Magam mögött hagyva a Nagytermet, a Griffendél klubhelyiség helyett, a pince felé veszem az irányt. Persze, tudom, hogy nem lesz egyszerű bejutnom a Mardekárosokhoz és nem is ez a célom, reménykedek benne, hogy fogok valakit találni a folyosón is. Mondjuk annak is örülnék, ha nem lézengenének ott olyan sokan. Bőven beérném csak egy személlyel is. Na de mondjuk az sem lenne utolsó szempont, hogy ne a beképzeltek közül legyen egy. Azzal biztos, hogy nehezebben találnám meg a közös hangot, ha egyáltalán szóba állna velem. -Mi van szöszi, eltévedtél? – szól hozzám egy idősebb srác, ahogy a lépcsőket szelve elhaladok mellette. -Nem mindegy neked? – jegyzem meg egészen halkan, inkább csak magamnak, miközben tovább haladok. Ha nem szólt volna be, talán még vele is elbeszélgethettem volna, de ebből az egy mondatból is kiderült, hogy ez inkább lenne veszekedés, mint társalgás. Meg amúgy is, biztosan találok valaki olyat, aki sokkal értelmesebb lesz és még a kérdéseimet is meg tudja válaszolni. A pincében félhomály fogad, ami elgondolkoztat egy pillanatra. Persze tudom, hogy lent nincsenek ablakok. Csak éppen azt nem értem, hogy lehet, egy ilyen helyen huzamosabb ideig megmaradni. Még egy furcsaságot felírhatok tehát a listámra, a zöld, kígyós talárosokkal kapcsolatban. Tudom, hogy nem ők választották, de akkor sem értem, én biztos nem tudnék itt megmaradni. Ide még a nap se tud besütni, amit pedig imádok. Mert olyan szép amikor a toronyban lévő szobámat megvilágítja a napfény. Már az fel tud vidítani, még ha egyébként nem is vagyok egy magamba forduló típus. Nekem is vannak néha rossz napjaim, de azt igyekszem átvészelni, vagy valamivel feldobni magam. Mivel a folyosón egy lélek sincs, így fel-alá járkálok és arra várok, hogy végre valahára valaki megjelenjen. De kezdem elveszíteni a türelmem, mert a várakozásnál, sokkal jobb dolgokkal is elüthetném az időm. Már indulnék is vissza a saját klubhelyiségembe, amikor az utolsó pillanatban, a folyosó végén, feltűnik valaki. Sietős léptekkel elindulok felé. -Albus, ugye? – ráncolom össze a szemöldököm, amikor odaérek hozzá. Eddig csak hallomásból ismertem, de még sosem beszéltem vele. -Brigitte vagyok és lenne néhány kérdésem hozzád – jegyzem meg, mintha ez olyan normális lenne és nem, cseppet sem fura. De nem számít mit fog rólam gondolni, a lényeg, hogy válaszokat kapjak. Addig nem is tágítok mellőle, amíg mindent meg nem tudok.
Teljesen ledöbbentem álltam a lány előtt, olyan szinten támadt le. Na ezért nem szerettem egyedül járkálni a folyosókon, mert akkor minden jöttment úgy gondolta, hogy megállíthat és beszélgetést kezdeményezhetett velem. Persze nem volt ezzel semmi baj, mert olykor-olykor jó volt másokkal is szót váltani, de most éppenséggel sietni akartam a szobámba. Közeledett az év vége, tanulnom és pakolnom kellett, de nem. A szőke leányzó másokat is megszégyenítő gyorsasággal termett előttem és határozottsága meglepetésként ért. – Én lennék. –Az lett volna teljesen meglepő, ha nem tudta volna a nevem és az arcom összepárosítani. Még a frissen érkezett elsősök is tudták, hogy múltszázad híres varázslók és boszorkányok sarjainak neveit, melyik arcokhoz is kellett párosítani. Mint valami kötelező olvasmányt, úgy vágták rá, hogy melyikünk kicsoda. Esküszöm a Roxfort története mellé volt egy kiegészítő kötet, ami csak a családfákkal volt tele… Nekem meg a tököm ezzel az egésszel. – Örvendek Brigitte. –Az én bemutatkozásom felesleges is volt. Az előzmények alapján úgy gondoltam, bőven képben volt azzal, kit is állított meg. Kíváncsivá tett, ezért nem hajtottam csak el, de nem terveztem sok időt ráfordítani. – Hallgatlak, de előre szólok, hogyha a szüleimről akarsz kérdezni, meg se tedd. Róluk az egocentrikus bátyámat faggasd és kérlek férjen bele fél órába. Az RBF vizsgáim nem írják meg magukat és még tanulnom kell. –Hangom normál hangerő szintjét ütötte meg, semmiféle gúnnyal fűszerezve. Hallhatta, hogy nem lekoppintás szaga volt az egésznek, de igazából, ha annak vette, se érdekelt nagyon. Az viszont érdekelt, hogy miért nem bent várt meg… – Bátor vagy, ha le mertél jönni idáig. Vagy inkább bolond? –Esetleg egyszerre mind a kettő. A folyosó közepén viszont nem volt kedvem ácsorogni, ezért a közelebbi falhoz sétáltam, jelezve a lánynak, hogy kövesse a példám. Hátamat nekivetettem a falnak, jobb lábam felhúztam és megtámasztottam azt is, kezeimet pedig zsebre vágtam. Kíváncsi voltam mit akart.
Bridge && Albus
Friendship is another word for love
Vendég
Szer. Aug. 04, 2021 6:57 pm
Albus & Bridge
A fiú arcára kiülő döbbenetből, egyértelműen rájöttem, hogy nem számított arra, hogy meg fogom szólítani. Szegény. Pedig nem akarok semmi rosszat, csupán néhány kérdésem lenne hozzá. Bár ahogy így elnézem, nem biztos, hogy válaszokat fogok kapni. Márpedig én addig nem tágítok, amig mindent meg nem értek. Eddig sosem érdekeltek a kígyó házasok, de mióta Nora belezúgott az egyikükbe, felkeltették a kíváncsiságom. -Én is – elmosolyodom. Érdekes, eddig elég szimpatikusnak tűnik, vagy legalábbis kedvesnek mutatja magát. Lehet, hogy ez csak egy álca, mert szerintem a legtöbb Mardekáros elhajtott volna és még ennyi időre se állt volna le velem beszélgetni. Vagy csak az én emberismeretem nem olyan pontos és túl előítéletes lennék? -Persze, persze – vágok a szavába, amikor arról kezd el beszélni, hogy ha a szüleiről kérdeznék, akkor forduljak Jameshez. Majd, hagyom, hogy végig mondja. -Hidd el, ha arról lenne szó, akkor nem merészkedek le ide. Tudom, hogy lenne egyszerűbb módja a tesód által – nézek körbe. Valahogy nem fűlik a fogam ahhoz, hogy túl sok időt tartózkodjak itt. Még mindig nem értem, hogy mégis, miért pont a pincében lett kialakítva a klubhelyiségük. Ki lehetett az az őrült, aki ezt kitalálta? -Nyugi, nem fogom túl sokáig rabolni az időd, tényleg csak pár kérdésem van – biztosítom róla, hogy feleslegesen nem fogom húzni az időt. Nekem is van még ezer dolgom és amúgy sem vagyok az a típus, aki órákat tud beszélni a semmiről. -Mondták már mindkettőt rám, persze az utóbbit csak pozitív értelemben, remélem te is így gondolod. Bár gondolom inkább vagyok bátor, hiszen nem véletlenül kerültem pont a Griffendélbe – ha nem így lenne akkor semmi keresnivalóm nem lenne ott. A Süveg nem hiszem, hogy szokott tévedni, biztos tudja, hogy kit, hova és miért oszt be. -Egyébként én meg azt nem értem, hogy te, hogy vagy képes a pincében tölteni a napjaid nagy részét – ingatom a fejem és elhúzom a szám. Ahogy Albus elindult én követtem, majd a falhoz érve, megálltam előtte és összefontam a karom. -Azért van ám egy konkrét kérdés listám is– a talárom zsebében kezdek kotorászni, de valami hihetetlen módon, mindkettő üres. -Hoppá, valahol elhagytam – zavaromban felkacagok. Pedig direkt elraktam, mert tudtam, hogy ma, ha törik, ha szakad akkor is találok valakit akit majd az alapján kifaggathatok. -Nem számít, menni fog anélkül is. Az első kérdésem, hogy miért képzeli minden Mardekáros, hogy ők mindenki felett állnak és ők a világ közepe? – nézek rá érdeklődve. Bár nem biztos, hogy első kérdésnek pont ezt kellett volna feltennem, indíthattam volna valami kedvesebbel is.
Belegvágott a szavamba. Fel is vontam miatta a szemöldököm. Erre a tettére nem számítottam, de akkor játszunk így. Ezzel szerzett magának mínusz tíz percet, csak éppenséggel nem mondtam ki hangosan. Ameddig nem húzódtunk félre a folyosón, nem is méltattam válaszra a lányt, akiről kiderült az is, hogy melyik házba járt. Ezért nem bent várt meg… – Az, hogy miként gondoltam a jelzőt, a beszélgetésünk végén kiderül. –Eddig kifejezetten nem pozitívként gondoltam a jelzőt. Az legalább megnyugtatott, hogyha a szüleimről akart megtudni valamit, inkább Jamest vette vele célba. Amúgy sem szívesen beszéltem volna apámról, ezt mindenki nagyon jól tudta. – Senki nem mondta, hogy itt töltöm az időm nagy részét. Azért, mert nem látsz, nem vagyok bezárva ide. Aludni meg kell valahol. –Egyébként is sokkal jobb volt idelent, mint valamerre feljebb a kastélyban. Kevesebb lépcsőt kellett megmászni ahhoz, hogy a szobámba jussak. Nem mellesleg sokkal kevesebb portré látott meg, ha éppen ki akartam osonni. Persze ez már nem volt szokásom olyan sűrűn, de néha azért jó volt tilosban járni. A kérdéslistás kijelentés se éppen váltott ki belőlem kellemes reakciót. Minek nézett ez? Valami interjú alanynak? De jó, belementem, mert bíztam abban, hogy normális kérdéseket fog feltenni, de mikor nem találta a papírt, fejemet óvatosan a falnak döntöttem. Egy pillanatra azt hittem, megúszom az egészet… tévedtem. – Hogy mivan? –Erre a kérdésre azért nem számítottam. Még ha egy elsős lányka lenne most velem szemben, neki elnézőbb lennék, de Bri idősebbnek tűnt ennél. – Ez egy nagyon csúnya általánosítás, azt ugye tudod? Nem mindegyik Mardekáros ilyen, de ezt egy olyan lánynak, aki Griffendéles, felesleges megmagyaráznom. Azért, mert a két ház örök rivális, nem feltétlen kéne elhinned mindent. Miből gondolod azt, hogy a te házadban nincs olyan, aki ugyanezt hiszi magáról, hmm? Söprögess egy kicsit a Griffendélesek tornyában először, aztán visszatérhetünk erre. –Ennél finomabban már nem tudtam megfogalmazni azt, hogy megsértett. Nem azzal, hogy leszólta a Mardekárosokat. Az hidegen hagyott. Az nem esett jól, hogy általánosított és azok közé sorolt, akiket említett a jelzőkkel. Persze akaratán kívül, de ez már legyen az ő hibája. – Kapsz egy második esélyt, hogy feltegyél egy normálisabb kérdést, de ha megint általánosítasz, vagy kapsz egy kábító átkot sértegetés miatt vagy itt hagylak a fenébe. –Csak, hogy érezze a törődést, még a pálcám is előkerült, hogy hitelesebb legyen a mondatom.
Magam mögött hagyva a Nagytermet, a Griffendél klubhelyiség helyett, a pince felé veszem az irányt. Persze, tudom, hogy nem lesz egyszerű bejutnom a Mardekárosokhoz és nem is ez a célom, reménykedek benne, hogy fogok valakit találni a folyosón is. Mondjuk annak is örülnék, ha nem lézengenének ott olyan sokan. Bőven beérném csak egy személlyel is. Na de mondjuk az sem lenne utolsó szempont, hogy ne a beképzeltek közül legyen egy. Azzal biztos, hogy nehezebben találnám meg a közös hangot, ha egyáltalán szóba állna velem.
