Már halálosan unom magam, miközben nagyjából huszadmagammal az öreg McGalagony útbaigazítását hallgatjuk a nagyteremben. Nem azt mondom, hogy szokatlanul monoton a hangja - bár azt sem állítanám, hogy nem az - de alig egy órája ért véget nála a dupla átváltoztatás óránk, szóval hallgattam őt ma már éppen eleget. Ráadásul a tanítási nap vége van, és legszívesebben már a többiekkel lazítanék a klubhelyiségben, lazán csacsogva-cseverészve a semmiről, vagy belefeledkeznék valami könnyed olvasmányba. És még véletlenül sem tanulnék, vagy leckét írnék, hisz holnap úgyis szombat. Gondolom ezért is hozták ennyire előre ezt a bugyuta Valentin-napi, szivecskés díszítést, hogy ne vasárnap este, vagy hétfő hajnalban kelljen mindent piros-rózsaszín giccsparádéba öltöztetni a szerelmesek ünnepére, hanem minden kész legyen időben. De tényleg, hogy valakinek ezt is meg kell csinálni, és néhányunknak itt nem is igazán van választásunk. Mármint egyesek, hozzám hasonlóan, önszorgalomból, plusz pontokért, a jobb jegy reményében vállaltuk a robotmunkát, néhányan pedig azért vannak itt, mert ezt szabták ki rájuk büntetőmunkaként, de igazából mindegy is. Egyikünnek sincs menekvés, amíg ezzel meg nem leszünk. A legutóbbi bűbájtan házidolgozatom osztályzata elég siralmas lett, muszáj rajta javítanom, és ha úgy vesszük, jobb ez, mintha egy újabb esszé megírására menne el az egész hétvégém, szóval így nézve még jól is jártam. Csak az igazgatónő rémunalmas magyarázatától szabadulnék már. Mintha életünkben először díszítenénk ki valamit, vagy még sosem használtunk volna ragasztó- vagy lebegtető bűbájt. Huss és pöcc! Nem olyan bonyolult.
Mikor a teendők szükségtelenül alapos körülírása után a professzorasszony belekezd a feladatok kiosztásába, egy frusztrált nyögéssel borulok a karomra, mert láthatóan a kisebb korosztályokkal kezdi és én csak később kerülök sorra. A nagyterem és az első két-három emelet kirittyentése már kiosztásra kerül, mikor a Mardekárosok asztalánál megpillantom Calebet. Nahát! Neki vajon milyen jó indoka van itt lenni? Mielőtt túl sok időm lenne ezen merengeni, meghallom a nevem.
- Miss Potter és... öhm... Mr. Flint! Maguké a hetedik emeleti folyosó és a jóslástan tanterem! - jön az utasítás, aztán kapunk mindketten egy-egy nagy doboznyi csili-vili Valentin napi dekorációs anyagot. Mikor rájövök, hogy a legtöbb össze van gabalyodva, és még ki is kell bogoznunk a sok piros meg rózsaszín szalagot, felfűzött szivecskéket, papírmasékat, párnácskákat és egyebeket, ismét egy bosszús nyögés hagyja el az ajkaimat. - Ez izgi lesz – morgom az orrom alatt. Aztán megindulok a dobozommal a folyosó irányába. De amint kiérünk az ajtón, leteszem azt, és inkább varázslattal lebegtetem magam előtt, csak mert semmi nincs kedvem a hetedik emeletig felcipelni.
- Ajjaj! Hát már megint te, Flint? - kérdezem egy féloldalas vigyorral a “belsőépítész” partneremet. Persze a bosszúságom az irányába csak színjáték, játékos ugratás, ezt ő is érezheti a hangsúlyomból, és láthatja a tekintetemen is. - Büntetőmunka vagy önszorgalom? - kíváncsiskodom, miközben egy pálcapöccintéssel feljebb emelem a lebegő csomagomat, hogy ne ütközzön neki az előttünk álló lépcsősornak. - Hogy van a karod? És a fejed? - Ezúttal eltűnik a hangomból és a pillantásomból minden gúnyos él és tréfálkozás, hisz őszintén érdekel, hogy van.
Caleb && Lily
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Hétf. Feb. 07, 2022 9:53 pm
Lily&Caleb
Valentina és Valentínó
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
E
z egyszerűen nem lehet igaz! Csak azért, mert felbotlott az a hülye kis Hugrabugos. Igaz, lökött is rajta, de megérdemelte, mert volt képe visszapofázni, amikor neki sietős dolga volt. Most itt hallgathatja, hogy mivel fogja megerőszakolni őt mindenki Minervája. Válogatott módszerei vannak ahhoz, hogy ne lehessen megúszni az egészet. A többi tanár ennyire nem szemét, mint Galagonya, vagy ő még nem volt olyannál. Két kezét az arcába temetve, könyökölve hallgatja, ahogy kiderül, hogy mi a feladat. Persze ezt pont át kellett venni a mugliktól. Vagy a varázstalanok vették át ezt? Ki tudja már, ha tippelnie kellene, csak a mugliknak van ennyi idejük, hogy ilyen baromságot kitaláljanak, mint a szerelmesek napja. Máskor nem azok? Ilyenkor KELL kötelezően ajándékozni a másikat? Meg ilyenkor KELL szeretni a másikat? Mert az rendben van, ha mondjuk évfordulót ünnepelnek. De ez, hogy megszabott napon KELL szerelmesnek lenni, ugyan már! Vagy ez ilyen szabad szexuális nap, amikor a tanárok félrenéznek? Kötve hiszi. Abban viszont nagyon biztos, hogy tökéletesen meg fogja szívni, mert az öreglány mindenkiről tudja, hogy mit követett el, és ez nem vicc. Olyan memóriája van, hogy ha lehetne, kiszedné belőle és kicserélné a sajátjával. Majdnem meghal, úgy szenved ettől az egésztől. Nem elég, hogy büntetés, még díszítenie is kell majd, szerencséjére ennél többet nem. Már az is valami, majd gyorsan feldobálja a cuccokat valahova és jóidő. Kivéve, ha a nagyterem, mert sajnos ott oda kell figyelni, mert mindenki Minervája ott szigorúbban fog ellenőrizni. De persze az is lehet, hogy ha valami kis nyomi lesz a párja – már, ha lesz -, mindet megcsináltat majd vele. Szétnyitja az ujjait, hogy kilásson, miközben az igazgatónő rekedtes szavai eleven tűzzel marják a füleit, és szétnéz, hogy kiket kaphat. Nagy bánatára viszonylag egy korosztályokat párosítanak, így vélhetően nem lesz esélye másokat csicskáztatni. Lustán hordja körben a szemeit a termen, de nem lát meg senki érdekeset, főleg, hogy ő nagyjából középen ül, és még véletlenül sem veszi a fáradságot, hogy arra is nézzen. Még meg kellene mozdulnia. A nevét így nem is elsőre hallja meg, csak eljut a tudatáig, hogy szólítják. - Na ne már, az rohadt nagy! – háborodik fel, de McGalagony egyetlen pillantása beszünteti a kitörni készülő röhögést és Calebben is megfagy a vér egy pillanatra. Mégis valami felolvasztja ezt és és kelletlen mosollyal belemegy a kiszabott büntetésbe. - De csak mert az igazgatónő, olyan kedvesen kéri – sóhajt egyet, majd feltápászkodik és elindul kifelé felmarkolva az idétlenségekkel teli ládikát. Fogalma sincs, hogy ki lesz a másik, gondolja, majd a hetediken találkozik az illetővel. De amint kilép az ajtón az eligazítás vége után, egyből megtalálja valaki. A vörös érkezése váratlanul érinti, hirtelen nem is tudja melyik kitalált gyakorlatát vegye elő a jópofizás of Flint rejtett és nagyon hiányos emlékezetkönyvtárból. - Helló Potti. Ja, úgy tűnik nem úszol meg mostanság – veti oda félvállról, de a feje arról árulkodik, hogy azért örül, hogy nem valami idegennel kell csinálnia. – Te leszel velem? – lepődik meg a tényen, hogy nem egyedül kell mennie. - Persze, önszorgalom. Így próbálom behálózni Galagenyát. Szerinted levehetem a lábáról ezzel a cukcsi szívecskével? – emel ki egy igazán giccses aranysávos és csillámporos vörös szívet, amit a mellkasához tesz. – Bünti – adja meg a választ végül és bedobja a giccset a helyére, azaz a dobozba. A kis vörös lebegtetni kezdi a ládát, de ő nem alázza meg magát azzal, hogy varázslatot tesz a kezében lévő ládára. Maximum szétrobbantaná… egészen véletlenül persze. Így ő a hóna alá csapja és indul el a kékeszöld szempár gazdájával. - Minden okés már és kösz a könyveket – bólint egy mosolyt erőltetve az arcára, mert rájön, hogy neki is lebegtetni kellene a ládikát, mert nagyon messze vannak a hetediktől és kényelmetlen a doboz fogása. - Gondolom téged nem kaptak el. De komolyan, szerinted direkt akarják, hogy mi mindig együtt mutatkozzunk? A mardekáros Potter nem biztos, hogy ezt már véletlennek fogja hinni – mondja csendesen, pedig amúgy azóta sem történt semmi közöttük. Nem is érdekli egyébként, mert elvileg Lily beszélt a bátyjával. – Megkapta a fejmosását a pimasz vöröstől? – jelentőségteljes pillantást vesz a mellette lépkedőre egy halvány mosoly kíséretében. Az ódon lépcsők persze nem segítik meg a dolgukat, az egyikre még várniuk is kell, mire méltóztatik a helyes irányba állni, hogy elérhessék a harmadik emeletet. - Na mesélj, mibe keveredtél mostanában? – próbálja elütni az időt, de ahhoz képest, hogy hosszúnak kéne lennie az útnak, a kéekszöld szemű elég jól elcsacsogja és mire észbe kap, már fel is érnek. - Gyűlölöm ezt a szart. Nem akarod egyedül megcsinálni? Itt maradnék szórakoztatni addig – fordul felé kissé könyörgően. Meg nem igazán híres a szépérzékről sem., ami azt illeti. Bár össze tudja válogatni a ruháit megfelelően, de az ilyen csicsás baszakodáshoz nem igazán ért. Reméli, hogy a lány belemegy majd, és ő csak újabb magvakat vethet el barátságuk szépen előkészített kertjéhez.
Ez a kastélyt díszítős szorgalmi munka elsőre mondhatni a leges-legunalmasabb melónak ígérkezik, amit valaha vállaltam. McGalagony előadásában legalábbis cseppet sem mondható izgalmasnak. Monoton lesz, és fárasztó, és aprólékos, amivel jól el lehet majd piszmogni, amíg bele nem alszunk. Én már attól el tudnék aludni, hogy csak hallgatom a teendők felsorolását. El is nyomok egy ásítást, amíg arra várok, hogy végre beosztjanak valaki mellé, és hozzáfoghassunk. Csak hogy mielőbb a végezhessünk, és eltűnhessek valahol a hálókörletünkben. Ám legnagyobb meglepetésemre nem mást kapom társamul, mint Caleb Flintet. Eddig azt sem vettem észre, hogy ő is a nagyteremben van. Őszintén szólva nem igazán vizsgálgattam, hogy kik foglaltak helyet a Mardekárosok asztalánál. De majdnem - hangsúlyozom, csak majdnem - fellelkesülök attól, hogy vele párosítottak össze. Mármint lehetne rosszabb is, nem? Igaz, azóta nem beszéltünk, hogy kiengedték a kórházi szárnyból, de legalább már nem utáljuk annyira egymást, mint régen. Még az sem igazán zavar, hogy Pottinak szólít. Neveztek már rosszabbnak is.
- Úgy tűnik, igen - bólintok a kérdésre, hogy én leszek-e vele. - Talán gond? Mondjuk a magasságom, illetve annak hiánya, nem igazán lesz segítségünkre, de legalább a vingardium leviosa egész jól megy – vonok vállat vigyorogva, és közben prezentálom is, hiszen a dobozomat már magunk előtt lebegtetem felfelé a lépcsőn.
- Óóóóó, ez édes - mondom megjátszott olvadozással. - Kétlem, hogy ellen tudna állni neked, meg a szivecskédnek. Remélem, boldogok lesztek Galagenyával - kuncogok a megnevezésen, aztán azért lopva magunk mögé lesek. Remélem, más nem hallotta, hogyan neveztük épp az igazgatónőt. - Áhá... akár tippelhettem volna is. Na és mit követtél el, amiért ilyen súlyos árat kell fizetned? - pillantok fel rá kíváncsian, magasba emelt szemöldökkel. Bár, ha igazán őszinték akarunk lenni, azért van ennél rosszabb is. Például, mint amikor Mulciberrel összezártak undorító üstöket takarítani - kézzel. A srác meg persze csalt, de nem is várhatunk tőle ennél többet. De azoknak, akik nincsenek oda a Valentin-napért, meg a giccses szívekért, ez is lehet igazi rémálom.
- Nagyon szívesen. Remélem, találtál olyat a könyvek között, ami élvezhető volt - bólintok. Több kedvencemet is a könyvkupacba kevertem, úgyhogy személyes sértésnek venném, ha nem, de ezt azért nem közlöm vele ilyen nyíltan.
- Öhm, engem most tényleg nem. Csak egy elég rosszul sikerült bűbájtan házidolgozatom jegyén próbálnék javítani. Véletlenül kicsit összekevertem két bűbájt. - Nem mintha kérdezte volna. Na mindegy. - Jaj, ugyan, arról igazán nem tehetünk, hogy egymás mellé osztottak be bennünket. Ezt még Albus is beláthatja. Amúgy meg... - teszem hozzá egy pillanatnyi habozás után, mégis egész határozottan - azzal mutatkozom, akivel akarok. Miért is ne mutatkozhatnék veled? - forgatom a szemeimet, ami nem is igazán neki szól, mint a bátyámnak. - Pimasz vörös? - elnevetem magam. - Ez lennék én? Igen, egyébként, próbáltam beszélni a fejével. - Bólintok, majd halkan sóhajtok. Albus legalább annyira makacs, mint én. Ez ilyen Potter vonás lehet. De azért őszintén remélem, hogy a továbbiakban miattam már nem fog balhézni.
- Úgy kérdezed, mintha valami bajkeverő lennék, aki folyton belekeveredik valamibe – ingatom a fejemet mosolyogva. Az vagyok. De ezt nem fogom hangosan is elismerni. Főleg nem előtte.
- Emlékeztetnélek, hogy már így is tartozol nekem. Komolyan hajlandó volnál tovább növelni nálam az adósságodat, csak hogy ne kelljen megcsinálni a feladatot? - Szívás volna egyedül intézni az egészet, nem véletlenül csapatmunka, de ha komolyan rám sózná a saját részét is, én tuti behajtom rajta. Közben meg is érkezünk a hetedik emeleti folyosóra, aminek a közepén leteszem a dobozomat, aztán csípőre tett kézzel körülnézek. A környezetet, leginkább a falakat vizsgálom, hogy mely felületeket is kellene felcsicsázni. Aztán egy laza mozdulattal kifordítom a dobozomat. Így legalább látom, mivel is kell dolgoznunk. Borzasztó. - Oké, mi lenne, ha én elkezdeném ezt a falat, te pedig mondjuk... kibogoznád ezeket? - emelek fel két összegabalyodott szivecskés szalagot. Nekem ehhez kevesebb türelmem lenne, mint a díszítéshez, de hátha ő szívesebben elszöszölne a dologgal helyettem is.
Caleb && Lily
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Hétf. Márc. 28, 2022 7:34 pm
Lily&Caleb
Valentina és Valentínó
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
M
ár csak ez hiányzott neki, hogy megint Lily Potterrel emlegessék együtt. Márpedig elég sokan voltak büntetőmunka jelleggel ott, biztos benne, hogy hamarosan visszahallja, hogy a vörössel smároltak a harmadik emeleti folyosón. És akkor ez még a legenyhébb pletyka lenne, ennél már csak rosszabbakra számít. De valahol mégis örül neki, hogy nem egy idegen rinyapicsával fog szivecskéket ragasztgatni a falra. - Tulajdonképpen nem gond – vigyorog a lány arcába szemtelenül, és magában igazat ad abban, hogy a lány testi adottságai mondjuk úgy, nem ideálisak a feladatuk végrehajtásában. - Szerinted rajtad is működik a vingardium? Akkor nem lesz baj a magasságod, én majd reptetlek, mint egy sárkányt – folytatja a hülyülést, meg az apró cinkelést. Azért nem baj az, ha nem látja úgy a vörös, hogy voltaképpen egy kicsit kedveli őt. ~ Na jó, ezt fejezzük be. Maxium egy elviselhető ismerős, aki nem akar letámadni orvvul, mint a testvére. ~ Persze azért jó lenne elérni ugyanezt a státuszt, azaz, hogy Lil’Pot megkedvelje őt és elérhesse a célját. Majd igyekszik nem túl szorosra fűzni a valódi barátságot, hogy ne legyen kellemetlen, amikor le kell csapolni a szépszemű vérét. Mert határozottan el fogja majd érni ezt a célt, ebben biztos, mint gurkócsapásai. - Elviszem majd egy macskaparadicsomba, szerinted örülni fog? – kuncog halkan, és nézi, hogy Lily azért benéz még a terembe. Ő nem látja, hogy esetleg valaki hallgatná őket, miközben távolodnak. Mondjuk az nem jönne ki éppen jól, de talán még azzal is meg tudna birkózni. A cuccokat beszorítja a hóna alá, hogy megigazítsa a vállán a felsőjét, és nagyon reméli, hogy nem dörzsölte ki az új kardigánja. Szereti a cuccait, szóval örülne, ha minden jól menne. - Egy Hugrás lány útban volt és megnézettem vele, hogy hány hangya szaladgál a földön. Eskü nem esett nagyot, és simán át tudtam lépni felette – von vállat. – Egyébként pedig magának köszönheti a bajt, mert kétszer kértem, hogy engedjen el, mert sietnék. Harmadjára már nem kértem – néz el a lánytól, hogy az ne lássa, hogy kis szégyenérzet azért akad benne. De miért? Talán, mert pont neki mondja? És akkor mi van, Lily Potter majd rosszallóan fog nézni és…? Úgysem lesz semmi, mégsem érzi utólag helyesnek, hogy elmondta a lánynak. Inkább el kellett volna kerülni valamivel a választ. Most már mindegy, hogy Merlin szakálla legyen ketchupos! - Aha, voltak – tényleg jól esett neki az életmentő könyvkupac, amit kapott. Persze egyáltalán nem tudta elolvasni mindet, egyrészt a forgalom miatt, másrészt nem is minden érdekelte, harmadrészt be kellett hoznia a lemaradását sok mindenben. - Áhá. Mindjárt sírok is, hogy ennyire butus voltál – gúnyolódik mosolyogva, és ingatja a fejét hozzá jobbra, balra. Nem érti, hogy ezt miért kéne kijavítania, főleg ezzel a feladattal, egyszerűbb lett volna kérni valami házidolgozat témát hozzá. De nyilvánvalóan nem egyformák. - Igaz. Végül is mutatkozhatsz velem, ha szeretnéd, hogy kitűnj a tömegből, mégiscsak az egyik legjobb terelővel mutatkozol az iskolában. Nem állítok elé akadályt – von vállat, és még a kezét is széttárná, ha nem lenne tele. Az a szerencséje Lilynek, hogy nem nagyon szokott hazudni, úgyhogy helyeslően bólint, miközben a lány visszakérdez, hogy rá gondolt-e Caleb, mikor „pimasz vörösnek” nevezte. - Tényleg? Végül is biztos sikeres volt, azóta nem láttam. Nem mintha annyira érdekelne. Csak tudnám mit eszik rajta… mindegy is – azóta sem érti, hogy Scorpius miért lóg annyit az idősebbik Potterrel. De hát a barátság biztos nem válogat, meg mondjuk őt lehet nem támadja le minden szarért. - Hát, ha az vagy. Azért nem mindenki elől tudod eltitkolni – kacsint rá, és bizonyítékként felsorolhatná, hogy belopódzott hozzá, belógott a privát partira, stb. És ezek csak a közelmúlt eseményei. Azért megpróbálja a lányt rávenni arra, hogy ő mondjuk ne dolgozzon, de Lily az elevenébe vág, amikor emlékezteti arról, hogy nem felejtette el az ígéretét. Azóta sem tudja, hogy jó ötlet volt-e felajánlani, mert zsigereiben érzi, hogy rossz üzletet kötött az édesanyja érdekében. De végül is… ~ Anya bármit és bárkit megér! ~ Elszántsága egy pillanatra kiütközik az arcára, de a fancsali képe végül elmossa ezt a pillanatnyi megingást. - Komolyan. Egy vagy két szívesség még nem a világvége. De ez – mutat a cuccokra – eléggé. Te lány vagy, ezt nem értheted – von vállat, és persze hazárdírozik, mert nem szeretne még egy valamit bevállalni, ami ki tudja, hogy mi lesz. Lehet, hogy jobban megérné szíveket ragasztgatni a falra, meg kötözni. - Szóval a könnyebb dolgot akarod magadnak. Látod ezzel én is pont így vagyok – sóhajt, és látványosan szenvedve ül le a földre, és az ölébe veszi a dobozt, hogy kibogozhassa a szalagokat. Lassan kezd hozzá, de valahogy rátalál a megoldásra és rájön, hogy olyan nagyon nincs is összegabalyodva, csak a tetején. Azért lesz vele dolog, de legalább nem kell a giccses kiegészítőkkel törődnie. Közben felpillant Lilyre is, és mosoly ül ki az arcára. ~ Csinos kis hátsó lökhárítói vannak. ~ röhög egy kicsit magában, amúgy tényleg úgy gondolja, hogy jó alakja van a lánynak. Aztán visszatér a munkához és félidőben abba is hagyja egy kicsit. Pihenni is kell! - Na, mi a helyzet, megy minden? – nézi, hogy Lil’Pot éppen mit kezd magával, de ő ránézésre elégedett az eredménnyel, mert a hányinger kezdi kerülgetni, persze csak képletesen. – Egész jó érzéked van ehhez. Ezt mondjuk nem biztos, hogy örömmel venném – finoman belebokszol a lány vállába, ha az nem tudja, vagy akarja elhúzni… csak olyan barátian. Aztán csípőre tett kézzel nézi, ahogy a lány ügyeskedik. Közben némán bólogat elégedetten. ~ Még ma kész leszünk, baszics! ~
Azt feleli, nem gond, hogy velem kell elvégeznie ezt a munkát, amire azonnal elmosolyodom, de nagyon igyekszem leplezni. Mégis hogy nézne ki, ha teli szájjal vigyorognék amiatt, hogy nem utál a társaságomban lenni. Amúgy sem tudom, miért is örülök ennek ennyire?
- Hát... valószínűleg működne rajtam is, de inkább nem szeretném, hogy megreptess – ingatom is hevesen a fejemet. - Tuti leejtenél, aztán kárba menne a bátyám minden fáradozása tavaly nyárról, és újra tériszonyom lenne – biggyed le a szám sarka egy elborzadó fintorra. Az igazgatónővel kapcsolatos poénkodásán viszont már jót kuncogok.
- Hogy néz ki egy macskaparadicsom? - kérdezek rá a homlokomat ráncolva, mert tényleg nem tudom elképzelni. Pedig én is az vagyok. Vagyis... még rám fér némi gyakorlás, de egyre jobban megy az alakváltás, és mint kiderült, én is egy macska alakját veszem fel olyankor, akárcsak McGalagony. Caleb vajon rajtam is viccelődne, ha tudná? De ez miért is érdekel engem? Mindegy, inkább faggatom kicsit arról, hogyan is került ebbe a gyászos helyzetbe, hogy velem kelljen folyosót díszítenie, és a válaszától először egekbe szöknek a szemöldökeim, végül viszont csak megvonom a vállam. Nem tudom, melyik hugrásról beszél, és nem mondom, hogy cseppet sem sajnálom az illetőt, mert tény, hogy gorombaság volt, amit vele Flint tett, ugyanakkor... valószínűleg én sem tűrtem volna sokáig birkatürelemmel, hogy az utamat állják. - És megérte? - Végül csak ennyit kérdezek, és nem tudom visszatartani az enyhén gúnyos vigyorom.
Egy elégedett bólintással fogadom, hogy talált a könyveim között olyat is, ami tetszett neki, de mivel elég rövid és tömör választ kapok, nem is firtatom tovább a témát. Lehet, hogy csak szeretné már végre elfelejteni az egész incidenst, a gyengélkedőn töltött napokat, és azt, ami (aki) miatt odakerült. Megérteném, meg hát én is szívesen hagynám már a történteket a múltban.
- Na, ne izélj már - bököm meg finoman a vállammal. - Ha én nem lennék itt, akkor most Stevensonnal kellene ezt csinálnod - nevetek fel, ahogy ezt közben el is képzelem. Az imént a nagyteremben McGalagony utánam az ötödéves., hollóhátas srácot szólította, és arról a fiúról még negyedikesként is tudom, hogy az évfolyama egyik legstréberebb, legpedánsabb diákja és prefektusa, aki jelenleg valahol egy emelettel lejjebb valószínűleg épp kicentizi minden szívecske pontos helyét.
- Ó, Merlinre! Te mikor szálltál el ennyire magadtól? A legutóbbi meccsen nyújtott teljesítményed miatt lett ekkora arcod? - vigyorodom el hitetlenkedve. - Oké, mi tagadás, tényleg egész jó voltál - ingatom a fejemet, kissé kelletlenül ismerve el a sikerét. Csak mert nem kéne, hogy még ennél is jobban a fejébe szálljon a dicsőség. - Amúgy meg én magamtól is jól ki tudok tűnni a tömegből. De azért köszi a lehetőséget - nevetek fel.
- Hmm... na jó, ebben igazad van - sóhajtok megadóan. Tényleg nehéz tagadni, főleg azok előtt, akik már a saját szemükkel láthatták, hogy bajkeverő vagyok. A tanárok előtt mondjuk még mindig igyekszem titkolni, de azt leszámítva általában büszke vagyok rá, hogy a szüleimre ütöttem. Ők sem voltak jobbak az én koromban, tudom jól.
Nem igazán lelkesedem az ötletért, hogy egyedül díszítsem ki a nekünk kijelölt folyosót és termeket, és ezt hamar tudatom is Flinttel. Meg azt is, hogy ha mégis rám sózná a maga részét, annak ára van. És annak ellenére, hogy látszólag azt sem bánná, ha újabb szívességgel tartozna nekem, végül mégis neki veselkedik a díszítőelemek kibogozásának. - Gondolod, hogy én szívesebben csinálom, csak mert lány vagyok? - vonom fel a szemöldökeimet, de amilyen tekintettel neki kezd a dolognak, már kezdem belátni, hogy igaza lehet. Ismét. Persze én is tudnék mondani kapásból legalább tíz dolgot, amit szívesebben csinálnék jelenleg, de azt a látványos szenvedést és világfájdalmat, amit ő produkál, annyira azért mégsem érzem át.
- Ha gondolod, cserélhetünk - ajánlom fel a szemeimet forgatva, csak mert nem akarok az okozója lenni annak, hogy belehal az unalomba. Vagy akármit is él át jelenleg. Bár továbbra is erősen kétlem, hogy szívesebben csinálná a munka díszítős részét. Úgyhogy én azért bele is kezdek, de ezt is nehéz úgy csinálni, hogy ne fintorogjak közben. - Szerinted van, aki tényleg szívesen vállalta ezt? - tűnődöm félhangosan. - Mondjuk azok, akik szerelmesek, és valóban örömmel várják a Valentin napot? Én még sosem voltam szerelmes, szóval ezt így jelenleg el sem tudom képzelni - ingatom a fejemet. Oké, Scorpius Malfoy sokáig nagyon tetszett, és még mindig az a véleményem, hogy jó pasi, de... Nem is tudom. A nyári incidens óta igyekeztem őt kiverni a fejemből, és azt hiszem, ez lassan működik. Caleb felé fordulok a kérdésem végén, és csak akkor veszem észre, hogy közben közelebb lépett.
- “Jó érzékem?” Ugye csak viccelsz? - vizsgálgatom fintorogva, amit eddig alkottam. Hát nem tudom. Lehet, örököltem valamit anya szépérzékéből, bár nekem most innen nem úgy tűnik. - Az a hülye szív folyton belegabalyodik abba a fáklyatartóba, muszáj lesz arrébb tennem – fújtatok frusztráltan, hisz félő, hogy majd egyszer csak lángra kap. Galageny lehet ki is nyírna bennünket érte. Vagy kapnánk valami plusz büntit. Igazából az a sejtésem, hogy valaki poénból megbűvölhette azt a darabot, talán még tavaly ilyenkor. Szemét húzás lenne, de nincs kizárva. Persze ehhez most a vingardium leviosa nem elég, kézzel kellene leszednem onnan, úgyhogy hamar beinvitózok egy széket a legközelebbi osztályteremből, aztán arról gebeszkedve felfelé próbálom elérni az utálatos, élénk pink színű papírszívet. Ám ahogy hirtelen a falból előkerül az eszeveszetten vihogó Hóborc éppen előttem, és azzal a lendülettel keresztül is lebben rajtam, mint egy váratlan jeges zuhany, ijedtemben hátra lépek egyet a széken, és már zuhanok is hátrafelé.
Caleb && Lily
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Szer. Ápr. 13, 2022 3:31 pm
Lily&Caleb
Valentina és Valentínó
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
M
eglepődik az új információn, hogy Lil’Pot tériszonyos. Még egy kicsit fixírozza is csajt, mert úgy sejti, hogy csak szórakozik vele a másik. Pedig az előbb még vigyorgott is, hogy elfogadta szívragasztgató párjának. Végül is igaza lehet, Caleb elég válogatós ahhoz, hogy akárkivel büntetőmunkázzon. - Te tériszonyosan kviddicsezel? Bolondabb vagy, mint hittem – a cinkelés nem marad el, muszáj volt egy kicsit beszólnia, még ha nem is bunkón teszi. A csipkelődést erőltetnie kell, mert nem tud jobb módszert ahhoz, hogy közelebb kerüljön a lányhoz. Ezért megembereli magát, és nem lesz tapló, inkább csak ilyen csípős és jó fejnek tűnő. Valahol az is, csak Calebből nehéz most kihozni bármit, ami nem terelné vissza gondolatait, a hamuszürke arccal fekvő édesanyjára. - Gondolom teli kaparófával és megbűvölt dörzsiszivaccsal. Azok pedig folyton kefélik őket, a macskák pedig csak lustálkodnak és élvezkednek. Tiszta emberiek, nem? – hümment egyet a végére, és rosszallóan kifúj. Nem a lánynak szól, inkább csak a világnak, aki kiszúrt vele, persze most véletlenül meg jót cselekedett, hogy Lilyvel összerakta. Egyébként már megbékélt a gondolattal, hogy egy Potterrel kell egy légtérben lennie, ez a példány egyáltalán nem zavaró, sőt olykor szórakoztató. Na és azok a szemek! A hormonálisan túltengő fiatal srác, nagyon sokszor gondol Lily Potter igéző szemeire, holott a lány összességében számára nem a legjobb nő külsőre az iskolában. A szemeiben viszont bármikor el tudna veszni, ha hagyná magát engedni a kisértésnek. - Ő biztos fel is tenne mindent egyedül, nekem meg robotolnom kell veled vörös – még nyelvet is ölt rá, miközben Lily nevet az egészen. Annyira már nem is bánja ezt a büntetőmunkát, de ahogy azt jó mardekároshoz illik, nem fogja kimutatni ennél jobban. - Én a tényekkel nem vitatkozom magammal kapcsolatban mini-Lily – nevet fel, majd a dicséretre meglepetten pillant rá a rőtszín-hajú lányra. – Kösz, nem gondoltam, hogy nézed egyáltalán – néz továbbra is rá, elégedetten mustrálja a másikat. Még jól is esik neki, hogy Lily nyilván miatta nézte a meccset. ~ Biztos nem Scorpi miatt, ááá! ~ - Aha, gondolom. Ti szeretitek ezt a szerelmes nyáladzást – von vállat, meg van győződve róla, hogy a lányok oda vannak ezekért a színes dolgokért, meg a szerelmesek napjáért is. Ő maga, ha nem is utálja, fel nem foghatja, hogy mire jó az ilyen nap, máskor talán nem szerelmesek a szerelmesek? Meg minek kell ajándék, csak mert csináltak rá egy napot? Felháborító! A csere ötletére csak a fejét ingatja nemlegesen és határozottan. Még csak az kéne, hogy ő ragasztgasson, na persze értelme lenne, hiszen magasabb a másiknál. A bogozásból a lány vallomása készteti felnézésre, majd el is mosolyodik. - Szerintem van, aki szívesen csinálja. Persze nem az egész kastélyt, talán csak a hálóját, vagy szobáját. Ők mind lányok, csak, hogy félre ne értsd – emeli fel a jobb mutatóujját megerősítésképpen. – Nem voltál még szerelmes? Na persze… - nem hiszi el egy szavát sem a kis Lilynek. A lányok ilyenkor már mind azok, vagy csak nem tudnak róla. Tuti már azon sugdolóznak, hogy ki-kivel lesz egy pár, meg álmodoznak a nagyobbakról és irigykednek más lányokra, akiknek már van. - De tényleg, elég pofás lett így… mármint, ahhoz képest, hogy miről szól – neveti el magát a mondat végén, de igaznak gondolja a mondandóját. Közben Lily panaszkodik az egyik fáklyatartóra, ő pedig erre az időre abba is hagyja a munkát. Nagyon kíváncsi rá, hogy ahelyett, hogy megkérné őt a lány, mit fog összehozni. Az invitoja tökéletes, így Caleb elégedett, végül is nem kell majd feltápászkodnia, hogy segítsen. Mosolyog, ahogy Lily még így is alig fogja tudni majd levenni a tartót, de nemsokára Hóborc is azt gondolja, hogy ezt látnia kell, sőt, ha már itt van, halálra rémíteni az alsóbb éves leányzót. Hirtelen kap észbe, sőt inkább az ösztönei indulnak be. Szinte alig billen ki az egyensúlyából Lily, ő már talpon van és iramodik a lány irányába. Szerencséjére a vörösnek nincs messze Caleb, és így odaér, mielőtt Lil’Pot a földre eshetne. Így a mardekáros karjaiba köt ki, viszont a lendület miatt, már nem tudja megtartani a lányt, és ahelyett, hogy elmenekülne, beletörődik a sorsába: mindketten a földre zuhannak, Caleb a hátára esik, egy kicsit még a fejét is bevágja, Lily pedig Calebre. A fiú pár másodpercig nem tud mit mondani, majd kitör belőle a nevetés. - Ha máskor ismerkedni akarsz, nem muszáj ilyen körmönfontan csinálnod! – nevet tovább, nézve Lilyt és bármennyire sem gondolta volna, jóleső érzés fogja el. Hóborc közben hatalmas nevetések közepette távozik, a fiú pedig újra a lányra néz, a szellem eltűnése után. – Ma még leszállsz rólam? Oké, hogy így fölényben érzed magad, de na… - kuncog, és várja, hogy Lily lemásszon róla. Egyébiránt csak dacból, annyira nem kellemetlen a kis vörös közelsége. Sőt…
- Griffendéles vagyok, emlékszel? Ha ez egyet jelent azzal, hogy bolond vagyok, hát legyen – vonok vállat, és kuncogok. Elmagyarázhatnám neki, hogy igazából már nincs tériszonyom, hogy sikerült úrrá lennem a félelmeimen, hála Jamesnek, és már máshogy tekintek a magasságra, mint régen; hogy mennyire élvezem feszegetni a saját határaimat, bátornak érezni magam, amikor odafenn vagyok a seprűn, de a lényeg úgyis ugyanaz lenne: Griffendéles vagyok. Ezek a dolgok, gondolom, a véremben vannak. Ahogy az ő fajtájának a ravaszság, vagy hogy emiatt bolondnak nevez. Persze amúgy is tudom, hogy csak tréfál, húzni akarja az agyamat, nem is veszem magamra. Tulajdonképpen még jófejségnek is tűnik tőle, hogy így ugrat.
- Hmm... - Fejemet enyhén oldalra billentve, kissé hunyorogva próbálom elképzelni, hogy tudnám-e élvezni az általa leírt cicaparadicsomot... Igazából annyira nem is hangzik rosszul. A lelkem mélyén lehet, tényleg egy macska vagyok. - Szinte kedvem támad alakot váltani - jegyzem meg tűnődően, és észre sem veszem, hogy ezzel félig elszólom magam.
- Lehet, hogy igazából nekem kellene kérvényeznem, hogy rakjanak párba inkább Stevensonnal, ő biztosan nem rinyálna ennyit - küldök Caleb felé egy szemtelen vigyort. Miért is épp neki kellene panaszkodnia a társaság miatt? Kettőnk közül szerintem még mindig én vagyok az, aki valóban igyekszik is, és nem a kibúvót keresi a munka alól. Jó, persze még mindig csak tréfálkozunk, de miért is nem próbál Ő meggyőzni ENGEM arról, hogy jobb partnerem lehet, mint az említett Hollóhátas srác?
- Hát, hogy a manóba ne nézném a meccseket? A legjobb módja, hogy kiismerjük az ellenfelet. Sokszor jóval tanulságosabb, mint a pályán lenni. - Amúgy korábban is mindig szívesen jártam ki a kviddicsmeccsekre, főleg, ha a Griffendél is játszott, és figyelhettem a bátyámat, de amúgy is, hisz a korábbi tériszonyom ellenére is régóta szeretem ezt a sportot. Most meg aztán pláne úgy érzem, hogy volna mit tanulnom másoktól, és nem árt tudni, ki hogyan játszik. Az meg csak a bónusz, hogy a kviddicstalár a legtöbb srácnak egészen jól áll.
- ”Szerelmes nyáladzást”? Pff.. Ugyan, kérlek! Ezt kikérem magamnak! Amúgy nem minden lány egyforma ám, csak mondom – pillantok a srác felé felvont szemöldökkel. Emlékeztetném rá, hogy nekem két bátyám van, akiknek hála vannak kicsit fiúsabb tulajdonságaim is, de valami azt súgja, inkább nem szeretne emlékeztetve lenni az idősebb Potter gyerekek létezésére. - Oké, most komolyan azt akarod mondani, hogy egy fiú nem lehet romantikus? Mármint érted, én veled értek egyet, mert ez tényleg mind túl giccses, és blöeh... De azzal nem tudok egyetérteni, hogy megadni a módját és hangulatát a szerelmesek napjának csak lányos dolog lehet – ingatom a fejemet. Aztán homlokráncolva pillantok fel rá az egyik szivecskés szalag lebegtetése felett. - Miért olyan hihetetlen, hogy még nem voltam szerelmes? Végül is még csak 14 vagyok. Vannak, akik fél életükön át nem is tudják milyen az, vagy sosem tapasztalják meg – vonok vállat. - Legalábbis a legtöbb mugli romantikus film meg könyv szerint. - De hát nem? Mikor lettem volna szerelmes? Öt évesen? Akkoriban még legfeljebb rajongás létezik. Szerintem legalábbis.
- Ezek szerint te már voltál...? - pillantok megint a srác felé, de be sem fejezem rendesen a kérdést, mert én viszont róla komolyan egész nehezen tudom elképzelni, hogy valaki miatt valaha is rózsaszín ködben úszott volna, és az agyam is lefagy attól, hogy ezzel egyáltalán megpróbálkozom. - Valahogy nem tudom elképzelni - ismerem be. Ő inkább olyannak tűnik, aki csak csajozik, meg talán flörtölget. Bár ebben a tanévben ezen a téren sem tűnt túl aktívnak. Nem mintha annyira szemmel tartanám. De hát ugye Scorpius barátja, szóval már csak emiatt is többnyire szem előtt van.
Hála az égnek, a sok beszéd ellenére a munka is halad, és a folyosóval nagyjából meg is vagyunk, már csak a termek maradtak. Kivéve azt a makacs szalagot, amely sehogy sem akar jól állni, és azzal fenyeget, hogy a fél kastélyt leégeti. De ezt leszámítva még egész tűrhető is lett az összkép - ahogy ezt még Flint is kénytelen elismerni. Azt meg már csak nem hagyhatom, hogy néhány szívecske kifogjon rajtam, úgyhogy egy jól irányzott invitóval - Merlinre, apa mennyit papolt ennek a varázslatnak a fontosságáról - bevonzok egy széket, és hamar fel is pattanok rá, hogy rendbe hozzam, ami nem jó. Ám, Hóborc felbukkanásának hála, ennek a műveletnek az a vége, hogy akrobatákat megszégyenítő kecsességgel (amúgy nem) zuhanok hátra, majd azon kapom magam, hogy Caleben fekszem.
- Öhm... - kezdek bele kissé zavartan, de aztán magam is felnevetek. - Nekem inkább úgy tűnt, hogy te ugrottál alám - ingatom a fejem, amitől az előre hulló hajam két oldalt súrolhatja Caleb arcát. - Bocs, persze, nem áll szándékomban téged kilapítani - kuncogok megint. És fel is kelek róla, majd amilyen hamar csak lehetséges, már talpra is kecmergek. - Köszi, egyébként... Jól vagy? - Ha ő nincs, valószínűleg kissé szétzúztam volna magamat, így viszont ő húzta a rövidebbet. Már épp azon tűnődnék, hogy mit is kezdjek a kezemben maradt, megbűvölt szalaggal, keressek neki új helyet, vagy tegyem inkább vissza a dobozba, amikor közeledő léptek hangja üti meg a fülemet, mintha valaki sietve kettesével venné a lépcsőfokokat felénk tartva, majd... - Hé, Potter! Mi a franc?! Te komolyan rámozdultál a pasimra a múltkori Mardekáros bulin? - He? - döbbenetemben először csak ennyit tudok kinyögni a fúriaként közeledő Lucinda Wayland látványától. Aztán hirtelen lepereg lelki szemeim előtt a jelenet a maszkabálon, amikor Max Andrews majdnem megcsókolt, mert azt hitte, Lucy vagyok, nekem meg menekülnöm kellett előle. De mégis hogy jött rá? Elvileg senki nem tudta, csak... Flintre pillantok kérdő tekintettel, aztán vissza a lányra. - Ne is próbáld tagadni, Clarissa Dane látott benneteket akkor este, ahogy... - Nem-nem, ez csak valami félreértés lehet – ingatom a fejemet riadtan, mikor feltűnik, hogy már veszi is elő a pálcáját. Nem mintha nem tudnám megvédeni tőle magamat, de eszemben sincs ilyen hülyeség miatt párbajba keveredni valakivel. Ez őrület! - Én... én akkor Flinttel voltam. Nem így volt... Caleb? - Igyekszem személyesebbé tenni a kérdést a megszólítással, majd megérintem a srác karját. - Mi? Mármint, úgy érted... hogy ti ketten... együtt...? - Lucy a felbukkanása óta először vesz vissza a lendületéből, és végre nem dühös, inkább csak értetlen arcot vág, én pedig azonnal kapok a lehetőségen. - Ühüm... úgy. Járunk - bólogatok, majd felnézek a Mardekáros fiúra, tekintetemmel szinte könyörgöm neki. - Jössz egyel - tátogom el neki a szavakat, hogy csak ő érthesse.
Caleb && Lily
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Kedd Ápr. 26, 2022 7:49 pm
Lily&Caleb
Valentina és Valentínó
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
G
riffendéles. Nagyon is az, tudja jól, végül is a sztereotípiát lehet erősíteni azzal a szóval, hogy bolondok. Mert a bátorság sem mindig kifizetődő, de úgy látszik ezt nem mondta el nekik az az elnyűtt ócska sipka. De legalább abban egyetértenek, hogy McGalagenyának kéne pár hét szünet, hogy addig se szórakozzon velük. Az elejtett mondatra felkapja a fejét és végignéz Lilyn. - Mert? Mi baj az alakoddal? Te is ilyen elégedetlenkedő vagy? Szerintem rendben van – von vállat, és belenéz a kékeszöld szemekbe. ~ Ezen pedig meg ne próbálj változtatni. ~ Adja ki a mentális parancsot, de mivel mágia nem fonja körbe azt, így ez csak egy reményteli sóhaj. Továbbra is unja az egészet, de legalább úgy van vele, hogy nem Stevensonnal van tényleg, Lily jóval jobb társaság. És még nem felejtette el, hogy még ha lopakodva is, a vörös lejött hozzá a gyenguszra, tényleg kedves ez csaj. Csak hát kell a vére, és így hiába az, tudja, hogy nagy fájdalmat kell majd okoznia ezzel, mert nem kérdéses, hogy ha kiderül a dolog Lily vélhetően mérges lesz. Sőt annyira nem bolond mégsem, hogy ne rakja össze az egész képet utólag. Abban viszont reménykedik, hogy ha meg is tudja Lily, hogy mire kell a Pottervér, talán nem fog rá annyira haragudni. Hiszen ki ne tenne meg mindent az édesanyjáért, nem igaz? Csak vállat von a Stevensonnal kapcsolatos kérdésre, na meg arra is, hogy akkor lehet megfigyelni az ellenfél játékát, ha nézi. Ez igaz, de nem hiszi, hogy pont a kis Lily, vagy akár ő komolyabb dolgokat le tudna szűrni más játékosok erősségeiről, vagy gyengeségeiről. Sokszor azt sem tudja, merre van arccal edzésen, csak csinálja a dolgokat és fejlődik. Azaz az edző jó irányba tereli (haha), neki csak annyi a dolga, hogy megtegyen mindent, amit csak tud. De, hogy mi miért van pontosan, azzal még nincs tisztában. Néhány dologgal persze igen, de a nagy egészet nem látja át. Épp ezért nem is szól be ezzel kapcsolatban a vörös hajú lányok királynőjének – tényleg bejön neki a dús haja, és ő inkább fétist gondol emiatt a fura dolog miatt -, hagyja, hogy elfoglalja saját magát a feladat, amivel megbízták. - Tudom, hogy nem minden lány egyforma. Uncsi is lenne, de ettől még igaz… - újabb vállvonás, lassan beillene egy igazi bemelegítésnek. Ha a szemforgatást is beleszámoljuk, egész jól megmozgatja lassan minden testrészét. Az ujjai is elég szépen mozgatva vannak, mondjuk, a fenekére most biztos nem sok izom ragad majd a nagy üldögélésben. - A Szerelmesek Napjának nincs értelme. Amúgy nem vagy szerelmes? Minek neki még egy napot kitűzni, hogy a szerencsétlen szingliknek szarabb napjuk legyen, vagy mi? – végül csak kimondja azt, amit végig gondolt magában. Hát nehogy már ne neki legyen igaza! Abban is biztos, hogy ezt a csajok másképp gondolják, ebben egyet tud érteni a díszítőpárjával. Inkább át is tereli a szót Lilyre, igaz, eléggé kíváncsi rá, hogy a kis Lil’Pot belezúgott-e már valakibe. Persze, sejti a választ, hogy ha így is van, vagy volt, le fogja tagadni. Nem tévedett, sőt még egy olyan közhellyel is megtoldotta, hogy majd belesajdult a feje. Mármint Calebnek. - Gondolod, pont neked mondom el, ha így volt? – emeli fel a szemöldökeit kérdőn, pedig valójában simán válaszolhatna rá. Sőt, miután Lily elvileg elmondta neki az igazat, úgy lenne fair, ha ő is viszonozná. Csakhogy a férfiú büszkesége nem engedi, hogy gyengeséget mutasson, márpedig ezt ő annak képzeli. Egészen addig, amíg valami felháborító dolog el nem hagyja Lily ajkait. - Szóval nem tudod elképzelni, hogy romantikus vagyok. Hát kösz, így előre is – a második mondatot már nem tudja, hogy miért tette hozzá. Igen, vannak tervei, hogy közelebb kerül majd Lilyhez, de ezen tervek között nem szerepel az, hogy annyira közel kerüljenek egymáshoz. Tény, hogy ő nem igazán szokta kimutatni az érzelmeit idegenek, de azért van, amikor megteszi. Ha már eléggé megbízik az illetőben, mondjuk ilyenek például a szülei. De már jobban ebbe sem tud belegondolni, mert Hóborc tesz róla, hogy megint pletykaszámba menjenek. Megijed, hogy a vörösnek baja lehet, így hát megtesz mindent, hogy tompítsa az esését. Igyekszik inkább viccesre venni a figurát, hogy Lily se érezze úgy, hogy gáz ez az egész, inkább nevessenek rajta. Sajnos a terve kudarcba fullad, mert miközben Lily kérdezősködik hogyléte felől egy újabb lány érkezik, akit nem vesz észre Caleb egyelőre. - Minden oké, de jobb lenne, ha nem lennél ilyen ijedős – kuncog ő is, végül is, minden rendben, de ekkor máris beleszól az említett nem kívánatos személy. Caleb biztosan nem szerette volna, hogy Lilyt lássák róla lemászni, de úgy tűnik, hogy Lucy sem emiatt érkezett. A mardekáros fiúnak is ugyanaz jut eszébe az egészről, mint amit a kis Potter lány szavakba is önt: „He?”. De Lucy nem áll le, Caleb pedig hol Lilyre, hol a vádaskodó szépségre néz, mint aki nem ért semmit. Holott leesett már neki az egész, és magában jót szórakozik a helyzeten. Azt mondjuk nem tudja, hogy mennyire igaz az egész, persze ott volt Lily, de komolyan nem mozdult rá Andrewra, inkább menekült előle. - Clarissa ott volt? Nem láttam – von vállat, mert mégiscsak egy álarcos buli volt, akár ott is lehetett. Persze, mint csaj tetszik neki ő is, úgy véli biztosan kiszúrta volna őt, ha látja. De ő a buli végéig ott volt majdnem felügyelni és nem ugrik be, hogy látta volna a lányt, Lily pedig egészen hamar meglépett. Az említett vörös is ezt mondja, majd váratlanul furcsa mondat cseppen ki a csöppnyi szájból, ami még őt is meglepi. Hirtelen el is önti a pulykaméreg, ami akár elpirulást is jelezhet. Nézőpont kérdése. - Hát… - nem mondja ki, esze ágában sincs! Még, hogy majd egy Potter irányítgassa és megússza a csalását, még mit nem?! De aztán Lily beveti az aduászt, és nagyon kevés választja el a srácot attól, hogy kiakadva, üvöltve csatlakozzon Lucy mellé egy kis megleckéztetésre. Most nem jut eszébe, hogy egyébként ez egy nagyon jó ziccer, senki sem hagyná ki, mivel éppen azzal van elfoglalva, hogy ne kapjon agybajt a szitutól. Végül nagyon lazán átkarolja Lilyt és mint aki lebukott, fájdalmas arccal néz Lucinda szemeibe. - Ez igaz, csak nem akartuk nagydobra verni. Tudod milyenek a pletykák, Lucy! – feláll, és elindul a mardekáros lány felé. – Szóval jobb is, ha nem adod tovább, a kedvemért – mondja mosolyogva, de fenyegetően és előhúzza a pálcáját is. - Most pedig mivel ezt tisztáztuk, el is mehetsz, a szerelmetek rendben van. Legalábbis Lily biztosan nem flörtölt Andrews-zal – mondja, miközben forgatja a pálcáját az ujjai közt. - Nem gondolod égőnek ezt, Flint? – hangosan felnevet Lucinda, majd még szigorú arccal Lilyre néz. – Ha hazudtatok, neked annyi, kis szaros! – kérdezi, de aztán pillantása megállapodik Caleben, akinek a testbeszéde azt sugallja, ideje odébbállni, mielőtt baj lesz. - Hát jó szórakozást galambocskáim, cupp-cupp – mondja visítva-röhögve és elszelel. Caleb hangosan fújja ki a levegőt, amikor úgy gondolja, hogy Lucinda már nem hallhatja őket. Lassan fordul meg a pálcáját nem teszi el, kérdő képpel néz a vörös felé. - Te… amúgy teljesen elment a józan griffendéles eszed? Hát normális vagy? Most mi a szart fogunk csinálni, hmm? – kérdezi, elég idegesen ahhoz, hogy Lily tudja, hogy jól meg kell fontolnia a válaszait, mert Caleb az idegösszeroppanás határán álldogál, és bármikor átlépheti azt.
Magam sem tudom, mégis hogyan juthattunk el McGalagony macska paradicsomától egészen odáig, hogy Flint az alakomat dicséri, vagy legalábbis tudatja, hogy “szerinte rendben van”, de az biztos, hogy ezt hallva egy teljesen másmilyen paradicsom színét veszi fel az arcom. - Kösz - felelem majdnem kicsit megbabonázva, mert olyan áthatóan néz a szemeimbe, hogy nem is tudom azonnal elszakítani a pillantásomat. Talán nem is akarom. Igazából, ha nem lenne túl ciki, elnézegetném még jó ideig ezeket a hihetetlen kék szemeket. De ahogy mondtam, az ciki volna, szóval igyekszem hamar magamra találni. - Mármint... köszi, de nem így értettem, hanem hogy... tudod... nem lehet rossz macskává változni. Azt hiszem. - Úgy gondolom, nemigazán kellene híresztelnem, hogy tanulok átváltozni, mert még nem megy olyan jól, mint szeretném, szóval nincs egyelőre mivel dicsekedni. James persze már nagyon vágja a dolgot, és állítólag valaha James nagypapa is irtó ügyes volt ebben. Ha nézi valahonnan odaátról a béna próbálkozásaimat, remélem, nem nevet ki nagyon. Igazából már jó ideje meg akarom kérni a bátyámat, hogy adjon már ugyan pár tippet, leckét, mert jól jönne a segítsége, de mióta bekerültem a csapatba, folyton úgy alakul, hogy ha időnk meg alkalmunk is van beszélgetni, valahogy mindig a kviddicsre terelődik a szó. Amiről szintén van még mit tanulnom tőle. Hiányozni fog, mikor jövőre már nem jön vissza velünk a Roxfortba.
- Oké, akkor csak egyezünk meg annyiban, hogy ebben nem értünk egyet – forgatom a szemeimet, és elfojtok egy sóhajtást, miközben megvonom a vállamat. Különben sincs értelme annak, amit mond. Ha elismeri, hogy nem minden lány egyforma, akkor azt miért annyira nehéz elismerni, hogy vannak olyan lányok is, akik ugyanúgy nem rajonganak az ilyesmiért, mint a fiúk - illetve ebből következne, hogy a fiúk sem mind egyformák, és közöttük is lehet olyan, akit meg jobban érdekel az ilyesmi. De mindegy. Próbálom nem sértésnek felfogni, amit mond.
- Hát ez... fogalmam sincs. De ahogy a neve is mondja: a szerelmesek napja. Aki nem szerelmes, annak nem kéne ezzel foglalkozni, aztán ennyi. - Nekem eddig még nem jutott eszembe azon izgulni, hogy szingli vagyok-e Valentin-napon, vagy akármelyik másik napon, de... Nem tudom. Kérdezzenek meg erről pár év múlva. Lehet, akkora már egészen más lesz a véleményem.
- Jól van, nem kell elmondanod. Azt sem bánom, ha meg sem szólalsz többet - emelem égnek a szemeimet. Nem tudom, minek titkolózik így. Az rendben van, hogy ő az én szerelmi életemet firtatja, vagy gyanakvó, hitetlenkedő szemeket mereszt rám annak kapcsán, hogy nem voltam még szerelmes, de zokon veszi, ha vissza merek kérdezni? Esetleg véleményt megfogalmazni? Ó, ugyan már! - Hé! Én nem ezt mondtam. Nem... nem is így értettem. Csak mivel ennyire tiltakozol a Valentin-nap ellen, meg minden ellen, ami ehhez kötődik, feltételeztem, hogy még te sem voltál... De... bocsi, ha rosszul jött ki, vagy sértő volt – vonok vállat, de közben a hangom és az arcom arról árulkodik, hogy tényleg sajnálom, ha rosszat mondtam. - Amúgy... ha szerelmes nem is voltam... Volt már olyan, aki tényleg nagyon tetszett – teszem végül hozzá ezt a kis vallomást. Egyrészt, hogy tereljem a szót, másrészt, mondjuk úgy, engesztelésül, hogy ne érezze úgy, hogy kizárom őt, és nem osztok meg semmit magamról.
Hogy a kiengesztelése mennyire sikerül jól, nem tudom, de mindenesetre veszi a fáradtságot, hogy a segítségemre ugorjon, amikor hanyatt esem a székről. Nem vagyok büszke arra, hogy ilyet bénáztam, és picit ciki ugyan, hogy így ráestem - főleg hogy lassabban ocsúdom fel, mint kellene, de azért vicces is. Legalább ebben egyetértünk, vagyis Caleb nevetése erre enged következtetni.
- Én nem is vagyok ijedős. De tapasztaltad már, milyen az, amikor Hóborc hirtelen a semmiből előtted terem, aztán hirtelen átsuhan rajtad? Hát nem kellemes – ingatom a fejemet. Még épp hogy csak sikerül lekeverednem Flintről, és talpra állnom, amikor váratlanul egy meglehetősen dühös Lucinda Wayland kerül elő a lépcsőfordulóból. A letámadását Flint láthatóan épp olyan döbbenettel fogadja, mint én. Kell is pár másodperc, hogy ráébredjek, pontosan mi is a baja, akkor viszont enyhén szólva bepánikolok. Nem azért, mert félnék az idősebb mardis lány várható átkaitól, hanem mert ez az egész tényleg csak egy félreértés, amibe eszem ágában sem volt belekeveredni, de utólag rá kell jönnöm, elég csúnya pletyka keveredhet belőle. A legkevésbé sem kívánom, hogy azt terjesszék rólam: csellel megpróbáltam elcsábítani valaki pasiját. Aki amúgy még csak nem is tetszik. De amúgy sem tennék ilyet. Szóval kapok az egyetlen mentőöv után, ami jelenleg elérhetőnek tűnik, és az Caleb. Mert százszor inkább higgyék azt, hogy a barátnője vagyok, mint hogy a Mardekárosok levonják a saját következtetéseiket.
Persze amikor meglépem ezt a dolgot, előhozakodok a “kis” füllentésemmel, még fogalmam sincs, hogy Flint hogyan fog reagálni, és aduászként finoman emlékeztetem, hogy még mindig jön nekem egyel. Hála Merlinnek, veszi a lapot, mert amúgy fogalmam sincs mit tennék. Először is kegyetlenül beégnék - mindkettejük előtt. Flint viszont, annak ellenére, hogy az arcán látni néhány aggasztó érzelmet felbukkanni, egész gyorsan adaptálódik a helyzethez, felveszi a szerepét, és könnyedén átkarol. Nekem persze közben a szívem kábé a torkomban dobog ijesztő erővel, félek is, hogy meghallják. De mielőtt túl szerencsétlenül festenék ebben a szituban, magam is átkarolom Caleb derekát, mintha mi sem volna ennél természetesebb. Aztán viszont attól, amit a srác lép, konkrétan majdnem leesik az állam. Pálcáját előhúzva fenyegetően közelít a másik lányhoz, mintha valóban csak a barátnőjét féltené. A szemeim is kissé elkerekednek. Még hálás is lennék a kis közjátékért, ha Lucy szavai nem okoznának nálam instant egy laza kis dühkitörést.
- Égőnek?! Mi az, hogy égőnek? - veszem kézbe én is a pálcámat, és Lucindára szegezve azt, lépek magam is közelebb. - Mégis miért lenne égő, hogy Flint velem jár? Inkább ez a dráma az égő, amit te művelsz. Miért nem mész, és beszéled meg Andrews-zal, ha nem bízol benne? - És nem, jelenleg a legkevésbé sem tud meghatni, hogy ezt a problémát amúgy én okoztam közöttük. De mégis próbálok lehiggadni, mielőtt valóban baj lesz. Veszek is pár mélyebb levegőt, de valami még böki a csőrömet. - Ó és Wayland: ha még egyszer kis szarosnak nevezel, olyan ragyarontást küldök rád, hogy a pasid többet tényleg nem akar majd még csak rád nézni sem – teszem hozzá egy negédes, mégis fenyegető mosollyal. Ebből a szempontból egyértelműen anyám lánya vagyok, aki a a roxfortos évei idején legendásan jó volt ilyen ártásokban. Lucy úgy néz rám, mint aki nagyon szeretne még valamit közölni velem, de aztán a pillantása Flintre vetődik, majd kettőnk kinyújtott pálcájára, végül egy utolsó undok megjegyzéssel faképnél hagy bennünket. És én csak ebben a pillanatban szembesülök azzal, hogy Caleb hihetetlenül pipa rám.
- Én... sajnálom. Bocsi bocsi bocsi bocsi... - A helyére csúsztatom a pálcámat, majd védekezőn magam elé emelem mindkét tenyeremet, ezzel tulajdonképpen kiszolgáltatottá téve magamat, hogy könnyedén elátkozhasson dühében. - Lehet, tényleg kicsit elment az eszem... Csak lefagytam, hirtelen nem jutott eszembe más, amit mondhatnék. Tényleg sajnálom, hogy belerángattalak téged is. De... ez most tényleg annyira szörnyű? - vonom meg a vállam, és próbálnám lazára venni a dolgot, de közben az én gyomrom is erősen görcsbe szorul. - Mármint pár napig... legfeljebb egy-két hétig úgy teszünk, mintha járnánk, aztán eljátsszuk a drámai szakítást... Vagy... tényleg ennyire ciki volna, ha nyilvánosan velem kéne járnod? - görbülnek lefelé kissé az ajkaim, és aggodalmasan pillantok a fiú szemeibe.
Caleb && Lily
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Hétf. Május 16, 2022 7:54 pm
Lily&Caleb
Valentina és Valentínó
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
-V
an mit - vigyorogva vicsorog, félig behunyt szemmel, ahogy Lilyt mustrálja. Nyilvánvalóan bolondozik, de szeretni a kiscsaj vérét szívni, csak az ő szokásos módján. Vagy nem is annyira szokásos már. Tény, hogy nagyon ritkán bunkózik a kis Potterrel, persze előfordul, hogy kiszalad belőle az igazi Caleb, amilyennek itt ismerik, de egyre többet veszi magát észre azon, hogy sokkal tompábban fogalmazza meg kételyeit, vagy éppen mondandóját. Ez egy kicsit zavarja is, de egyelőre felül tud rajta emelkedni, talán ha később ez többször előfordul, majd akkor fog jobban foglalkozni a dologgal. - Nem rossz? Hát nem tudom, milyen lehet, ha Galegenya tisztálkodik, mint macska - hangosan kezd el nevetni, ahogy elképzeli, ahogy nyaldossa magát az idős tanárnő. Abban persze biztos, hogy McGalagony nem szokott ilyet csinálni, sőt pocsolyákba sem ugrál, vagy simogattatja magát. Pedig megérne egy misét - ahogy a muglik mondják -, hogy egyszer egy ilyet láthasson. A nevetése elég lassan hal el, miközben a Valentin nap és a lányok viselkedési ösztöne körül cserélnek eszmét. Mármint vitatkoznak, de ez csak amolyan elméleti dolog, igazán nincs semmi tétje. Csak bólint a végén arra, hogy nem értenek egyet, tényleg nem, és ő tartja magát az elhangzottakhoz. A lányoknak vannak furcsa dolgaik, akár beismerik, akár nem, és az érzelmekben is máshogy gondolkodnak. Illetve nekik inkább vannak, mint a fiúknak, legalábbis Caleb nem szeret rinyálni és hallgatni mások nyávogását, a lányok meg szoktak. Szerinte ők sem szeretnek, csak úgy jön, a természetükből fakadóan. - Jó, akkor mi miért foglalkozunk ezzel? Miért nem kért meg a tanárnő olyanokat, akik szerelmesek? Hiszen ők biztosan sokkal jobban élveznék ezt, mint én - pillant a lányra kíváncsian. - Vagy, mint te, gondolom - azért megtoldja ezzel, mert nem látja Lil'Pott-on a kitörő örömöt, hogy szíveket akaszthat a falra. Ahogy végignéz a ténykedésükön elégedetten pillant körbe, hiszen az ő keze is kezd gyakorlottabbá válni. Már egyszerűbben tudja szétszedni az összegabalyodott szalagokat. Tudja, hogy még ha itt ülnek két órát - erre pedig bőven van esély - még mestere is lesz a szalagkigabalyításnak, vagy minek is hívják ezt pontosan. Kicsit megmozgatja magát, hogy ne gémberedjen bele a pózba, miközben újabb vita kerekedik, hogy ki is volt szerelmes és ki nem. Tetszik neki, ahogy a kis vörös felkapja a vizet, majd elnézést kér, jót mulat az egészen. - Nem, nem volt sértő, de jól esett egy kicsit piszkálni, mert jól áll neked, ha durcás arcot vágsz - nevetgél, miközben rájön, hogy mekkora ökörséget mondott. ~ Még jó, hogy nem azt mondtad neki Flint, hogy milyen szép a szemed és milyen bájos az arcod, baszod! Hát hülye vagy te?! ~ csapkodja meg magát gondolatban terelőütővel. Most tényleg érdemelne egy gurkót és szívesen hagyná, hogy el is találja. Gőze sincs, hogy miért mondta el az igazat a lánynak, mert amúgy tényleg tud aranyos lenni Lily Potter. Soha nem gondolta volna, hogy ez egyáltalán érdekelni fogja őt, de úgy tűnik mégis. Ijesztő! - Tényleg? És kicsoda? És már nem tetszik? - úgy csap le az információra, ahogy csak tud, és úgy érzi, hogy... féltékeny. De, hogy miért, az még rosszabb: fogalma sincs. Hiszen nem szerelmes a lányba, persze bírja, meg minden és közel akar kerülni hozzá. De nem érzi úgy, hogy rózsaszín felhőn üldögélnének és muszáj lenne megcsókolnia. Mégis, amikor kimondta, érezte a gyomra összerándulását és kétségbeesett, hogy talán mégis érdekli, hogy mi van a lánnyal? ~ Hát persze, végül is lassan már barátok vagyunk, és már annyi mindent tudok róla. Hogyne érdekelne egy pasi, aki az egész dolog útjába állhat? ~ Megnyugtatja gyorsan magát a logika segítségével. Ez mondjuk tényleg egy jó érv, hiszen ha Lily bepasizik, akkor lehet, hogy az egész akció sokkal nehezebb lesz! Pedig így is nagyon nehéz, mert éppen nem a legnépszerűbb ismerőse a kis Potternek. Ezután pedig következik a katasztrófa: megmenti a vöröst, de belép nagyon rossz ütemben Wayland, hogy Merlin rágja le a kislábujja körmét! Szerencsére van annyira higgadt, hogy megpróbáljon jól kijönni az egészből, de Lily bepánikol és megpecsételi a sorsukat. Magában forrong, miközben próbál bekapcsolódni a játékba és eljátszani a pasiját. Lily Potter pasiját! Az is igaz, hogy muszáj belemennie, mert Lil'Pot sem hülye és kijátssza a kártyáját ellene, így legalább nem kell azon gondolkodnia, hogy miért adta be egyből, gondolkodás nélkül a derekát. Mert hát ez is ijesztő! Viszont tetszik neki, ahogy Lily kiáll "értük", komolyan büszke a másikra, hogy ilyen jól játssza a saját maga által kitalált szerepet., Azonban alig várja, hogy Lucindát elüldözzék és megbeszélhessék a dolgot. Végül Wayland távozik, Caleb pedig nekiront Lilynek, már ami a pálcája irányát illeti, az átvándorol a mardekárosról a griffendéles talárra. - Sajnálod? Sajnálod?! - fakad ki, szinte már hisztérikusan, remegő pálcájával Lilyre célozva. Ha nem tartaná magát, vagy másról lenne szó, a másik már biztosan a falon kötött volna ki. - Hát tényleg! Miért, neked nem? - kérdez vissza azonnal. - Nem zavar, hogy Flinttel összeboronálnak? Talán tetszem neked? - azt sem tudja, hogy miket mond, de az agya folyamatosan jár, a pálca viszont még mindig remegve szegeződik szegény vöröshajú lányra, aki láthatóan meg van rettenve. Caleb ugyan nem tudja, hogy tőle-e, vagy az egész helyzettől, de ez most őt egyáltalán nem érdekli. - Jaj, hagyjál már, nem ez a lényeg! - torkollja le a lányt, akinek még úgy gondolja, hogy nem jutott el a tudatáig, hogy mivel is jár ez. Végül sóhajt egy nagyot, a falnak veti a hátát és úgy ereszkedik le a földre. - Mikor eszedbe jutott ez a remek ötlet, gondoltál rá, hogy ez mivel jár? Hmm? - teszi fel a költői kérdést, a választ pontosan tudja. - Oké, kézen fogva járunk, mert abban biztos lehetsz, hogy Wayland elmondja mindenkinek, szóval nem "bujkálhatunk" többé - még a macskakörmöket is megmutatja a kezeivel. Újabb fújás, majd folytatja a magyarázatot. - Albus Perselus Potter nem lájkolja ezt, baszki! Remélem tudod, de ez a kisebb gond. Mit gondolsz, ha nem látnak minket smárolni, elhiszik, hogy mi nagyon szerelmesek vagyunk? Persze, ha nem zavar téged, hogy egy olyan emberrel csókolózol nyilvánosság előtt, akibe nem vagy szerelmes, hát... fene bánja - von vállat végül. Valahogy nem így képzelte ezt a barátkozást, a közeledést Lily felé. Pedig már minden olyan jól ment, erre a lány elrontja az egész tervet! Nem kell ide más pasi, elég ide Lily Potter!
Jaj, ne már, most miért néz így rám? Érzem, hogy elpirulok, de közben elvigyorodom én is. Tudom, hogy csak szívja a véremet, szemétkedik, ahogy ez tőle már megszokhattuk, de közben magam előtt nem tudom tagadni, tetszik, hogy azt mondja, rendben vagyok. Amúgy szerintem ő is rendben van. Nagyon is. És azok a nagyon kék szemek. De közben nem szeretném hagyni, hogy zavarba hozzon, ezért inkább hamar elterelem a szót. Egyébként sem ugyanarról beszéltünk.
- Én nem hiszem, hogy macska alakban tisztálkodik... - húzom el a szám. Igazából, ha nem muszáj, én inkább semmilyen alakban nem szeretném elképzelni az igazgatónőt tisztálkodni. - Azt viszont el kell ismerned, hogy az animágia menő dolog – jegyzem meg végül a szemöldököm megemelve. Nem véletlenül kezdtem ezzel foglalkozni én is, meg hát a mi családunkban ez lassan már hagyomány lesz... bár a többieknek még fogalma sincs róla, hogy mennyire komolyan beleástam magamat ebbe a témába. Fú, vajon mit fognak szólni apáék, ha tudomást szereznek róla?
- Oké, erre nincs válaszom. Lehet ezzel próbálnak bennünket motiválni, vagy megbabonázni, hogy legyünk szerelmesek mi is? Mármint nem egymásba, hanem úgy általában. - Csak hogy nehogy félreértés essék. Egyébként szerintem jogos a kérdése. Ezzel a marhasággal igazán foglalkozhatna csak az, akit érint is. Bár a diákok nagyrésze szerintem nem szerelmes, még ha járnak is valakivel, vagy hát nem tudom, de... Ha azokra maradna a munka, akik érintettek a Valentin-napi nyáladzásban, lehet, hogy nem is igazán volna, aki díszítsen. De igazából filózhatunk ezen akár reggelig, a melót akkor is el kell végeznünk, hát akkor meg már jobb, ha a kezünk jár a szánk helyett, és mielőbb átesünk ezen az egészen.
- Ó, igazi szemét vagy, Caleb Flint – ingatom a fejemet, miután elismeri, hogy csak azért játszotta a sértődöttet, hogy engem piszkáljon, de nem tudom elrejteni a mosolyomat így sem. Mert én ilyesmin tényleg nem akadok fenn, hisz két bátyám van, hozzászoktam, hogy folyton ugratnak valamivel. Ebben egyik sem különb, bár Albus tréfái olykor tényleg kicsit kegyetlenek. Ilyenkor előtűnik a Mardekáros énje. - Meg gyerekes is – teszem hozzá, mert megint el kell terelnem a saját figyelmemet arról, hogy hagyjam magamat zavarba hozni. Mintha csak azért szekálna, mert tetszik neki, amikor durcás vagyok.
Átveszem tőle a következő kibogozott hülye szíves szalagot, és próbálnám megtervezni annak felakasztását, amikor nekem szegezi az újabb kérdéseit. Most komolyan valljam be neki, hogy konkrétan az egyik legjobb haverja az, aki sokáig annyira tetszett? Ezzel az erővel csinálhatnék egy nagy lyukat a padlóba a pálcámmal, aztán szépen el is áshatnám magam.
- Már nem számít - legyintek lazán. - Az egész úgysem működhetett volna. - Valamiért úgy érzem, hogy Albus nagyon nem örült volna a dolognak, én meg nem kockáztatnám meg a testvéri viszonyunkat ilyennel. De tényleg nincs már jelentősége, túl vagyok rajta. Ami azt illeti, még Flintet is hamarabb el tudnám képzelni magam mellett, mint Scorpiust.
A sors fintora, hogy percekkel később valóban ezt kell tennem. Elképzelni a szitut, hogy Calebbel egy pár vagyunk, mert Lucy Wayland olyannyira összezavarja a fejemet a vádaskodásaival, hogy a legrandomabb, leghülyébb ötlettel állok elő, amit ez az iskola valaha láthatott. Bár első pillanatban még nem is tűnt annyira szörnyűnek ez a mentőötlet, mint később, amikor a mardekáros fiú a fejemhez vágja, hogy nekem tuti elment az eszem.
- Igen, sajnálom, tényleg - bólintok enyhén lebiggyedő ajkakkal, azt látva, mennyire kikel magából. Az előbb olyan könnyedén eljátszotta a szerepét, és tudom, csak azért tette, mert tartozott nekem egy szívességgel, de igazán nem értem, hogy miért kiabál most így velem. Remélem, nem gondolta meg magát, és rohan Lucinda után, hogy elárulja neki az igazat. Mert akkor határozottan ez lesz életem legkínosabb napja, de akkor holnaptól tuti nem merem majd elődugni az orromat a hálókörletből.
- Én nem... Igen. Vagyis nem...? - Megvakarom a fejem búbját. Most pontosan mi is a kérdés? Tetszik-e nekem? Fogalmam sincs... mármint... Ilyen értelemben ennyire még nem gondoltam bele. Talán? Szörnyű volna-e vele mutatkozni? Azért ennyire nem gáz szerintem. Persze biztos lenne, aki nem értené, akinek meg kellene magyaráznom... De hát... Nem is tudom. A bátyám is mardekáros, számomra annyira nem botrányos, hogy abból a házból kedveljek valakit. Legalábbis annyira nem, mint amennyire láthatóan neki az.
- Albus nem fog beleszólni - jelentem ki egy egészen picit kétségbeesetten, talán magamat is győzködve erről. Tényleg nem hiszem, hogy Al ügyet csinálna ebből, de ha mégis, esetleg elmagyarázhatom neki a szitut, hogy Flint igazából nekem segít. Basszus, ez mindenhogy kínos lesz, de most már a katasztrófaelhárítás lenne a lényeg. Ám amikor a csókolózást említi, az arcom már egyértelműen olyan színt ölt, mint a hajam, aztán mély levegőt veszek, és magam is leülök mellé a földre.
- Sajnálom, én tényleg nem gondoltam ezekbe bele. Igazából semmibe nem volt időm belegondolni, de hát láthattad te is, hogy letámadott... - vonok vállat, de még mindig bűnbánó szemekkel keresem Flint tekintetét. Aztán óvatosan, mintha attól félnék, hogy megégethet, kinyújtom a kezem, és megfogom az övét. - Látod? Ez nem is olyan vészes - mondom a kézfogásra, bár egyelőre tényleg kegyetlenül fura. - A... a másik dolog viszont... - Fú... hogy is mondjam ezt el neki? Inkább visszahúzom a kezem. - Hát... abban nincs tapasztalatom. - Hirtelen irtóra érdekesnek tűnik a cipőm orra, meg a porszemek a padlón, de még a rusnya díszítésem is a falon, csak ne kelljen Caleb nagyon kék szemeibe néznem. Mondjuk most közel állok ahhoz, hogy elsírjam magam, pedig nem vagyok egy sírós fajta. És érdekes módon nem azért, mert esetleg meg kéne őt csókolnom, hanem mert mások előtt kéne, és mert... annyira kegyetlenül ciki ez az egész. És mert utálom magamat, hogy ilyen helyzetbe kevertem magunkat. - Gondolod, hogy meg kellene próbálnunk előbb..? - Inkább be sem fejezem a kérdést. Hol is a pálcám? Most tényleg aktuális lenne elásni magamat.
Caleb && Lily
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Vas. Május 29, 2022 8:44 pm
Lily&Caleb
Valentina és Valentínó
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
-É
n sem hiszem, de ki tudja, hogy az animágia kiből mit hoz ki? - von vállat. El tudja képzelni, hogy az animágusok az állatra jellemző dolgokat tesznek. Az is vicces lehet, ha egy kaparófán reszelné a körmét McGalagony, vagy éppen tálból lefetyelne tejet. ~ Vagy mondjuk valaki lábának dörgölőzne és dorobolna, mindjárt megszakadok a röhögésben! ~ Miközben Lily az animágia pozitívumára hívja fel a figyelmet ő nevetni kezd. Nyilvánvalóan értetlenül fogja fogadni ezt a másik, és azt hiszi, hogy kiröhögi őt, meg az animágia nem menő. Neki is tetszik, menőnek tartja, mennyiszer lehetne kiszökni a konyhába éjjelente a manókhoz enni például, vagy éppen besurranni a lánykörletbe, vagy akár mások hálóiba! Szuper lenne, de Caleb sosem érzett ehhez affinitást. - Pff, nem mondod! Ezzel csak elveszik a kedvem tőle – láthatóan Lil’Pot feleslegesen tepert azon, hogy félreérthető volt a mondandója, Caleb vagy nem vette fel, vagy nem érdekelte ennyire. Valóban nem gondolt még erre, és sosem nem is gondolná azt, hogy egymásra kényszerítenék akár őket, akár másokat azzal, hogy munkára küldik őket együtt, méghozzá ilyesmire. Aztán persze lehet, hogy van ahol a közös társalgásban sok mindent megtud az ember a másikról és a kialakult képe megváltozik, erősödik, vagy éppen gyengül és ennek hatására akár közelebb kerülhetnek egymáshoz a felek. Ő már kinyilvánította, hogy Lily Potter amúgy szemrevaló lány, szóval ezzel már nemigen lenne gondja. A Potter név viszont alapból nagy hátrány nála és most is csak azért beszél vele, hogy ha már így alakult, akkor közelebb kerüljenek valahogy egymáshoz. Vagy nem így van? Tényleg kezdi megkedvelni a minden lében kanál vöröskét? Ha nagyon meg akarná magának nézni, biztos benne, hogy pozitív megerősítés kapna abból, hogy az előítéletei eléggé elhomályosították a lány erényeit. Ez abból is látszik, hogy nem esik és esett nehezére eddig sem beszélgetni, vagy akár egy légtérbe lenni a kis Potterrel. Azt viszont tudja, hogy ha nem lenne az édesanyja ilyen helyzetben, nem derült volna ez ki – lám, édesanyja még ebben is tudott irányt mutatni neki, ezért is szeretné megmenteni őt többek között. - Ez nem volt elég meggyőző Potter – kuncog, amikor szemétnek hívja őt a dús keblű vörös. Most is szándékosan hívta így, valójában már nem akarja sértegetni Lilyt. Most már úgy van vele, hogy lehetnek kivételek a Potter familyben is, egyet már talált. A többi még kérdéses, és Albus Potter természetesen nem tartozik az eddigiek alapján közéjük. - Nem tudom feltűnt-e, de még gyerek vagyok. Mikor legyek gyerekes, ha nem most? És amúgy is, minek akar mindenki felnőttnek tűnni?! Tűnni, érted – fújja ki az orrán a levegőt, és ez mindent elmond. Mindenki játssza a nagymenőt, aztán kiderül, hogy ha komoly dologgal kerül szembe, meghunyászkodik, mint egy kisgyerek és onnantól el van könyvelve lúzernek. Ahelyett, hogy mindent úgy csinálnának, ahogy az életkorukból adódóan át kell esniük, legyen az szerelem, tanulás, verekedés, bármi. Ő ezzel nem foglalkozik, csinálja úgy, ahogy kedve tartja, nem foglalkozik a külvilág ítéletével. Csakis Lily Potterével, de ennek eddig egyetlen oka volt. Most már lehet, hogy több is van. Viszont a vetélytársak igenis érdekesek lehetnek, így muszáj rákérdeznie, hogy ki lehet az. - Miért, mert Mardekáros? Vagy idősebb sokkal? Csak nem vagy apakomplexusos… habár azért esetetekben akár nem is kellene ezen meglepődni, ha így lenne. Nyilván nem vagy ilyen, mielőtt felháborodsz, de ha belegondolsz, valahol akár lehetnél is – pimasz mosolya tudatja Lilyvel, hogy ez csak félig komoly dolog, és a sértegetésnek nincs helye. Ha valóban így gondolná, nem kötné a rőtszín hajú lány csinos orrára. De Merlin viccei kiszámíthatatlanok, mint az, hogy ki kezelte a szakállát, amire annyian hivatkoznak, Lucinda máris megcsinálta azzal a bajt, hogy csak a folyosón járt. Már majdnem kiröpíti Lilyt az űrbe egy átokkal, mikor rájön arra, hogy a lány nem tehet mindenről. Mármint arról igen, hogy most egészen más játékot kell majd játszaniuk, és nyilván kellemetlen lesz az egész, főleg a forrófejű bátyától tart, aki alapesetben nem normális. És akkor ez még a kisebbik bátyja, még ott van James is, lehet, hogy ezért kivágja a csapatból, vagy olyan különedzéseket tart neki, hogy a szar is magától rohan belőle WC-re, minthogy kivárja, hogy ráüljön. - Oké, hiszek neked – mondja még mindig idegesen, nem tudja magát lenyugtatni, csak jár az agya, hogy mit kellene csinálniuk, miközben Lily oda-odaszúr egy-egy nem túl nyugtatóan ható kérdést, vagy épp választ. - Remélem azt tudod, hogy ha tetszik egy pasi neked, majd ne így közöld vele - forgatja meg a szemeit, ezzel elvonva annak az élét, hogy most róla van szó és talán tetszik a vörösnek. Eszébe sem jut most ebbe belegondolnia, mert éppen az jár az ezébe, hogy hol van olyan magas hely, ahonnan leugorva majd meghalhat. - Nem beleszólni, belevarázsolni fog. Nem tudom emlékszel-e a múltkori esetre, amikor betámadott indok nélkül. Most még az is lesz neki, legalábbis az ő ostoba, kifordított gondolkodása szerint – legyint, majd leül a fal mellé. Nem sokkal később csatlakozik hozzá Lily is, és most hirtelen beugrik neki az is, hogy a másiknak sem örömteli a pillanat. Sajnálni mondjuk nem sajnálja, mert nem sikerült gondolkodnia, és rossz döntést hozott, emiatt pedig bűnhődnie kell, azaz Caleb empátiáját egyelőre nem nyerheti el. Főleg, hogy mindkettőjük bőre forog a kockán. - Jól van, már mondtad. Láttam és már mindegy is, ezt kell valahogy megoldanunk – pillant a kékeszöld szemekbe, és hirtelen szűkül össze a torka. Megsajnálja a lányt, és egy apró mosolyt kanyarít biztatóan az arcára, miközben Lily újabb partizánakcióba kezd. Teljesen meglepődik, már húzza is ki a kezét, végül nem teszi azt, hanem ráfog Lil’Pot apró kezére és vörösbe vált az arca. - Látom – néz le a kezükre, és kényelmetlenül érzi magát, a szíve hevesen ver, a torka továbbra is elszorul. – Ez nagyon… fura – mondja ki végül, nem tudta jól megfogalmazni. – Mármint nem rossz, meg ilyesmi, csak… szokni kell. De legyen, ha már így alakult – fújja ki a levegőt és próbálja tartani a macsó gyereknek semmi sem számít stílust. Pedig se nem macsó és igen is számít neki, hogy mindjárt szívinfarktust kap, hogy egy fiatal csaj megfogta a kezét. Önszántából. De a varázs megtörik, ahogy Lily mondani akar valamit és kihúzza a kezét az övéből, ő meg várja, hogy mire is akar kilyukadni a másik. - Ó – nyögi ki, szóval a kis Lil’Pot még mindenféle módon szűz, lehet, hogy Caleb volt az első pasi, akinek fogta a kezét azért, mert a párja, még ha ez nem is igazi kapcsolat. – Nekem van – jön a suta válasz, amivel nem mennek sokra, a mardekáros pedig harapdálni kezdi az ajkait idegességében. Közben felsejlik előtte, hogy kábé egy negyedórája mondta Lily, hogy nem volt még senkije. - Hogy mi?! – kapja fel a fejét és tekintetét a másikra szegezve, miközben pontosan tudja, hogy legalább annyira el van pirulva ő is, mint a másik. – Hát ö – kezd bele – ha, annyira… akarod?! – megy bele végül, de aztán eszébe jut valami. – De akkor minden tartozásom semmis! – nyugtatja magát ezzel, hogy milyen jól járt már így, hiszen Lily tutira belemegy majd, mert semmi más vágya nincs, mint, hogy tökéletes legyen az álcájuk és smárolhassanak. Hát hogyne?! - Oké, Caleb bácsi csóktanodájába beiratkozhatsz – mosolyodik el, még egy kis kuncogás is kiszökik az ajkai között. – Azt mondom, ha már így elszúrtad, szúrjuk el jól. Amúgy sem kell majd feszt smárolni, elég, ha úgy csináljuk, hogy elhiggyék, mit szólsz? Persze biztos lesz olyan helyzet, amikor muszáj, de akkor legalább már… és, bocs, hogy velem kell először – süti le a szemeit, egyáltalán nem várt módon. Eszébe jut, hogy ez azért elég nagy parasztság, ha a másik nem akarja. Már pedig ha akarja is, nem azért, mert szeretné. – Na, felkészültél? – a jobb kezével eltűri Lily tincseit, hacsak ő nem húzódik el a mozdulattól.
Öhm, oké. Calebnek valószínűleg jobb, ha nem árulom el a titkomat, hogy elkezdtem animágiát tanulni, az az érzésem, csak kigúnyolna meg piszkálna miatta. Gondolom, így is épp elég dolgot ki tud találni ellenem erre a célra. Persze szórakoztató, amiket McGalagonyról mond, de én nem szeretnék ugyanerre a sorsra jutni, és a buta macskavicceinek áldozatául esni.
Szerencsére legalább a furcsa, véletlen kétértelműséget nem veszi észre a szavaimban. Ezt a Valentin-napos, szerelmes témát már így is épp eléggé körbejártuk, de persze mi másról is beszélhetnénk, amikor bele vagyunk kényszerítve ebbe a kínosan nyálas feladatba.
- Ezzel veszik el a kedved? - nézek fel rá vigyorogva, aztán meg, hiába próbálnám visszatartani, el is nevetem magam. - Ugyan már! Ez egyáltalán nem kedv kérdése. Ha majd egyszer tényleg kezdesz megkedvelni vagy megszeretni valakit, a legkevésbé sem fog számítani, hogy mennyire élvezted vagy sem ezt a programot, vagy hogy tetszenek-e a kis nyomi szivecskés szalagok – ingatom a fejemet. Mintha én valami nagy szakértője lennék a dolognak. Na jó, lehet, hogy nincs ebben sok tapasztalatom, de azért annyit még én is tudok, hogy ezekre általában semmi befolyása nincs az embernek, csak úgy megtörténik. - Én egyébként sem így értettem, amit az előbb mondtam, hanem hogy... ettől - mutatok körbe a már elkészült díszítésre - egyesek könnyebben hangulatba kerülnek, aztán... nem tudom... Lehet, könnyebben színt vallanak azok előtt, aki egyébként már régóta tetszik nekik, vagy ilyesmi... Na mindegy, valószínűleg hülyeségeket beszélek - vonok vállat végül, és inkább visszatérek a munkához, hogy az is haladjon, ne csak a szám járjon.
- Ó, szóval szeretnéd, hogy még meggyőzőbb legyek... Flint? - vonom fel a szemöldököm, és a már egyébként is a kezemben tartott pálcámat rá szegezve lépek hozzá közelebb. Próbálnék fenyegetőbbnek tűnni, de igazából csak játszadozunk, húzzuk egymás agyát, és ezt mindketten jól tudjuk. - Ha mondjuk rád szórnék egy rusnya rontást, az meggyőzőbb volna? - pöccintem meg a mellkasát finoman a pálcám hegyével, és mellé édesen mosolygok rá. Lehet, hogy kezdem őt egyre inkább megkedvelni - igazából ezen a ponton már tök értelmetlen volna ezt tagadni – de attól még ugyanolyan jól esik piszkálni. Bár ezt barátok között már inkább ugratásnak nevezik, nem? Barátok vagyunk egyáltalán? Oké, lehet, hogy az azért enyhe túlzás volna, de ellenségek sem vagyunk.
- Na jó, ebben igazat kell adnom neked - sóhajtok és bólintok. - Én sem vágyom rá, hogy máris felnőjek... bár... ha az megtörténik, én valószínűleg még akkor is gyerekes maradok majd – vigyorodom el. - Ron bácsi is mindig azt mondja, addig a legjobb, amíg gyerekek vagyunk, és hogy felnőttként sem kell mindig mindent túl komolyan venni. - Mondjuk Hermione néni viszont ilyenkor olyan szigorú pillantást lövell felé, amivel azért el tud bizonytalanítani, hogy akkor ez most hogy is van?
- Mi?! Apakomplexusos? Fúúj, nem, egyáltalán nem. Mégis mit értesz az alatt, hogy akár lehetnék is? - ráncolom a homlokom egyszerre értetlenül és elborzadva. - Vagy azt hiszed, valamelyik tanárba estem bele? Édes Merlinem! - elnevetem magam. Ez kész katasztrófa. - Nem. Ha nagyon tudni akarod, igen, kicsit idősebb, de csak két évvel. És igen, Mardekáros. De nem ez volt a gond, nem ezért nem működött volna. Hanem mert... jóban van a bátyámmal, szóval... kicsit gáz lett volna – vonok megint vállat. Ennél jobban nem tudom neki elmagyarázni anélkül, hogy kimondanám Scorpius nevét, vagy rá nem vezetném a Calebet a válaszra. Amit nem akarok. Ez már amúgy is a múlt, már nem érdekel úgy a szőke hajú srác.
- Na és te? Vallatsz engem, de te még nem árultad el, hogy tetszik-e valaki, vagy kibe voltál szerelmes... vagy akármi... Öhm... gondolom Lucinda Wayland tetszik neked valamennyire, mármint... a bulin kicsit úgy tűnt - puhatolózom óvatosan, de most inkább nem nézek fel a fiú igézően kék szemeibe. Nem kísértem a sorsot, mert végül tuti elpirulok, meg zavarba jövök a ténytől, hogy ezt az infót miből is szűrtem le ugyebár. Azt hitte, Lucy vagyok, amikor táncoltunk, és hát... Bár lehet, hogy csak beleképzeltem. Amúgy meg minek is töröm én ezen a buksimat?
És mintha csak megidéztem volna, a lány egyszer csak megjelenik, hogy mindenfélének elhordjon, megvádoljon, és hála neki, pillanatok alatt fordítom ki a helyzetet, és teremtek még kínosabb szituációt. Flint nagyon dühös, érthető módon, én pedig hiába takaródzom azzal, hogy bepánikoltam, sarokba szorítva éreztem magam, lehetőségem sem volt végiggondolni, mit teszek, vagy mondok, ezt igazából már nem tudom visszacsinálni. De még ennél is inkább zavarba jövök, amikor rákérdez, hogy ő tetszik-e nekem, én pedig rendesen válaszolni sem tudok. És ez valamiért láthatóan érzékenyen érinti, mintha megbántottam volna a bizonytalan válaszommal. Valóban így volna? Én már semmit sem értek. És még azt sem állíthatom teljes meggyőződéssel, hogy Albus nem lesz megint szemét vele.
- Hát... megpróbálok majd beszélni vele újra. De én tényleg úgy gondolom, hogy ha te nem állsz le kötekedni vele, ő sem teszi - rántok egyet a vállamon kissé esetlenül. Igazából valóban ez a legjobb, amit tanácsolhatok neki. A bátyám alapvetően nem az a veszekedős típus, legfeljebb ugratni szeret másokat, többek között engem is, meg gondolom, igazából csak meg akar védeni. Úgyhogy, ha Caleb nem ad okot arra, hogy Albus rá támadjon, akkor nem is fog.
Ám nem csak erről kell meggyőznöm Calebet, hanem arról is, hogy a helyzet nem annyira vészes, mint tűnik, és hogy menni fog ez nekünk. Azt hiszem, igazi griffendéles bátorságról teszek tanúbizonyságot, amikor különösebb habozás nélkül nyúlok előre, és fogom meg a kezét, hogy ezzel is bizonyítsam az igazamat. Persze ettől még hihetetlenül zavarban vagyok, szinte arra számítok, majd elutasít és kinevet, és csak akkor mosolyodom el, mikor megérzem a szorítását az ujjaimon. Amúgy ez tényleg nem olyan rossz. Fogni egymás kezét. Láthatóan őt sem zavarja. Tényleg működhet a tervünk. De aztán eszembe jut a másik dolog is, ami a színjátszásunkhoz kell. A csók. És megint elvörösödöm, és elhúzom a kezem, hogy az ujjaimat tördeljem idegesen, mert most el muszáj mondanom, hogy még ezen a téren sincs semmi tapasztalatom. Jelen pillanatban azért kicsit azt kívánom, bárcsak igent mondtam volna tavaly szeptemberben, amikor az egyik évfolyamtársam elhívott randizni, és akkor mostanra ezen az egészen áteshettem volna már. Csakhogy Colin nekem a legkevésbé sem tetszik, és cseppet sem vágytam rá, hogy akárcsak kettecskén mutatkozzam vele... vagy bármi mást műveljek vele.
- Öhm... oké, akkor legalább egyikünk tudja, mit csinál - erőltetett ideges nevetést hallatok. Hát persze, hogy neki van tapasztalata. Ilyen elképesztő kék szemekkel biztos egy rakás lány fut utána állandóan.
- Ha... Khm... szóval... ha ezt az egészet bevállalod velem, természetesen nincs több tartozásod felém. Sőt! Valószínűleg én jövök neked egyel – ismerem el, hisz az, hogy a pasimnak adja ki magát pár napig – vagy hétig, gondolom bőven túltesz azon, hogy a haverjai előtt voltam kedves elfogadni tőle egy doboz csokit, meg helyben meg is kóstoltam a kezéből. - Csak lehetőleg ne kérj majd tőlem valami túl nagy őrültséget - ráncolom a homlokom. Aztán azok az apró barázdák kicsit tovább mélyülnek, és az orromat ráncolom, amikor megemlíti “Caleb bácsi csóktanodáját”. Uff, léci, ne!
- Tulajdonképpen, azt hiszem, nem zavar... mármint, hogy veled kell először - mélyülök el két pillanatra a szemeiben, miközben a szívem igazából éppen ki akar ugrani a mellkasomból. - Csak, könyörgöm, többet ne mondj olyanokat, hogy “csóktanoda” - vágok egy pici fintort. De aztán halványan, szégyenlősen elmosolyodom, miközben ő épp egy tincset igazít a fülem mögé. - Ühüm, kész... készen állok - jelentem ki enyhén dadogva, és csak reménykedhetek, hogy ez nem tűnt fel neki. Egyik kezemet bizonytalanul felemelem, aztán megtámasztom a vállán, és lassan közelebb hajolok; valamikor útközben a szemeimet is lehunyom, ezért fogalmam sincs, hogy végül melyikünk is szeli át a maradék távolságot, csak azon kapom magam, hogy az ajkaim már finoman az övéit érintik.
Caleb && Lily
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Pént. Júl. 15, 2022 4:43 pm
Lily&Caleb
Valentina és Valentínó
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
-A
ha, ezzel - erősíti meg azt, amit az előbb mondott. ~ Ha szerelmes vagy, nem az fog hangulatba hozni, hogy giccses szívecskék repkednek, meg cuppogó hangokat hallasz, az rohadt élet! ~ – Végre egyetértünk! Itt vagy te például, és ha ilyennel közelítesz felém, én tuti… - megvakarja a fejét, mert valami nagyot akar mondani, de olyasmit, amiből Lily nem nagyon jön rá, hogy mire is gondolt valójában. Sőt, ami azt illeti, ő is csak most jön rá úgy jobban, hogy kezdi megkedvelni a vöröst és egyáltalán nem zavarja. Inkább egy apró bűntudat-morzsa jelenik meg benne, mert a cél szentesíti az eszközt hadműveletben Lil’Pot rosszul fog járni. Nagyon. És ezt most már sajnálja, de meg nem rendíti az elhatározásában. - …széttépném, vagy valami, mert tudnám, hogy szórakozol velem – egy apró nyelvöltésre és picit kínos nevetésre futja tőle, hogy elvegye a mondandója élét végül. A kis Potti pedig próbálja védeni a saját érvelését, de végül feladja. - Valószínűleg – nevetgél még egy kicsit Caleb, majd azért hozzáteszi. – Azért értem ám, hogy mire gondolsz és biztos igazad van abban, hogy valakiket ez – mutat körbe és fintorog is mellé – hangulatba hoz. De a lényeg, hogy mi nem ilyenek vagyunk, mert, ha ilyen lennél, kénytelen lennék odébb ülni – nevet fel újra, ahogy próbálkozik Lily páncélfeltörésével. De igazán jól is szórakozik, hogy mással szórakozik, így mindenki csak nyer. Már, ha ő van benne csak a mindenkiben. - Ez ilyen Potter vonás, hogy fegyvertelenre támadunk? – nem akarta, de kijött belőle, mondhatni magas labdának is. – Bocs, összekevertelek az egyik rokonoddal – sóhajt egyet, majd közelebb lép. – Cserébe, mert bunkó voltam, belebokszolhatsz a vállamba – oda is fordítja egy félmosollyal a vállát. Nem most akarja elrontani a köztük kialakulni látszó jó viszonyt, egy nagyon rossz beszólással. Ami valahol hiába igaz, a vele szemben állóra egyáltalán nem. - Ron bácsikád jó fej lehet akkor. Bár nem hinném, hogy a legtöbben egyetértenek vele – nem igazán ismeri Ron Weasley hőstetteit, már a nyilvánvalókon és köztudottakon kívül. Inkább az aurorparancsnok lesz lassan kötelező olvasmány, nem a bajtársai. A szó elterelődik a kettőjük szerelmi életére, és ismét sikerül egy kicsit kiakasztania a kékeszöld szemű lánykát. - Ühm, megnyugodtam, hogy mégsem tanár – nevet, de szöget üt a fejébe az utolsó mondat. Sejti, hogy Scorpiusról lehet szó, neki azonnal ő jut eszébe, mert tényleg sokat lóg Scorpi vele, Calebbel meg kevesebbet, amit nem átallott már a fejéhez csapni. Pletykák keringenek arról is, hogy ők egy pár, de Caleb bárkitől hallja, csak kiröhögi őket. Persze az is lehet, hogy nem rá gondolt Lily, de nem fog rákérdezni inkább. – Gáz lett volna? Miért valamelyik bátyáddal jár? Mondjuk, ha meleg, akkor tényleg gáz lett volna a te szemszögedből, ezt elismerem. De vannak még nagyon menő és jó fej Mardekárosok, egyik például itt áll előtted – mondja szerénykedést színlelve, de ezt a labdát sem tudta ott hagyni, le kellett csapnia. - Sok lány tetszik, köztük Lucy is, igen. De foglaltakkal nem tudok mit kezdeni – von vállat, valójában meg nem akar mit kezdeni. Hallott már ilyen-olyan megcsalásokról, és a Mardekárosok máshogy dolgozzák fel ezeket, így inkább nem növeli tovább az amúgy sem kevés problémáját az ilyen elkerülhető dolgokkal. – De hogy a pletykarovat vezetője ne maradjon infó nélkül, amit nem adhat ki… titokban jártam Mary Shulettel egy rövid igeig. Ő aranyos volt, csak aztán túlságosan elkezdte elhinni, hogy aranyvérűként több joga van egy kapcsolatban – legyint. – Hagyjuk is – vonja meg a bal vállát, ezzel utalva arra, hogy Lily ne kérdezzen bele ebbe jobban. De hogy ne legyen jó a beszélgetés, amit a vörössel végez, az emlegetett Lucy és Lil’Pot egyszerre rontják el a délutánját, mintha a díszítés-büntetés nem lett volna elég. Kiakad, mint a taxióra és próbál úrrá lenni a benne dúló viharon, a kellős közepében állva. - Köszönöm a tanácsot. Én csak úgy nem szoktam leállni kötekedni, ezt meghagyom Mulcibernek, vagy éppen a tesódnak. De nem hagyom szó nélkül – fújja ki magát, és próbál mindent megragadni, hogy ne hagyja itt a lányt, mert azzal biztosan nem tenne jót a köztük alakuló kapcsolatnak. Az pedig mindenek felett áll, ezért szinte szétrobban feje, de Lily megoldja valahogy a dolgot, és kezd lehiggadni, főleg, amikor megfogja a vörös a kezét. - Igen, de muszájból. Bár ne értsd félre, szívesen csókolok meg lányokat, csak ne kényszerből. Tudom, ez lelombozó lehet, mert azt hitted, bármikor kapok az alkalmon, mert, hogy is mondtad nemrég… egy szemét vagyok – vigyorog rá, mert látja, hogy Lily annyira ideges az egész miatt, hogy mindjárt elájul. Mondjuk legyen is az, ő okozta az egész galibát, de most talán neki kéne az okosabbnak lennie és a javára fordítani az egészet. És ki is zsarolja a másikból, hogy eltörlődjenek a strigulái, sőt, még Lily fog neki tartozni. ~ Remek! ~ - Háháhá – hangosan felnevet, amikor Lil’Pot megkéri, hogy ne használja a csóktanodát, mert az zavarja őt. – Jól van, jól van, nem fogom használni – nevet tovább, belőle már elszáll a feszültség, ami eddig volt. Talán még a javára is válik Lucy közbelépése és Lily hirtelen zavara, ez majd még később kiderül, de azért ne szalassza már el a lehetőséget. De aztán rendbeszedi magát, hiszen csókolózniuk kell, lehiggad és próbál a feladatra koncentrálni. - Nem lesz gond, ne izgulj – suttogja, mert a szíve ki akar robbanni a helyéből. Végül lehunyt szemekkel találkoznak ajkaik, ő pedig nagyon lassan próbálja elmélyíteni a csókot. Mégsem akar csak egy sima szájrapuszit, ami korábban a gondolatai között felmerült, mert Lily első csókja miért legyen béna? Beletúr a lány hajába és óvatosan elmélyíti a csókot, és amíg nem érez ellenállást folytatja is. Végül elszakadnak ajkaik egymástól, érzi, hogy még a füle teteje is égő vörösben izzik. - Khm-k – köszörüli meg a torkát. – Elsőre nem is volt rossz egy kezdőtől – úgy érzi Lily nem volt gyakorlott, de az biztos, hogy szívből jött. Óvatosan megcirógatja az arcát, majd sóhajt egy nagyot. - Oké, bocs, ha hosszú lett, majd, amikor „játszunk”, nem kell ezt csinálni, csak amíg muszáj. Vagy el is rohanhatunk mindig a kíváncsi szemek elől. - ötletelget hangosan zavarában. - Azért… annyira nem volt rossz, remélem?! – néz a csodás kékeszöldekbe. Végül, hogy ne csináljon hülyeséget, hirtelen átöleli a lányt, és így nem tudja kihasználni a helyzetet, meg bunkó sem lesz. Csak csöndben ölelgeti őt, ha hagyja… - Amúgy... - megpróbálja utánozni Lily hangját, mielőtt folytatná. "- Azt viszont most megmondom, hogy megpuszilni legfeljebb álmaidban foglak, szóval ebben ne is reménykedj." - kedves mosoly terül el az arcán a végén, mert végre megint piszkálhatja a lányt, ő majd visszavághat és az egész csókolózásdi elfelejtődhet. Csak akkor miért 150 a pulzusa és miért égnek az ajkai?
Továbbra sem értem, ezek a hülye pink szivecskék miképpen is tudnák elvenni Caleb kedvét a szerelemtől. Mintha az kedv kérdése volna. Ugyan! Persze ez a munka szívás, de a kettőnek nem sok köze van egymáshoz. Szerintem. Arcomon a kétkedés helyét azonban hamar átveszi az enyhe értetlenség, amikor valami megmagyarázhatatlan okból engem hoz fel példának, mintha szándékomban állna “ilyennel közelíteni felé”.
- Na igen, nyilvánvalóan csak szórakoznék veled... - hagyom rá mégis a dolgot, bár továbbra sem igazán látom magam előtt, hogy ez milyen szitu is lenne. Miért is akarnék neki szívecskéket adni? Vagy bárkinek is. Abban viszont abszolút igazat kell adnom neki, hogy ez a giccsparádé mindkettőnk ízlésvilágát messzire elkerüli.
- Aha, értem. Szóval az, hogy griffendéles vagyok, meg hogy Potter, közel annyira sem gáz, mintha romantikus alkat lennék... - állapítom meg a megjegyzésére, hogy odébb ülne a közelemből, ha az utóbbi eset állna fenn. Mondjuk megértem. De attól még jól esik egy kicsit még ezzel ugratni. - Pedig... nézd csak – markolok fel egy csomó apró, tarka szivecskét a dobozból. - Hát nem cukik? - És megdobom Calebet vele, aztán nevetve hátrálok el, némileg tartva a bosszútól. Összetakarítanunk, remélem, nem kell. Azt igazán csinálhatná majd más, amikor a többi vackot is összeszedik pár nap múlva.
Na, de amíg az előbbi csupán móka és játék, Flint következő megjegyzése szerintem övön aluli volt. Még mindig nem tudom, nem értem egészen, mi történt közte és a bátyám között, de nem fair, hogy az egész családunkat azzal vádolja, szokásunk fegyvertelenekre támadni. - Ez nem vicces – ingatom a fejem. - És nem mintha a pálcádat a hálókörletedben hagytad volna – forgatom a szemeimet. Gondolom a zsebében van, vagy itt van valahol elszórva, hisz az előbb még ő is azt használta a dobozok lebegtetésére. Arra azonban elnevetem magam, amikor felajánlja a vállát egy ütésre. Hát csak azért sem teszem, helyette inkább játékosan meglököm kissé a mellkasát. - Néha tényleg elég bunkó vagy – jegyzem meg közben, még mindig szélesen mosolyogva.
- Ron bácsi valóban jófej. A legjobb. Ő és George bácsi is. Ketten vezetik a Weasley Varázsvicc Vállalatot, szóval gondolhatod... Szerintem sosem fog felnőni igazán egyikük sem. - És kit érdekel, ha ez másoknak nem tetszik? Én mindig szeretettel gondolok rájuk, és cseppet sem bánnám, ha olyanná válnék, mint ők. Bár ehhez valószínűleg túl sok van bennem anyából is.
Valahogy megint a szerelemre, pontosabban az én szerelmi életemre terelődik a szó, és nem vagyok túlzottan elragadtatva attól, hogy erről kell beszélnem, hisz nem is igazán van miről. Amiről meg lenne, arról meg nem kifejezetten akarok. Hisz ez az egész Scorpiusszal mindig is halálra volt ítélve, bár ez annyira már nem is érdekel. De őszintén, még mindig inkább osztok meg kisebb részleteket a témában Flinttel, mint hogy azt higgye – vagy bárki azt higgye, ne adj Merlin, terjeszteni kezdje rólam - hogy egy professzorba estem bele. Fúj!
- Nem, nem tanár - ingatom hevesen tiltakozva a fejemet. - Nem... Mi? Senki sem meleg. Vagy hát, lehet, mit tudom én. - Komolyan fogalmam sincs. Nem mondom, hogy nem futott végig már nekem is az agyamon a gondolat, hogy Albus és Scorpius között több is lehet barátságnál... De Albus nem rég még Goldieval járt, ha jól tudom, meg ez amúgy is csak rájuk tartozik, aztán majd elmondják, ha úgy akarják. Bár így belegondolva tényleg még inkább ciki lenne, ha ők tényleg együtt vannak, én meg Scorpi után csorgatom a nyálam. Ezerszer cikibb lenne, mintha csupán barátok. Hagyjuk is!
- Aham... és mégis mit kezdjek ezzel a “menő és jófej”, és nem mellesleg elképesztően szerény mardekárossal? - vonom fel a szemöldökömet és billentem oldalra a fejemet várakozóan. - Zúgjak beléd inkább? Eeeehhh... tuti két perc után összetörnéd a szívemet - biggyed le kissé a szám. - Vagy én a tiédet - erre viszont már elnevetem magam. Kíváncsian figyelek, amikor végre ő is elárul valamit magáról. Miért is nem lep meg, hogy sok lány tetszik neki? A következő infók viszont már valóban egészen érdekesek.
- Mary Shulettel, komolyan? Wow, és tényleg nem is bánnád, ha írnék róla? Bár... egyébként nem csak a pletykarovatba szoktam írni... - Szúrom azért oda, mert tényleg nem csak a pletykák érdekelnek. Azon viszont meglepődöm, hogy Mary felsőbbrendűnek érezte magát az aranyvérűsége miatt, és ezt éreztette is Calebbel. Ez olyan szemétség. Ám mielőtt bármit hozzáfűzhetnék vagy kérdezhetnék, a semmiből váratlanul Lucy bukkan fel, hogy egyik pillanatról a másikra fenekestől felforgassa az életünket. És nem marad más után, csak a “romeltakarítás”. Mert bizony meg kell oldanunk ezt a helyzetet, és utálom, hogy ebbe bele kell rángatnom Calebet, de sajnos tényleg nem látok más megoldást. A bátyámmal kapcsolatos megjegyzéséhez már inkább nem fűzök hozzá mást, mert nem akarok vitatkozni, azzal csak magam alatt vágnám tovább a fát. Közben meg valóban csak remélni tudom, hogy se Albus, se James nem csinálnak majd ebből ügyet.
- Ké-kényszerből... ühüm... - ismétlem utána a szót kissé elkeseredetten. - Én ilyet nem mondtam. Vagy ha mégis, de biztosan nem így értettem, mármint, hogy... - Ha arra megy, hogy az eddigieknél is jobban zavarba hozzon, meg kínos helyzetbe, akkor jól megy neki. Hihetetlenül kellemetlenül érzem magam attól, hogy épp próbálom rábeszélni arra, hogy “muszájból” megcsókoljon, illetve kamuból velem járjon. Attól félek, nagyon közel állok ahhoz, hogy elsírjam magam. Csak azt remélhetem, hogy nem éppen csók közben tör majd rám. - Én... én tényleg nem szeretnélek semmire rákényszeríteni... Szóval, ha ez túl sok, vagy valami... kitalálhatunk mást, vagy majd megoldom... nem tudom... - vonok vállat tanácstalanul. Őszintén, már fogalmam sincs, mit csinálok. Ha mégis benne lenne, és - tudomásul véve, hogy ez az egész után én tartozom neki -, hajlandó végigcsinálni, legjobb, ha gyorsan túlesünk ezen a csókon. Nem?
Az izzadó tenyereimet a nadrágomba törlöm, és minden erőmmel igyekszem felülkerekedni az idegességemen, amikor végül közelebb hajolok az arcához, ajkaim pedig megközelítik az övéit. Kicsit tartok tőle, hogy egyik pillanatban majd a szívem egyszer csak keresztül üti a bordáimat, és kiugrik a helyéről, annyira hevesen ver... de aztán... Valahogy jobban lefoglal az, ami történik. Ajkaink találkoznak, és először azt gondolom: hát ennyi, egy egyszerű szájra puszi, nem is vészes, ez is megvolt. Ám mielőtt elhúzódnék, megérzem a változást Caleben, ahogy finoman megmozdítja az ajkait, majd ujjait a hajamba fúrja, és az egész valami egészen mássá alakul. Intimebbé. Egyszerre ijesztőbbé és izgalmasabbá. Még egy kicsit közelebb hajolok, a kezem, amit eddig a vállán támasztottam meg, most átkarolja a nyakát, a szám pedig ösztönösen nyílik el kicsit, utat engedve Caleb óvatos próbálkozásának. Néhány pillanatig csak ismerkedem az érzéssel... nem csak azzal, amit ő tesz, hanem azzal a kellemes, jóleső dologgal, ami a szívemből árad szétfelé. Aztán megpróbálom leutánozni azt, amit ő csinál, és az egész sokkal, de sokkal jobb lesz.
Kipirulva, apró, de gyors levegővétellel húzódom el tőle. Ő magyaráz valamit, én meg először alig tudok figyelni a szavaira, csak bólintok, de azt sem tudom, mire. Én is megköszörülöm a torkomat. - Valóban... nem volt rossz. Mármint... Köszi. A leckét - hablatyolok, és a homlokomat ráncolom, mert egyelőre tényleg azt sem igazán tudom, hogy mit is beszélek.
- Rendben. Majd, amikor szükségesnek találjuk... - bólintok, bár annyira nem is bánnám, ha meg kellene ismételnünk. - Nem. Egyáltalán nem volt rossz - erősítem meg végül az iménti kijelentésemet a kérdését hallva. Lassan azért sikeresen magamhoz térek újra, vagyis már kezd úgy tűnni, de akkor Caleb váratlanul átölel. Basszus! Miért esik ez ennyire jól? Fogalmam sincs, miért csináljuk ezt, hogy ez még mindig a gyakorlás része-e, de egy-két pillanatnyi habozás után viszonzom is az ölelést. Aztán azon kapom magam, hogy egy mély sóhaj tör belőlem felszínre. Ami hamar nevetésbe ível át, amikor visszahallom a saját korábbi kijelentésemet tőle.
- Hé! Ez megint övön aluli volt! - szégyenlősen nevetek, miközben kibontakozom az öleléséből. - Öhm... Találkozhatnánk holnap reggeli után, és odaadom majd az órarendemet, ha gondolod. Hogy tudjunk egyeztetni, mikor fussunk össze, meg ilyenek - ajánlom fel a lehetőséget. Aztán hirtelen felpattanok. - Asszem ez a giccses díszítés végül is elég jó lett – felkapom az egyik kiürült dobozt, és nem foglalkozva azzal, hogy az egyik termet igazából még kihagytuk, lassan menekülőre is fognám. - Szóval akkor... majd reggel – biccentek Caleb felé egy újabb szégyenlős mosollyal, aztán sietve elhúzom a csíkot. Nem maradhatok tovább egy percig sem, mert... Mert nem. Mert az érzéseim szanaszét vannak, és szerintem mindjárt csillámló szikrák fognak kipattanni a fejemből, vagy sírva fakadok, esetleg röhögő görcsöt kapok, vagy én sem tudom, de mára mindez már túl sok volt.
Caleb && Lily
"You can't always be strong but you can always be brave."
