Egy ideje csak a könyvtárban ülök. Bújom a könyveket, lapozgatom az írásokat. A jelenlegi ismert állatokat tartalmazó könyveket nyálaztam át. Órák óta ülhettem itt, mert már zsibbadt a lábam és fájt a szemem. Úgy döntöttem, hogy holnap folytatom órák után. Úgy is most egy ideig ráfogok érni. Hacsak nem tervezek be valamit, vagy nem fogok megint bajba kerülni ahogy szoktam. Nem lenne, jó magyarázkodni Avery professzornak, hogy nincs semmi bajom. Aztán megint megkapnám a jelzőt hogy "szerencsés" vagyok. Ezzel tudnak mostanában a legjobban felidegesíteni. Lelkesen pakolgattam vissza a könyveket, mikor a szemem elé került egy érdekes könyv. Japán varázslókról és boszorkányokról szólt. Japán...Mindig is érdekelt az ottani élet, kultúra, szokások. De jó lenne beszélgetni egy Japánnal. Várjunk csak. Ha jól tudom Sayuri tanár nő Japánból származik. Talán ő tudna mesélni egy kicsit. Másnap órák után abba a terembe mentem ahol Sayuri professzor órát tartott. Remélem még ott találom. Megvártam míg a diákok kimentek a teremből és kettesben lehettem Sayuri professzorral. - Jó napot, Sayuri professzor! Kérnék öntől valamit...ha szabad... - szorongattam magamhoz a táskámat. Féltem, hogy elhajt, de nem úgy ismertem, aki ezt tenné. - Tudna nekem mesélni a szülőhazájáról? - kérdezem meg végül. Vajon mesél, vagy ezzel feltépek benne egy olyan sebet, ami nem kellett volna? Nem tudom. Csak remélni tudom, hogy nem és nem lesz ebből probléma. Nem szívesen tépek fel rég elfeledett sebeket. Fájdalmas utána az arcokat nézni. És a tudat, hogy ezzel elrontottam valaki napját, az sem a legkellemesebb.
Magam is meglepődtem, milyen zökkenőmentesen szoktam hozzá az új helyhez, és a nyelvet is egyre természetesebben használtam. Ebben persze sokat segített, hogy jó néhány hozzám hasonlóan érdeklődő diák ült a padokban, akik nem csupán meghallgatták az előadásaimat, de kérdeztek is. Azt hiszem jól tettem, hogy Taku~niire hallgattam, a csillogó szemek miatt megéri tanárnak lenni, a következő generáció szívében elvetni a csodálat kis magvait. A tanterem jól felszerelt volt, az elődöm minden bizonnyal maga is kedvelte a legendás lényeket, vagy maximalista volt oktatás terén. Bármi legyen is az oka, hálás voltam azért, ahogyan berendezték, azonban egyre inkább érett bennem a gondolat, hogy sokkal szívesebben vinném ki a szabadba a diákokat, hogy ne csak könyvekből tanuljanak. A legjobban úgy lehetett magukba szívni a tudást, ha megfigyelhetik, így később egy dolgozat, vagy felelés alkalmával csupán vissza kell emlékezniük rá, mit láttak. A Roxfortnál alkalmasabb helyszínt ehhez elképzelni is nehéz lenne, hiszen egy része rezervátumként működik, így sokféle lénnyel lehet találkozni a birtokon. Persze mindenképpen szigorúan csak maximum XXX besorolású lények lehetnek megfigyeléseink alanyai! Leültem az asztalomhoz, és felírtam néhány szót, mielőtt elfelejtem az elhatározást, hogy aztán kérvényt írhassak az igazgató felé. Nem is figyeltem a közben távozó diákokat, vagy hogy ki érkezett. - Hai?! - Kaptam fel a fejem, majd a mellettem ácsorgó lányra pislogtam. - Ó, persze, Miss Brown! - Jobban kell figyelnem, néha automatikusan az anyanyelvemen kezdtem beszélni, amivel csak összezavarom a szegény diákokat. - Japánról szeretne hallani? Előfordult, hogy ilyesmiről kérdeztek, lévén bármennyire is nyitott immár a varázslóvilág, ez a japán mágiahasználókra egyáltalán nem jellemző. Persze, nincsenek lezárva a határok, és szívesen segítenek más országoknak, ha szükséges, azonban sose voltunk azok a befogadó emberek. Elmosolyodtam, majd egy székre mutattam, hogy üljön le nyugodtan, ez minden bizonnyal hosszú beszélgetés lesz, bár ma már úgy sincs órám, így rá értem ilyesmire. - Van valami konkrét dolog, ami érdekli? Szívesen válaszolok minden kérdésére, amire tudok! - Bizonyos dolgokról többet tudtam, másokról kevesebbet, nem akartam megvezetni, hiszen nem tudhattam, mi érdekli.
Sayuri professzorral mindig érdekes ezekről a lényekről tanulni. Van egy egyfajta stílusa, ami megfogja az embert. A legtöbb diáknak furcsa lehet, de aki nyitottabb annak inkább szórakoztató és eléri, hogy az adott személyre figyeljen. Ismerve Sayuri professzor származását nem lep meg, hogy hirtelen az anyanyelvén szólalt meg. Nehéz lehet neki ilyen szemszögből beilleszkedés. A fejedbe vésni, hogy ez nem az otthonod itt nem érti senki, hogy mit beszélsz eléggé megterhelő lehet. - Igen, professzor. - erősítem meg, hogy japánról szeretnék hallani. Sok dolgot halottam már róla, de még is csak más, ha egy onnan valósi mesél nekem erről. Szívesen látnám Japánt tavasszal a cseresznyefák virágzásakor. Leülök a székre és elhelyezkedem. Táskámat az ölembe helyeztem és őt figyelem. - Nos...Igen. A kultúra, szokások az, ami jelenleg a legjobban foglalkoztat. - mondom. Szerintem nem lesz probléma az alapokkal, arról olvastam könyveket. Csak azt nem értem, hogy lehet észben tartani azt a sok dolgot. Az összetett hagyományuk miatt egy kívül állónak eléggé nehéz lehet a beilleszkedés. Egyes pletykák szerint, hogy ha egy nő egy kívülállóhoz megy feleségül, akkor a nőt is kiközösítik. Nem tudom...az én értékrendem miatt ezt eléggé nehezen tudom elképzelni. Kicsi ként nagy vágyam volt kiköltözni Japánba és ott élni. De ez az álom elmúlt és egyre jobban bezárkóztam. És azóta sem tudtam kibontakoztatni a szárnyaimat. Ezért is kerestem fel a házvezetőmet, hogy segítsen.
Megerősítésére bólintottam, és igyekeztem összerendezni a gondolataimat, mit is kellene mesélnem. A japán kultúra merőben eltér az angol, de bármely nyugati kultúrától, még a mágia tekintetében is. Sok mindent vettünk át, és még több mindent tartottunk meg őseink tanításából. - Rendben, ha szeretnél, nyugodtan jegyzetelhetsz, bár ez bizonyosan nem fog dolgozatban szerepelni. - Mosolyogtam rá, de egyelőre fogalmam sem volt, hol kellene kezdenem. - Azt azonban előre kell bocsátanom, nem sokat tudok a mahounashi… vagyis mugli kultúráról, én varázslók között nőttem fel, és az egészen más világ. Legalábbis, nekem mindig ezt mondták. El se tudtam volna képzelni, hogy olyan helyen is élhetnék, ahol nincs varázslat, és olyan lények, amik folyton ellepték nagyapa hatalmas birtokát. Végtelenül unalmas, szürke, és szomorú volna, mintha hiányozna belőle a mágia melegsége. - Nos, számunkra nagyon fontos a tisztelet, amit mindenki felé megadunk. A fiatalabb tisztelettel tartozik az idősebb felé, az alacsonyabb rangú a magasabb rangú felé. - Soroltam ujjaimat feltartva, majd elgondolkozva kinéztem az ablakon. - Nagy becsben tartjuk a természetet, a szellemeket, az ősi tanításokat. Azt hiszem nálunk nincs olyan, hogy valami túl régi, és ezért érvényét veszítette. - Nevettem el magam, majd visszafordultam a lány felé. - Sajnálom, talán kicsit csapongó vagyok, oly’ sok minden van, és nem is vagyok benne teljesen bizonyos, hogy minden érthető valakinek, aki kívülálló. Zavartan megvakartam a fejem, igazából tényleg rengeteg dologról szívesen meséltem a diákoknak. A legendás állatok, a gyógynövények, a különböző egzotikus tájak… és igen, az otthonom is ilyen volt. Aztán rájöttem, mi a könnyebbik megoldás. - Talán egyszerűbb, ha kérdezel! Tudod, mint mikor órán mesélek, mondjuk a bólintérről, és valaki megkérdezi: és tanárnő, mivel táplálkoznak, hol élnek? - Javasoltam lelkesen, így biztosan kicsit összeszedettebb lesz a dolog.
Szavaira bólintok, hogy nem fogja számon kérni rajtam az elhangzottakat, bár nem zavarna, ha igen. Jegyzetelni sem szeretnék nagyon csak érdeklődés miatt kerestem fel őt, meg gyors a memóriám. Ismét bólintok és egy halvány mosolyt is illantok ahogy azt mondja, hogy csak a varázs részéről tud mesélni a mugliról nem. Nem zavar legalább arról is hallok pár dolgot. Illedelmesen végig hallgatom szavait. Ezekről tudtam, hogy ki kinek adja meg a tiszteletet és mennyire fontos. Eleinte azt mondtam, mikor olvastam róla, hogy egyszerűbb, ha mindenkinek megadom a tiszteletet. Kérésére, hogy kérdezzek elgondolkodok. A legtöbbször nem alkotok véleményt semmiről és e miatt az agyam teljesen üres és kérdéseket sem gyárt. - Hm... - nézek magam elé. - Az igaz, hogy a diákok az órák után maguk takarítják ki az iskolát? Ez jutott legelőször eszembe. - Továbbá, tényleg annyira szigorú ott a gyereknevelés? úgy értem, hogy a legtöbb szülő szigorú és, ha rossz jegyet hoz a gyerek akkor szigorú büntetést kap? - kicsit örülök, hogy megint elkezdett dolgozni az agyam és felemésztve a dolgokat alkotott pár kérdést, amiket feltehettem. Sokat olvastam Japán-ról, de nem tudtam mit hihetek el és mit nem. Csak remélem, hogy nem kérdezek rá olyas valamire, amit ő sem tud.
Kérdése nem ért váratlanul, úgy vettem észre, hogy a különbözősége a japán szokásoknak könnyen megragadt a diákokban, sőt, egy-egy kollégában is. Bár ez azt hiszem rám is igaz, sok mindenről volt kérdésem, amit másképpen csináltak, elvégre az okát ezeknek megérteni a másik szemszögéből lehet igazán csak. Az asztal szélére ültem, hogy ne kezdjek el fel és alá sétálgatni. - Igen, ez nem csak a muglik körében, de a Mahoutokoro-ban is dívik. - Válaszoltam lelkesen. - Igazság szerint így tanulják meg a diákok leginkább megbecsülni a dolgokat, hiszen pont annyi szememtet és koszt kell feltakarítani, amennyit ők csinálnak. Bár azt hozzá kell tenni, hogy nagyjából kilenc-tíz évesen már jó pár olyan bűbájt tudunk, amik nagyban segítik az ilyesféle feladatok ellátását. - Mosolyodtam el. - Az egyik évfolyamtársam például tudott olyan szappanbuborékokat varázsolni, amik csilingelve mosták le a táblát, csak az egyik sarkába fel kellett kenni! A mai napig kifejezetten ügyes boszorkány, ha bűbáj-alkotásról van szó, így mondhatjuk, hogy az ilyen készségek fejlesztésében is hasznos a dolog. A következő kérdés kicsit nehezebb volt, legalábbis úgy elmagyarázni, hogy ne tűnjön minden feketének, vagy fehérnek. Végtére is ez nagyon sok mindentől függ, hiszen mit nevezünk szigorúnak? Ez kultúránként, de még személyenként is eltérhet. - Az itteni szemlélet szerint annak tűnhet, azonban szerintem ez ennél kicsit bonyolultabb, nem lehet egyszerűen szigorúnak nevezni. Mivel a gyermekeknek tisztelniük kell szüleiket, és minden tekintetben elfogadni, amit mondanak, a tekintélyelvű nevelés kap nagyobb hangsúlyt. - Kezdtem bele, de éreztem, hogy hosszúra fog nyúlni. - Azonban, ahogy itt is családja válogatja, Japánban se egyformák a módszerek. Nekem például mindig magától értetődő volt, hogy édesapámnak bele kell egyeznie abba, mit tanulok, lévén ő fizeti annak költségeit, és éppen ezért a jegyeimnek is jónak kell lennie. Nálunk hét éves kortól kezdődik a boszorkány- és varázslóképzés, nincs közoktatás, tehát minden évért tandíjat kell fizetni, ami attól függően drágul, hogy jó, vagy rossz jegyeket szerez a diák. - Magyaráztam nagy beleéléssel, bár a magunk részéről nem lett volna gond, ha rosszabbul tanulok, nem szerettem volna problémát okozni a szüleimnek. - Biztosan előfordulnak olyan családok, akik megbüntetik a gyereküket, amiért nem tanul jól, az én édesapámnak ilyesmihez sose kellett folyamodnia. Nem azért, hogy dicsekedjek az eredményeimmel, egyszerűen mindig szakított időt arra, hogy kikérdezzen, és köztünk szólva, a Rendes Bűbájos Fokozat vizsgája semmi ahhoz képest, ahogy ő kérdez… - Kénytelen voltam ismét elmosolyodni. Gyerekként nem élveztem annyira, inkább aggódtam, hogy valami rosszat mondok, és csalódást okozok ezzel neki. A két bátyám mellett mindig bizonytalannak éreztem magam, bár sose kételkedtem benne, hogy szeretnek, egészen kiegyensúlyozott gyerekkorom volt ilyen szempontból. - Egyébként azt hiszem a legtöbb diákot nem kifejezetten a szülei, hanem a bizonyítási vágya hajtja előre. A legjobbnak lenni jó érzés, ha tanulásról, ha sportról, vagy bármiről legyen is szó. - Persze, nem mindenki számára ez az elsődleges.
Ahogy hallgatom a tanárnő szavait egyszerre tűnik Japán egy teljesen más világnak Angliához képest és egyszerre egy szinte tökéletes hely azok számára, akik a tudást keresik. Én mindig is szerettem tanulni, legyen az főzés, bűbájok, átkok megtörése, vagy egy egyszerű matematikai egyenlet megoldása. De gondolom az is sokat számít, hogy oda születünk, vagy oda költözünk. Biztos nehéz lehet annak, aki egyik napról a másikra csöppen bele ebbe az egészbe. Megterhelőbb mindig arra figyelni, hogy betartsd az ott elvártakat. - És milyen nehéz beilleszkedni? Úgy halottam nem igazán fogadják be a kívülállókat, sőt aki azzal a személlyel házasodik azt is kiközösítik. Ez mennyire igaz? - kérdeztem. Számomra nehéz elképzelni, hogy nem fogadnak be valaki, csupán azért mert nem oda született. - Ha jól tudom akkor Japánban van háztartástan óra is. Legalábbis a mugli iskolákban van. Meg, hogy ha abból érettségiznek a diákok akkor az az egyik legnehezebb tantárgy, amiből érettségizni lehet. - gondolkodom kicsit hangosan. Ha ez igaz akkor gondolom azért lehet nehéz, mert a tanárok minden mozdulatodat figyelik. A fűszerezési technikádat, hogy sikerült az étel, mennyire figyeltél a minőségre. Mint egy szakács vetélkedő csak nagyobb a tétje. Ahogy gondolatban egyre mélyebben belementem a tétes dologba eszembe jutott valami...A Yakuza...Japán maffiája az oroszok mellett ők a legveszélyesebbek, ha maffiákról van szó. - A Yakuza....belefolyik a varázsló világba, vagy inkább a muglikkal foglalkozik? - kérdeztem meg végül. Nem találtam olyan feljegyzést, hogy lennének mágia használók a yakuza soraiban, de kitudja. Ha van akkor feltételezhetőleg belemegy ebbe a világba is, ha nem akkor inkább a muglikkal foglalkoznak. De, ha az utóbbi és tényleg vannak varázslók ott akkor bele se merek gondolni miket tudhatnak, hogy ilyen veszélyesek.
Úgy vettem észre, nem csak én csapongok a témák között, de a beszélgetések már csak ilyenek voltak. A diákok érdeklődését sok minden leköti, és nem könnyű egyszerre sok információt befogadni. Sokszor mondták, hogy nem vagyok elég szigorú, azonban nem hiszem, hogy célratörő mindenkitől ugyanazt elvárni, és megszidni, aki rosszabbul teljesít. Nem mindenkit érdekelnek az állatok, a viselkedésük, lehet hogy nekik sokkal jobban megy az átváltozástan, vagy a gyógynövénytan, emiatt elmarasztalni, és elvenni a kedvét valakinek a tanulástól nagyon meggondolatlan lenne. A következő téma igazán érdekes, bár nagy rálátásom nem volt, lévén ott születtem, nem kellett ilyesmivel megküzdenem. Mondjuk ismertem jó pár külföldit, de ők diplomataként érkeztek hozzánk, nem azért, hogy ott kezdjenek új életet. - Hm… Igazság szerint egymás között is nagyon zárkózottak az emberek, így valószínűleg az idegenekkel szemben még inkább jellemző lehet. - Feleltem diplomatikusan. - Tulajdonképpen egy szigetország, így sokáig nem is kellett olyasmivel foglalkozni, mint külföldiek látogatása, vagy letelepedése. A varázslóközösségünk nyitott a cserediák-programra, én is tanultam egy évet a Roxfortban még annak idején, viszont valóban nem jellemző, hogy más nemzetiségű varázslóval kötnének házasságot. Arról nem is beszélve, ha valaki egy mahounashihoz ment hozzá, onnantól kezdve szinte megszűnt a közösség része lenni, hatalmas szégyennek számított. Ez talán manapság furcsán hangzik ebben az elfogadóbb világban, otthon viszont nagyon figyelnek arra, hogy milyen hagyományokat kell tisztelni. Nem az emberi gonoszságból, hanem a tradíciókból ered, és azzal még nehezebb mit kezdenie olyasvalakinek, aki nem ismeri, vagy egyáltalán nem érti azokat. - Azt hiszem mondhatjuk azt, hogy diákként tanulni Japánban nagyon jó tapasztalat, de nem javasolnám senkinek, hogy oda próbáljon beilleszkedni. Egészen más a gondolkodásmódunk, mint mondjuk neked, vagy bármelyik átlagos angolnak, mert másképpen nevelkedünk. - Ez nem jó, vagy rosszabb kérdése, büszke voltam az otthonomra, és nagyon szerettem, de nem gondoltam, hogy tökéletes lenne. Elmosolyodtam a kérdésre, mert eszembe jutott, mikor először próbáltam onigirit készíteni. Nagyapa lelkesen kóstolta, amíg elég jó nem lett ahhoz, hogy végre ehetőnek tituláljuk, pedig az még csak bonyolult ételnek sem számít. Azóta persze sokat fejlődtem, amire büszke vagyok, bár sose leszek sushi szakács, az bizonyos. - A Mahoutokoro-ban is van, de nem kötelező, csak egyetlen félév, utána a diákok eldönthetik, hogy szeretnék-e tovább tanulni. Főzünk, varrunk, olyasmiket csinálunk, amire bármikor szükség lehet, bár sok dologhoz inkább bűbájt használnak már, nem árt, ha be tudod foltozni a zoknid! - Meséltem mosolyogva, sok szép emléket idézett fel. - Nem tudom, hogy az érettségi milyen lehet belőle, nálunk ez amolyan felkészülés az életre dolog, jegyeket is csak elvétve kaptunk az alkotásokra. Amiket komolyabban vesznek az iskolában, mint itt, azok inkább a különböző klubok, legalább egynek minden diák a tagja, de sokan akár kettő-hármat is szimultán csinálnak. Sport, szórakozás, színészet, varázslás, legyen szó bármiről, ha legalább három embert érdekelt az iskolában, alapítottak egy klubot. Annak idején én az állatgondozó klub tagja, utolsó két évben pedig az elnöke voltam, nagyon élveztem. Persze édesapám szerint valami olyat kellett volna választanom, ami jobban néz ki a felvételi lapomon, de a választott szakhoz ez is tökéletes volt! - A yakuza? Én nem tudok róla, hogy bármibe is belefolyna nálunk. A japán varázsló tanács törvényei nagyon szigorúak, az aurorok köztiszteletben állnak, mint a régi idők szamurájai, így alapvetően nem jellemző a bűnözés. - Vagy csak én nem találkoztam vele békés kis életem alatt. Kicsit talán burokban nőttem fel, de ez nem olyan rossz, mintahogy azt sokan gondolják...
Sok dolgot halottam Japánról és annak történelméről. De amint befejeztem egy könyvet a kezembe akadt egy másik, ami teljesen mást mondott, mint az előző. Így néha annyira belezavarodtam, hogy most mi hiteles és mi nem, hogy beleszédültem. Ezért is láttam jobbnak, hogy felkerestem a tanár nőt, aki innen származik. Sok dolog tisztázódott bennem és ezért hálás is vagyok Sayuri-nak. - Halottam, hogy több "nemzeti fesztivál" van Japánban. Meg, hogy vannak, amik ki nem mondottan kötelező, vagy legalábbis illik elmenni. Mely fesztiválok ezek? - bár tény sosem tudtam, hogy tudják megjegyezni a fesztiválokat. Vagy ki van hirdetve, esetleg naptárakban fel van tüntetve? Külső szemmel nehéz megérteni a miérteket. Gondolom kicsit egyszerűbb lenne, ha úgy fognám fel, mint a legtöbb aranyvérű család. Számít nekik kivel házasodsz össze. Mondjuk az én apám sem szereti, ha fiúk próbálkoznak be nálam, de szerintem ez még normális. Meg is mondta addig nem fog beleszólni a kapcsolataimba, amíg az nem károsak rám nézve. Ezért hálás is vagyok neki. - Bármilyen klubbot lehet alapítani, vagy azért vannak szabályok, mit engednek és mit nem? - kérdeztem rá. Gondolom olyanok lehetnek, mint itt. Én mondjuk egy szakkörnek sem vagyok a tagja. Zárkózott típus vagyok nehezen barátkozom a korosztályommal. Ezért is vagyok egy könnyű célpont. A kicsi szociális készségem miatt nem tudom megvédeni magam. Plusz én vonzóm a balszerencsét. Mindig bajba kerülök és ez néha a bőrömön is meglátszik. - Ha már szamurájok...hogy haltak ki? - ez az egyik legsokszínűbb dolog. Valaki azt mondja a császár végeztette ki őket. Valaki szerint megunták a császárt és tovább álltak ott hagyva a háború idején az uralkodót. És még sok más teória kering, de én szeretném az igazat tudni. De, ha nem is kapok választ az se zavar. Nem haragszom a tanárnőre, hogy nem tud mindent. Elvégre nálunk is kicsit el van szeparálva a muglik és a varázslók.
