Stuart Little kisegér

Baromira szerethető vagyok, egy igazi napsugár a világon, a Zsebpiszok köz egyetlen meleget árasztó tündöklése (no homo), aki úgy szórja a virágszirmokat, mint egy cuki kislány az anyja negyedik esküvőjén.
Ugye ezt te sem hitted el?
Azért biztos vannak jó tulajdonságaim, például nagyon profin tudok másokat úgy meglopni, hogy mire észreveszi, azt is elfelejti, hogy találkozott velem. Mágia nélkül is megy, csak mondom. Nem, ez nem felvágás, csak nem vagyok olyan gyászkoporsó, hogy pálca nélkül meghalok az út közepén. Na ebben például kurva jó vagyok.
Megélek a jég hátán is, nincsenek valami nagy igényeim. Aludtam már szénabálán, macskaköveken, gazdag faszi ágyában (no homo, elment nyaralni, én meg betörtem) és rozoga rekamén is, nekem aztán mindegy. Nem vagyok válogatós semmiből, bármit megeszek és megiszok, a cigi olcsón is jó, a száraz kutyatáp pedig egész jó maradék müzlibe keverve.
Ha jól megfizetnek, eskü becsületesen dolgozom. A probléma az, hogy a legtöbb munkáltató egy sóher kis geci és nem ad annyit sem, hogy az embernek tető legyen a feje felett. Éppen ezért lopom meg a hentesüzletet is, és éppen ezért dolgozom mellette a kis digónak, mert az legalább jól kitömi a zsebemet.
Jó titoktartó vagyok, de csak azért, mert telibe szarom mások problémáit.

Egy büdös kis suttyó vagyok. Ilyesmi kifejezéseket szoktak rám a legtöbben használni és nem tudok vitába szállni vele, tényleg az vagyok. Szinte bárkit bűntudat nélkül vágok át mint halott csecsemőt a berlini falon és annyit lopok, amennyit nem szégyellek. Nem áll távol tőlem a hazugság sem, szerintem még a poligráfot is meg tudnám téveszteni, annyira természetesen megy. A legtöbben éppen ezért nem bíznak meg bennem, de az sose gond, mert még én sem bízok meg magamban.
Nagyobb a pofám mint kellene és cenzúrázatlanul ömlik ki a számon minden, amit gondolok, akkor is, ha olyan verést kapok utána érte, mint a szar. Feltéve persze, hogy nem tudok gyorsan elmenekülni. Mindenesetre hiába tanultam meg, hogy az emberek a legkevésbé sem akarják tudni, hogy valójában mit gondolsz róluk és milyen hihetetlenül elmés megjegyzéseid vannak. Mégis milyen világban élünk, ahol nem értékelik az őszinteséget?
Alattomos vagyok és sunyi, aki a legapróbb dolgokért is képes bosszút állni, mindezt persze olyan bosszantó módon, mint amilyen a szoba egy rejtett pontjába elrejtett döglött hal telepítése. Nem tesz tönkre életeket, de legalább kurva büdös és hetekig fogja érezni azt az okádék szagot, amíg meg nem találja a forrását. Persze ennél sokkal pazarabb ötleteim is voltak már és a fantáziám határtalan, ha valakivel mindenáron ki akarok cseszni valahogy.
Amúgy eskü tök kedves vagyok, csak profin leplezem.

Legalja putriban születtem. Nem, nem egy magyar kórházban, hanem otthon, ahol a szüleim élnek mind a mai napig. Panellakás, hatodik emelet, jó szar környék, tudod te hogy megy ez. Mutter a mai napig vallja, hogy rendesen szülni csak otthon lehet és a húgaimat is mindet otthon szülte. Még az ikreket is, bár nem tudom, hogyan hozta össze. Én náluk már leléptem otthonról, mert nem akartam végignézni azt a gecire undorító jelenetet, bőven elég volt a nagyobbiknál. Mert hát egy hétévest nem nehéz egy véres szüléssel traumatizálni, felnőtt férfiak is vannak sokan, akik beájulnak, mert akkora gyászkoporsók. Ha egyszer nekem lenne gyerekem, biztos nem ütköznék ilyen problémába. Még szerencse (és jobb is), hogy nem akarok pulyákat, mert a falra kenném őket. Szegény anyám pedig mennyit mondogatja nekem, hogy mennyire vágyik már egy unokára... Fúgeci, elkalandoztam.
Na szóval gyerekként egy hülye kis görcs voltam. Ott hisztiztem, ahol lehetett és a sunyiságom nem ismert határokat, bár az még ma sem. Ennyit a pszichomókusokról, akik meggyőződéssel állítják, hogy az ember a nevelés által lesz olyan, amilyen. Nem, én gecinek születtem, az is maradtam. Tehát nem voltam valami kellemes társaság, anyám megszámlálhatatlanszor gyepált el, ha nem tudtam viselkedni, amiből lehet, maradandó károkat szenvedtem, de utólag már úgysem tudom felnyomni a gyámügynél. Pedig milyen summát hajthatnának be rajta az én picike kis zsebembe! Felnőtt fejjel azért jobban megbecsülöm amit tett értem és a testvéreimért, hiszen mindig meleg étel várt az asztalon, még akkor is, ha a töltött káposztája ehetetlenül szar volt. Továbbra sem nevezném az anyák gyöngyének, de legalább ha elkalapált, az is okkal volt.
Nagyjából nyolc lehettem, amikor először észrevettem, hogy szupermen kutya fasza hozzám képest. Ha azt akartam, hogy a tea édesebb és melegebb legyen, akkor hiába töltöttem ki magamnak hideg és keserű teát, mire beleittam a pohárba, már meleg volt és édes. A távirányító is néha a kezembe repült még a szekrény tetejéről is, amikor fater eldugta, nehogy elkapcsoljam a kurva unalmas golfról, amin úgyis bealudt. Elég hamar rájöttem így, hogy mennyi lehetőség van ebben a szupererőben, úgyhogy mutter zsebéből úgy tűntek el a fontok, ahogy nekem gyűltek a cukorkás csomagok a szobám egy rejtett sarkában. Jól elpicsázott mindig, hiába nem tudta rám bizonyítani, hogy én voltam, egészen addig, amíg meg nem jött az a szikár banya a fura sipkával a fején meg a Ku-Klux Klános köpenyében, mint valami alvási paralízises démon, hogy elmondja, varázsló vagyok és varázslóiskolában fogok tanulni. Mutter teljesen kiborult, szentségtelenségnek nevezte, az ördög munkájának és már telefonált is a papnak románul hadarva a telefonba. Nem tudom, mit gondolt, hogy majd ideröppen Drakula egy pappal Erdélyből és meglocsol szentelt vízzel, hogy ne legyek mágusgeci? Szegény mutti azóta sem lett okosabb.
Végül csak bekerültem az iskolába, rengeteg használt cuccal a hónom alatt, mert mint megtudtam, kibaszott drága minden az Abszol úton, főleg a varázspálca meg a baglyok. Én eskü úgy éreztem magam mint egy LSD trip kellős közepén, pedig akkor még azt sem tudtam, mi a bánat az az LSD és végképp azt nem, milyen egy jó kis drogos trip. Most már pontosan tudom, és kísértetiesen hasonlít arra, amikor mugli születésűként először megy végig az ember a varázslók és boszorkányok telítette úton.
Valahogy eljutottam a vágányra is másnap, bár nem tudom, ki volt az a csicskagyász, aki kitalálta, hogy neki kell ahhoz menni a falnak. Felültem a vonatra, nálam az a kurvanagy koffer, amiről azt sem tudtam, hogyan bírom el a nyeszlett kölyök testemmel, hiszen nem voltam agyontáplált és nem duzzadtam izmoktól, legfeljebb kiálló bordáktól. Addigra nem maradt üres kabin vagy mi a neve, úgyhogy kérdés nélkül levágtam magam az egyikbe, ahol még ülőhely volt. Először furcsán néztek rám, de végül engem is bevontak a beszélgetésbe, ugyanolyan taknyos kölykök voltak mint én és egyik sem mugli születésű, szóval több információval láttak el, mint eddig bárki más, megismertem a házakat, a tárgyakat, a sportot, a szokásokat, mire Skóciába ért a vonat, már zúgott a fejem. Faszért kellett ilyen messzire rakni ezt a kastélyt is...
A Hollóhátba kerültem, ami indokolatlan röhögőgörcsöt váltott ki belőlem a rusnya kalap kis versikéje után. Én, mint bölcs és tudásra éhes ifjú csoda? Valakinek kurva jó humorérzéke van, ezt be kell vallanom. De nem vitatkoztam, csak furcsálló tekintetek gyűrűjében odavonultam a kékek asztalához, hogy helyet foglaljak. Azt hiszem, ezzel a reakcióval önmagában megpecsételtem a sorsomat és végérvényesen eldőlt, hogyan fognak kezelni engem az elkövetkező hét évben.
Nem váltam népszerű diákká, azt kell mondanom. Még a saját házamból is kinéztek sokan, a tolerancia racionális bálványai, akik úgy küzdenek az egyenlőségért és az elfogadásért, mintha fizetnének nekik érte, na még ők is csak egy irritáló kis görcsnek tartottak. Az is voltam persze, kéretlenül őszinte, aki több pontot veszített mint nyert a házának, mert még a tanároknak is visszapofázott, szerencsétlen Avery biztosan nem ezt érdemelte. De vele volt a legviccesebb, mert annyira nyomorult volt, hogy soha nem tudott mit kezdeni a megjegyzéseimmel. Az iskolatársaim meg sokszor elvertek, többet volt a fejem a budiban mint azon kívül, de sebaj, mert mindent jól megjegyeztem és mindig ők jártak rosszabbul. Eltűnt ez-az, tönkrement a házi feladat, a galleonok kicserélődtek hamisokra, nekem meg vastagabb lett a zsebem, mint volt... Persze mindez semmi ahhoz képest, hogy az utolsó években az összes kis pudvának gerincre vágtam a barátnőjét és tönkretettem a kapcsolatukat, néha még a barátságokat. Mit ne mondjak, élveztem a káoszt, amit okozhattam, pláne, hogy az egyetlen ember, aki ebből profitált, az szerény személyem volt.
A tanulmányi eredményeim meglepően jók voltak ahhoz képest, hogy nem sokat foglalkoztam vele. De engem érdekeltek ezek a dolgok, hiszen olyan remekül fel tudtam használni a bűbájtant főleg, hogy kár lett volna nem odafigyelnem legalább órákon. Úgyhogy még RAVASZ vizsgáim is lettek, igaz, csak bűbájtanból és átváltoztatástanból, de kurvára lettek és a rák egye ki a szívét azoknak, akik azt mondták, hogy ezt nem fogom elérni. Nem mintha sokra mentem volna velük, mert a bánat megy még akadémiára is, amúgy sem vettek volna fel, gondolom. Az utcán azért jól jön ez a tudás.
Ahogy kiléptem ebből a kócerájból, otthagytam azt az ótvar lakótelepet is, ahol fater azóta a tévé előtt ült, hogy én elsős koromban kiléptem otthonról és letelepedtem a Zsebpiszok közben. Ja hogy az nem valami fasza hely? Kit érdekel? Legalább olcsó és közel van a hentesüzlethez, ahová végül elszegődtem dolgozni. Akarom mondani "dolgozni". Inkább csak szalonnát meg karajt lopni, aztán este onnan kilépve az utcákat róni kizsebelhető gazdag faszikért. Egyszer volt csak kurva szar ötlet megpróbálni, mert az olasz maffia nem szarozik, ha valaki meglopja őket. A kis digó azonban nem ölt meg azonnal, inkább felbérelt munkákra, faszom tudja, milyen indíttatásból. De bánja az isten, jól tejel, addig meg nem érdekel, miért éppen egy suttyó félcigány kell neki.
Itt vagyok most. A Zsebpiszok közben egy szar kis lakásban, a napi betevőm füstölt kolbászból és lopásokból van meg, de állítom, hogy boldogabb vagyok, mint voltam. Az aurorok pedig hatalmas spanjaim, hiszen annyit töltök bent a zárkában, mint nem sokan mások. Lehet, hogy zavarna, ha nem lenne olyan szórakoztató azt a vöröst felkúrni a szövegelésemmel, de kurva nagy, ahogy az arca még élénkebb színt ölt mint a haja.
Ejj, engem egyszer úgy meg fognak szúrkálni, és rohadtul meg fogom érdemelni.

Vágod a Kázmér és Hubát? Na pont úgy nézek ki, mintha Kázmért a jóisten Huba testalkatával áldott volna meg. Nem vagyok magas, de cserébe olyan izmos, mint egy kehes szúnyog, úgyhogy sokan hiszik azt rólam, hogy nem alulról verdesem a 175-öt. A hajam szőke (mint Kázmérnak, ha már elvesztetted volna a fonalat), amíg nem zavarja a látómezőmet, telibe szarom, hogy néz ki. Csihadjá' le, azért igénytelen nem vagyok, meg szoktam mosni! Na. A szemem kék, az arcom meg pont olyan, amilyennek egy átlagos brit embert el tudsz képzelni: kóros D-vitamin hiányban szenved, de legalább nincs kiszáradva, mert napot ugyan hiába kap, az a kurva eső állandóan esik. Tekintve, hogy csóróbb vagyok mint anyámék, nem nagyon futja márkás ruhákra, hacsak nem lopok valahonnan, de legalább teljesen hajléktalannak sem nézek ki. Mi az, hogy kétes infó? Ne húzd a szádat, mert olyat rád verek, hogy megszáll a szentlélek, burzsuj köcsög!