Amikor Mavis megkért, hogy a hétvégén adjak enni Napoleonnak, mert nem lesz itthon, még nem gondoltam, hogy ez egy elég bajos művelet lesz. Már néhány hete itt laktam, ismertem az állat igazán furcsa szokásait, vagyis hogy engem megszégyenítő ügyességgel kavar káoszt és pusztulást maga körül egyetlen mancsa felemelésével. Mit mondhatnék? Volt ebben valami tiszteletet parancsoló, én mondom…
Elkészítettem a reggeli kávémat, és láttam a macska arcán, a sorrendet éppenséggel képtelen értékelni, mert az ő tálában csak száraz táp leledzik. Sóhajtva tettem le a bögrét, és a szekrényben kezdtem el kutatni, melyik konzervet nyissam ki számára, amikor elszabadult a pokol. Napoleon úgy gondolta, hogy a bögrémnek nincs tovább helye a pulton, s mint rossz szolga, amúgy sem érdemlem meg, hogy megihassam, így egyetlen mozdulattal söpörte le. Az ébredést támogatóm részéről sok ellenállásba nem is ütközött, amaz nemes egyszerűséggel vetette magát a mélybe. Legnagyobb bánatomra éppen én guggoltam alatta, így az egész vállamat a meleg kávé terítette be, köztük az egyik kedvenc pizsamámat is.
Sóhajtva nyúltam a bögre után, ami valami Merlini csoda folytán nem tört csillió darabra, és a mosogatóba tettem, aztán felbontottam a macskakaját, és a táljába öntöttem. Képtelen voltam haragudni rá, végtére is igaza volt, rossz szolga voltam, aki a saját kényelmével foglalkozott először. Plusz a kávé végülis így is megtette a hatását, egészen ébernek éreztem magam, ráadásul karamellás kávé illatom volt.
Szívesen töltöttem volna a mai napot teljes egészében pizsamában, azonban egészen ragacsossá vált rajta a folt, így amellett döntöttem, inkább elindítok egy mosást, ha már ő szőrössége jelezte, ideje lenne. Amíg nyugodtan falatozott, összeszedtem még néhány ruhadarabot, és a mosógépbe pakoltam, a magam részéről pedig egy meleg zuhanyra esett a választásom, hátha utána megint embernek nézek ki. Legalább most senkit se tartottam fel, ha kicsit elhúzódott a víz alatti koncert.
Talán néhány perce lehettem a fürdőben, amikor valami motoszkálást hallottam, sőt, határozottan lépteket. Mavis jött volna vissza? De akkor biztos szólt volna, vagy legalább hangosan köszönne… akkor mégis ki lehet az? Kizárásos alapon csakis az jöhetett szóba, hogy egy betörő deríti fel éppen a terepet. És Napóleon pont kint van! Ha nem kellett volna segítenem szegény állaton, valószínűleg biztos helyre hoppanálok, de így muszáj voltam megmenteni, ki tudja milyen gonosz személy forgatja fel éppen a lakást! Gyors mozdulatokkal zártam el a vizet, és csavartam magam köré egy törülközőt, aztán az első kezem ügyébe kerülő, fegyverként használható tárgyba kapaszkodtam. A felmosó nem is rossz, én mondom!
Óvatosan nyitottam ki a fürdő ajtaját, és kiosontam a nappali felé, ahol a betörő éppen… pakolt? Mindegy, ismeretlen ember volt a lakásban, biztosan nem egy bérelt takarító! Én nem hívtam, Mavis se szólt, hogy jönne, szóval biztosan betörő! A hátának nyomtam a felmosó végét, fő a határozottság, és a meglepetés.
-
Ne mozdulj! Puska van nálam, és nem félek használni! - Ha a kezem ügyében lenne a pálcám, sokkal határozottabb lettem volna, azonban pont nem azzal indultam tusolni. -
Remélem semmi butaságot nem csináltál a cicával! - Aki egy állatot képes bántani, az biztos nem jó ember.
