Reszketett a kezem - az a mindig biztos, cikeszfogó kezem. Alvadt vér száradt az ujjaimra, szinte még éreztem a tenyeremben Dennis ragacsos halántékát, ahogy eszméletlenül nehezedik rám a súlya, miközben próbáltam stabilan tartani a fejét a macskaköveken.
Valaki segítsen, könyörgöm - visszhangzott a fülemben a saját kétségbeesett hangom. Még éreztem, ahogy cipők és karok ütődnek nekem, a pánikolva menekülő emberek meg sem hallhatták a könyörgésemet. Egy fiatal pasas és egy Lumos logós pólót viselő lány segítettek félrevonszolni Dennist, a hátát az egyik Abszol úti üzlet falának támasztottuk, de újra és újra a földre csúszott. Nem volt magánál, ahogy teltek a rémisztő másodpercek, egyre nyilvánvalóbb lett, hogy nem is fog. Nem mertem újból a fejéhez érni, valami nem volt vele rendben, valami nem stimmelt a csont tapintásával. Nem voltam medimágus, én nem értettem ehhez, de valami
biztos nem volt oké.
Talán csak percek voltak, talán órák, összemosódtak az adrenalintól pergő pillanatok, csak annyit tudtam, hogy eljutottunk a Szent Mungóba. Képtelen voltam felidézni a recepcióig vezető utat, talán értelme sem volt az elhadart mondataimnak. Medimágusok jöttek elénk, a fehér köpenyük egy pillanatra megnyugtatott - segíteni fognak, segíteniük kell.
Van bármilyen ismert betegsége? Lefagytam a kérdésüktől, pergamenszáraznak éreztem a számat. Hazudnom kellett volna, utólag már tudtam, de akkor naivan kiszaladt az igazság a számon, gondoltam számíthat valamit, tudniuk kell mindenről, mert hát csak úgy láthatják el megfelelően... Láttam az összeszoruló állkapcsukat, az arcukról elillanó kedvességet és aggodalmat.
- Segíteniük kell neki! - Talán százszor is elismételtem egymás után ezt az egy mondatot, még akkor is, amikor a medimágusok elvonultak, a recepciós boszorkány pedig próbálta megértetni velem, hogy arrébb kell vinnünk Dennist, mert felzaklatjuk a többi várakozót.
- De hát el kell látniuk, bassza meg! - ordítottam, még magamat is megleptem a hangerővel és az indulattal. Célt persze nem ért, csak rosszalló és rémült pillantásokat kaptam. Páran felismertek, hallottam a foszlányokat: "Kenmare Kestrels", "tudod, a fogó srác", "ismerős valahonnan, szerinted ő is fertőzött?".
Hagytam a srácnak és az aktivista lánynak, hogy Dennist a padlóra helyezzék, amíg én előkotortam a farmerzsebemből az ütött-kopott, megrepedt képernyőjű telefonomat.
- Eddie, a Mungóba kell jönnöd, most azonnal - hadartam, amint felvette a mobilt.
- Dennis is kijött a tüntetésre és... és... összebalhézott egy aurorral és az auror eltalálta valami átokkal... Én nem tudom mivel, de elájult és vérzik a feje... Behoztuk a Mungóba, de véletlenül elmondtam, hogy vérfarkas és nem akarják ellátni. Gyere, minél gyorsabban, én nem tudom mit kéne tennem, nem hallgatnak meg...Leroskadtam az előtér egyik üres székére, remegő ujjakkal írtam meg Alinának a történteket - talán egy szót sem értett belőle a szokásosnál is több elgépelés miatt.
