Astor Brewer

Népszerű vagyok és szeretnek az emberek. Általában a társaság középpontjában vagyok és a helyzet az, hogy vonzom a jó csajokat. Persze ott van nekem Goldie, az én édes, naív kiscicám, de azért vak nem vagyok. Prefektusként sokakat ismerek, sokakkal beszélek és tartom a kapcsolatot és mivel a házam kviddicscsapatában is benne vagyok, így onnan is ismerhetnek. Kevesen vannak, akik ne tudnák a nevem, ez pedig nem kevés egot ad nekem. Szeretem önmagam, úgy, ahogy vagyok, és mivel mások is szeretnek, eszembe nem jutna megváltozni.
Sok jelzővel lehetne még illetni: intelligens, udvarias, kedves, barátságos, magabiztos, célorientált, határozott, megbízható és khm, néha akaratos is.

Szerintem nincs olyan. Tökéletes vagyok úgy, ahogy vagyok, bár mintha Goldie néha furcsán viselkedne. De ez inkább engem zavar Ő benne, neki nincs oka panaszra, hiszen megkapott engem és bizony nem kevesen lennének ám a helyében!
Na jó, irigyeim gondolom akadnak, mivel sok mindent elértem, így nem csak Goldie helyében akarnának lenni, hanem az enyémben is.
Talán, de csak talán néhányan egoistának tartanak, de alapvetően tudom, hogy szeretnek.
Most, hogy így elgondolkodtam, be kell ismernem, hogy manipulativ is vagyok, de ez titok, ne áruld el senkinek és ritka esetekben képes vagyok agresszíven is fellépni a lelki terror mellett. Ez viszont még nagyobb titok.

Szerintem, ha valaki rám néz, eszébe nem jutna, hogy részben koreai vagyok, pedig ez a helyzet. Anyámat Song MinJi-nek hívják, aki úgy döntött, hogy egy angol úriember felesége lesz. Apámnak mindig remek természete volt, nem csoda, hogy meghódította, majd jött az esküvő és végül én, majd April. Az apai vérvonal érződik nálam erősebben, ezért is tűnök teljesen angolnak, a jellemem nagy részét pedig úgy sejtem, hogy a Brewer ágtól örököltem.
Boldog gyerekkorom volt, megvolt mindenünk, főleg a húgom megérkezése után, akit már akkor a tenyeremen hordoztam. Ő a mindenem, ezt túlzás nélkül mondhatom, a szüleim pedig rettenetesen boldogok voltak, amiért egy jó testvéri kapcsolat alakult ki közöttünk, nem pedig az ellenségeskedés vagy az utálat. De akadnak unokatesóink is, nagy a család, mi pedig sűrűn összejártunk, így a Roxfortba már ismerősként kerültünk be. Nem éreztem egyedül magam, Sorinnal pedig akkor lettünk igazán jó barátok, amikor mindkettőnket a Hollóhátba osztottak be. Még egy szobába is kerültünk, hát nem tök jó? Szerintem az.
A Roxfort egy baromi jó hely, imádok ide járni. Már a kezdetek óta népszerűnek számítok. Mindig sok barátom volt, úgy érzem, hogy mindenkivel jól kijövök, és a húgom már úgy érkezhetett meg az iskolába, hogy tudta, jó helye lesz neki is. A bátyja mindentől és mindenkitől megvédi, de nem is piszkálja senki, legalábbis én úgy tudom. Ha pedig kiderül, hogy tévedek, nos... annak nem lesz jó vége arra nézve, aki a testvérembe beleköt.
Már kiskoromtól fogva szeretek olvasni és tanulni is, igazság szerint minden érdekel, nem meglepő hát, hogy a süveg a Hollóhátba osztott be. Strébernek is mondhatnának, mégse az az árnyékban megbújó, észrevétlen srác vagyok, hanem az, aki szívesen vállalja fel önmagát, legyen szó egy tanóráról vagy akár csak egy társaságról. Jó képességeim vannak, ehhez kétség sem férhet és a kviddicshez is értek. Harmadikba kerültem be a házam kviddics csapatába, és azóta is bitorlom a terelő posztot. Imádok játszani, akkor szinte forr a vérem. Alapvetően nyugodt típusnak ismernek, pedig az adrenalin is jó barátom.
Az évek alatt prefektus is lettem és kialakultak olyan képességeim, amiket csak a családom tud. Vagyis, hogy pontosabban fogalmazzak, csak a közvetlen családom. Sorin még nem. Na majd idővel mesélek neki erről. Szóval képességek: tök jól megy a pálca nélküli varázslás - na jó, ezt lehet, hogy páran már kiszúrták -, de azt biztos nem, hogy képes vagyok a levegő irányítására. Pálca, minden nélkül, pusztán az akaratommal. Még nem tökéletes, de sűrűn gyakorlok és basszus, hát a levegővel baromi sok mindent lehet ám kezdeni! Főleg, ha az ember kreatív, én pedig az vagyok. Na nem a művész vonalon, mert ahhoz nem értek, ahogy a tánchoz se vagy a zenéhez, de mindenben talán nem lehetek tökéletes.
Sok barátnőm volt már az évek alatt, igazság szerint váltogattam Őket, mert megtehettem. Sokan akarnak, ami nem meglepő, jóképű vagyok és szeretnek az emberek, jól érzik magukat a társaságomban, mégis, a hatodik év eleje óta megmaradtam egynél, Goldienál. Rendkívül aranyos a kiscsaj, és bár kissé naív, szerethető. Jól érzem magam vele és úgy gondolom, hogy jó dolga van mellettem. Talán néha, ha kettesben vagyunk kissé durva vagyok és túl domináns, de ezzel együtt fogadott el, így kellettem. Bár meglehet, hogy nem tudta előre, mégse hátrált ki, most pedig attól tartok, hogy nehezen engedném el, mert az enyém és ragaszkodom hozzá.
Vannak komoly terveim is. Ha elvégzem a Roxfortot, be akarok kerülni a Minisztériumba, méghozzá a Rejtély-és Misztériumügyi Főosztályra. Baromi sok minden van ott, ami engem érdekelhet, én pedig látni akarom. Ha valami rejtélyes, az már érdekes, és bár prefektus vagyok és amolyan mintadiák, nem áll távol tőlem a tilosban mászkálás se. Amíg nem bukok le, addig nincs gond, én pedig elég óvatos vagyok ahhoz, hogy ne legyen baj. Na meg felkészülök mindenre, a gondos tervezgetés pedig meghozza gyümölcsét. Szeretem a terveket az életem minden területén, de nem ragaszkodom hozzájuk megrögzötten. Mégis szükség van a célokra, melyek irányt mutatnak.

A tükörbe nézve egy 180 cm magas, izmos srácot látok, barna hajjal és zöld szemmel. Egyértelműen van stílusa, kedveli a sötét színű ruhadarabokat, de a kék is jól áll neki. Kiegészítőket ritkán hord, de olykor akad karjain bőrből készült karkötő. Nem szegény, ez is lerí ruházatából, akár csak az, hogy piszkosul jóképű, tartása egyenes, egyértelműen magabiztosságról árulkodik. Bizonyára elégedett önmagával, sokan kedvelik, szívesen van a középpontban. Ki ne akarna pont vele beszélgetni?