etek óta kerül mindenkit, mégis most egy nagyobb csapattal alkudozik a második emelet egyik beugrójában. Négyen vannak, mindannyian Mardekárosok és veszélyesen vigyorognak. Ha meglát az varázsló, vagy boszorkány négy mardekárost vigyorogni, nagy ívben elkerüli őket. Főleg, ha ezt a vigyort látják, ami a három idősebbiken van, a maradékon, azaz Caleben inkább kínvigyor ül. Beletúr a hajába, nagy sóhajjal adja meg magát. Nem véletlen az időpont, egy csapat alsóbbéves halad el mellettük, vegyesen vannak, valamelyik óráról jönnek, vagy éppen mennek a következőre. Köztük van Lily Potter is és Caleb kivárja a pillanatot, hogy a lány elkaphasson néhány mondatfoszlányt, mivel nincs esély nem elmenni mellettük. Mellesleg ő az egész akció célpontja. - De, hagyjatok már, ez csak a buta… - halkítja be itt a hangját Caleb. - … fogadás – fejezi be, amikor Lily éppen elmegy mellette. - Na, mi van Flint, beszari vagy? Oké, el leszel könyvelve a hátsó sarok lakói közé – mondja a szemüveges, magasabb srác. Szinte egyszerre fonja karba a kezeit a három fiú, mintha csak egy megkomponált színdarab lenne, holott ha így is van, ez nem volt betervezve. – Itt van vidd, vagy mindenkinek szétkürtöljük, hogy beszari, gyáva alak vagy – ha nem lett volna elég még a „hátsó sarkos” kitétel, ez már láthatóan cselekedetre készteti Calebet. Elveszi a doboz bonbont, amit Zonkó Csodabazárjában vett még legutóbb. Az utolsó tartalékait emészti fel ez, de talán megéri a fáradozást és az édesség elvesztését. - Oké, hogy rohadjatok meg – még be is mutat a felsőbbéves zöldeknek, majd elindul a csoportosulás után. Mögötte röhögés hangzik fel, meg talán egy újabb fogadás, hogy egyáltalán szóba áll-e vele a Potter lány. De ezt már nem figyelte Caleb, csak megszaporázza a lépteit az ódon folyosón. Mikor már elég közel jut, becélozza a lány tarkóját és odakiált neki olyan három méterről. - Potter – hát, talán nem a legudvariasabb a leszólítás, de nem jutott eszébe jobb szöveg. Két kezében ott a csokoládé, ennyit megtudott már a lányról, hogy szereti az édességeket. – Beszélni akarok veled – teszi még hozzá, ha a leányzó megfordul, és megvárja Potter reakcióit. A neheze még hátra van, de azt is tudja, hogy nem a mai nap lesz az, amiért ezt a kört lejátssza. Az még nagyon messze van, de minden egy kis lépéssel kezdődik. Türelmesen várakozik, arcán kiismerhetetlen közöny. Egészen addig, amíg Lily le nem reagálja az egészet, utána, egy kedvesebb mosoly kúszik fel a képére. Ez sem valami gyakori látvány nála. Még az ujjaival is kissé idegesen dobol az édesség dobozán. Mi tagadás, valóban feszült kissé.
- Van valakinél óra? Hány perc van még a következő óra kezdetéig? Én nem hiszem, hogy ki tudom várni a vacsoraidőt, mert máris majd’ éhen halok... – fordulok a lányok felé, miközben elhagyjuk a termet. Az elmúlt közel két óra felemésztette minden energiámat, ahogy ez általában a dupla mágiatörténet órákon lenni szokott. Többnyire borzasztóan unom őket, és folyamatosan küzdenem kell magammal, hogy nehogy elaludjak. Sőt! Hogy valamennyire figyeljek is, és lehetőség szerint valamit meg is jegyezzek. Az jelentősen le tudja csökkenteni a tanulással töltött időt később, és mi tagadás, ebből a tantárgyból elég a heti kötelező adag Binns professzorral. Szóval most az lenne a kérdés, hogy vajon beleférne-e még bűbájtan előtt, hogy felugorjak a hálóba megdézsmálni a tartalék édességkészletemet, vagy legalább leugrani a konyhába kunyerálni a manóktól valami ehetőt. Egy almát talán. Igen, már másodévesként megtaláltam, hol rejtőznek a házimanók ebben a hatalmas kastélyban, illetve, hogy merre van a konyha, és ez a tudás azóta is jó szolgálatot tesz nekem.
- Van még úgy... - kezdene válaszba Stacie, de a mondatot félbehagyja, amikor észrevesz valamit, majd a könyökével oldalba bök, hogy az én figyelmemet is felhívja a dologra. Követem a tekintetét a folyosó túloldalára, ahol egy kisebb csapat mardekáros srác bennünket bámul. Egész pontosan engem. Ez sosem jó jel. A gyomrom is görcsbe szorul a látványtól. Merlinre, ezek már megint kipécéztek maguknak! Mármint konkrétan ezzel a társasággal még nem volt dolgom, tudtommal, de sajnos nem ritka dolog, hogy összetűzésbe kerülök a zöldekkel. Szerintem sokkal gyakrabban, mint bárki a griffendéles évfolyamtársaim közül. Párszor már el is gondolkodtam, miért lehet ez? A nevem miatt, vagy mert James a kviddics csapatunk kapitánya, vagy mert Albus ritka kivétel a Potterek között, és Mardekáros lett? De az is lehet, hogy egyszerűen csak engem nem bírnak. Nem nagy kunszt! Én sem bírom őket. Kettő kivétellel, természetesen. A bátyám és Scorpius talán az egyedüliek, akik jófejek a kígyók közül.
- Szeretnéd, hogy másik folyosón menjünk? - kérdezi halkan a fülemhez hajolva Jenna, de finoman megrázom a fejem. Engem ugyan nem fognak innen elijeszteni, hiába bámulnak rám ilyen ocsmányul vigyorogva. Felszívom magam, és egyenes háttal, büszkén felszegett fejjel sétálok el a barátaimmal a kis csapat mellett, felkészülve rá, hogy bármelyik pillanatban beszólhatnak valamit, vagy rám küldhetnek egy átkot, esetleg hozzám vágnak egy döglött békát, de meglepetésemre semmi ilyen nem történik. Ehelyett inkább egymással vitatkoznak. Pár szót el is csípek a beszélgetésükből, valami fogadásról van szó, és hogy egyikük beszari... Haha! Ez nem újdonság. Mindenesetre ahogy magunk mögött hagyjuk őket, kicsit felgyorsítom a lépteimet. Ha már sikerült megúsznunk balhé nélkül, biztonságosabb, ha nem tesszük próbára még jobban a szerencsénket. Már majdnem a sarokhoz érünk, amikor valaki a nevemen szólít. Ahh, Merlin és Morgana! Pedig már majdnem sikerült eltűnni innen. Mély levegőt veszek, és a kezem futólag a pálcám felé simítom a ruha felett, készen állva bármire, miközben megfordulok.
- Flint? - nézek farkasszemet a sráccal, aki utánam szólt. Próbálok magabiztosnak tűnni, de meglepettség és értetlenség egyértelműen kiül az arcomra, és a hangom is jól árulkodik róla, hogy furcsának találom a helyzetet. Caleb Flint egy évvel felettem jár, néha találkoztunk a párbajszakkörön, amikor még hivatalosan meg lehetett tartani azokat, és szoktam látni a kviddics meccseken is, de szerintem még sosem váltottunk két szónál többet, szóval elképzelésem sincs, mit akarhat. Nem hiszem, hogy ártottam neki valaha bármit is, de ez még sosem tartott vissza egy mardekárost sem attól, hogy belém kössön. - Oké... Na, és miről? - Gyanakvás költözik a tekintetembe, és futólag a háttérben hülyén vigyorgó társai felé pillantok, de minden ellenérzésem ellenére is teszek felé egy-két lépést, ezzel távolabb kerülve a saját barátaimtól.
Flint && Potter
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Kedd Nov. 23, 2021 11:46 am
Caleb&Lily
Első felvonás, első szín
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
P
otter. Nem szereti a nevüket. Már a könyökén jön ki Harry Potter és barátainak a története, akik legyőzték Voldemortot. Tényleg nagy tett, meg minden, de valahogy mindenki erről kérdezgeti őket, hátha tudnak szaftosabb részleteket is. Legalábbis ő ezt hallotta, hogy erről pusmognak sokan, biztos nekik is rohadtul elegük van már az egészből. Mármint nekik, akik ide járnak és a gyerekei, leszármazottai, vagy éppen rokonai a Hősnek. Remélem van közöttük legalább egy, aki utálja a híres hármast, csak Caleb lelki megnyugvása miatt. Mégis ez az információ az, ami megmentheti az édesanyját, szóval kénytelen leereszkedni a fantasztikusan nagyképű és önjelölten közveszélyes Griffendélesek közé, hogy kikapja Lily Pottert közülük. Más esetben biztosan kerülné, vagyis, nem is kerülné… nem érdekelné annyira, hogy számításba vegye a vörös hajú negyedévest. Viszont sajnos szüksége van rá, muszáj neki kedvesebben viselkednie, mint más esetben tenné. Így, miután sikerül elbúcsúznia a Mardekárosoktól, akik belementek a játékba, gyorsan utoléri és megszólítja a leányzót, aki valószínűleg észlelte, hogy róla van szó és megpróbál elmenekülni a helyszínről. A terv tökéletes, ahogy szokták mondani. A kivitelezést majd meglátja. Egyelőre az első siker az övé, szóba áll vele a Potter lány, így némi elégedettség tölti el a másik három érezhetően a tarkóján égő figyelme alatt. A csajt egyébként ismeri a párbajszakkörről is, nem tehetségtelen, persze nyilván otthonról is kap segítséget, ha már elvileg ez is a nagy Harry Potter ötlete volt annak idején. Valahol olvasta ezt is, kénytelen volt elhajítani a sarokba a könyvet, mikor ehhez a részhez ért. Lily Potter közelebb lép hozzá, ezzel jelezvén, hogy a többiek akár el is mehetnének, vagy csak megadja az alapvető tiszteletet Calebnek, aki a két variáció közül most nem tudná megmondani, hogy melyik teljesült. Már csak azért sem, mert három griffendéles hölgyeménynek nem akaródzik elmennie. - Úgy tudtam, hogy csak téged hívnak Potternek ezek közül. Megsokasodott a család? – néz rá a nem kívánatos hármasra. – Nyugodtan elmehettek, amíg kérem – kedves mosollyal pillant a vélhetően barátnőkre, majd visszavált a vörös hajú boszorkányra. Miután frissebb lesz a levegő belekezd a lényegbe. Azért az jól esik neki, hogy a kiscsaj sem elég magabiztos és furcsállja a megállítást. - Nézd, én nem akartam ezt, Potter. De Boldog Névnapot, vagy bármilyen napot így utólag, fogadd el ezt a desszertet. Ha jó fej lennél, adhatsz egy puszit is, csak hogy a három baromnak leforduljon a vigyor a képéről. Ez a büntetésem, mert elvesztettem egy fogadást. Lennél olyan jó fej, hogy kiveszed a kezemből ezt a szart? – ezt mind mosolyogva, és nem túl hangosan adja elő, láthatóan kellemetlenül érezve magát. – Ha adsz egy puszit, jövök neked eggyel, márpedig ez ritka, hogy ilyet ajándékoznék bárkinek is – messziről úgy néz ki, Caleb nagyon kedves, még a dobozkát sem vágja hozzá Potterhez, hanem felé nyújtja. A mozdulat nem türelmetlen, de várakozó, viszont a mardekáros gondolatai már azon járnak, hogy mi lesz ezután az akció után. Mert egyelőre oké, hogy ez sikerül – természetes sikernek gondolja az egészet -, de után mit kéne tennie? Na, ez még a jövő zenéje, egyelőre kedvesen mosolyog Lily Potter arcát fürkészve.
Ha egy csapat mardekáros a folyosón téged bámul, és feléd mutogatnak, főleg, ha még össze is súgnak, na az sosem jó jel. Valamire készülnek, érzem, és nagyjából két lehetőségem van innentől: vagy előhúzom a pálcámat, és én támadok előbb, vagy elmenekülök. Nos, igazából sosem voltam az a típus, aki a nyakát behúzva elmenekülne bárki elől, legalábbis amíg nem egyértelmű a túlerő, bujkálni meg egész biztosan nem fogok senki elől. Mégis milyen griffendéles lennék, ha így tennék? De az sem venné ki jól magát, ha egy szó nélkül elátkoznám őket, mielőtt bármi fenyegetőt csinálnának. Egyrészt az az ő stílusuk, másrészt nem vágyom újabb bűntetőmunkára sem. Olyanokból volt részem már, éppen elég. És azt sem szeretném megkockáztatni, hogy rivallót kapjak anyáéktól, amiért betelik náluk a pohár a butaságaim miatt. Amúgy is, ezek a fiúk egyelőre nem tűnnek túl veszélyesnek. Inkább furcsának. Nem tudnám megmagyarázni, de... van valami nagyon furcsa ebben a szituációban. Értetlenül, gyanakodva, és nem kicsit meglepetten fordulok Flint felé, amikor megszólít, majd teszek felé egy óvatos lépést.
- Hogy mi? - pillantok el a barátaim felé. Nem esik le azonnal, hogy mire célozgat. Persze, hogy csak engem hívnak Potternek. Legalábbis ezen a folyosón. Azt akarja, hogy a barátaim hagyjanak teljesen magamra? Védtelenül? Vele meg a háttérben álldogáló ijesztő haverjaival? Na, az nem fog megtörténni. Ugyanakkor kezdek kíváncsi lenni, hogy mit akarhat? Mi ez a bizalmaskodás? Mégis mi olyat akarhat mondani, amit másnak nem kéne hallania? Stacie és a csajok felé fordulok ismét, és tanácstalanul megvonom a vállam, amire először hasonlóan reagálnak, aztán kicsit távolabb vonulnak, hallótávolságon kívülre, de nagyjából olyan messzire a párosunktól, mint Caleb mardekáros társai a másik irányban.
- Oké, ki vele! - vonom fel végül a szemöldökeimet, így biztatva a srácot, hogy beszéljen végre, de amint megteszi, először csak zavartan, értetlenül meredek rá, végül pedig elnevetem magamat. - Mi vaaan?! Ez valami vicc? A névnapom kábé három-négy hónapja volt, és... Ezt az egészet nem mondod komolyan – nevetek ismét. Őszintén szólva magam sem tudom már, hogy kínomban, zavaromban, vagy azért, mert tényleg annyira képtelenül vicces a helyzet. - Nagyon hízelgő, hogy ÉN vagyok a büntetésed az elvesztett fogadás miatt, komolyan... igazán szörnyű lehet neked, hogy szóba kell állnod velem – fonom össze a karjaimat magam előtt. - És még el is várnád, hogy megpusziljalak? Ó, Merlinre! Nem lehet, hogy valamelyik kedves haverod konfúziós bűbájt szórt rád? Mert nagyon úgy viselkedsz – ingatom a fejemet, és vigyorgok.
- Lefogadom, hogy megmérgeztétek azokat a csokikat, vagy kevertetek bele valami fura bájitalt, vagy esetleg a dobozt átkoztátok el, hogy történjen velem valami, amikor kinyitom... Ennyire naivnak tűnök talán? Hát előbb ennék meztelencsigát, mint hogy átvegyem ezt a “nagyon figyelmes” névnapi ajándékot, vagy akármi is legyen ez! - jelentem ki határozottan kihúzva magam, ezúttal a csípőmre helyezve a két kezem, mint ahogy anya szokta, amikor összeszid bennünket. Kár, hogy ez a desszert épp az egyik kedvencem. Micsoda pazarlás! Vajon Flint tudja, vagy ez csak egy érdekes véletlen, hogy pont ezt választotta? Ah, és olyan éhes vagyok. De akkor sem fogom elfogadni. A háttérben vihogó, vigyorgó zöldek tekintetéből kiindulva úgyis megbánnám. Már azon volnék, hogy faképnél hagyjam Caleb Flintet, de egy kérdés erejéig mégis csak visszafordulok. - Mi volt a fogadás? Amit elvesztettél... Miről szólt? - Ezek után már szeretném tudni. És kíváncsi vagyok, hogy egyáltalán elmondaná-e?
Flint && Potter
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Szer. Nov. 24, 2021 6:52 pm
Caleb&Lily
Első felvonás, első szín
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
G
ondolta, hogy baj lesz az értelemmel, de amikor Potter visszakérdez, az igazán meglepi. Nem is neki szólt, normális? - Nekik beszélek, kivételesen – hosszan szívja, majd fújja ki a levegőt, ezzel erőltet nyugalmat magára. Pedig egy 14-15 évesnek nem kéne ennyire értetlennek lennie. Már most kezd elmenni a kedve az egésztől – pedig meg sem jött eddig sem -, mégis itt kell maradnia, halál égés az egész. Sőt egy egész leégett erdő, aminek a közepén táncol, hogy valahogy Lily Potter kimentse őt – látszólag. Nyilván tudja jól, hogy ha beég, színjáték ide, vagy oda, kiröhögik rendesen. Annak pedig éppen most nem lenne jó foganatja, mert egyébként is rohadt rossz állapotban van idegileg. Végül Potter valahogy meggyőzi – egy vállvonással? Érdekes… - a barátnőit, hogy menjenek távolabb, és a kis siserehad meg is teszi ezt Caleb örömére. Végre valami, ha már nem értik a szavakat, legalább a vállvonásos kód segített. Szánalmas. Nincs min sokáig gondolkodnia, mert elő kell adnia a tervet, amit a szemben álló vörös kínos nevetéssel fogad. Fasza. - De, rohadtul komolyan mondom. Úgy néz ki, hogy nem, Potter? – még egy kicsit oldalra is dönti a fejét, úgy néz a lányra, aprót emelve a szemöldökein. Kezdi úgy érezni, hogy nem jó irányba megy a beszélgetés, és ez nem hogy közelebb viszi majd őt Potterék szemem fényéhez, hanem az Ilvermorny-ig repíti. De még az is lehet, hogy az ő pálcája fogja elrepíteni a lányt, aki nem titkolt módon vélhetően nem az uzsonnája morzsáit markolássza, azaz készül az ilyen eshetőségre. Még a végén igaza lesz! - Nem, nem gond, hogy te vagy az – mondja őszintén. Rohadtul nem érdekli, hogy kinél kéne bevágódnia, mert a cél szentesíti az eszközt, és neki senki sem állhat az útjába, hogy elérje azt. Sem Lily Potter, sem más. Biztosan megpróbálná idősebb Potter leszármazottal is, ha a legkönnyebbnek tűnővel nem jutna dűlőre. Persze, ha sikertelen is lesz az első akciója, azért még nem fogja feladni az iskolaújság vöröskéjénél. - Na, ha kiröhögted magad, igazán lehetnél kicsit nagyobb empátiával is felém. Nem, nem szórtak rám átkot és nem várom el, hogy adj egy ártatlan puszit. Azt hittem bátrak a Griffesek, tévedtem. Csak bónuszként ajánlottam fel, hogy lekötelezetted legyek, de ha nem érdekel, én nem fogom erőltetni, hidd el – továbbra is benne maradt a mozdulatban és a kis desszertet a lány felé nyújtja. Reméli, hogy legalább elveszi majd tőle, ennél többet nem kívánhat. Igazából már mindenkit a melegebb éghajlatra kíván. - Azt a kurva, de paranoiás vagy. Nem akarlak megmérgezni, a tesód kinyírna, mert mint látod… – bök hátra a fejével, és a szabad kezét a várakozó lányok felé mutatja – …van némi közönségünk, és nem hinnének nekem, hogy valaki százfűlé főzettel akart megszívatni mindkettőnket – sóhajt és megingatja a fejét, láthatóan hitetlen képet vágva. Ennyire azért nem jó színész, hogy ezt is el tudja játszani, persze kölcsönösen nem ismerik egymást annyira, hogy ilyen apróságokat is tudjanak egymásról. De kezd egyre idegesebb és türelmetlenebb lenni, és már készül, hogy a klubhelyiségben ő lesz a fő téma. Amivel az a baja, hogy az egészet ő találta ki, de ez általában senkit sem érdekel, a három gyökér biztosan hallgatni fog erről. Viszont a mardekáros Potter nem biztos, hogy csak ejnye-bejnyézni fog, bármi is lesz ennek az egésznek a vége. A kérdés váratlanul éri, de felkészült rá, viszont láthatóan nem akaródzik elmondani a másiknak a választ. Még egy kicsit el is gondolkodik rajta, hogy elmondja-e, a fogaival az alsó ajkába harap. - Ezt nem szeretném megosztani veled, rontanám az esélyeimet arra, hogy elfogadd az édességet – mondja úgy, hogy lesüti a szemeit és Lily talárjának alsó harmadát nézegeti. Abban nem kell megjátszania magát, hogy kínos a dolog, mert az egész kezd egyre kínosabbá válni. A terv jó volt, igen. Lily Potter viszont nem jó alanya a tervének, úgy tűnik.
Na jó, kezdem abszolút nem érteni, hogy mi a fene van. Miért ilyen flegma és kötekedős, ha beszélni szeretne velem? Miért kell belekötni a barátaimba? Azt gondolja, hogy ez célravezető? A mardekárosok vajon egyáltalán nem ismerik a jómodort? Egymással is ilyen lekezelően viselkednek? Vagy a klubhelyiségben előbújik belőlük a cuki énjük, amit csak és kizáróan egymásnak tartogatnak? Egyszer meg kell kérdeznem erről Albust. Jó lenne egy kicsit jobban megérteni őket, mert számomra mind egyformán nagy kérdőjel. Mindenesetre a magam módján jelzem a barátnőimnek, hogy “köszi, megleszek”. Legalábbis amíg nem mennek túl messzire. Mert azért teljesen még nem őrültem meg, hogy teljesen egyedül akarjak maradni a hiénákkal.
- Honnan tudjam? Nem ismerlek, nem tudom, milyen, amikor nem vagy komoly – egy újabb vállvonás, ezúttal neki szól. - Fordított esetben te nem gyanakodnál, ha eléd toppannék valami ajándékkal, és puszit kérnék cserébe? - tárom szét a karomat, és felvonom a szemöldökömet. Most miért ilyen ideges? Egyértelműen ideges, talán zavarban is van. Miattam? Vagy azért, mert kinevettem? Tényleg ennyire ciki dolog velem szóba állni, hogy az felér egy büntetéssel egy elveszített fogadás után? A fejem zsong már a sok kérdéstől, és egyrészt szeretnék inkább csak tovább menni, hogy ne kelljen további perceket áldoznom se Flintre, se más mardekárosra. De viszont most már, hogy felébredt bennem a kíváncsiság, hogy mi is ez az egész valójában, úgysem tudnék nyugodtan tovább állni, amíg válaszokat nem kapok.
- Empátiával? - ezúttal meg tudom állni, hogy ne röhögjem megint képen, pedig nagy a kísértés. Csak én vele ellentétben jófej vagyok. Azért azzal tisztában van ugye, hogy abban kéne empátiát éreznem irányába, hogy VELEM kell beszélnie, NEKEM kell ajándékot adnia, TŐLEM kell egy puszit bezsebelnie. Sajnáljam meg, amiért a haverjai kinevethetik, ha nem dőlök be neki? Engem ki sajnál meg, és ki fog velem együttérezni, ha beégetem magam azzal, hogy itt helyben elalélok tőle, mintha maga Henry herceg ereszkedett volna le hozzám, hogy megajándékozzon a kitüntető figyelmével? Az meg holtbiztos, hogy nem fogom puszilgatni. Azt el is felejtheti. Bár mi tagadás, IMÁDNÁM, ha egy mardis az adósom lenne, csakhogy... még abban sem bízom, hogy betartaná a szavát. Mondjuk már csak a tudat miatt is megérné, hogy tartozik nekem, és ezt ő is tudná. De nem, megpuszilni akkor sem fogom. Soha életemben nem pusziltam meg még egy fiút sem, a bátyáimat kivéve, és az tuti, hogy nem ő lesz az első.
- Már ne is haragudj, de ez nem bátorság kérdése. Lehet, hogy neked ciki a haverjaid előtt, ha elutasítalak... de nekem meg az volna ciki, ha random mardekárosokat puszilgatnék a folyosón - húzom el a számat. - És nem vagyok paranoiás! - jelentem ki határozottan. - Csak már éppen elégszer kerültem összetűzésbe a háztársaiddal ahhoz, hogy ne bízzak egyikőtökben sem. - Abban viszont van valami, hogy a bátyáim kicsinálnák, ha ártani merne nekem. Jó, hogy ezzel ő is tisztában van. Ettől egy kicsit oldódik is bennem a feszültség, és ez a változás valószínűleg szemmel is látható. A tartásom és a tekintetem is megváltozik, már nem annyira ellenséges. - Ez igaz - bólintok, Calebnek adva igazat. Néhány röpke pillanatig kíváncsian fürkészem őt, az arcát, a szemeit. Egész szép szemei vannak. Nem mintha ennek volna bármi jelentősége.
- Na jó... - megköszörülöm a torkomat. - Talán megegyezhetünk. Ha megválaszolod a kérdésemet a fogadással kapcsolatban, elfogadom az édességet. Azt viszont most megmondom, hogy megpuszilni legfeljebb álmaidban foglak, szóval ebben ne is reménykedj. De azt megtehetem, hogy mosolyogva veszem át, mintha tényleg örülnék neki. Akkor viszont tényleg jössz egyel. - Vajon ebbe így belemenne? Mennyire fontos neki ez a színjáték? Szerintem már ez is nagy dolog, és hogy így megenyhültem. Nem kéne tovább feszegetnie a határokat.
Flint && Potter
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Szer. Nov. 24, 2021 10:55 pm
Caleb&Lily
Első felvonás, első szín
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
A
barátnők letudva, számára ez volt a könnyebb menet. A mardekárosoknak megvolt a hírük ahhoz, hogy ne kelljen ennél többet tennie, hogy a lányhármas odébb álljon. Caleb szerint ez főleg neki köszönhető, a vállrángatás csak rátette a pontot a mondat végére. Ha csak ennyi lenne a többi dolog is, akkor nem tartana az egész pár percnél tovább. Azonban az élet igazságtalan, ahogy ezt otthon annyit hallotta. Hála a jó égnek, a szülei ebben nem tévedtek. - Oké, Potter. Ez jogos – emeli fel a kezét, végül is, ha belegondol tényleg gyanús lenne az egész, ha pedig az ő helyébe lenne – fujj -, akkor pedig egyenesen gyomorgörcsös. Azért reméli, hogy a kis Pottinak is görcsöl a hasa miatta. Ez egy kicsit megnyugtatja. – De tényleg komoly – most ő von vállat úgy, ahogy a másik. Vigyáznia kéne a vörösnek, mert öregkorában fájni fognak, vagy kiugranak a vállai, ha ennyit használja feleslegesen. A következő kitárulkozása és beszólogatása sem jár igazán sikerrel, látja, hogy a vöröske szája széle megremeg, de becsületére legyen mondva, nem neveti ki. Pedig úgy belegondolva igaza van, már látja ő is, hogy nem dolgozta ki ezt az egészet eléggé. A paranoiás többi házbéli alapvető távolságtartással fordul a zöldek felé, nyilván a többiek miatt. Ja nem, miatta is. A legnagyobb bevallatlan baja az, hogy a lány felveszi vele a harcot, már ami a szájkaratét illeti. Láthatóan jár az agya, neki pedig be kell vetnie mindent, hogy a másik ráharapjon a kukacra. Igen, egy halhoz hasonlította, egy nagy vörös cethez. Az nem is hal, ennek ellenére úgy érzi magát, hogy be kell etetnie a másikat. A vicces az, hogy tényleg kaját hozott ehhez. Ami nem vicces, az a visszavágás, és emiatt Caleb erősen balra, majd jobbra húzza a nyakát, ami a végén megroppan. Kezd felmenni a pumpa nála, egészen pontosan már nem kell sok, hogy elrontsa az első légyottjukat. - Most a puszin fogsz lovagolni? Mondtam, hogy az csak opció! – csattan fel végül, de még mindig tartja a normális arcát. Már nem mosolyog ugyan, de legalább nem torzult el az arca. És az a pumpa hamarosan… tényleg, mit is csinál a pumpa, ha felmegy? Mindegy. De aztán sikerül meggyőznie azzal, hogy a nagy nyilvánosság miatt botorság lenne megmérgeznie a rőt-rozsda szakkörtársát. Így egy kicsit lenyugodott. Igazán jól tudott játszani a Potter lány az idegeivel, már kezdi úgy érezni, hogy Harry Pottert kéne felkérnie az egészre. De mégsem, őt utálja legjobban az összes közül. El tudja képzelni, hogy hetedikben tananyag lesz. Persze az utálata nem elég erős, csak mivel róla beszélnek sokat, így kötelező jellegű az unszimpátiája felé. - Igeen? – már az utolsó csepp türelemmorzsáit rágcsálja, mikor végül Lily Potter előáll egy új alkuval. Caleb lehunyja a szemeit és elgondolkodik egy pillanatra. Most bele kéne mennie egy griffendéles, egy Potter, egy lány alkujába? Már a gondolat is sértő olyan szempontból, hogy még ő jár a végén pórul, amikor kitalálta a puszis részt. - Azért van bőr a képeden, Potter – jobbra-balra mozgatja a fejét, miközben a lány szemeibe néz. – A rémálmaimban? – mosolyodik el gúnyosan, de aztán visszavesz mégis. Egy kis időhúzás mindig jól jön. – Bocs, magas labda volt – sóhajt egy nagyobbat, mikor végül úgy dönt, hogy kénytelen lesz elfogadni, hogy most a lánynak kell győznie. Igen, bár a kis Potti nem fogja tudni, de most legyőzte őt, amiért a maga javára fordította az egészet. - Tehát mondjam el a fogadást, aztán még jövök is eggyel. Amúgy egyedül találtad ki, vagy a csajok segítettek? - néz rá morcosan és megannyi daccal, amit csak rá lehet festeni az arcára. Még mielőtt elmenne a vörös, muszáj újabbat lépnie. - Oké, legyen – fújja ki az orrán a levegőt, mintha sóhajtóklubba jött volna, mióta találkozott ma a griffendélessel. – Claire Goacenghez kellett odamennem, és csókot kiszedni belőle. Valamiért nem ment bele és ez lett a büntetésem – Claire Goaceng eléggé könnyűvérű lánynak számított a pletykák szerint és úgy hírlik, hogy szinte senkit sem utasít vissza. Emiatt szégyenkezik most Caleb, mert a közvélemény szerint, ez egy könnyű dolog alapvetően, azaz nagy szégyen a maradekáros fiú számára. Már, ha megtörtént volna mindez, de most már csak Lily Potteren múlik, hogy elterjed-e. - Nos? Elveszed akkor? – kérdezi, immár megint mosolyogva. Amit csak Lily lát, hogy mennyire nehezére esik ez Calebnek. Ez most valóban így van, egyre több baromságba keveri magát. De megéri, mindenképpen megéri.
Hű! Hűha! Nahát! Caleb Flint elismerte, hogy valamiben igazam van. Vannak még csodák. Mondjuk, lehet, nem kéne ennyire örülnöm annak, hogy ő is legalább annyira undinak tartja az ötletet, hogy ő puszil meg engem, mint fordítva, de hát ez van. Nincs ezen mit szépíteni. Teljes egyetértéssel bólogatok, és az arcomra van írva egy határozott “na ugye?!”. Közben meg abba gondolok bele, hogy amilyen jól elcsacsogunk itt; a külső szemlélők, akik hallótávolságon kívül rekedtek, még azt hihetik, hogy kezdünk tényleg jól kijönni egymással. Haha! Jó vicc!
Igazából valahol tényleg érdekes és szórakoztató a szitu. Csak figyelem, ahogy a nyakát tornáztatja, mintha épp edzéshez melegítene be. Szinte élvezet látni, hogy ennyire stresszel ezen az egészen, hogy szinte teljesen belefeszül. Oké, persze ott a kockázat, hogy ha nagyon felhergelem, akkor annak a levét is meg kell innom, de hát na... Mit mondhatnék? Szeretek veszélyesen élni.
- Hé! Én nem lovagolok semmin – ingatom a fejem. Ő jön ide hozzám ezzel a furcsa ajánlattal, és még az is baj, hogy tisztázni akarok néhány kérdést? - Amúgy is... Nem kell így felhúznod magad – jelentem ki, de aztán édesen gonoszkás mosoly rajzolódik az arcomra. - Mondd csak, ha nagyon felidegesítelek, végül pálcát rántasz, és elátkozol? Mit szólnak akkor a haverok, hmm? Azzal szépen elszúrnád a szuper-titkos küldetésedet - gúnyolódom vigyorogva. Aztán kicsit oldalra döntöm a fejem, hogy Flint arca mellett elleshessek a barátai felé. Szép kis csürhe. Küldök egyet nekik is az veszélyesen édes mosolyomból, mielőtt visszavezetném a pillantásomat az előttem álló srácra. Mi tagadás, komolyan elgondolkodom, hogy alkut kössek vele. Ha nekem is lesz belőle egy kis hasznom, hogy itt bájolgok vele, miért ne? Nem akkora áldozat végül is.
- Pardon? Még hogy nekem van-e bőr...?! - habogok aztán felháborodva. Hé, épp próbálok jófej lenni, megalkudni vele, erre továbbra is sérteget, meg ilyeneket mond nekem... - Nem értem, mégis mit vártál - ingatom a fejem. Aztán a szememet forgatom a gúnyos megjegyzésre. - Hogyne! Tőlem rémálom is lehet. Remélem, legalább meg is haraplak abban az álomban - jegyzem meg egy újabb negédes mosoly kíséretében. - És nem, nem tartjuk a kapcsolatot telepatikus úton a lányokkal. Jelenleg minden a fejemből kipattanó ötlet csak az enyém. - Magyarázom ezt neki úgy, mintha egy értelmi fogyatékossal beszélnék. Valljuk be, bárkit becsaphatna, hogy egy leveli béka értelmi szintjén van.
- Ch-ch... - Megint próbálok nem nevetni, épp csak mosolygok, ezzel is tiszteletben tartva, hogy legalább belement az alkuba, és volt szíves elárulni a fogadás tárgyát. - Komolyan azt hitted, hogy Claire majd csak úgy lesmárol téged? - nézek rá lesajnálóan. - Mármint... Eléggé köztudott, hogy csak hetedévesekkel kezd. Robert McMiller volt az egyedüli kivétel, de szerintem belé szerelmes is volt. - Évek óta írok az újságnak, az ilyen pletykákból naprakész vagyok. Tulajdonképpen Flint most szolgáltatott nekem egy újabb sztorit. Bár még nem tudom, hogy meg akarom-e írni, tekintve, hogy Claire után én lettem a “vigaszdíj”, vagy büntetés, vagy akármi is ez, ami most történik. - Amúgy meg nem ártana kicsit jobban odatenni magad, ha be akarsz vágódni egy lánynál - vonom fel a szemöldököm kissé kioktatóan. Ha a hetedéves lánynál is ilyen gyengén próbálkozott be, egy ilyen “itt a csoki, nesze, és csókolj meg” dumával, abszolút nem vagyok meglepve.
De itt az ideje, hogy betartsam én is az alku rám eső felét. Még mindig nem vagyok teljesen meggyőződve arról, hogy a csokis dobozt megfogva nem kapok valami instant átkot is egyben, ezért kicsit habozva emelem fel a kezem, és nyújtom óvatosan előre. - Akkor jössz egyel, igaz? - kérdezek rá még utoljára, de közben elmosolyodom, a közönségünk számára is látható módon, hogy úgy tűnjön, tényleg örülök az ajándéknak. Aztán mély levegő, és magamhoz veszem a desszertet. Hmm, még élek. - Mondd csak, Flint, enni is mernél belőle?
Flint && Potter
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Csüt. Nov. 25, 2021 9:44 am
Caleb&Lily
Első felvonás, első szín
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
R
eméli, hogy elégedett a kis töpszli, habár ezt nem is rejti véka alá a griffendéles leányzó, láthatóan élvezi, ahogy Caleb szenved. Ő pedig emiatt még dacosabb, még feszültebb lesz, legszívesebben helyben megfojtaná a legkisebb Pottert. Ő a legkisebb egyáltalán? Az már biztos, hogy zöldtaláros szerint mindenképpen az ő szemében a legkisebb. Most meg aztán pláne, és félő, hogy eldurran Caleb agya hamarosan, ha nem vesz vissza a vörös kis pukkancs. Próbálja magát lenyugtatni mindenféle elterelő gyakorlattal, vagy pillantással és átkozza a napot, na meg magát, hogy ezt találta ki első lépésnek. Újabb probléma, ha ez volt a legjobb ötlete, milyen lesz a többi a jövőben? Persze az édesanyjáért a fél kezét is odaadná, ha az kellene, úgyhogy jobb is, ha nem veszi komolyan ezeket az élcelődéseket. A kis Potter nyelve már nagyon éles, ki lett köszörülve rajta rendesen. - Nem? – a szabad keze ökölbe szorul, hogy valahogy visszatartsa magát, Lily a határán táncol annak, hogy következményei legyenek a szemtelenségének. Főleg úgy, hogy Caleb nagyon is tudja, hogy szándékosan provokálják. Máskor már repült volna az átok, de most is csak annyit tud tenni, hogy lehunyja a szemét és emlékezteti magát, hogy az édesanyja a Szent Mungó egyik kórtermében eszméletlenül fekszik. Egy pillanatra átsuhan az arcán a mély szomorúság, de aztán kinyitja a szemeit, és hallgatja tovább a kis szemétláda provokációját. - Kurvára leszarom, hogy mit gondolnak, ha leátkozlak. Azt hiszed egy ponton érdekelni fog, hogy mi lesz? Próbára teszed a türelmem Potter, és figyelmeztetlek: elérted a határt – adja ki magából a dühét, egyelőre csak verbálisan. Még az is lehet, hogy utánaküld majd egy rontást mikor végeznek, csak a miheztartás végett. - Jaja, neked. Talán házat téveszthettél annak idején – nyilvánvalóan nem, de most eléggé kis szemétkedőnek tűnik a leányzó, és bár ő maga is tudja, hogy ez csak kizárólag neki szól, azért még a kijelentése ebben a pillanatban helytálló. Ha nem lenne a célja ennyire halálosan komoly, már rég a földön feküdne a vörös gombóc. A szemei villámokat szórnak, mikor a griffendéles tovább viszi a feszültségoldásnak szánt poénját. ~Hát ez szánalmas, baszki!~ mérgelődik még egy kicsit, de mégsem mozdul, mintha egy megmerevedett szobor lenne, vagy éppen valaki sóbálványátkot szórt volna rá. Más kérdés, hogy azzal technikailag nem állhatna így. - Egyedül? Gratulálok hozzá. És még meg is magyarázza… – néz oldalra hitetlenül, hátha megpillant valakit, akinek továbbadhatja, hogy ez a lány bolond! Az utolsó csepp türelemcseppjei szublimálnak el, mikor végül az alsóbbéves alkut kínál, és úgy látszik meg tudnak egyezni. Egy jó adag kő gördül le a hátáról, és magabiztosabbnak is látszik pár pillanatig, amíg meg nem tudja, hogy mi az ár. Kell pár másodperc és az édesanyja képe, hogy végül megadja magát. - Nem gondolod, hogy túl sokat okoskodsz? Kezd unalmas lenni. Te úgy tudod, hogy kivel, hogyan kell bánni, igaz? Nyilván hozzád kellett volna rohannom információért, mert te vagy az iskolaújság okleves oknyomozó riportere. Ezzel a stílussal szoktál kérdezgetni is? Talán ezért olyan „fantasztikusak” a cikkjeid – a macskakörmöket még meg is mutatja, hiszen már megegyeztek, a Potter lány sem léphet ki az üzletből. De jól esett most kiadni magából egy kis frusztráltságot, biztos, ami biztos, hogy ne üsse agyon ott helyben a szemtelen csajt. Egyébiránt pedig szereti a cikkjeit olvasni, már ha pletykákat ír. Jókat szokott magában röhögni rajtuk, jó stílusa van a lánynak, ezt el kell ismernie. De kizárólag a nyilvánosság teljes kihagyásával. - Amúgy nem érdekelnek a tanácsaid, okoska – lendül túl a kéretlen javaslaton egy pillanat alatt. Most már csak le akar lépni, ha végeztek, de Lily Pottert nem abból a fából faragták, akit csak úgy ott lehet hagyni. A kérdésére csak bólint, ő tartja a szavát, ebben az ügyben halálosan biztos, hogy igen. - Bontsd ki, és essük túl rajta. Megértem, hogy nem bízol bennem, mert előítéletes vagy, bár engem nem is ismersz. Haladjunk, mert mennék. Mondanám, hogy köszönöm, hogy megtetted értem, de nem volt túl jó az üzlet. Csináld már – mondja végig mosolyogva és türelmetlenül, még egy váratlan pillanatban, amikor Lily a csomagolás kibontására figyel, megsimítja a felkarját, és aztán próbál úgy elpirulni, mint még soha. Az, hogy ez mennyire sikerül, már kérdéses, reméli elég lesz a mozdulat is.
A bátyámékat leszámítva, azt hiszem, ez a leghosszabb beszélgetés, amit valaha egy mardekárossal lefolytattam. Bár, lássuk be, ez sem vezet sehová. Legfeljebb jól felhúzzuk egymást, de az mondjuk egész szép teljesítmény, hogy még egyikünk sem rántott pálcát. Szinte büszke vagyok magunkra. Főleg magamra. De Flint arcát elnézve ő is erősen koncentrál, hogy látszólag higgadt maradjon, és kulturáltan viselkedjen. Amennyire ez annak nevezhető. Már csak a kitartása miatt is járna a piros pont. Kezdetben értetlenül, később szórakozottan fürkésztem az arcát, próbáltam kielemezni őt, megérteni, hogy minek is játsszuk le ezt a színjátékot, ugyanakkor érdekes, és egyben kihagyhatatlan alkalomnak tűnt kihasználni a helyzetet, hogy ennyi önuralmat erőltetett magára, és érdekelt - még mindig érdekel -, hogy meddig is akarja ezt a játékot játszani. Viszont most már... nem is tudom. Van valami a tekintetében, abban, ahogy lehunyja a szemét, ahogy az érzelmek átsuhannak az arcán... Rossz kedv... szomorúság... fájdalom talán...? Nem igazán értem az egészet, de egy pillanatra majdnem megsajnálom. Őszintén. Annyira hozzá vagyok szokva, hogy a mardekárosok egyszerűen csak bunkók, kötekedők, sznobok, és vagy még száz hasonló kifejezés, hogy szinte meglepő Flinten őszinte érzelmeket látni. Sebezhetőséget. Vajon még mindig erről a hülye fogadásról van szó? Vagy valami más jutott eszébe? Tényleg ekkora tétje volna ennek a játéknak? Lehet, hogy a haverjai zsarnokoskodnak vele. Nem lepne meg, hogy ha kiderülne, hogy a zöldek nem csak az iskola többi diákját, hanem egymást is zaklatják. De az is lehet, hogy félreértettem mindent, az arckifejezést, a fiúból áradó feszültséget. Hiszen csak egy pillanat töredéke volt, és nem ismerem őt... Igazából egyre kevésbé értem ezt az egész szituációt.
- Hmm... az imént még azt mondtad, hogy nem haragítanád magadra a bátyámékat, most meg már nem érdekel semmi, simán megátkoznál, ha kedved tartja. És még csodálkozol, hogy nem bízom benned, vagy úgy általában a Mardekárban. De mindegy, hagyjuk is – legyintek, enyhén szólva megfeledkezve arról, hogy igazából én provokáltam. Látom rajta, hogy kezd belefáradni ebbe a vitatkozásba, egymás idegesítésébe, és igazából én is. Az újabb burkolt vagy burkolatlan sértéseire már csak a szememet forgatom, vagy fintorgok. Szeretnék visszaszólni, megint kárörvendő lenni, gúnyos, kötekedő, de az iménti arckifejezésétől valami megváltozott bennem, és már nem élvezem annyira a szemtelenkedést, mint eddig.
- Egy szóval sem mondtam, hogy hozzám kéne fordulnod tanácsért - ingatom a fejemet, és azt hiszem, el is pirulok. Ó, egek! Tényleg elpirultam. Ne már! Lesütöm a pillantásomat. De csak mert... félreértett... Én egyáltalán nem akartam úgy tenni, mintha nagyon szakértője lennék az udvarlásnak, vagy minek, hisz nem vagyok. Nincs semmi tapasztalatom ezen a téren, ez nem okoskodás volt. Arra viszont felsandítok rá, amikor a cikkeimet dicséri. Bár a hangsúlya alapján inkább cikizi, de a tény, hogy Flint olvassa őket, végül is valahol már magában is dicséretnek számít, nem? Az azonban abszolút igaz, hogy lehetett volna kedvesebb is, amikor ideállított az ajándékával, mert cseppet sem volt szimpatikus vagy célravezető az, ahogyan bepróbálkozott. Ugyanakkor azt is el kell ismernem, ha egy hollóhátas vagy hugrabugros srác lenne, vagy esetleg egy háztársam, valószínűleg én is kedvesebben fogadtam volna. Na mindegy.
Vonakodva ugyan, de végre átveszem tőle a dobozt, viszont mivel továbbra sem bízom benne egy fikarcnyit sem, úgy döntök, előbb őt kínálnám meg belőle. Lehet ez egy utolsó próba, egy kísérlet, hogy biztosra menjek, hogy tényleg nem akar nekem semmilyen módon ártani, csak a népszerűségét szeretné növelni azzal, hogy szédíti a Potter lányt. Ami számomra akkor sem kimondottan hízelgő, de ezt most elengedem.
- Kösz, hogy ilyen megértő vagy – mondom enyhén gúnyosan, de közben azért már bontom is ki a csokis dobozt. Egy-két pillanatra azonban belefagyok a mozdulatba, ledermedek, amikor váratlanul végigsimítja a felkaromat. A szemeim elkerekednek, azt hiszem, a szám is kissé elnyílik, és csak meredek magam elé, majd lassan felvezetem a pillantásomat az arcára. Most... Flint... tényleg elpirult? Zavarban van? Ez még mindig a színjáték része? Nyilván. Mi más lenne? - Öhm... Mindjárt adom - bólintok, de közben már zavarban vagyok én is. A kezem kissé megremeg, mielőtt folytatnám a kicsomagolást. Már nem igazán tudom, hogy tetszik-e ez a kis műsor. És Flint szeme miért ennyire kék? Merlinre! Össze kell szednem magamat. Mély levegőt veszek. Jó, ha játszani akar... Emlékeztetem magam, hogy akár tetszik neki, akár nem, ezután bizony jön majd nekem egyel, és ez némileg ismét helyre billenti az önbizalmamat.
- Parancsolj – tartom fel két ujjam közé csippentve az egyik desszertfalatkát, egyenesen Flint szája elé. - Szerintem meg jó üzletet csináltál. Végül is megkaptad, amit akartál, nem? - mosolyodom el újra édesen, magabiztosan, még mindig tartva neki az édességet.
"You can't always be strong but you can always be brave."
Vendég
Pént. Nov. 26, 2021 11:15 am
Caleb&Lily
Első felvonás, első szín
☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆ ☆
A
z érzelmek úgy kavarognak benne, mint a főzelékbe véletlenül ejtett tüskék. Sosem lehet tudni, hogy mikor, melyik fogja megszúrni a nyelved, a szád, vagy akad a torkodon. A düh, az önuralom, féltés, szenvedés, utálat és még a sajnálat is a legkisebb Potter iránt, aminek ugyan csak csírája van jelen, de ott van. A szemben álló nem tudja még, hogy mire készül Caleb, és igen, van benne némi féltés is a griffendéles irányában. Ezek az érzelmek pedig a lelkébe marnak, és hullámvasútként rohannak végig rajta, aminek főként lejtmenete testesül meg benne. Emiatt az, hogy kényelmetlenül, kínos, kellemetlenül érzi magát, talán még enyhe jelzők is. Mégis úgy érzi, hogy Lily Potter az egyetlen esélye, az egyedüli ember, akit talán rá tud venni, hogy segítsen neki. Csakhogy, amit ő tud, azt nem tudhatja más is, így a vörös hajú lánynak a nyilvánvaló ellenérzései felett is vannak fenntartásai egy mardekárossal szemben. Szerencsére nem ismerik egymást és talán pont emiatt állnak még egymással szemben ellenségkép nélkül. Caleb igyekszik, minden idegszálával az édesanyjára gondolni, és a tervére, hogy ne veszítse el a kontrollt saját maga felett. Ez nagyon nehéz úgy, hogy a Potter lány nemhogy segítene ebben, hanem még rá is tesz egy lapáttal. Ha kívülről látná a jelenetet Caleb, biztosan vállon veregetné magát most, mert más esetben már biztosan elcsattant volna egy rontás, vagy komolyabb kontaktú verekedés. Ő egyenrangúnak tartja az embereket, ilyen esetben nem különbözteti meg a nemeket, mert a zöld ház tagjai már megtanították arra, hogy a lányok is lehetnek legalább annyira kegyetlenek, mint a srácok. - Szerintem is – válaszol röviden az újabb vádakra, nyugtázva ezzel, hogy ideje lezárni a fecsegést, nem azért jött. Elég idegesítő egy lány, innen-onnan elkapott már egy ilyen jellemzést a kis Potterről. ~Kékeszöld szemek. Hmm.~ Próbálja elterelni a figyelmét az ügyről, hogy ne durranjon el az agya, mint egy túlfújt lufi. Ezért inkább a vörös taláros szemére helyezi a fókuszt a szája felett, és igyekszik lepergetni az újabbnál újabb sértéseket, amik esetleg már túlmennének az ingerküszöbén. Meglepő, de ha Lily Potter csendben lenne, még akár vonzó is lehetne számára. Csak hát úgy néz ki, hogy Potter-Weasley család nem erről híres, hogy csend és nyugalom vegye őket körbe. Mondaná, hogy a csak a híres szülők tehetnek erről, de ez is bődületes hazugság lenne. A másik kompenzálás pedig az, hogy visszavág, és az egyik ilyenből születik az, hogy valamiért a vörös hajú törpeség elpirul. Vörös haj, vörös arc, valahol vicces. Ez egy kicsit nyugtat a lelkén, habár ő nem érti, hogy emiatt miért kellett elpirulnia a másiknak. A lányok furák, ez itt meg pláne az, szóval gyorsan túllép a dolgon. Ráadásul végül eljutnak odáig is, hogy átadhatja a dobozt. Persze miért lenne bármi is könnyű bármikor. tesztelni akarja, nem-e megmérgezte-e a mardekáros, és az elmondott ellenérvei mellett is megérti ezt a lépést Caleb. Csak ne tartaná már fel ennyi ideig, mert minél tovább húzzák, annál inkább kerülhet a pletykák középpontjába. Ő pedig az is biztos, hogy semmi szín alatt nem akar még pozitív jelzővel sem egy sorba se kerülni a kis Potterrel. Pont elég volt megtapasztalania, hogy milyen is a kis szájaló riporter. Azt sajnálja, hogy ezt biztosan nem tudja majd kivitelezni, hiszen szüksége van rá. Mindegy, csak a mai napnak legyen már vége, de főleg ezeknek a perceknek. - Amennyire te – vág vissza azonnal. Aztán pedig meghúzza azt, amitől a leányzó már másodszor kerül kínos pironkodásba: végigsimít a karján. Aztán ő is eljátssza, hogy belepirul… kérdés az, hogy ez mennyire volt tudatos, nem tudná eldönteni. A lényeg, hogy sikerült és zavarba hozta a griffendélest. Azért arra már rájött, hogy a pofátlanságukból is lehetne párhuzamot állítani. Amikor a szája felé tartja a girbe-gurba ujjaival a desszertdarabot, igazán kiakad. Érzi, ahogy a vörös köd kezd leereszkedni a szemei elé, úgyhogy gyorsan lép. Felkap ő is egyet és a Potter lány ajkai elé teszi, majd kéjes mosollyal megpróbálja kivenni a másik kezéből a fogai között tartva a desszertet. Muszáj volt a pimasz vöröst is kényszerhelyzetbe hoznia, hogy kiegyenlítse az esélyeket. Ha megkapja, a desszertet jóízűen elfalatozza, és ezzel száműzi is a hirtelen támadt megfojtó hadművelet első lépését. Mosolyogva szól a végén, lezárva ezzel az egész kínlódást. - Ja, ha azt vesszük, meg. Kösz, Potter, hogy nyalja meg a szemeid egy vödör csiga. A soha viszont nem látásra, kivéve azt az egyet… bár akkor sem leszek lelkes, valószínűleg. Na, szevasz – mondja, majd hátat fordít a vörösnek és egy kicsit büszke is magára, hogy végül sikerült is. Üröm az örömben, hogy eléggé gáz helyzetbe került ezáltal, de akkor sem hajolt meg a gerince, végigcsinálta. Az édesanyjáért. Mire végig ér a gondolatain, már a másik három mardekárossal megy a folyosón, akik közben csatlakoznak hozzá. Bár beszélnek hozzá, valaki cikizi, valaki végül elismerősen szól, de mintha meg sem hallaná. Még leszurkolja nekik azt a pár knútot fejenként, amit ígért és elválnak útjaik.
