- Lily! Végre! Te jó ég! Mennyit kerestelek. Hallottad a hírt? - közeledik Jenna hangosan suttogva, bár ezt a hangerőt talán már mondhatjuk kiabálásnak is. Úgy pillantok fel rá, mintha hirtelen két feje nőtt volna a lánynak. Griffendél bátorság ide vagy oda, elég nagy merészségre vall, hogy nem fél végig menni így a könyvtáron. Lopva körülnézek, hogy vajon hány kíváncsi, megbotránkozott, dühös szempár is vetül ránk jelenleg, és hát, hogy is mondjam? Elég sok. Nagyjából az összes. És talán csak pillanatok kérdése, hogy ki legyünk dobva. Nagyot sóhajtok, visszateszem a könyvet, amit épp olvastam, a hátam mögötti polcra, aztán a vállamra kapom a táskámat, és a barátnőm elé sietek, hogy a karjába kapaszkodva kirángassam a folyosóra. - Nem tudom, miről beszélsz, de menjünk ki, mielőtt még házpontokat veszítenénk - felelem neki suttogva, miközben kifelé terelem. Ő csak a szemét forgatja, és legyint türelmetlenül, de nem ellenkezik, és nem szólal meg, amíg ki nem jutunk, és végre rendes hangerőn kifejezheti az izgatottságát szavakkal.
- Tényleg nem tudsz semmit? - fürkészi az arcomat, és úgy ítélheti meg, hogy Havas Jon szintjén állhatok a tudást illetően, mert hitetlenkedve a fejét ingatja. - A bátyád... majdnem kinyírta Caleb Flintet. - MI VAN?! Honnan szedsz ilyen hülyeségeket? Jamie sosem tenne ilyet – jelentem kihatározottan, elborzadva. Ez még viccnek is rossz. - Nem, nem James. Albus. Megtámadta őt a Mardekár hálótermében, és... - Ennek semmi értelme... - vágok a szavába, és tiltakozásképpen feltartom a kezem, majd a fejemet ingatom. - Ez biztos csak megint valami buta pletyka, mint amit... - de nem fejezem be, mert úgy sem tudnám kimondani anélkül, hogy elpirulnék, és zavarba jönnék. A mardekáros buli emlékei egyébként is még túl élénken élnek bennem. Ezekre a gondolatokra azonban az agyam egy félreesőbb zugában már kezd némileg összeállni egy bizonyos kép... és ez nagyon nem tetszik nekem. - Pedig igaz - vágja rá Jenna kicsit morcosan. Azt hiszem, cseppet zokon veszi, hogy nem hiszek neki. Mintha egyenesen azzal vádoltam volna, hogy hazugságokat terjeszt. - Songer talált rá Flintre. Songer Flint szobatársa, és ő jóban van Connors-szal, és tőle tudom – jelenti ki határozottan, és míg én az infókat próbálom feldolgozni, Jenna úgy ítéli meg, hogy az ő feddhetetlen forrásába én már biztosan nem tudnék belekötni, ezért folytatja. - Szóval a bátyád beállított hozzájuk, kidobta Songert, aztán összevitázott Flinttel, és az lett a vége, hogy Flintnek eltört az egyik karja, meg talán agyrázkódása van, és most eszméletlenül fekszik a gyengélkedőn. - Nem tudok szóhoz jutni. Hosszú másodpercekig, talán percekig meredek Jennára tátott szájjal, bambán. Nem tudom felfogni. Ez most komoly? Al megtámadta Calebet? Ne már, az nem lehet. De nem miattam, ugye? Vagy mégis? Neeeeeem. De igen. Hallhatta a pletykákat, és ha személyesen akart utánajárni... és... és... ha nem hitt az ötödéves srácnak, mert azt hitte, hogy csak kamuzik, pedig semmi nem történt. Szinte semmi. Igazából tényleg semmi. De akkor is... Ennek még mindig semmi értelme! - Lily...? Hahó! Itt vagy? - integet a tenyerével a barátnőm az arcom előtt. És végre újra értelem költözik a tekintetembe, ahogy a szemeibe nézek.
- Beszélnem kell vele. Vagy legalább látni, hogy van. Meg kell látogatnom. - Érzem, hogy ez hülye ötlet, de tudnom kell, mi történt. És okosabb lenne Albustól kérdezni, de vele most nem tudok mit kezdeni. Ha tényleg miattam tette... tiszta hülye. Bedilizett. Erre nem tudok mást mondani. És igazából egyelőre nem merek a színe elé kerülni. Addig nem, amíg nem tudom biztosan, hogy mi a franc van.
Most Jennán a sor, hogy bambán, értetlenül meredjen rám, de nem érdekel, mit gondol. Sarkon fordulok, és magára hagyom a folyosón. Egyenest a gyengélkedő felé indulok, és meg sem állok egész addig, amíg kábé csak egy emeletnyi lépcsősor választ el tőle. Aztán megtorpanok. Nem tagadom, kicsit berezelek. Mégis mi a fenét csinálok? Nem csak Albus golyózott be. A fél családomnak a St. Mungo elmegyógyászatán lenne a helye, úgy látszik. Irányt váltok. Ez tényleg nem jó ötlet. De ha tényleg miattam történt... Flint nem tehet semmiről. Vagyis... jó, egy kis rohadék volt, amikor odaállított azzal a doboz csokival szemétkedni, de igazából nem csinált semmi rosszat, és a bulin is tök rendes volt végig. Persze amikor rájött, hogy én voltam, muszáj volt beszólnia; még mindig a fülemben cseng, ahogy utánam kiáltott, nevetve, de igazából azzal is olcsón megúsztam, ha úgy vesszük, és nem hibáztathattam érte. Mindegy, a lényeg, hogy ez tök szívás, és én ezt nem akartam. Főleg nem így, miattam. Ah! Ez... Valószínűleg amúgy sem akarna látni, és tök ciki lenne csak úgy beállítani. De azért... jó lenne valahogy a tudtára hozni, hogy... mit is...?? Hogy semmi közöm a történtekhez? Ez azért így nem egészen igaz. Hogy sajnálom, hogy a bátyám hülye volt, és bántotta? Igen. Talán egy egyszerű, rövidke üzenet is elég volna ehhez. Igen, ez jó ötlet. Most úgyis eszméletlen, Jenna szerint, szóval csak beosonok, hagyok neki egy kis cetlit ott, hogy bocsi, aztán ennyi.
Kettesével szedem a fokokat, úgy rohanok vissza a Griffendél torony felé. Elmotyogom a jelszót a dámának, aztán pillanatokon belül a hálókörletben vagyok. Előkotrok a ládámból egy darab pergament meg tollat, de a kezem közben beleakad egy doboz csokiba. Nem ugyanaz, amit Calebtől kaptam, de ugyanolyan. Múlt héten rendeltem bagollyal egy újabbat, csak mert tényleg ez az egyik kedvencem. Nem kell sokat belegondolni. Hirtelen ötlettől vezérelve kapom fel, a doboz egyik sarkára körmölöm, hogy “Bocsi, L”, aztán megvizsgálom a művemet. Ühüm, jó lesz, ebből tudnia kell, hogy tőlem van.
Mikor úgy öt perccel később besétálok a gyengélkedőre, egy részem még mindig sejti, tudja, hogy ez egy borzasztó ötlet, de mindegy, mert a lelkiismeretem nem enged csak úgy elsétálni. Sorra kukkantok be a paravánok mögé, hangtalanul, óvatosan lépkedve, és szinte felsóhajtok a megkönnyebbüléstől, amikor megpillantom Flintet, és látom, hogy még nem tért magához. Csak ott hagyom az ajándékot a szekrényén az ágy mellett, és már itt sem vagyok. Pördülök is meg, hogy lelépjek, amilyen gyorsan csak lehet, de amilyen ügyetlen vagyok, hangos koppanással nekiütközöm az ágy sarkának.
- Ó, Merlin! - A szívemre kapom a kezem, mert sikerült magamat is megijesztenem. - Basszus! Basszus! - motyogom kétségbeesetten, de még mindig megpróbálnék észrevétlenül kilopózni, hátha...
Flint && Potter
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Csüt. Jan. 06, 2022 10:27 am
Potter&Flint
Hopp, surran egy manó
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
I
szonyatosan szaggatott a feje. Egy jó órája fent volt már, de amint kinyitotta a szemeit, még élesebb fájdalom hasított belé. Mintha a természet csak szórakozna vele, és nem elég, hogy egy fél centi átmérőjű tűt szúr át az agyán, megbünteti, ha kinyitja a szemeit azzal, hogy még meg is forgatja benne. Jobb híján csukott szemmel gondolkodik azon, hogy mekkora szurcsókszar volt Potter, amikor eltörte a karját. A bosszú fűtötte őt, na meg az, hogy utál tétlenül feküdni, inkább olvasna, vagy bármit csinálna, minthogy a „sötétben” gondolkodjon. Már ezerféle bosszút talált ki az apró csínytevésektől az átkok különböző formáin át, a gurkóval való fejbecsapásig, de nem derítette jobb kedvre. Megmozgatja a kezét is, még csak egy napja van itt, de úgy tűnik, az már nagyjából rendben van. Viszont ez az agyrázkódásos dolog lassan múlik, hiába Madam Pomfrey áldásos tevékenysége, de az is lehet, hogy ezzel akarja tanítani a diákokat a gyógyító, hogy jobban figyeljenek oda. Hát, most nem nagyon tud semmire figyelni, csak arra, hogy megpróbáljon elaludni fejfájás közben. Plusz nehezítés, hogy mivel pofára eshetett az átok után, a jobb arca is lüktet egy picit még, azonban ezt még csak tapintásos módszerrel igazolta, tükörbe nem akart nézni. Hiába patkány dolog egy pálcátlan varázslóra támadni pálcával, akkor is szégyellte, hogy ilyen könnyedén hagyta magát elintézni. Mondjuk nem gondolta volna, hogy a nagy Potter család szégyenletes ivadéka, ilyen gerinctelen módon cselekszik, de legalább azt megtanulta, hogy ha meglátja, akkor nem fogja többé pálca nélkül várni, hogy mi történik. Abban is biztos, hogy a párbajórákon még bele fogadni száz százalékot, hogy ha bajba kerül, gyorsan rövidre zárhassa a dolgot. Csak addig múljon el a fejfájása, de legalább a következő meccsig, ahol végre seprűre ülhet és levezetheti a benne dúló feszültséget. Végül csak bealszik egy időre, majd némi zajra ébred fel újra. Valaki sikeresen felnyög álmában pár ággyal odébb, ő pedig nem tudja visszafogni magát. - Hagyd már abba McLagen, legyél férfi baszod – bárki is nyögött, ha a nevezett, ha nem, legalább abbahagyta, de ekkor újabb sétáló érkezett. Mivel továbbra is csukva tartotta a szemeit nem tudta, hogy ki jár elég halkan ahhoz, hogy ne Madam Pofreynak tudja be. Ami kissé idegesíteni kezdte az az, hogy felé közeledett. Talán jött a „nagy” Albus Potter befejezni, amit elkezdett, vagy csak kitörölni az emlékeit? Végül odaér hozzá a valaki, de nem az a srác lehetett, mert óvatos parfümillat csapja meg az orrát. Nahát, nem gondolta, hogy valaki ennyire meg akarja nézni, hogy mi történt. Próbálja magában összerakni, hogy miket csinál az ágya körül a sertepertélő, de végül nem zavarja meg. Úgy van vele, hogy jobb, ha elmegy és viszi a hírt: Albus Potter tényleg ilyen szemét volt. A sors azonban mást szeretne, és ez is azt mutatja, hogy szarul szokott teljesíteni jóslástanon. Kipattannak a szemei, ahogy megmozdul az ágy, és a Potter lány szitkozódásán felhúzódnak a szemöldökei. ~ Na, te minek jöttél? ~ kérdezi magában, de ha már így alakult nem engedi el ilyen könnyedén a vörös hajú lányt. - Jöttél befejezni a bátyád művét Potter? Üzenem neki, hogy kapja be az a gyáva féreg, aki fegyvertelenre támad – a többiről már nem is beszélve, de amúgy meg valahol örül, hogy a lány életben van, és nem hányta ki a lelkét. Nagyon szarul nézett ki ő is, amikor utoljára látta. Fájdalmas fejjel oldalra sandít, és látja, hogy visszajött az ajándéka. - Nem ízlett, és ezzel meg te akarsz megalázni? Biztos véletlen lehet, hogy ennyien szeretik a Pottereket. Scorpot meg egyáltalán nem értem, nála bekattanhatott valami, vagy cruciozzátok – nyilván csak a rosszindulat és a mérhetetlen düh beszél belőle, bár nem tudja, hogy mit haverkodik Malfoy barátja ezekkel. Csak nézi a lányt, és reméli, hogy ebben az állapotában nem akarja tovább bámulni őt, hanem felhúzza eléggé ahhoz, hogy elszeleljen, ahogy legutóbb tette. Még akkor is, ha ez nem segíti elő a hozzá való közeledését. Lesz még alkalom, de most nincs a kedves állapotában, sőt.
Óvatos vagyok. Halk, mint egy besurranó kém. Még majdnem büszke is vagyok magamra. Mondjuk egy gyengélkedőn amúgy sem illene hangoskodni. Kicsit meg is lepődöm, hogy milyen “zsúfoltan” vannak itt, azt képzeltem, teljesen kihalt lesz a hely, de nem Flint a kórházi szárny egyetlen átmeneti lakója jelenleg. Mindenesetre így is észrevétlenül sikerül ellopóznom az ágyáig, és hangtalanul helyezem le az ajándékomat az éjjeliszekrényre, aztán már azon volnék, hogy ugyanilyen csendben el is tűnjek, de egy másodpercre megakad rajta a pillantásom. Nem tudom megállni, muszáj az óvatos kihátrálás közben még felmérnem, hogy milyen állapotban van, és ösztönösen kissé fájdalmas fintorra húzom a számat, ahogy végignézek rajta. Az egyik karja felkötve, az arcán egy már halványuló zúzódás, és nem tudom, az itteni fények teszik-e, de kissé sápadtnak is tűnik. Mondjuk, ha tényleg agyrázkódást kapott, nem is csoda. Nem tudom elhinni, hogy ezt tényleg Albus tette vele. Mégis miért? Mi a fenét gondolt? Sebastian Mulciber jut eszembe, aki nem is olyan régen, a közös büntetőmunkánk ideje alatt azzal dicsekedett, hogy lerúgott valakit a lépcsőn, csak mert az illető flörtölt a menyasszonyával, és meg kellett védenie a hírnevét, vagy mi, de az én bátyám nem ilyen. Nem esik csak úgy neki valakinek, csak mert olyan kedve van, vagy hogy megmutassa, ki a főnök. Ez az egész tiszta őrület.
Nos, abban a pár másodpercben, amíg elakadok a gondolataimban, a macskamozgásom veszít az erejéből, és a természetes ügyetlenségem automatikusan elő is tör belőlem. Halkan szitkozódom, és olyan mérges vagyok a saját bénaságomra, főleg mert Flint persze azonnal felébred a zajra. Csak hogy hozzáadódhasson a bűntudatomhoz, hogy még fel is ébresztem, pihenni sem hagyom őt. Arról nem is beszélve, hogy lebuktam. Basszus!
- M-m-micsoda? - dadogom kissé értetlenül, zavartan. Kell pár pillanat, hogy felfogjam. - Fegyvertelenre?! - kérdezek aztán vissza felháborodottan, éles hangon. De amint ráébredek, hogy ez kissé hangosra sikeredett, futólag körbepillantok, aztán lehalkítom a hangomat. - Fegyvertelenre? Azt akarod mondani, hogy Albus még védekezni sem hagyott? - kérdezek vissza immár suttogva, de még mindig felháborodva. Szerintem most már én is legalább olyan sápadt vagyok, mint Flint. Mit műveltél, Al?
- Én nem azért... Én csak... - pillantásom a doboz csoki felé rebben, az övé pedig követi, és persze azonnal félreérti a szándékomat. Sóhajtok. - Senki nem cruciozza Scorpiust – ingatom a fejemet. Legalábbis remélem, hogy nem, mert én már semmit sem tudok. - Nem azért jöttem, hogy megalázzalak, és nem is azért, hogy befejezzem, amit a bátyám elkezdett. Én tényleg csak... - megvonom a vállam. - Nem értem, mi ütött belé. Nem értem, hogy miért csinálta. Csak meg akartam nézni, hogy... jól vagy-e. - A végére már egészen elhalkul a hangom, és az alsó ajkam belsejét harapdálom idegesen, aztán a pillantását sem tudom már sokáig tartani, inkább újra a csokis dobozt szuggerálom. Csak meg kellene mondanom, hogy sajnálom, és gyorsan lelépni, de zavarban vagyok. Nem készültem fel rá, hogy mi lesz, ha ébren találom.
Flint && Potter
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Pént. Jan. 07, 2022 1:00 pm
Potter&Flint
Hopp, surran egy manó
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
V
áratlan és ráadásul hivatlan vendége ügyetlen is. Emiatt kénytelen kinyitni a szemét, pedig tényleg nem akart belebonyolódni semmilyen ügybe. Viszont soha nem gondolta volna, hogy a kis vörös lemerészkedik hozzá, és úgy gondolta, csak meg akart bizonyosodni, hogy a sok szemétkedése miatt megkapta a jussát. Egyvalamire azonban nem készült fel, mégpedig arra, hogy ígérete ellenére egyelőre Albus Potter nem kereste fel a húgát a pletykáról kérdezősködvén. Egy, vagy több hazugság már nem számított igazán, meg egyébként sem tudta, hogy pontosan mennyi idő is telt el az ájulás és ébredés között, így az is lehet, hogy A. Potternek esélye sem volt kérdezősködni. De akkor Lili honnan tudta meg az egészet? Rejtély ez a csaj! De ha más nem, kötelességének érezte – amúgy nem, csak jól hangzik – felvilágosítani a lányt a testvére valódi természetéről. - Igen, igen, jól hallod – bólogat, szemében nem gyűl tűz, de ott van benne a kitörni készülő sárkány – esetében lecsapni készülő kígyó -, amit nem ajánlatos túlzottan felpiszkálni. – Biztos félt, bár ez nem látszott rajta. Különben lehet, hogy ő is itt lenne – nincs tisztában a másik párbajozási képességeivel, na meg ugye ott a legilimenciai is, amivel hetvenkedett a háztársa. – Ja, és megfenyegetett, hogy kitörli az emlékeimet, de gondolom ezt nem tette meg, mert emlékszem az egészre – rajta a vállvonás sora, és ez egy olyan anomália – hogy emlékezhetne, ha kitörölték, módosították az emlékeit, ami miatt nem is gondolkodik ezen tovább. Bár úgy sejti nem történt ilyesmi, biztos nem lehet benne, viszont A. Potter helyett L. Potter itt van, és a feszültségét rávetítheti, enyhíteni ezzel mentális fájdalmát. Közben felül és a párnát is feljebb húzza, hogy kényelmesebben szidhassa a másikat. Felhozza még Scorpiust is, hogy szidhassa a naaaaagy Pottereket. - Te csak? – néz rá, mert annyi „csak”-ot hallott már az utóbbi egy percben, hogy kíváncsivá tette, hogy valójában miért jött el hozzá a vörös. – Az jó, mert én sem értem, kivéve, ha egy ilyen kis Thesztrálköpet. Azaz, amúgy nem látszik, hogy az lenne, csak ha már elbánt veled – dühödik fel, és még hozzáteszi. – És mindezt miattad tette, remélem büszke vagy rá – úgy tesz, mintha nem is hallotta volna a lány mentegetőzését a testvére nevében. ~ Jellemző, hogy nem a nagy Albi kér elnézést, tuti nem is ő hozott el ide. Az már azért felelősségvállalás lett volna. ~ Nem mintha fordított esetben ő másképpen cselekedett volna, de ilyenkor könnyeben meglátja a szálkát más szemében, ilyenkor rendben vannak nála az erkölcsi határok, ha ő az áldozat. Persze mondhatná azt is, hogy szándékosan nem csinált semmit és provokálta is a másikat, de sokkal jobb így ártatlanságban tetszelegni. - Berontott és a köztünk lévő smárolós pletykára kérdezett rá. Én pedig nem voltam hajlandó ezzel foglalkozni, mondtam neki, hogy kérdezzen téged. Erre mindenfélével megfenyegetett, sőt még meg is égette a mellkasomat, aztán meg kaptam egy stuport. Ja és félnem kéne tőle, de közlöm, hogy ahhoz nem úgy kéne kinéznie, mint egy lánynak – mondja dacosan, bár nem gondolja teljesen komolyan, elég fenyegető volt a srác, hogy tartsa a távolságot majd úgy, hogy ne vegyék észre, hogy tartja a távolságot. - Komolyan? Ő küldött, hogy enyhítsen a lelkiismeretén? – áll össze a hirtelen jött kép a fejében,. Akkor mégiscsak találkozhattak, és Lily sajnálta őt. Ez valamiért jó érzéssel töltötte el, legalább egy Potternek van szíve, vagy van benne együttérzés. Még a végén elrontod a családról alkotott képet Lily! - De azért kösz, jól. Élek, meg minden, a kezem már nem fáj, csak a fejem, de gondolom, elmúlik – von vállat, aztán elfordítja a fejét a lányról, komor arcvonásaival egyetemben. Azért annyira nem kívánt vele beszélgetni, csak egy kicsit kiadni a dühét. Viszont, mivel ő volt az áldozat átfutott a fején, hogy ez egy újabb remek alkalom, hogy kicsit közeledjen a kis vöröshöz. Elveszi az ajándékba adott desszertet és a lányra mosolyog. Fejével és a szemeivel az ágy melletti székre mutat. - Kérsz? Meg lenne egy kérdésem is – marad a titokzatos vonalon, most előbb az a fontos, hogy Lily Potter leüljön és maradjon egy kicsit. Közben elkezdi bontani a dobozt is, majd felnyitja annak fedelét. Most ugrik a Potter a vízbe!
Igazából nincs sok időm keseregni azon, hogy milyen ügyetlen vagyok, vagy hogy mennyire sajnálom, hogy felvertem a fél gyengélkedőt, mert Flint másodpercek alatt belém mélyeszti a méregfogait, ahogy az egy kígyótól várható. És más körülmények között, jó oroszlánhoz méltón, azonnal vissza is támadnék, nem hagynám őt egyoldalúan kötekedni, de most először is sokkol, amit hallok, amit a bátyámról mond. Másodszor pedig - nyilvánvalóan - Albus helyett is bűntudatom van. Hisz én vagyok itt, látogatóban, és nem ő. Fogalmam sincs, hogy ő hol van. Bár egy részem még mindig nehezen emészti meg, fogja fel, hogy mit történt, hogy Al ezt tette. Rá támadt egy fegyvertelen háztársára, és több napon át gyógyuló sérülésekkel gyengélkedőre juttatta, csak azért mert... Miért is? Egy hülye pletyka miatt? Őrület. Azért egy apró mosolyt muszáj elfojtanom azt hallva Flinttől, hogy a fivérem “biztos félt”. Hát az ábrázolt példa nem ezt mutatja, bár én is gerinctelenségnek gondolom megtámadni valakit, aki védekezni sem tud. Az biztos, hogy ezek után lesz egy kellemetlen beszélgetésem Albusszal is. Hogy kinek is lesz kellemetlen, az még rejtély.
- Az emlékeidet? Ne már! - ráncolom a homlokom. - Al nem tenne olyat. Nem is tudná, hogyan... Vagyis kétlem - teszem végül hozzá némileg bizonytalanabbul. Őszintén, én már nem tudom, mire is képes. De azért elég valószínűtlennek tűnik, hogy a bátyám ért ezekhez a dolgokhoz, vagy hogy tényleg megtenné. Bár... Hermione néném is megtette ugyanezt a SAJÁT szüleivel egyszer, és nagyjából épp olyan idős volt akkor, mint Albi. Huh! Azért, ha jobban belegondolunk, a családom tényleg elég veszélyesnek tűnik néha. Függetlenül attól, hogy a jó oldalon állunk.
- Pedig Albus tényleg nem szokott ilyen lenni... - védeném szinte már kétségbeesetten, holott meg sem érdemli. A történtek után Flintnek nyilvánvalóan minden joga megvan ahhoz, hogy mindenféle sértő szavakkal illesse. - Fogalmam sincs, mi ütött belé, de beszélni fogok vele... - kezdenék bele, de amikor a Mardekáros fiú közli, hogy az egész igenis miattam történt, az kicsit szíven üt. Az ajkaim enyhén lefelé görbülnek. Ettől féltem, de eddig legalább még kicsit reménykedhettem, hogy nem erről van szó, hogy nem volt közöm ehhez az egészhez. - Én... én nem mondtam neki semmit, esküszöm, és főleg semmi olyat, amivel erre biztattam volna, és... Nem, most egyáltalán nem vagyok rá büszke, elhiheted - ingatom a fejemet, majd lesütöm a pillantásomat egy kis időre. De, amikor Flint összegzi, hogy mi is történt, újra felpillantok rá, enyhén félrebiccentett fejjel, felvont szemöldökkel. Csak mert ez nekem egy kicsit úgy hangzik, hogy provokálta a tesómat, és ez még nem mentség, nem igazán, de azért végigfut az agyamon a gondolat, hogy ha Calebnél is lett volna pálca, talán többet is tett volna, és lehet, hogy most a bátyám feküdne itt. Azt meg egyáltalán nem értem, mit ért az alatt, hogy Al lánynak néz ki. Szerintem semmi lányos nincs benne, nagyon is helyes. Már amennyire ezt a húgaként meg tudom állapítani róla.
- Megégetett?! - kérdezek vissza ismét, és megint egy oktávval élesebbre sikeredik a hangom, mint szeretném. - Ó, Merlinre! - temetem a tenyerembe az arcomat néhány pillanatra, mert ezt már tényleg nem tudom mire vélni. Mindezt egy hülye pletyka miatt? Komolyan? Esküszöm, szét fogom rúgni Albus hátsóját.
- Jenna mondta, hogy elég gáz a helyzet, meg hogy Songer eszméletlenül talált rád, de én nem is sejtettem... Én tényleg csak azt akartam, hogy tudd, hogy semmi közöm nem volt hozzá, és hogy... sajnálom - bököm ki végül, és ezzel készen is állnék távozni, hogy végre hagyjam pihenni, meg ez a szitu már így is túl ciki, de akkor Flint olyat tesz, amit kicsit sem vártam tőle. Főleg most nem. Csokival, és egyben hellyel kínál. Habozok egy-két pillanatig, de kíváncsi vagyok, mit szeretne tudni, és azt hiszem, ennyivel még tartozom neki, hogy nem hagyom csak úgy faképnél. Szóval sóhajtok, aztán veszek egy csokit a dobozból, és leülök mellé a székre. Aztán lassan elmosolyodom, ahogy az édességet a számhoz emelem.
- Nincs benne méreg, ha amiatt aggódnál - már szinte vigyorgok, csak mert erről eszembe jut az a múltkori vita a folyosón, és felötlik bennem, hogy talán ezért kínál meg, hogy biztosra menjen. - Na jó, ki vele! Mit szeretnél kérdezni? - És benyomom a desszertet a számba.
Flint && Potter
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Hétf. Jan. 10, 2022 2:43 pm
Potter&Flint
Hopp, surran egy manó
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
Sz
egény, miket ki nem nézhet a testvéreiből. Pedig James sem a jókisfiúk mintapéldánya, miben is különbözne olyan sokkal a másik testvér. Oké, Lili más, mint a fiúk a családban, de hát ő csaj, és egyébként pedig ő sem jókislány. Mi sem példázza jobban, hogy három találkozásuk egyike sem egy közönséges. Az elsőn megpróbálta és maga javára fordította a szituációt, a másodikon végighazudta, hogy ő másvalaki, és most is idesettenkedett valamiért, nem pedig nyíltan jött. Szóval a kis vörös Potter sem egy egyszerű eset, de legalább nem unalmas. Miután lebukott, persze érkezik a hebegés habogás, na meg a hitetlenkedés! Nos, itt az ideje, hogy megtudja a testvére sötétebbik oldalát, hogy meddig menne el érte, ami Caleb szerint már nem egészséges. Persze ha tudnák, hogy miért próbál közeledni – egyelőre nem túl sok sikerrel – a lányhoz, mindjárt érthető lenne ez a fajta kiakadás és fenyegetőzés. De a titka nem derült ki, honnan is tudhatná más? Senki sem jár be a szent mungóba végignézni, hogy ki hogyan van, az édesanyja pedig egyébként sem az általános betegek között fekszik. Ennek tulajdonképpen még örül is valamilyen szinten, mert így nem kell lépten-nyomon azt hallgatni, hogy mi van vele, vagy csak azért, hogy őt sajnálják. Nem kell őt sajnálni, hanem meg kell oldani a problémát, ami körülveszi. Emiatt sem tudja szó nélkül hagyni, hogy mit tett vele az idősebbik Potter, egy kicsit könnyít is a fájdalmán, hogy végre mással kell foglalkoznia és kiadhatja ráadásul jogos dühét. - Remélem, tudná, mert az még aljasabb, ha csak kitalálta. Nekem úgy tűnt, hogy ezzel nem akart átverni – de mire kimondja, már nem biztos benne. Elég határozottan állította neki a mardekáros, hogy kitörli az ő és akár mások emlékeit, ha úgy akarja. Caleb nem hagyja abba, szépen előadja a történetet úgy ahogy volt, legalábbis az ő szemszögéből. Aztán persze van ott egy másik is, de az illető nincs jelen és egyébként sem tudná túlzottan megváltoztatni a jószándékú Lily Potter véleményét. - Felőlem – von vállat, nem tud mit kezdeni azzal, hogy a kis vörös majd jól leszidja a nagy eszetlen bátyját. Visszafordítani sem lehet már semmit, az meg, hogy még rosszabb lesz, mint volt, ezzel garantálja neki a kékeszöld szemű. Mert hiába jön Lily majd azzal, hogy megtudta, a teljes sztorit csak Calebtől tudhatja, ergo még szemetebb lesz Albus Potter szemében, mint volt. Az megint egy más kérdés, hogy őt ezt egyáltalán nem érdekli, pont van elég a másik számláján ahhoz, hogy kölcsönös utálat legyen közöttük. Kezdi megsajnálni a Griffendélest, mert a sok védekezés már túlzás, amit a testvére irányába érez, és a sajnálat, ami felé áramlik. Neki csak epizódszerep jut a történetben valójában, nem kéne, hogy ennyire kellemetlenül érezze magát Caleb miatt. Mégis elmondja még az égést is, mert nem szeretné, ha Lily álmokba ringatná magát, Albus Potter teljes valóját fel akarja tárni előtte. - Figyelj, nem a te hibád, viszont legalább tudod, hogy ha bárki közeledni kezd hozzád és az nem tetszik Albus Potternek, annak elég szar élete lesz. De ez vonatkozhat rád is – szándékos a fogalmazás, mert tényleg igaz, hogy közeledni szeretne hozzá, az más kérdés, hogy nem abban az értelemben, mint, ahogy most értette. Persze, ha nem kellene a segítsége Lilynek és mondjuk nem Potternek hívnák, akár még érdekelhetné máshogy is, de jelenleg örül, hogy ha addig eljutnak, hogy néha összefussanak és ne utálkozva nézzenek egymásra, hanem csak mosolyogva köszönjenek. Az már egy rohadt nagy lépés lenne. - Kedves tőled, de rád nem haragszom emiatt – mondja őszintén, hiszen ezzel Caleb is tisztában van, hogy nem Lily küldte rá a testvérét. Kicsit bele is fárad a beszélgetésbe, viszont mindenképpen szeretné még diskurálni a másikkal, már csak azért is, mert egész nap kussban fekszik. Na, meg ha már itt van a célpontja, ki is használhatná látszólagos esendőségét is, nem mellesleg a lány megérdemli, ha már idejött meglátogatni őt. Valóban jól esik neki, hogy idáig merészkedett a griffes, szóval meg is kínálja csokival. - Nekem nincsenek előítéleteim veled kapcsolatban – vesz el egyet ő is és bedobja a szájába. – Ú, ez tényleg tök jó – mondja miközben szép lassan szorítja ki a krémet a desszert kemény külsejéből. Élvezettel nyammogja el, mielőtt kérdéseket tenne fel. Jól meg kell gondolnia, hogy mit mondjon, mert kezd egy furcsa érzése lenni, amiről még ő sem tudja pontosan, hogy mi az, de már zavarni kezdi. - A múltkor az álarcos bál után minden rendben volt? Tényleg rosszul néztél ki – mondja ki az igazat és elkezd nem a szemébe nézni Lilynek, mintha kicsit szégyellné a kérdést. Valójában arról van szó, hogy mégis egy 15 éves lányt hagyott jó messzire kóborolni tiltott időszakban. - Ugye nem kapott el senki? – érdeklődik. - Amúgy nyugodt lehetsz, nem buktattalak le, sőt Lucy sem kérdezősködött, szóval nem robbantottál szét egy kapcsolatot. De azért nagy bátorság volt, elismerem. Csak legközelebb ne igyál – mosolyodik el szelíden(!), mert abban biztos, hogy nem ez volt az utolsó eset, amikor a kis vörös megpróbál majd információkat szerezni. - Cserébe kérdezhetsz te is. Meg amúgy is halálra unom magam – azt már nem teszi hozzá, hogy annál még te is jobb vagy, mert nem akar túl pofátlan lenni. Legalábbis ebben a helyzetben semmiképpen. Amíg a válaszokat hallgatja, a doboz felé nyúl, amerre sejtheti, hogy van, de ehelyett Lily kezét találja meg. Mintha áramütés érné, úgy húzza ki a kezét, és figyel oldalra, hogy merre lehet a doboz. - Bocs, nem akartam – és elvesz egy újabb bonbont, midezt rákvörös arccal. Zaklatott lesz, szóval gyorsan bekapja a bombont és lassan enni kezdi. ~ Nem vagy normális, Flint! ~
Hát... nem biztos, hogy ebben most egyetértek Calebbel Albus gonosz húzásait illetően, de nekem még eleve szoknom kell a gondolatot, hogy a bátyám mennyire messzire merészkedne annak érdekében, hogy megvédjen. Ha egyáltalán azért tette. Mert mégis mitől akart megvédeni? Jó lenne belelátni a fejébe, de én meg sem is próbálok úgy tenni, mintha tudnék olvasni mások gondolatai között vagy kitörölni azokat, szóval... Remélhetőleg majd egy alapos elbeszélgetés rendbe teszi közöttünk a dolgokat a fiatalabb Potter fiúval.
- Tulajdonképpen már volt rá példa a családban - jegyzem meg óvatosan egy kisebb vállvonással, mintha semmiség lenne, miközben ismét eszembe jut Hermione, és amit ő tett a szüleivel. Nem tartom túl valószínűnek, de alapvetően nincs kizárva, hogy tőle tanult egy-két új trükköt Albus is. Végül is Mardekáros. Néha még én sem tudom biztosan, hogy mi minden is telhet ki tőle. Ahogy ezt az ábrázolt példa is mutatja.
Bevallom, az azért kicsit meglep, amikor Flint közli, hogy engem nem hibáztat a történtek miatt. Pedig pontosan ezt vártam volna. Hogy rajtam tölti majd ki a haragját, hisz amúgy sem álltunk soha annyira közel egymáshoz, hogy bízzunk egymásban. Én pedig egy kicsit egyébként is felelősnek érzem magam, akkor is, ha ő ezt nem így látja. Már csak ezért is meglepőek számomra a talán megnyugtatónak szánt szavai, melyeknek hatására még a szemöldököm is enyhén felszökik. Az meg csak hab a tortán, amit az édességgel kapcsolatban mond rólam.
- Tényleg nincsenek? - kerekednek el a szemeim. - Azt hittem, mindenkinek vannak. Csak mert Potter vagyok, és félig Weasley is. Tapasztalataim szerint már csak emiatt is mindenki levonja rólam a maga következtetéseit már ismeretlenül is - sóhajtok. Aztán néhány másodpercig csak csendesen fürkészem Flint arcát, koncentrálás közben öntudatlanul harapdálva az ajkaim belső felét. - Voltaképpen te sem egészen olyan vagy, mint gondoltam – jegyzem meg végül. Nem részletezem, mire is gondolok, mert még magamnak sem fogalmaztam meg rendesen. De a tény az, hogy a bulin jófej volt, segítőkész, még ha nem is tudta, ki vagyok, és bár azt vártam, hogy másnap majd a fél Mardekár ház leszól, amiért belógtam, és erről Flint informálta is őket, de ez nem történt meg. Úgy sejtem, nem mondta el senkinek... Vagy legalábbis nem fújta úgy fel. Sőt, ő maga sem keresett meg, hogy jól beolvasson nekem, amiért átvertem, és másnak adtam ki magam. Nem mintha az lett volna az eredeti célom. Én csak úsztam az árral, amire aztán az alkohol is eléggé rásegített. Oké, lassan sorozatosan kapok sokkot a sráctól, mert az előbbiek tetejébe még meg is kérdezi, hogy minden rendben volt-e velem a buli után. Picit furán nézek rá, de azért válaszolok.
- Persze. Nem volt gond. A friss levegő sokat segített. Igaz, másnap reggel kissé lüktetett a fejem - érintem meg a homlokomat, mert ahogy felidézem azt a napot, az érzés emléke is visszatér valamelyest. - Hidd el, nem is az volt a szándékom, hogy tönkretegyek egy kapcsolatot - húzom el a szám, és mellé kicsit a fejemet ingatom. - Csak meg akartam nézni, hogy milyen is egy Mardekáros buli – mosolyodom el lassan, és ezúttal némi huncutság is csillan a szemeimben. Hát mi tagadás, ezt sikerült is megtapasztalnom. - Azt hittem, a maszk segít elvegyülni, de aztán megjelent Andrews, és rögtön azt hitte, Lucy vagyok... Hogyhogy nem mondtad el senkinek? Tényleg azt gondoltam, majd kapsz az alkalmon, hogy másnap az orrom alá dörgöld a történteket - jegyzem meg őszintén, csendesen. Aztán úgy döntök, eltulajdonítok még egy darab csokit a dobozból, és nyúlnék érte, helyette azonban Flint kezét érintem. Mintha villám csapott volna bele, úgy rántja vissza. És még magyarázkodik is. Elmosolyodom, és a fejemet ingatom azt jelezve, hogy semmi gond, de megszólalni nem tudok, mert közben az jut eszembe, hogy legutóbb tett ő jóval többet is annál, mint hogy hozzáért a kezemhez. Tánc közben konkrétan majdnem meg is csókolt. És vele ellentétben én még tudtam is, ki van a maszk alatt. Csak az alkoholt okolhatom, amiért majdnem hagytam is megtörténni. És ezektől a gondolatoktól szinte lángra kap az arcom, annyira vörös lesz. Megköszörülöm a torkomat. De Flint vajon mitől lett ennyire piros? Melege van? Vagy belázasodott a sérüléseitől? Remélem, nem.
- Öhm... Ha szeretnéd, később hozhatok valami könyvet a könyvtárból, ha nagyon unatkozol - ajánlom fel, de ahelyett, hogy feltűnően kerülném a pillantását, inkább kíváncsian körbe hordozom a tekintetemet a környezetén, hogy felmérjem, mire lehet szüksége, illetve mivel tudná még szórakoztatni magát, amíg itt van. Nem mintha ez az én felelősségem volna. Nem is értem, miért is foglalkozom ilyenekkel. - Mondjuk valami kviddiccsel kapcsolatosat? Azt hallottam, téged is bevettek a csapatotokba...
Flint && Potter
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Csüt. Jan. 13, 2022 9:59 am
Potter&Flint
Hopp, surran egy manó
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
T
ulajdonképpen elmondott már mindent amit akart, kiadta a mérgét, és így, hogy Lilyre kellett zúdítania, egészen tompán jött ki belőle. Talán jobb is így, ki tudja, hogy ha A. Potter érkezik megnézni őt, ne adj Merlin bocsánatot kérni, mi jött volna ki belőle. Arról viszont a vöröskének tudnia kellett, hogy nem egy ma született kiskígyó a bátyja, aki éppen most kelt ki a tojásból. Talán tud árnyalni a képen a lány fejében, holott azt sem tudta eddig mennyire van jóban a tesójával. Nem lenne meglepő, ha éppen nem, látott már ilyen testvérpárokat a kastélyban. Nos, a reakciókból viszont az derül ki, hogy a kis Potter szereti a nagyot, ha nem is védte teljesen, inkább meglepetés érte. Azaz, jóban vannak Caleb számításai szerint, ami nem is baj, meg nem is jó teljesen. - Ezzel nem biztos, hogy legalizálod a tettét – vág vissza azonnal, mert az, hogy az ő családjában ilyen volt már semmi jóval nem kecsegtet. Akkor az sem biztos, hogy Lily tudja jól, és Potterbáty tényleg rendelkezik a legilimenciához értő tudással. Ez semmi esetre sem jó hír, hiszen lehet, hogy most megúszta a dolgot, de ha sikerül végigvinnie a tervét, akadhatnak nagyobb problémák, amikor már nem biztos, hogy a tesó visszafogja magát. Már, ha ezt az utóbbi esetet lehet annak nevezni. Kicsit megmozgatja magát, mert a sok fekvés nem tesz jót a testének, teljesen úgy érzi magát, mintha egy falhoz csapták volna. Ja… így volt. A lényeg, hogy nem érzi magát fittnek, egy kicsit mozgatja a vállát, miközben meghívja egy csokizásra a kis vöröst. Egyébként nem mondaná el a világért sem, de jól esik neki a látogatás, még ha sunyulósba ment is át. - Oké, ilyen általános van, de mivel már harmadik találkánk alatt – legyen az kért, vagy kéretlen - sem akarsz kicsinálni, úgy hiszem, nem vagy olyan. De ha baj, akkor vehetlek egy kaptafa alá is a többi családtagoddal – von vállat, neki aztán tök mindegy, mutatja. Holott ez a legnagyobb hazugság, azt szeretné, ha Lily Potternek jobb véleménye lenne róla, mi több, ha elkezdenének közeledni egymáshoz, valamiféle haveri kapcsolat felé. Amúgy sem annyira borzasztó ez a lány, mint gondolta és kifejezetten tetszik neki a bátorsága. Az más kérdés, hogy az éles nyelvéből vághatna vissza egy kicsit, de nem lenne teljesen fair kérés a másikkal szemben, hiszen az övé is ki van köszörülve rendesen. - És ezt jó, vagy rossz értelemben gondolod, Lily? – vigyorog rá hamiskásan, de láthatóan nem szemétségből. Az, hogy kimondja a griffendéles keresztnevét, két dolgot is jelent. Tudja, hogy mi a neve a kis vöröskének és valóban kedveskedni akar, nem gúnyolódni. Mondjuk ez kiderült már abból is, hogy megkínálta csokival, ez sem túl jellemző éppen rá. – De azért ne hangoztasd, még a végén kiközösítenek az oroszlánok – újabb mosoly, ebbe már természetesen benne volt egy kis cinkelés is. De csak úgy barátilag, apró csipkelődés csupán és ha Lily nem buta – már pedig nem az – felismeri a különbséget. Bólint arra, hogy nem lett baja a lánynak akkor az álarcos buli után, és valahol örül is neki. Ez azt jelenti, hogy lehet, hogy máskor is be fog lógni, csak óvatosabb lesz. - Na, és milyen volt? Másabb, mint mondjuk a tiétek? – ez már érdekli is, nem csak úgy kérdezi, hogy a csevegéssel közelebb kerüljön a lányhoz. Egyébként is akaratlanul kezdi élvezni a beszélgetést a szép, kékezzöld szemű lánnyal. Figyelmesen hallgatja, hogy milyen lehet egy másik buli és azon veszi észre magát, hogy szívesen betoppanna az egyikre. - Nem mondom, hogy nem fordult meg a fejemben – mondja sóhajtva az őszintét. – De nem jól néztél ki, és úgy voltam vele, hogy nem is okoztál bajt. Persze meglepődtem, hogy te vagy, de végül is… nekem bejött a bátorságod, mást meg nem érintett. Andrewsékkal sem lett semmi, szóval – fintorogva von vállat, utalva arra, hogy semmi nem lett volna, ha elmondja. – Meg amúgy is jól játszottad Lucyt, és még táncoltál is velem. Megjegyzem ez az egy volt aznap, szóval összesen veled szórakoztam a buli végéig. Mondjuk úgy, hogy tettél annyi jót velem, hogy ezt figyelembe vegyem – mosolyodik el a végére, majd újabb csokit vesz magához és élvezettel falja be. De ez nem elég, és miközben a lány szemeit és arcát fürkészi, mert ezzel a mondataival biztos benne, hogy meglepő dolgokat válthat ki belőle. Emiatt nem figyel arra, hogy merre nyúl a következő desszerttért és véletlenül Lily kezéhez ér. Ami viszont ledöbbenti, hogy úgy reagál, mint egy kiskamasz és elkapja a kezét, sőt még bocsánatot is kér. Hogy ez mennyire égő neki, pontosan látszik az arcán is, gondolatban pedig átkozza magát, mennyire gyerekes. A másik oldal viszont meg pont az, hogy nem volt kellemetlen az érintés, mégis illetlennek találta. Ő, Caleb Flint, illetlennek találta megérintenie véletlenül(!) Lily Potter kezét. Hát ez gyalázat! - Oké, bár nem szándékozom sokáig maradni. Persze ez csak az öregasszonyon múlik sajna – fintorog megint, de pár napnál nem akar tovább maradni. Persze nem lenne rossz, ha Lily megint jönne végül is. – Valami régi ponyvát hozhatnál, mostanában azokat olvasom – enged betekintést a titkai közé, de tudja jól, ahogy ahhoz, hogy bizalmat kapjon, adnia is kell. Azért reménykedik abban, hogy a lány nem adja tovább, hogy ilyen bénaságokat olvas szabadidejében. De őt ezek lekötik, nem kell gondolkodnia a csavaros sztorin, mert nincs. Ezen felül meg jól szórakozik rajta, ami őt magát is meglepte az első elolvasása után. Felkapja a fejét a félmondatra, és fixírozni kezdi a lányt. Talán véletlenül mondta pont így? Kétli. - Én már bent vagyok három éve, csak… eddig nem fedezték fel a tehetségem. Most viszont végre játszhatok is. Tehát akkor téged is bevettek. És mi leszel? Fogó? – végigméri a lányt láthatóan, és ez az első, ami a testalkatához illik, az a fogó. Mondjuk, a képességeit nem ismeri Lilynek, annyi biztos, hogy nem terelő lesz. – De lehet, hogy a fogótok túl jó, én örülnék, ha maradna. Akkor hajtó leszel – tippelget tovább, nem kétséges, hogy a fogóknál a legutóbbi meccsre utalt, ahol Scorpius elhappolta a cikeszt a griffes fogó elől. - Végül is, még másodikok lehettek – vigyorog bőszen, cinkelve tovább a lányt. – De most már maradnod kell, hogy megegyük ezt a bonbont, mert nem szívesen adnék senki másnak. Így több marad nekem is – von vállat, hiszen számító egy lépés. Ha szét kéne osztogatnia, kevesebb jutna neki, ami elég nagy gond, mert túl finom ahhoz. Az más kérdés, hogy rohadtul nem adna belőle senkinek, de ezt Lilynek nem kell tudni.
- Nem is állt szándékomban - ingatom a fejemet, aztán sóhajtok. Nem kifogásokat keresek a bátyám számára. Már nem. Hiszen először is tudnom kellene, hogy mit miért tett ahhoz, hogy egyáltalán megpróbáljam kimagyarázni a tetteit. Remélem, legalább veszi majd a fáradtságot, hogy megmagyarázza, ami történt. Bár félek, mindeközben nekem is ki kell majd magyaráznom pár dolgot, és bár szerintem én tényleg semmi rosszat nem tettem, azért nem biztos, hogy mesélni akarok neki arról, hogy miután a tőle elkunyerált jeggyel belógtam a mardekáros bulira, pont Flinttel táncoltam, aki majdnem megcsókolt, miközben fogalma sem volt róla, hogy én vagyok a maszk alatt. Na igen, nem lenne épp egyszerű ezt az egészet megfogalmazni neki. Igazából csak örülök, hogy Flint nem panaszkodik a történtek miatt. Mármint nem az elátkozás és a sérülései miatt, amiket Al okozott neki – mert azt amúgy meg is érteném - hanem a buli miatt. Úgy tűnik, elég jól fogadta, hogy velem táncolt aznap este, és még falazott is nekem. Legalábbis nem híresztelte el a háztársai között az igazat. Szóval... legalább ezért hálás lehetek.
- Hmm... Általános - ismétlem utána csak csendben, az orrom alatt, míg ő a rólam alkotott véleményét ecseteli. - Szóval azt hitted, pszichopata vagyok? - nevetem el magam hátravetett fejjel. Mégis miért akartam volna kicsinálni őt? - Mármint nyilvánvalóan van bennem némi természetes ellenszenv a Mardekárosok iránt... A többség iránt - javítom ki magam. - De ez csak a szokásos házak közötti rivalizálás. Az lenne fura, ha nem így éreznék, nem igaz? - mosolyodom el. Aztán kicsit megvonom a vállam. - De ok nélkül senkit nem szoktam kicsinálni... legalábbis nem tudok róla - ráncolom a homlokom. Valaki ezt terjeszti rólam? - Igazából pont ellenkezőleg. Legutóbb is... összeakadtam néhány hetedéves háztársaddal, és az lett a vége, hogy Cedrella Berrow átkának hála kibicsaklott a bokám, és ott ültem a fűben órákat a Tiltott Rengeteg mellett, amíg Frankie rám nem talált. - Na Berrow viszont már simán lehet, hogy pszichopata. Meg szerintem McMiller is. Ó, és Mulciberről akkor még nem is beszéltünk. Nem véletlenül nem kedvelem őket. De Flint tényleg más, mint gondoltam.
- Öhm... - felpillantok rá, mikor tovább puhatolózik a róla alkotott – illetve megváltozott - véleményemről, és míg magamban a választ fogalmaznám, máris kissé elpirulok, megint. Ám aztán, mikor némi fáziskéséssel kapcsolok, hogy a keresztnevemen szólított a vezetéknevem helyett, az arcom az eddiginél is vörösebb színt ölt, és muszáj lehajtanom a fejem, hogy az ölemben pihenő kezeimmel babráljak. Olyan természetességgel ejti ki a nevem, mintha már régóta ez lenne a normális közöttünk, vagyis nekem így tűnik, ezért is nem regisztráltam azonnal ezt a pici változást. Vajon nekem is inkább Calebnek kellene szólítanom? Emlékszem, a bulin kissé felháborodott, amikor Flintet mondtam, de akkor azt hitte, Lucy vagyok. - Jó - jelentem ki végül határozottan, de nem ragozom túl, nem szeretnék semmit hozzátenni, mert félek, akkor még inkább zavarba jönnék.
- Nos igen... az lehet... bár, ha emiatt kiközösítenek, akkor... hülyék - nevetem el magam. És csak félig viccelek. A Griffendél és Mardekár közötti versengés szerintem csak egy bizonyos pontig egészséges és elfogadható, de azt nem engedném, hogy meghatározzák nekem, hogy kit kedvelhetek. Vagyis... ki beszél itt kedvelésről? - Végül is nem te lennél az első a házadból, akit... nem utálok - vonok vállat lazán, és megint csak nem ragoznám ezt túl, ha nem muszáj. Miért is tenném? De hát már egyértelműen tudja, hogy ott a bátyám is, ahogy nyilván azzal is tisztában van, hogy Scorpiusszal is kedveljük egymást. Mármint ők ketten jóban vannak, szóval nem hiszem, hogy ez hidegzuhanyként érné.
- Őszintén szólva még griffes buliban sem sokban voltam. Leszámítva a kviddics győzelmek utáni klubhelyiséges ünnepléseket. De igen, más volt. Bár nem is tudom igazán megmagyarázni, milyen értelemben... - mutatóujjammal finoman az ajkaimat ütögetem, szórakozottan nézve magam elé, és keresem a szavakat, amelyekkel leírhatom a tapasztalatomat. - Hogy is mondjam...? Azt hiszem, a Mardekárosok csak... jobban el tudják engedni magukat. Vagy ezt azok az alkoholos koktélok teszik? Mindenesetre... ezt ne mondd el senkinek, de... - hajolok közelebb kicsit bizalmasabban – szerintem a Griffendélesek még egymás között is sokszor mondhatni túl versengőek. Szóval egy jó bulin mindig van “Felelsz vagy mersz”, meg egyéb kihívások - nevetem el magam, de közben a kézfejemmel takarom szégyenlősen az ajkam, mert picit szégyellem magam, amiért kibeszélem és kinevetem a háztársaimat. Persze ez csak a saját észrevételem.
- Tényleg bejött? - kérdezek vissza ezúttal egy kis meglepettséggel. Egy pillanatig sem vártam, hogy épp egy ilyen griffes erény tetszene neki. - Hát azért amikor Andrews úgy rám akaszkodott, már nem éreztem annyira bátornak magam, szinte menekültem - emlékeztetem, és nevetek megint. Közben felhúzom a lábaimat a szék peremére, összekulcsolom a két kezem körülöttük, és a fejemet a térdemen pihentetem. Nem valami kényelmesek ezek a látogatói székek, de így kicsit máris jobb. - De tényleg örülök, hogy nem okoztam gondot közte és Lucy között. És... köszi, hogy... tudod... hogy végül nem mondtad el senkinek. - Persze, értem én a logikáját, hogy úgy vélte, amúgy sem okoztam senkinek gondot – rajta kívül -, de a lényeg, hogy értékelem, hogy így döntött, és ezt nem árt, ha tudja.
- Ó, én megértem. Én is utálok itt lenni. Ki szeret, nem igaz? Drukkolok is, hogy hamar kiengedjen - bólintok. Aztán persze meglepődöm az olvasmányokra vonatkozó választásán. Hmm... ismét egy dolog, amit nem feltételeztem volna róla. - Ponyvaregényt? Komolyan? - Érdeklődöm, és szinte felcsillan a szemem a lelkesedéstől, hiszen én is sokat olvasok, gyakran szinte tök mindegy, hogy mit, és az említett könnyed műfajban is vannak kedvenceim. Magamnak sem vallom be, de azt hiszem, örülök, hogy közös hobbit és érdeklődést találtunk. - Például milyet? Nekem példának okáért a bűnügyi regények nagy kedvenceim. - Nem tudom, miért, de talán mert ezektől közelebb érzem magamhoz azt, amit apám aurorként csinál. - Vagy a rémregények - teszem hozzá. - És szinte mindegy is, hogy mugli- vagy varázsirodalomról van szó. Bár...gondolom te az utóbbit preferálod - tippelek Flint felé hunyorítva. Még mindig nem tudhatom biztosan, de úgy sejtem aranyvérű, ráadásul Mardekáros, persze nem akarok általánosítani.
- Ezt nem tudtam - nyílnak nagyra a szemeim. Fogalmam sem volt, hogy már évek óta cserejátékos. - Igen, eltaláltad. Hajtó leszek. A bátyám rábeszélt, szerinte megvan hozzá a tehetségem, bár még nincs túl sok gyakorlatom, szóval kicsit izgulok még - árulom el Flintnek, és senki ne kérdezze, miért teszem, mert úgysem tudom. Most én viselkedem úgy, mintha száz éve barátok lennénk, pedig még nem is szólítottam a keresztnevén.
- Haha! Vicces vagy. Szerintem pedig még simán nyerhetünk is - vágok vissza. Amúgy tényleg optimista vagyok. - Bár Scorpius valóban tök jól játszott, szép fogás volt – jegyezném meg csak úgy mellékesen, de a szőke srác említésétől megint kicsit elpirulok. Ah, inkább előrehajolok gyorsan, hogy elvegyek még egy csokit. Csakhogy Calebnek ne kelljen mindet egyedül megennie.
Flint && Potter
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Hétf. Jan. 24, 2022 6:55 pm
Potter&Flint
Hopp, surran egy manó
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
E
gészen jól esik neki, hogy nem próbálja meg felmenteni a testvérét. Valahol nem ezt várta, mégiscsak egy mardekáros fiú ő, aki gonosz. Ugye ez biztos le van írva a Roxfort közhelygyűjteményébe, amire a házakba járók valamelyest mégis odafigyelnek. Egy kicsit tényleg genyóbbak a zöldek, a pirosak próbálnak bátrak lenni, a sárgák néha elbambulnak saját maguktól, a kékek meg igyekeznek nagyon jól tanulni. Pedig elvileg senki sem táplálja beléjük ezeket a dolgokat, és természetesen akadnak gyökeresen eltérő alanyok is. De talán jót tesz ez is a versengésnek, Caleb ezzel még sohasem törődött. Kivéve, ha önigazolni akarta a tetteit, ha mondjuk kirúgta valaki lábát, vagy elcsent valamit más asztaláról. illetve, maradjunk annyiban, kölcsönvette. De sajnos, mint a könyvtárakban is előfordul, a kölcsönzött dolgok, nem mindig kerülnek vissza, így néha ő is megfeledkezett erről. Nem mondaná magát tolvajnak, ez inkább akkoriban volt, amikor még sok hülyeségben szívesen vett részt. Mostanság meg inkább ki is hagyják belőle, ha meglátják mélabús, vagy éppen cinikus ábrázatát, amikor szeretnék, ha csatlakozna hozzájuk. - Szh – nevet fel az okfejtésen, majd megforgatja a szemét is. – Természetes ellenszenv, érdekes. Na, ez van a Potterekkel is, ezek szerint. Természetes ellenszenv. Micsoda megfogalmazás – kuncog még rajta egy kicsit, miközben a lány tovább csacsog neki, és figyeli őt azokkal a szívmelengető kékeszöldekkel. Persze nem szól bele, hiszen már magában is letisztázta, hogy azért van némi alapja ennek az egésznek. Sikerül újra zavarba hoznia Lilyt egy ártatlannak tűnő kérdéssel, de a vörös nem válaszol, csak elpirul és zavarba jön. Ezen tök jót „élvezkedik” magában, amíg rá nem jön, hogy a szíve amúgy hevesebben kezd kalapálni, mint az indokolt lenne. ~Na, ez meg miért is érdekel ennyire engem? Flint, szende össze magát!~ A második mondat már a házvezetője hangján hallotta a fejében. Igyekszik inkább újabb kérdéseket feltenni a látogatójának, és még egyet odaszúrni, de ez inkább már csak vicc kategória, hiszen úgysem közösítenék ki, még ha Muciberrel járna, sem. Nyilván nem járna vele, az a srác nem egészen százas, de máshogy nem, mint Lily. Hirtelen kapja fel a kijelentésre a fejét, hogy van más is, akit kedvel. Egy kicsit érzi, hogy éhes, mert hirtelen a gyomra összeszűkül egy pár pillanatra. Jobb lesz hamarosan kibontani majd azt a bonbont, hogy nehogy éhenhaljon. Biztos ez lehet a baj. - Kicsodát? – kérdezi reflexből, majd felemeli a kezét bocsánatkérőn. – Bocs, nem akarok kíváncsiskodni annyira, csak meglepett, hogy a természetes ellenszenv ellenére mégis van ilyen mardekáros – vigyorodik el, imádja, ha adódik egy ilyen feladott labda, amit azonnal lecsaphat. Egyébként pedig kíváncsi, hogy ki lehet az a zöldtaláros. Már csak azért is, mert hátha tudna valami infót kiszedni belőle vöröskéről. Aztán már karba fonja a kezét, és úgy hallgatja a griffendéles buliról szóló beszámolót. Persze nem kap teljes képet, de a felelsz, vagy mersz az nem olyan rossz játék egy buliban. - Hát, az úgy érdekes lehet, amikor úgy játszol, hogy komolyan veszed, nem szórakozásból. Egy mardekáros felelsz, vagy mersz izgalmasabb lehet. Persze csak szerintem, mert én természetesen nem voltam még ilyenen, és ha igen, akkor sem én voltam, és mindent tagadok! – nevet újra, és ha már itt tartanak, akkor elismeréssel adózik Lily Lucy szerepéért. Tényleg nagyon jól alakította a fiú szerint, még úgy is, hogy ő pontosan tisztában volt azzal, hogy ki rejtőzik a maszk mögött. Ha nem kutakodott volna annyit Lily Potter iránt már, valószínűleg ő sem jön rá a turpisságra. Márpedig, ha Lucy pasijának nem sikerült, akkor nagy baj nem lehetett a színészkedéssel. - Á, ugyan. Úgysem volt igazán semmi, nem kellenek a problémák. Alapvetően bírom Lucyt… persze csak távolról, mert Andrews hajlamos túl féltékeny lenni – legyint arra, hogy a griffendéles megköszöni neki, hogy nem árulta be. Persze ez sem véletlen, nyilvánvalóan elgondolkodott volna rajta, ha nem lenne szüksége a lányra. De hát ezt rajta kívül senki sem tudja, így a kis besurranó személyiségtolvaj megúszta a dolgot. A sajnálkozás is jól esik neki, de mondjuk ez általános, hiszen tényleg senki sem szeret a gyengélkedőn unatkozni, csak ha ki van ütve, mert akkor meg mindegy. - Aha, mostanában azokra kattantam rá – von vállat. – Legtöbbször valami mugli sci-fi, nagyon jó fantáziájuk van. Persze legyen szórakoztató, nem tele tech hülyeséggel – újabb vállrándítás, miközben megtudja, hogy Lily inkább a bűnügyi és a rémregények kedvelője. ~ Nem is rossz, majd elteszem ajándékötletnek. ~ Ravaszkodik magában, bár a kijelentése meglepi. Hiszen félvér, szóval neki mindkettő világ könyvei számítanak, egyik sem jobban a másiknál. - Á nem, ilyen esetben inkább a mugli regények – gondolkodik el, miközben számba veszi, hogy mennyi regényt olvasott el és azok milyen arányban voltak varázsosak és varázstalanok. Végül nem igazán tudja számszerűen eldönteni, de megérzésből mégis úgy véli, hogy helyes választ adott a lánynak. - Majd belejössz. Szóval protekció volt, mi? Persze nem gond, mert gondolom James Potter is figyelembe veszi a csapatérdeket, szóval tényleg tehetséges lehetsz – már a mondat közepén azon gondolkodd, hogy hogyan jöhet ki jól, hogy ne sértse meg a lányt, de végül sikerült neki, ahogy egy újabb desszert landol az ajkai közé, és állapodik meg a nyelvén, hogy azonnal ízorgiát bocsásson szét a szájában. - Mindig öröm nézni Scorpiust, komolyan veszi. Illetve… majdnem mindig… - fintorog egyet, mert eszébe jutott, hogy ő bár barátkozik a sráccal, a legjobb barátja pont az, aki ide juttatta. Ezért nem is igyekszik beszélni a fogófenoménnal, úgysem lenne értelme erről vitázniuk. - Amúgy ahhoz képest, hogy el akartál sunnyogni, tök jó társaság vagy – mosolyodik el. – Nem hittem volna, de ezek szerint tényleg nem árt beszélni valakivel, mielőtt ítélkezünk felette külső dolgok miatt, amiről általában kevésbé, vagy egyáltalán nem tehet. Nekem például bejön a vörös hajad, amivel ugye azonosítanak és gondolom volt már elég bajod miatta. Meg azt sem hittem volna, hogy bocsánatot kérsz más helyett – morfondírozik tovább, láthatóan esetlen az egész dumája, még az is lehet, hogy nem gondolja úgy Lily szemszögéből nézve. Pedig igen, és pont ez benne a zavaró. – Köszi, hogy lejöttél – mosolyodik el, majd oldalra fordul, megfogja a maradék desszertet és Lily felé nyújtja. – Te úgyis jobban szereted. Még a végén megkapjuk a második pletykánkat, nem félsz? Én egy kicsit igen. Mi van, ha a tesód még jobban kicsinál, mert itt „enyelegsz” velem? – nevetve mutatja a macskakörmöket. A hangsúly egyáltalán nem bántó, csak tényleg viccesnek találja. – Azért ijesztő, hogy egy ártatlan pletykának is milyen súlya lehet, nem? – szívja be mélyen, majd engedi ki lassan a levegőt. Ez viszont tényleg érdekes, de lehet, hogy csak annyi történt, hogy még soha nem kellett senkinek sem a bizalmába férkőznie, és kezd kényelmetlenné válni a dolog, mivel gondolkodnia kell róla. Ha egy egyszerű eset lenne, gyorsan túl lenne az egészen, de nem veheti félvállról. Ennek pedig lehetnek komolyabb nem várt következményei, rá, Lilyre, vagy akár mindkettőjükre nézve.
Ahhoz képest, hogy csak beosonni akartam egy bocsánatkérő ajándékkal, amit Flint ágya mellett hagytam volna az éjjeliszekrényén, majd azonnal ki is lopództam volna ugyanolyan észrevétlenül, a tervem eléggé félresikerült, és szépen itt ragadtam. Bár egy részem valóban remélte, hogy választ kaphatok néhány kérdésre a történtekkel kapcsolatban, de ez sem segített jobban megérteni a helyzetet, és én szégyellem magam Albus tettei miatt, akinek a magyarázatára még számítok. Mert semmi, ami köztem és Flint között történt, számomra nem adhat erre elég indokot. Persze attól csak még furább ez az egész, hogy a Mardekáros fiú és én még csak nem is állunk egymáshoz közel, a bulit megelőzően is legfeljebb csak kötekedni tudtunk egymással, ahogy a csokis incidens alkalmával is történt. A pletykák, amiket aköré kreáltak, megint más kérdés. Aztán most mégis meglepően jól elcsevegünk egymással. Az általam említett “természetes ellenszenv” ellenére is.
- Látom, nagyon megragadt benned ez a szó - nevetek fel. - De tudod, hogy értem, nem? A legtöbbünk már egész kicsi gyerekként tudja, hogy melyik házba fog kerülni nagy valószínűség szerint, vagy hogy melyikbe szeretne, és már a szüleinktől eltanuljuk, hogy a többi ház tagjaira riválisként tekintünk - vonom meg a vállam könnyedén. Bár a mi családunkban ez azért mégsem annyira egyszerű téma, mióta Alt a zöldek közé osztotta a süveg. Jó példa vagyunk rá, hogy bárkit érhetnek ezzel kapcsolatban nagy meglepetések, ahogy arra is, hogy milyen nehéz lehet alkalmazkodni egy ilyen váratlan fordulathoz. Apa és Albi között ez örök és megoldhatatlannak tűnő feszült helyzetet eredményezett. - Szóval azt mondod, a Potterekre is így tekintenek a Mardekárban? - kérdezek rá ezúttal kicsit feszesebb mosollyal. Nem is annyira magam miatt, mint Albus miatt, akiről eddig is tudtam, hogy többségében a sajátjai is kiközösítik, de így kijelentve még érzékenyebben érint. Függetlenül attól, hogy most épp kicsit haragszom rá. Viszont tény, Scorpius volt az egyetlen, aki az első perctől mindig mellette állt. Ugyanakkor a Malfoy fiú, ha jól tudom, Flintnek is jó barátja, ami, ha úgy vesszük, piros pontot jelenthet Flint számára. Kár, hogy a bátyámmal most valószínűleg épp halálos ellenségek. Bár azt nem tudnám megmondani, hogy ez miért is foglalkoztat engem enyire. - Hmm... Ha jól rémlik, még apáink is riválisok voltak, a kviddics pályán biztosan, úgyhogy nem is lep meg, ha már csak emiatt is negatív véleményed volt rólunk, Potterekről. A családom körüli örökös felhajtásról nem is beszélve. Tudom, vannak, akik azt is bosszantónak találják. Őszintén szólva az sokszor nekem sem tetszik. - Arról mondjuk fogalmam sincs, ezt miért éppen neki árulom el. De miután kimondtam, már nem szívhatom vissza.
- Persze hogy van, hisz ott a bátyám is. Számomra így már magától értetődik, hogy nem utálhatok minden Mardekárost. És ugye Scorpius - észre sem veszem, hogy egy sóhajtással ejtem ki a nevét. - Róla sem feledkezhetünk meg, főleg, mivel ők szinte sülve-főve együtt vannak – nevetem el magam kissé. - Bár még mindig szinte hihetetlen, hogy a szüleink a nyáron belementek, hogy nálunk töltsön egy hetet – jegyzem meg csak úgy, de aztán azonnal el is pirulok, mert eszembe jut, amikor véletlenül rányitottam, és nem volt rajta más, csak a boxeralsója. Vajon képes leszek valaha kiverni a fejemből azt a képet? Vagy legalább nem zavarba jönni a ciki emléktől is? - Ő is mindig rendes volt velem. De – pillantok fel ezúttal Caleb szemeibe - téged sem utállak. Egész jófej tudsz lenni, ha akarsz. Jó, néha kicsit irritáló is vagy, de azért még egész elviselhető - teszem hozzá vigyorogva, és remélhetően érezhető, hogy csak ugratom. Vagy mégsem? Mármint tényleg azért tettem hozzá a végét, hogy cukkoljam, de néha kicsit tényleg idegesítő. Viszont ettől még, azt hiszem, meg tudnám kedvelni. Vagy ez már meg is történt? Áh, talán ennyire azért ne essünk túlzásokba.
- Bármilyen bátorságpróbáról van szó, a Griffendélesek mindig komolyan veszik, ez nem is kérdés. - Ebben valószínűleg mind egyformák vagyunk. - Azért kíváncsi lennék, a Mardekárosoknál ez miért lenne izgalmasabb? - kérdezem, de közben valahogy kihívásnak is veszem. Ezt is. És az jut eszembe, ez is egy jó példája annak, miért is van ennyi rivalizálás a házaink között. Vannak dolgok, amiben nagyon különbözünk, vagy ellentétesek vagyunk, és be akarjuk bizonyítani, hogy mi vagyunk a jobbak. Pedig talán ha összefognánk, kiderülne, hogy épp a különbözőségeinknek hála jól kiegészítenénk egymást. Ki tudja? - Szóval... te még nem vettél részt semmi ilyenben... Hmm... Hát persze. Kivéve amikor odaállítottál hozzám azzal a desszerttel - szúrom oda a végére egy jelentőségteljes pillantással. Végül is az is valamilyen fogadás vagy próbatétel, hogy meg meri-e tenni, nem?
- Igen, azt észrevettem. Mármint, hogy... kedveled Lucy-t... - jegyzem meg, aztán nagyot nyelve lesütöm a pillantásom. Bár akkor nem úgy tűnt, hogy “csak távolról” kedvelné. Épp ellenkezőleg. Vajon én hoztam ki azt akkor belőle? Vagy csak a pillanat varázsa volt? Igyekszem meggyőzni magamat az utóbbiról, mert az volna a logikusabb, a szívem azonban mégis picit hevesebben kezd verni a gondolatra, hogy talán az előbbi történt. Hogy leplezzem a zavaromat, illetve, hogy elvonjam a saját figyelmemet is a zavarba ejtő gondolatokról, jó ötletnek tűnik egy újabb csokiért nyúlni, de ezt megint sikerül úgy összehoznom, hogy véletlenül Caleb kezét fogjam meg. Ami persze csak tovább ront a helyzeten.
- Ó, bocsi - szégyenlős - nevezhetjük kínosnak - kuncogással visszarántom a kezem, és az ölembe ejtem. - Talán jobb is, ha a többit meghagyom neked, úgyis nemsokára ebéd idő, és már így is majdnem felét megettem - jegyzem meg elmosolyodva, hogy mentsem a menthetőt. És inkább terelem a szót a könyvek és az olvasás felé. Persze azonnal fel is lelkesít a téma, és hogy közös érdeklődést találtunk, ráadásul egész hasonló az ízlésünk. Az azonban kicsit meglep, hogy élvezi a mugli írásokat is.
- Hű, nem is sejtettem, hogy aranyvérűeket is érdekelheti a mugli irodalom. - Nem is próbálom leplezni a csodálkozást. Remélem, ezzel nem mondok bántót, vagy hogy nem lőttem mellé a feltételezésemmel vele kapcsolatban. Az alapján, amit apámtól hallottam Marcus Flintről, nehéz elképzelni, hogy feleségül vett volna egy varázstalan születésű nőt. - A sci-fi írásokkal kapcsolatban viszont egyetértek. Majd igyekszem keresni neked valami jót - ígérem meg. A kviddics is hálás közös téma, vagyis az lenne, ha nem izgulnék annyira a következő meccs miatt, meg amiatt, hogy csak a protekció miatt lettem csapattag. Amit Caleb van olyan kedves, és meg is fogalmaz hangosan is. Aztán talán udvariasságból korrigálja a megjegyzését... vagy komolyan el is hiszi, amit mond... Nem tudom, de nagyot sóhajtok. - Nos, majd kiderül. - Igazából mindig is szerettem ezt a sportot, és szerintem van labdaérzékem, de a tériszony még mindig kicsit bezavarhat, ha megfeledkezem magamról. Ahogy a tapasztalat hiánya is. De arról már inkább nem vallok színt Flintnek, hogy tavaly nyáron még féltem a magasban, már így is túl sokat fecsegtem neki magamról. Egyébként is az ellenfél csapatában játszik ő is.
- Én nem akartam elsunnyogni. Vagyis... Na jó, talán mégis. De csak azért, mert azt gondoltam, hogy nem látnál szívesen. De te is egész jó társaság vagy. És... amit a buliról és a táncról mondtál, hogy csak velem szórakoztál jól aznap este... ez kölcsönös. - Kivételesen még annyira nem is jövök zavarba attól, amint mondok, gyaníthatóan azért, mert ő sem tűnik annyira összeszedettnek, miközben beszél. - Gondolod, hogy félnünk kellene? Áh, én nem félek. A csoki pedig a tiéd. Holnapra úgyis találnak majd új pletykálni valót, ahogy ez lenni szokott, és... Albusszal pedig még van egy kis elszámolni valóm - fújom ki a levegőt kicsit morcosan. - Amúgy igen... Úgy tűnik, hogy nagy ez a kastély, de ha pletykákról van szó, ijesztően gyorsan terjednek a hírek - húzok előre egy tincset a vörös loboncomból a vállam felett, és kissé szórakozottan vizsgálgatom azt. Szinte hihetetlen, hogy ez a szemet vakító karmazsin szín valakinek tényleg tetszik, de jól esik, hogy megdicsérte. Nekem viszont az elképesztően kék szemeid tetszenek - már szinte a nyelvemen van, hogy kimondjam, de szerencsére Madam Pomfrey megzavar bennünket, még mielőtt ilyen butaságot tennék.
- Kedvesem, azt hiszem, már elég ideig tartotta fel Mr. Flintet. Neki pihennie kell, magának pedig igyekeznie, mert lekési az ebédet, Miss Potter – figyelmeztet, én meg ismét kicsit elpirulok a dorgálás miatt. Észre sem vettem, hogy így elmúlt az idő. - Persze, már megyek is. Jobbulást, Caleb! - köszönök el tőle sietősen. De nem feledkezem meg arról, hogy könyveket ígértem neki, úgyhogy a délutáni órák között később még ismét beosonok hozzá néhány személyes kedvencemmel. Akkor viszont már valóban sikerül eltalálnom a pillanatot, amikor alszik, így észrevétlenül hagyom neki a három különböző olvasmányt az éjjeliszekrényen.
Flint && Potter
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Hétf. Feb. 07, 2022 9:04 pm
Potter&Flint
Hopp, surran egy manó
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
H
iába tagadná, tetszik neki a helyzet, hogy meg tudja ragadni azt az egyetlen kifejezést, ami rá is leírható lenne egyébként. Valóban igaz, hogy ő sem nézi általában semmibe a többi ház tagjait, amíg nem bizonyítanak a szemében. Azt pedig elég nehéz, hiszen maximum úgy kontaktál másokkal, hogy bandába verődve szívatja őket, vagy csak nem vesz tudomást róluk. Lilyről sem tartott sokat, de most már természetesen más a véleménye. És valóban, bólint is a vörös okfejtésére, őt is ilyesmi úton nevelték, mire ide került, már mindent tudott a Flint-féle jellemzésről: Griffendél – ostoba vakmerők, Hugrabug – elvarázsolt csendes őrültek, Hollóhát – könyvtárszagú eminensek és természetesen a ravasz, okos Mardekár. Nagyjából ennyit szűrt le apja történeteiből és jellemzési módszereiből. Persze még ő is említette, hogy vannak kivételek, például a Potterek, akikkel illik vigyázni. Ha nem is vallta magáénak teljesen ezeket a jellemzéseket, azért abban erősen biztos, hogy befolyásolták őt a mostani kép kialakulásában. - Igen, ebben van igazság. Mégsem kéne… mindegy – nem tudná kifejezni ő úgy magát, hogy valami sértőt ne dobna vissza ezzel kapcsolatban. Inkább csak elteri a szót a Potter családra és az őket körülvevő legendákra. Ezt lehet érteni a „nagy hármas”-ként emlegetett Granger-Potter-Weasley triót, akik kiiktatták a legendás gonosz varázslót, Voldemortot. Persze ő nem hisz el mindent, még az apjának sem, aki arra a kérdésre, hogy „ez tényleg így volt?” csak biccent, vagy annyit mond, hogy: ja. - Mardekárban? Szerintem kastélyszerte – az más kérdés, hogy ki és milyen oldalról közelíti meg ennek a kérdését. Természetesen vannak, akik a legendában hisznek, hiszen nem volt ez olyan rég, és sok könyv, riport is jelent meg már azóta a sajtóban erről. De, mint tudjuk, hogy a történelmet a győztesek írják, mondta a mugli hadvezér Napóleon. - Volt? Gondolod már nincs? Lehet, hogy csak te egy üdítő kivétel vagy, mert Albus Potter nem segített abban, hogy máshogy ítéljem meg a családod. De persze, ahogy Scorpius, egy Potterrel még én is tehetek kivételt – vonja meg a vállát fellengzősen mosolyogva, nyilvánvalóan kicsit viccelve is, meg egy kicsit nem is. De hová lenne a szórakozás, ha mindenben egyetértenének, nem igaz? - Igen, erről is vannak pletykák, hogy több, mint barátság az övék. Mivel én is jóban vagyok Scorpival, nem érdekel a dolog. Persze, most, hogy a drága testvéred aljas módon ide juttatott, annyira nem értek vele egyet, de az meg senkit sem érdekel – kínjában nevet fel, mert általában ez van. Nem érdekli a nagyérdeműt a komoly dolgokban a véleménye, inkább ráhagyják. Illetve hagyták, mert mostanában már nem kezd bele komolyabb beszélgetésekbe, ami azt illeti normálisakba sem igazán. - Mitől olyan hihetetlen? Barátok – néz értetlen-kíváncsian a kékeszöld szemekbe, amik persze furcsa szorongást okoznak nála. ~Hogy lehet ilyen nagy és szép? Tök gáz, hogy ilyenek feltűnnek rajta!~ morfondírozik magában az eseten, de tény, hogy Lily Potternek a szuper vörös haja mellett, nem is mellett, felett, szép szemei vannak. Pedig nem egy „szemes”, általában mást szokott megtekinteni egy lányon. Mondjuk lehet, hogy először a vörösnek sem a haját, vagy a szemeit bámulta meg, hogy mérőskáláján hányast adjon. De már változott annyit, hogy figyelembe veszi ezeket is, sőt, Lilynek ez az egyik legnagyobb erénye, már ami a külsejét illeti. - Na, elmész te a francba, settenkedőkém! – nevet fel, mert tetszett neki a piszkálódás. Más kérdés, hogy az irritáló szót nem tudja megbocsájtani, még ha ugratás is része az egésznek. – Tudod mikor mentelek meg legközelebb – mondja sóhajtva, majd megrázza fejét. – Hálátlan – nyűglődik tovább, miközben rátérnek a bulira és a piros ház féle szórakozásokra. - Hogyhogy miért? Mert általában nem esszük meg a meghívott más házbélieket. Sőt… még természetes ellenszenvüket is félreteszik a résztvevők – kuncog egy kicsit az újabb odabökés miatt. valójában nem tudná megmondani, hogy jobb-e egy Mardekár buli, mint egy más házé. De mivel nem volt még másmilyenen eddig, nem tudja elmondani, az iskolai rendezvények meg általában unalmasabbak és felügyeltebbek is. - Igen, az az első eset – bólogat, de máris továbbugranak a mardekárosok egyik gyöngyére, Lucyra. Neki tényleg bejön a csaj és továbbra sem érti, hogy miért azzal a hülyegyerekkel van, de hát ez van. - Ó, szóval sajnálod, hogy őt kedveltem helyetted? Némileg érthető a csalódásod – fordítja el a fejét és merül el a gondolataiban. Csakhogy Lucyért nem csinált volna ilyen felhajtást és nem is mentette volna meg, ha nem kap cserébe valamit. Jó, ha nem lenne az édesanyja baja, vélhetően lebuktatja a vöröst… de lehet, hogy akkor meg nem ismeri fel, mert nem foglalkozott volna a kékeszöld szemek tulajdonosával. A kényszerhelyzet kényszertetteket szül, ha lenne más lehetősége, biztosan megragadná… már, ha ennél nem lenne nehezebb. Mert úgy tűnik, hogy halad a barátkozás előre, úgy érzi, hogy kezdi megnyerni a kis Pottert magának. Ami még jobb, hogy nem is elviselhetetlen a társasága. Aztán már úgy tűnik, hogy a beszélgetésükbe a sors is pozitívan szól bele, és többször is összeérintkezik a kezük. Egy problémája van vele, hogy a szíve hevesebben kezd verni, és ezt nem tudja feldolgozni. Oké, Lily Potter csinos csaj, de azért van még sok ilyen lány az iskolába, miért lenne bármilyen hatással rá, főleg ilyennel. Mielőtt kettéhasadna az agya a nagy gondolatok baltazáporában, a kis vörös természetes egyszerűséggel kér elnézést, ő így érzékeli. Akkor tényleg csak egyoldalú lehet még az egész, ennek valahol örül. Még csak az kéne, hogy túlzásba menjen ez a barátkozás! Merlinre! - Mondjuk tényleg túl jó, kösz, hogy hagysz belőle – persze ez szemét húzás volt, még ha csak újabb vicces piszkálódásnak lehet szenvedő fele Lily. Szerencsésen megoldódott így a helyzet, lapozhatnak is tovább. És ha már így esett a könyvek meglepő módon közös érdeklődés kettejük között, mint például a kviddics és a párbajszakkör is. Valahol örül ennek, hogy ha majd újra beszélni fognak – mert az biztos, hogy fognak – akkor nem kell túlságosan agyalnia, hogy mit dobjon be témának. - Pedig biztos. Bár én félvér vagyok – világosítja fel a rozsdaszín hajú Potter lányt, aki azt hitte, hogy most rájött egy nagy titokra. Így már biztosan árnyaltabb lesz a kép. - Köszi – derül fel, amikor megtudja, hogy a lány még meg fogja látogatni. Nem is véletlenül vezette fel az egészet. Még kapóra is jött, hogy az a szemétláda fegyvertelenül szétcsapta. Mármint ő volt fegyvertelen és Albus Potter csapta szét. Még szerencse, hogy van egy James Potter is, aki bevette a húgát a kviddics-csapatba, hátha gyengülnek. Valójában ez a tény nem annyira érdekli őt, hiszen ennyi erővel róla is el lehetne ugyanezt mondani, ezért is csak bólint a lány megjegyzésére. De mivel elfogyott már a téma, itt az ideje elküldeni a másikat, és ha lehet úgy, hogy ne itt szakadjon meg bimbódzó barátságuk kezdete. - Hmm, örülök, hogy végül is nem a rosszullét maradt csak meg a buliról – mosolyodik el tőle szokatlanul kedvesen, ami még saját magát is megmenti. Szégyenlősen rendezi az elpiruló arcvonásait „Flintesbe”, és előhozakodik a pletykákkal. Tényleg nem szeretné azt, hogy túlzásba menjen az ő kis baráti beszélgetéseik, mert ki tudja, hogy mardekáros Potter mit tenne megint. Nyilván már Caleb sem várná zsebre dugott kézzel legközelebb. Főleg, miután Lily el akar vele beszélgetni. Már mondaná, hogy ne tegye, de végül meggondolja magát és újabb csokit dob be. Még a végén a gyengélkedőn fog elhízni, ami elég gáz lenne az első meccse előtt. A gyógyító a legjobbkor jön viszont, hogy elhessegesse a vöröst. - Köszi Lily Potti – int, miközben azon gondolkodik, hogy megint Calebként szólította őt Potterek gyöngye. ~Mit jelenthet ez?~ Maga sem tudja eldönteni, miközben a távolodó vörös hajzuhatagot követi a szemeivel, amíg el nem tűnik a látómezejéből.
