Önmagunk szánalmas kis áldozatává válunk, miként a társadalmi nyomások ezreinek óhajtunk megfelelni. Érzelmi láncolatok fognak minket közre, ezáltal kiragadva az általunk már jól ismert közegből, amely egykor' netán kellemesnek hathatott, ám immár' csupán csak veszteségek előidézőjévé avanzsál. Egy láthatatlan fal tart vissza bennünket, amit szokásunk különösebben nem tudomásul venni, azonban nevezhetnénk ezt egyféle béklyónak is: megrekedésnek a saját kis világnézetünkben. Aztán még meg sem említettük azon tényt, hogy mindez pusztán átok, mintsem áldás ránk nézve, ellenben mégis ragaszkodunk ezen nyamvadt affektushoz, mintha az életünk múlna rajta, holott ez... ez a saját kelepcénkbe csuk: határokat szabva az egyszerű eszméknek. Pedig mennyivel, de mennyivel szabadabbak lehetnénk, ha nem szegélyeznének körbe bennünket a korlátok. A mélységes önutálat teljes színskálája jellemző rám a származásomból eredeztethetően. Megeshet természetesen az is, hogy a neveltetésem révén jutottam el eddig a pontig, ámbár azt sem zárnám ki, miként ez egy velem született adottság. Könnyedén képes vagyok alkalmazkodni az emberek tetszőleges hóbortjaihoz, felöltve bármiféle jelzőt annak az érdekében, miszerint áldozatok százait gyűjtsem be a javamra. Mondhatnám, hogy szánom, bánom, avagy.. éppenséggel megható, miként egyeseket kétségbeejtő módozattal teszek el láb alól, ellenben szimplán... képtelen vagyok érezni, s még, ha az ellentétje is igaz mindennek, akkor is végzek a kiszemelt egyeddel, hogyha érzelmek fűznek hozzá. Valahogy' egy idő után megtanuljuk elsajátítani a kizárás apropóját, ekként rakva félre az emberi vonásokból fakadó gyengeségünket. S midőn évek múltán tökéletes vadászokká válunk: rájövünk arra, hogy semmi sem szabhat gáthat a képzeletünknek, ugyanis mi magunk határozzuk meg a kilétünket. Rabul ejtő a vér szemet gyönyörködtető látványa, ahogy finoman megmutatkozik a penge vágásának nyomán. A bőrfelületet szinte könnyedén metszi át, miként egy másik aspektusba keveredünk bele. S valahol... valahol egészen élvezetessé válik ez a kínzással járó idegőrlő minutum. Olykor-olykor imádom űzni a kósza játszmák megannyi zálogát, így küzdve meg az áldozatért, akárcsak egy kihívással a videójátékban. S az én prédáim koránt sem állatok, hanem nyamvadt mágusok... varázslók, akik nem érdemlik meg a levegővételt, akiknek nem jár az élet adta eshetőségek mivolta, akik eleve... eleve kárhozottak azóta, hogy napvilágot láttak, s most'.. eljött a leszámolásuk órája. Tőrbe csalva, reményvesztetten, lesújtva.. meggyalázva, feláldozva, elégetve.. megkötözve, halálra kínozva, megszégyenítve. Szavakba sem önthető az a mámor, amit az írisztükreikből kihunyó fény idéz elő, hisz' olyankor... olyankor én dönthetek: az életük és a haláluk árnyalata felett.
Peace or War
Játszi könnyedséggel forgatom az ujjaim közt tartott tőrt, míg a kis pszichomágus tekintetét figyelem. Érdeklődve bólogatok azon eshetőségek összességére, amiket felsorol, hisz' miért is ne lehetne igaza?! Habár nem vagyok szakmabeli, ellenben minden rezzenése sokatmondó jelentőséggel bír. Azon apró vonások, melyek meg-megmoccannak, ahogy a kezem irányába pillant, vagy az, miként összeráncolja a szemöldökét. Olykor megremeg a tenyerében tartott toll, s habár alig-alig mozdul, mégis oly' tökéletesen kivehetővé válik, miszerint fél... fél tőlem és a kiszámíthatatlanságomtól. Halványan tükröződik ugyan az íriszeiben, de felkészült... felkészült erre az adott pillanatra. Rideg kimértséggel dőlök előrébb az asztallapra helyezve ezáltal a karjaimat, ekként kulcsolva össze az ujjaimat az állam alatt, míg a tőrt hetykén a nő felé szegezem. Komolyabb szándékom nincs vele, hisz' imádkozó kézformátumban nehéz volna kinyírni őt, ellenben a hangszíne megrezzen, elakad és fojtóan elhalkul a mozzanat észlelésének kapcsán. Ördögi mosoly kúszik át az arcomon, miképp' óvatosan oldalra döntöm a fejemet. - Hol is tartottunk? - Kérdezek rá bársonyos köntösbe bújtatva bele a szavakat, így zökkentve ki a személyét az iszonyatból. Enyhén megemelem nyomatékosítás gyanánt a szemöldökömet is, mialatt kérdőn mérem végig silány alakját. - Annál a... a... a kérdésnél, hogy részletezze nekem, miszerint ez miért alakult ki önben, mármint... - Elkapja rólam a tekintetét, máshová néz.. maga mellett a fiókja felé. - Öhm, hogy... hogy... miért vált ilyen betegessé a viselkedése, mert ezt... ezt nem tudom szebben megfogalmazni jelenleg, elnézést érte. - Ne legyen ennyire zavarban, hölgyem! - Villantok meg egy elbűvölően hamis mosolyt. - Az egész valahol ott kezdődik, hogy évekig emberek között nevelkedtem.. - Hogy érti, hogy emberek között, hisz'.. hiszen mink is azok vagyunk, nem?! - Átfogalmazom... - Nyalom meg a kiszáradt számat. - Magnix-ek között, akik... akik egyáltalán nem részesei a varázsló társadalomnak. - De ön... ön aranyvérű, nem? - Részben... vagyis esetlegesen igen. - Egészítem ki gyorsan a kérdését. - Azonban valamiért nem tartottak rám igényt a valódi nemzőim, viszont.. ezek a magnix-ek, nos... hát.. nem igazán voltak átlagosak. Értem ezalatt azt, hogy... boszorkányvadászként tevékenykedtek. - Már megbocsásson, Mr. Owl, azonban manapság már nem léteznek a boszorkányüldözéssel kapcsolatos históriák! - Igaza van... mert napjainkban sokkal kifinomultabb módszerekkel tevékenykedünk. - Ön most' amúgy szórakozik velem? - Felháborodva emeli meg a hangját. - Ön szerint ezen nevetek? - Komolyan fürkészem a lélektükreit, ahogy végül hetykén hátradőlök a székben. - Mert szerintem koránt sem, szóval jobb lenne, ha szépen végig hallgatná azt, amit mondok és nem minden létező második, avagy épp' első mondatnál közbevágna, mihelyst Önnek valami igazán furcsává válik.. - Vonok vállat, míg a plafonra függesztem a pillantásomat. - Igenis létezik a boszorkányokra való vadászás opciója: én is egy vagyok közülük, akármennyire is hihetetlenül hangzik. - Vagy csak egyszerűen megőrült..? - Tárja szét a karjait, mintha mekkora fene nagy állítást is mondana. - Komolyan mondom, hogy ez.. ez egyszerűen siralmas... - Ingatom a fejemet, így nézve rá újfent a nőre. - S még Ön hívja saját magát pszichológusnak? - Sóhajtok egyet feladóan, miközben felállok az ülőhelyzetemből, s hacsak nem kíván egyebet hozzáfűzni ehhez, nos annyiban távozóra is veszem a figurát. Oh, igen, nem mellesleg.. másnap ő is az egyik kedves kis áldozatommá vált.
Rise or Fall
A tükör illékony vázlatából egy kiüresedett és egyben rideg szempár tekint vissza rám. Világoskék tekintetem akár a lelked mélyéig hatol, azonban a legszörnyűbb vonatkoztatása az érzelmek hiányában rejlik. Hajfürtjeim sötétbarnák, sőt némileg hosszabbak is az átlagosnál. Testalkatom mondhatni közepes mértékű, ha csak nem vesszük figyelembe, miszerint folyamatosan edzek, ugyanis tudni illően tanár volnék e téren. Magánoktatást tartok előszeretettel bárkinek, aki hajlandóságot mutat rá, ellenben puszta látszat az egész és semmi egyéb. Valójából pedig egy vadász volnék: egy kifinomult művészeti adottsággal ellátott gyilkos. Imádom a festészetet, amit nem mellesleg: egybekötök a hőn ámított tevékenységi körömmel. A valódi kilétem még a magam számára is egy rejtély, s nem, hogy neked, akivel előbb-utóbb úgy is találkozni fogok. A ruházatom kapcsán semmilyen rendkívüliség nincsen: magamra veszek bármit, amit az adott szituáció megkíván, s ez alól semmi sem kivétel. Kiegészítők terén igencsak szegényes a választék, ámbár, ha valamit meg kell említenem, akkor az egy pecsétgyűrű, ami az eredeti felmenőimtől származik, azonban még így sem tudom azt, hogy ki is vagyok. A nyakamban megtévesztően egy kereszt medálos ezüst nyaklánc lóg, mintha hívő volnék... 'bár ez megeshet, mert eredetileg magnix-ek között nevelkedtem. Születésemből kifolyólag, nos.. ezernyi elmélet is igaz lehet, ezáltal az sem nevezhető reális faktumnak, miként aranyvérű vagyok, hiszen.. mégis ki tudja ezt, nem igaz?!
Truth or Lie
Családom
Lényegében számomra ez a fajta fogalmi kör kicsit sem létezik. Ideje koránt lemondtak rólam a valódi szüleim, s aztán valami csodálatos véletlen folytán, nos.. magnix-ek vettek önmagukhoz. Emberi keretek között nevelkedtem, mindenféle bűbáj áthatása nélkül. De maga az irónia voltaképp' abban rejlik, miszerint nem sima muglikról -, ahogy a britek mondanák - esik szó, hisz' a nevelőszüleim tagjai a Salemi Fejvadászok Szövetségének. Egészen gyerekkoromtól kezdve azon elv alapján nevelkedtem, hogy megvetendő a mágiahasználók létezésének legapróbb kis gondolata is, s aztán... aztán meg kiderült, hogy egy vagyok ezen szánalmasnak nevezhető bagázsból. Szerintem mondanom se kell azt, miszerint mi történt, nem igaz?! Fiatal suhancként az ember azt gondolná, hogy nem lehetne eléggé érett valaki, ellenben, ha.. hat év leforgása alatt arra képeznek ki, hogy küzdj, harcolj és tanuld meg elsajátítani a fegyverhasználatot, akkor már rögvest átértékeljük a helyzet abszurditását, nem de?! Aztán még mielőtt tizenegy éves lehettem volna; kaptam egy nyamvadt levelet bagolypostán keresztül, miszerint a következő tanévben az Ilvermorny diákjává válhatok. Egyrészt eleinte izgalmasnak hangzott, másrészt utána meg.. átkoztam a létezésem fogalmát. Úgy tört össze menten a lelkem maréknyi szilánkokra, mint, amikor egy hatalmas illúzióból tér önmagához az ember. Egyetlen csapásra minden megváltozott.. akiket igazi szüleimnek véltem, nos mégsem voltak azok, s amiben felnőttem már nem jelentett többé táptalajt. Tudtam, hogy sosem fogadnák el ezt... tudtam, hogy nem békélnének meg a valódi kilétemmel járó aggályokkal, ezért.. Őszintén szólva; még várni akartam ezzel, hisz' javában volt egy évem az iskola miatt, ellenben a sikeres vizsgát követően megtalálták a levelet, így aznap este kénytelen voltam eltűnni az életükből, azonban mindezt nem örökre szólóan.
Light or Darkness
Amortentia
A halállal járó összes tény képviselet, de, ha mindenképp' említenem kellene egyet, akkor az.. a bomló emberi hús volna, 'melynek igazán édeskés az illata.
Mumus
Szembesülni azzal az állítással, miként érdekelhet engem egyetlen egy átkozott mágus is ezen a nyamvadt világon.
Edevis tükre
Minden aprócska varázsló nagyszerűnek vélt halála, aminek természetesen én és a 'csapatom' vagyok az okozója.
Hobbim
Megölni mondjuk, öhm... téged?! Vagy úgy igazából bárkit, aki szépen félreállítható a sakktábláról, s mindezt olyan művészi jellegzetességgel, miszerint az aurorok megvezetése szinte már-már gyerekjáték.
Elveim
Semmi sem számít annyira, mintsem az öléssel járó gyönyör élvezete.
Amit sosem tennék meg
Létezik egyáltalán ilyen opció az életemben?
Ami zavar
A széleskörű mágikus világrend létezése, amelynek szerencsétlenségemre: én is a részese vagyok.
Ami a legfontosabb az életemben
Az áldozataim kiemelkedő létszáma.
Ami a legkevésbé fontos számomra
Akiket még épp' nem soroltam be az áldozati státuszba, de nyugi, sweetheart', hisz' mindjárt Te következel! *Mámortól csillogó szemek.*
Amire büszke vagyok
Hogy mindjárt megöllek ám Téged is! *Kegyetlen mosoly.*
Ha valamit megváltoztathatnék
Kitörölném a mágiát a saját undorral teli életemből, s talán, de csak talán, akkor nem úgy alakult volna a sorsom a szervezettel.
Így képzelem a jövõmet
Sosem tervezek hosszútávra, ellenben még több hullát szórok szét majd' a világban.
Egyéb
Képes vagyok a pálca nélküli varázslásra, 'bár fogalmam sincs arról, hogy ezt mégis mi a fenéért sajátítottam el.
A Sors vagy Merlin - vagy Isten, talán abban még a Fejvadászok is hisznek - különös tréfát űzött veled. Aranyvérűnek születtél, a varázsvilág krémjébe, mégis eldobtak, majd olyanok vettek magukhoz, akinek egy célja volt az életben, a te fajtád megölése. Persze, apró, ártatlan gyermekként honnan is tudhatták volna, hogy varázsló vagy? Sehonnan, nyilván. Mégis ez a momentum, hogy köztük nevelkedtél, hogy beléd táplálták a gyűlölet és a gyilkolás magjait, majd hagyták azt kicsírázni örökre megpecsételték az életed. Az lettél, ami most vagy. Mondanám, hogy egy beteg elme, de ezt te is nagyon jól tudod magadról, noha láthatóan a legkevésbé sem zavar. Ahogy az sem, hogy valahol a mugli és a varázs világ helyezkedsz el, félúton. Örömmel vadászod le azokat, akiknek a sajátjaidnak kéne lenne, miközben akikhez tartozol (vagy csak szeretnél?) nem bíznak meg benned teljesen maradéktalanul, hiába látnak el újra és újra feladatokkal és hiába mondhatod magad ez egyetlen mágiahasználónak, akit egyelőre nem akarnak megölni. De nem is tartalak fel tovább - nehogy aztán közelebbről megismerjem a késedet -, szépen megírtad az előtörténeted és a karakter is nagyon kreatív ötlet, menj és foglald le azt, amit le kell, aztán irány a játéktér :3.
