Bogdan Konarski

Talán, ami elsősorban eszedbe jut róla, hogy végtelenül laza.
Nem stresszeli túl magát semmin, ha valamit el akar érni, akkor igenis megdolgozik az eredményekért, de az ezek többségében jobban élvezi habzsolni az életet, mint túlaggódni dolgokat. Szeret szórakozni, hajtja az élvezeteket, de nem esztelen. Mindig átgondolja a lehetséges buktatókat, de a csalódás, vagy a bukás lehetősége nem keseríti el, nem töri le, sokkal inkább hajtja előre. Ha falakba ütközik valahol, hát talál magának másik megoldást.
Rugalmas, alkalmazkodó. Megtanulta, hogy a mai világban ilyennek kellett lennie, különben ő is felkerült volna az üldözöttek névsorára. Ehelyett inkább elhitte a környezetével és saját magával is, hogy mennyire sznob és beképzelt volt. Ez azonban koránt sem volt igaz, vagy nem teljesmértékben, hiszen a nemtörődöm stílusa olykor-olykor átütközik ezen a gondosan megalkotott illúzión.
Idealista. Imádja kergetni az ideákat, legyen jó vérségi kérdésekről, vagy éppen arról, hogy mennyi mindenre hivatott ő maga. Úgy tartja, hogy egyfajta próféta, akinek az ölébe azért hullottak ezek a lehetőségek és képességek, hogy hirdessék igét egy jobb, újabb világ reményében.
Kreatív és tehetséges. Már gyerekkorában kiütközött, hogy tehetsége volt a zenéhez, sok-sok évvel később pedig nem csak gitározni és énekelni tanult meg, hanem elkezdett először verseket, majd dalokat írni. Mindennek olyan sikere lett, hogy egy durmstrangos baráti társaságból nőtte ki magát a bandája. A zenébe pedig olyan elemeket és varázslatot csempésztek, amelyek a szövegnek a mögöttes tartalmát hivatottak a zene élvezőnek a tudatalattijába sulykolni.
Borzasztóan képes elmerülni azokban a dolgokban, amelyek érdeklik őt, ellenben minden mást tekintve felületessé és feledékennyé válik. A fejébe szállt a dicsőség, és nem szégyell kihasználni másokat az előrelépés érdekében. Nem igazán érez bűntudatot azért, mert másokat ilyen-olyan célokra használ fel.
Nem a legkedvesebb ember a világon. S bár látszólag elhalmoz drága ajándékokkal, vagy a figyelmével, de ha nem vagy elég érdekes számára, akkor elhajít téged, mint egy megunt játékszert. Alattomos és sunyi, mégis, ha valakit megkedvel, akkor ahhoz a személyhez lojális marad.
Pontosan tudja azt is, hogy mikor fecseghet, és mikor kell hallgatnia. Az esetek többségében jobban szereti, ha minden figyelem ráirányul, de akadnak olyan emberek, akiket képes úgy végighallgatni, hogy valóban érdekli a problémájuk, és nem ásítozik látványosan.
Bogdan mindemellett kíváncsi, szeretne mindent megtapasztalni az élete során, így nem igazán zárkózik el dolgokról. Sőt, sokkal inkább ő az, aki kirángat másokat a komfortzónájából. Ezzel a tulajdonságával egyébiránt igen bosszantó tud lenni, mégis van egyfajta bája, ami miatt a többség beadja neki a derekát.

− Jó reggelt Csipkerózsika! – A testvérem a halottakat felkeltő hangerővel rántotta félre a függönyt, beeresztve a napfényt a hálószobámba. Nem elég, hogy engem felvert, de még a mellettem fekvők is megébredtek rá.
Nyűgösen mordultam az oldalamra, és próbáltam magamra húzni a takarót, hiszen mocskosul hasogatott a fejem, és úgy éreztem, menten elhányom magam. Lehet, hogy nem kellett volna megkóstolni Olga piáját. Lehet, hogy nem kellett volna annyit innom belőle.
Lila azonban nem tervezett békén hagyni, egyáltalán nem zavartatta magát, amikor mindhármunkról lerántotta a takarót, pedig Merlinre mondom, baromi jó éjszakánk volt együtt.
− Nem érdekelnek a kis barátnőid Bogdan, nem érünk rá egész nap arra, hogy fetrengj! – A szemeimet összepréselve fúrtam az arcomat a párnahuzatba, amely átvette az illatunkat. A lányok mocorogni kezdtek, az egyikük a takaró után nyúlhatott, vagy a ruháit keresgélte, ahogy motoszkálni kezdett. Engem nem zavart az, hogy bárki is így látott, felőlem akár a lengyel Mágiaügyi Miniszter is megcsodálhatta a méreteimet, az se izgatott volna.
Az egyik lány mondott valamit, de fogalmam sem volt mit akart, így csak egy elfojtott hümmögésre futotta. Úgy voltam vele, hogy Lila úgyis megmutatja nekik erre találja az ajtót, addig pedig volt esélyem pihenni.
Ismertem annyira a nővéremet, hogy tudjam, ez volt az általános forgatókönyv. Mindig ez történt, amikor rárongyolt a lakásomra, és kipakolta innen az összes nőt és férfit, akit az ágyamban talált.
− Mozogj már! – kiáltott be a szobába, miután hallottam a bejárati ajtó csukódását. Húztam az időt. Abszolút semmi kedvem nem volt megkezdeni a napot, azonban a napfény csiklandozta a bőrömet, ráadásul akárhogyan tapogatóztam, sehol nem találtam a takarómat.
Morogva ültem fel az ágyamban, de a hirtelen mozdulattól csak még inkább hányingerem támadt. Kellett egy kis idő, hogy összeszedhessem magam, azonban Lila sürgető szavai egyáltalán nem segítettek nekem.
Végül milyen még a lelkemet is elrabolta volna a zaklatásával, fogtam magam, elvánszorogtam a szekrényemig, és véletlenszerűen előkotortam magamnak egy alsónadrágot, majd bezárkóztam a fürdőszobába.
A hideg víz segített, hogy felébredjek, és valamelyest kitisztuljon az elmém, de még mindig pocsékul éreztem magam.
Frissen és üdén léptem be a konyhába, a nyakamban egy törölközővel, amellyel az arcomról és a hajamról csöpögő vízcseppeket töröltem le. Abban a pillanatban, hogy leültem a bárszékre, Lila egy gőzölgő folyadékkal teli poharat tett le elém.
− Mi ez? – kérdeztem gyanakodva, mert nem volt az a pénz, amiért megittam volna azt a vackot. Büdös volt, szúró szaga facsarta az orromat, és szinte biztosra vettem, hogy a nővérem meg akart mérgezni.
− Ne kérdezősködj, csak idd meg!
− Dehogy iszom meg! Valld be, hogy el akarsz tenni láb alól, és a pénzemet akarod! – toltam el a poharat magam elől.
− Idióta. Több pénzem van, mint neked, mert te folyton elherdálod! Különben is, a másnaposság ellen van, szóval idd meg, vagy leöntöm a torkodon! – mordult rám. Határozottan rossz napja lehetett, bár nem értem, hogy miért rajtam, az egyetlen és csodálatos öccsén kellett kitölteni a haragját. Így hát vonakodva ugyan, de magamhoz vettem azt a bűzbombát, mert tudtam, hogy ezek nem csupán üres szavak volt tőle.
Fintorogva döntöttem magamba a folyadékot, és felkészültem a legrosszabbra, de… Abszolút nem éreztem semmit, mintha vizet ittam volna, azonban a fejfájásom múlni látszott.
− Szóval, mit akarsz? – pillantottam fel rá.
− Arra gondoltam, hogy bejöhetnél az irodámba, és segíthetnél megtervezni az új fellépő ruhátokat, hiszen hamarosan az Egyesült Királyságba mentek koncertezni.
− Ma nem jó – sóhajtottam fel, mire a nővérem olyan gyilkos pillantást vetettem rám, hogy úgy éreztem, magyarázatra szorul: − Nem tehetek róla, a bandával fel kell venni a legújabb albumot, van egy dal, amit még mindig nem tudtam befejezni, és Kirillnek a lelkét is ápolgatnom kell… Sajnálom Lila, ma sehogy nem fér bele.
− De az belefér, hogy délután egyig fetrengj az ágyadban – támaszkodott rá a pultra. A hangja pedig olyan vészjóslóan csengett, hogy igencsak elgondolkoztam rajta, miként kérjek segítséget az Univerzumtól, Merlintől, vagy bárkitől, aki kirántgatná a seggemet ebből a helyzetből.
Az imáim végül meghallgatásra kerültek, hiszen Kirill bukkant fel a lakásomban – mivel engedélyt és kulcsot is adtam neki, hogy átjáróháznak használhatja a helyet −, így az érkezését hatalmas mosollyal fogadtam.
− Öreg! Rég láttalak! – pattantam fel a helyemről, és masíroztam oda hozzá, hogy üdvözlésképp átkaroljam a vállát. – Fogd be, és menekülj!
Súgtam oda neki, hogy mielőtt még Lila megmoccanhatott volna, addigra elhoppanáljak Kirill együtt máshová.

Sármos, helyes, kurva laza és bomlanak utána a nők. Legalább is, ő így vélekedik magáról, s sajnos a legutolsó állítás még igaz is valamelyest, hiszen a hangjával bárkit levesz a lábáról. A kisugárzása cseppet tenyérbe mászó lehet egyesek számára, főleg milyen olyan magabiztos vigyorral éli az életét, hogy sokan megirigylik tőle. Irigyek rá, ez tagadhatatlan, hiszen azt csinál, amit akar, amihez éppen kedve szottyan, mert tudja, hogy az ismeretségi körei, a pénze és a hírneve miatt bármit el tud intézni magának. Mondjuk, azért nagy gondot fordít arra, hogy ne terjesszenek róla olyan dolgokat, amelyek nem valósak, vagy árthatnak a karrierjének, de talán a legnagyobb problémája mégis csak az, ha előnytelen képeket tesznek róla közzé.
A vámpír felmenőinek hála a bőre sápadt, ehhez nagyban hozzájárultak az északon eltöltött évek. A napfényt nem szereti, még így is érzékeny a bőre, ezért nyáron gyakorta visel napszemüveget, hogy ne bántsa a szemét a fény. A fogai kicsit nagyobbak, mint az átlagnak, de nem annyira feltűnő, így inkább csak különleges bájat kölcsönöz a külsejének. Nagyhangú, a nevetését messziről hallani.
Az öltözködésében is a laza eleganciára hajt, bár odahaza gyakran alulöltözött. Megteheti, hiszen egyedül él. Azonban a testvérének köszönhetően mégis ápolt a megjelenése, Lila bújtatva őt a legújabb kollekciókba.