Lola Miller

Ezt az oldalamat, csak az igazán kivételes személyek láthatják, mert úgy érzem, hogy a pozitív tulajdonságaim mind gyengévé tesznek. De igen, tudok kedves és gyengéd is lenne. Néha még talán romantikus is. Nyári éjszakákon szeretem nézni a csillagos égboltot.
Nagyon gyorsan fel tudok lelkesülni bármi olyan iránt, ami érdekel és a képzelőerőmmel sincs semmi baj. Sosem gondolnád, de néha én is az álomvilágomba menekülök.
Kitartónak is mondanám magam, mert ha egyszer valamit kitalálok, akkor azt meg is valósítom, a legtöbb esetben. El tudok menni a végletekig, hogy bármit megszerezzek és a kezemet se félek bepiszkítani miatta.

A negatív tulajdonságaim már olyanok, amiket senki előtt sem titkolok. Sőt, aki még nem is ismerem, az is tudja rólam, hogy ilyen vagyok.
Rettenetesen önző és makacs. Mindent csak saját magamnak akarok és nem érdekel, hogy másnak is az kellene, ami nekem, úgyis az enyém lesz. Csak a saját boldogságom érdekel és nem számít, hogy közben megbántok másokat. Közben pedig ki nem állhatom, ha valaki akár jó akár rossz szándékból, de tanácsot akar adni és megmondani, hogy mit csináljak. Szóval, meg ne próbáld, mert azzal csak te fogsz rosszul járni.
Lobbanékony és meggondolatlan. Nem szoktam túl sokat gondolkozni a következő lépésemen, mondhatni ösztönösen cselekszem. Emellett pedig nagyon könnyen ki lehet hozni a sodromból és ha az megtörténik, robbanok.

Egy gyönyörű, napsütéses délután láttam meg a napvilágot, a szüleim első és egyetlen gyermekeként. Amikor még kicsi voltam, mindig egy testvérre vágytam. Még akkor is, ha egyébként rengeteg gyerek vett körül. Nagyon sok unokatestvérem van, akikkel minden hétvégén találkozhattam. Mindig volt valami családi banzáj. Hétköznapokon pedig ott voltak a szomszéd gyerekek, akikkel szinten jókat játszottam. Velük még az óvodában is együtt voltunk, minden nap valami rosszaságot műveltünk. Nem mondanám, hogy gyerekként más voltam, mint most. Már akkor is mindent fel tudtam magam körül forgatni. A szüleimnek, óvónéniknek, de még később a tanáraimnak is meggyűlt velem a bajuk. Alig akadt olyan nap, amikor nem állítottak valamiért a sarokba vagy nem fegyelmeztek meg. Amikor elsős lettem, én voltam az a lány, akinek a legtöbb fekete pontot írtak be. A szüleim majd minden nap próbáltak a lelkemre beszélni, én nagyokat bólogattam, hogy persze anya és apa, de közben még csak el sem gondolkoztam azon, amiket mondtak. Már akkor is csak a saját fejem után mentem, ami azóta sem változott.
Tizenegy éves koromig, elképzelésem sem volt arról, hogy én más vagyok, mint a társaim. Persze történtek furcsa dolgok, de nem gondoltam volna, hogy azokat én idéztem elő. Egyszer, amikor a barátnőm anyukája befestette a haját kékre, erősen koncentráltam arra, hogy én is olyat szeretnék. Egész este arra gondoltam, hogy bárcsak másnap reggel már nekem is bekékülne a hajam. Reggel pedig meglepődve vettem észre, hogy egy-két tincs tényleg kék lett. Annyira örültem neki, hogy nem is foglalkoztam azzal, hogy hogyan történhetett ez meg. A másik, az akkor történt, amikor felmásztam egy nagyon magas fára és a legfelső ágak, már elég vékonykák voltak. Egyszer csak egy reccsenést hallottam a lábam alól. Azonnal tudtam, hogy ha onnan leesek, akkor abból nagyon nagy baj lesz. Ahogy lenéztem láttam is, hogy már nem sok tartja, egy mozdulat elég lett volna, hogy leszakadjon alattam. Nagyon megrémültem és akkor is csak arra tudtam gondolni, hogy ezt valahogy meg kell úsznom. Akkor azt hittem csak szerencsés voltam, de visszagondolva, már nem feltétlen csak a szerencsének köszönhetem, hogy nem lett akkor bajom.
A tizenegyedik szülinapom kaptam egy levelet, a Roxfortból, ahova boszorkányok és varázslók járnak. A szüleim először azt hitték, hogy valaki meg akarja őket viccelni, el se tudták képzelni, hogy ez komoly lehet. Soha nem ismertek ezelőtt egy boszorkányt vagy varázslót sem. Aznap nem is foglalkoztak a dologgal, csak félredobták a levelet és úgy tettek, mintha semmi sem történt volna. De másnap ismét érkezett két levél, majd harmadnap még kettő. Akkor már kezdték elhinni, hogy valós lehet, így az egyik reggel leültettek a kanapéra, hogy elbeszélgessenek velem. Elmondtak mindent, ami a levelekben állt és közölték, hogy másnap Londonba utazunk, ott pedig megkeressük azt a helyet, ahol rám egy idősebb boszorkány fog várni, hogy segítsen megvenni a cuccaimat, a suliba.
Emlékszem azon a reggelen, annyira izgatott voltam, hogy milyen lesz az a hely, ahova menni fogok. Alig vártam, hogy találkozzak a hozzám hasonlókkal. Be voltam zsongva és alig tudtam nyugton maradni. Még az autóban is csak a perceket számoltam, hogy mikor érünk már oda. Komolyan úgy éreztem, mintha egy örökkévalóság telne el addig, amig megérkeztünk a Foltozott Üstbe. Ott pedig végre találkozhattam azzal, aki segített átmenni az Abszol Útra. De nem egyedül csak nekem, rajtam kívül még voltak ketten-hárman akik szintén akkor hallottak először a varázslóvilágról. Az egyikükkel már akkor összebarátkoztam. Nagyon sokban hasonlítottunk egymásra, nem csoda, hogy az egész napot átbeszélgettük. Közben pedig csak ámultam és bámultam, a rengeteg újdonságot látva. Az összes bolt amiben aznap jártam, annyira más volt, mint amikben korábban megfordultam. De azonnal bele is szerettem ebbe, az új csodálatos világba.
Arra is emlékszem, hogy mennyire izgultam, mielőtt a Teszlek Süveg beosztott volna a megfelelő házban. Sosem feledem, hogy a torkomban dobogott a szívem, na nem azért, mert féltem, sokkal inkább a kíváncsiságom miatt. Ahogy ránéztem a korábban megismert lányra, rajta is láttam, hogy ugyanúgy érez, mint én. De a kíváncsiságom mellett, azt is nagyon szerettem volna, hogy egy házba kerülhessünk. Az mindegy lett volna, hogy melyik lesz az, csak ne válasszanak el minket. Mikor hozzám ért a süveg és végre a fejemre került, vártam, hogy végre megszólaljon. De óráknak tűnő másodpercekig csendben maradt. Már azt hittem, hogy én egyik házba sem való vagyok, majd kitalálnak nekem egy ötödiket, ahol csak én leszek egyedül. Aztán elkezdett beszélni és akkor fellélegeztem. Sokat töprengett, de aztán utamra engedett és én rohantam a számomra kijelölt ház asztala felé. Barátságos mosolyokat láttam, amikor odaértem. Éreztem, hogy ott jó helyen leszek. Majd egy pár diákkal később a barátnőm következett, aki csatlakozhatott hozzám.
Az első évem még elég nyugisan telt, figyeltem, hogy ne keverjek túl nagy galibákat. De a második évemtől már eléggé elengedtem magam. Akkor ismertek meg igazán az évfolyamtársaim és az idősebbek is. Rájöttek, hogy ha kell én ki tudok állni magamért, a számat sosem tudom befogni és elég gyorsan bepöccenek. Ráadásul mindenféle hülyeségben benne vagyok, nem érdekel, ha tiltanak valamit, nekem aztán nem számítanak a szabályok. Valószínűleg ezért is van az, hogy minimum havonta kapok valami büntetőmunkát, de ennél sokkal gyakrabban is lehetne, csak nem mindig figyelnek fel rám.
Ötödéves voltam amikor az egyik évfolyamtársam vitába keveredett egy másik házba tartozó baráti körrel. Persze nem állhattam meg, hogy bele ne szóljak. Igazságtalannak éreztem, amiket a fejéhez vágtak, az egyiküket meg is fenyegettem, hogy ha nem szállnak le róla, akkor hatalmas balhét csapok. Aminek a vége az lett, hogy a srác randira hívott és azóta is együtt vagyunk. Ő az, aki hatással tud lenni rám és féken tud tartani. Nehezen alakult ki a kapcsolatunk, nekem eleinte nem igazán voltak érzéseim iránta, de most már el tudom mondani, hogy szeretem. Bár abban nem vagyok biztos, hogy szerelmes is vagyok. Mindenesetre, ha ő mellettem van, akkor a környezetem is biztonságban érezheti magát, mert mellette nem vagyok annyira lobbanékony.
A karácsonyi szünetben mégis olyat tettem, amit nem biztos, hogy kellett volna. Ezt a pár hetet most nem otthon töltöttem, hanem egy barátnőmnél, aki aranyvérű és a családja minden karácsonykor összegyűlik. Mindig nagyon sokan vannak és a legutóbbira én is meghívást kaptam. Nagyon szép és meghitt volt, jól is éreztem magam. Főleg, hogy a barátnőm bátyja is ott volt, aki egy iszonyatosan jóképű srác. Amikor megláttam alig tudtam levenni róla a tekintetem. Feltűnt, hogy ő is néha-néha rajtam felejtette a pillantását. Jól esett, de nem gondoltam bele semmit. Egészen addig, amíg Szilveszter éjszakáján egy nagyobb csoporttal el nem mentünk bulizni. Ott aztán ahogy haladt előre az este és egyre több italt fogyasztottunk, egyszer csak azon kaptam magam, hogy a sráccal smároltunk és alig tudtunk elszakadni egymástól. Elég homályosan tudok már csak visszaemlékezni, de ha minden igaz, az éjféli visszaszámláláskor sem voltunk ott, éppen egymás testét fedeztük fel, az egyik szobában. Ha jól sejtem, egy fantasztikus estét töltöttünk együtt. Mindenesetre a másnap reggeli ébredésem, amellett, hogy elég fájdalmas volt, hihetetlenül szép is. Ahogy kinyitottam a szemem és megláttam őt, betudtam volna pisilni a gyönyörtől. De tényleg, hihetetlen érzés volt. Amikor pedig ő is rám nézett, a szívem csak úgy zakatolt, a pulzusom a fellegekben én pedig alig bírtam tartani magam, hogy rá ne másszak megint. De nem is kellett, mert megtette helyettem ő. A rá következő napokban, amikor csak lehetőségünk nyílt rá, kerestük egymás társaságát. De nem túl feltűnően, nem akartam, hogy bárki rájöjjön mi van közöttünk. Aztán eljött a búcsú ideje, de megbeszéltük, hogy ha tudunk, találkozni fogunk Roxmortsban. Ennek már fél éve és a titkos kapcsolatunk még mindig tart.
Lassan elkezdődik az utolsó évem a Roxfortban és mivel szeretnék majd tovább tanulni, jó lenne, ha a tanulmányaimra nagyobb hangsúlyt fektetnék. De nem könnyű, úgy, hogy közben az életem más területein is káosz van. Bár én kimondottan szeretem, ha mindig van valami történés, de azért néha már lazítanék is. Viszont egyik oldalról itt van a barátom, akit tényleg szeretek, de nem úgy, mint az én angyalarcú hercegemet. Azt hiszem belé tényleg szerelmes vagyok. Talán miatta is akarok annyira az akadémiára menni. De közben össze is vagyok zavarodva, mert a barátomat sem szeretném megbántani. Most igazán kíváncsi vagyok, hogy mit tartogat a jövőm.

Imádok sminkelni. Ez szerintem meg is látszik, mert nem is nagyon megyek nélküle sehova. A reggeli rituálém is mindig azzal fejeződik be, ami legalább fél óra, de általában még több is. A hajamat leginkább kiengedve hordom, vagy esetleg lófarokba gumizva.
Szeretek csajosan öltözni. Mindig nagyon odafigyelek arra, hogy minden harmóniában legyen rajtam, amit viselek. A legtöbb ruhám sötétebb színű és a mintákat sem szeretem. A bőrt, már annál inkább. Ha jobban belegondolok, beteges bőrdzseki gyűjtő vagyok. Ha találok egy új darabot muszáj megvennem.
Az ékszerekért nem rajongók, maximum kivételes alkalomkor viselek, de akkor viszont megadom a módját és mindig valami extrát választok.