New beginnings aren't always great

Medi & William

gyekeztem a lehető legkevésbé feltűnő lenni. Nem volt egyszerű, az én magasságommal és testalkatommal úgy néztem ki az emberek között, mint egy gardróbszekrény a sámlik mellett. De megtettem minden tőlem telhetőt, hogy annyira átlagosnak tűnjek, amilyen csak lehetek. Nem láttam rá esélyt, hogy bárki is felismer az Abszol úton, hiszen nem jártam ott már mióta, utoljára talán hat-nyolc éves lehettem, még bőven anya halála előtt. De nem kockáztathattam, még csak az kellett volna, hogy valaki rám mutasson, hogy "az ott Corban Yaxley fia" és minden felborulhat, ami eddig az életünk volt. Apa kevésbé idegeskedett emiatt, biztosra vette, hogy úgysem fog senki felfigyelni rám, a hírszerzésnél szerzett tapasztalataim majd segítenek beolvadni a tömegbe.
Egyébként nem is volt tömeg, elvégre korán mentünk, még azelőtt, hogy elkezdődött volna az igazi bevásárlási pánik a Roxfort kezdete előtt. Az augusztus elviselhetetlen volt itt, csak egyszer jöttem ki, az is túl sok volt, pedig alig emlékeztem rá. Örültem neki, hogy noha az úton most is éppen elég forgalom volt, legalább nem botlott bele az ember minden egyes járókelőbe, mert még egymást kikerülni és nehézségnek bizonyult. De a helyzet az, hogy jelenleg egy harmincezres tömeg is komfortosobbnak tűnt, mint a húgom társasága, és nem azért, mert ne szerettem volna őt. Merlinre, imádtam a kistestvéreimet, de Medi szerintem a háta közepére nem kívánt sem engem, sem pedig Londont.
- Nem lesz ez olyan vészes, ne aggódj -próbáltam lelket önteni belé, persze nem túl nagy sikerrel. Eddig egy szót sem volt hajlandó szólni hozzám, csak forrongott, ahogyan azt egy tizenéves tinilány teszi, ha valami nem a kedve szerint alakul. Nem hibáztattam érte. -Gondolj rá úgy, mint lehetőségre, hogy új barátokat szerezz, új kapcsolathálót alakíts ki és fejleszteni tudd a kviddicstudásodat. Többek között. Úgy hallottam, hogy a Roxfortban kifejezetten jó a cserediák program és nagyon igyekeznek, hogy titeket is bevonjanak a történésekbe. Csak ez nélküled nem lesz sikeres.
Átvettem a másik kezembe az üstöt, amit már megvettünk, benne egy-két dologgal, ami eddig útba esett, hogy átölelhessem a húgom vállát. Nem hiszem, hogy éppen erre vágyott, de nem adtam neki választási lehetőséget.
- Biztos lehetsz benne, hogy apa azt teszi, ami a legjobb neked. Biztosan egy büntetés is egyben, mert... hát, ismerjük őt, de mellette téged is véd ezzel. Csak nem mondja, ahogy soha nem szokta. -Nem hinném, hogy ez nagyon sokat segített rajta, de ennél többet már nem tehettem az ügy érdekében. Kifogytam a nyugtató szavakból.

Billy & Medi

Elsőnek az jut eszembe, hogy gyűlölöm Londont. Másodjára is. Nem azért, mert bajom lenne a britekkel, hisz részben én is az vagyok apám öröksége miatt.. Azért gyűlölöm, mert rám van kényszerítve a költözés, ráadásul hiába küzdöttem meg apámmal, a döntését nem másította meg. Az Abszol úton viszont egy kicsit sem érzem magam komfortosan. Nem jön szembe egyetlen ismerős plakát, nincs itt a kedvenc manikűrösöm szalonja és esélyem sincs semmi ízlésemnek megfelelőt vásárolni. Lássuk be, Amerika sokkal menőbb hely.
- Mármint melyik része nem lesz vészes? - vonom fel kérdőn a szemöldökömet. Erről azért nekem egy kicsit más a véleményem, de nem az ő hibája, hogy az apánk csak egy szégyenfoltként kezel engem.
- De én nem akarok se új barátokat, se kapcsolati hálót építeni, a kviddics tudásomat pedig otthon is tudom fejleszteni... Nem akarom ezt az egészet, legalább te ne várd már el tőlem, hogy tapsikoljak örömömben, mert Apa úgy látja jónak, hogy eltakarít az útból engem is.. - tárom szét a karjaimat és néhány lépéssel előbbre megyek, hogy érezze, nem feltétlenül vágyom most társaságra, de ha már itt van, legalább ne próbáljon meg úgy tenni, mintha ez az egész nem arról szólna, hogy tök gáznak tartják, amit csináltam és ezért így büntetnek.
- Azzal védene, ha hagyná, hogy az életben egyszer én intézzem el az engem érintő kérdéseket és nem ő venné kezébe az irányítást pont úgy, ahogy szokta.. Vagy szerinted igaza van? - pillantok rá csalódottan, mikor megölel. Nem titok, hogy Billy áll hozzám legközelebb a testvéreim közül. Ha már ő is apának ad igazat, akkor teljesen mindegy mennyire tépem a számat. Mert persze még mindig nem tettem le teljesen arról, hogy valahogy kibújjak az iskolaváltás terhe alól. Ráadásul az sem segít sokat, hogy mindehhez persze ajánlott jó képet vágnom, mert az a fedősztori, hogy én magam kérvényeztem, hogy a briteknél folytathassam a tanulmányaimat. Persze nyilvánvalóan az apám tette ezt a nevemben..

Medi & William

ejthettem volna, hogy nem fogja értékelni a próbálkozásaimat. Én tényleg csak jót akartam neki és tekintettel arra, hogy nem szólhattam bele apám döntéseibe, nem volt más eszköz a kezemben, mint ez. Semmire nem mentem vele, de legalább elmondhattam magamról, hogy próbálkoztam. Ennyire véges erőforrásokkal már ez is elég volt.
- Hát… nem hiszem, hogy apa a pokolba küldött volna téged, biztosan minden rendben lesz. Nézzük a jó oldalát, legalább egy angolul beszélő országban lehetsz, ahol a WC is angol. Még mindig jobb mint az afrikai iskola, ahol gödrökbe végzik az emberek a dolgukat. -Ezt még én magam sem hittem el, hiszen attól, hogy Afrikában volt, még nem jelenti azt, hogy ősemberek és barbárok tanulnak benne, de őszintén, nem is érdekelt a valóság. Kiküldetésen is csak urbanizált területeken voltam eddig, ahol relatíve modern életet éltek az emberek, persze közel sem olyat mint mi San Franciscoban. Mindenesetre lehet, megjegyzést tettem volna apámnak, ha oda akarja átiratni Medit, de idáig úgysem alacsonyodott volna le soha.
- Nem várok el tőled semmit, ezt egy szóval sem mondtam. A helyedben én is dühös lennék apára, amiért ilyesmire kényszerített, de attól, hogy idegeskedsz rajta, még nem fog megváltozni a helyzet. Te is ismered, tudod milyen. Ha egyszer eldöntötte, hogy ez lesz, akkor ez lesz, és ez ellen nem tehetünk semmit, egyikünk sem. Megpróbáltam beszélni vele az érdekedben, de egyáltalán nem volt rá nyitott. -Nem értettem egyet apa döntésével, hogy csak úgy elküldi Medit ilyen messzire az otthonától, de beláttam, hogy a döntését soha nem fogom tudni megmásítani. Nagyon dühös volt a húgomra, amit teljes mértékben megértettem, de kicsit azt hiszem, erősnek éreztem a megoldását.
Nem válaszoltam azonnal a kérdésére, ami biztosan már önmagában egy rossz lépés volt. De nem tudtam mit mondani, nem volt erre diplomatikus válasz. Tudtam, milyenek az emberek, pláne a húgom. Vagy teljes mértékben egyetértek vele, vagy ellene vagyok, ilyen az, amikor az indulatok döntenek valamiben.
- Nem hiszem, hogy én ezt meg tudom ítélni. Apa jobban belelát ezekbe a dolgokba, tudja, milyen következményei lehetnek rád nézve, még akkor is, ha most biztos vagy benne, hogy meg tudnád oldani magadnak a problémát. Viszont az is igaz, hogy lassan neked is el kell kezdened a saját lábadra állnod és egyedül intézkedned. Az már más kérdés, hogy ez az eset olyan volt-e, amiben segítség nélkül meg tudnád állni a helyed. -Merlinre, ezek után biztos nem fog szóba állni velem hetekig.

Billy & Medi

Megütközve nézek a bátyámra, mert hirtelen nem tudom elképzelni, hogy bármennyire is vigasztalna a gondolat, hogy nem Afrikába száműzött az apám. Sőt, ez az opció még csak fel sem merült bennem és valószínűleg benne sem. Vagy az, hogy milyen fürdőszoba fogad majd a Roxfortban. A legjobb nyilván az lenne, ha sajátom lehetne, mint otthon, de ugyebár azt már az Ilvermornyban sem sikerült elintézni. Bár valószínűleg azért nem sikerül kiharcolni, mert apám soha nem érezte elég komolynak a témát ahhoz, hogy a kisujját mozdítsa érte. Nem úgy, mint június elején, mikor aztán kibukott ez az egész sztori, ami miatt most a hátralévő diákéveimet a Roxfortban szívom végig. Már alig várom.
- Ha azt hiszed ezzel javítasz a helyzeten, akkor ezúton közlöm veled, hogy tévedsz.. – rázom meg a fejem még mindig elképedve. Ha tényleg a budikkal akar vigasztalni, lehet, hogy rossz ajtón kopogtat. Emmettet talán boldoggá tenné a dolog, ő úgyis elég fura.
- Apát nem érdekli senkinek a véleménye és bár általában meg szoktam látni az értelmet abban, amit mond, most egyáltalán nem azt érzem, hogy az én érdekemben cselekszik. Inkább a sajátjában. Nyilvánvalóan el akar tüntetni, pedig csak egyszer hibáztam. Te nem hibáztál soha, Billy? - nézek rá tanácstalanul. Azzal, hogy Londonban tartunk bevásárlókörutat szinte már elfogadtam a sorsomat, vagy legalábbis azt hiszik. Pedig ez közel sincs így és amíg fel nem tesznek arra az átkozott vonatra - jobban belegondolva, amíg le nem szednek a végállomáson - én minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ne kelljen elhagynom a kontinenst. Nem is értem, miért nem fordult meg apám fejében mondjuk az a lehetőség, hogy tanulhatnék itthon is. Nyilván nem azért, mert nincs pénze kifizetni a magántanárt. Hanem mert ÚtBaN vAgYoK.
- Szóval szerinted igaza van, csak nem mered kijelenteni, mert attól tartasz, hogy itt hagylak az Abszol út közepén azzal a nyomorult rézüsttel a kezedben, mint egy árulót szokás. Jól gondolod.. - teszem hozzá, bár közel sem rá vagyok mérges. Elhiszem neki, ha azt mondja, hogy megpróbált hatni az öregünkre. Mégis dúl bennem a harag és ezt csak egy módon fogom tudni csillapítani. Az pedig Billynek nagyon nem fog tetszeni.
- Gyere, ide is bemegyünk! - adom parancsba a bátyámnak. A másik opció az, hogy utamra enged és kényem-kedvem szerint veszek meg azt és amit csak akarok, de valószínűleg sejti, hogy az iskolai felszerelést véletlenül lefelejteném a listáról. Az öregem meg - tetszik ez a jelző - biztosan nem örülne neki, ha Billy hagyna egyedül lófrálni Londonban már az első alkalommal. Így viszont el kell viselnie, hogy a következő üzlet, ahová betérünk egy talárszabászat lesz. Apám akarta, hogy legyen Roxforti egyenruhám. Majd jó rövidre szabadom a szoknyámat.

Medi & William

n esküszöm, meg voltam győződve róla, hogy legalább ezt lehet pozitívumnak tekinteni ebben a borzalmas helyzetben. Talán csak az én életemben lett volna hatalmas törés, ha gödörbe kell végeznem a dolgom - hiába voltam biztos benne, hogy Medi is inkább felakasztaná magát, minthogy ezzel kelljen együtt élnie. Nos, úgy fest, nem tudok mit kezdeni egy tinédzser lány világokat romba döntő problémáiról, amilyen éppenséggel az iskolaváltás is volt. Esküszöm, hogy igyekeztem a lehető legnagyobb tekintettel lenni rá, de nehezemre esett enyhítő körülményeket találni erre. Mert nem volt mit, hiába nem közöltem vele, hogy ez az egész az én szememben teljesen jelentéktelen, és pár év múlva már ő is annak fogja tartani. Nem lehettem ennyire érzéketlen.
- Jól van na, egy próbát megért -vonogattam a vállam. -Jobbat nem tudok mondani, fogalmam sincs, milyen a Roxfort. Erről apát kellett volna kérdezned, de vele gondolom nem állsz szóba most. -Ezért nem is tudtam hibáztatni, teljesen a törékeny tinilelkébe tiport azzal, amit tett. Jobb, ha nem mondom ki hangosan, hogy egyetértek vele. Már nem a tiprással, hanem azzal, ahogyan lereagálta a helyzetet.
Meglep a kérdése, nem is tudok rá rögtön válaszolni. Szerettem volna valami megnyugtatót mondani neki, de a helyzet az volt, hogy ha hibáztam is, sosem okoztam akkora problémát, mint most Medi. Ő valószínűleg nem is látta át teljesen a helyzetet, hogy apánknak mekkora fejfájást okozott.
- Nem tudom, biztosan. Nem emlékszem rá. -A fejemet ingattam, elégedetlenül a saját válaszommal. -Mindig igyekeztem apa kedvére tenni, úgyhogy kerültem a bajt. Amikor én voltam kölyök, sok gondja volt, nem akartam én is egy lenni közöttük. -Képtelen voltam ennél diplomatikusabb választ adni, ami igaz is lett volna. Ezzel legalább nem kellett hazudnom neki, tényleg mindig odafigyeltem arra, hogy ne legyek kolonc apám nyakán és ha mással nem is, legalább a viselkedésemmel megkönnyítsem a mindennapjait.
Válaszra nyitottam a számat, de mint mindig, a húgom most is gond nélkül belém fojtotta a szót. Szánalmasabb lett volna részemről vitába szállni vele és ellenkezni, hogy nem, én aztán biztosan nem értettem egyet apámmal. Egyrészt azonnal átlátna rajtam, másrészt pedig őszintén hittem, hogy neki volt igaza, nem pedig egy tizenöt éves kislánynak.
- Medi, ne csináljuk ezt -sóhajtottam fel lemondóan. -Hidd el, hogy nem akarok neked rosszat, de biztos vagyok benne, hogy apa sem. Okkal döntött úgy, ahogy, és ebben a helyzetben a legjobb, amit tehetünk, hogy elfogadjuk és bízunk benne. Vagy te talán nem bízol a saját apádban?
A szavaim ellenére engedelmesen követtem a következő üzletbe, csak egy pillanatra sajnáltam meg magam, amiért éppen egy talárszabászatnak kellett lennie annak a bizonyos helynek. Remélem, sokáig kell majd itt ácsorognom a sarokban, amíg a húgom válogat.