Miért voltaképp' van ilyen tulajdonságom? Őszintén szólva; nem hiszem, mármint akármit is teszek az, inkább a visszájára fordul, mintsem, miszerint jól sülne el. Az erőfeszítéseimnek minimális látszata van, 'míg meg nem jelenik a nagyra becsült húgom, aki a családunk valós örököse, mintha én tehetnék ezekről az átkozott elvárásokról. Mellékesnek tekintenek, minden figyelmet a testvérem felé szegezve. Az ő tulajdon sorsa a meghatározó, míg az enyém ugyebár elenyésző, mert önhibámon kívül halva született egy gyermek, s bár tekinthetném áldásnak e súlytól való megszabadulást, azonban a valóságban majd' megöl a féltékenység. Minden, ami valaha is lehettem volna; lényegében nem engem illet meg, hanem a drága kis húgomat. Szinte elképzelhetetlen egy olyan ember számára eme érzelem átélése / felfogása, aki ténylegesen nincs benne ebben a nyavalyás aggályokkal teli körben. Fogalmazunk úgy, miként ez egyféle szégyen, mert én voltam az elsőszülött, ehelyett pedig úgy kezelnek, mint egy másodrangút. Még azt is megmerném kockáztatni, miként az sem számít nekik; élek-e, avagy halok.
S mi a helyzet saját magammal? Hosszú időbe telt úgymond túllépni a felületes elvárásokon, miszerint ne csak kételyeket tapasztaljak meg, hanem az önfejlesztés valódiságát. Bizonyos évek után pedig.. játszi könnyedséggel hajlottam a tanulékonyságra, s akaratomon felül is képes voltam fejleszteni a készségeimet. Imádtam a tudás elsajátításának meglétét, sőt azt, ahogy ideje koránt oktatásokban részesültünk. Így minden tőlem telhetőt megteszek a mai napig azért, miszerint minél jobb legyek, avagy a törekvéseim között szerepel; az átlagon felül teljesíteni kimagaslóan. Ha valaki száz százalékot vár, akkor hajlandó vagyok elmenni a végletekig is azért, miszerint százötven százalékot nyújthassak. Magasak az elvárások mások részéről és a saját oldalamról is magammal szemben. Gyűlölök hibát véteni, így nem engedem meg a legkisebb baklövéseket sem. Igyekszem mindenféle skálán bővíteni a tudástáramat, ekként bármiféle feladatot képes vagyok elvállalni gondolkozás nélkül. Legyen szó kínzásról, ölésről, vagy bármely fekete biznisz ügyletről. Hajlandóságot mutatok a trükkök gyors megjegyzésére; kiváló tehetségem van könnyen megfogni a dolgok értelmét, átlátni bizonyos helyzeteken, avagy felismerni az adott szituációt. Mind fizikailag, s mind szellemileg a legjobbat nyújtom, kivételt képez az a tény, miképp' ezt magamon kívül igazából senkit sem érdekel.
Ténylegesen mit is képviselek jellemileg? Kifejezetten a pozitív tulajdonságaim közé sorolnám; a tanulás iránti vágyat. Óhatatlanul is tudok kedves lenni néha napján, ha nem épp' morcicaként ébredtem fel. Ha a szükség úgy kívánja, akkor változatos jellemskálával roppant meggyőző tudok lenni. Ha szeretném kellően megtudom erőltetni magamat azért, miként elnyerjem az emberek bizalmát és egyúttal tekintélyét. Továbbra sem asszociálok a családomra, mert náluk lepereg ez a fajta tevékenység, akárhogy is erőlködöm. Teperek a nagyszerű eredményekért, sőt... bizonyítani óhajtom ezzel, miszerint többet érek annál, mint, amit ők látnak bennem. Olykor hajlamos vagyok makacsul is, de ragaszkodni az ideológiákhoz, ezzel fejest ugorva a kíméletlen módszerekbe. Nem rettenek vissza a megerőltetéstől, s hiába fog ki rajtam valami; elérem, miként végrehajtsam azt mindenáron. Tudatosan türelmesnek látszom, habár elég hamar felkapom a vizet. Összességében egy határozott jellemnek tűnök, aki megannyi szempont alapján teljesen megbízhatónak hat.
Ami zavar bennem másokat
Valld be, miszerint ezt a részt vártad, ugye? A kemény neveltetés révén lehetek ott, ahol és mégis egyúttal sehol. Akármit mondok, teszek, vagy cselekszem, mintha mit sem számítana a felmenőim szemében. Sokkal nagyobb elvárásokat érzek az irányomba, mintsem a húgommal kapcsolatosan, s bár ugyan mindketten megkapjuk a teljeskörű oktatást, mégis... mégis őt dicsőítik, amit semmiképp' sem érzek fairnek. A féltékenység a fő ismérvem, hisz' irigy vagyok a vérszerinti testvéremre. Csökönyösen ragaszkodnék ahhoz, ami engem illetne, de hiába, ha elhappolt előlem mindent. Övé a család szeretete, figyelme, törődése, mintha én... én nem is számítanék létezni. Ő az első számú gyermek, mert ő vele létrejött az, ami velem koránt sem. Ebből is fakad némileg a hirtelen haragom, amelyet nem tudok olykor önkontroll alatt tartani. Teljes mértékig megfelelési kényszerben szenvedek és pontosan ezért is teszek meg mindent, miként túlszárnyaljam a tulajdon testvéremet. Persze, az igyekezetem hiábavaló, mert se a szüleimet, se a nagyszüleimet nem hatja meg, vagy, ha el is ismernék, nos.. addigra előáll valamivel a húgom és máris az övé az összes rohadt kis áldás. Kifolyólag a történtekből egyenesen utálom azt, ha uralni, vagy netán elnyomni óhajtanak. Inkább én hajtok rabigába másokat, így fejezve ki a domináns természetemet. Szívesen uralkodom mások felett, sőt igencsak agresszív vonásokkal rendelkezem. 'Míg a rajtam lévő érzelmek tagadhatatlanok a családom irányába; talán nem is árulok el nagy titkot azzal, ha azt mondom mélységesen megvetem őket, amiért egy fikarcnyit se néznek semmibe.
Oh, hogy szerinted egy sértett kisfiú vagyok? Most közölhetném azt, miként mindez nem igaz, azonban.. elhinnéd nekem? Kötve hiszem, hogy bólintanál erre, míg valójából nem is érdekel. Kötöttségnek érzem ezt a fajta terhet, amelyet a családi lét aggat rám. Elvárások százaival találom szembe a lényemet; feleljek meg a leckéknek, tanuljak értékelhető pontossággal és teljesítsek a lehetetlenen felül. Nem is csodálkozom azon, miszerint betegesen megrögzött vagyok alkalomadtán. Ragaszkodom a téveszmékhez, vágyom a sikerre, meg az elismerésre... aztán ott van az a pont, amikor az ember észrevehetné, miként ez nincs, de én... én dehogyis; menjünk fejjel előre a falnak! Egy biztos; olyanoktól várom a méltatást, akik sosem fognak abban részesíteni. Ellenben én mindent megteszek, ugyanis nagyon konok típus vagyok. A dühkezelési problémákkal meggyűlik a bajom rendesen; pár tárgyat sikerült már jócskán megrongálnom. Vannak pillanatok, amikor tisztán gondolkozom, míg máskor, mintha kicseréltek volna és egyúttal elgurulna ezáltal a gyógyszerem. Enyhén pszicho-beütéssel áldott meg az ég (így azért csak jobban hangzik), amit nem mindenki díjaz ám előszeretettel. Bár leginkább az elviselhetetlen természetemmel akad gondjuk, ami sokféle árnyalatú faktorból tevődik össze. S igen, még napestig sorolhatnám az idegesítően hosszú szinonimákat, amik illenek szerény önmagamhoz.
S most mit is gondolsz rólam? Negatívumként tekinthető a kényszeres megfelelési vágy, a bohókás jellemkör, az átgondolatlanság, vagy a... féltékenység. Ennek ellenére ezekkel a legnagyobb hátrányomat; inkább a kitörni készülő érzelmeimben látom. Nincs kontrollom a harag felett, amelyet számos esetben érzek, így ritkán előfordul az, miként kárt teszek önmagamban, avagy másokban. Ezért is... a vitát ugyan nem kerülöm el, de, ha nagyon kihoznak a sodromból, akkor nekem jobb távol maradnom xy-tól. Az évek alatt sikerült fejlesztenem a hátrányomon, ami a húgom távollétének köszönhető, viszont, ha összefutok vele és... a családunkkal, akkor... elpattan bennem valami és teljesen kifordulok a jellememből. Hatványozottan nem vagyok büszke arra sem, miszerint rengeteg seb akaratlanul is általam keletkezett a bőrömön. Illetve az utolsó és egyben nem elfelejthető szempont az, miszerint sosem érzek megbánást, szánalmat, avagy könyörületet. Az általam kivégzett áldozatok olyanok, mint a rongyok; értéktelenek és semmit érők a lelkemben. Tehát egy cseppnyi bűntudatot sem érzek velük összefüggésben.
Életem története
Egyszer volt, hol nem volt.. Az életünk meghatározó momentumait nem mi magunk választjuk meg, ahogy azt sem, miszerint melyik családba is születünk bele. Egyesek szerencsésebb típusok, mert mindent megkaphatnak, míg mások kevésbé, mert... épp' mindent elszednek tőlük. Persze, most' mondhatnád azt, miként nincs helyén az önbecsülésem, vagy, hogy nem tartom magamat valami sokra, azonban a realitás talaján ez a fajta megnyilvánulás nem állná meg a helyét. Sokkal komplexebb ez a létkör; belefoglalva temérdek tényezőt. Ott van a család, mint maga a háttér, vagy hiába van meg, ha nem ad hozzád pluszt. Ott vannak az események, amelyekről nem te tehetsz és még is úgy bánnak veled, mintha Te lennél érte a fő mumus. Aztán közvetlenül átnéznek rajtad, semmibe vesznek, sőt... igazából kurvára úgymond nem is számítasz senkinek és semminek, mert a leghőbb vágyuk az a 'teljesítési szolgálat'. A véreskü, amely szerves részét képezi a családi hagyományunknak és amely kellő mértékig feltételekhez kötött. Feleljen meg ennek, meg annak és nem halhat meg az, apropó... nálam meghalt és nem én akartam így. Nem én kívántam e átokverte eseményt! S talán, de csak talán, nem fajult volna el eddig a helyzet, ha valaha is foglalkoznak velem, ellenben én voltam minden, amit a levegő szinonima testesít meg. Nem voltam több puszta selejtnél, ami folyton-folyvást útban volt. Nem voltam más csak egy rongy, amit olykor-olykor áthelyeztek máshová. S kényük-kedvük alapján döntötték el azt, miszerint merre legyek, avagy merre nem. Ez az én valódi történetem. Az, hogy mihamarabb eltűnjek a birtokról, hiszen valójából... láb alatt voltam. Elsőként kerítettek nekem egy jelöltet, akit elvihettek messzire, miután feleségül vettem. S lám, lám... nem így lett? Olyan messze esett a birtok, hogy egyszer se jöttek látógatóba, sőt.. megmerem kockáztatni azt is, miként csak kényszerből hívtak meg a nagyobb jellegű szituációkra. Bármit teszek, mondok, csinálok... egyáltalán van értelme?! Mindent, de tényleg mindent pontról pontra, szóról szóra elkövettem azért, hogy legyek valaki, vagy, hogy legyen értelme büszkének lenni rám, de ők... őket nem érdekelte ez sem. Sem az, hogy szenvedtem, vagy, hogy olyan sebek borítják a bőrömet, amiknek ott sem kéne lennie. S mégis magamon hordom annak az átkozottnak a nyomát! Valaha is elmélkedett-e azon az apám, hogy mi lett vele? Vagy netán azon, miszerint milyen beteges volt velem szemben? Vagy... egyúttal direkt olyat választott ki nekem, aki megleckéztetett? Végülis tökre logikus, mert így... így nem neki kellett bemocskolnia a saját kis kezét. Én vagyok a család szégyene, a fekete folt a sarokban, egy kitaszított lélek, akinek semmi, de tényleg semmi keresnivalója sincs köztük. Néha-néha átfut az elmémen, hogy minek is hagytak életben, s hogy miért nem öltek meg.. Egyszerűbb lett volna, nem? Egy problémával kevesebb lenne a nyakukon, sőt.. úgy is imádnak kihagyni mindenféle szempontból, szóval kérlek.. áruld már el Te nekem; miért is lélegezhetek?
S aztán találkoztam vele.. - Képzeld el... - Suttogta őrülten csillogó tekintetekkel. - ...ma egy igazán egyedi részvételt produkálhatsz! - Csapta össze a tenyereit, mintsem, aki felemelőnek érzi a mutatványát. Ám, ez számomra koránt sem volt szimpatikus, sőt mi több visszataszítónak gondoltam, de hát.. az apám nevezte ki mellém ezt a szadista állatot, így lényegében nem volt beleszólási jogom. Ekként sem ellenkeztem a módszereivel szemben; még, ha olykor túlzásokba menően kikötözött, avagy netán megbilincselt. Most sem volt ez másként, hisz', ahogy megmozdultam máris csörgött a láncok markolatának sokasága. Idegesítette a dobhártyámat e jelenség, azonban annál inkább zavart ez a fazon. Merlin-re mondom, miszerint ennek nincs ki mind a négy kereke! Sőt.. az egyik pillanatban még lazán magyarázza a széken ülve az anyagot, míg egy másikban már pengével sérti fel a bőrömet és eközben olyan ámulattal nézi a sebet, mintha a saját gyermeke lenne. Lehet én képzelgek itt, vagy nem tudom, de ez voltaképpen minden... csak nem tanítás. Egyszerűen nem látok értelmet ebben; sem abban, amit művel. Az apám mégis milyen céllal jelölte ki őt a tanáromnak? Vagy ezen apró tett sornak mi a lényege? Miért van értelme mindezt elviselnem? S bár engedékeny vagyok, hajlandóságot mutatva a fogékony művelődésre, viszont van az a határ, ami.. ami meghaladja a tűrőképességemet. - Uh, ez nagyon izgalmas! - Iróniával telve ejtem ki a szavakat. - Öhm, gyakorlatilag melyik gyötrődéshez is kapcsolódik, vagy említsem inkább a fájdalom elviselésének? Apám nem komplett, ha Te vagy a haverja... - Rázom meg a fejemet, mire ő nevetésben tör ki. - Ebben neked mi a vicc?! - Vonom fel kérdőn szemöldökömet, mialatt a nevető férfira tekintek, aki... aki egyre vészjóslóbbnak hat. Egy ideig még nevet ugyan, míg nem sokkal később nekem esik. Teljes erővel eléri azt a célt, amit szeretne, ugyanis sikerül megrémítenie. A hideg futkos tőle a hátamon újfent, mintsem a minap, eközben ő szépen és lassan teszi a dolgát. Eszközről eszközre halad, kipróbálva mindenféle szegmenst, amely magába foglalja a kínzást. Én.. én pedig hiába nyöszörgök a kezei alatt, ha a menekvés nem opcionális szál.
Ha tükörbe nézek
Mit is láthatnak belőlem mások? A jellegzetesebb külső adottságokon túl; számtalan direkt felvett aprósággal nyomatékosítom azt, miszerint ki is vagyok. Szeretném elérni a többségnél, hogy tökéletesnek lássanak; így nem áll messze tőlem a látszatképek alkalmazásának fortélya. A kellően udvarias formulától eltekintve, akár képes vagyok emberenként váltogatni a stílusom; mindezt ahhoz mérten, miként kihez is van szerencsém. Általában az első benyomás okán roppant' kimért vagyok; zöld tekintetem már-már ridegnek ható, járásom felettébb felsőbbrendűségre utaló, míg a hanghordozásom nagyban függ a beszélt nyelvezettől. Más-más szerepkörökre bontom le ezen tudásomat, ezzel is mutatva meg a sokszínűségemet. Választékos szókinccsel rendelkezem, s míg egyes esetekben illemtudó vagyok, addig a következő pillanatban már trágárul igyekszem beilleszkedni máshol. Hajfürtjeim éberfeketének tűnhetnek olykor a fényviszony nyomán, habár valójából az sötétbarna árnyalatú. Testalkatom edzett, sőt fizikailag épp' oly erős vagyok, mintsem tudásilag. Kiegészítőket egészen ritkán használok, ugyanis nincsen rájuk szükségem. Ruházatnál előszeretettel alkalmazom a sötét tónusú színeket, amelyek közül a fekete a legkiemelkedőbb jellegű. Ha nagyon szeretnénk, akkor szimbolikusan korrelációba hozható azzal, miszerint effektíven én vagyok a családunk fekete báránya.
Mit vagyok hajlandó külsőleg megmutatni? Reálisan szemlélve a valódiság teljes mértékben hiányzik belőlem. Jellemeket öltök magamra, előadva az elvárt típusok százait és egy percig sem fordul meg az elmémben az, hogy ez nem is én vagyok. Előírások szerint viselkedem, szabom meg a beszédemet, választok ki egy adott nyelvet és teszem azt, amit mások mondanak nekem. Persze, ezt nevezhetnénk előnynek is, azonban az emberek az egyediségükben fejtik meg az értékeiket. Meghökkentő lehetne a rajtam lévő maskara, ámbár közel sem ijedek meg ettől a körülménytől. Folytonos versengéssel strapálom magam, ekként száguldva eszeveszettül a vesztembe. Egyes érzelmek elképzelhetetlenül távol állnak tőlem, míg mások erőszakkal veszik át felettem az önuralmat. A kosztüm mögött pedig egy olyan alkat lapul, aki sosem fedheti fel az igazi mivoltját. Tehát a kérdésnél maradva; semmit.
Egyáltalán van értelme ezt összegezni? A ruhadarabok alatt számottevő seb lapul, amiknek a jelentősége abban nyilvánul meg, miszerint koránt sem voltak begyógyíthatók. Kíméletlenül tűrni kellett a fájdalmat, a szenvedést, a gyötrelmet... a családi hagyomány részeként természetesen. Apánk szemlélete szerint; attól leszünk erősek, ha megéljük a legváratlanabb mozzanatokat, így készülve fel.. mindenre is. Kegyelmet nem ismerve fejezte ki a kínt, s míg más apák óvják a gyermeküket; ő addig a létező legrosszabbat tette velünk. Könyörtelenül hajszolt bele a szituációk sűrűjébe, anélkül, hogy lépést tudtál volna vele tartani. Szóval, ha nem kaptad el időben azt a bizonyos fonalat, akkor tádám: pórul jártál. Mindenesetre ezek az évek azok, amik hatással voltak rám és a későbbiekben kialakult jellememre. Egyébként néhány heg nem az edzéshez köthető; sokkal durvábbak, mélyebbek és fájóbbak. Mai napig tisztán érzem őket egy-egy mozdulat során, de ez is ölte ki belőlem a sínylődés küszöbét. Olyanok ezek, mintsem egyféle emlékeztetők az életről. Ha tehetem, akkor kerülöm azt, miszerint bárki is láthassa, hisz' ez az egyik, hacsak nem a legféltettebb gyenge pontom.
Családom
Édesapám
Miért hiszed azt rólam, miszerint nem vagyok elég' méltó a családi névre? Maxim Karkaroff: Igen, voltaképp' te vagy az apám és aláírom azt, miként nehéz sorsod volt, ellenben ez koránt sem magyarázza a viselkedésedet. Te vagy az a személy, aki a legjobban kritizál, vagy mondhatni semmibe vesz. Minden figyelmedet a másodszülötted élvezi, s bár nem szokásod dicsérni, sőt álmokba ringatni minket, mégis... mégis rendesen éreztetted velem ezt évről évre. Láttam az arcodon, akárhogyan is rejtegetted; a kezdeti nem tetszésed hamar átvált mélyről jövő tiszteletté a lányod irányába, hiszen... ő a mindened, nem igaz? Övé lett az egész szövetséges-megerősítéses mizéria, meg a családi hagyományok megtartásának továbbvitele, aztán úgy ámblokk minden, ami én sosem leszek. Azonban, ha ettől eltekintek, akkor... akkor miért is művelitek ezt velem? Miért néztek napról napra levegőnek? Miért nem számít a tetteim súlya? S miért is talál süket fülekre az eredményeim legjava? Oh, ne is válaszolj... a kérdésekre valahol már réges-régen tudom a választ; érzem a zsigereimben a tagadást. Te vagy az a személy, akit akármennyire is csodálok, egyúttal sosem fogom megbocsátani azt, miként egy fabatkát sem érek a szemedben. S bárcsak tudnám azt a vétket, amivel ilyen súlyos büntetést érdemeltem.
Édesanyám
Jelentek-e számodra igazából valamit? Celina Karkaroff (neé. Kalinowska): Ahhoz képest, hogy te szültél meg, nos kicsit sem hatlak meg téged. Egyik füleden be, míg a másikon ki mennek a szavaim többsége, feltehetőleg ezt sosem leplezted. Ellentétben az apánkkal te igenis örültél a lány gyermeked születésének, sőt már-már magasztosan hittél abban, miszerint képes lesz mindenre, amire én soha. S lám, lám; így is lett! Ő maga a csupa nagybetűs kedvenc, a legjobb, a legszebb, a leg... (Mondtam már, miképp' mennyire gyűlölöm a családomat, s azt, hogy egy karcolatnyi figyelemre se méltatnak? Ha nem, akkor most figyelmesen hangsúlyoznám!) Többek között te voltál az a személy, aki miatt kényszeresen megfelelni akartam a családi elveknek. Általad jött a kivételes aranyvérűséggel járó ideál, vagy az, miként gyűlöljem a nem vértiszta egyedeket. Te vagy az a személy, aki a lehető legtávolabb áll nálam az anyai poszttól és mégis... mégis azt akarom, hogy felnézzetek rám. Te tettél engem betegessé; a szereteted hiányával, a törődésed nem létezésével és azzal, miszerint.. sosem számítottam; nyugodtan valld csak be! Gyerünk, mondjátok ki egyszerre és taszítsatok abba a gödörbe, amelyet kétségnek hívhatunk. Engedjétek el a kezem és fojtsátok meg az érzelmeimet; varázsoljátok porrá a ragaszkodásomat és tagadjatok ki, mert lényegében már csak ez hiányzik felőletek, ugye?
Testvérem
Mi sosem leszünk normális szerető testvérek, nem igaz? Kira Karkaroff: Íme a nagyszerűség megtestesítője, az első mindenekfelett, a legjobb és az utánozhatatlan; hugica. Te miattad vagyok féltékeny; rád vagyok féltékeny, arra, amit elvettél tőlem akaratlanul. Olyan, mintha az én hibám volna a történtek megléte, holott közöm sincs egy másik nő halva született gyermekéhez és.. és ennek dacára kimondatlanul is én vagyok a hibás. Mindent, de tényleg mindent elloptál előlem / tőlem. Rád szegeződnek a tekintetek, te vagy a középpontban, te vagy az, aki mindent megkap, amit én.. Olykor a haragomat szívesen kiélném rajtad, azonban tudatában vagyok annak, miként ez nem a te felelősséged; egyikünké sem. Rosszkor voltál rossz helyen; én meg nehezen irányítom át a dühömet a szüleim irányába, holott, akkor nem lenne miért megfelelnem. Tehát ebből adódik a mérhetetlen indulatom, vagy csak az, miként célommá vált az őrületbe kergetni téged. Ha nem lennének ezek a teóriák, akkor másabbul állnék hozzád; szerethetnélek, segíthetnélek, de, amíg... amíg rögeszmésen kapaszkodom a megfelelési kényszerbe, addig nem vagyok rávehető arra, miként túl lássak az általam felállított akadályokon, s ez... ez lesz az én átkozott végzetem -, annyi szent.
Párkapcsolat
El ne áruld, kérlek senkinek, miszerint Te vagy a rajongásom tárgya, rendben?! Fork': Te vagy az én kis villám', amit előszeretettel hordok a belső zsebemben. Te vagy az az eszköz, amivel olykor-olykor gyilkolni kényszerülök. Te vagy az, amivel enni szoktam reggelente és kivételes esetekben még ebédnél is. Te leszel örökké és te vagy már most is a legjobb haverom. Komolyan mondom, de tényleg, miként nálad jobb pajtás keresve sem kellene. Mellettem vagy jóban, rosszban, míg a halál el nem választ minket és... oh, pardon, ez nem a kedvenc fegyvereim rész? Pedig tuti biztos voltam bennne, hogy az következik... Na sebaj! Alapból se vagyok százas... Mindegy.. legalább megismerted a kedvenc villám', az az Fork' történetét.
Most azt kellene neked mondanom, miszerint.. sajnálom? Egyáltalán mi is volt a fránya neved?: Te, akit még nem tudok a nevén sem megszólítani, nos Te voltál a feleségem és lehettél volna egyben a gyermekem anyja. Voltaképp' várandós voltál egy számomra ismeretlen nemű babával, persze, tudhattam volna az információkat, ha nem öllek meg egyből. De abban a pillanatban, ahogy részletezni kezdted, hát... megakadt a hallásom egyetlen szónál: 'gyerek'. Mondanom se kell, miszerint elöntött a pánikszerű rémület, oh ugyan, dehogyis... inkább a mérhetetlen ideg, amiért az vagy, ami és én meg nem akartam azt. Nem akartam egy felelősséget a nyakamba varrni.. jó, oké, hazudtam.. a gond ott indult el, miként koránt sem szeretném a családi nevet tovább vinni. Hirtelen történt minden; felfoghatatlanul gyorsan. Az egyik pillanatban még jól megvoltunk, míg a másikban már a hajadtól fogva rántottalak a mellkasomhoz. Emlékszem küzdöttél ellenem, azonban én.. én nem tudtam féken tartani magam. S hiába menekültél a házba... házunkba, ha... ha a lángok martalékává váltatok általam.
Egyéb kapcsolati szálak
Érezted már úgy, hogy végre célt érhetsz, s aztán ez mégse történt meg? Margarita Karkaroff (leánykori nevén Margareet Buxhoeveden): Apai ágról vagy a nagyanyám. Minden tiszteletem a tiéd természetesen, főként, amiért sikerült elviselned és egyúttal túlélned a nagyapánk által okozott károkat. Lelkileg megrendíthetetlenül erős alkat vagy, aki határozott fellépéssel éri el azt, amit pusztán akar. Akármennyire is neheztelek amiatt, hogy a figyelmeteket Kira-ra irányítjátok; attól még nem vagyok vak és elismerem az érdemeiteket. Büszke vagyok arra, amit tettetek az apámmal, sőt.. kétségtelenül megérdemelsz mindenféle tekintélyt. De ettől eltekintve, nos haragszom rád is, amiért csak a húgom létezik az életetekben, mintha senkinek se lenne fontos más, avagy, mintha jómagam nem is léteznék e bolygón.
Egyetlen hajszálnyi lehetőség, s nocsak a húgom nyerte el a tiszteletet, nem de? Andrzej Kalinowski: Anyai ágról te volnál a nagyapám. Megannyi érdem köthető a nevedhez, ugyanis igencsak kiemelkedő ranggal büszkélkedhetsz, s akkor még csak meg sem említettem a fontos szerepkörödet az MiM kapcsán. Felettébb fölényeskedő stílussal rendelkezel, amit mindenhol szinte repesve hangoztatsz, azonban emiatt nem csodálkozhat senki. Minden egyes kis érdemért jócskán megdolgoztál és pontosan ezért is olyan magas az elvárásod a leszármazottjaiddal szemben. Igazából a sznobizmusod eredményeként: hajlandóságot sem mutattál szóba állni velünk addig, amíg meg nem tanultuk a lengyelt. Kizárólag csupán ezen a nyelven vagy képes velünk kommunikálni. Nagyra tartalak mindazért, amit elértél, ámbár ne szárnyalj a végtelenségig, mert nem foglak téged az egekbe magasztalni, hiszen ugyanannyira vétkes vagy Te is, mint a családunk többi tagja. Te sem tartasz többre, te sem lesel mást csak őt... ŐT, aki... aki... Miért utáltok engem ennyire?
Apróságok
Amortentia
Mit is imádhatna illatként egy magamfajta személy? Talán a dohányt, a tűz ékességét, a halottak létét, a kifolyó vért, a lőpor áldását és ezeknek a számtalan ötvözetét.
Mumus
Miért ilyesmi létezik a repertoárban? Rettegek attól a ténytől, miszerint nem vagyok elég jó, hogy túl kevés vagyok, vagy, miként nem tudok megfelelni.
Edevis tükre
Mi az, amire valójából ne vágynék? Mégis, ha belenéznék abba a tükörbe, akkor nem látnék semmit. Se családot, se jövőt, se magamat...
Hobbim
Mit szólnál ahhoz, ha azt mondanám neked, hogy az egész életstílusom maga egy hobbi? Szinte mindennemű fegyver használatára kiképeztek, vagy, ha nem, akkor önmagamtól sajátítottam el eme tevékenységet. Kedvenceim közé tartozik többek közt; az íjászat, a vadászat és a vívás. Felnőttkoromban 'elméleti és gyakorlati' órákat is vettem a kínzás bővebb fogalmáról; viszont azt ne kérdezd miféle kapcsolatok révén, mert úgy sem árulnám el. Családunk által megismerkedtem a solymászattal, ekként nyerve sokkalta mélyebb belelátást a dolgokba. Húgommal ellentétben kicsit sem vonzanak a téli sportok, ámbár elboldogulok a jégen, ha arról van szó. Ugyancsak családi vonásként említeném meg a nyelvtanulást, így inkább ebbe fektetem bele a szabad perceimet. Idősebbként nagyobb motiváltságot mutattam a fekete bizniszes ügyletek felé, ezért sem igazán tanultam ennél tovább. Amióta csak pálca került a kezembe, azóta vágytam arra, miszerint anélkül varázsolhassak, ezáltal pedig nem is csoda, miként az elsők közt érdekelt a pálca nélküli varázslás jellegköre. Ideje koránt el is kezdtem vele foglalkozni, ezáltal pedig jócskán elsajátítottam ezt a féle trükköt. Ugyancsak ide sorolnám a kínzóm által előidézett tűz mágiám (Elementális mágia), amelynek a következtében akaratlanul is halálra égettem szerencsétlen párát.
Elveim
Egyetlen kérdés akad; készen állsz rá, vagy sem? Minden apró kis nézetet felül ír a lojalitásom a Magic is Might iránt. Mindezért képes lennék feladni a saját elveimet, a családomat, sőt magát az egész életemet.
Amit sosem tennék meg
Soroljam neked ezeket napestig? Sosem tudnék lemondani a megfelelési kényszeremről. Sosem tudnék csalódást okozni másoknak. Sosem hagynám cserben a MiM-et. Sosem ölném meg ténylegesen saját kezűleg a családomat. Sosem vegyülnék igazából muglikkal és sosem lesz közöm félvérekhez, nemhogy sárvérűekhez.
Ami zavar
Manapság már nehéz olyan személyt találni, akit nem zavar semmi, nem igaz? Bosszantó gondolat a húgom létezése. Egyenesen utálom, ha bárki is azt képzeli, miként uralkodhat felettem. Ennél már csak azt gyűlölöm jobban, amikor semmibe vesznek, mint a saját családom egész állománya. Kifejezetten nem szívlelem azt, ha megpróbálnak elnyomni, ugyanis nem fogom magamat hagyni. Zavaró, miszerint nincs önkontrollom az érzelmeim felett; s leginkább a haragra utalok ezzel. Továbbá amellett sem mehetek el szó nélkül, miszerint megrögzött megfelelési hajlammal rendelkezem, viszont idővel szeretném ezt legyőzni.
Ami a legfontosabb az életemben
Ki sem találod mit fogok ide írni, ugye? Nem, nem a családot, ugyanis számomra ők másodrangúak. Az első és a legfontosabb nekem az a Magic is Might tagságom, amiért bármit hajlandó vagyok megtenni.
Ami a legkevésbé fontos számomra
Oh, hogy ilyen pont is létezik? Ide, nos egyértelműen az áldozataimat kategorizálnám be, akiket könnyűszerrel kinyírtam valamilyen módon és, akik iránt egyéb formában semmiféle lelkiismeret-furdalásom sincsen.
Amire büszke vagyok
Most ez valami vicc szeretne lenni? Alapjáraton semmire se vagyok az, mert egy fikarcnyit sem ismernek el, sőt már-már olyan, mintha én lennék a levegő a családunk berkein belül.
Ha valamit megváltoztathatnék
Hm, merjem én ezt kifejteni? Eltörölném a húgom gondolatának apró létezését is, avagy, ha nem folyamodnék ilyen drasztikus elemhez, akkor... mondjuk megakadályoznám azt, miként meghaljon az az átkozott gyermek.
Így képzelem a jövõmet
Miért is kell ennyire előre rohanni? Őszintén? Fogalmam sincs! Lehetséges, miként meg sem élem az elkövetkezendő tíz évet, de hát... ugyebár mindent a cél érdekében, nem igaz?
Egyéb
Oh, lássuk csak; mit is hagytam ki a felsorolásból? Nyelvtudás: Anyanyelvi szinten kommunikálok oroszul, tekintetbe véve, miszerint ez az anyanyelvem. Az anyám felmenőségét figyelemmel kísérve elsajátítottam a lengyel nyelvet, míg a család nézeteiből adódóan a németet, az iskolázottságból való szempontok folytán pedig az angollal is kénytelen voltam megbarátkozni. Ezen nyelvek összességét pedig kiválóan űzöm a mindennapjaim során; mondhatni profi szinten. A későbbiekben még megismerkedtem; a franciával, a spanyollal, a románnal és az ír nyelvezet sajátosságaival. Remélhetőleg, sőt feltehetőleg itt még koránt sem álltam meg a nyelvek tanulásának kielégíthetetlen vágyával.
Pálca nélküli varázslás: Amióta csak az eszemet tudom arra neveltek engem, miként a legjobbra törekedjek. Ez nincs is másként, így első kézből kifolyólag érdekelt a pálcám kézhez kapása után eme fortély ismeretének megszerzése. Minden tőlem telhetőt megtettem azért az évek folyamán, miszerint mielőbb magaménak tudhassam e cselt. Mára pedig ezt már olyan szinten űzöm, amit csupán csak évek alatt lehet kiválóan elérni. Rengeteg belefektetett energiát öltem e folyamatba, s pontosan ezért is vagyok haloványan büszke az eredményre.
Elementális mágia (Tűz): Talán a lobbanékonyságnak köszönhetően sikerült megnyernem eme természeti elemet. Ám, ami biztos ezzel kapcsolatosan az az, miszerint a családunk történetében igencsak régre tehető e kör létezésének fogalma is, így jócskán nem számíthatott erre közülünk senki. Én is csak utólag kerestem vissza megannyi információ által, miszerint miért is rendelkezem ilyesféle erővel. Tudom, meglepően úgy tűnt, mintha kihalt volna nálunk e szál, s erre tessék; én kapom, mint a selejt, nem igaz? A családomnak még csak halványlilagőze sincsen erről; még csak az kéne.. Nem szokásom kedélyesen csevegni erről, mármint azon események nyomán, ami történt, hisz' kicsit kelletlenül is tragikus. Az apám egyik hozzám kinevezett oktatójához köthető, aki nem mellesleg elég szadista hajlamokkal volt megáldva. Olyan szinten ütött, kínzott, bántott és vert, hogy az egyik ilyen alkalommal fejvesztve túllőtt a célon, ha nincs ez a képesség, ami a hirtelen sokktól előtört bennem, akkor szerintem mostanra már halott volnék. Egyáltalán örülhettek annak is, miként ennyivel megúsztam... A tűz elemet saját magamtól és a titkos kapcsolatok révén tanultam meg kezelni, ekként hagyva ki a családomat e kényes létkörből. Persze, nem tökéletesen uralom, ahogy a dühömet sem. Oh, volna kérdésed? Jah, persze.. az apám és az oktató! Hát... kénytelen voltam valami ürüggyel menteni a menthetőt, de a mai napig nem zárom ki azt, miszerint neheztel rám ezért; mégiscsak az ismerőse volt ez a drágalátos személy.
Mindig, mikor szóba kerülnek Karkaroffék, meg kell állapítanom, hogy egy végletekig, néha már-már szavakba foglalhatatlanul, mégis rendkívül mesterien elcseszett család vagytok ti. Te pedig azt kell mondjam, hogy tökéletesen simulsz bele ebbe a közegbe, az elrontott, megnyomorított és ez életre tönkretett sorsok tengerébe, még akkor is, ha te kívülállóként definiálod önmagad. Talán némiképpen az is vagy, hiszen mind a ketten nagyon jól tudjuk, hogy a testvéred kerül rivaldafénybe, ő az, akire figyelnek, holott, ahogy nem egyszer megjegyzed: nem te tehetsz erről. Az élet azonban nem igazságos és nem is kegyes, de ezt pont nem neked kell magyaráznom, úgy érzem. Ha tovább kívánnám rombolni az amúgy is elég gyér önbecsülésed, biztosan itt hagynék egy hasonlatot, mi szerint Kira valamiben jobb nálad, azonban nem vagyok a családod, így ez nem az én reszortom. E helyett inkább azt hozom tudtodra, hogy az előtörténetedet nagyon élveztem, szépen fogalmaztál és játszottal a szavakkal, tökéletesen érzékeltetve ezzel, hogy Kirill milyen ember is. Mennyire megnyomorították őt a körülmények, amelyekbe született, mennyire nehezen viselte, hogy elvették tőle mind azt, ami, mint elsőszülött fiúnak, neki járt volna. Nem is tartalak fel tovább, foglald le azt, amit le kell, aztán irány a játéktér. Kira már biztosan nagy vár téged. (Már a user, a karakter kérdéses, de ezt majd lemeccselitek .)
.)
