Caelum nem igazán repes ama hír hallatán, hogy apa lesz, ez pedig némileg kezd kétségbe ejteni. Amikor a gyermeket terveztem, valahogy nem ez volt a fejemben a végkifejlet... Persze, Cal nem könnyű eset, sohasem volt az, hiszen az életét végigkísérik a vállára nehezedő terhek. A Black-család egyik örököse, most pedig a Kiméra Szindikátus informátora és évek óta a maga kis bosszúhadjáratát folytatja. Mégis, számítottam arra, hogy a hír hallatán látni fogok valamiféle érzelmet is az arcán, de ez ezúttal sem sikerül. Mintha minden egyes emberi reakciót kiirtottak volna belőle. Azt természetesen még csak nem is sejthetem, mi kattog az agyában, de lassan és biztosan kezdek arra jutni magamban, hogy ezek szerint esélyesen egyedülálló anyaként kell felnevelnem a fiamat/lányomat. Na, nem mintha a kapcsolatunk nem ért volna véget Caelum legutóbbi távozásával együtt. Amikor rideg pillantást vet rám, szinte már meg sem lepődöm. Ő Celiát látja, noha Leaként sem ismeretlen számomra ez a tekintet. Most azonban csupán egy felettébb bosszantó firkász lehetek a szemében, semmi több. Ráadásul, még a magánéletébe is elég alaposan beleártottam magam és én hamarabb tudtam, hogy a barátnője terhes, mint ő. Hát persze, hogy hamarabb, hiszen én vagyok Athalea! Nem létezik semmiféle Celia és sok barátom sincs, hiszen amióta felbomlott a Callal való jegyességem, mindenki elfordult a családomtól. Majdnem mindenki. De hát William nem egy Black, az ő nevének csengése nem ér fel Caelum családjához. A legtöbb barátnőm tehát sárvérű vagy félvér, de róluk sose meséltem Cal előtt, hiszen ismerem annyira, hogy tudjam, nem tetszett volna számára a hír, hogy hozzájuk hasonlókkal állók szóba. Amikor az aprót az asztalra csapja és feláll a helyéről, meglepetten pillantok fel rá, hiszen azt hiszem, olajra akar lépni. Ennyi? Csak így itt hagyna? A következő pillanatban azonban megragadja a karomat és még mielőtt bármit is szólhatnék vagy akár csak észbe kaphatnék, mindent elnyel az örvénylő világ körülöttem...
Fontaine családi kripta:
Sose bírtam a hoppanálást. Soha. Így hát amikor ismét földet érünk, megszédülök egy pillanatra és minden szín kifut az arcomból, a gyomrom pedig igen rendesen felkavarodik. Hánynom kell. Fogalmam sincs, hogy ezt most a terhességem vagy ez az igen kellemetlen utazási mód okozta-e, de egyelőre nem is érdekel különösebben. Caelum tisztában lehet azzal, hogy Leaként mennyire nehezem élem meg az ilyesmit, de hát itt és most képtelen vagyok a szerepemet játszani. A hideg márványhoz támolygok tehát, homlokomat nekidöntöm és lehunyom a szemem, hogy mély levegőt vehessek, hátha ettől megnyugszik kissé a testem. Pár percre szükségem van ahhoz, hogy ismét használható állapotba kerülhessek. - Mégis hol... hol vagyunk? - préselem ki magamból nagy nehezen a szavakat. Nem néztem körül alaposabban, szóval fel se tűnik számomra, hogy egy családi sírba hozott volna minket. Halottak vesznek körbe mindkettőnket, miközben bennem egy új élet növekszik. Elég, khm... ironikus. Mélyeket lélegzem, majd megállapítom, hogy az egész testem remeg. A hányingeren szerencsére sikerült időközben úrrá lennem, de nagyjából úgy nézhetek ki itt és most, mint egy kétnapos vízi hulla. - És miért hozott ide engem? - merül fel bennem a következő kérdés. A fogadóban igen elutasító volt velem szemben, arra számítottam hát, hogy faképnél hagy, én pedig szépen agyalhatok majd ki más opciót is. Ez a közös kis kiruccanás részemről nem volt tervbe véve. - Ha eltűnök, keresni fognak - szólalok meg ismét. Számítok ugyanis arra, hogy Cal végezni akar a nővel. Ha odáig fajulna a helyzet, akkor megosztom vele, ki is vagyok valójában, de egyelőre még a szerepemben maradok. Nem tudhatom ugyanis, mik a valódi szándékai pontosan. Talán tényleg segíteni fog a tervem megvalósításában? Belemenne ebbe a kockázatos játékba?
✰ Valami szöveg || valami link || valami zene || valami bármi ✰
Nem mindenki bírja a hopponálást és úgy tűnik ő sem azt a társaságot erősíti. Hagyok teret és legfőképp időt neki, hogy túljusson a problémáin, akadhat bőven ezek után, de mikor a kérdéseit teszi fel... csak nagy levegőt veszek. Anyám sírját figyelem, majd a lányt...Némaságba burkolózom másodpercekig, majd végül megszólalok. - Tudom. Ezért sem akarok ártani...senkinek. Még! - vetem le a kapucnimat, ezzel együtt a kabátot is lehámozom magamról, majd a földre dobom. Megroppantom a nyakamat, majd a karomat is kiropantom. - Főleg nem itt... - nézek vissza anyám sírjára, végül karba tett kézzel kezdek figyelni. Még rágódom az eddig hallottakon, ám cseppet sem kellene megbíznom benne... mégis jobb az ő felvetése, mint az enyém... megölni rajtuk keresztül azt a szemetet... de mi van ha...? Nem eshet Lea-nak baja, nem hagyhatom...azt még én sem tudnám megemészteni. - Segítek. - nézek rá a nőre, majd fejet ingatok. - Az előző helyen nem beszélhettünk, a falnak is füle van, de itt...max anyám hallhatja... - aki halott ugyebár, de mit sem számít most. A Fontaine-k meg nem sűrűn járnak le ide, így aztán tudunk beszélni. Nem sokat, de mindent át tudunk beszélni. Elég szar helyet választottam, de itt érzem magam biztonságban... - Szóval megkapom a bővebb tervet is, vagy csak ennyi volt az ötlet...mégis hogyan akar beépülni... - orrnyerget masszirozok a fejfájásomra, de aztán már minden figyelmem az övé.
Nem fog gyanút. Ez jó. Nagyon jó. Sikerül hamar túllendülnöm a rosszullétemen, még a terhességem ellenére is. Nem rókázom tehát körbe ezt a helyet és nem is esek össze egyik pillanatról a másikra, habár a térdeim reszketnek rendesen. Fene essen belé! Legközelebb meg kell majd kérnem Caelumot, hogy ha egy mód van rá, akkor mellőzze az ilyen kis random kiruccanásokat egyik helyről a másikra. Főleg az én állapotomban... Egy dolog, ha menekülni kell és amiatt használja ezt az utazási módot, de ez nem tűnt olyan helyzetnek számomra, amikor muszáj pillanatok alatt olajra lépnünk. - Még? - vonom fel kérdőn a szemöldököm, majd vetek rá egy széles mosolyt. Amikor azonban lehúzza magáról a kapucnit és teljes mértékben láthatóvá válik előttem az arca, kedvem támad odarohanni hozzá és szenvedélyesen megcsókolni. Még mindig szeretem... Pedig jobb lenne minél hamarabb lezárni magamban az életem Blackes-fejezetét. - Oh! - követem végül a pillantását és találom szembe magam az édesanyja nevével. - Fontaine... - ízlelgetem a nevet. - Az édesanyja családja? - teszem fel végül érdeklődve a kérdésemet, habár elég nagy az esélye annak, hogy nem tartja majd fontosnak választ adni számomra. Celia számára. Elvégre, a lány csupán egy vadidegen a szemében, semmi több. - Köszönöm - sóhajtok fel megkönnyebbülten, amikor végre beadja a derekát. Ennél keményebb menetre számítottam igazság szerint, de így is jó. Sok felesleges stressztől kíméltem meg magam, ami az én állapotomban inkább előny, mintsem hátrány. - Hamis papírokkal, hamis névvel, hamis személyiséggel - fejtem ki számára bővebben a tervemet. - Egy gazdag család sarja, örököse lennék. Aranyvérű - mosolygok rendületlenül. - És ha nagyon hihető mesét szeretnénk, akkor esélyes, hogy az sem ártana, ha lenne köztünk valamiféle kapcsolat, amiért be akar szervezni. Szerető, rokon, bármi megfelel számomra. Megoldanánk, mindent megoldanánk, habár fogalmam sincs, hogy egy eddig ismeretlen családtag mennyire lenne reális egy olyan nagy család esetében, mint a Blackek. A hirtelen felbukkanás kimagyarázható ugyan, de mindenképp lekövethető. - Talán a romantikus kapcsolat megfelelőbb lenne - bököm ki végül bizonytalanul pár másodpercnyi habozás múltán. - Könnyebben eladható... - vonom meg a vállam és hát igazság szerint kicsit sem esne nehezemre Caelum közelében úgy tenni, mint aki él-hal a férfiért és annyira szenvedélyesen szereti, hogy még a szervezethez való csatlakozást is bevállalná érte. - Mit gondol? - fordulok végül kíváncsian Cal irányába. Ha mérlegeli a helyzetet, hamar rájöhet ő is, melyik felállás lenne számunkra az optimálisabb.
✰ Valami szöveg || valami link || valami zene || valami bármi ✰
Előzmény Nem válogatom meg a szavaimat csak azért mert egy nővel állok szemben. Számomra ő egy senki, egy idegen, egy porszem ebben a világban. Nem értheti meg az itt folyó háború, mely köztem és a világ között folyik. Érdekes gondolatokkal bombáz a lány, azonban az jobban érdekel, hogy milyen tervvel jön az ellen, hogy a Kiméra ellen lépjünk valamit. Még a gondolatra is gyomorgörcsöm támad, hányinger keltő, fejfájdító. Miért figyelek rá mégis? Hallgatom a szavait, miközben ketrecbe zárt vad módjára mászkálok, lappangó és egyúttal nem tisztán körvonalazódott feszültségemmel viszont ellentétben áll lépteim kényelmes, lassú mivolta. Mint egy türelmesen cserkésző vadász, csak vad nélkül. Felsorol mindent, tényleg volt terve, ám ez csak a felszín. Nem ugranék bele a dolgokba úgy, hogy csak ennyi van a tarsolyában. Nevetséges. Nyitnám a szám, hogy valamit mondjak vagy kérdezzek miértekről és hogyanokról, amikor elhangzik az utolsó mondat is, bennem pedig minden mondandó megakad. ... a romantikus kapcsolat megfelelőbb lenne ... - Mi? - a legegyszerűbb és legsokrétűbb kérdés kerek e világon. És olyan semlegesen lehet kiejteni, amennyire sokatmondón - én is a kettő között tengődök, talán magam sem tudva igazán, mit akarok kifejezni. Mert nem értem, hogy ez most mi, vagy ha valahol mélyen sejtem is, egyelőre nem akarok róla tudomást venni. Elhúztam a szám és megráztam kissé a fejem, válaszát hallva. - Ezt nem. Nem! Még megjátszani sem tudom magam, nem menne... Indokolatlan kifakadás magas fokon ennyiben kimerül. Nem hisztérika, de tagadás maximállisan, de az igazat mondom. - Ha én nem hiszem el a kettőnk közötti akármit, senki sem fogja, nekem meg az érzelmeim elég alacsonyan szállnak ismeretlen körökben... - tehát ez a terv már most kudarcra van ítélve, keressünk bármi mást...az én szívem másé... Sajnálom, Athalea, engem nem tudsz elküldeni az életedből, mert akármi lesz, én nem tudlak elhagyni, engem nem tudsz elveszíteni. Sok bosszúságot és (fej)fájdalmat fogok még neki okozni, efelől sajna kétségem se volt. Mégse bírtam vakon elsétálni a lehetőség mellett, ha akartam volna se sikerül, hiszen ha sikerül, talán vége lesz mindennek.... ennek a rémálomnak.
Nem értem meg? Én nem értem meg? Én, aki hónapokon keresztül aggódom érte és reménykedem abban, hogy egy szép napon majd visszatér hozzám vagy legalább küld egy nyomorult levelet, hogy beszámoljon arról, mi minden történt vele és miként is van tulajdonképpen? Ha hallanám a gondolatait, esélyesen felképelném, csak hogy érezze a törődést, majd faképnél hagynám. Egyáltalán nem érdekelne, hogy nem érti az okokat, hiszen ő se szokott engem fárasztani a részletekkel. Mivel azonban nem vagyok legilimentor, így továbbra is a helyemen állok, enyhén émelyegve még a hoppanálástól és igyekszem kitalálni, vajon mi minden járhat most a fejében. Idegesít a járkálása, komolyan. Miközben beszélek, ő nekiáll róni a távolságot és noha eddig nem izgultam, most határozottan rákezdek. Átragad rám a hangulata, hiszen a folyamatos mozgásából hamar leszűröm, hogy ez az egész helyzet korántsem valami egyszerű. Nos, nem mintha eddig valamiféle homokvár építésnek fogtam volna fel vagy hasonló, de igazán csak Caleum reakciója láttán kezd elönteni a pánik. Talán mégis ki kellene hátrálnom ebből és még most befognom a számat, bocsánatot kérni, majd kereket oldani. Milyen egyszerű lenne, nem igaz? Mellette ugyan esélyesen komplett idiótának lennék nézve, de hát Cal már aligha találkozik Celiával. - Mi? - akadok el én is egy pillanatra a gondolatmenetemben, miközben végigpörgetem magamban az imént elhangzott szavaimat és végül ráakadok arra, amely a férfi döbbenetét okozhatta. - Azt mondtam, egyszerűbb lenne, ha egy párnak adnánk ki magunkat - ismétlem meg a mondandómat, miközben igyekszem olyan képet vágni, mintha Celiának se tetszene túlságosan az ötlet, de minden mindegy, ez van alapon mégis hajlandó lenyelni ezt a keserű pirulát. - Kevesebb kérdést vetne fel - vonom meg a vállam, noha számomra sokkal könnyebb lenne Caelum oldalán belejteni arra a helyre, a közelemben tudva őt, semmint rokonnak vagy valami másnak kiadva magam. A távolságtartás nehezen menne vele szemben, hiszen néha már most is megkörnyékez az a gondolat, hogy megöleljem, magamhoz húzzam, majd megcsókoljam őt. Folyamatosan emlékeztetnem kell ugyanis magamat arra, hogy nem az vagyok, aki vagyok, ráadásul Caelum nem kér belőlem és minimum kiherélnem kellene, nem tovább vágyakoznom iránta. - Istenem, nem azt kérem, hogy mindenki szeme láttára tegyen a magáévá! - vágok vissza enyhén megemelt hanggal, de cseppet sem kiabálva. - Csupán úgy kell bemutatnia, mint a barátnőjét, ez nem átváltoztatástan mesterfokon... És nem ellenkeznie, ha esetleg magába karolok vagy csak úgy megölelem. Hm, és talán a tegeződés sem ártana... - egészítem még ki csak úgy a mondandómat. Valahol mélyen legbelül jól esik tudni, hogy nem képes az érzelmei megjátszására, hiszen ezek szerint tényleg szeretett engem. A kérdés csupán annyi, hogy akkor miért nem volt képes egyszer s mindenkorra elszakadni a múltjától értem cserébe? - Akkor üljünk be egy kávéra vagy menjünk el együtt valamerre, de muszáj lesz a lehető legjobbat kihoznunk magunkból - csóválom meg a fejem. - Erőltesse meg magát! - szólalok meg határozottan. - Nap mint nap kockáztatja az életét, de erre képtelen? Néhány csók és kézfogás még nem a világ vége, képes lesz rá. Egy párkapcsolat kevesebb kérdést vet fel, mint egy rokoni kötelék, kevesebb bonyodalommal is jár. Csupán egy háttértörténetet kell kitalálnunk a hol és mikor kérdéseket illetően - lépek közvetlenül elé, majd - még mielőtt bármiféle tiltakozó mozdulatot is tehetne - csókolom meg őt. Ez nem az a szenvedélyes mozzanat, amelyet Leaként szoktam tenni vele, hanem leginkább könnyed szájrapuszi, nem több. - Ennyi. Nem nehéz, igaz? - lépek tőle hátra és lágyan elmosolyodom. - Ennyit kérek magától, nem többet. Még csak nem is muszáj mindenki előtt nyálba fojtanunk az állítólagos szerelmünket, de egyszer-kétszer muszáj lesz ehhez hasonló csókokat váltanunk egymással - Vagy többet. - Ha attól fél, hogy Lea meg fogja tudni... Nos, nem fogja - szögezem le határozottan. - Nem hiszem, hogy bárki mást is ismerne a Kimérából magán kívül - vágok töprengő arcot. - És egyébként se számít már, nem igaz? - sandítok fel mosolyogva. Elhagyott, nem érdeklem. Mégis, továbbra is jó a közelében lenni, még abban az esetben is, ha jól láthatóan nem kér belőlem...
✰ Valami szöveg || valami link || valami zene || valami bármi ✰
