Emma Slughorn

Konzisztens: a férje és a gyerekei nem minden esetben kedvelik, hogy bizonyos dolgokban rugalmatlan, ragaszkodik a bevezetett szabályokhoz, hiszen azok adnak keretet az életüknek, és kizárólag következetesség mellett lehet eredményes felnevelni a gyermekeit. Ugyanakkor a diákjai és pedagógustársai kifejezetten szeretik benne a konzekvens attitűdjét, nem változtat a követelményeken, nem kivételez, mindig lehet tudni, mit és milyen minőségben vár el, így senkit sem érhet meglepetés.
Segítőkész: bárki bármiben akadjon el, anya, Mrs. Slughorn, a professzorasszony, nővérkém, kislányom, azonnal megoldó üzemmódba kapcsol, gondolkodás nélkül ajánlja fel az idejét, figyelmét, asszisztenciáját. Néha automatikusan vált át, kérés nélkül, emiatt gyakran elgondolkozik azon, vajon mennyire hátráltatja ezzel a gyermekei önállósodási törekvéseit, mindenesetre ameddig nem teszik szóvá, nem szabadul meg a késztetéstől.
Nagy tudásszomjú: akármibe fog bele, addig nem tágít, amíg nem tökéletesíti, legyen az horgolás a terhessége alatt - azóta is mindenki megcsodálja az ágyfutóit, poháralátéteit - vagy a szakterületén való jártasság. Bármilyen tanulmányt, könyvet, újságcikket képes felkutatni tudásának csiszolása érdekében. Hisz a tudományban, nagyra tartja az úttörőket, éles elméket - ami sokszor visszaüt, mert nem kizárólag saját magától várja el a maximumot, hanem a környezetétől is, ezen viszont egy másik tulajdonsága tompít.
Empatikus: tudni egy dolog, érteni egy dolog, de átérezni valami egészen más. Sok látószögből vizsgálja meg a tényeket, eseményeket, állításokat, az általános kétpólusú gondolkodás helyett prizmaként bontja meg a beérkező információt. Hatalmas szíve és még hatalmasabb együttérző készséget tudhat magáénak, ami lehetőséget ad ennek kihasználására - bizonyos diákok előszeretettel élnek vissza vele, azonban elég egyszer lebukniuk ahhoz, hogy tartózkodóvá váljon velük szemben. Aki kiesik a kegyeiből, az megtapasztalja, miért nem (volt) érdemes kockára tenni. Megbocsátó, de nem mindenáron naiv.

Hoppanálástól kissé dezorientáltan érkezik, apját a tévé előtt találja, ölében széthajtott újság, olvasó-szemüvege mögül felpillant, nem csodálkozva, inkább aggódón. Emma összepréseli ajkait, félig elfordulva, egy díszkacsát nézegetve veti oda:
- Ezek szerint már beszéltél vele.
- Természetesen. A férjed, és úgy gondolta, nálam kötsz ki végül. Jót akar neked, beláthatnád.
- Ne legyél ennyire lekezelő – hisztériás kislányokat megszégyenítő végletességgel kap a porcelánkacsa után, markába zárja, csinos kis nyakát szorítja. Az anyja imádta őket, szenvedélyesen gyűjtötte a párjukat, emlékszik még, gyerekként mennyire szeretett a régiségvásárok végeláthatatlan útvesztőiben eltévedni, nézni a plédekre, asztalkákra halmozott csetreszeket, kutakodni, felfedezni, keresni valamit szemmel, amelynek a létezéséről nem is tud.
- Nem vagyok lekezelő – kisimítja a félbehajtott újságot, visszatér hozzá, valószínűleg különösebb megerőltetés nélkül fel tudja venni az Emma érkezésétől elejtett fonalat. Mindig csodálta benne ezt a rendíthetetlenséget, az életfilozófiát, amely szerint az élet egy folyó, és semmilyen esemény nem zavarhatja meg a sodrás irányát. Olyan könnyedén hömpölyög végig az élete, Emma viszont mindenbe beleakad, mindenfelé partot mos, minden összezavarja az áramlatait, kiönt és visszahúzódik. Most mégis dühíti apja közönye, szenvtelensége.
- Úgy érzem, nekem ez nem megy, egyszerűen képtelen vagyok rá – leroskad a pamlagra, délutáni szieszták, szerecsendió illatú családi összejövetelek rohanják meg, szinte letaglózóan.
- Mindenki így érzi, kedvesem, édesanyád is szenvedett hullámvölgyektől, ez természetes velejárója az első pár hónapnak. Idővel mérséklődik.
- Úgy érzem, másról van szó. Nem is tudom, többről. Mintha minden pillanatnak őrjítő súlya lenne, mintha összepréselne. Nem tudom – zavartan játszik a kézzel festett nippel, nincs két egyforma, hallja édesanyja szavait, mindig annyira türelmesen, szeretettel magyarázott, belőle valahogyan hiányzott a tétlenség, a zavar, egyfajta nyugtalanság, bezzeg Emma csordultig telt mindegyikkel.
- Hogy érted?
- Nem tudom, egyik nap még akadémista voltam, tudtam, mit akarok, tudtam, mit kell tennem azért, hogy elérjem, csak úgy tudtam, és nem féltem tőle, nem torpantam meg, most pedig… Nem tudom, apa, borzasztóan fáradt vagyok. Ők pedig csak sírnak, Merlinre, állandóan sírnak – könny futja el a szemét, lehajtott fej, a megadás tiszta aktusa. Nincs ereje megküzdeni vele.
- Főzök egy teát, pumpkin, várj meg itt, és beszélgetünk, rendben?
Enervált vállrándítást kap válaszként, mire visszaér a teával, Emma már alszik – és szabadságról álmodik.

Egyenletes és szeretetteljes mozdulatokkal csutakolja le a legkisebb termetű, pej aethonan kancát, amely unottan – de Emma úgy képzeli, hálásan – legyezget a már kifésült farkával. Vékony bőrkesztyűvel simít végig a mar mentén, apró hibákat, összetapadt, mikroszkopikus csomók után kutat, majd továbbhalad a szügy felé, reflexszerűen és gyakorlottan. Minden rendben van, kis szerencsével még a délutáni tea előtt végez, vethet pár pillantást a gyerekeire, mielőtt tanulni és gyakorolni küldené őket. Bizonyos rítusokhoz ragaszkodik, családi egység meg- és fenntartása fontos, Leonard persze többször késik, Bernard pedig többször felejti el, mint nem, de legalább Dorothy jelenléte biztos pont, és soha, semmilyen körülmények között nem szeretne csalódást okozni a gyerekeinek. Kaotikus univerzumában ők jelentik a középpontot, a stabilitást.
- Elnézést, meg tudná mondani nekem, hol találom Ms. Slughornt?  – Kellemes, mély tónusba hajló hang, a pej elégedetten fúj egyet, Emma gyanakvóan pillant a váratlanul felbukkanó férfira.
- Szabad megkérdeznem, milyen ügyben keresi?
Ki kell javítanod, szólal meg mélyen egy hang, egy aprócska, szabálykövető, feddhetetlenséget megkívánó, rendben és őszinteségben bízó hang, azé az Emmáé, akinek lennie kell. Aki lett belőle a posztpartum depresszió, a kétségbeesés, a tanácstalanság után.
- Minisztériumi ügyben.
- Talán bajba került Ms. Slughorn?
- Semmiképpen, erről biztosíthatom, kisasszony.
- Professzor – javítja ki, rosszul, nem teljes őszinteséggel, nem úgy, ahogyan a kötelességtudata diktálná. De miért ne lehetne egyszer, egyetlen egyszer Emma, nem pedig Leonard Slughorn felesége? A döbbenet utófoszlányát kapja el pillantásával, elégedett mosollyal válaszol. – Tehát nem kerültem bajba, Mr. …?
- Dawlish – enyhe zavarral mutatkozik be, mulattató, gondolja Emma, a férfiak tudatlansága és a prekoncepcióik megdöntése után keletkező feszélyezettsége. – Ne haragudjon, nem gondoltam volna, hogy…
- Mr. Dawlish, kérem, ne hozza magát még kellemetlenebb helyzetbe, mindkettőnk érdekében – komolynak sem tudna hangzani, szája sarkában továbbra is mosoly játszik. – Szóval, szabad tudnom, miért keres meg a délután közepén, tanítási időszakban a minisztérium egyik munkatársa?
- Persze, hogyne. Egy felkérésről lenne szó, a Szent Mungó és a Varázslény-Felügyeleti Főosztály részéről. Szakértőként és kérdéses ügyekben referensként számítanának önre bestiatámadások esetén. Esetleg felfáradhatunk az irodájába, hogy nyugodtabb körülmények között egyeztessünk?
Öltöny, oxfordi bőrcipő, kifogástalan úriember. Nem, semmiképpen sem viszi fel az irodájába. – Mr. Dawlish, jelenleg elfoglalt vagyok, amint azt ön is láthatja, viszont jöjjön közelebb, vegyen fel egy kefét, és segítsen nekem. Ennél nyugodtabb helyet az egész birtokon nem találnánk, higgye el. Mindig a ló fara vagy csüdje felé haladunk.

Első ránézésre egy jó megjelenésű, decens hölgy látszatát kelti, aki pontosan tudja, hogyan vasalja ki tankönyvi mintára a blúzait, és melyik fülbevalóját melyik ruhájához illik viselni. Édesanyjától örökölte eleganciáját, vele sosem fordulhat elő, hogy össze nem passzoló fehérneműt vegyen fel, vagy a szoknyája ráncos maradjon, a makulátlanság megőrzésének érdekében minden apró, trükkös bűbájt elsajátított. Frizurája tökéletes laza hullámokat prezentál, nem érheti váratlanul egy éjszakai üzenet, hívás, sürgős elintézendő dolog. Ruhatárát hasonló kifinomultság jellemzi, pasztellárnyalatok és kellemes földszínek, karcsú alakján szinte bármi jól mutat. Diákjai az óráin lepődnek meg, ahol hasonló stílusossággal jelenik meg - kényelmes ruhadarabok formájában. Magas derekú farmerok, feltűrt ujjú női ingek, parka- és viharkabátok, keskeny orrú, hosszú szárú bakancsok, esetenként lovaglócsizma. Haját fonatokkal és csinosan felfogott lófarokkal teszi gyakorlati oktatás-kompatibilissá.