Nem láttál semmit, nem történt semmi - Greg & Devon
Vendég
Kedd Jún. 15, 2021 5:38 am
Greg & Dev
Pocsék napok vannak a hátam mögött gyakorlatozás és vizsgák szempontjából is. Mióta anya tudja, valahogy sokkal könnyebb a teherrel bírni, de okvetlenül megeskettem rá, hogy nem fogja senkinek sem elmondani a családból, mi történt. Nem kell apa haragja, a bátyám megvetése, amiért ennyire elszúrtuk. Én még mindig megoldást keresek, még benne vagyunk az első három hónapban és néha úgy kelek fel, ezt végigcsináljuk, néha pedig a pokolba kívánom az egészet és megoldásokon agyalok. Ahogy a mai nap is az jár a fejemben, hogy csak meg kellene Dominak innia valami hatékony bájitalt és a gondokat letudnánk. Aztán azt már senki ne kérdezze, hogy keveredek a bátyám munkahelyére a sok negatív gondolatom között, de amikor benyitok hozzá és találkozik a tekimtetünk, akkor mégis végtelenül zavarossá válik minden. Mit keresek itt? - Szia. - úgy köszönök neki, mintha a fogam húznák, miközben becsukom magam mögött az ajtót. Nem is tudom hogy kerülhetném meg a témát úgy, hogy ne jöjjön rá a dologra, mert majdhogynem lehetetlen. - Rég láttalak. - jövök itt az első sablon dumával, ami részben igaz is, de eddig egy percig nem vágytam arra, hogy lássam is őket, most pedig itt vagyok. Mégis. - Anya azt mondta ritkán tartom a kontaktot. - ez a valaha volt legnagyobb kamu, ami megtörténhetett, hogy kiejtek a számon, de már mindegy. Csak megvonom a vállam és inkább a helyiségben lévő kis csecsebecséket kezdem el tanulmányozni, képzelem az ő legnagyobb örömére. Túl kellene esni. - Tudsz valami ütős bájitalt? - ha nem lenne szükségem rá, be sem tettem volna ide a lábam. De sajnos nem így van és mivel otthon nem is szeretnék megjelenni a legutóbbi incidens után, így a legsemlegesebbnek az üzlete tűnt. Tudom, hogy itt mindig rohadtul ráér, mert csak az alkalmazottait vegzálja, hogy megdolgoznak-e az utolsó knútjukért is. Sóher geci a bátyám.
❂ Megjegyzés ❂ Zene ❂ Szavak ❂
Vendég
Hétf. Júl. 26, 2021 3:45 pm
Vonvon & Greg
Ha a világ kevésbé szánalmas emberekkel lenne tele, lehet, hogy én is másképpen viselkednék. Az is megeshet, hogy nem lennék én a családban és itt se az ügyeletes szar arc. Néha minden zavart, a tücskök ciripelése éjszaka, a madarak csicsergése nappal, de megesik olyan is, hogy minden elmegy a fülem mellett amit meg kellene hallanom. Tudomást sem veszek a környezetemről ha éppen olyan a kedvem. Most olyan hangulatom volt, hogy csak egy bizonyos dolog érdekeljen. Az üzletem. Nem a benne dolgozók miatt, szó sincs erről, hogyha megtehetném mindegyiket kirúgnám, mert ha nagyon akarnék akkor találnék kivetnivalót mindegyikükben. Csak sajnos egy idő után senki sem akarna itt dolgozni, ezért igyekszem visszafogni magam. Ha épp a rossz időszakomon megyek át, akkor nyilván jó messzire elkerülöm ezt a helyet és az embereket is úgy összességében. Meg kell, hogy mondjam, amióta kevesebbszer zaklatom fel a családi hülyeségekkel magam, azóta egész normális vagyok. Egyszerűen csak az kell, hogy tudomást se vegyek az öcsém és az anyám balfaszságairól, mert hót unalmas kezd lenni utánuk áskálódni és keresni bennük a hibát. Az tény, hogy sosem leszek velük egy szinten. Ugyan, miért lennék? Épp az egyik polcot vizsgálom, hogy kideríthessem mi az amire még szükség lehet és a keleténél is sokkal jobban megy a vártnál, amikor kellemetlenül csengő ismerős hangra lettem figyelmes. Nyomban az ajtó irányába pillantottam, persze, hogy nem hittem a szemeimnek. Most szerencséje van, hogy nem kettesben vagyunk itt. Nyilván valami olyasmivel válaszolnék vissza neki, hogy „Szervusz, jó hogy itt vagy, de Neked, kívül tágasabb.” Mégse teszek így, bármilyen szívesen is elküldeném őt. Elég rossz példát mutatnék ezzel az eladóimnak. – Szervusz Devon! – köszönök vissza, direkt nem a „Csá tesó!” köszönést használva, az elég váratlan lenne tőlem, maradjunk annyiban. A megjegyzésén, hogy rég találkoztunk és anyánk szerint ritkán tartja a kontaktot, csak szemet forgatok. Jobb ha nem jegyzek meg semmi olyat, ami okod adna neki arra, hogy elkezdjen itt nekem hisztizni és anyánk nevét felemlegetni. Semmi joga nincs hozzá, hogy anyánkkal jöjjön itt nekem, mert nem hat meg egyáltalán. Még mondta volna azt, hogy esetleg apa parancsolt rá, na azt jobban elhittem volna és talán engedtem is volna neki, de így… – Attól függ mire kell. Ha magadat akarod kiütni valamivel, akkor nem segíthetek. A drága anyánk nem hiszem, hogy díjazná, ha megadnám hozzá a receptet. – vágok neki valami savanyú képet, már csak azért is, de inkább visszafordulok a polchoz, aminél elkezdtem jegyzetelni, hogy mi hiányzik és miből kell beszerezni.
Sosem díjaztam a bátyám észjárását. Volt benne valami zavaros és követhetetlen, pedig ha igazán megemberelte magát, akkor nem lehetett volna oka semmiféle panaszra. De nehéz volt úgy elvonatkoztatni ettől, hogy tudtam, milyen viselkedést rejtegetett el mindenki elől. Apánk valami egészen beteges elmét nevelt belőle a rossz értelemben. Akár meggyőződhettem volna arról is, hogy egy szép napon ő sem bírt volna vele, ha épp becsavarodik. De most igyekeztem nem azt szem előtt tartani, hogy mit művelt néhanapján anyánkkal, csak egyszerűen vettem egy nagy levegőt és beléptem az üzletébe. Nem azért tettem, mert annyira nem létezett volna választási lehetőségem, sőt millió és egy hasonló üzletet találtam volna a közelében is. De itt mindig a különlegesebb darabokat lehetett fellelni és mivel nem csattant ki a népszerűségtől a hely, nem tolongtak az emberek. Számomra ez tökéletes volt. - Hadd hívjam fel a figyelmed arra, hogy most a vevőd vagyok és te készségesen kiszolgálsz. - mikor nyílt ki ennyire a csipám? Amikor mondjuk feje tetejére állt az életem és kénytelen voltam jobban megemberelni magam. Úgy sokkal jobban, mint eddig valaha is. - Egyébként kár takaróznod anyánkkal, sosem spicliskedtem. Az a te műfajod. - végül megálltam a pultnál vele szemben és mélyen a szemeibe néztem. Rá akartam hagyni a választás lehetőségét, mert én ehhez nem értettem igazán. - Szóval még mindig áll a kérdésem, tudsz olyan szert, ami azonnal hat, olyan hatóanyagot tartalmat, ami visszaállítja a mentruációs ciklust és a rendet odabent? - nehéz volt úgy kerülgetni egy témát, hogy nem igazán tudtam volna másképp körülírni, mint ami amúgy is volt? De nem adtam fel és a tekintetét is álltam, akár rájön ennyiből, akár nem. A bátyám bármennyire is szerettem volna sok minden volt, de hülye nem. Nekem pedig most épp szükségem volt a segítségére, ha tetszett, ha nem. És csak remélni tudtam, hogy nem kinevetni fog vagy vegzálni az alkalmazottjai előtt, mert azzal ő égetné a családunkat, mint a rongyot. Mondjuk... Amennyire omladozik az egész, annak már olyan mindegy, hogy most kapja mrg a kegyelemdöfést, vagy a későbbiekben valamikor valakitől máskor. Hisz a látszat és az eszmék fontosak, nem igaz? Ja pardon, az mindig is apánknak volt fontos, nem is neki. Szóval hogy egy kicsit jobban kapcsoljon és ne akarjon véletlenül se parádésan hülyét csinálni belőlem, kénytelen voltam még egy apróságot bedobni neki. Végtelenül el lehettem keseredve, ha komolyan ilyenekre vetemedtem ahelyett, hogy megvenném végre azt a rohadt kiságyat. De azt annyira korainak éreztem, sőt teljesen tőlem idegennek, hogy nem is akartam rágódni ilyeneken egy percig sem. - Esetleg kijöhetsz a pult mögül is értékesíteni a termékeidet, igazán nem törik le tőle a kezed. - kínos merengésemből végül úgy döntöttem, hogy invitálom őt, mielőtt még én adnék pletykaalapot az alkalmazottainak, hogy aztán kiröhögjék, amiért egyértelmű elküldéssel reagálna. Ugye nem szeretné, hogy idáig fajuljanak a dolgok? Tisztában voltam azzal az egészen aprócska ténnyel, hogy a legutóbb is milyen nehezen szedte össze ezt a néhány alkalmazottját. A pénz és a kényelem márpedig nagy út volt, főleg nála. Ha a bátyám nem is volt kiszámítható, az igényei ezzel szemben aránytalanul nagyok voltak. Mimdenkinek lehet gyengéje. És én sem akartam annál tovább rabolni az idejét, mint amennyire szükségesnek találtam. Mindketten jobban jártunk volna, ha csak szó nélkül árut váltunk és nem zavatjuk tovább egymás társaságát.
❂ Megjegyzés ❂ Zene ❂ Szavak ❂
Vendég
Szer. Okt. 27, 2021 10:19 pm
Vonvon & Greg
Kellemetlen meglepetésként ért, hogy ez a kis bugris, anyánk elveszett gyöngyszeme pont most állított be ide, amikor én is itt vagyok. Mintha megérezte volna, hogy mikor kell ide tolnia a képét, mert ilyen vagy olyan kedvemben talál. A ritka alkalmak egyike, hogy én is itt vagyok, legtöbbször mással foglalkozom – lényegtelen, hogy mivel – és hagyom szunnyadni a munkásaim idegeit két nap erejéig. Nem bízom meg bennük, ők sem bíznak meg bennem, nyilván a legféltettebb félelmüket nem fogják megosztani velem, azt se fogják megmondani, hogyha tőlem félnek, pedig velük még eddig elég kedves voltam. Elég kedves ahhoz, hogy ne dobjam ki egyiküket sem. Unottan pillantok fel az öcsémre és mérem végig őt, amikor kiejti a száján azt a bizonyos mondatot, amire figyelnem is kellene. Vajon mióta vágták így fel a kis cserépedény nyelvét? Ez is anyám nevelése, látszik, ki is üt az öcsémen rendesen. Bezzeg ha az elején nem kényeztette volna el így, most a kis nyápicnak nem lenne ekkora nagy bizonyítási vágya. – Én a tulaj vagyok, nem az eladó drága öcsém. Azt hitted ennyire lealacsonyodom? – bárgyún vigyorogtam rá. Őszintén nem tudom mit képzelt amikor meglátott itt. Hogy ennyire lealacsonyodom és a saját boltomban kezdek el kereskedni és eladni? Ugyan! Selwyn vagyok, bármennyire is közkedveletlen, de attól még a család része és hiába hiszik azt, hogy keveredem az alja néppel, nem fogok. Arra azonban pont alkalmasak, hogy eladók legyenek itt helyettem is. Tanácsokkal, kiszolgálással ők foglalkoznak nem én. Jómagam csak az ellenőr vagyok a fegyházban ha úgy tetszik. – De a kedvedért most kivételt teszek. – baljóslón néztem rá és kiléptem a pult mögül az öcskös kedvéért, amint mellé értem majdnem hátba vágtam szerencsétlent, amikor a spicliségről fecsegett, de inkább meghagytam a gerincét, még szüksége lesz rá az elkövetkezendő szenvedéseiben, amit az életben fog megtapasztalni. – Tudok, többet is mint szeretnék. De kétlem, hogy te megérdemled a szert. Te akarsz elvérezni vagy mást akarsz elvéreztetni? – természetesen eszem ágában sem volt megmondani neki a megfelelő kombinációt az ilyesféle szerekről, neki meg pláne nem. Ezt persze még nem kell tudnia, a kíváncsiságom is csak azért van, mert az érdekel kin akarja használni. Ha azt mondja, hogy magán – amin egy kicsit meglepődnék, de nem lepne meg ha kiderülne róla, hogy a nadrágja alatt más van, mint eddig gondoltuk, de minden értelmet nyerne a múltban, ettől függetlenül – akkor még lehet, hogy átgondolom. – Többféle oka van annak, hogy a dolgok nem működnek rendben odabent. Hacsak néhány napról van szó, akkor felesleges pánikolni, lehet, hogy a stressz okozza, a hormonok, ilyen-olyan hiány, ezen az idő segít vagy az erre specializálódott medimágus. Ha többről van szó… – ennél a résznél jó alaposan megnéztem az öcsémet és komoly fejet ábrázoltam, mint aki valami halálos átkot készül kimondani rá. – Akkor el kell mondanod, hogy kinek akarsz ártani. Magadnak azzal, hogy ezt csinálod, annak akinek ezt beadod vagy annak akit még nem is ismersz, ha olyan esetről van szó. – eddig tartott a madár nyelvem és még mindig nem vagyok benne biztos, hogy megérdemli a segítségemet. Egyáltalán nem megnyugtatni akartam őt ezzel, akármit is képzel most. – Ha varázslényről van szó, mondjuk egy vemhes kneazle-ről, akkor hagyd az állatnak, hogy megszülje az utódját. Van amit nem kell bolygatni. – hihetetlen, hogy ezt pont én mondom, de maradjunk annyiban, hogy állatokat még én sem bántok.
