Negyedórán belül már legalább harmadszor pillantok fel az órára, és próbálok türelmes lenni, de a reggeli óta már így is kissé feszült vagyok. Lapozok egyet az előttem heverő magazinban, melyben a legújabb divat szerinti lakberendezéshez és dekorációhoz adnak tippeket, tele gyönyörű képekkel, és részletesen ábrázolnak egy-egy szükséges pálcamozdulatot is különféle trükkök elsajátításához. Máskor készségesen tanulmányozom ezeket, de ma nemigazán tudok koncentrálni, ezért végül félretolom az újságot, és megiszom a kamillateám maradékát. Ez már a második reggel óta, pedig alapvetően elég ritkán teázom. Inkább kávézom vagy borozom, szóval ebből máris sejthető, hogy milyen hangulatban vagyok ma. Újra és újra próbálom összerakni fejben a reggelinél hallott beszélgetés foszlányait... Aztán csak a fejemet ingatom. Emmet és a bébiszitter? Ez nem lehet komoly. Biztosan csak félreértettem valamit. Amúgy is teljesen el voltam foglalva azzal, hogy Topsy, a házimanó segítségével összeállítsam a hétvégi menüt, nem tudtam teljesen figyelni. Rákérdezni pedig ott helyben, mindenki füle hallatára, eszemben sem volt. De azóta is nyugtalanít a gondolat. Hisz Mets még gyerek. Még csak tizenhárom éves, a nyár végéig legalábbis. Nem mintha a tizennégy sokkal jobban hangozna ebből a szempontból. Az a kis csitri! Még csak két hete dolgozik nálunk, és már keveri a bajt. Nem mintha egyébként a korábbi vénasszony szimpatikusabb lett volna. Nem igazán tudom, mit kezdjek a helyzettel, hogyan kellene kezelnem? Hisz... a fiam nem tett semmi rosszat. Legalábbis kétlem. Természetes, hogy az ő korában már dolgoznak benne a hormonok. Ugyanakkor mégis csak korai még. És az anyjaként kötelességem volna kicsit elbeszélgetnem vele erről. Vagy nem? A szülők ezt teszik. Ah! És én még azt hittem, Medeával van sok gond! Ő legalább várt ezzel, amíg 15-16 éves lett.
A szalon ajtaja hirtelen, nagy lendülettel kitárul, és Emmett lép be rajta mosolyogva, mintha nem váratna már legalább tizenöt perce. Elégedetlenül ingatom a fejem. Még a magyarázkodással sem igazán erőlteti meg magát.
- Próbálnád csak apádat megváratni így, aligha hatná meg őt ez a tekintet – vonom fel a szemöldököm. Bár az apjával szemben valószínűleg eleve nem vetemedne ilyen pimaszságra. - Maradt egy kis majonéz a szád szélén - teszem hozzá, csak hogy ne gondolja, elkerülte a figyelmemet, hogy még uzsonnázni is volt ideje. Felállok, letéve a kiürült csészémet, és abban a pillanatban Topsy bukkan fel a semmiből, aki először szalvétát ad a gyerek kezébe, aztán egy csettintéssel eltünteti a csészémet, végül ő maga is kámforrá válik.
- Arra gondoltam, hogy ma gyakorolhatnánk odakinn – indulok meg az ajtó felé. Valójában egészen hirtelen jön az ötlet, de nagyon kellemes az idő ma délután, nincs olyan meleg, mint ilyenkor általában, és talán egy kis nyugodt beszélgetésre is alkalmasabb volna, mint a négy fal között, ahol bármikor ránk nyithatnak. Megkerülöm Emmett-et, közben intek, hogy kövessen, aztán tovább megyek, egyenesen a jelenleg üres hátsó kert felé. Amint ő is mellém érkezik, kinyújtom előre az egyik kezem, minek hatására feltámad a szél. Először csak enyhén, aztán egyre erőteljesebben, végül úgy hét-nyolcszáz méterre tőlünk, biztonságos távolságban, de elég közel ahhoz, hogy jól látható és kezelhető legyen, elkezdem viharos tölcsérré formázni. A forgószél egyre nagyobb és ijesztőbb méreteket ölt, élvezet nézni, és megmondom őszintén, nagyon jól esik kiadni magamból az órák óta növekvő feszültséget. Aztán leeresztem a kezem, és az egész, ahogy keletkezett, úgy semmivé is válik pillanatok alatt.
There are two rules in life: 1.) Never give out all the information.
