The scariest thing about secrets is what they want: They want out.
Nem szorítkozhatok másra, egyenesen ahhoz a személyhez kell fordulnom, aki a minden bizonnyal kristálytisztán emlékszik még a csaknem negyed évszázaddal ezelőtt történtekre. Tőle remélhetem a legjobbakat. Nagy kockázatot vállalok azzal, hogy egyáltalán eszembe jut elárulni a férjemet, mégsem riadok vissza egy pillanatra sem. Nem remeg meg a lábam, mikor magassarkúm már az Aurorparancsnokság márványpadlóján kopog. Nem először járok erre, úgyhogy senki sem foghat gyanút. Maximum azt tarthatják érdekesnek, hogy nem állok meg a titkárságon, hanem egyenesen a parancsnok irodája felé veszem az irányt. Meggondolhatnám magam. Meg kellene. Bele kellene törődnöm abba, hogy nincs más választásom, mint tovább tűrni a következő huszonöt évben is az előző évek sérelmeit. A megalázást, az erőszakot és a titkokat. De nem akarom tovább ölbe tett kézzel nézni, ahogy a férjem - akitől még mindig nem sikerült elválnom - megkeseríti az életemet. Az aurorparancsnok irodájának előteréhez érve nem is késlekedem hát, lehetőséget sem adok magamnak a visszakozásra. - Üdvözlöm, a parancsnokhoz érkeztem. Egy fontos ügyben kell vele beszélnem. Nem várhat... - teszem hozzá sürgetően, mielőtt szólásra nyitná a száját. Nemleges választ nem fogadok el. - Sajnálom asszonyom, nem engedhetem be! - próbál hárítani, mire nagyot sóhajtva rázom meg a fejem. Nem vagyok hozzászokva az elutasításhoz, és persze a Minisztérium berkein belül már mindenki jól ismer. Talán ideáig is elér a hírem. - Azt hiszem nem ért engem. Celeste Selwyn vagyok és azonnal beszélnem kell Harry Potterrel! - nyomatékosítom, mielőtt naivan azt gondolná, hogy ezzel elintéztük a dolgot. A pultra támaszkodom, kiemelem a nyakamból a vékony selyemsálat és a vékony őszi kabátomon is kigombolok egy gombot. Nem tervezem, hogy távozóra fogom. - A parancsnok még nem érkezett meg. Átadhatok neki egy... - Mikor ér ide? - fojtom belé a szót. Még hogy átadna neki egy üzenetet.. Pontosan tudom, hogy ha Thaddeus megsejti, vagy csak felmerül benne a lehetősége annak, hogy beszéltem Potterrel, nem lesznek kérdései. Minden egyértelmű lesz neki, nekem pedig nem lesz lehetőségem újra próbálkozni. Vagy levegőt venni. - Nem tudom megmondani, de ha üzenne... - Nem szeretnék üzenni neki! - emelem fel a hangom, immár kissé ingerülten. Látszik rajtam, hogy zaklatott vagyok, egy pillanatra a pánik is eluralkodik rajtam, mert még élénken él bennem az elmúlt napokban elszenvedett kínzás. A vállam is sajogni kezd ebben a pillanatban, viszont nem az az egyetlen hely, ahol viselem az elborult pillanatainak a következményét. Persze Thaddeus arra kényesen ügyelt, hogy a gyereknek ne essen bántódása. Úgy tűnik, még egyet nem akar elveszíteni. - Sürgősen beszélnem kell valakivel! Hívjon ide valakit, aki hajlandó elvégezni a munkáját! - csapok az asztalára és képes vagyok farkasszemet nézni vele, ha azt óhajtja. De nagyon remélem, hogy nem szeretné rabolni az időt és elkotródik végre egy vezető beosztású aurorért. Máskülönben teljesen felesleges volna ostoroznom magam azért, mert ennyi év után szükségét érzem annak, hogy vallomást tegyek. Idegesen túrok a hajamba, a tekintetemet körbe vezetem a helyiségen, hátha valami kapaszkodót találok, de semmi. Egyedül vagyok, az egyik fiamra nem számíthatok, a másikat pedig eszemben sincs belekeverni ebbe az ügybe. Egyedül vagyok Thaddeus ellen, de ha minden jól megy, ez nem sokáig marad így. Nem tudom, mennyi ideje várok már, hogy erre tévedjen valaki, bár kétségkívül minden vágyam az, hogy célirányosan engem keressenek és meghallgassanak. És egyre türelmetlenebb is vagyok. Beszélnem kell valakivel. - Holden! Nagyszerű! Nagyszerű! - könnyebbülök meg a következő pillanatban, mikor meglátom. Végre ez a féleszű titkár is hajlandó volt elvégezni a munkáját és kerített valakit, aki helyettesítheti Pottert. - Beszélnem kell magával!
Egy teremnyi dementorral szívesebben töltöttem volna az időmet, mint a Belső Ellenőrzés két aurorjával, akik most az asztal túlsó feléről vizslattak a vaskos jegyzőkönyveik mögül és úgy tettek, mintha a mentális instabilitásom legékesebb bizonyítéka lett volna, amit műveltem. Mert úgy tűnt, hogy megmenteni valakinek az életét egy halomnyi neo-halálfalótól, akik fogva tartották, megtagadva ezzel a felülről érkező parancsot, már főbenjáró bűnnek számított és egyenlő volt a pszichés problémákkal. Nyilván öngyilkos vállalkozás volt odamenni a Byrne villába, én is tudtam, de Merlin bassza meg, a munkám sosem volt egy életbiztosítás, és nem hagyhattam kínok között meghalni az informátorunkat. Logikus. Magától értetődő, a kurva életbe. Most mégis azt kellett bebizonyítanom, hogy nem voltam elmebeteg és nem váltam alkalmatlanná a munkára - a BE emberei pedig látszólag ezt nem akarták elhinni nekem, mikor már harmadszorra beszélgettem el velük arról, hogy a parancsokat illik betartani és az erőszakosságnak is van egy szerintük egészséges határa, amit esetleg nem kéne átlépnem indulatból. Biztosan sokat segített volna az ügyem meggyorsításán, ha legalább megkíséreltem volna bármiféle megbánást tanúsítani, de ez egyrészt eszemben sem volt, másrészt nehezemre esett bármit is megjátszani a legjobb formámban is, nemhogy most, összetörve, fájdalomcsillapítókkal teletömve és kételyektől gyötrődve sok mindent illetően. Nem csoda, hogy nem kaptam vissza a jelvényemet, bizonytalan időre továbbra is felfüggesztésben maradtam. Nem okozott meglepetést, pontosan erre számítottam, Jerrytől és az Auguránvadász Projekt tagjaitól már előre tudtam, hogy nem állt jól a szénám és kisebb csoda, tőlem pedig egy Heliosba illő alakítás kellett volna ahhoz, hogy ilyen rövid idő alatt, épp csak kikerülve a Mungóból visszamehessek dolgozni. Azonban hiába számítottam rá, ettől még felbaszott a helyzet igazságtalansága. Jót cselekedtem, mégis büntettek érte, mintha az nem lett volna önmagában elég büntetés, hogy Lori még mindig kórházban feküdt - és mintha nem ostoroztam volna eleget saját magamat, a Belső Ellenőrzésnél tett látogatás után is hozzá készültem. Az előtérbe érve azonban nagyon gyorsan keresztülhúzták a számításaimat. Celeste Selwyn elegáns látványa idegennek hatott az aurorparancsnokság falai között. Sosem láttam még itt, minden találkozásunk a Wizengamot tárgyalótermeire korlátozódott, mikor a kommandó által begyűjtött mocskok ügyeit tárgyalták. - Velem? Azt nem hiszem, Mrs. Selwyn, nem aurori minőségben vagyok itt - ráztam meg a fejem, a részleteket egyelőre nem kifejtve, hiszen tulajdonképpen nem számított, miért nem a kommandó parancsnokaként voltam itt. Mit akarhatott tőlem? A Wizengamot elé akartak rángatni az engedély nélküli külföldi aurorakcióért? Nem, akkor nem személyesen Mrs. Selwyn jött volna ide. És Maurice sem engedte volna... azt hiszem, bár mostanában már semmiben sem lehettem biztos a bátyámmal kapcsolatban. - De ha elmondja, miért jött, átirányítom valamelyik kollégához, aki illetékes az ügyben.
Good heart.
Bad temper.
Vendég
Kedd 16 Nov. 2021 - 2:23
Holden & Celeste
The scariest thing about secrets is what they want: They want out.
Minél tovább vártam, annál inkább érett bennem az elhatározás, de a zaklatottságom is ezzel arányosan nőtt. Nem egy egyszerű vacsorameghívást akartam intézni Potter felé, hogy el tudjam fogadni a választ, miszerint nem is tudják mikorra várható az érkezése. Ezt viszont véletlenül sem köthetem mindenféle arra alkalmatlan asszisztens orrára. Konkrét céllal érkeztem, és nem áll szándékomban addig távozni, míg valaki meg nem hallgat. Valaki, aki képes felfogni a helyzet súlyát és intézkedik. Méghozzá azonnal. Briggs felbukkanása pedig épp kapóra jött. Véletlenül sem vele akartam beszélni, de ha Potter nem elérhető, sajnos vagy sem, be kell érnem azzal az ismerős arccal, aki talán nem néz bolondnak első nekifutásra. Az már a legkevésbé sem érdekelt, hogy milyen minőségben van itt, ha egyszer más arra sem hajlandó, hogy normálisan információt szolgáltasson - most épp Potter érkezését illetően. Ez egy olyan nem várt fordulat, amire nem voltam felkészülve, és jobb ha minél kevesebben tudják, hogy kit keresek, mielőtt még Thaddeus idő előtt kifürkészi, hogy mire készülök. Alighanem nem nézné ki belőlem, hogy képes vagyok őt ennyi év ködös mulasztás után végül mindenki előtt besározni. De azt sem nézte ki belőlem, hogy képes vagyok őt elhagyni. Ez a meglepetések éve lesz. Több, mint húsz évet vártam vele. A történteket pedig egy perccel sem vagyok hajlandó tovább magamban tartani, sem Briggs, sem Potter kedvéért. - Potter, ő lenne illetékes az ügyben! - vágom rá zaklatottan és talán kissé éles hangon, ami a türelmetlenségemről árulkodhat. Ki más lenne illetékes az évtizedekkel ezelőtt, a második varázslóháború során, azt megelőzően és azután is elkövetett sorozatos kínzások, árulások és gyilkosságok ügyében?! A kérdés költői, természetesen jóval több az érintett. Nyilván lett volna ennek jobb módja is, mintsem védtelenül besétálni az auror parancsnokságra, de a túl körülményes eljárásokat most igyekeztem elkerülni. Nem lenne jó tovább bonyolítani a helyzetet. - Ne aggódjon, tökéletesen beérem magával is, Holden, és ha már így alakult, kérem értesítse a bátyját is. Vannak bizonyos feltételeim, amiket csak ő tud garantálni.. - teszem hozzá. Jobban örülnék, ha nem Potter háta mögött kellene intézkedni, de nincs még egy nekifutásom. A férjemet ismerve nem kizárt, hogy valaki belép az aula ajtaján és abban a pillanatban felforralja az ereimben futó vért, vagy egy pálcaintéssel vágja át a torkomat, hogy ne tudjak beszélni. De ezzel a kockázattal kénytelen vagyok együtt élni. - Ha esetleg bokros teendői közepette ő sem érne rá, mondja meg neki, hogy háborús bűnökről teszek vallomást...
Nem szorítkozhatok másra, egyenesen ahhoz a személyhez kell fordulnom, aki a minden bizonnyal kristálytisztán emlékszik még a csaknem negyed évszázaddal ezelőtt történtekre. Tőle remélhetem a legjobbakat. 
