatott volna.
A fiúk röhögve engedtek el, én pedig erőtlenül csuklottam össze a padlón. Az ujjaimat az oldalamnak nyomtam, szinte felszisszentettem a fájdalomtól, ahogy hozzáértem.
Kalju volt az utolsó, aki az ajtóban állva még visszafordult felém, majd a vállát megrándítva a sorsomra hagyott. Potyogtak a könnyeim, ahogy elkúsztam a földön heverő pálcámig. Egy egyszerű sebkötöző bűbáj elég lett volna, hogy enyhítsen a fájdalmaimon.
A pálcám társaságában küzdöttem magamat talpra. Óvatosan húztam feljebb a vértől ragacsos ingemet, s elborzadva tapasztaltam, hogy mit tettek velem. Eddig csak szóban tették ezt, de most már szó szerint megbélyegeztek engem.
Remegve kézzel fordítottam a pálcámat a sérülés irányába, és elcsukló hanggal mondtam kis a varázsigét, de az én gyönyörű mogyorópálcám elhallgatott. Újra és újra elismételtem a varázslatot, de varázspálcám nem engedelmeskedett nekem.
Már magam sem emlékeztem arra, hogy miként tettem meg az utat a gyengélkedőig, és szereztem magamnak egy kis murtlapcsáp oldatot, hogy enyhítsem a fájdalmaimat, de az a nap egy életre megpecsételte a sorsomat.
Az a mozzanat annyira sorsdöntőnek hatott számomra, hogy elhatároztam: túlélem a hátralévő heteket, utána pedig ráveszem anyát, hogy átiratkozhassak egy másik iskolába. Még egy évet nem éltem volna túl itt.

Középmagas, egész jó erőnlétnek örvendő fiatal lány, akit az sem zavar, ha néha kissé zilált külsővel találják. Astrid nagyon sokat edz, hogy harcművészetek és párbajozás terén kiemelkedő lehessen, így talán nem meglepő, hogy időnként igenis szétcsúszik a copfja, leizzad, vagy összegyűrődik a ruhája. Mindez nem zavarja őt, legalább is, amíg az edzései tartanak, addig nem foglalkozik vele, utána viszont egy alapos zuhanyzást követően ismét makulátlan a külseje.
Számtalan zúzódáson van túl, sőt kétszer a csontja is eltörött, de talán aminek a legjobban nyoma maradt az az, hogy tanév végén a jobb oldalába égették a sárvérű szót. Megbélyegezték őt, s a tulajdon mostohatestvére mindezt végignézte, mégsem segített a segítségére. Nagyon kevesen tudják, hogy mi történt aznap Astriddal, hiszen a hegeket a mai napig takargatja és elfedi, szándékosan nem vesz fel rövidebb ruhákat sem.
Az edzésektől eltekintve amúgy egészen lányos a megjelenése: szívesen csinál magának különféle frizurákat, minimális sminket használ, vagy ritka alkalmakkor a körmeit is kifesti. Noha alapjáraton az iskolai egyenruhákban, vagy otthon melegítőben látják a legtöbbször, de szereti a szoknyákat is. Igyekszik megtalálni az egyensúlyt a fiúsabb és nőiesebb öltözködés között.