William Arthur Weasley

Hát hogyne tudnám, mit jelent Weasleynek lenni, hiszen én voltam az első, aki ezt az utat meghatároztam a testvéreim számára is. Sohasem akartam példakép lenni, de anyánk, állandóan velem példálózzott. Amit elértem az életben, azt tényleg magamtól értem el, meg persze ott volt a családom is, aki tartotta a hátát, és főképp Charlie. Már a Griffendélben is hamar akadtak követőim. Folyton a nyomomba jártak, és alfahímként kezeltek. Mindig én voltam a társaság középpontja.
Rengeteg volt a vállamon a felelősség és az a legszebb a történetbe, hogy ebbe soha nem roppantam bele, sőt, egy nagy kalandnak éltem meg az életet. Nem voltam sohasem stréber, egyszerűen csak amibe belefogtam, mind arannyá változott. Az én szememben minden kihívás, minden kaland, és ami ezeken a kategóriákon kívül esik, az sajnos nem tud megmozgatni. Így van ez az átlagos, könnyen megkapható nőkkel, az egyszerűen megszerezhető pénzzel.
Adrenalin függő vagyok, talán ez miatt döntöttem végül az átoktörő karrier mellett. Állandó mozgásban lenni, folyamatos bizonytalanságban élni. Ez a nekem való élet.

A legidősebb vagyok a hét Weasley gyerek közül, és ezek mellett az első Varázslóháború kezdetén születtem, tisztában vagyok azzal, hogy milyen áldozatokkal járt már az az időszak is.

A Roxfort-ban 1982.-ben kezdtem meg tanulmányaimat, és hamar kiderült, hogy szorgalmas és kiemelkedően okos diák vagyok. Kedvenc tantárgyam a Sötét Varázslatok Kivédése volt, de emellett lekötötte a figyelmemet még a Bájitaltan, a Rúnaismeret és a Számmisztika is.
Az iskolai éveim alatt prefektus és iskolaelső is lettem, játszottam a Griffendél kviddics csapatában, kórustag is voltam, valamint 12 sikeres RBF vizsgát is letettem, amit később Percy célkitűzésként tett maga elé, hogy meg kell ugornia ezt a lécet.
Imádom a sakkot. Ron-t is megtanítottam játszani, amikor éppen otthon voltam. Mielőtt a legfiatalabb öccsém is megkezdte volna az iskolát, Egyiptomba küldtek, így ajándékként odaadtam neki az öreg sakk készletemet, amivel mindig együtt játszottunk.
Az iskola után átoktörőként kezdtem el dolgozni. Mindig is érdekelt a varázsvilág ezen része. Illetve egyszer az egyik idősebb barátomtól kérdeztem, hogy mit is csinál pontosan egy ilyen mágus: „rontásokat veszek le helyekről, épületekről, tárgyakról. Mivel a legtöbb átoktörőt a Gringotts küldi ki bizonyos helyekre, az a feladata, hogy kincsekről, meg ilyenekről vegye le a rontást, mielőtt a gringottsi széfekbe szállítják őket, hogy a kutató varázslók ki tudják szedni a kincseket.” Ezek után nem is volt kérdés, mivel akarok majd foglalkozni.
Sok helyre küldtek pályakezdő létemre, azonban pár évet Egyiptomban töltöttem, ahol ásatásokon kellett részt vennem, ahol piramisokról vettem le a rontásokat, megtörni a múmiák, szarkofágok átkát.
Ezek mellett több nyelven beszélek, olvasok, írok. Köztük például franciául és portugálul is. Ráadásul olvasom a hieroglif írást is.
Ezekkel a munkákkal jól keresek és annak ellenére, hogy az évek során spórolnom is sikerült, a szüleim sosem fogadtak el segítséget anyagiak terén.
Végül haza költöztem, mert Voldemort visszatért, és mint a Rend tagja, így nagyobb hasznára voltam mindenkinek, hogy irodai munkát végeztem a bankban.
Ez időtájt találkoztam Fleur-rel, aki szintén ott dolgozott a nyelvtanulás reményében, amiben készséggel álltam a rendelkezésére és segítettem neki a nyelvleckékben. Egy év randevú után kértem meg a lány kezét, aki igent mondott.

Az évek  futottak velünk, és mi is rohantunk utánuk. Ráncok keletkeztek az arcunkon!

1997-ben egy vérfarkas megtámadott és megsebesített, ám mivel éppen nem volt telihold, nem lett belőlem teljes értékű vérfarkas, csupán az étkezési, és viselkedésbeli változások emlékeztetnek rá, hogy az arcomat csúfító karmolások kitől, vagyis mitől is származnak.
1997-ben elvettem feleségül életem szerelmét, Fleur-t, akivel az esküvőnket a Minisztériumból érkezett jelentés, majd a  Halálfalók zavarták meg. Azóta is foggal-körömmel harcolok a harmadik kitörése ellen. Főleg úgy, hogy sosem támogattam Ginny részvételét a harcban, no meg elveszítettem egyik öccsémet.

Talán nincs is olyan ember a földön, aki ne vágyna egy másik sorsra, vagy egy másik életre. Úgy hiszem nagyon kevesen mondhatják el magukról, hogy részesültek a tökéletes boldogság adományában. Megszámlálhatatlan alkalommal jutott az eszembe, ha vajon nem Weasley lennék, akkor miféle életem lenne, és hol lennék vajon? Lenne ilyen csodás feleségem? Aki el mindent is meglehet beszélni? Az örökkön-örökké fogadalma összeköt bennünket! Lenne gyermekem? Jelenleg hárommal büszkélkedhetek, imádom mindőjüket. Nem cserélném őket semmire. Sem ezt az életem.

Vörös a hajam. És meglepő módon a szakállam is. Az anyám nagyon örül, hogy végre levágtam azt a lófarkat. Csak azt sajnálja, hogy nem az ő ollójának esett áldozatul. Végülis Fleur valahol sokkal inkább meggyőzőbb tud lenni.
Valamikor régen langalétának számítottam.
Komolyság ide vagy oda, azért van ami sohasem változik. Erős testfelépítésemet a fiatalkori rendszeres kviddicsnek köszönhetem, de azért nem mondanám, hogy sokat lazsálnék. A "huligán" stílus meg csak úgy belülről fakad. Meglátok valami extrém cuccot a világ egy távoli pontján, és máris beépítem a ruhatáramba, amit nem mindenki fogad kitörő örömmel.