Minnie

„Egy játékra invitállak téged, hidd el nem csapda, de ha vesztesz, véged!”

• Ha megsértődött valakire, akkor a kerti hortenzia közé bújik el és onnan leskelődik, addig amíg újra le nem nyugszik.
• A sonka a kedvenc eledele és a kávé a kedvenc „itala” ezért amikor senki sem figyel Napoleon ott felejtett csészéjéből – de nem csak az övéből, mindenkiéből – kilefetyeli a kávét.
• Nem szereti a piros dolgokat, ezért ha valaki piros masnit köt a nyaka köré, azt addig birizgálja amíg a masni le nem esik róla. Eredetileg megkülönböztetés lenne a többi rókától.
• Túlságosan ragaszkodik a bátyjához, még akkor is hogyha nem tűnik mások szemében többnek egy különös házi kedvencnél.
• Régebben sokat gesztikulált és hadonászott a kezeivel, hogyha valamit nagyon el akart érni, most is ugyanezt teszi, de sokkal határozottabban, például már nem szégyen hogyha megharap valakit. Általában joggal teszi, ha így tesz, de már játékból is sikerült megsebeznie a „társalgó partnerét”.
• Szereti Napoleon gyerekeit, de mindegyikről tudja, hogy egy ördögfióka, ezért nagyon ritkán marad kettesben velük.
• Szeret hallgatózni, bár semmit sem tud tovább adni szavakkal, de ha valakiről tudja, hogy ártani akar a családjának akkor arra jelzésként morogni fog és azon munkálkodik, hogy a veszély elmúljon.
• Nagyon hízelgő, ha szeretetre vágyik, akkor mindenkihez odasimul, mint egy berni pásztorkutya, de nyilván nem kutya, hanem róka.
• Akit megkedvel, annak mindig az ölébe mászik és kényelembe helyezi magát, összegömbölyödik és simogatásra vár.
• Napoleon kéme, bármilyen kis apróság is történjen a kúria körül és azt Minnie látja, biztos lehetsz abban, hogy arról Napoleon is értesülni fog.
• Sosem fogod érezni rajta a rókák jellegzetes bűzét, kiharcolja magának, hogy valaki törődjön a tisztaságáról.
• Gond nélkül bemászik bárki ágyába, nem érzi tabunak, amíg egy meleg paplan alá bújhat és ott elrejtőzhet egy darabig, neki az pont elég. Ha az illetőre haragszik, akkor szándékosan hagy maga után piszkos föld nyomokat. Mondjuk utána mindig jól kiporolják a fenekét, de őt ez nem érdekli.
• Feltud állni két lábra de az nem sokáig sikerül neki, ezt azért teszi, hogy valakit megakadályozzon a távozásban – nyilván sosem sikerül neki.
• Élete során eddig egyszer veszett el rókaként, de az is csak azért volt, mert „szófogadatlan” volt. Egy kicsi kellett ahhoz, hogy rókabunda legyen belőle. Ijesztő volt a számára, ezért próbál meg a testvére és a kúria közelében maradni.
• Csak néhány dolgot tud a régi életéről, azokat is nagyrészt Napoleon-tól, aki volt olyan „kedves” és újra elmeséli neki az életét, mintha egy történet lenne.
• Könnyedén olvas bárki gondolataiban, boszorkányként legilimentor volt, persze egy okkulumentor már neki is gondot okoz.
• Szereti a ritmusos zenét, igaz rókaként nem táncolhat már senkivel sem, de a fejét attól még ide oda ő is tudja forgatni és a lábával is tud a ritmusra „rugózni”, dobbantani. Az a baj, hogy ezt jobb látni, mint leírni.
• Nincs szüksége mások sajnálatára, pontosan ezért erőltette Napoleon-ra, hogy soha senkinek se árulja el, hogy valójában mi történt vele.
• Megérdemli a sorsát, ha most nem lenne elátkozva valószínűleg több vér tapadna a kezéhez, mancsához, mint ami eddig tapad.
• Ha alaposan felbőszíted vicsorogni fog és úgy viselkedik, mint ahogy a veszett rókák is viselkednének.

„A szíved vágyát teljesítem, hisz csupán hívnod kell csak engem, pusztán egy rossz döntés választ el tőlem.”

Végigsimított az arcomon, mintha csak egy csodálnivaló gyémánt volnék, amit birtokba kell venni. Valószínűleg ez is volt a terve, mert bár igyekezett nem arra gondolni, amit legszívesebben gondolkodás nélkül megtenne, az arca teljesen elárulta őt. Iszonyatosan sajgott a fejem és ha elég erőm lett volna hozzá, valószínűleg az arcába köpök, ami kevésbé nőies viselkedés tudom, de legalább távol maradna tőlem.
– Írd alá pont itt, ahol kértem, így leszek a számodra nagyon jó barát, nem pedig iszonyatosan mérges. – a szerződésre mutatott, amivel csak a bátyámat akarja átverni és pénzt kapni tőle. Hiszen mi más is állhat a háttérben, ha nem ez? Erőszakoskodó. De hogyha azt hiszi, hogy ilyen könnyen megtörhet, akkor téved. Lepillantottam a papírra, mintha fontolóra vettem volna az ajánlatát. De ahelyett, hogy a tollat is a kezembe vettem volna és aláírtam volna a „barátságunk zálogát”, egyszerűen csak elfordultam tőle. Hamarosan éjszaka lesz. Én pedig szándékosan ezt az időpontot választottam, hiszen ő még nem fél tőlem eléggé.
Összefontam a karom és kinéztem az ablakon, mintha csak egy kis időt és távolságot akarnék szerezni magamnak.
– Miért érzem úgy, mintha flörtölnél velem? – mellém lépett, én meg lekezelően végigpillantottam rajta, hogy észre vegye magát, mennyire lenézem őt és gyűlölöm. Gyűlölöm! Nem csak azért, mert ártani akar a bátyámnak, hanem azért, mert rajtam keresztül próbálja ezt megtenni. De ma éjszaka változtatni fogok ezen. Milyen bolond volt, hogy elküldte azt a szerencsétlen Rowley-t! Ő legalább tanúskodhatott volna ellenem, ha megtalálja őt abban az állapotban, amiben hagyni fogom.
Már érzem, amint eluralkodik a testem felett az átok és átjárja mindenemet, villámcsapásként ért az érintése, de már nem tudom tovább tartani, már fojtogat és nem áll szándékomban kímélni őt. Halált érdemel. Kínok közti szenvedést. Hogy merészelt zsarolni?
Ráugortam amíg meghökkent az új látványtól és gondolkodás nélkül martam bele a húsába. Senkinek. Senkinek nincs joga áskálódni a családom után. Neki sem lett volna szabad. Minden erőmet és vadságomat rá zúdítottam, nem fog elmenekülni, nem fogom elengedni, addig nem amíg életben van.

„Gyertek a világomba, nézzetek rám, én vagyok a rémálom a hold sötét oldalán.”

Komoran rámorogtam, ebben az alakomban nem tehetek mást csak védekezően fenyegetőzni és védeni a területemet. Tudnia kellene, hogy nem jöhet be ilyenkor a szobámba. Készen álltam megharapni őt is akár. Nem fogok magyarázkodni neki a történtek miatt. Mondjuk most nem is nagyon tudnék, hiszen nyilvánvalóan engem vádol! Én csak meg akartam védeni őt, azt tettem amit az apánk és az anyánk is tett volna. Miért nem érti meg, hogy nem volt más választásom? Vicsorogtam amíg azt láttam rajta, hogy ártó szándékkal közelít felém.
– Megkértelek rá, hogy ne avatkozz bele, de te nem hallgattál rám. – mély levegőt vett és kifújta. Leült a székembe és hátra simította a szemébe hulló hajtincseit. Túlságosan felhergeltem őt.
– Nem tudom mit csináljak most veled. – a fali tükörbe nézett, ahová önkéntelenül én is pillantottam. Rémesen festettem. Ezért a vicsorgó morgást abba hagytam. Nem tudtam mivel magyarázzam ki ezt az egészet neki. Hiszen megoldhattam volna másképpen is ezt az egészet és most nem keresnének. Az az átkozott Rowley ugyanis elrebegte, hogy én találkoztam azzal az alattomos szégyenfolttal utoljára. Vele is végeznem kellett volna, amikor még esélyem lett volna rá, de ketten túl erősek voltak és ezt én is tudom.
Nem különösebben ki nem állhattam Mr. Rádiót, akinek fiatalkoromban oda is ígérték volna a kezem, ha nem kerül a képbe a naiv és befolyásolható Fieldwake. Tudtam, hogy kedvelt engem, szándékosan férkőztem be a szívébe is, mert irányítani akartam őt. Talán mai napig így lenne, hogyha Mr. Rádió közbe nem avatkozik és tesz arról, hogy Fieldwake-nek esze ágában se legyen a közelembe jönni. De már örülök, hogy végre vége. Hogy nem zaklat sem engem, sem pedig a családomat már soha többé. Hogyan is érthetné meg ezt a bátyám? Csak egy nő vagyok, semmi több.
Egy kicsivel nyugodtabban leereszkedtem a szőnyegre és összegömbölyödtem, mint valami szőrpamacs. Rá pillantottam a bátyámra. Csalódott volt.
~ Sajnálom. – ezt kellett volna kimondanom, de csak gondolatban tudtam ebben az állapotban. Amikor felállt a székemből azt hittem kimegy és magamra hagy, legalábbis a cipője kopogásából ítélve, aztán egyszer csak megéreztem amint elvész a szőnyeg alólam és automatikusan kapálózhatnékom támad. Nem emelgethet csak úgy fel!

„Ne feledkezzetek meg a barátotokról, aki várt, nézte ahogy a szomjatokat oltjátok, említettem már, hogy elvagytok átkozva?”

Rémesen éreztem magam, az aprócska kezei és Francis szemei tökéletes kombináció volt ahhoz, hogy dühös legyek önmagamra. Azt hittem mindent megkaphatok még a vérátok ellenére is. De akkora pofonütésként ért, hogy szegény gyerek mellett sem az anyja sem pedig az apja nem lehet igazán, hogy legszívesebben…
Nem vagyok bolond, még így átkozottul is ragaszkodom az élethez, amiről tudom, hogy bár kínkeserves lesz és sosem fogom valóra váltani az álmaimat, amiket a fejembe vettem, de attól is szörnyen érezném magam, ha szellemként riogatnám a családomat. Ha egy nap meghalnék, akkor azt öregkoromban szeretném, valószínűleg azt se fogom tudni, hogy most mit fogadok meg és mihez ragaszkodtam annyira, de mindez nem számít. Akkor sem fog számítani.
A karjaimba vettem a kicsit, utoljára fogom így babusgatni őt, már nem bírok sokáig szembe szállni az átokkal ami végig perzsel és felemészt belülről. A bátyámnak is el kellene mondanom, hogy már csak idő kérdése és örökre a másik bőrömben maradok, de még úgyis szándékomban áll megzavarni az ellenségeim nyugalmát. Évek óta rájuk élezem a fogaimat, bár egy róka nem harap akkorát, mint egy farkas mondjuk, vagy egy puma, de egy életre szóló emléket én is tudok hagyni nekik és ez szörnyen vigasztal.
Nyomtam egy csókot a homlokára, legközelebb úgysem fogom tudni megtenni, és ő sem fogja az én arcomat látni már sajnos.
– Fogadj majd szót, élvezd ahogy a szörny beléd szál, légy a rabja s, meg fogsz érteni, nem lesz baj, csak fogadj szót. – motyogom neki, de lefogadom, hogy nem fog emlékezni rá, még túl kicsi és én nem fogom tudni megnyugtatni őt, hogy ne féljen. A bátyám nem értheti ezt, vele nem történik meg ilyesmi, nem is élheti át, azt sem tudja milyen érzés. Ő valószínűleg előbb végezne magával, hogy át kelljen élnie mindazt amit én átélek, de pont emiatt keresek békét mellette. Szeretném ha látná, hogy valójában boldog vagyok úgy abban a törékenynek tűnő testben is, rókaként.

„Gyere, az alvilágba várok rád, rémálmod mélyén látlak újra viszont tán.”

Eredetileg gyönyörű nő volt, hosszú vörös hajjal és karcsú testalkattal. Most körülbelül ugyanez látható rajta, csak éppen egy róka testébe zárva. Sárgásvöröses szőrméje nagyon sűrű és kellemesen puha. A feje széles, a homloka pedig lapos, ezzel együtt hirtelen megkeskenyedik az arcorra ami hosszú és keskeny. A szemei a rókákhoz mérten ferdén nőnek. Az állától el egészen a hasán túl fehér sáv borítja a testét. A fülei és a mancsa végei fekete színűek. A tekintete mindig kedves, soha az életbe nem jönnél rá, hogy át vitt értelemben kígyót melengetsz a kebleiden.
Éles fogai vannak, amit bátran mutogat amikor „nevet” vagy ha „dühös” és legszívesebben szétmarcangolna valamit. Régen volt a nyakán egy piros masni is, de attól mindig megszabadult, így nem igazán erőltetik már rá. Máskülönben a piros dolgokat nem szereti.