Pálca: cédrus, főnixtoll mag, 9 és egynegyed hüvelyk
Jellem
Határozott, magabiztos, közben pedig határtalanul kedves és megbízható. Alig múlt húsz, mégis "mindenki anyukája" funkciót tölt be a klánon belül. Két gyermekét türelemmel és szeretettel neveli és azt tanítja nekik, hogy soha ne ítélkezzenek mások felett. Szereti a szabadságot, azt, hogy mindig mozgásban vannak, a kalandokat. A szabadságvágya a társas kapcsolatokra viszont már nem terjed ki, bár imád új embereket megismerni, nem enged magához igazán közel senkit. Más férfira a férjén kívül még szinte rá sem nézett, így a hűség is szerepelhet a jó tulajdonságai listáján. Sokan egy szakadt hippinek gondolják, és ő azt mutatja, nem érdekli, néha azért mégis egy kicsit meginog mások véleménye miatt.
Életem története
- Egy igazi tündérmesének írnám le az életemet. A gyerekkoromban nem volt semmi érdekes, semmi említésre méltó, igazság szerint az egész igazi élet ott kezdődött, amikor rájöttem, szeretem a legjobb barátomat - mesélem egy idegen vendégünknek a pultban törölgetve a poharakat. - Évfolyamtársak voltunk, de úgy tizenöt-tizenhat éves korunkig csak együtt töltöttük az időt, egyre többet és többet, tudod. Jöttek maguktól a dolgok. A nagy mesélés közepette az említett legjobb barát is megjelenik a pult másik oldalán, barna, kócos feje betolakodik a látóterembe. Homlokát ráncolja, gondterheltnek tűnik, mégis megenged felém egy gyors, meleg pillantást és mosolyt. - Hol is tartottam? Igen... A szüleim aranyvérűek és egyáltalán nem díjazták a kapcsolatunkat, szóval Nico megszöktetett egyből azután, hogy elvégeztük az alapképzést - keserédes mosollyal meredek a már csillogóssá törölt pohárra. - Azóta ebben éltek? - mutat végig a férfi a tértágított lakókocsin, ami utazóbárként funkcionál. - Megvan a szabadságotok, azt meg kell hagyni. Én nem tudnék így élni - ingatja a fejét már-már rosszalóan. - Felújítottunk egy rozoga lakókocsit, amit két galleonért szereztünk. Sok munka volt, de megérte, tudod? Kinek kell pénz és értékek, ha van valaki, aki mindennél jobban szeret? - sóhajtok aprót ahogy ezt a kérdést felteszem. Kinézek az ablakon, egyenesen a lakókocsikkal körülvett udvarra, ahol Nicolas repülőset játszik a lányunkkal. Nem messze tőlük Zuma, a testvérem tanítja az ikreink másik felét arra, hogyan ültessen magokat a földbe. - Persze el kellett tartanunk magunkat. Mindenféle munkát elvállaltunk, ami akadt, a kedvencem az utcazenélés volt, azt még mindig csináljuk - széles mosoly ül ki arcomra, miközben beszélek. - Összebarátkoztunk hozzánk hasonló emberekkel, szerintem fél éven belül megszületett ez a kommuna...vagy minek nevezzem magunkat. Elpakolom az eltörölgetett poharakat, majd egy pálcaintéssel újratöltöm a beszélgetőpartnerem poharát. A vándorbár sosincs tele, de mindig van annyi vendég, ami éppen elég. Itt biztonságban vannak ők is és a titkaik is, látott ez a hely már mindent. Eltévedt, megfáradt varázslókat, öltönyös aurorokat, de egykori halálfalókat is, akik bujkálnak előlük. - Már az első héten összeházasodtunk, miután megszöktünk. Az volt a legboldogabb nap az életemben... Nem is! Inkább amikor egy évvel később megszülettek az ikrek. Tudom, hogy korán jöttek, de mi a baj azzal? Akartuk mindketten, ők ott - mutatok az udvarra - az értelmei az életünknek. Mosolyogva gondolok vissza arra a napra, amikor világra jöttek egy kedves javasasszony segítségével. Fogalmunk sem volt róla, hogy ketten vannak. Egyet vártunk, jött a bónusz is mellé. Luna és Matteo. - Zuma segített a bárral, voltak barátai, akik szívességet tettek nekünk, kölcsönöztek. Azóta ez az életünk. Tudod, milyen jó? Láttuk már a fél világot és közben megéltünk minden pillanatot. A legjobb barátainkkal utazunk, néha csatlakoznak újak, néha lemorzsolódnak páran... Mondanám tovább, de Cressida belibben mellém és kiveszi a kezemből a törlőt. Egyszerűen kifelé mutat, szavak nélkül kommunikálunk. - Remélem találkozunk még - búcsúzom. Felakasztom a kötényem, egy perccel később pedig már az udvaron játszom a gyerekekkel és a férjemmel. Ezen a helyen nem számít, hogy mi volt régen. Nem számítanak a régi berögződések, nem ítélkezünk mások felett. Itt csak mi vagyunk, meg a minimális ingóságunk és a boldogság.
Ha tükörbe nézek
Alacsony, a százhatvan centit épp eléri. Élénk kék szemeitől eltekintve átlagos, mosolygós fiatal nő. Ruházata az életvitelét tükrözi, nem érdekli mások véleménye. Ha ahhoz van kedve, kicsípi magát, sminkel és magassarkúba bújik, ha éppen máshoz, akkor csak melegítőben és a férjétől vett ingben rohangál mezítláb, a fésülködéssel sem törődve.
Családom
Szülők
Massimo és Bianca Fiore Aranyvérű, Olaszországon belül neves családok leszármazottjai. Massimo pálcakészítőként tevékenykedik, Bianca pedig varázsjogász. Befolyásukat kihasználva aurorokat béreltek fel azért, hogy megtalálják és hazavigyék lányukat, ők ugyanis egyáltalán nem pártolták a kapcsolatukat Nicolasszal. Talán tudnak az unokáik létezéséről, talán még azt sem.
Testvérek
Egy húg/öcsi, Zuma
Párkapcsolat
Nem tudom, mikor volt az a pillanat, amikor rájöttem, őt szeretem és nem érdekel az sem, ha miatta elveszítem a családomat. Még az iskolában történt, aztán mikor betöltöttük a tizenhetet és befejeztük a tanulmányainkat, megszöktünk. Jobban mondva megszöktetett és összeházasodtunk, azóta pedig családot alapítottunk.
Gyermekeim
Luna és Matteo, a hároméves ikerpár. Korán jöttek, de annál jobban vártuk őket még akkor is, ha mindenki azt mondta, nem vagyunk még elég felnőttek a gyerekvállaláshoz. Vidrababák kedvenc elfoglaltsága a háziállatok nyaggatása, mindenféle játék a szabadban és persze a rajtunk alvás.
Apróságok
Amortentia
őrölt dohány, kávé, méz, karamell, jázmin
Mumus
Egyedül állok a sötétben, elveszve, távol a szeretteimtől.
Edevis tükre
A szüleim büszkén tartják a karjukban az unokáikat.
Hobbim
utazás, kísérletezés a kávékkal és koktélokkal, pihenés a gyerekkel, romantikus séták az emberrel
Elveim
A mának kell élni, mert nem tudjuk, mit hoz a holnap.
Amit sosem tennék meg
Nem törődnék a vértisztasággal.
Ami zavar
Az ember nagy szája, a szüleim viselkedése.
Ami a legfontosabb az életemben
Vidrababák meg az ember
Ami a legkevésbé fontos számomra
Említettem már a vértisztaságot?
Amire büszke vagyok
A házikészítésű kertitörpéinkre.
Ha valamit megváltoztathatnék
Semmit, jelenleg minden jó úgy, ahogy van.
Így képzelem a jövõmet
Egyre több és több helyet bejárva, talán bővítve a kínálatunkat és a klánt.
Azt hiszem nyugodtan mondhatjuk, hogy te vagy az a nő, akire bár első ránézésre azt mondanánk: alig van valamije, valójában mégis mindene megvan. Van egy szerető férjed, egy támogató testvére, két csodás gyereket, munkád, amit szeretsz és persze a szabadságod, amelyet mindenbizonnyal sokan irigyelnek tőled. Persze, ez nem jelent könnyű életet - sosem állítanék ilyet -, hiszen bár egyértelmű volt, a nagybetűs szerelem vezetett, mégsem lehetett könnyű mindent otthagyni, amit valaha ismerni véltél. Arról nem is beszélve, hogy a szüleid nem vették ezt olyan könnyen. Talán a büszkeségük sérült, talán csak másterveik voltak veled és a sorsoddal, ki tudja? [s](Ők, nyilván.)[/s] De az biztos, hogy valamui mindenképpen történt, ha még ennyi idő elteltével is haza szeretnének venni. Szerencsére, hogy a testvéredre számíthatsz és nem dob fel nekik. No de nem is tartalak fel tovább, nahogy aztán itt kapjanak el az aurorok. El vagy fogadva. Foglald le azt, amit le kell, aztán irány a játéktér.
