Pixie White

Elsősorban, minden elfogultság nélkül cukinak nevezném magam. Mármint, elég, ha rám nézel, vagy csak megjutalmazlak a legszebb mosolyommal, és máris elolvadsz. Mégis, ki tudna ellenállni nekem? Oké, oké, jó sokan, de csupán azért, mert nem tudnak eléggé értékelni.
De azt senki nem tagadhatja, hogy ne lennék barátságos. Szeretek magam köré barátokat gyűjteni, ezért akár az utcán is képes vagyok bárkit leszólítani csak azért, hogy beszélgessünk egy kicsit. Egyedül a szemben lakó hentesfiúhoz nem mertem még bekopogni, pedig arra gondoltam, hogy ha meglátogatnám, akkor vinnék neki egy kis csirkepaprikást, mert tudom, azt szereti. (Amúgy sok időmbe került, mire kiderítettem azt, hogy mi a fene az a csirkepaprikás, azóta is gyakorlom az elkészítését, mert nem vagyok biztos az ízében…)
Egyébként a kreativitásomat szeretem a főzésben kiélni, annak idején megpróbálkoztam naplóvezetéssel és rendes írással is, de ez inkább csak jegyzetkészítéssé korcsosult. Nem tehetek róla, de amióta Lulu azt mondta, hogy figyelhetnék Mr Ollivanderre, azóta ráébredtem arra, hogy mennyire is érdekesek az emberek és a szokásaik. Persze, később Lulu azt mondta, hogy csak viccelt, de ezt nem hiszem el, szóval azóta is nyomon követem Mr Ollivander, Kormi és Stuart csatáját a szomszéd házban.
De annak ellenére, hogy sokat tudok, mégis lakatot tartok a kicsi számon, illetve azt a tömérdek jegyzetfüzetet is bűbájjal védem, amelyekbe a megfigyeléseimet vésem. Lehet bizalmatlankodni velem szemben, de a titkok nagyon is jó kezekben vannak nálam.
Megbízható, lelkiismeretes és figyelmes embernek tartanak, akinek a jókedve hamar átragad másokra. Időnként hajlamos vagyok őrülten édes álmokat dédelgetni, anya reménytelenül romantikusnak tart emiatt. Szerinte a ragaszkodó természetemmel elijesztem a férfiakat, bár én úgy tartom, hogy csak nem találkoztam még a nagy Ő-vel. Vagyis, jelen pillanatban úgy érzem, hogy megtaláltam őt, ezzel kapcsolatban meglátjuk mit hoz a jövő, azonban türelmes vagyok, és kivárok.
Addig pedig odaadóan gondoskodom a néniről, aki befogadott, és azóta is a lányaként kezel. Én pedig, hogy megháláljam a nagylelkűségét, folyton ugrok minden szavára.
Tudom mit jelent a hűség és a kitartás. Soha egyetlen szerettemet se hagytam még cserben: ha szükségük van rám, akkor meghallgatom, vagy bátorítom őket, ha pedig lehetőségem van másképpen is segíteni, akkor addig nem nyugszom, amíg közös erővel meg nem oldjuk a problémát.

Azonban számos erény mellett rendelkezem olyan rossz tulajdonságokkal, amelyek talán másokat zavarhatnak bennem. Példának okáért, hallottam már a hátam mögött, hogy furcsának és kiismerhetetlennek titulálnak, de szerintem ez csak azért van, mert az amerikai szokásaim nekik nagyon szokatlanok. Ettől függetlenül azonban valóban szeszélyes és teljesen spontán vagyok, mert a szabadidőmben úgy gazdálkodok az időmmel, ahogy akarok, és néha bizony előfordul, hogy a hentesüzletnél való lebzselés, vagy a város felett galambként repkedés jobb mókának tűnik, mondjuk egy moziestnél.
Talán túlságosan is gyakran ütöm bele az orromat olyan dolgokba, amelyek nem tartoznak rám. Bizonyítékom van arról, hogy Mr Albright csalja a feleségét, vagy hogy Mr Ollivander egyik hobbija Stuart lábtörlőjére pakolni a macskakakit. Mondhatnám, hogy a „hiszem, ha látom” elv alapján élek, de számtalanszor vágtak már át, és hitettek el velem olyan dolgokat, amin később nagyon meglepődtem. Ettől függetlenül azonban újra és újra esélyt adok az embereknek.
Kivéve persze apámnak, akivel annyira összekaptam, hogy engedetlenségből – és Lulu felbujtásából – Londonba költöztem, és azóta itt tengetem a mindennapjaimat a Zsebpiszok közben. Akik ismernek, attól tartanak, hogy nem fogom túlélni ezen a környéken, de ők nem tudják micsoda átváltozóművész vagyok, amelyhez egy jó adag energikusság is párosul. Higgyétek el nekem, nagyon könnyű lezsibbasztani az emberiséget, onnantól már egyenes út vezet az eliszkolásig.
Amikor kicsi voltam, akkor imádtam a Szépség és a Szörnyeteg mesét, így nem csoda, hogy gyakran az utcán sétálva elfog a vágy, hogy Belle dalát dúdolgassam, ettől csupán az tart vissza, hogy akkor egy tömegpusztító fegyvert eresztenék el, és vélhetően fél London halláskárosulttá válna.
Ici-picit félénk is vagyok, legalább is, ha szerepelnem kell, vagy amikor éppen életem szerelmének készülnék bevallani, hogy mit érzek iránta. Ezért is gondoltam azt, hogy mivel a férfiak szívéhez a gyomrukon keresztül vezet az út, így Stuart szívét majd csirkepaprikással fogom elnyerni.

2020. 07. 19.

5:40. Szól az ébresztőórám, én pedig totál kómás fejjel kitántorgok a konyhába a reggeli feketémért, miközben az készül, előkészítem Gerbera néni gyógyfőzeteit, amiket reggelente kell bevennie.

5:56. A reggelim után kinyitom az ablakot, odalent már felbukkan egy-egy járókelő, ki-ki a maga dolgára igyekezve. Még akad pár percem Mrs. Cheevers ébresztéséig, így animágusi formát öltve kirepülök az ablakon.

5:56-5:59. Teszek egy gyors kört a környéken, és majdnem neki repülök valaminek, amikor látom, hogy Mr. Ollivander ismét macskakakit vágott Stuart lábtörlőjére. Ha önmagam lennék, akkor felvisítottam volna a röhögéstől, így azonban csak röppályát tévesztve hasítok tovább a levegőben, bízva abban, hogy nem fogok felkenődni az első lámpaoszlopra.

06:00-06:01. Gerbera néni úgy horkol, hogy a saját hangomat nem hallom, amikor ébresztgetni kezdem. Pedig ideje lenne lassan felkelnie, hiszen rengeteg dolgom akad mára, és nem akarom elszalasztani a lehetőségemet arra, hogy ismét a szomszéd ház párkányán gubbasztva csodáljam Őt.

06:01-7:34. Miután Gerbera nénit sikerült legédesebb álmából felvernem, megreggeliztetem és megtornáztatom egy kicsit, azután pedig leülök vele beszélgetni. Megtárgyalom vele, hogy Gilbert Ollivandert megint felhúzta a szomszédja, majd az ábrándos tekintetem kapcsán a néni alaposan kifaggat, hogy miért vágok ilyen hülye fejet. Bevallom neki, hogy tetszik nekem a szemben lévő házban lakó srác, de nem tudom miként közeledjek felé. Gerbera néni azt a tippet adja, hogy derítsem ki milyen kajákat szerez, és lepjem meg valamivel.

7:34-10:59. Időként ki-kilesek az ablakon, de egyébiránt nagytakarításba kezdek, így nincs annyi időm másokat figyelni. Mrs. Cheevers a kedvenc karosszékében ülve hallgatja a rádiót, amíg én a konyhában mosogatok.

11:00-13:22. Egy percre sem állok le, a rádióból szóló dalokat énekelgetve-riszálva seprek és mosok fel, persze miután befejeztem a mosogatást, a törölgetést. Leviszem a szemetet is, közben beadom a következő gyógyitalok Gerbera néninek, aki a Reggeli Próféta legújabb számát kezdi olvasgatni. Pedig már nincs is reggel.

13:46. Megérkezek a hentesboltba, ugyanis főzni szeretnék valami finomat, ahhoz pedig húsra van szükségem. Nagyot dobban a szívem, amikor meghallom Stuart ismerős hangját, és akaratlanul is már kongatom az esküvői harangokat, amikor átveszem tőle a húsokkal teli zacskót. Azt hiszem, Lulu erre mondaná azt, hogy én minden szerelmemnél hasonlóan viselkedek, pedig ezerszázalékban biztos vagyok, hogy ez most teljesen más.

13:48-13:52. Még egy kicsit mászkálok a hentesbolt körül, és lopva lesek be az üzletbe, csakhogy egy pillanatra elcsípjem a fiút. De nem maradhatok sokáig, mert a hússal is foglalkoznom kell, és Gerbera nénit se hagyom egyedül sokáig.

14:00 körül kezdek főzőcskézésbe, és ezúttal valami pörköltszerű receptnek állok neki, ugyanis az utóbbi időben sok időt töltök azzal, hogy arról a környékről származó recepteket sajátítsak el. A fejembe vettem, hogy meghódítom őt, vagy a gyomrát. Közben folyamatosan leskelődök, és látom, hogy Mr Albright barátnője megérkezik hozzá. Szinte biztosra veszem, hogy pár órát eltöltenek majd egymással. Aztán megpillantom az új orosz szomszédot, aki valami súlyosnak tűnő sporttáskát cipel magával, a tekintetem aztán Burke-ék üzlete felé vándorol, ahol azt látom Priscilla hevesen gesztikulálva magyaráz Archie-nak, akit nem igazán hat meg a dolog. Néhány suhanc pedig behúzódik egy kapualj alá, amikor aurorok haladnak el mellettük. Ismerem őket, szerves részei az életemnek akkor is, ha ők nem tudnak róla. A konyhában mennyei illatok terjengenek, egyáltalán nem olyan, mint amikor az egyik lakó kutyusa, Bennie lepisili a folyosón lévő virágot.

16:20-kor aztán evés után bekapcsolom a televíziót, mert éppen Gerbera néni kedvenc műsorát adják, én pedig nekiállok mosogatni. Mondtam már, hogy utálok mosogatni? De legalább amíg a néni a tévével foglalkozik, addig nekem akad egy kis szabadidőm, így a külsőmet kicsit megváltoztatva kilépek az utcára.

16:25 körül bukkanok Stuart nyomára. Vajon tudja amúgy, hogy tisztában vagyok vele, hogy mit csinál? Szegény fiú. Ha ennyire éhes, akkor lehet tényleg meg kellene lepnem valami étellel. Mindenesetre olyan ügyesen leplezem magam, hogyha esetleg meg is torpan, hátra is fordul, többnyire időben elbújok, amikor pedig nehezebbé válik a követése, akkor elrejtőzök, és galambformában követem őt. Nagyon szeretnék vele beszélgetni, hiszen olyan aranyosnak tűnik, mégsem tudom miként kezdhetném. Ezért csak a távolból figyelem őt, egészen hazáig követem immár galambbőrbe bújva. Ott egy kicsit elidőzök az ablakpárkányán, hátha esetleg előttem tervezik átöltözni. Szerencse, hogy galambként nem tudok elpirulni, pedig számtalan ilyen arcpirító esetbe futottam már bele megfigyelői karrierem során.

17:40-kor véget ér a műsor, így kénytelen vagyok magára hagyni Stuartot. Visszatérek a kis lakásba, hogy segítsek megmosdatni Mrs. Cheevers-t. Nem szeretem ezt a részét a napnak, ugyanis a néni finoman szólva rendelkezik némi felesleggel, és egyedül nehéz őt mozgatni.

18:00-tól este nyolcig az ablakban ülve írom a kis jegyzeteimet: Miss Sokolova hazaért, azt hiszem, Burke-ék is lecsillapodtak, Mr Albright elköszönt a szeretőjétől, Bennie-t pedig végre levitték sétálni. Egy újabb csapat auror masírozik végig az utcán, miközben én Gerbera nénivel csevegek. Én vagyok az ő szeme és füle. Ő pedig élvezettel hallgatja a történeteimet, miközben tippeket ad, hogy miként szerezhetnék magamnak barátot.

20:24. Gerbera néni elszundít, így megigazítom a takaróját, és óvatosan becsukom magam után a szobája ajtaját. Ezek után már a saját ablakomban könyökölök, és figyelem a szomszédos házat. Ábrándos szemekkel, sóhajtozva veszem elő a ceruzakészletemet és egy papírt, aztán firkálgatni kezdek.

21:45. Az utcában mozgolódnak valakik, de nem tudom mi a fenét akarnak. Az egyik lakóház felé lopakodik két alak, és felfeszítik a zárat. Nem tudom kinek szólhatnék, azonban attól tartok, hogy megpróbálnak ide is bejutni. A bejárati ajtóhoz sietek, hogy védővarázslatot olvassak rá, aztán visszamegyek a szobámba, de amikor legközelebb kilesek az ablakon, már nem látok senkit.

22:02. Zuhanyzás után az ágyamba bújok, még vetek egy utolsó pillantást az utca túloldalára, aztán felemelem az éjjeli szekrény pihenő romantikus könyvet, amit a napokban kezdtem olvasni. Annyira jó! Én is szeretnék egy ilyen szerető partnert találni! Bevallom, főként mióta eljöttem otthonról, nagyon magányosnak érzem magam. Ezért is olvasgatok ennyi szerelemről szóló történetet. Remélem, egyszer rám talál majd a boldogság…

23:17. Ideje nyugovóra térni, holnap egy új nap, új történésekkel, de egy valami szinte soha nem változik: Mr Ollivander telebombázza Stuart lábtörlőjét Kormi végtermékével.

Az első szembetűnő dolog velem kapcsolatban, hogy pici vagyok. Pici, törékeny és szörnyen vékony. Ennek ellenére rengeteget tudok enni, mert valami oknál fogva nem tudok hízni. Ezzel a tulajdonságommal pedig rendszeresen visszaélek, és a barátaim gyakran szörnyülködnek azon, hogy néha kétszer annyit megeszek, mint ők, meg se kottyan nekem.
Alapjáraton anyukámtól örököltem a szőke hajt és a kék szemeket, ahogy a metamorfmágiát is. Így ha kedvem támad, akkor bármikor és bárhogyan változtatom a testemet, annak érdekében, hogy mások szemében ne legyek feltűnő. Szeretek a háttérben maradni, ezért pluszban egy barátnőmmel három éve kezdtük meg az animágiával kapcsolatos tanulmányainkat. Hamar rájöttem, hogy jól megy az átváltoztatástan, és mindig is szerettem volna rendelkezni ezzel a képességgel, szóval addig nem nyugodtam a fenekemen, így el nem sajátítottam. Azóta pedig szinte napi rendszerességgel lehet látni egy hófehér, kékszemű galambot röpködni a Zsebpiszok közben. Szerintem néhányan amolyan démoni teremtményként tekinthetnek rám, hiszen hallottam pletykákat egy galambról, aki állandóan bámul mindenkit. Ki más lenne az, ha nem én?
Emberi külsőmre visszatérve nem sokat tudok mondani magamról: széles mosollyal ugrálok körbe bárkit, aki egy kicsit is engedi nekem, hogy szeressem. Az arcomon akad néhány szeplő, másokat talán zavar, de én így szeretem őket, és mindegyiket elneveztem egy-egy crushom után.
Imádok változatosan öltözködni, azonban a kedvenceim a szemüvegek. Nem tudom miért, de betegesen vonzódok a szemüvegekhez meg a karkötőkhöz is amúgy.