Theo Nott, mint barát… A végletekig lojális azokhoz, akiket egyszer a bizalmába fogadott, hiszen az emberek okkal kerültek oda. Épp ezért, bármilyen szívességre lenne szükségük, bármekkora balhéba akarják belerángatni, hagyja magát. Sodródik az árral, hajtja a kalandokat – talán egy kicsit abban a reményben, hogy egy baleset kapcsán meghal, és akkor nem kell tovább szenvednie ezen a világon -, és természetesen a baráti körével együtt gyűlöli a felnőtteket, az ostoba diákokat, a háztársaikat, a tanáraikat, a büfés nénit a Roxfort Expresszen, a családjukat… Lényegében, mindenkit, még saját magukat is. Ez a világutálat kovácsolta őket össze, emiatt kapaszkodnak egymásba, mert senki más nem érti meg őket. Theo Nott jóbarát. Talán nem fogod őt rávenni arra, hogy megírja a házidat, és nem is fog veled tanulni, de meghallgat, ha kell. Szívesen ad tanácsokat, megvédi azokat, akik fontosak számára, vagy éppen azokat, akik képtelenek lennének kiállni magukért. Szívesen lekísér azonban Roxmortsba, hogy a Szárnyas Vadkanban a furcsa alakok között lelkizettek egy sort – mert ugyebár a Három Seprű túl mainstream -, vagy akár arra is rá tudod venni, hogy poénból betörjetek a bájitaltan szertárba, hogy elcsenjetek némi hozzávalót. Hajlandó arra, hogy Myrtle vécéjében Százfűfélé-főzetet kotyvasszatok poénból, hogy aztán a legnagyobb ellenségeiteknek adjátok ki magatokat, és megalázzátok őket a Nagyteremben a hülye viselkedésetekkel. Ezer örömmel ül le kártyázni veletek éjszaka a klubhelyiségben, vagy ugrik fejest a Fekete tóba.
Theo Nott, mint gyerek… Erős túlzás lenne hálátlannak nevezni őt, hiszen ő soha nem vágyott többre, mint figyelemre. Aztán, ahogy teltek az évek, úgy egyre bizalmatlanabbá vált a szüleivel szemben. Fokozatosan bepillantást nyert a szülei házasságába, érezte, hogy valami nem stimmel az egésszel, és bármilyen kétségbeesetten próbálta elérni, hogy foglalkozzanak vele, mégis a mai napig elhanyagolva érzi magát. Így aztán megmakacsolta magát, nem hagyja, hogy parancsoljanak neki. Az anyjának hamarabb a kedvére tesz, mellette elidőzik a törékeny békeidőkben, de ha kirobban a szikra, és az édesanyja ismét az apja pártját fogja, akkor őt sem kíméli a csípős megjegyzéseitől. Az édesapja irányába leírhatatlan gyűlöletet érez. Ez pedig valahol még szomorú is, hiszen gyerekként számtalanszor kereste a társaságát, ügyes és okos kölyök volt, aki nem vágyott másra, csupán egy kis szeretetre és elismerő szavakra. Nyilvánvalóan a két Theodore közötti távolság olyan hatalmas éket vert közéjük, hogy mára Theo nem akar mást az apjától, mint hogy elmenekülhessen a közeléből. Tiszteletlen vele szemben, kegyetlenül a szemére veti, hogy gyáva, semmirekellő és milyen gyenge, pedig fogalma sincs arról, hogy az idősebb Theodore Nott mennyi minden ment keresztül az élete során. Talán soha nem is fogja megtudni…
Theo Nott, mint tanuló… Megvan benne a potenciál, hiszen eszes gyerek, mégis gyakran nem aknázza ki a lehetőségeit és a képességeit. Aktívan részt vesz azokon a tanórákon, amik érdeklik őt, viszont ha valami nem kelti fel a figyelmét, és nem gyakorlati óra, akkor a hátsó sorokban alszik, és majd egy haverjától lemásolja a jegyzeteket. Hangulatfüggőségén is múlik az, hogy mennyire van kedve befejezni, illetve beadni a házidolgozatait, emiatt elég gyakran vitatkoznak vele a professzorok, de velük szemben végig tiszteletteljesen viselkedik. Theo Nott, mint ellenség… Tagadhatatlan, hogy sokan nem rajonganak érte, hiszen a véleményét soha nem rejti véka alá, és még akkor is megszólal, amikor régen hallgatnia kellene. Ő maga ugyan soha nem kezdeményezett ellenségeskedést, azonban nem is zárkózott el tőle. Szereti visszaadni másoknak azt, amit tőlük kap, így ha valakitől csupa rosszat kapott, akkor nem várható el tőle, hogy rendes maradjon. Ilyenkor jönnek a csínyek, az ugratások, és ha nagyon elfajul a helyzet, akkor a párbajok is, mert Theo sose táncol vissza, ha meg kell védenie magát. Sőt, sajnos a sértéseket is egy életre megjegyzi magának, és ha nem is azonnal, de egyszer, egy szép napon biztosan visszavág miatta.
Theo Nott, mint szerető… Talán nem ő a leghelyesebb srác a Roxfortban, mégis ha félreteszi a világutálatát, akkor könnyed stílusa, fanyar humora és a flörtölő technikája megtalálja azokat a lányokat, akik vevők rá. Ha csak szórakozni akarnak egy lánnyal, akkor félvállról veszi a kapcsolatukat. Elsmárolgat, eljátszadozik velük, majd ha mindketten ráuntak egymásra, akkor továbblépnek, mintha mi sem történt volna. Ha valóban komolyan érdeklődik egy lány iránt – ez eddig talán kétszer történt meg az élete során -, akkor udvarias, türelmes, hajlandó időt szánni arra, hogy megismerje a másik felet. Elviszi randikra, a lehetőségeikhez mérten közös programot szervez, látszólag minden jól alakul… Aztán valami történik, félrecsúszik valahol a kommunikáció, Theo nem tudja, hogy hogyan kellene mindezt folytatni, vagy talán megrémül valamitől, és a kibontakozó kapcsolatuk amilyen szépen szökkent szárba, épp olyan gyorsasággal foszlott szerte.
Theo Nott, mint idegen… Amíg nem szól senki hozzá, addig békésen elcigarettázik a háttérben. Ugyan alapjáraton zajos és nagyhangúnak tűnik, de ha egyedül van, akkor szeretne csak egybeolvadni a környezetével, remélve, hogy mindenki más is elfeledkezik a létezéséről. Ellenben, ha valaki segítséget kér tőle, teszem azt, útbaigazítást várnak tőle, akkor készségesen megmutatja a helyes irányt, de ha teheti, akkor tartja a távolságot mindenkitől.
Életem története
Hűvös éjszaka volt. Unottan bámultam a távoli hegyvonulatokat, és a felettük lévő halovány pöttyökkel keretezett égboltot. Nem lett volna szabad kint lennem, mégis olyan egyszerűséggel hánytam fittyet erre a szabályra, mintha a tulajdon apám hozta volna azt. Égő cigaretta lógott a számból, mégsem szívtam bele, tulajdonképpen semmit nem tettem, csupán rákönyököltem a hideg korlátra, és néztem magam elé. Egyedül akartam lenni. Távol lenni a haverjaimtól, a nővéremtől és minden nyomasztó gondolattól. Azzal azonban nem számoltam, hogy minden egyes egyedül töltött perccel csak még borúsabb gondolatok szállták meg az elmémet. A távolban egy bagoly huhogott, és épp annyira a frászt hozta rám, hogy kiesett a cigaretta a számból, s egyenest a mélybe zuhant. − Te kis rohadék… − sandítottam a hang irányába, azonban bárhol is vert tanyát az a szerencsétlen tollas, nem érdekelt annyira, hogy a kelleténél több energiát fektessek bele az ügybe. Helyette a tekintetem visszavándorolt az alattam húzódó szakadékra, elképzeltem a cigaretta útját lefelé. Vajon ha leugranék, akkor mennyire gyorsan halnék szörnyet? Nagyobb fájdalmat élnék át ezzel, mint azzal, hogy minden egyes nap reggelente kinyitom a szemeimet, és ráébredek, hogy totál felesleges a létezésem? Mert mondhatott bárki bármit, semmi értelme nem volt az emberilétnek. Megszülettünk, hogy szenvedjünk, majd egy élethossznyi kínlódás után meghaltunk. Mi értelme volt ennek? Szerettem volna megkérdezni Tabbyt, hogy ő miként vélekedett erről, de attól tartottam, hogy a nyomasztó gondolataimmal csak a frászt hoztam volna rá. Egy elégedetlen sóhajtás kíséretében mégis csak felmásztam a korlátra – nem, nem azért, hogy kicsináljam magam -, csupán nem bírtam tétlen maradni, és mégiscsak jobban szerettem ücsörögni. A lábaimat a mélybe nyújtottam, a tekintetemet pedig az égboltra szegeztem. Mennyire irigyeltem a madarakat, akik a kedvük szerint szárnyalhattak, és ha nem akartak visszatérni egy helyre, akkor mindent maguk mögött hagyhattak volna! Eljátszottam a gondolattal, hogy visszaosonok a szobámba, összepakolom a cuccaimat, majd seprűháton meglépek, de az is kész csoda volt, hogy még nem fedezték fel, hogy elhagytam a hálókörletemet. Jó, mondjuk, nem volt nehéz. Rosierrel bizniszeltem, hogy adja kölcsön a láthatatlanná tévő köpenyét, bár egy tapasztaltabb auror tuti kiszúrt volna így is. Azonban az éjszaka csendes volt, én pedig elég jól ismertem az összes szar kis zugot és rövidítést, amely kapcsán ténylegesen úgy közlekedhettem, mint egy éjjeli fantom. Ettől függetlenül, az elmúlt hónapok történései alapján egyre inkább éreztem azt, hogy figyelt valaki. A gondolatba is beleborzongtam, azonban ahogy körbesandítottam a hídon, nem láttam senki mást. A kellemetlen, nyomasztó érzés mégis ólomsúlyként telepedett a mellkasomra. Igazán, bőven elfért már a sok trauma és egyéb probléma mellett. Sokszor arra jutottam hatalmas elmélkedéseim közepette, hogy lassan eljutottam arra a szintre, amikor már semmi nem tudott meghatni igazán. Az éjszakai tájat bámulva azonban lélekben egyre messzebbre sodródtam. Számolgattam azt a pénzt, amit az elmúlt időben összegyűjtöttem, gondolatban átpörgettem a ládám mélyén heverő, kivágott újsághirdetéseket, amelyeken vagy állásajánlatok, vagy bérelhető lakások szerepeltek. Nem akartam még egy nyarat otthon tölteni. Nem akartam végignézni, ahogy az öregem… Már leírni sem tudtam, hogy pontosan mit művelt magával és a családdal. Azonban nem tűrtem azokat a hazugságokat, amiket anyával kiejtettek a szájunkon, és azt is egyre nehezebben toleráltam, hogy anyám nem volt hajlandó kilépni ebből a kapcsolatból. Nehezteltem jelenleg a nővéremre is, amiért mindig az ő pártjukat fogta, és nem látta, vagy nem akarta meglátni, hogy ez rohadtul nem volt jó senki. Ököllel belevertem a kőkorlátba. Meg sem éreztem már. Sokkal erőteljesebb fájdalmat éltem át nap, mint nap pusztán azért, mert léteznem kellett. A fenébe is… Rohadtul utáltam önmagamat. Néha, hatalmas önmarcangolásaim közepette felmerült bennem a kérdés: Talán én voltam a fasz? Én voltam az, aki a családi idillt megtörte a kitöréseivel, vagy mindenki más volt idióta rajtam kívül? Sose tudtam végül eldönteni, hogy melyikünknek volt igaza. Leszegtem a fejemet, a hajam az arcomba hullott, én pedig kissé előre dőlve meredten bámultam a végtelenségbe. Arra eszméltem fel, hogy valóban nem voltam egyedül. Nem tudom mikor és hogyan csinálták, de közre fogtak engem, én pedig rémülten pillantottam fel, ahogy a Hold megvilágította az arcukat. Nem kellett volna szívességet kérnem Rosiertől…
Ha tükörbe nézek
Vékony, csontos testalkat, beesett arc, enyhén karikás szemek jellemzik. Nem rendelkezik ugyan kigyúrt felsőtesttel, átlagos nevezhető a leginkább, aki előszeretettel olvad be a környezetébe. A szemeit ugyan gyakran húzza ki szemceruzával és a körmeit is néha feketére festi - néha, amikor túlságosan is elmerül a saját önutálatából -, mégis ő ettől is egyedinek tartja magát, mert be meri vállalni, amit talán másnak. Az öltözködést nem bonyolítja túl. Esetek többségében kényelmes, talán egy kicsit bő, vagy éppen feszülő fekete ruhákat hord, kapucnis pulcsikat, csőnadrágokat tornacsukával. Nagy ritkán más színekben is láthatod, nem csak feketében, azonban kedveli az egyszerű, minta nélküli ruhadarabokat, amelyek még jobban segítenek elveszni a tömegben. Hiszen annak ellenére, hogy az egyedi stílusával néha magára vonja a figyelmet, azt akarja, hogy azok ne szóljanak hozzá, akiket ő nem illet szóval. Rémesen bosszantják őt ugyanis az üres fecsegések. A szeme alatti karikák amúgy messziről hirdetik a kialvatlanságát, hiszen tagadhatatlanul alvászavarokkal küzd, ami ellen nem is nagyon próbálja felvenni harcot. A roxfortos évei óta senki nem látta őt őszintén mosolyogni, ugyanis nála a mosoly a következőket jelentheti: lenéz és megvet téged, szórakozik az ostobaságodon, vagy pedig annyira fárasztónak talál, hogy egy kínos, apró vigyorra futja tőle. Nem csak az öltözéke hirdeti azonban a szertelenségét, vagy éppen azt, hogy tojik mások véleményére, hanem még a kusza, barna loboncával is azt hirdeti, hogy nem hajlandó még egy kicsit se változtatni, mert azzal az apja makulátlannak tűnő megjelenése jutna eszébe. Ő azonban szabad akar lenni, korlátok nélkül élni, így minden egyes mozdulatával ezt akarja sugallni. Nem fésüli hát ki azokat a rakoncátlan tincseket, hagyja hogy a szél összeborzolja, ha pedig nem elég kócos, akkor ő maga gondoskodik arról, hogy változzon a helyzet. A fodrászt is messzire elkerüli, éppannyira, mint amennyire a szüleit szokta.
Családom
Édesapám
@Theodore Nott: Utálja. Gyűlöli. Mélyesen megveti. Talán még ezek a szavak sem képesek tökéletesen lefesteni a harmadik Theodore Nott érzéseit az apja irányába. Nem tud a férfira az apjaként tekinteni, hiszen ugyan egy apró részletébe lát csak bele az idősebb Theodore életébe, de már az a kicsiny szelet elborzasztja. Ahogy pedig telnek az évek, úgy egyre kevésbé viseli a férfi jelenletét, ezért szinte minden alkalommal ingerülten rámorran, vagy akár nyíltan, tiszteletlenül beleköt, hiszen a férfinek semmiféle tekintélye nincs a saját gyerekével szemben. Theo pedig folyamatosan szidja az apját, bántja őt, mert úgy véli, ha nem is fog soha változni a férfi, de talán némileg visszafizeti neki azokat az elhanyagoltságban töltött éveket, azokat az apa nélküli éveket, amelyeket egyáltalán nem érdemelt meg. Miatta pillant halálosan féltékenyen minden diáktársára, aki hangoztatni meri, hogy milyen jó viszonya a családjával. Számára az idősebb Theodore minden rossz megtestesítője, s bár nagyon nem akar hasonlítani rá, észre sem veszi, hogy valójában mennyi közös rejlik bennük.
Édesanyám
Rhiannon Nott (née Rappaport): Theo sosem tudta eldönteni, hogy az anyja vajon hagyta-e magát beskatulyázni, vagy nem volt választása, mégis valamelyest dühös rá, amiért nem válik el az apjuktól. Régesrég nem azt a világot élték, amelyben megvetették volna őt emiatt, azonban az édesanyja úgy tűnik, hogy örök kárhozatra ítélte saját magát és a gyerekeit. Theo megannyi álmatlanul töltött éjszakán ábrándozott arról, hogy mennyivel másképp alakulhatna az életük, ha az anyja a sarkára állna, és a testvérével együtt elvinné őt Amerikába. Ehelyett a nő még a férjét meri védelmezni, a férfit, aki fikarcnyi figyelmet se szentelt a gyerekeinek. Theo úgy véli, legalább az anyja próbálkozott és próbálkozik is egyben tartani a családot, tőle több szeretetet és odafigyelést kapott. Azonban mi szüksége lenne az anyai szeretetre, amikor számára sokkal fontosabb lett volna, hogy a gyerekkori hőse egyszer elismerően pillantson rá? Mára azonban mindez elmúlt, Theo nem nagyon vágyik már a figyelemre, ellenkezőleg: ugyan borsot akar törni a szülei orra alá, de szeretné, ha többségében mindenki békénhagyná.
Testvéreim
@"Tabitha Nott": Senki nem gondolná, hogy az ikrek közül Tabitha az idősebb, hiszen Theo a hatalmas szájával néha teljesen a háttérbe szorítja a békésebb természetű testvérét, aki mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy elsimítsa az apjuk és Theo közötti nézeteltéréseket. (Sikertelenül.) Talán ő az egyetlen a szűk családikörből, akire nem igazán tud haragudni, ha kiabál is vele, vélhetően egy másik - szülőkkel való - vitát követően teszi meg. Azt sem szabad elfelejteni, hogy Tabby az egyetlen, akitől még hajlandó is bocsánatot kérni, ha hülyén viselkedett, és úgy véli, hogy a nővére sokkal jobb szülőket és testvért érdemelne. Ettől függetlenül nem zárkózik el a testvérétől, ha Tabby szeretne vele és a haverjaival lógni, akkor szó nélkül befogadják a köreikbe, akár kettesben is tölt vele időt, a nővérének csak kérnie kell, és máris a rendelkezésére áll. Ragaszkodik hozzá, őt találja az egyetlen épelméjű személynek a családjukban, mégis sokszor, magányosabb óráin azon mereng, hogy nem tudja mivel érdemelte ki, hogy ilyen csodálatos testvére van. (Ezt természetesen kamaszos dacból a világért se vallaná be neki.)
Párkapcsolat
Mindig felszed valakit, néhány hétig-hónapig járnak, aztán hol viharosan, hol békésen elválnak, de sosem tud megmaradni egyetlen egy lánynál. Magasak az elvárásai, ráadásul nem volt előtte példa arra, hogy miként is nézne ki egy harmonikusan működő párkapcsolat.
Gyermekeim
Úgy gondolja, hogy ezeket az elbaszott géneket nem kellene továbbörökíteni.
Apróságok
Amortentia
Sós víz, dohány, benzin, sült alma
Mumus
Attól retteg, hogy olyan hazug pojáca válik belőle, mint az apjából
Edevis tükre
Hogy egyetlen egyszer az életben büszke lehessen az apjára, és az ő arcán is nyoma lenne valamiféle pozitív érzelemnek az irányába. Illetve, szeretné, ha csak egy hajszálnyival normálisabb családja lenne. Azonban, mivel ezek szerinte elérhetetlen álmok, ezért csak egy saját kis lakásról álmodozik, ahol meghúzhatja magát az emberek faszsága elől.
Hobbim
Hobbi szinten kviddicsezik, és amikor a fél csapat dezertált - pardon, az ő szavaival élve hazapaterolták őket -, akkor kénytelen volt felállni a kispadról (pedig már olyan kényelmesre koptatta), hogy megpróbálja megmenteni a háza méltóságát, ha már Potter nem volt képes rá. Ezek mellett imádja a punk rockot, és minden olyan zenei irányzatot, amellyel a világ elleni lázadását élheti ki. Nyaranta előszeretettel dobol akár hajnali kettőkor is, hogy felverje az egész házat, mert neki éppen ahhoz szottyant kedve. Gyerekként imádott fára mászni, a birtokukon lévő tó melletti tölgy ágai közé kapaszkodva elmélkedni az elbaszott életén. Ezt egyébként a mai napig megteszi, a jelenlétét ilyenkor a fa körül szétszórt cigarettacsikkek jelzik. Szeret úszni, ugyanis a hidegvíz segít kitisztítani a fejét, bár gyakran kívánja azt, hogy bár az apját fojthatná bele a tóba, de sajnos túl sok macera lenne a hullája eltüntetése, illetve biztosan az elsők között hallgatnák ki őt. Így ezt az álmot csak csendesen dédelgeti magában, hiszen soha nem vetemedne ilyesmire, még akkor sem, ha úgy gondolja, hogy az örege megérdemelné. Teng benne a tettvágy, a felfedezési kényszer, így gyakran elmászkál otthonról, vagy akár hosszú sétákra indul a roxforti birtokon, amikor egyedül akar lenni.
Elveim
Soha nem állítana valamit, hogy aztán homlokegyenest mást cselekedjen. Nem hazudtolja meg magát, ha valamit megígér, akkor azt igyekszik betartani - kivéve, ha az apjának ígér valamit, bár mostanság arra sem veszi a fáradtságot, hogy ezt tegye -, ettől függetlenül fontosnak tartja az őszinteséget és a szavahihetőséget. Nem érdekli, hogy kit mennyire bánt meg a szavaival, mert úgy véli, hogy aki nem képes elviselni a kritikát, az inkább fogja be a száját. Ha vele beszélnek hasonlóképpen, és jogosnak érzi a másik fél szavait, akkor hajlandó is átértékelni, és változtatni a hozzáállásán. Nem tolerálja azt, hogyha a testvérét, vagy a haveri körét szekálják, de ezt leszámítva az élni és élni hagyni elvet vallja, illetve megadja azoknak a tiszteletet, akik szerinte kiérdemelték azt. Fontos még kiemelni, hogy alkoholt mértékkel iszik - nem egyszer látta már az apját összehányni a kúriájukat egy-egy részeg este után -, így talán nem is meglepő, hogy mennyire taszító példaként hatott mindez rá. Oyan negatív érzéseket váltott ki belőle, hogy irtózik minden olyan dologtól, amely káros szenvedélyként könyvelhető el: legyen az a túlzott alkohol bevitel, a gyógyszerek és bájitalok (ezért sem kezeli az alvászavarát), a drogok, a szerencsejátékok... Lényegében a dohányzást és a minimális ivást leszámítva mindentől, ami függőséget okozhat.
Amit sosem tennék meg
Nem emelne sem kezet, sem pálcát fegyvertelenre, illetve olyanra, aki nem érdemli meg. Az állatvilágot pedig többre tartja, mint az embereket, így még egy póknak sem ártana.
Ami zavar
Milyen kisebb-nagyobb tényezők vannak az életben, amik téged mindennél jobban bosszantanak, legyen ez nagy, általános dolog vagy olyan apróság, mint mások csámcsogása.
Ami a legfontosabb az életemben
Hogy egy lakást szerezzen, és lelépjen otthonról, kilépve az apja árnyékából, és megmutassa mindenkinek, hogy sokkal többet ér, mint amit kinéznek belőle. Hamar megtanulta, hogy minden és mindenki elé helyezze saját magát, különben sehogy nem fog érvényesülni az életben.
Ami a legkevésbé fontos számomra
A szülei véleménye, egyes tanórákon való teljesítménye
Amire büszke vagyok
Hogy egy-két éve már gyűjtögeti a saját kis pénzét. Ilyen-olyan haveroknak intéz el apróságoakt, a roxmorts-i könyvesboltban segít be, ha a helyzet úgy hozza, nyáron pedig mindig az Abszol úton valamelyik üzletben sírja ki, hogy alkalmazzák. A saját lábán akar megállni, feltalálja minden helyzetben magát, erre pedig rohadtul büszke, hiszen ha az apjára pillant, akkor benne nem látja ezt a határozottságot. Sőt, úgy véli, hogy az idősebb Theodore Nott nem több egy ócska marionett-bábunál.
Ha valamit megváltoztathatnék
Az elcseszett házasságát a szüleinek, illetve magát Mr és Mrs Nott-ot, bár jelenleg azzal is beérné, ha Tabby még az anyaméhben kicsinálta volna, és nem kellett volna megszületnie
Így képzelem a jövõmet
Kezdetben egy kis lakásban, egyszerű alkalmi munkákkal egyetemistaként, majd ha összejön neki az élet, akkor átoktörőként szeretné járni a világot, hogy minél távolabb lehessen a botrányos családjától. Szeretne elfeledkezni arról, hogy milyen személyekhez köti őt a családneve, szeretne egyszerűen csak szabad lenni.
Szívesen írnék pár sort arról, hogyan ugrott meg mostanában az oldalon létező Theodore-ok statisztikája, de valószínűleg nem találnád viccesnek, így is pont elég nagy átoknak érzed, hogy édesapád nevét kell viselned. Különös összevetni a családi helyzeted azzal, amin apádnak kellett keresztülmennie - nem lehet összehasonlítani, nem lehet rangsort állítani és úgy gondolom, hogy nem is szabad. Egyedül annyi számít, hogy mindkettőtöknek rossz és mindkettőtök többet érdemelt volna ennél. Szörnyű dolog, hogyan és hányféleképpen ívelhetnek át a traumák generációkon keresztül, hogyan hordozzuk magukban a felmenőink hibáit és hogyan próbáljuk tudatosan vagy éppen tudat alatt törleszteni, amit mások követtek el előttünk (vagy éppen milyen módon próbálunk gyökeresen más életet élni). A Nott család ennek a tökéletes példája, veled az élen. Lázadsz, próbálsz kitörni a szüleid és a tragédiájuk árnyékából, keresed önmagad és a helyed a világban, próbálod megérteni, miért nem kapsz annyi szeretet és olyan formában, ahogy szükséged lenne rá. Nincs ennél fájdalmasabb egy gyerek számára, nem csoda hát, hogy nem érzed jól magad a bőrödben. Izgalmas látni a párhuzamokat a személyiséged és apád személyisége között - bár most biztosan megsértődsz ettől a kijelentéstől -, a játéktéren még érdekesebb lesz olvasni, hogyan mélyítitek el a szakadékot magatok között, holott biztos vagyok benne, képesek lennétek kapcsolódási pontot találni egymáshoz. Nagyon kíváncsi vagyok arra is, hogyan alakul a kapcsolatod a nővéreddel és anyukáddal, arról nem is beszélve, mibe fog még belekeverni téged Lyra és Mulciber. Imádlak, de ezt úgyis tudod, szóval futás foglalózni
