Gwendolyn Lovegood

Energikus. Talán ez lenne a legjobb szó, amivel őt lehetne jellemezni, hiszen a fene se tudja honnan, de olyan végtelen energiát tud meríteni, hogy szinte sose látod őt kimerültnek. Élvezi, ha van tennie-vennie, folyamatosan mozgásban van, így akár az Intézetben, akár a városban, de még otthon is nehéz a nyomára bukkanni. Azonban, azt is tudni kell róla, hogy a baj nem kerüli el őt, sőt Gwen kifejezetten egy rossz ómennek számít néha, hiszen élvezettel generál problémákat. Nem feltétlenül rosszindulatból, csupán nem tud nyugton maradni a fenekén, és időnként úgy érzi, hogy például a művészi képességeit a Durmstrang Intézet falain kellene bemutatnia.
Zabolázhatatlan és makacs, akárcsak bármely tinédzser. Ha egyszer a fejébe vesz valamit, onnantól kezdve eltántoríthatatlanná válik. Néha akár meggondolatlanul is cselekszik, fejjel megy a falnak, amelyről ha visszapattan, akkor feláll, lerázza magát, és menetel tovább. De jaj neked, ha le akarod erőszakolni a véleményedet a torkán! Olyankor makaccsá, csökönyössé válik, és bármennyire is könyörög utána neki az ember, egyszer nehezen bocsájt meg.
Nagyon alkalmazkodó, tudja miként lavírozzon az emberek között, hogy mennyire tud kitáncolni a periféria szélére, hogy élvezhesse a szabadságát. Ugyanis, számára semmi nem fontosabb a szellemi és fizikai szabadságnál. Szorongóvá válik, ha hatalmas elvárásokat támasztanak az irányába, mert úgy érzi, hogy képtelen megfelelni azoknak. Egészen addig érzi magát magabiztosnak, amíg nem szegeződik rá a kelleténél több szempár.
Mondhatni, elvan a maga világban, vagy szívesen időzik a kis baráti körével, de mindenki mást fenntartásokkal kezel. Amennyire közvetlennek tűnik, épp annyira nyílik meg nehezen másoknak, hiszen mindaz, amit mások látnak belőle, nem több, mint egy magabiztos álca. Mert titkon retteg az iskolában lévő szigortól, vagy attól, hogy a nála népszerűbb diákok célpontjává válhat, így nagyszerűen simul bele a társaságba: elcsendesedik, meglapul, de ha tőle várják a gonoszkodást, akkor nem kímél senkit a csípős megjegyzésektől.
Ha bárki közeledni próbál felé, aki nem szimpatikus számára, azt a személyt durván leépíti, szinte menekül a fojtogató közegekből. Az iskolai és otthoni szigor egyaránt frusztrálttá teszi, ezért gyakran sumákol el dolgokat, hárít, feledkezik el róluk, vagy éppen olyan meggyőződéssel tudni hazudni, hogy talán még a svéd Mágiaügyi Minisztert is meggyőzné az ártatlanságáról. Mert bizony a felnőttek előtt igenis védtelennek, gyengének és sebezhetőnek mutatja magát, de aki összetűzésbe került vele, azok az emberek tudják, hogy milyen, ha igazán kimutatja a foga fehérét. Mégsem nevezhető erőszakosnak, hiszen az esetek többségében kerülni a konfliktusokat, de sajnos nem menekülhet mindig minden elől.

Yggdrasil szélén állt egy üres raktárépület. Nem sokan mertek odajárni, hiszen úgy tartották, hogy kísértetek lakják a helyet. Pedig szó sem volt kísértetekről, vagy egyéb rémekről, csupán néhány vicceskedvű előszeretettel töltötte ott az idejét.
A magas gerendákon lógva vagy végigszaladva versenyeztek a legjobb eredményekért, vagy éppen odalent tömtek magukba pizzát, amelyet korábban csórtak el a helyi olasz étteremből. Ezek a diákok keresték a kalandokat, vonzották a veszélyt és imádtak mindent, amely szabályszegéshez volt köthető.
Senki nem ismerte őket igazán, csupán történetek keringtek róluk, azonban akiben megvolt a kellő tettvágy, azokat a diákokat felkeresték, majd egy beavatási ceremónia következtében a soraikba emelték. Náluk nem számított, hogy milyen családból származtál, vagy éppen milyen politikai nézeteket vallottál. Egy számított: csak és kizárólag te magad.
Außenseiternek lenni egyet jelentett azzal, hogy folyamatosan kerested a kihívásokat, a megdöntendő rekordokat, hogy valamiben aztán te válj a legjobbá.
Gwen harmadéves volt, amíg az egyik tag elcsípte őt, ahogy összegraffitizte a Durmstrang egyik falát. Ezek után felfigyeltek rá, követték a munkásságát, amíg arra a döntésre nem jutottak, hogy a lány megérdemelné, hogy közéjük tartozzon.
Hamarosan pedig az egyik leggyorsabb futóvá, legtehetségesebb művésszé és bizony legidegesítőbb tagjává vált a kis csoportnak. Az Außenseiters csoport büszkén vonult ki a társadalomból, és tört borsot az elitista diákok orra alá, s mivel a személyiségükről mit sem tudtak, így néha belülről próbálták bomlasztani őket.
Gwen inkább csak lavírozni szeretett volna a két társaság között, bár egyáltalán nem vágyott az aranyvérűek figyelmére, mégis kénytelen volt néha velük tartani, ha nem akarta, hogy kipécézzék. Ettől függetlenül jobban élvezte azt, amikor a srácokkal lóghatott, számára ők voltak a menő arcok, az eszményképek, s csak remélni merte, hogy egyszer az ő szintjükhöz felérhet.
Kicsit sajnálta, hogy nem a Roxfort békésebb közegében kezdte meg a tanulmányait, de utólag visszagondolva talán halálosan unta volna magát azon a helyen. A féltestvérének talán megfelelt az az iskola, de Gwen sokkal jobban szerette az észak adta szabadságot, hiszen az édesanyja messzebb volt tőle. S bár hiába szerette a nőt, úgy gondolta, hogy amiről az anyja nem tudott, az nem fájt neki. Márpedig Phoenix biztosan tiltotta volna őt mindentől, amit csak szeretett, főleg ezt a kis társaságot, akik között végre megtalálta azt a stabilitást, amelyet mindig is keresett.
Hiszen hiába vette őt körül szerető család, valahol mélyen tudta, hogy ő mégis csak egy kívülálló volt. S hiába volt tisztában azzal, hogy más volt az édesapja, a férfi egyáltalán nem ismerte őt – sőt, talán el se fogadta volna −, így családon belül mindig is különc maradt. Ezt az űrt pedig az iskolai barátaival próbálta betöltetni, de nem azokkal a sznob bolondokkal, akik Gwen szerint leragadtak a sötét középkorban, hanem azokkal a srácokkal és lányokkal, akik mindig vevőek voltak egy kis csínyre, s akik hozzáhasonlóan szintén utálták az unalmas napokat.
Kár, hogy az önmegvalósítás útjára lépve Gwen nem igazán látja jelenleg az olyan értékeket, mint a meglévő családja, vagy a srác – aki bár jóval idősebb volt nála −, mégis élénken érdeklődött iránta. Gwen ugyanis sose állt meg egy percre sem, megállíthatatlan hurrikánként robogott tovább a saját szeszélyeit követve, amolyan lesz, ami lesz alapon.
De semmi nem maradhat örökké, egyszer le kell lassítania, s be kell látnia, hogy az őt óvni akaró édesanyjával talán mégsem kellene vitatkoznia, vagy éppen lehetőséget kellene adnia másoknak is, hogy megismerhessék őt.

Gwent gyakran hasonlítják össze az édesanyjával, de amikor ő reggelente a tükörbe bámul, akkor nem fedezi fel annak a magabiztos asszonynak a vonásait, aki világra hozta. Sőt, tulajdonképpen semmit. Oké, szőkének szőke. A szemei is kékek. Szokta megjegyezni magában, de több párhuzamot tényleg nem lát kettejük között, hiszen az ő mozdulatai mellőznek minden kecsességet, nem olyan elegáns, vagy erőteljes kisugárzású, mint Phoenix.
Gwendolynról inkább sugárzik, hogy a maga által teremtett káoszban él: hosszú szőke haját hiába köti fel lófarokba, vagy fonja be, nap végére úgy szétcsúszik, csoda, hogy még nem sütötték rá emiatt az őrült jelzőt a diáktársai. Az arcán gyakran pimasz mosoly ül, vagy ha éppen felbosszantják, akkor jellegzetes orr-ráncolás kíséretében szokott fintorogni.
Vékonynak nevezhető, bár ezt nem az étrendjének köszönheti, hiszen szereti a hasát, hanem azért ilyen, mert rettenetesen sokat mozog. Az iskolai edzések és egyéb szabadidős sport tevékenységek pedig lehetővé tették számára, hogy némileg izmossá váljon az évek során. Imádja a veszélyt és a kalandokat, így nem meglepő, hogy a kezén, a karján, vagy a testének bármely pontján apró, ezüstös hegek találhatóak, hiszen amióta megtanult járni és szaladni, azóta esett-kelt. Azonban egy csúnyább sérülés sem tudta semmitől eltántorítani őt, sőt ő az a típus, aki addig gyakorol, amíg nem sikerül neki valami. Ebből kifolyólag gyakran összekoszolja magát, vagy elszakítja a ruháját, de ez sem szokta különösebben zavarni, ahogy az sem, hogy hányszor festékezte már össze a kezét, a haját, vagy akár a felsőjét.
Utálja az egyenruhát, amelyet az iskolában hordania kell, hiszen ezáltal is korlátozva érzi magát, bár azt elismeri, hogy hidegebb napokon nagyon is jól szokott jönni az a bélelt öltözék. A stílusát még mindig nem találta meg, jelenleg a kényelmesebb, sportosabb darabokat viseli szívesen, de az édesanyja kedvéért lányosabb öltözékeket is kipróbál. Azonban soha nem vallaná be Phoenixnek, ha tetszik neki valamelyik.
A sminkelést egyébként borzasztóan haszontalan dolognak tartja, így gyakran nem veszik őt komolyan a srácok, hiszen igencsak fiatal arca van. Gwent ezt nem zavarja különösebben, ő a természetességre esküszik, és így akad egy valaki, aki nem akarja őt békén hagyni, nincs szüksége több fiúra, aki körülötte legyeskedne, hiszen ezt az egy személyt se tudja jól kezelni.