Wade Maxwell

"Wade Maxwell. Persze, hogy emlékszem rá, hiszen sosem tartozott a hátsó padban megbújó diákjaim közé. Ha jellemeznem kéne, azt mondanám, hogy lelkiismeretes, kíváncsi, gyors észjárású és gyors reakcióidővel rendelkező fiatalember, aki főleg akkor érzi elemében magát, amikor cselekedni kell. Emellett mindig is népszerű fiú volt. Sok barátot és ismerőst szerzett a Roxfortban eltöltött évei alatt, amit azért is volt jó érzés nyomon követni, mert a lelkesedése több boszorkányt és varázslót magával húzott a közösségi eseményekbe."

//Roxfort, anonim tanári vélemény//

Bátor - Általában tele van élettel és energiával. Imádja feszegetni a határait, szeret felfedezni új dolgokat és ebbe másokat is szeret belevonni, ha tud.
Racionális és gyakorlatias - Szeret megvalósítani és mihamarabbi megoldásokat találni a körülötte felmerülő problémákra. Ezt általában az ismerősei és a kollégái is nagyra tudják értékelni.
Éleslátó - Az esetek nagy részében nagyon hamar észreveszi, ha a dolgok változásnak indulnak körülötte. Legyen az egy szokásban vagy külsőségben megjelenő apró változás, az általában feltűnik neki. A "szürke" mindennapokban ezt főleg a hölgyek szokták értékelni, mert ő az, aki mindig megdicséri, ha új a ruhájuk vagy a frizurájuk.
Közvetlen - Hiába éleslátó, az elméleti játszmák nem az ő asztala. Egyszerűen nem szereti őket. Jobban értékeli a világosan, közvetlenül és tényszerűen feltett kérdéseket, illetve válaszokat. Emellett bárkivel szívesen szóba áll és elbeszélget, ráadásul ha a dolgok úgy hozzák, rendkívül sok hülyeségben, bolondozásban és viccben benne van.

"Wade egy igazi védelmező. A tanárok többsége kedvelte, a magaviselete általában rendben volt, kivéve, ha egy kisebb csoport diák rászállt egy náluk gyengébb tanulóra, mint például én, pedig még csak egy házba sem tartoztunk. Még most is tisztán emlékszem arra a pillanatra, amikor szemrebbenés nélkül közém és a három másik közé állt. Nagyobbak voltak, erősebbek, két évvel jártak felettünk, de Wade-et ez nem zavarta. Még néhány sértegetés és már nekik is ugrott. Végül a tanároknak kellett szétválasztaniuk a verekedőket."

//Roxfort, anonim diáktárs beszámolója//

"Érzéketlen" - Látásmódja elsősorban a tapasztalatokon és az egyértelmű tényeken alapszik. Az érzések és érzelmi befolyásoltság csak ez után következik. Ráadásul az érzelmileg terhelt helyzetek sokszor kínos, kellemetlen ügyek a számára, amelyekkel nehezen tud mit kezdeni. Nem hiába okoz neki gondot saját érzéseinek az elismerése és kifejezése is.
Türelmetlen - Ez egy olyan rossz tulajdonság, amivel tökéletesen tisztában van és amin időnként változtatni is próbál. Mégis rendkívül nehezére esik végigvárni egy-egy olyan munkamegbeszélést, ahol a munkatársak túl sokáig vitatkoznak a szerinte sokad rangú részletkérdéseken ahelyett, hogy érdemben haladnának az eredményesség felé.
Kockázatra hajlamos - Türelmetlenségéből, kíváncsiságából és tettrekészségéből fakadóan többször előfordul, hogy ismeretlen területre merészkedik anélkül, hogy komolyabban belegondolna a hosszútávú következményekbe. Ilyen lépésekre akkor is hajlamos, ha úgy érzi, nincs minden rendben az életében.
Dacos - Amit egyszer a fejébe vesz, az úgy is lesz. Döntései előtt ugyan szokott mérlegelni, de ha egyszer leteszi valami mellett a voksát, onnantól kezdve nagyon nehéz meggyőzni őt arról, hogy változtasson a véleményén. Nem is azért, mert nem hallgat a logikus érvekre, hanem azért, mert mire leállnál vele vitatkozni, addigra ő már el is indult, hogy megvalósítsa, amit a fejébe vett.

Wade Maxwell. A Maxwell család legidősebb gyermeke. A nagy testvér. A példakép. Az ambiciózus. A tehetséges. A Griffendéles. A jó tanuló. A komisz gyerek. A védelmező. A hirtelen haragú. Álmaid elérhetetlen férfija.

Hangzatos jelzők, amelyek valahol tán mind igazak, ahhoz viszont nagyon kevesek, hogy lefessék, valójában milyen varázsló is Wade Maxwell. Angliában, azon belül Londonban látta meg a napvilágot. Szerető családban, három testvérével együtt nevelkedett, akik mind kiemelten fontos személyek az életében és akikkel a maguk módján mind jó viszonyt ápol. Elsőszülöttként azonban, főleg fiúként mindig nagy felelősség nyomta a vállait. Neki kellett példát mutatnia. Neki kellett kitaposnia az ösvényt a többiek előtt. Neki kellett a kisebbekre vigyáznia.
A személyisége nagy része egyébként tökéletesen megfelelt ezeknek a feladatoknak. Mindig is élvezte a legidősebb testvér szerepét és azt, hogy ha valami újat tanult valahol, akkor azt előadhatja, esetleg megtaníthatja a kisebbeknek. Szeretett tanulni, bár a dolgok gyakorlati alkalmazása mindig jobban érdekelte, mint az elméletek levegős és akár a végtelenségig is elnyúló világa. A Roxforti évek mégsem egészen azokat a kalandokat hozták el a számára, amikben reménykedett.

„Kedves Naplóm! Jövőre megyek a Roxfortba. Már nagyon várom, hogy mi lesz, bár anyuék már nem annyira boldogok. Azt beszélik az előző tanévben egy óriási baziliszkusz garázdálkodott a kastély falai között és néhány diákot kővé változtatott. Szerencsére már mindenki jól van. Remélem akkor is lesznek izgalmas történések, amikor én már odajárok. Még sohasem láttam egyetlen egy baziliszkuszt sem.”

Ehhez képest a rövid lista arról, amit a Roxfort adott:

11 évesen megtapasztaltam, hogy milyen elbizonytalanodni saját magamban. Hogy milyen érzés a tényleges félelem. Legalább is azt hittem, amikor életemben először találkoztam dementorokkal a Roxfort Expresszen. Emlékszem még, ahogy átfutott az agyamon a gondolat, mi szerint mi lesz, ha a Roxfortban nem tudok olyan jól teljesíteni, mint azt, ahogyan a szüleim elvárják tőlem? Mi lesz, ha csalódást okozok nekik? Mi lesz, ha a testvéreimnek nem lesz kire felnézniük? Ha ők is csalódnak bennem? A gyomrom görcsbe rándult az idegességtől. Mekkorát is tévedtem...

12 évesen sok barátot szereztem és a Trimágus Tusának köszönhetően megtanultam, hogy mit jelent a tisztességes verseny. Ebben a tanévben tanultam meg seprűn szlalomozni egy haveromtól, bár a pofára esés nem tartozott az eredeti tervek közé. Ez volt az az év, amikor rájöttem, hogy a pletykáknak mekkora ereje van, mert sokéig én magam is elhittem, hogy Harry Potter csalással tudott részt venni a Tusán. Szintén ez volt az a tanév, amikor először láttam holttestet. Ráadásul egy diákét. Soha nem gondoltam volna, hogy olyan ember halála is meg tud rázni, akit nem ismertem. De nem is a távolba meredő szemek vagy a sápadt arc akasztott ki, hanem az apa reakciója… Az eset utáni nyáron nagyon sok időt töltöttem el a saját apukámmal és az egész családdal. Eseménydús nyár volt, főleg anya erőltette, hogy menjünk el mindenfele, de én nem bántam. Csak később jöttem rá, hogy ez amiatt a hír miatt lett kifejezetten kincset érő nyár, hogy Voldemort visszatért.

13 évesen rájöttem, hogy vannak emberek, akik egyszerűen gonoszak. Nem azért, mert rossz nekik, hanem mert ők így érzik jól magukat. Ezzel együtt arra is rájöttem, hogy a túl sok szabály nem nekem való. És persze arra is, hogy a szabályszegésnek néha sokkal fájdalmasabb következményei vannak, mint odahaza. De azért néha mégis megéri. Főleg, ha nem vagy egyedül a büntetettek között.

14 évesen életemben először szerelmes lettem. Eloise-nak hívták, Mardekáros volt és nagyon okos. A kviddics kapcsán kezdtünk el először beszélgetni. Ezzel együtt először tapasztaltam meg a saját bőrömön, hogy milyen az, ha valakit a vére miatt elítélnek. Ennek ellenére a kapcsolatunk mégis jó irányba haladt, bár sokat titkolództunk a barátai miatt. Csak hát aztán... nos, év végén meghalt Albus Dumbledore.

15 évesen anyám nem akart visszaengedni a Roxfortba, de a kialakult hatalmas káoszban még mindig az iskola bizonyult számomra és a testvéreim számára a legbiztonságosabb helynek. Peter és Leah ebben az évben lett elsőéves. Nem szeretek visszaemlékezni erre az évre. Gondolom mindenkinek van arról valami sejtése, hogy félvérként milyen lehetett, főleg úgy, hogy majdnem minden balhét bevállaltam, amiben a testvéreim akár kicsit is érintettek voltak.

Meg aztán...

- A prefektusok azonnal szedjenek össze minden kiskorút! Amint mindenki megvan, megkezdjük az evakuálást, illetve a biztonságos helyre való menekítést! - hangzott el a hangos és sürgető parancs McGallagony professzortól. A levegőben tapintani lehetett a feszültséget. Mindenki tudta, hogy mi készül, magunk között mégsem beszéltünk róla. Csak csendben, sietve szaladtunk egyik helyről a másikra az utasításoknak megfelelően. Leah, Peter és Daniel már biztonságos, vagy legalább is biztonságosabb helyen volt és én is hozzájuk tartottam, amikor az egyik folyosón megpillantottam Eloise-t. Az utóbbi pár hónapban alig beszéltünk egymással. A leveleimre sem volt hajlandó válaszolni, a szívem mégis nagyot dobbant, amikor felismertem a vonásait.
- Elosie! - kiáltottam utána, s már meg is indultam felé, amikor hirtelen ráébredtem, hogy valami nincs rendben. Ő megállt, komor arccal hátra fordult és a szemeimbe nézett. Nem tudtam tovább menni. A lábaim akaratlanul is gyökeret vertek a kastély kőpadlójába, annyira fagyos és kimért volt a tekintete. Nem szólt egy szót sem, csak visszafordult és tovább ment. Mielőtt azonban teljesen elfordította volna tőlem az arcát, észrevettem, amint a maszk felszakad és az általam szeretett vonásokon átfut valami szomorúsággal vegyített furcsa zavar. Ekkor jöttem rá, hogy mire készül.
- Nem mehetsz ki a kastélyból! - fakadtam ki hirtelen, megtörve magamon a dermedt tehetetlenség béklyóját. - Ez nem a te harcod! Nem kell benne részt venned! Miért nem mész le a p...
Nem tudtam folytatni, mert Eloise hirtelen megfordult és pálcát szegezett nekem.
- Hallgass! - kiáltotta dühösen, miközben a szemei különös lánggal világítottak a félhomályban. - Különben is, egy félvér mióta gondolja, hogy megmondhatja, hogy egy aranyvérű mit tehet és mit nem?
A szavak váratlanul és fájdalmasan értek. Mintha tükörszilánkokat hajított volna a szívem felé. A szemeim kikerekedtek és hirtelen elöntött a harag.
- Tehát most így állunk. Eddig tartottak az elveid, az elképzeléseid, az álmaid a szebb jövőről - dörrentem rá hirtelen, mire összerezzent. - És mi a nagy terv? Kimész, átállsz a családod oldalára és megtámadod az iskolatársaidat? Érdekelni fog szerinted bárkit is, hogy 15 éves vagy? Hogy neked nem kéne még...? - A mondatomat ez alkalommal sem tudtam befejezni, ugyanis Eloise hirtelen megtámadott én pedig keresztül repültem a folyosót, nekicsapódtam a falnak, bevertem a fejemet, majd lezuhantam a padlóra.
- Ég veled - hallottam a hangját, mire megpróbáltam feltápászkodni.
- Várj! - kiáltottam utána még egyszer, miközben egyik kezemmel a pálcám után tapogatóztam, de nem találtam meg időben. A következő átok, ami elért, a sóbálvány átok volt. Telibe talált.
Mentségére szóljon, hogy ezt követően elvitt a folyosóról és bezárt egy üres terembe, ahol mindenféle ruhát és más tárgyat a fejemre pakolt, hogy ha valaki véletlen benyit, ne találjon meg. Ekkor láttam utoljára. Ennek köszönhetően az egész nagy csatát mozdulatlanul és tehetetlenül hallgattam végig egy üres szobában. Rettenetesen féltem és még életemben nem éreztem olyan kétségbeesettnek magamat, mint ott. Féltem attól, hogy mi van, ha ezen a helyen senki sem fog megtalálni, de közben még jobban féltem attól a gondolattól, hogy mi van akkor, ha valaki megtalál.
Később, miután felszabadultam a varázslat alól, kiderült, hogy a nagy csata közben Eloise-t eltalálta egy átok. A szüleiig sem jutott el.


A Roxfort elvégzése után auror lett belőle. Függetlenségre, kalandokra és egy kis privát térre vágyott, így a munkán belül végül Amerikáig "menekült". Emellett, mint azt valahol képességei miatt el is várták tőle, jobb hellyé akarta tenni a világot. Legalább is, ha megkérdeznék az okát, ezt mondaná. Nem túl nagy füllentés annak érdekében, hogy a világ megkapja azt a képet, amire vágyik. Az, hogy ezzel az életpályával kiépített mederbe tudja szorítani indulatait, tettrekészségét és önkényes igazságszolgáltatási hajlamait, végül is senkire nem tartozik. Az alapképzés elvégzése után pályafutását a MACUSA berkein belül, a Szervezett Bűnözés Szakosztályán kezdte, majd néhány év után tovább lépett a Varázsbűn Üldözési Kommandó részlegére. Eltökélt volt, fegyelmezett és mindenre elszánt. Ráadásul védelmi varázslatainak erőssége hamar nagy nevet szerzett neki, aminek köszönhetően több testőri állásajánlatot is kapott, ám ezeket mind elutasította, mondván, hogy nem neki való.
A munkával való elégedettséget mégsem ezeken a helyeken, hanem az átoktörők csoportjánál találta meg két-három éve.


Húgomat, Leah-t, aki szintén a MACUSA-nak dolgozik, munkahelyi dolgok miatt visszahívták Londonba. Tudom, hogy ez bosszantja és tudom, hogy nagy lány, megoldja, meg minden, de én azért aggódom érte. Éppen ezért sok-sok év távollét után én is hazatérek. Vagyis nem, nem emiatt. Természetesen csak a munka miatt helyeztem át székhelyemet újra Londonba. Meg hiányzott a családom, hiányoztak az öcséim... stb. Már csak tényleg arra kell vigyáznom, hogy a munka, aminek köszönhetően végül Londonba jöhettem, ne nőjön a fejemre egyik pillanatról a másikra.

186 centiméteres magasság. Atletikus testfelépítés. Világosbarna haj. Zöld szemek. Mély, rekedtes hang. Ha meghagyom, a szakállamnak kissé vöröses árnyalata van. Öltözetem általában a munka jellegétől függ. Ha pedig éppen nem dolgozom, akkor hanyag elegancia jellemez.