Lyra Reinette Rosier

Alkalmazkodó: Bár borzasztóan önfejű, az apja akaratának mindig fejet hajt. Nem szeretne úgy járni, mint a fivére, Algernon, akit az édesapjuk folyton elver odahaza. Ez nem jelenti azt, hogy Lyra ne vágyna a függetlenség után, vagy ne lennének önálló gondolatai, de megtanulta, hogy odahaza úgy kell viselkedni, ahogy a család elvárja tőle.
Kitartó: Ha valamit a fejébe vesz, azért tűzön-vízen keresztül átment. Nem érdekli, hogy kit kell a porba taposnia azért, csupán az eredmény, a cél lebeg a tekintete előtt.
Magabiztos: Talán túlzottan is magabiztos, és nagyon is szereti azt mutatni, hogy mindenhez is ért, vagy éppen nem létezik olyan dolog a világon, ami a frászt hozná rá. Az önbizalmával egyáltalán nincs probléma, azzal inkább, hogy kicsit rájátszik a dologra, és sebezhetetlennek szereti feltüntetni magát.
Meggyőző: Szép szavak, egy csábos pillantás, néhány csilingelő galleon, esetleg egy-egy elejtett fenyegetés… Nem számít, megvannak a maga módszerei, hogy megtalálja az ellenfele gyengepontjait, és ellenük felhasználva azokat érvényesíthesse a saját akaratát.
Ravasz: Tudja mikor kell hallgatnia, és hegyeznie a fülét, azt is, hogy mikor van ideje a hazugságoknak. Ösztönösen jön neki a keverés, remekül szúr hátba másokat úgy, hogy közben elhiteti az illetővel, nem is ő árulta el.
Jól informált: Nyitott szemmel és füllel jár. Minden fontos dolgot, akár csak egy semmiségnek tűnő megjegyzést is elraktároz, ha egy kicsit is felkelti a dolog az érdeklődését.
Makacs: Amit ő elhatározott, attól senki nem tántoríthatja el. Ebben talán csak a szüleire hallgat, de még a testvérei se tudják lebeszélni hülyeségekről.
Élénk: Szeret a középpontban lenni, nevetni, szórakozni, ismerkedni, viszont irtó nehezen viseli azt, ha ellaposodik körülötte a hangulat.
Vezető: Könnyedén összefogja azokat, akikkel közösek a céljaik, vagy éppen az érdeklődései köreik.
Szarkasztikus: Időnként elég csípősek a megjegyzései, és utálatos is tud lenni, ha akar. De a legnagyobb problémája általában a sárvérűekkel van.
Hazudós: Szemrebbenés nélkül hazudik mások arcába, az teljesen más történet, hogy hisznek-e neki egyáltalán.
Arrogáns: Aranyvérű, egykori halálfalók leszármazottja, akinek esze ágában sincs „megjavulni”, ezért igenis magas lovon ül.
Alattomos: Az egyik pillanatban még előadja, hogy bármit elmondhatsz neki, ő mindenben támogat, a következő lépésénél viszont, ha már nincs szüksége az illetőre, vagy nagyobb hasznot tud húzni abból, ha kikotyogja a titkokat, akkor különösebb szívfájdalom nélkül kavar be.
Önző: Csak az számít, hogy ő és a családja miből húzhat hasznot.
Türelmetlen: Borzasztóan utál várakozni, az ostobákhoz meg végképp nincs türelme.
Gondoskodó: Rossz tulajdonságai ellenére képes gondoskodónak is lenni, bár ezt leginkább a családtagjai és a házikedvencei tapasztalhatják. Mindenesetre, ha valaki beküzdi magát a legbelsőbb körökbe, akkor annak a személynek is hajlandó kimutatni a szeretét.

− Szükségem van a segítségedre – támaszkodtam rá az asztalra vele szemben. Ő egy pillanatra sem emelte fel a tekintetét, csupán békésen lapozgatta a Reggeli Próféta aktuális számát. Egy pillanat alatt elárasztotta az elmémet a vörös köd, s kitéptem a kezéből az újságot.
A mardekárosok asztalánál páran megszeppenten pillantottak a párosunk felé. Végre megmozdult, lassan, lustán kiegyenesedett, majd homlok ráncolva rám emelte a tekintetét.
− Mondtál valamit, Rosier? – kérdezte olyan nyugalommal, hogy ha nem ismertem volna annyira, akkor eszembe se jutott volna, hogy szórakozott velem. Lecsaptam az újságot az asztalra. A mellettem lévő lány összerezzent, és még az asztalon lévő tányérok is koccantak egyet.
− Azt mondtam, hogy szükségem van a segítségedre – sziszegtem mérgemben, de láthatóan ő jól szórakozott a kiszolgáltatott helyzetemen. Félretolta a tányérját, majd az ujjait összefűzve az asztallapra könyökölve kitámasztotta az állát.
− És nekem ebből mi hasznom származik majd? – billentette oldalra a fejét, mire hatalmas levegőt véve kiegyenesedtem. Csupán egy hajszál választott el attól, hogy felpofozzam.
− Biztos vagyok benne, hogy tudok olyan pletykákkal szolgálni, amik még a te érdeklődésedet is felkeltik. Ahogy abban is bízok, hogy még te sem hagynád, hogy egy aranyvérű családot bemocskoljanak hamis vádakkal – pillantottam rá nagyon komolyan, utalva arra az esetre, amelyről bizony még ő is hallott. Az arcának apró rezdülése ezúttal elárulta. Tisztában voltam vele, hogy épp annyira zavarta őt az aranyvérű családok megbélyegzése, mint engem.
Feltápászkodott az asztaltól, majd intett, hogy kövessem. Elégedett mosollyal indultam meg az asztal túlsó felén, majd megszaporáztam a lépteimet, hogy utolérhessem őt. Menetközben cigarettára gyújtott, s úgy füstölgött, mint egy gyárkémény, ahogy utat magunknak a folyosón.
Végül benyitott a földszinten egy elhagyatott tanterembe, ahová beterelt engem is. Mindent vastagon borított a por, az asztalokat fehér vászonnal fedték le. Ki tudja, hogy mikor járt erre utoljára ember, vagy házimanó…
Lógó cigarettával a szájában ült fel a tanári asztal tetejére, ezzel felkavarva a vastag porréteget. Percekig tüsszögtem miatta, és olyan bosszúsan meredtem rá, hogyha képes lettem volna ölni a pillantásommal, akkor most bizony szerettem volna, ha megfulladt volna a saját hülyeségétől.
− Térj a tárgyra! Nem érek rá egész nap – utasított, s ha nem lett volna szükségem rá, már valóban kicsináltam volna ezért a stílusért.
− Bizonyára emlékszem a bátyám ügyére…
− Hogyne emlékeznék, elég nagy port kavart – vigyorodott el, s az elméjében felsejlő emlékképek miatt tényleg megérdemelt volna egy alapos verést.
− Nos, te is nagyon jól tudod, hogy Howard nem lett volna képes erre. Csupán ráfogták az egészet, a bátyám pedig olyan szerencsétlen, hogy képtelen volt megvédeni magát.
− Kitalálom. És te, mint a húga, eltervezted, hogy bosszút állsz a lányon. – Fején találta a szöget. Pontosan ezt terveztem, ugyanis nem hagyhattam, hogy egy olyan személy boldogan élje az életét, aki rossz fényt vetett a családomra.
− Így van.
− És hogy jövök én a képbe?
− Neked vannak ismerőseid. Olyanok, akik valóban megadnák azt a lánynak, amit állít, hogy megtörtént vele.
− Kegyetlen vagy − nyomta el vigyorogva a cigarettát az asztalon. – De tetszik.
− Ő pedig egy hazug kis féreg, aki nem érdemel irgalmat. Tönkre akarom tenni az életét, a karrierjét, és el akarok venni tőle mindent, amit a világon szeretett. De ehhez kellenek olyan emberek, akik nem vezethetőek hozzám. Neked pedig vannak külföldi ismerőseid.
− Tételezzük fel, hogy tudok neked segíteni… Mégis miért kellene foglalkoznom ezzel az üggyel?
− Egyrészt, mert tudom, hogy mennyire foglalkoztat téged a vérkérdés, és nem ülnél tétlenül, ha ilyen incidens történne. Másrészt, cserébe megpróbálhatok a menyasszonyod közelébe férkőzni, és megpuhítani őt.
Percekig fürkészett engem, egy-egy elcsípett gondolatából érzékeltem, hogy sorra veszi a terv buktatóit, és azt is mérlegeli, hogy mennyire tudna hasznot húzni belőlem. Ő nem tudta, hogy legilimentornak születtem, de én akár az összes kis titkát kifürkészhettem.
− Legyen. Szervezek neked estére ugyanitt egy találkozót.


Alig vártam, hogy leszálljon az éjszaka. Vacsora után nem tértem vissza hálókörletembe, hanem azonnal megindultam a tanterem felé, ahol találkát beszéltünk meg. Mivel nem akartam összefutni egyetlen prefektussal sem, ezért magamra öltöttem azt a láthatatlanná tévő köpenyt, amelyet még apától kaptam a nyáron a jó viselkedésemért.
Hasznos kis tárgy volt. Észrevétlenül ki lehetett hallgatni bárkit vele, kár, hogy sajnos nem volt örökéletű, s bizonyos idő után tönkrement. Óvatosan lépkedtem a félhomályos folyosón, majd megálltam a terem ajtaja előtt. Fény ugyan nem szűrődött ki onnan, de valami neszezést hallottam bentről.
Óvatosan benyitottam a helyiségbe, így már tisztán ki tudtam venni ennek az idiótának a hangját. Az orromat is megcsapta az erős dohányszag, mintha már órák óta csukott ablaknál cigarettázott volna.
− Á, csak nem te bujkálsz, Rosier? – Kibújtam a köpenyemből az ismerős hang hallatán, majd a pálcámat elő véve fényt varázsoltam a helyiségbe amint becsuktam magam mögött az ajtót. Ő megint a tanári asztalnál állt, valami szerkezetet piszkált közben.
− Mégis mi ez?
− Egy kedves barátom édesapja készítette Németországban. Segítséget nyújt a kommunikálni olyan személyekkel, akik baromira messze vannak tőlünk. – Gyanakodva közelítettem meg a szerkezetet, valamiért nem bíztam benne, sem pedig az ismerősében.
− Ne stresszelj, pár perc, és sikerül beállítanom úgy, hogy működőképes legyen.
Azok a bizonyos percek csigalassúsággal teltek el, én pedig egyre türelmetlenebbé váltam, ahogy a füsttől fulladozva figyeltem őt. Már közel álltam ahhoz, hogy lefújom az egészet, és keresek valakit, aki jobban elérhető, amikor a szerkezet fehéren felizzott, és egy nagyjából velünk egyidős lány képe bontakozott ki előttünk.
Haját szoros lófarokba fogta, bundát viselt, olyan vastag ruhákat hordott, amelyek messzi északon védték meg az embereket a fagytól. Másik nyelven beszélt. Talán németül, de a vonal kicsit recsegett, és különben sem beszéltem a nyelvet.
− Mulciber… − Ez volt az egyetlen dolog, amit értettem a beszélgetésükből. Sebastian könnyedén váltott át angolról, s úgy beszélgetett a lánnyal, mintha valóban régi ismerősök lettek volna. Karba font kézzel figyeltem a miniatűr képmását a lánynak.
− Sebastian, ki ez? – vágtam a szavába.
− Ő? Kira Karkaroff. A segítség, akire szükséged van.
− Ugye tudod, hogy a Karkaroffokban nem lehet megbízni? – utaltam arra, hogy a nagyapáink korában mi történt.
− Remélem, tisztában vagy vele, hogy beszélek angolul is, és kifejezetten sértő a megjegyzésed  – fordult felém a lány, mire megdermedtem. Egyáltalán nem számítottam arra, hogy érteni fogja amit mondok.
− Nem azért vagyunk itt, hogy összevesszetek. Kira, Rosiernek kellene pár srác, akik elintéznének egy mocskos félvért.
− Miért segítenék neki azok után, hogy így viselkedett? – tárta szét a karjait. Valahogy úgy éreztem, hogy Sebastian barátja nem lesz az én barátom.
− Mert ő is ugyanazokat az elveket vallja, mint mi, és bemocskolták a családja nevét.
− Nekem mi dolgom lenne brit aranyvérű családokkal? – vonta fel a szemöldökét kérdőn.
− Ha eljön az idő, akkor szükségünk lesz egymásra Kira. Ezt te is tudod. Rá is szükségünk lesz – bökött felém, miközben teljesen kiszorítottak a beszélgetésből. Kezdtem kellemetlenül érezni magamat, hogy nem az én kezemben volt a gyeplő.
Hosszasan vitatkoztak ismét németül, így duzzogva a terem túlsó felébe vonultam a párosukat nézni, hiszen fogalmam se volt róla, hogy miről szólt a beszélgetés. Végül a Kirának hívott lány elfordult Sebastiantól, és rám szegezte a tekintetét.
− Van valami hasznod egyáltalán? Mire vagy képes? – Sértették ezek a kérdések az önérzetemet, mégis felálltam, és a szerkezethez sétáltam.
− Bárkivel bármit elhihetetek, továbbá olyan titkokat fürkészek ki, amiket más nem lenne képes.
− Rosier a hírszerzőknél akar majd dolgozni – tette hozzá Sebastian, bár sosem gondoltam volna, hogy odafigyelt volna a beszélgetésünkre.
− Tehát valóban lehet némi hasznod, bár azért szeretném, ha ezt élesben is bizonyítanád. Jól van. Én miben tudok segíteni?
− Úgy tudom, hogy vannak olyan ismerőseid, akik kaphatóak egy kis balhéra – szólalt meg Sebastian. Nem tudtam eldönteni, hogy melyikük vigyora volt hátborzongatóbb.


A szünetem egyetlen egy napját hajlandó voltam feláldozni arra, hogy lássam Őt. Őt, aki felborította az amúgy is kényes egyensúlyt a családomban, aki elüldözte a testvéremet az otthonunkból. Nagyon tévedett, amikor elhitte magáról, hogy mindezt büntetlenül megúszhatja.
A becsületünkön esett csorba felett nem lehetett könnyedén elsiklani, s ha Howard nem is hajlandó tenni ellene, hát itt voltam én, hogy kegyetlenül megtoroljam ezt a tettet. Vagyis, nekem csak a megfelelő bábukat kellett a legopcionálisabb pozíciókban elhelyezni a táblán. Minden mást elintéztek helyettem.
Nem voltam ott, amikor az eset történt. Nem is kellett, hogy belekeverjenek engem, mégis, amikor értesültem róla, mélységesen megérintett a dolog. Ezért cipeltem egy hatalmas virágcsokrot magammal, a szálak közé pedig egy jókívánságokat tartalmazó kártyát helyeztem. Miután a kedves nővérek útbaigazítottak minket, határozott léptekkel indultam el a Szent Mungó folyosóján az illető kórterme irányába.
Kopogtattam, de nem érkezett válasz. A vállam felett hátra lestem a kíséretemre, aki csupán az állával intett az ajtó felé. Egy kedves barátnőm kísért el engem, akivel a napom hátralévő részét terveztem tölteni.  
Az orromat zavarták a bent terjengő illatok, hiszen különben sem bírtam az ispotályokat. A kórterem apró volt, mégis takaros. Az ágyában feküdt, a haja szétterült a párnán, a szemeit lehunyva pihentette. A torkát bekötözték, azt hallottam, hogy valamiféle műtéte is volt, és sokáig tart, amíg a hangszálai helyre jönnek, ha egyáltalán meggyógyulnak. Egy fikarcnyit sem sajnáltam.
− Várj az ajtónál! – adtam ki az utasítást. Az ágyához léptem, letettem az éjjeli szekrényre a virágcsokrot, majd leültem mellé a takaróra. Óvatosan a kézfejét az ujjaim közé vettem. Erre a mozdulatra összerezzent, azonnal felnyitotta a szemeit, s az első dolog, amivel találkozott a pillantása, az az én arcom volt.
− Sss. Ne próbáld meg erőltetni a hangodat, mert akkor sosem nyered vissza – csitítgattam édes mosollyal, miközben a kézfejét cirógattam. Annyira ereje sem volt, hogy megmozduljon.
− Tudod, amikor hallottam az esetről, borzasztóan kiborultam. Annyira sajnálom, hogy ismét át kellett élned ezt a szörnyűséget… − ingattam a fejemet bánatosan, miközben továbbra is gyengéden cirógattam a körmeimmel a bőrét. – Aztán, eszembe jutott valami… Vajon a második alkalom is olyan durva lehetett, amikor az én testvérem bántott téged? Tudod, még nem volt alkalmam bocsánatot kérni tőled Howard viselkedése miatt. Remélem, hogy egy szép napon meg tudsz bocsájtani neki is.
Hiába voltak mézesmázosak a szavaim, mégis a tekintetem azt sugallta, hogy tisztában voltam a hazugságaival. Erről pedig ő is tudott, hiszen érzékeltem a gondolatait. Éreztem a félelmét, a rettegést, amely elöntötte a jelenlétemtől, és a pánikot, ami akkor uralkodott rajta, amikor valóban megerőszakolták.
− Hoztam neked virágot. Remélem, szereted őket. Gondoltam, talán egy kicsit feldobná a napodat, hiszen itt minden olyan üres – pillantottam a kórteremben, ahogy vidámabbra váltott a hangom. Előrébb hajoltam, hogy végigsimítsak az arcán, majd a fülébe suttogtam: − Remélem, legközelebb kétszer is meggondolod drágám, hogy kikkel kezdesz ki. Túl sokszor kerülsz bajba. Aggódok érted…
− Sajnos, nem maradhatok tovább, rengeteg teendőm van, de remélem, mihamarabb felépülsz, és hallhatom majd a csodálatos hangodat a színházban! Legyen szép napod! – álltam fel angyali, mégis hamis mosollyal az ajkaimon, majd a barátnőm felé fordultam, hogy indulhatunk.
Elégedett voltam a végeredménnyel. Talán most már kétszer is megfontolja majd, hogy kivel szórakozik…

Szemek: Hideg, acélkék pillantás, amelyből szeretet ritkán, de alattomosság, ridegség, megvetés annál gyakrabban tükröződik.
Homlok: Gyakran összeráncolódik, amikor valaki megbotránkoztatja. Szemöldökeit is sokszor húzza fel kérdőn, amikor hülyeséget hall.
Ajkak: Hazug, csalfa szavak hagyják el az ajkait. Szájra gyakorta húzódik lenéző, kegyetlen mosolyra.
Haj: Sötétbarna haját különböző formákban hordja. Kontyba csavarja, ha előkelő eseményen vesz részt, egyszerűen lófarokba fogja, ha kocogni megy, kiegyenesíti, amikor ráun a hullámos tincsekre, vagy éppen fordítva, amikor már hiányolja a hullámokat.
Smink: Ő az a személy, akit smink nélkül ritkán látni. Amikor nyugodtabb napjai vannak, akkor a sminkjei is szolidabb, de általában szereti erős tussal kihúzni a szemeit, vagy olyan festéket használ, ami igen csak felkelti mások figyelmét.
Bőr: Bőre puha, gyerekkori sérüléseknek nyoma sincs, ahogy a kemény munka által okozott hegeknek sem, hiszen még életében nem kellett dolgoznia. Ellenben irtózatosan sápadt, hiszen borzasztóan érzékeny a bőre, ezért nyaranta nagyon oda kell figyelnie.
Testalkat: Se nem rémesen vékony, se nem hízott. Mindig odafigyel rá, hogy egyensúlyban tartsa magát. Magasságával kapcsolatban viszont akad némi kivetnivalója, ugyanis elég alacsony, amit csak magas sarkú cipőkkel tud kompenzálni.
Öltözködés: Teljesen mindegy, hogy hétköznapi ruhákba akar bújni, vagy éppen puccos rendezvényre megy a szüleivel, azt az elvet vallja, hogy minél drágább és stílusosabb egy ruha, annál figyelemfelketőbb.