Vinie MacNamara

Egyesek egy elrugaszkodott egoista seggfejnek tartanak, csak mert tisztában vagyok a saját értékeimmel. Tudom, hogy miben vagyok jó, és nem tagadom le, ha esetleg kérdezik. Ha valaki szerint ettől már egoista vagyok, vagy nagyképű, lelke rajta. Nem mondom, hogy sosem érdekel, hogy mit mondanak mások, de az esetek többségében igazából teszek rá. Mit kezdjek azzal, hogy egy vadidegen szaktársam, vagy a kettővel odébb lakó néni milyennek lát engem? Az érdekel, amit a családom és az a szűk baráti társaság mond, akiket közel engedtem magamhoz. Mert amúgy elég magamnak való vagyok, vagyis inkább csak nehezen bízok meg bárkiben igazán. Nem tudom, miért alakult ez így, mert amúgy nyitottnak és jókedvűnek tartom magam, de lehet amúgy ezt csak én gondolom így magamról.
Igazi csapatjátékos vagyok, és bár néha szeretek én lenni a domináns, irányító fél, mégsem gondolom úgy, hogy főnökösködő lennék, vagy irányításmániás. Szerintem egész egyszerűen nem áll nekem jól a vezetőszerep, sokkal jobb szeretem, ha valaki megmondja mit tegyek. Na azért ne irányítson, mert féltem a szabadságom, amire annyira büszke vagyok, hogy sikerült megőriznem. Független vagyok, és az is maradok, máskülönben megszűnök önmagam lenni.
Sokan nem gondolnák rólam, hogy elég mélyérzésű fiú vagyok. Nagyon magamra veszem a bántó szavakat, a kritikát, cserébe a dicséreteket szinte meg sem hallom. Sokan mondják, hogy túl szerény vagyok, de szerintem csak szimplán hülye, és más semmi.
Előnyömre válik, hogy rugalmas vagyok, könnyen alkalmazkodom mindenhez és mindenkihez. Mivel legtöbbször nem beszélek sokat, így csendben könnyű beolvadni akárhová. Nekem ez nem jelent kihívást. Az hogy megnyíljak viszont... nos annál inkább. Ha a családommal vagyok eleven vagyok, élénk, előszeretettel nyúzom és ugratom akármelyik testvéremet. De sem a barátaimmal, sem idegenek közt nem vagyok ilyen. Ha valaki meg akarja ismerni ezt az oldalam, akkor egészen különleges helyet kell találnia a szívemben.

- Ne haragudjon, Mr. Butler, de azt hiszem, nem ez az én utam. Tudom, hogy számítottak rám, de nem írom alá a szerződést. - A szürke, poros, kopott irodában ülünk, a szürke, poros, kopott asztal felett. Nem is értem, hogy egy ilyen nagy csapatnak, mint ez, hogy nem telik arra, hogy felújítsa az irodahelyiségeket is. Tiszta szégyen ide leültetni egy nagy játékost tárgyalni. Még jó, hogy sosem voltam, és sosem leszek nagy játékos. Kétségtelenül jó vagyok, talán jobb a jónál, különben nem akarnának megszerezni maguknak. Ez már a harmadik ajánlat ezen a nyáron, amit elutasítok. Ez a harmadik csapat, ahová meghívtak próbajátékra, és még mindig sorban állnak értem, de most érett meg az elhatározás, hogy nekem ez nem kell. Valójában én nem akarok profi sportoló lenni. Persze, hogy imádom, el sem tudom képzelni nélküle az életem, de mégsem ez lesz az én utam. Riley bezzeg... ő a bátyánk nyomdokaiba akar lépni, és én abszolút támogatom őt ebben. Csinálja csak, kettőnk közül egyébként is ő volt a jobb. Persze, tudom, hogy anyáék és a nagyiék is megértik majd, vagy legalábbis megpróbálják megérteni majd a döntésem, de azt is tudom, hogy sosem lesznek rám olyan büszkék, tegyek le bármit is az asztalra az akadémián, vagy utána. Elvégre én leszek, vagy inkább már vagyok az, aki nyíltan lázad, szembe megy a hagyományokkal, és unalmas, szürke papírtologató lesz belőle. De egészen biztos, hogy egy életre megbánnám ha ezt most aláírnám. Bekorlátolna, tönkre tenne, nem adna semmi olyat, amiért úgy gondolom, hogy megéri élni. Szembe mennék saját magammal, sutba dobnám azt a szabadságot, amihez eddig foggal-körömmel ragaszkodtam. Fontos a családom, hát persze, majdnem mindennél többet jelentenek nekem. Egy valami azonban mégis előttük áll. A saját boldogságom.  

Kimondottan magas vagyok, széles vállal és széles háttal, az aktív sporttal eltöltött éveknek köszönhetően szemrevaló izomzattal. Tudjátok, olyan testem van, amit megbámulnak a csajok a strandon. Őrző voltam, így hasznomra váltak a hosszú végtagok egy-egy védésnél, pedig a hétköznapokban szerintem inkább csak kicsit csimpánzszerű kinézetet kölcsönöznek nekem.
Nyaktól felfelé viszont nincs bennem semmi különösen irigyelnivaló, kivéve talán a szürkéskék tekintetem. Azt mondják, hasonlítunk apára, hogy fiatalabb korában épp így nézett ki, mint ahogy mi Rileyval. Hát én megnéztem azokat a képeket, de legfeljebb annyi hasonlóságot találtam, hogy van két szemünk, egy orrunk, egy szánk, két fülünk, meg sok hajunk. Kétségtelen, hogy ezt a rengeteg hajat apától örököltem. Mindenhol ugyanilyen sűrűn nő a szőrzetem, a szemöldökömmel meg sem kísérlek harcba szállni, de a borotválkozás mindennapos rutin része nálam. Szakáll nélkül tizenhatnak nézek ki, de ha meghagyom, akkor lecsúszott harmincasnak. Inkább leszek kamasz, mint alkoholista.
Ruhák terén szeretem az egyszerűséget. Kevés  a színes, mintás cuccom, a legtöbb egyszínű póló, nadrág, pulóver. Semmi extra, már ha nem számítjuk, hogy a magasságom miatt mindenből eggyel nagyobb méretet kell hordanom, mert máskülönben egyetlen gönc sem jó rám.  Kriminális, hogy senki nem gondol a magasakra.