Philip Brightmore

kitartó: Ha rábíznak egy feladatot, akár a kimerülésig hajszolja magát, de adott időre elkészíti.
fegyelmezett: Nem szól vissza, akkor sem, ha lélekben a pokolba kíván. Nagyon ki kell hozni a sodrából ahhoz, hogy kinyissa a száját.
tanulékony: Hamar elsajátít új dolgokat, kiváltképp azokat a dolgokat, amik érdeklik őt.
hűséges: Nem lehet megvesztegetni, ha elköteleződik egy ügy vagy csoport mellett, akkor a végletekig kitart mellette.
bátor: Egyetlen félelme az, hogy tömegben kell lennie, ezenkívül nem sok dolog tud ráijeszteni. Legalább is a vér és a holttestek látványától nem érzi kényelmetlenül magát.
nyugodt: Szinte lehetetlen kiborítani, még ha az aurájába mászva kiabálnak vele, akkor sem veszi magára.
talpraesett: Mind egymaga, mind csoportban megállja a helyét. Képes egyedül döntéseket hozni, viszont ha arra kerül a sor, hogy másokkal kell dolgoznia, akkor általában követi a legtapasztaltabb személyt, ha ilyen nincs, csak akkor lép elő, hogy vezesse a csapatot.
elemző: Mindig, mindent szeret elemezni, beleásni magát a dolgok mélyére, így ritkábban kerülik el a figyelmét fontos dolgok.
takarékos: Nem szereti elpazarolni a pénzét.
határozott: Még ha nem is beszél sokat, de a világképét és az elveit illetően egész határozott.
precíz: Vallja, hogy ha valamibe belefog az ember, akkor azt jól is csinálja végig.

rideg: Szerinte az érzelmek határáltató tényezők.
érzéketlen: Olyan dolgok, amiktől mások talán rosszul lennének, neki meg sem kottyannak.
mogorva: Szinte lehetetlenség a közelébe férkőzni, nincsenek is nagyon barátai.
sznob: Aranyvérű család leszármazottjaként ő igenis megválogatja a társaságát, és büszke a származására. Még akkor is, ha esetleg a családja többi tagja nem így vélekedik.
önző: Általában csak saját maga érdekli.
szigorú: Azokat az értékeket, amiket a szülőktől tanult ő is továbbviszi, így ha neki lennének gyerekei, ő is irreális elvárásokat állítana fel velük szemben.
magányos: Ha nincs társaságba kényszerítve, akkor előszeretettel tölti az idejét egyedül.
cél-orientált: Amikor elkezd valamit, akkor szinte csak azon jár az esze, és már-már lehetetlen őt kizökkenteni a gondolataiból. Ha viszont ez megtörténik, akkor sértődötten még inkább elvonul a társaságtól.
időzített bomba: Bár a legtöbb érzelmet nem tudja jól kezelni, hiszen a többségüket elfojtja, mégis egy idő után hajlamos kritikus kifakadásokra, ha átlépnek egy határt vele szemben.

− Philip, miért nem játszol odakint az öcséddel? – Philip lassan felemelte a fejét, és az édesanyjára pillantott. A könyv, amit lapozgatott sokkal érdekesebbnek tűnt annál, hogy Aidannel töltse az időt. Mégis félretette a kötetet, és feltápászkodott a kanapéról.
− Ha ragaszkodsz hozzá anya… − motyogta halkan, s bár semmi kedve nem volt a kistestvéréhez, mégis eleget tett az anyja kérésének, hiszen tudta jól, ez csupán egy kérdésbe csomagolt, burkolt parancs volt.
Átvágott a házon, miközben azon töprengett, hogy miért kell neki Aidannel labdázni, amikor az amúgy is olyan unalmas dolog. Grimaszolva lépett ki a kertbe, miközben a testvérét keresgélte a tekintetével.
− Aidan! Aidan, merre vagy? – kérdezgette, azonban a hangja teljesen elveszett az udvaron. Különben sem volt nagyhangú, kiabálni pedig végképp nem szeretett.
Néhány percnyi keresgélés után megtalálta a fivérét egy bokor mellett térdelve. A ruhája tiszta piszok volt, a kezei és az arca pedig földtől mocskos.
− Mit csinálsz? – állt meg mellette.
Aidan összerezzent, hiszen nem számított a bátyja felbukkanására. Lassan, a nap miatt hunyorogva Philip felé fordult.
− A macskát keresem. Nem láttad valamerre? – A kérdésre Philip a fejét rázta. Különben is, hol érdekelte őt az az ostoba állat? Egész nap mást nem csinált, csak ételért sírt és lustálkodott. Phil nem értette Aidan miért kötődött annyira ahhoz a macskához. Azonban azzal is tisztában volt, hogy szülői parancsra segítenie kell neki megkeresni.
− Tápászkodj fel a földről! Anya meg fog ölni, amiért így nézel ki – csóválta meg a fejét, de az arcán nem volt nyoma érzelmeknek. – A fészer körül nézted már? Szeret ott lenni.
Aidan a fejét rázta. Figyelmen kívül hagyta a testvérei szavait, és visszahasalt a földre, hogy továbbra is a macskát szólongassa.
− Tudod mit? Majd megtalálom én… − forgatta Phil bosszúsan a szemeit. Ha a testvére nem akart figyelni rá, akkor majd ő sem fog túlzottan foglalkozni vele. Végigsétált az apró, kavicsos ösvényen, ami a fészerhez vezetett. Bejárt mindent, még az apró épületbe is benézett, de az állatot sehol nem lelte meg.
Bosszúsan belerúgott egy kavicsba, ami a kerítésnek pattant. Ekkor jutott eszébe, hogy hátha akad valami lyuk a kerítésen, amelyen keresztül a macska könnyedén mozoghatott, vagy esetleg lehetett egy olyan fa, ami átlógott a szomszédos telekre, hátha az állat azt használta.
A kutakodása végül eredményt hozott, hiszen a nagy tölgyfa tövében valóban ott találta az élettelenül heverő macskát.
Talán szólnia kellett volna a szüleinek, azonban ő még közelebb sétált a tetemhez, egyenesen leguggolt mellette.
A macska nyakánál és az egyik hátsó lábánál véres foltokat, fognyomokat látott, és már a legyek is kezdték megszállni a testet. Philip viszont egyáltalán nem érzett undort, sokkal jobban érdekelte, hogy vajon mi kapta el az állatot, és a macska vajon honnan vonszolta vissza magát egészen idáig.
Talán percekig guggolt, és elemezgette az állat sérüléseit, mire rátalált valaki. Szerette volna kicsit jobban szemügyre venni a sebeket, de amikor a test felé nyúlt, meghallotta az édesanyja hangját.
− Philip! Azonnal gyere el onnan! Mégis mit gondoltál?! – Philip hátrasandított, így pont elcsípte, hogy az öccse elbújt az anyjuk szoknyája mellett.
Jellemző. Gondolta magában, miközben visszahúzta a kezét. Mire kiegyenesedett, addigra már az anyja mellette termett, és eltolta a tetemtől.



Philip kifejezetten utálta a családi összejöveteleket, és ez Sorin születésnapjával sem volt másképp. Amíg mindenki boldogan csevegett egymással az asztalnál, addig ő kifejezéstelen arccal ült a családja körében. Feszélyezve érezte magát közöttük, ez a kellemetlenség pedig egyre jobban fokozódott, amikor a rokonai Aidant az egekig magasztalták. Vele ellentétben az öccse beszédes, kedves alak volt, aki élvezett az emberek között mozogni.
Phillel más volt a helyzet. Neki izzadt a tenyere, görcsben volt a gyomra, és alig kapott levegőt minden egyes alkalommal, amikor a családi körben kellett lennie, ismeretlenek között pedig ezek a tüneteket fokozódtak.
Így esett meg, hogy egy idő után már nem bírta hallgatni mások fecsegését, és szó nélkül otthagyta az asztaltársaságot. Egészen a mosdóig bírt elmenni, ott magára zárta az ajtót, majd remegve térdre esett. A pólója csatakos volt az izzadtságtól, a homlokáról se győzte törölgetni a verítéket annyira rosszul érezte magát.
Még mindig nem érezte jól magát. A balesete óta egy hónap telt el. Azóta is gyakorta hasogatott a feje, és feszengett mások között.
A remegő kezeire pillantott. Nem akarta elhinni, hogy nem volt képes végigülni egy családi ebédet, és mégis, most ott kuksolt a vécén. A szülei hiába kopogtattak az ajtón, nem volt hajlandó kinyitni azt addig, amíg tartott a születésnapozás.
Senki nem tudta, hogy ő mennyire rosszul volt aznap. Mindenki azt hitte róla, hogy szándékosan teszi tönkre az unokatestvére születésnapját.


Az apja is nyomozó volt. S bár soha nem derült ki pontosan miért tértek vissza pár évre Dél-Koreába, Philip gyanította, hogy az apja beleásta valami ügybe magát. Máskülönben nyugodtan otthagyhatta volna őket Londonban, viszont Noah egészen családostul költözött el onnan. Phil erre a következtetésre jutott, hiszen tudta jól, az apja mennyire ragaszkodó típus volt, ráadásul csak úgy lehetett hitelesen eladni, hogy családi okokból tértek vissza, ha valóban mindenkit hozott magával. Azonban ennek köszönhetően Phil gyakran magában átkozta az édesapját, hiszen egyenesen utálta a dél-koreai varázslóiskola szigorát.
Arra készült, hogy a Roxfortban fogja megkezdeni a tanulmányait, erre kiragadták az otthoni, megszokott környezetéből, és belecsöppent egy olyan kultúrába, amelynek a szokásait csak nyomokban lehetett felfedezni a háztartásukban.
Hat hosszú és keserves év állt előtte, amelyek során mindig az volt a célkitűzése, hogy a legjobb eredménnyel zárja az évet.
Mivel mindig is nehezére esett ismerkedni és kapcsolatokat kiépíteni, majd pedig fenntartani, így a tanulásba menekült, remélve, hogy egyszer megtanulja megérteni önmagát. Ezeket az éveit rászánta arra, hogy megpróbált csiszolni a viselkedésén is, amelyre eléggé rányomta a bélyegét az iskolája szigorúsága és a testvérével való versenyzés is. Viszont ekkor ébredt rá arra, hogy szemrebbenés nélkül képes végignézni olyan dolgokat, amiktől másoknak hányingere támad, vagy esetleg ténylegesen is rosszul lettek tőle. Ahogy az is érdekelni kezdte, hogy miként működik az emberi test és elme, és mi ösztönöz embereket arra, hogy megszegjék a társadalom által szabott határokat.
Amikor pedig az apjuk úgy határozott, hogy visszatérnek Angliába, akkor szó nélkül csomagolni kezdett. Nem kérdezett, bár biztos volt benne, hogy az apja rejtegetett előlük valamit, azonban Dél-Korea nyüzsgése annyira fullasztónak hatott a számára, hogy ahhoz képest London egy apró kisváros volt a szemében. Menekülni akart arról a helyről, és némi megnyugvással tért haza, majd pedig egy évvel ezelőtt be is adta a jelentkezését az aurori képzésre, mert véleménye szerint semmi másra nem lenne hasznos csak arra, hogy elkapja a rosszfiúkat.

Az ázsiai és az európai gének keveredésének köszönhetően a bőre hófehér, a megjelenése fiatalos – sokan a valós koránál is fiatalabbnak gondolják −, és az arcvonásai is olyan finomak, hogy egyáltalán nem nevezhető férfiasnak. Mégis van benne valami, ami miatt jóképűnek tartják.
Középmagas, mivel aurori pályára szeretne lépni, továbbá az iskolájában azt tanulta, hogy a testnek és a léleknek harmóniában kell élnie egymással ezért gondot fordít a rendszeres testmozgásra és az egészséges étkezésre.
Az öltözködését tekintve a hétköznapokban egyszerűségre és kifinomultságra törekszik, azonban ha gyakorlatra megy, akkor olyan ruhákat vesz fel, amiket nem fél bemocskolni. Szeret adni a látszatra, de ez nem egyenértékű azzal, hogy ténylegesen is érdekelné mit gondolnak róla mások. Csupán a szülők által belenevelt szokás a kifogástalan megjelenésre való törekvés.
Az arca kifejezéstelen. Ritkán mosolyog, nevetni pedig annál is kevesebbszer hallani. Az érzelmeit elnyomja, a többségüket fel sem ismeri, vagy pedig nem tud mit kezdeni velük. A koponyáján van egy apró heg, amely egy régi fejsérülés következtéből került oda, azonban alig észrevehető, hiszen a haja elfedi azt.