Nelson Hunt

Ez egy nehéz kérdés, mert véleményem szerint nem vagyok egy túl pozitív személy. Mármint sokan szeretik bennem azt, hogy az iskolában a "menőbbek" közé tartozok. Már ha csak szóba állok valakivel, rögtön felfelé ugrik az iskolai hiearchiában. A tipikus menő, laza srác, aki nem szól sokat. Már a külsőmmel és a stílusommal elnyerem mások figyelmét és tekintélyét. A barátaimmal tényleg egész rendes vagyok. Akinek sikerül elnyernie a barátságom, azzal törődök, beszélgetek és bármit képes vagyok értük megtenni. Odafigyelek magamra. Szerintem ez is egyértelműen pozitív tulajdonság. Manapság fontos, hogy az emberek odafigyeljenek az egészségükre és én a rendszeres sporttal és az egészséges életmóddal igyekszem kihozni ebből a maximumot. Az is jó bennem, hogy a flegma, laza nagymenő jelzők ellenére az iskolában odateszem magam. A mágia, a varázslat egy annyira csodálatos dolog szerintem, hogy mindent tudni akarok róla és ebben is kihozni magamból a legtöbbet.

Erre már lehet, hogy könnyebb válaszolnom. Egyrészt a flegmaságom és az, ahogy a többiekhez állok. Eleinte nem vagyok kedves senkivel. Amíg nem tartalak közeli barátomnak, addig ne várd, hogy rendes leszek veled. Majd ha kiérdemeltél, akkor lehet nem foglak állandóan lekoptatni és piszkálni. Ez nem negatív tulajdonság szerintem, de sokakat zavar, hogy ennyire tökéletes vagyok. Jól nézek ki, bárkit megkaphatok és még az iskolában is jól teljesítek. Sokak csőrét piszkálja ez, de akkor álljon ki velem és majd a suli gyengélkedőjéből küldjön nekem bocsánatkérő kosarat, amiért így állt hozzám. Ami még zavaró lehet, hogy egyellőre nem tudok megállapodni. Sokan szeretnének örökre maguk mellett tudni, de én még nem találtam olyat, akivel nyitott lennék ilyesmire. Sokak szerint csak magammal foglalkozom és részben ez is igaz. Mivel én vagyok én és teljesen magamra vagyok utalva, így minden helyzetben a saját érdekeimet nézem. A közeli barátaimnál előfordulhat, hogy valamiről hajlandó vagyok lemondani az érdekükben, de még náluk is ritka.  

- Mikor találkozhatunk megint? - néz rám kérdőn az iskola mosdójának a pultján ülő lány, aki még mindig nem kezdett el felöltözni, pedig én már felhúztam a boxerem.
- Nem tudom - vonom meg a vállam. - Majd kereslek - amit úgy se fogok, de nem akarom, hogy elkezdjen most itt kérlelni, mert sietnem kéne a meccsre. Már hallom is a pályáról beszűrődő hangokat. Még a saját nevem is kihallom a szurkolók kiáltásaiból. Nagyon szeretnek, hisz én vagyok az évfolyam egyik legjobb játékosa. A fő pozícióm a hajtás, de már a többi szerepben is kipróbáltam magam és próbálok szerény lenni, de mindegyikben kiemelkedő vagyok. Talán fogónak nem alkalmaznám magam, hisz elég nagy termetű vagyok, bár fürge, úgyhogy azt ráhagyom Emersonra, a legjobb haveromra. A lényeg, hogy a csapatom és a szurkolóink imádnak. Az hogy ilyen erőteljesen kiáltják a nevemet, legalább olyan jó érzés, mint az előző egy órám volt.
- És esetleg ez a meccs nem hagyható ki? - ismét feltesz egy idegesítő kérdést, miközben leszáll a pultról és a mellkasomra teszi a kezét, amivel végigsimít rajta lefelé, egészen a hasam aljáig. Erre már tényleg nem tudok mit reagálni csak halkan elnevetem magam és hátrébb lépek, hogy felvegyem a pólómat. Ekkor kopogtatnak a mosdó ajtaján.
- Nelson gyere, mindjárt kezdődik a mérkőzés! - Emerson Morton szól hozzám az ajtó másik oldaláról. Kilépek és rögtön a kezembe nyomja a kviddicstalárom. - Nyugi Morton, még simán odaérunk. Lehet hogy neked is inkább a meccsek előtt kéne levezetni a feszültséget valakivel - eléggé rá tudok stresszelni az elején a mérkőzéseinkre és az ront a teljesítményemen, ezért vezetem le előre. Emersont már pelenkás korom óta ismerem. Körülbelül azóta vagyunk egymás legjobb barátai, hisz nagyon sok mindenben hasonlítunk. Mintha testvérek lennénk, pedig nem tudunk, legalábbis nem hiszem, hogy az ő apja ejtette teherbe az anyámat. Anyámról jut eszembe, amint kilépünk a csapattal a pályára, rögtön őt veszem észre. Látszik rajta, hogy semmi kedve itt lenni, de a család többi része ugrál, tapsol és a nevemet kiabálja. Ők pont nem érdekelnek, de a mérkőzés során remélem lesz legalább egy pillanat, amikor anyám érez majd egy kis büszkeséget. A többieket már azzal lenyűgözöm, ha mosolygok egyet, de anyám ő tényleg szigorú velem és csak akkor ismer el, ha igazán jól teljesítek. Nem könnyű neki megfelelni, de ez csak motivál. A nevelőapám meg olyan, mint egy bohóc. Nem is tudom, hogy anyám hogy jött össze vele. Talán ugyan az történt vele, mint amit velem akar ő. Már kinézett nekem egy gazdag, aranyvérű lányt, akivel összeakarnak boronálni. Természetesen nekem semmi kedvem megállapodni, de anyám nem enged ebben a kérdésben. Biztosan őt is rávették, hogy menjen hozzá a nevelőapámhoz, akit nem is szeret, mert hát ilyen nyomi palit nehéz lehet szeretni. Hiába nem vagyunk vérszerinti rokonok, ugyan úgy kezel, mint a saját gyerekeit. Állandóan próbál kedves és barátságos lenni, ami nekem nem jön be. Most is egy olyan pólóban ugrál, amin az én képem van. Nagyon gáz. Nem utálhatom azért, mert szeret, de nem bánnám, ha az igazi apám ülne a nézők között. Sajnos őt nem ismerem, de egy nagyon erős varázslónak képzelem el, aki mindent kézben tart és akivel nem mernek konfliktusba keveredni mások.
A mérkőzés elkezdődött. Sorra szerzem a pontokat a csapatnak és csak még nagyobb az öröm a nézőtéren. Én ezt ki is használom és ünnepeltetem magam. Felállok a seprűn és mindkét öklöm a magasba emelem. Egy pillanatra sem remeg meg a lábam, hisz renegeteget gyakoroltam már, tökéletesen bánok a seprűmmel. Tekintetemmel keresem az anyámat, aki keresztbe tett kézzel sóhajt egyet. Nem büszke. Egy pillanatra elmegy a kedvem az ünnepléstől, de ekkor történik valami. Erős fájdalmat érzek a...nem is tudom, igazából mindenhol. A szám tele lett a pálya alján található sárral, de ez a legkevesebb problémám.

Még mindig zuhanok. Éjszaka van, csak a hold fénye világítja meg a fenyőfákat, amiknek az ágai tompítják az esésem. Nem mintha kellemes érzés lenne, ahogy a tűlevelek végigkarcolják a bőröm. Végül egy nagy sártócsában landolok. Nem fáj semmim, amit nem értek, de felemelkedek, miután kiköptem a számba került földet. Leseprem magamról a sarat és mikor ismét felnézek a fák között két alsóneműs alakot pillantok meg. Az egyik egyértelműen az anyám, aki el sem szakad a másik szájától. De a másik alak nem a nevelőapám. Egy nagyon magas és eléggé kigyúrt férfivel játszadozik, akinek a hatalmas hajától nem tudom megnézni az arcát. Nem tart sokáig a jelenet, hisz az anyámat hirtelen elnyeli a föld.
- Ne! - kiálltok miközben kinyújtom a karom és egyet lépek előre. A megmentésére indultam volna, de rájöttem, hogy késő. A férfi nem tűnt el, de valamiért átváltozott egy medvévé. Felvonom a szemöldököm, mert ez egyre furább. A medve elrohan mellettem én meg követem őt. Nem tűnik olyan gyorsnak, mint én, de még sem tudom elérni. Végül megáll egy égigérő fánál és elkezd felmászni rá. Gyerekkoromban rengeteget másztam fára, úgyhogy nem ijedek meg attól, hogy utána menjek. Nem jutok sokáig, mert valaki utánam nyúl és lerántja rólam az egyik cipőm. Próbálok tovább haladni, de egy újabb kéz nyúl utánam és az is leszakít rólam egy ruhadarabot. Majd jön még egy és még egy...Amikor már nem maradt semmim, akkor nézek le és látom, hogy rengeteg lány meg pár srác áll lent és próbálnak visszarántani. Én nem hagyom magam, de végül sikerül nekik. Ismét a földön fekszem és mindegyik próbál felém mászni, próbálnak eltaposni. Nem sokáig hagyom ezt nekik, mert megtalálom a pálcámat magam mellett. Megragadom és kinyújtom a karom, hogy a tömeg fölé emelkedjen a pálca. A végéből egy nagyon erős fény tör ki, amiből kivágtat egy medve. A körülöttem lévő emberek lassan elporladnak én pedig elkezdek felfelé szállni. A pálcám végén lévő fény egyre erősebb, már én sem látok semmit. Be kell hunynom a szemem, hogy ne vakuljak meg.

A szemem alig bírom kinyitni. Mintha összeragadt volna, de az nem lehetséges. Csak résnyire tudom kinyitni és még a látásom se túl jó. Csak foltokat látok. Leginkább fehér foltokat. Fogalmam sincs, hogy hol lehetek. A foltok kezdenek kitisztulni és megpillantok egy ismerős alakot. Ezt az arcot és a hozzá tartozó béna frizurát bárhol felismerném. Emerson ül az ágyamnál, de mintha változott volna. Mióta lehetek itt? Egy óra? Egy nap? Egy hét? Egy hónap? Egy év...Nem tudom, de a föld ízét még mindig érzem a számban.

Ha tükörbe nézek, akkor magát a tökéletességet látom. Nem hazudok, nézz rám. Az biztos, hogyha belépek valahova, akkor minden tekintet rámszegeződik. Már 15 éves koromban is alulról súroltam a 190 centit. Magas vagyok és ezt biztos nem az anyámtól vagy a kamuapámtól örököltem, hisz ők hozzám képest elég alacsonyak. Az igazi apámtól örökölhettem a termetem. A gyönyörű, bronzbarna bőröm, pedig az anyámtól, bár az is lehet, hogy az igazi apámnak is olyan van. A magasságom és a bőröm csak még jobban kiemeli az alakom. Sose voltam elhízott vagy túl vékony gyerek, mindig is az izmosabbak közé tartoztam, talán jó a genetikám. Mikor pedig elkezdtem rendszeresen sportolni, akkor lett igazán tökéletes formám. Nem vagyok egy kétajtós szekrény, de minden izmom látványosan ki van dolgozva és az erőnlétem is jó. Így hogy nincsenek nagyon felfújt izmaim, a fürgeségemből sem vesztettem az évek során. Nagyon gyors tudok lenni, ezért is tudtam ilyen jól szerepelni a kviddics meccseimen. Ezeken kívül a lányok általában a göndör tincseimért vannak oda, amit csak még jobban kiemelnek a sötét szemeim és az enyhén borostás arcom.
Ruhákat tekintve nem vagyok túl válogatós. A fő szempont, hogy jól nézzek ki benne és szinte minden ruhára igaz ez. Nem veszek fel nagyon extrém ruhát, inkább maradok a hagyományos, de divatos darboknál. Leginkább olyanokat veszek fel amik vagy sportosabbak vagy olyanok, amik kiadják az alakom.