Basil Alastair Riverton Throndsen-Hayhurst

“Basil már gyerekként is páratlanul elkötelezett volt a családja iránt. A mai napig őrzöm minden anyák napi rajzát. Talán a legkedvesebb emlékem vele kapcsolatban a richmondi látogatásunk. A szüleim akkor találkoztak először Basillel és természetesen azonnal levette őket a lábukról az elbűvölő gyermeki őszinteségével. Tehát ha azt kérdezed, mit szeretek a legjobban a fiamban, azt kell mondanom, hogy a gyönyörű lelkét és a családcentrikusságát.“
Jaqueline Throndsen, anya

“Baz az egyik legkitartóbb játékosunk. Igazából rejtett gyémánt volt már nagyon fiatalon. Emlékszem, amikor először láttam játszani olyan negyedéves lehetett. Ügyes volt, de nem láttam benne sem kiemelkedő tehetséget, sem szenvedélyt. A meccs után váltottunk pár szót, megdicsértem, de csak felszínesen. Nem tudom, hogy ennyire ösztönzőleg hatott volna rá, vagy csak a korral érett meg a játékra, de a következő látogatásomra annyira összeszedte magát, hogy azonnal meghívtam a nyári utánpótlás táborunkba. Nem volt kérdés, hogy felajánlunk neki egy állandó pozíciót a csapatban.“
Bobbity Borsch, szenior szelekciós elnök, Wigtown Wanderers

“Hát most komolyan, mit nem lehet szeretni Baz-ben? Nézz már rá, az az arc, az a szem, az a mosoly… és még jól is játszik. VIP bérletünk van az otthoni stadionjukban, találkoztam már vele párszor és mindig tökéletes úriember volt. Nem is értem miért kritizálták annyian miután megkapta az Év Sportolója címet, szerintem teljesen egyértelmű, hogy ő korunk legígéretesebb játékosa.“
Malia Grimm-Pitch, rajongó

“Nehogy elhidd, amit a firkászok összehazudnak Baz-ről. Fényes karrier, lenyűgöző taktikus, blabla. Látnád a lakását. Egy hétig kerestem hova hányta el a kedvenc marokkói selyem sálamat és a fagyasztóban találtam meg. A fagyasztóban! De ha gondolod elmesélhetem azt is, hogy gyerekkorunkban rám se hederített a Roxfortban, pedig csak egy évvel jártam alatta. Mintha nem is léteztem volna. És akkor ne is kezdjünk bele a családi témába. Nyilván mindig ő volt az aranyfiú, Mami kedvence, ó és ezt persze ki is használta. Lényeg a lényeg, nem könnyítette meg a gyerekkoromat azt biztos.“
Rhiannon Throndsen-Hayhurst, húg

“Hayhurst? Mióta megkapta azt az idióta díjat teljesen el van szállva magától. Nem is értem, nem annyira jó játékos, de úgy csinál mintha ő szarta volna a seprűviaszt. Már boccs, hogy ilyen alpári vagyok. Maradjon csak a zsugori skótoknál, oda való. Egy valamire való csapatba nincs szükség primadonnákra.“
Kellen O’Kellen, Kenmare Kestrels szurkoló

“Drágám, ne mondd, hogy bedőltél Baz sármjának. Ó, szívem. Gyere, van a fagyóban Florian-féle tököspite fagyi. Tudom, tudom, azt ígérte, hogy majd keres, igaz? Igen, hallottam már, hogy bánik a kis rajongó lányokkal. Mi, én? Jaj, dehogy. Én sosem feküdnék le vele, nekem annál jóval nagyobb az önbecsülésem. Jaj, nem, ne érts félre, nem ítéllek el. Na jó, csak neked bevallom, egyszer voltam vele én is. Engem sem hívott, még egy árva baglyot sem küldött. Pedig megígérte. Tudom, édesem, tudom, disznó az összes, Baz Hayhursttel az élen.”
Marissa Jenkins, egyéjszakás kaland

Baz Hayhurst nem az, akinek gondolod….
Acacia Mallory

Nem titkolom, személyes kötődésem van a Wigtown Wanderers hajtójához, még abból az időből, amikor Throndsen-Hayhurst néven, Griffendél-vörös talárban játszott a skót hegyek lankái között és vitathatatlan önbizalommal sétált a Roxfort falai alatt, abban a biztos (és sajnálatos mód helyes) tudatban, hogy ő az évfolyam legígéretesebb diákja.
Tudom, hogy manapság – különösen a tavalyi sikerei fényében – illik szuperlatívuszokban beszélni Hayhurst-ről és a seprűje nyomát is megcsókolni. Nekem azonban még élénken él az emlékeimben az elbízott fiú, aki általa ígéretesnek vélt diákokkal vette magát körbe és előszeretettel hangoztatta az apja aranyvérű felmenőit. (És itt megjegyzem, feltehetően abban az időben még nem ismerhette a család sötét múltját, hiszen távol álljon tőlem Baz védelmébe kelni, de sosem ismertem úgy, mint obszesszív mugligyűlölő vértisztasági fanatikust.) Itt úgy érzem kötelezően bocsánatot kell kérnem minden Hayhurst rajongótól (kivéve, ha csak a külseje miatt kedveled, ez esetben a legkevesebb tiszteletet sem tudom összekaparni feléd), mert mint az eddig is valószínűleg egyértelmű volt, én személyesen nem vagyok túl jó véleménnyel a skót hajtóról.
És ennek millió oka van, de had kezdjem a legszemélyesebb sérelmemmel: Baz egy megjátszott szerep. Hogy honnan tudom? Mert láttam felnőni, emlékszem még milyen gyerek volt, hogyan viselkedett mielőtt rivaldafénybe került. És igen, már akkor is voltak jelei, hogy egyszer túl szűk lesz számára a saját bőre, de az elmúlt évben nyújtott pávatáncát nehéz megemészteni. Partiról partira jár, rajongókkal tölti az éjszakáit, mosolyog a paparazzóknak és feltűnően jól érzi magát a rivaldafényben. De én ezt nem hiszem el neki, mert ismerjük a titkosnak vélt családi hátterét, tudjuk, hogy mennyi időt tölt nehéz sorsú gyerekekkel és az is közinformáció, hogy milyen gyakran látogat vissza a Roxfortba. Ha engem kérdeztek, viszketek Hayhurst publikus perszónájától, amikor nyilvánvalóan megvan benne a lehetőség, hogy valódi példaképként viselkedjen.
A következő okom valójában is is igazán indok, csak egy tinédzserkori megfigyelés, ennek ellenére fontosnak tartom Baz megítélése szempontjából. Otto Ackerley. Néhányan hallhatták már a nevet, Ackerley maga is szép eredményeket ért el a varázslósakkban, de be kell vallani kevésbé sztáralkat, mint Hayhurst és úgy gondolom ez pecsételhette meg a barátságukat. Otto és Baz ugyanis szinte összeragadva éltek a roxforti évek alatt, annak ellenére, hogy különböző házba kerültek szinte bármikor megtaláltad az egyiket a másik mellett. Aztán véget értek a diákévek, kiszabadultak a kastély falai közül és egyszerűen megszűnt közöttük minden kapcsolat. Két teóriám is van: Hayhurst vagy kinőtte az infantilis ragaszkodását, vagy egyszerűen csak homofób. Otto ugyanis nyíltan homoszexuális, amit nem emlékszem, hogy a Roxfortban valaha hangoztatott volna. Tehát az én értékelésem (és vállalom a felelősséget, de úgy gondolom itt lehet az igazság) az, hogy kettejük kapcsolatát Hayhurst konzervativizmusa tette tönkre.
És az utolsó napirendi pontom: Baz felsőbbrendűségi komplexusa, amit tökéletesen tükröz a húgával való kapcsolata. Rhiannon és én egy évfolyamba jártunk a Roxfortban és nem túlzás azt mondani, hogy a lány egész iskolai karrierje alatt a bátyja árnyékában élt. Pedig okosabb volt nála, jobb eredményeket szerzett, a tanárok kedvence lehetett volna – ha ezt a helyet már nem foglalta volna el egy másik Throndsen-Hayhurst gyerek. Mindig tüske volt a szememben a kapcsolatuk, az, hogy Baz még véletlenül sem beszélt volna a húgával, vagy a húgáról, mintha két teljesen különböző univerzumban léteztek volna. És ez a mai napig így van, ha lehet hinni a pletykáknak.
Végül, ha pár mondatban kellene lezárnom milyen indíttatásból írtam a cikkemet azt mondanám, idejét láttam kicsit visszatérni a realitás alapjaira. Igen, Baz Hayhurst egy jó játékos, ezt lehetetlen vitatni. De nem szükségszerűen jó ember és a fent említett példák csak néhány a rengeteg iskolai emlék közül, amivel ezt bizonyítani tudnám. De hiszek benne, hiszek abban, hogy bárki megváltozhat és Baz, ha ezt a cikket olvasod, remélem hamarosan jobb véleménnyel lehetek rólad.

Baz aznap reggel kifejezetten jókedvűen kelt; az előző napi edzésen jól teljesített a csapat, a világkupa óta először voltak végre mindannyian egy hullámhosszon és bizakodva nézett a lassan kezdődő országos bajnokság elé. Aztán Bertie, a gyönyörű gyöngybagoly, akit még a roxforti első éve után kapott ajándékba az édesanyjától, megérkezett a Prófétával. Olvasott már magáról szörnyű cikkeket; alaptalan vádakat és a tehetségét megkérdőjelező kritikákat. Egyik sem rendítette meg annyira, mint Acacia Mallory írása (akire egyébként az agytekervényeit megkínozva sem tudott visszaemlékezni). Szinte értelmetlen erővel tört rá egy fojtogató önvád, egy hatalmas kérdőjel telepedett a lelkére: valóban ennyire rossz ember lenne? Minden sérelem, amit Mallory említett valóban egy mély karakterhiba eredménye? Abban nem tévedett, hogy a nyilvánosság felé egészen más arcát mutatja, mint a magánéletében, de valóban ennyire visszataszító és fellengzős lenne a publikus kép Baz Hayhurstről? És Rhiannon? Igaz, voltak nézeteltéréseik gyerekként, sokáig tartott mire kialakult közöttük egy testvéri kötelék, de sosem nyomta el a húgát, szándékosan biztosan nem. A homofóbia vádja pedig egyszerűen nevetséges… éppen ő lenne homofób? Aki pont annyi férfival bújt már ágyba, mint nővel? Ha nem többel… Persze mindezt a legnagyobb titokban, honnan is tudhatná Mallory… De Otto… Ez az, ami igazán megijesztette az egész cikkben. Otto. Honnan és miért ásták elő a barátságukat? Miért nem lehetett a múltat békén hagyni? És az egészben a legfájóbb mégis az volt, hogy volt valami igazság Mallory gondolatai mögött. Nem, nem ítélet vagy undor volt, amit érzett Otto szexualitása iránt. Félelem. Gyávaság. Zavarodottság. Hiszen honnan is tudta volna, hogy egy másik fiú után is vágyakozhat, még meg nem csókolta a legjobb barátját. A felismerés pedig elemi erővel tiporta a földbe az addig olyan szilárdnak vélt öntudatát. És most Mallory cikke felidézett benne mindent. A részeg csókot, a memória bűbáj szégyenét, kilenc év csendjét és a hitelen újra lángra lobbanó hiányt. Baz feje hangosan koppant a konyhaasztal bükk-lapján. Túl korán van még sorsfordító felismerésekhez. gondolta magában és egyszerre dobta ki a Prófétát és zárta ki a fejéből a háborgó emlékeket.

#4 Basil Throndsen-Hayhurst
A Wigtown Wanderers játékosa bővelkedik a szakmai elismerésekben, tavaly nem kisebb megtiszteltetés érte, minthogy az Év Sportolójának választották, ezt a címet 1486 óta nem szerezte meg egyetlen skót játékos sem. Na de minket kevésbé érdekelnek a sportolói sikerei, mintsem a cinkos pillantásai a lelátók felé, igaz hölgyeim? Örömmel tudatom, hogy Hayhurst még várja a szerencsés hölgyet, aki majd az izmos karjaiban talál menedéket. Ugye, csak kifizetődik az a rengeteg edzés. Ha valaki kevésbé kedvelné Basilt a szinte védjegyévé vált arcszőrzetével, mutatunk pár képet, ami bizonyítja, hogy frissen borotváltan is épp olyan gyönyörű, köszönhetően a magas járomcsontoknak és a férfiasan erős állnak. Irigyeljük a boszorkányt, aki egyszer majd maga mellett tudhatja ezt a piszkos-szőke Adoniszt és Merlin adja, hogy az ő gyönyörű mogyorószínű szemeit örökölje egy jövendőbeli potenciális Mini-Basil. Természetesen nem hagyhatjuk szó nélkül a trenddiktáló stílusát sem. Azt csicsergik a bólintérek, hogy a már-már ikonikus bakancsait egy párizsi mugli divatháztól szerzi be. Nos, kedveseim, talán ideje más szemmel végignézzünk az Oxford Streeten!
Witch Weekly, Nagy-Britnannia tíz legpartiképesebb kviddicsjátékosa