Nem tudta akárki megszerezni Mopsus, az ókori görög látó jövendöléseit, amelyeket egy elátkozott kőtáblára véstek fel. Legfőképpen azért nem, mert a görögök tökéletesen értettek hozzá, hogyan védjék meg az értékes varázstárgyaikat és műkincseiket az enyves kezű külföldiektől - természetesen nem tőlem. Remek kapcsolatot ápoltam több összekötővel, akik a legjobb szabadúszó átoktörőkkel tudtak kontaktot biztosítani, ezzel pedig lendületben tartották a varázstárgyak alvilági adás-vételét. Nem nekem kellett az a tábla, semmi hasznát nem vettem az ókori parasztvakításnak - ugyanis, mint minden józan ésszel rendelkező ember, én sem hittem a jóslástan képlékeny, tudománynak alig nevezhető szakterületében -, de olyan magas árat kínált érte a feketepiacon egy gyűjtő, hogy ostobaság lett volna elszalasztani ezt a lehetőséget. Szerencsére ezúttal is megtaláltam a feladatra a tökéletes átoktörőt Lorena Fontaine személyében. Volt benne valami igazán komikus, hogy a MACUSA-közeli, feddhetetlen Fontaine család egyik gyermeke éppen illegális átoktörő munkákkal kereste a kenyerét, de nem az én tisztem volt ítélkezni, még akkor sem, ha történetesen hatalmas örömömet leltem a kritikák megfogalmazásában. Mind boldogulni próbálunk valahogyan, nem igaz? Miss Fontaine a mai napra ígért találkozót, a levél egyenesen Görögországból érkezett egy meglehetősen fáradt bagoly lábára kötve. Hamarabb elvégezte a munkát, mint azt reméltem, busás összeget terveztem hozzácsapni az amúgy sem csekély fizetségéhez. Értékeltem a jó munkát, majdnem annyira, mint a feltétlen lojalitást és a hallgatás képességét. Miss Fontaine érdekében reméltem, hogy utóbbi kettőt ő is nagyra tartotta, ugyanis csúnyán megüthette magát, ha valakinek el akarta kotyogni, kinek és milyen munkát végzett. A külvilág szemében a Byrne családnak meg kellett maradnia a legalitás talaján. Forró nyári napunk volt, szokatlanul meleg időjárás köszöntött San Franciscóra. A házimanók csendben tették a dolgukat a tikkasztó hőség ellenére is, éppen a hatalmas medence kitakarításán fáradoztak. Medi és Mets egészen biztosan zokon vették volna, ha a délutánjukat nem tölthették volna napozással és úszással. Kényelmesen hátradőltem a teraszon, a pillantásom a manókról visszavándorolt a Reggeli Próféta tegnapi számára - még mindig járattam a legolvasottabb brit újságot az amerikai napilapok mellett, szerettem naprakész lenni a szülőhazám híreiről és többnyire egy napos késéssel meg is kaptam a legfrissebb Prófétát. Maurice Briggs bárgyú mosolya fogadott a címlapon, mint az elmúlt években szinte minden áldott reggel. Hogy kerülhetett egy ilyen törtető félvér a mágiaügyi miniszteri székbe? Továbblapoztam a gazdasági hírekre, a mozgó fotókon egy kobold gesztikulált göcsörtös, ocsmány kezeivel, miközben a galleon árfolyamáról magyarázott egy újságírónak. Éppen csak elkezdtem olvasni az interjút, mikor egyszerre érkezett meg egy újabb házimanó a várva várt koktélommal és a birtok egyik műszakos biztonsági varázslója, oldalán Miss Fontaine-el. - Pont jókor érkezett, Miss Fontaine. Remélem, kedveli a Daiquirit - intettem neki, hogy foglaljon helyet velem szemközt az asztalnál, ahova a házimanó pont letette a két rumos koktéllal megtöltött poharat. - Örömmel látom, hogy egy darabban megúszta Görögországot. Meséljen, kérem, minden részletre kíváncsi vagyok!
Vendég
Szer. Júl. 14, 2021 12:44 am
Byrne & Fontaine
Risk is the secret to success
Szeretném azt mondani, hogy amikor visszatértem Amerikába, elhagytam az illegális munkákat és mindent, ami kockázatot jelenthetett rám és a családomra nézve, de a világ legnagyobb hazugsága lenne. Amint megbizonyosodtam róla, hogy sem a MACUSA, sem pedig a hírszerzés nem lóg már a nyakamon, úgy ugrottam fejest az első pokolian veszélyesnek ígérkező melóba, mintha más nem is létezne. Azt hiszem, akkor pontosan így is éreztem. Elbasztam, menthetetlenül elbasztam mindent, az életemet, a kapcsolatomat, valószínűleg az egyetlen őszinte szerelmet, amit valaha is érezni fogok. Mindezt mi miatt? Matt Lachlan és a saját hülyeségem miatt. Akárhogy is állunk, ha legközelebb találkozom vele, nem fogok félni kimondani rá az Avada Kedavrát. Jelenleg viszont nem érdekelt Matt, ahogy semmi más sem, csak az, hogy eltereljem a gondolataimat Holdenről. Ehhez pedig kellett az életveszély. Az első munkámnál tényleg majdnem otthagytam a fogamat, csakis a vakszerencsén múlt, hogy végül ép bőrrel megúsztam (vagyis nem teljesen, mert egy khiméra megtépázott pöppet és az animágia volt az egyetlen, ami megmentett) és még a megrendelést is le tudtam szállítani. Aztán kerültem a Byrne családhoz egy még nagyobb és még komolyabb munkára, amire Brendan Byrne néhány segítőt is elküldött velem, persze szükség is volt rájuk, hogy ott legyenek. Akár mondhatnám is azt, hogy egyiküket sem áldoztam fel a nagyobb jó kedvéért, de hatalmas hazugság lenne, ugyanis néggyel kevesebben értünk vissza a melóról, mint ahányan mentünk, de legalább így én egész könnyen megúsztam. Hazaérve az első dolgom volt venni egy jól megérdemelt zuhanyt, mert már zavart a rajtam rétegződő por, vér és még ki tudja, mi egyéb organikus dolog. Ott álltam legalább másfél órát a forró víz alatt, amíg mindent levakartam magamról, aztán írtam egy levelet Mr. Byrne-nek, hogy másnap le tudom szállítani a megrendelését. Utána már csak az ágy várt egy kellemes és szükséges tíz órás szépítő alvásra. Másnap délután megérkeztem a villához, egész tűrhetően festettem. Rendbeszedtem magam amennyire csak tudtam, de a rengeteg véraláfutással és sebbel, ami a tagjaimat tarkította, nem tudtam mit kezdeni. Az önértékelesemen nem csorbítottak, büszke voltam az összesre, de az ember szeretne jobb kiállásban megjelenni az olyan fontos emberek előtt mint Brendan Byrne, akinek nem tudom, hogy a fia vagy a testőre volt-e jobb falat. Persze egyik sem jobb Holdennél. - Szép napot, Mr. Byrne. Általában abszintot szoktam inni, de nem vetem meg a jóféle koktélokat sem, úgyhogy megköszönöm. -Leültem a nekem kijelölt székre és lassan kifújtam a levegőt a tüdőmből. Meleg volt itt a nyugati parton, elszoktam tőle Angliában. -Volt ott minden, amit csak el tud képzelni, jól is jött a segítség az úton. A tárgyat egy mantikór őrizte, a szentély belsejében pedig inferusok is voltak. A mágikus csapdák nem voltak annyira vészesek, mindegyiket könnyűszerrel ki tudtuk iktatni, de a mantikórral meggyűlt a bajunk, nem is tudtuk megölni vagy ártalmatlanítani, csak gyorsan felkapni a tárgyat és menekülni. López és Fletcher is meghaltak, meg a testvérpár, akik velünk jöttek. -Nem voltam benne biztos, hogy tényleg kíváncsi a részletekre, éppen ezért eléggé tömörítve és a lényegre kitérve adtam csak elő az elmúlt hetek eseményeit. A bőrdzsekim zsebéből előhúztam egy mágikusan lekicsinyített zsákocskát és letettem az asztalra. A mélyén ott volt kipárnázva, szépen, biztonságban a jóslatokkal teli kőtábla, aminek a megszerzéséért feleltem. - Makulátlan és sértetlen, ahogy ígértem. Azt bizonyára ön is tudja, hogy elvileg el van átkozva, erről nem tudok semmit és nem is az én feladatom tesztelni, hogy igaz-e, de biztos ami biztos, a figyelmét felhívom rá.
Lorena Fontaine egy darabban, de nem sértetlenül úszta meg a görögországi üzleti utat, amire elküldtem. Nem volt ebben semmi meglepő, ha egyszerű, könnyed kirándulás lett volna megszerezni Mopsus kőtábláját, talán én magam megyek el érte, befizetve az egész családot egy vidám, párhetes nyaralásra - bár idén két hetet a Seychelle-szigeteken terveztünk tölteni, és a Byrne Galéria, illetve a Magic is Might kézben tartása miatt nehezen engedhettem meg, hogy ennél több időre kivonjam magamat a forgalomból a nyári hónapokban. Pedig Görögországot mindig is kedveltem, mind a kultúra, mind a minőségi Aethonan-tenyésztés őshazájaként. Mopsus jóslatainak megszerzése azonban olyan szakértelmet kívánt, amivel én nem rendelkeztem és nem is terveztem rendelkezni. Arra voltak a jól megfizetett átoktörők, hogy a munka veszélyes részét elvégezzék, nekem pedig csak tovább kelljen adnom az árun. Egy életre elég harcot megvívtam már, nem vágytam mantikórok közelségére. - Bizonyára akad itthon abszint is, de talán ahhoz még túl korán és már túl meleg van. De egy jó koktélhoz mindig megfelelő az idő. - Vagy éppen egy jó ír whiskyhez, de a napsütéses nyári Amerikát jobban megidézte egy megfelelően elkészített koktél. A whisky számomra a nosztalgia itala volt. - Nos, ez rendkívül tragikus, de kettőnk közt szólva, számítottam emberi veszteségre és örömmel tölt el, hogy legalább ön épségben visszatért. Legalábbis maradandó károk nélkül, ami a maguk szakmájában önmagában sikernek tekinthető, úgy gondolom. Elvettem tőle a mágikusan összezsugorított zsákot, majd a varázspálcámat rászegezve, nonverbálisan visszaváltoztattam az eredeti méretére. - Ez már legyen az új tulajdonos problémája, nem igaz? - Egy pálcaintéssel kilebegtettem az ősöreg kőtáblát a tartóból. Nem értem hozzá, tisztes távolból tanulmányoztam a finoman megmunkált kőfelületre vésett ógörög szöveget. Kétségkívül eredeti darab volt, és ebben ki is merült minden érdeklődésem a tábla iránt. Művészi értéke nem volt sok, a jóslat hidegen hagyott, pusztán pénzszerzési lehetőséget láttam benne. Ennyivel le is zártam Mopsus jóslatának ügyét, a táblácskát visszaeresztettem a zsákba, majd egy gyors varázslattal el is zártam a külvilágtól. - Nagyszerű munkát végzett, köszönöm, a megrendelő el lesz ragadtatva. Amint végzett a koktéljával, a fizetségét is megkapja. A gyors szállításért a megbeszélt összegnél valamicskével többet ajánlanék, megalapozva egy esetleges jövőbeli, gyümölcsöző munkakapcsolatot. Tudja, Miss Fontaine, nagyra értékelem a gyors és igényes munkát, a mai világban pedig nagyon nehéz ehhez megfelelő partnert találni. Különösen az önéhez hasonló, megfelelő származással párosítva. Ráérősen belekortyoltam a koktélba, majd visszatettem a poharat az asztalra az összecsukott Próféta mellé. - El is tűnődtem rajta, hogy egy önhöz hasonló, tehetséges és jó családból származó amerikai átoktörő miért dolgozott hosszú hónapokat a Gringotts kötelékében. Félre ne értsen, nagyra értékelem a Gringotts tevékenységét, de egy amerikai boszorkánytól, a maga képességeivel és ambícióival kissé érdekes döntésnek tűnik. - Tisztában voltam vele, mit keresett a Gringottsnál. Billy az MIA ügynöke volt, azonnal felvilágosított róla, milyen munkát végzett számukra a Fontaine lány. Nem véletlenül ültem le vele beszélgetni az egyszerű áruátvétel és fizetés unalmas rituáléja helyett. Talán nagyobb hasznot húzhattam ebből a fiatal nőből, mint eleinte sejtettem.
Vendég
Pént. Aug. 27, 2021 1:47 am
Byrne & Fontaine
Risk is the secret to success
Sosem zavart a tudat, hogy veszélyes a munkám, sőt, éppen ez mozgatott meg annyira, amikor ezt választottam tizenéves kölyökként. Azt hiszem, függője voltam az adrenalinnak, még ha ezt nem is voltam hajlandó beismerni. Mindig egyre több és több és több kellett, amit egy idő után már nem csak az életveszély, de a totális őrültség tudott csak kielégíteni. Nem véletlenül hagytam ott a legális küldetések relatív biztonságát a fekete munkák veszélyeiért. Persze most nem így éreztem. Jelenleg bármit és mindent megadtam volna azért a csendért és nyugalomért, ami otthon várhatott volna - otthon, Londonban. De erre esélyem sem volt, hogy megszerezzem, úgyhogy azt az egyetlen dolgot tettem, amihez értettem: elindultam megöletni magam, továbbra is sikertelenül. Hogy ehhez olyan embereknek kellett dolgoznom, mint Brendan Byrne? Ez legyen a legkisebb kellemetlenség a dologban. - Azt hiszem, ebben egyetértünk. A zöld tündér nem egy kora délutáni kellemes ital, még nekem sem, pedig már megszoktam. Azért elég alattomos dolog. -Nem volt bajom a koktélokkal sem, szerencsére, bár nem őket preferáltam. Azért az egyszerűbbeket gond nélkül elkészítettem, ha úgy volt, például egy jó kis Manhattant. A daiquirit is hiba lett volna visszautasítani. -Szerencsére még nem állt szándékomban meghalni, úgyhogy igyekeztem egy darabban hazahozni magamat… és persze a megrendelést is. -Nem volt egyszerű feladat, azt meg kellett hagynom. Sőt, ha jobban belegondolok, toplistás helyet foglalt el az eddigi legkeményebb munkáim között. De nem panaszkodtam, én akartam ezt csinálni, és őszintén, kurvára élveztem. Vagy legalábbis nem éreztem nyomorúságosan magam, már az is haladás. Csendesen figyeltem, ahogy megvizsgálja a mágikus táblát, egy rövid időre elgondolkodva azon, hogy mennyivel tisztességesebb lett volna, ha leadom a múzeumnak. A nővérem biztosan odáig lenne egy ilyen szerzeményért, ha a történetért nem is feltétlenül, hogy hogyan szereztem meg. Kár, hogy most nem akartam a tisztességre gondolni, csak arra, hogy mindent elfelejtsek, ami fájdalmat okozott. - Igazán nagylelkű ajánlat, Mr. Byrne, és ha jól sejtem, nem is lenne jó ötlet visszautasítani. Nem mintha eszembe jutott volna, szeretem, ha a munkaadóim elégedettek a teljesítményemmel és esetleg újabb remek kalandokat tudnak nekem felajánlani. -Nem akartam határozottabban kimondani, hogy szívesen dolgoznék neki még többet, pedig igaz volt. Csak féltem, hogy még a végén gyanút fog, hogy a közös munka nem csupán monetáris célok felé vinne. -Nos… ez így van. Persze érthető, a legtöbb aranyvérű nem szívesen piszkolja be a kezét, ha van helyette más, aki jobb, ügyesebb és hajlandó is megtenni. De ez így van rendjén, tudom, hogy én vagyok a különc ebben a játékban. -Meg másban is. A tekintetemmel követtem a mozdulatát és a tekintetem egy pillanatra megakadt a Reggeli Prófétán. Elég határozottan meggyőzött róla, hogy talán tényleg nem csak pletyka vagy ostoba mende-monda, amit Brendan Byrne valódi kilétéről hallottam. Remek. Visszaemeltem rá a tekintetem és néhány másodpercig az arcát fürkésztem, mielőtt válaszoltam volna. - Az illegális átoktörői munkák elvállalásával nem csak az a probléma, hogy veszélyesek, hanem hogy, nos, illegálisak is. Ami sokszor nagyobb veszélyt jelent, mint egy csapatnyi khiméra, pláne, ha az ember megbízik és együtt dolgozik egy utolsó rohadékkal, aki azonnal felnyomja és ráken mindent, amint forró lesz a talpa alatt a talaj. De éppen a származásomnak és apám pozíciójának köszönhetem, hogy ennyivel megúsztam a dolgot, ha nem az lennék, aki, biztosan sokkal rosszabb sors várt volna rám. -Nem láttam értelmét hazudni, ugyanakkor a teljes igazságot is kerültem. Biztos voltam benne, hogy sokat tud, többet mint gondolnám. De az üres réseket inkább ő töltse ki mint én.
Nem tudta akárki megszerezni Mopsus, az ókori görög látó jövendöléseit, amelyeket egy elátkozott kőtáblára véstek fel. Legfőképpen azért nem, mert a görögök tökéletesen értettek hozzá, hogyan védjék meg az értékes varázstárgyaikat és műkincseiket az enyves kezű külföldiektől - természetesen nem tőlem. Remek kapcsolatot ápoltam több összekötővel, akik a legjobb szabadúszó átoktörőkkel tudtak kontaktot biztosítani, ezzel pedig lendületben tartották a varázstárgyak alvilági adás-vételét. Nem nekem kellett az a tábla, semmi hasznát nem vettem az ókori parasztvakításnak - ugyanis, mint minden józan ésszel rendelkező ember, én sem hittem a jóslástan képlékeny, tudománynak alig nevezhető szakterületében -, de olyan magas árat kínált érte a feketepiacon egy gyűjtő, hogy ostobaság lett volna elszalasztani ezt a lehetőséget. 
