Családi hétvége

- Kobby, vidd ki kérlek az asztalra a tálakat! - kérem meg a manót, miközben intek a pálcámmal, elrendezve vele a terítéket. Már reggel óta talpon vagyok, a házimanónk segítségével patyolat tisztára suvickoltam az egész lakást, kezdve a gyerekek szobáival, akik hosszú idő után végre itthon töltik a hétvégét, utána a közös helyiségek, a nappali, az előszoba, a konyhát is átrendeztem egy kicsit, pedig tudom jól, hogy úgy sem ott fogják tölteni a hétvégéjüket... A  kertet is rendbetettem, kigazoltam, a kertibútorokat letisztítottam, a kis pavilont a kert végében pedig elbűvöltem, hogy ellenálljon a kinti hidegnek, így akár este is ki tudjanak oda ülni, ha esetleg szeretnének. Lehet, hogy egy kicsit túl is toltam a készülődést, de nem tehetek róla! Olyan régen volt már, hogy mindenki itthon volt egyszerre, szerettem volna egy kicsit különlegessé varázsolni ezt a hétvégét. Igyekeztem mindenkinek a kedvencét megfőzni, hogy ne háboroghasson senki, így kétféle leves lett, három főétel, és négyféle desszert. Az étkezőasztalt illatosított gyertyákkal díszítettem, a tányérok és az evőeszközök is mind az ünnepi készletből kerültek elő, ahogy a terítőt is kicseréltem, valamint a székeket is újrahuzatoltattam Kobby-val. Éppen fel-alá járkálok, amikor hallom, ahogy az ajtózár kattan. Úgy érzem, mintha elfelejtettem volna valamit, de nem is számít már. Lelkesen a bejárat felé sietek, hogy lássam, ki is az első, aki megérkezik. Időpontot senkivel nem egyeztettem, csak annyit beszéltünk meg a levelekben, hogy együtt vacsorázunk majd. Egyelőre viszont még Faust sem ért haza... Nem tudom, mi tarthatja fel a munkahelyén, de remélem, hogy ma nem késik. Megígérte, hogy időben itt lesz!
- Merlin szakállára, azt ne mondd nekem, hogy te nőttél! - kiáltok fel, ahogy kiszúrom a fiamat a folyosó végéről. Viszont nem hagyom, hogy túl sokáig feltartson a meglepetség, rögtön meg is indulok felé, hogy a karjaimba zárhassam. Milyen régen is volt már! Azt hiszem kezdem érteni, hogy miért is zaklattak folyton a szüleim, miután megházasodtam és elköltöztem otthonról. Olyan furcsa érzés, hogy csak néha látom őket, amikor éppen kedvük támad hazajönni... Remélem Jesse sose nő fel!