Believe you can and you're halfway there - Brigi & Finn

Egy kicsit görcsbe rándult a gyomrom, amikor arra gondoltunk Brigitte-vel, hogy magunkra vonjuk az idősebbik Potter gyerek figyelmét és haragját is. De iszonyatosan megérdemelte, hogy megtréfáljuk őt. Ha csak rólam lett volna szó, akkor nem folyamodok ilyesmihez, de mást is elkezdett piszkálni. Annyi volt a szerencsénk, hogy az első kviddicsmeccset a Mardekár ellen mi Griffendélesek nyertük. Sajnos még mindig kispadra lettem ültetve, de legalább Potter úgy gondolta, hogy Brigitte-nek van esélye játszani. Azonban nem tetszett az a megjegyzése amivel felé fordult. Ezért fogtam vele össze és döntöttünk úgy, hogy sokkal hamarabb jövünk a Nagy terembe ahol kivárhatjuk Potter érkezését. Sosem késik, mindig ugyanakkor jön reggelizni, hacsak valami közbe nem jön. De ha nem őt akkor biztos vagyok abban, hogy találunk másik olyan személyt, aki megérdemli, hogy egy kicsit letörjük a jó kedvét és persze hírnevét.
Talán a Jesse-vel töltött több idő tehet róla, hogy egy kicsivel határozottabb lettem és kevésbé félek a nővérem szidalmaitól, mint kellene.
– Sss, maradjunk csendben, nem láthatnak meg minket. – az ajtó irányába pillantottam ahonnan valakinek érkeznie kellett volna már.
– Bújjunk esetleg az asztal alá? Ott senki se venne észre bennünket. – ez persze csak egy ötlet. De biztos fedezék és száz százalék, hogy nem vesz észre minket senki sem. Ennél több azt hiszem nem is kell. Ettől függetlenül úgy gondoltam, hogy inkább megvárom mit mond Brigitte, azért egyedül nem szívesen cselekszem és bújok az asztal alá. Egy dolog biztos. Én végre jól fogok szórakozni, már csak azon kell szorítani, hogy ez az egész sikerüljön is. Ha Potter nem jön, nagyon csalódott leszek, mert akkor újra kell gondolnom mindent és ki kell találnunk ki lesz az aki elől úgy fogunk menekülni az eset után, mintha muszáj volna. De még mindig jobb ötletnek tartottam egy kicsit megleckéztetni Potter-t mint bárki mást. Eléggé elszomorító, hogy zsarnokoskodik és még élvezi is, csak azért, mert ő a nagy Harry Potter fia. Hát engem őszintén nem érdekel. James nem az apja.
– Igazán jöhetne már. – jegyzem meg egy kicsit lebiggyesztett ajkakkal, nem szokott ez a Potter fiú ennyit késni. De tényleg.

Ha minden jól megy akkor végre megmutathatjuk James Sirius Potter-nek, hogy a nevében lévő Sirius semmit sem jelent. Vagy legalábbis ez a terv, nem értem miért olyan, amilyen. Szomorú voltam ez tény, amiért nem engedett játszani és csak lentről nézhetem, ahogyan a többiek learatják a babérokat. A Mardekár ellen szerencsénk volt, ez tény. Annak viszont örültem, hogy Brigitte legalább játszhat. Ez már haladás. Nem tudom James mi szerint választja a meccsre a játékosokat, de, hogy még nem látom át a logikáját ez tény és való.
– Rá se ránts, én már elengedtem annak az esélyét, hogy amíg ő a csapatkapitány addig én valaha is játszani fogok a csapatban. – elhúzom a számat. De nem szeretném sajnáltatni most magam. Lehet, hogy többet kellene fektetnem a Travis-es edzésekbe és akkor az edzéseken James is láthatná, hogy mennyit haladok. Kár, hogy ez csak egy álom most még.
Az asztal alá bújunk Brigitte-vel. Semmi rosszra nem kell gondolni, hogy esetleg amiatt csalom őt az asztal alá. Csak nem akarom, hogy észre vegyenek minket a többiek, vagyis inkább James. A többiek annyira nem is fontosak most.
Kíváncsian pillantok az ajtó felé, amikor néhány Griffendéles társunk beérkezik a Nagy terembe. Már kezdek reménykedni abban, hogy esetleg köztük lehet a célpontunk is, de aztán ahogy közelebb kerülnek kiderül, hogy csak Christopher Dearborn az, vele meg szerencsére nincs semmi bajom.
– Vajon hol lehet most? – teszem fel a kérdést csendesen Brigitte-nek. Persze költői kérdésnek szántam.
– Menjünk egy kicsit előre, nem akarok a többiek lába alatt lenni. – magyarázok és guggolás közben előre teszem a lábaimat. Ez érdekes lesz az biztos.
Már csak egy kicsi kell, hogy megdobjak valakit aki megérdemli, hogy negatívan felvonja magára a figyelmet. Tuti biztos, hogy amilyen szerencsém van nem fogom megúszni épp bőrrel, de legalább elértük a célunkat. Ez mindent megérne, már csak azért is.
– Már izzik a tenyerem, hogy megmutassuk neki nem ő a Griffendéles kviddicscsászár.

Nem tudom, hogy James Potter mikor érkezik meg az ebédlőbe, de remélem már nem várat sokat magára. Nagyon szívesen megbombáznám őt valamivel, mert eskü megérdemli. Bár az öccséhez hasonlóan őt sem csípem, de mindkettőre nyomos okom van, komolyan mondom.
– Igyekszem megfogadni a tanácsodat. – sóhajtok egyet, remélem, hogy ezt majd szem előtt tudom tartani az elkövetkezendőkben is. Elég gáz, hogy ez a James nem veszi észre mennyit fejlődtem.
Rengeteget gyakoroltam Travis-sel az elmúlt időben, hogy esetleg terelő lehessek a csapatban. Nem hiszem, hogy másra alkalmas lennék. Nincsenek nagy álmaim sem ezzel kapcsolatban, hiszen minden az üres helyeken múlik legtöbbször.
Egy kicsit megbotlottam, ahogy Brigitte után haladtam, de ez csak a hely szűkössége miatt volt így, eskü nem szándékos. Ennyire ügyetlen vagyok sajnos, vagy sem máris értelmet nyer, hogy Potter miért tart engem olyan kevésnek. Csoda, hogy a nálam lévő dolog nem kezdtek el kipotyogni a zsebemből, elég gáz lett volna az is.
– Ne haragudj, nekem túl alacsony ez az asztal. – dehogy volt az, de ezt még Brigitte is láthatta, hogy nem az asztalról van szó, hanem az ügyetlenségemről, aminek csak akkor van határa hogyha Travis is a közelemben van. Olyankor azt szeretném ha büszke lenne rám és látná, nem volt minden edzés hiábavaló.
– Ha nem jön akkor megkeressük, igazából bárki jó lesz, aki beszólt nekünk és kritizálta a kviddics tudásunkat.
Kissé morcos tekintettel néztem az ajtó irányába, amikor megláttam, hogy nem James lépett be az ajtón, hanem egy csapat Hollóhátas csaj. Lesz ez még így se! Na mindegy.
– Mit szólsz Longbottom-hoz? Ő annyira leszólt, mint James, de nem is csapatkapitány. – mutatok az éppen közeledő fiúra, aki lehet, hogy nem James, de ő legalább itt van és könnyű célpont.
– Gyorsan, amíg még nem láthat meg minket itt, dobjuk meg! – sürgetem egy kicsit Brigi-t, hogy eldobja az első „ajándék csomagot” a fiú felé, mert ő is éppen úgy megérdemli, mint a csapatkapitány ha már itt tartunk.